Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-06-30 / 26. szám

Evangélikus Elet 61. ÉVFOLYAM 26. SZÁM 1996. JÚNIUS 30. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI NEGYEDIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 35 FT Sokan úgy mennek az életen keresztül, mint valami alagúton, anélkül, hogy észrevennék a fényözönt, melegséget és biztonságot, amelyet a hit napja áraszt Josemaria Escrivé A TARTALOMBÓL — BUDAPESTI EVANGÉLIKUS TEMPLOMOK - BUDAFOK KEGYELEMBŐL HALÁL? JÖJJ, ÉGI SZENT LÁNG! TALÁLKOZÓ A LUTHER OTTHONBAN Erdélyi és magyarországi evangélikus papnék találkozója, Brassó, 1996. május 31. FÓRUMOK AZ ÖSSZETARTOZÁS JEGYÉBEN Négy régióban tartottunk fórumot az elmúlt időszakban. A helyüket úgy válogatták össze, hogy lehetőleg olyan gyülekezetekben legyünk együtt, ahol még hasonló rendezvény nem volt. Különösen nagy élményt nyújtott a résztvevőknek a székesfe­hérvári új gyülekezeti ház, melyet múlt év őszén szenteltek fel. Mo­dernsége, szép építészeti megoldása, praktikussága, nagy befogadóképes­sége egy ilyen rendezvény befogadá­sára igen alkalmassá tette. Oroshá­zán az alföldi gyülekezetek látogat­ták meg a templomban (Győry- terem) megtartott fórumot. Ez a nap sajnos egybeesett az országosan ek­kor tartott ballagásokkal, és ez a tény a résztvevők számát kissé befolyásol­ta, de így,is eleven volt a fórum. Mis­kolcon Észak-Magyarország gyüle­kezeteiből jöttek össze - ez volt a legnépesebb - mintegy kétszázan és a nagy melegben éppen jó volt a hűs templomban összeülni, mert a gyüle­kezeti teremben nem fértünk volna el. Bonyhádon is a templom adott helyet, a két dél-dunántúli egy­házmegye népe számára. A fórumok programja minden he­lyen azonos volt. Egyházunk két püs­pöke tartott előadást, jelezvén, hogy az alkalmat nemcsak beszélgetésre, de tanulásra, ismeretszerzésre is fel kell használni. Harmati püspök a Lu­ther halála jubileumi évében „Luther ökumenikus jelentősége a 2000. év kö­zelében” címmel arról szólt, hogy kü­lönböző századokban miképpen ér­tékelték át Luther személyét, refor­mációját. Korunkban legjelentősebb ilyen átértékelést a II. Vatikáni zsinat végezte el, mely nyitott volt ebben a kérdésben és az egyház tanítójaként ismerte el. Összefoglalóan mutatta be Luther teológiáját, mit tanított Is­tenről, az emberről és az egyházról. Luther gondolatai a ma emberét is megtérésre hívják, arra, hogy „higgy tettel - tégy hittel!” és együtt egymá­sért éljen és dolgozzon Isten népe. Szebik püspök „Az egyház jövőjé­nek spirituális kérdései”-m\ tartott be­vezető előadást. „A jövő biztosabb, mint a múlt” (Karl Rahner) gondola­tával kezdte, majd a kultúra-család - hagyomány válságának ma szokásos emlegetéséből jutott el oda, hogy ezek miatt szoktak az egyház válsá­gáról is beszélni. Vajon igaz-e? Érhe­ti kritika a ma egyházát, lehet beszél­ni elöregedésről, kiégett egyházról, de a jövőt akkor láthatjuk és érthet­jük meg helyesen, ha a bibliai egyház képből indulunk el és látjuk a jövő egyházát. Legyen az egyház otthon, menedék, a megnyugvás helye, a ta­lálkozás alkalma, a megerősödés há­za. Elemezte a lélekszámok alakulá­sából adódó feladatokat, de végső ki­csengésében az ébresztés és az akti­vizálás segítheti az egyházat, hogy ne organizáció, hanem organizmus le­gyen. A két előadást kiegészítette Sze­merei Zoltán főosztályvezető ismer­tetése egyházunk anyagi helyzetéről. (Miskolcon ezt a feladatot ifj. Ben­czúr László északi kerületi felügyelő­helyettes látta el.) Mind a négy helyen egyházmegyei nemlelkészi vezetők látták el a fó­rum vezetői tisztét. Ez alkalmat adott arra is, hogy röviden ismertes­sék az egyházmegyét. A kérdések egyházunk jelenének sok területét érintették. Többen ve­tették fel az egyháztól elfordultak, elidegenedettek visszahozását és ez­zel kapcsolatosan evangelizációs és missziói feladatainkat. Egy másik sokfelől felmerülő kérdéscsoport az iskolákról szólt. Az iskolák szelleme, az ifjúság nevelése, hitoktatási prob­lémák, különösen középiskolai szin­ten jelezték, hogy akad tennivalónk. Két helyen hozták fel a belső egyhá­zi fegyelem kérdését, lelkészi, presbi­teri és általában a gyülekezeti tagok szintjén. Zsinati problémák is előke­rültek, a kerületek számának kérdé­se is. Általános vélemény azonban az volt, hogy az egyház megújulásának nem a struktúra megváltoztatása a feltétele. Élő gyülekezetekre van szükségünk és akkor kell és lehet ha­tékony egyházkormányzást gyakorol­ni. A szerkezeti átalakításnak súlyos anyagi gondjai is volnának. Szó volt a lelkészek általános túl­terheltségéről, ezt a világiak látták így, ugyanakkor örömmel mondták el, hogy nem látnak megosztottságot az egyházban. Voltak, akik nagyobb publicitást, jobb információáradást, presbitériumok sikeres működésé­nek közzétételét várják a jövőben - és ez sajtófeladat! Az anyagiak terén egyöntetű volt a vélemény a beszél­getések során, hogy „az adakozásban nagyobb felelősségre van szüksé­günk.” Már azért is megérte a fórumok rendezése, hogy ez a sok kérdés - kü­lönböző régiókban majdnem ugyan­azok - elhangozhatott és keresték rá a megoldást. Két fontos célt sikerült elérni ezekkel az alkalmakkal: erősí­teni az összetartozás érzését és sok információt áramoltatni az egyház tagjainak sorába. Ha ezt a kettőt nézzük, annál fájdalmasabb az, hogy többen - lelkészek és világiak egya­ránt - kivonták magukat ebből a kö­zösségből. Minduntalan kapjuk a jel­zést, hogy legyen több és jobb az in­formálás. Ez lehet a sajtó útján is, de figyelembe kell venni, hogy napilap­jaink nincsenek. Ugyanakkor miért nem ragadunk meg ilyen alkalmakat, amikor szemtől szembe lehet felten­ni kérdéseinket és azonnal kapunk rá választ is. Az egyház jövője érdekében nagy szükségünk van és lesz az ilyen talál­kozásokra. Csak így tudjuk egymást segíteni és identitásunkat erősíteni. Általában véve jó volt a fórumok visszhangja. Egyik esperesünk záró értékelésében így mondta: „sűrűb­ben és jobban szervezve” meg kell is­mételni az ilyen összejöveteleket. Tóth-Szöllős Mihály „VELE - a Hegyen” Romániai magyar evangélikus lelkészfeleségek találkozójára került sor május 31-től június 1-ig Brassóban. A rendezvényen meghívottként vett részt D. Szebik Imréné vezetésével 21 magyarországi lelkészfeleség. A látogatás a múlt év márciusi budapesti közös alkalom viszonzásaként egy reménybeli együttműködési folyamat második lépésének tekinthető. Anélkül, hogy lelkész-házastárs szerepünket, egyházon belül elfog­lalt helyünket túlértékelnénk, a ta­lálkozó minden résztvevője egyház­történeti jelentőségű eseményként értékelte a kétnapos programot. 1945 óta ugyanis ez volt az első ilyen jellegű találkozó Romániában. Felemelő és szívet melengető érzés megélni ebben a kis közös­ségben is, hogy keresztyén magya­rokként egy test tagjai vagyunk, ugyanakkor megrázó a fizikai el- szakítottság valósága. A találkozó áhítatain, az előadások, közös imádságok, éneklések és úrvacso­ravétel alkalmával mégis átéltük az együvé tartozás boldogságát. Bálintné Varsányi Vilma a lelkész­feleségek gyülekezetépítésben be­töltött szerepéről szólt. Kiemelte sa­ját lelkünk építésének fontosságát, ami kihat környezetünkre is. Rend­kívülit vállalunk és viselünk, s ezt okosan, alázattal kell hordoznunk. Török Lászláné Kiss Beatrix (Csemátfalu) a lelkészcsaládok gyermekeinek helyzetével kapcso­latos örök problémákat tárt fel, melyek a papcsaládokkal szembeni különleges elvárásokból fakadnak. Mindkét előadás igazi gondolat- ébresztőként szolgált és tartalmas csoportbeszélgetésre késztetett. Á találkozó alapgondolatát fo­galmazta meg egy esti áhítaton a Budapesti Evangélikus Teológián végzett Fóris Katalin (Brassó). Kü­lönfélék vagyunk, de egy Urat szolgálunk. Cél: egy úton, egy irányba haladni! Nekünk, anyaországi magyarok­nak, torokszorító volt látni és hal­lani, hogy a mindenből kifosztott erdélyi magyarság, s benne az evangélikusság, mint maradt meg és hogyan ragaszkodik ősi kultúrá­jához és egyházához. Önazonossá­guk megőrzésében a templom nemcsak hitüknek, hanem anya­nyelvűknek is erős vára maradt. A papnék különböző élethelyzetei­ben áldásos és hasznos, ha nem­csak Mária hitével, hanem Márta igyekezetével szolgálnak az Úrnak. A záró úrvacsorái istentisztele­ten Székelyné Fehér Csilla lelkész (Barcaújfalu) 2Kor 13,11-13 alap­ján tartott igehirdetése erősített bennünket a hitben Pál apostol in­tésével és áldásával: „Örüljetek”, - állítsátok helyre a rendet magatok között, fogadjátok meg az intést, jussatok egyetértésre, éljetek bé­kességben! Mindezek megvalósu­lása -Isten jelenlétének valóságát jelenti életünkben. „Legyen nekünk elég a kegyelem: Hogy láttuk egymás fényes arcu­latját, Hogy láttuk egymást Vele - a He­gyen.” (Ady) E két napon együtt voltunk Vele a Hegyen, s ezt a bizonyságot vi­hette haza kiki a maga életébe, szolgálati helyére. Aktív, fiatal, idős, özvegy papnék és papnők - egymás közelségében, szereteté- ben gazdagodhattunk. Ezzel a bel­ső töltekezéssel a jövőben jobban, odaadóbb szívvel szolgálhatjuk Urunkat, gyülekezeteinket, né­pünket. Hálás szívvel gondolunk erdélyi Testvéreinkre, akik ezt a találko­zást lehetővé tették, s lelkűnkben visszacseng búcsúzó énekünk: „Isten velünk, viszontlátásra! Legyen őrzőnk és vezérünk, Harcainkban küzdjön értünk, Isten velünk, viszontlátásra!” (364. ének) Balogh Judit (Körmend) Erdélyi testvéreink üzenete az anyaországiaknak: ,yl történelem által eltemetett világ romjain él a magyarság és a kis ma­gyar erdélyi evangélikus egyház is. Imádkozzunk azért, hogy az egység és sze- retetközösség épüljön és gyarapodjon közöttünk! Nem szakítható szét a test, ha az Úrban egyek tudunk maradni!” „Látnunk kell egymást...” Fővárosi Értelmiségi Körök találkozója A budapesti Deák Téri Evangéli­kus Gimnázium díszterme adott ott­hont a budapesti evangélikus körök évzáró közös csendesnapjának, júni­us 1-én. A „Mi dolgunk a világon? Az egyház szerepe, mondanivalója ma” címet viselő rendezvény olyan keresztyén vitakörök, szellemi mű­helyek találkozója volt, amelyek ez­úttal első ízben ismerkedhettek meg a többiekkel is. A résztvevők úgy vél­ték: csak egymás látása, más evangé­likus csoportok értékeinek megbe­csülése tehet alkalmassá valamennyi­ünket, hogy azután a társadalom is elfogadhassa egyházunk egészének értékeit. Csoóri Sándor költő szavá­val: „Látnunk kell egymást / hogy lát­hatók legyünk / hallanunk egymást, / hogy hallhatók”. Mindebben pedig kulcsszerep hárul a lutheránus értel­miségre. Takács József budahegyvidéki lel­kész lMóz 1,28 és 2,15 alapján szólt bevezető áhítatában. Az Ige arra ta­nít: az Isten által jónak teremtett Földet ugyanilyen állapotában kell megőrizni, semmi ártalomtól meg nem szédíthető, kiművelt emberfő­ket képezve, a vüág isteni értelmét fenntartani boldog engedelmességet, és nem gerincroppantó meghajlást jelent. Ezt követően a résztvevő körök rövid bemutatkozása következett. Az Evangélikus Értelmiségi Műhely (Deák tér) 1994-től működik minden hónap 3. szerdáján. A lelkészi és vüá- gi előadók többek közt egyházunk szerepvállalásáról, a modem világ és a bibliai kinyüatkoztatás kapcsolatá­ról tartottak vitaindítókat. Az-1985- ben létrejött, s minden hónap 1. hét­főjén találkozó Keresztyén Értelmi­ségi Körben (Budahegyvidék) olyan teológiai, politikai, szociológiai vagy pszichológiai kérdésekről váltanak szót, amelyek a ma keresztyén embe­rét foglalkoztatják. A Magyar Lutheránus Értelmisé­giek Társasága (MALÉT) két éve Budafokon, illetve Óbudán műkö­dűi. Találkozóikon a nemzet és az egyház sorskérdéseiről esik szó. Az evangélikus általános iskolák, kollé­giumok, a szórványok és a sajtó tá­mogatására létrehozták a Magyar Evangélikus Kultúra Alapítványt is. Az immár hároméves Evangélikus Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet célja igazi gyülekezetét teremteni Budapesten vidéki teológusoknak, fiataloknak. Az ifjak minden hétfőn a ME VISZ nagytermében gyűlnek össze, és konferenciákat is szervez­tek már az ország több városában. A találkozó házigazdája, a Credo - Evangélikus Műhely folyóirat pedig mint ismeretes, a Diakónia és az Üzenet periodikák folytatója kíván lenni a jövőben. Mi dolgunk a világban egyházun­kon belül, s mi a társadalomban? - keresték a választ a találkozó elő­adói. Dr. Sólyom Jenő egyházkerületi felügyelő úgy vélte: a lelkészi munka segítése: az egyház szervezetében vég­zett háttérmunka a laikusok számára nagyon sok szolgálati lehetőséget rejt. Megfelelő tanári gárdára van szükség az evangélikus oktatásban, nevelés­ben. S a jogászok, a gazdasági segítők, az építők, a diakóniai munkatársak, a keresztyén sajtó képviselői és a lutherá­nus múltunkat kutató egyháztörténé­szek munkája is bizonyságtétellé vál­hat. Zárt titok marad az egyház, ha tagjai nem vállalnak, s nem adnak másoknak részt feladataiból, ezáltal nem élnek közösségben vele, mond­ta Szabóné Mátrai Marianna lelkész. Az egyház közössége mindenféle ember előtt nyitva áll. Lelki lényege fontosabb, mint a többi, „hétközna­pi” intézményéé, s ezt a tartalmat nem lehet kizárólag pótcselekvések­kel kitölteni. Ez az együttlét önmeg­tagadást kíván az egyéntől és Simone Weil francia írónő gyönyörű szavá­val, „meleg csendet a jeges tumultus helyett”. Az egyház megújulásában óriási szerep hárul az értelmiségre például a lelkészek és világiak kap­csolatában, a szószék és a padok köz­ti légüres tér megszüntetésében is. Maga az értelmiség pedig azokból áll, akik mernek elöl menni, tudják, hová vezet útjuk, és fölvállalják azo­kat is, akik mögöttük jönnek. A csendesnap résztvevői csoport­beszélgetéseken is továbbgondolták a találkozó témáját. A jelenlévők szerint a mai, elsivárosodott vüágban különösen fontos, hogy meggyőzően, saját személyiségünk hitelével tehes­sünk vallást keresztyénségünkről. A Jézus Krisztust felmutató közösség­nek saját tagjait és másokat ösztön­ző, s mindenki számára a feladatot adó egységgé kell válnia. Az evangé­likusok számára ugyanakkor elen­gedhetetlen a nyitottság a társada­lom egésze - ezen belül például más felekezetek felé is. A vüág számára azonban csak a megújult lelkületű, bizakodó szemléletű értelmiségiek válhatnak példaképpé. Különösen égető kérdés ma meg­találni az utat az ifjúság megszólításá­ra. Az értelmiség egyik legsúlyosabb feladata a gyermekek, családok segí­tése és tanítása. Rendkívül fontos a megfelelő kommunikáció hívők és nemhívők, valamint a lelkész és gyü­lekezete között. Korszerűbb diakóni­ai munkára van szükség a perifériára sodródott társadalmi csoportok meg­találására, de fontos az is, hogy az igehirdető figyelembe vegye: milyen helyen és időben hirdeti Isten igéjét. Az együttlét zárásaként Zászka- liczky Péter lKor 2,1 alapján a jelen emberét manipuláló propaganda óriási veszélyeire hívta fel a figyel­met. Az ötvenes években megfogal­mazott egyes vélekedések szerint a rádió feltalálása nagyobb veszélyt je­lent az emberiségre, mint az atom­bomba. Az előbbi ugyanis nem a tes­tet, hanem a lelket mérgezi meg. A propagandaeszközök, például a tévé, az óriásplakátok, vagy a CD-ROM ma összeszűkülő érdekcsoportok ke­zében vannak. Az igazi, örök értékek hirdetésére nincs lehetőség, s emiatt főképp a médiumok legfőbb „fo­gyasztói”, a fiatalok kerülnek ve­szélyhelyzetbe. Pál apostol azonban elhatárolódik a hiábavaló ékesszólás, bölcsesség eszközeitől. Binder István Orosháza Bonyhád Székesfehérvár Miskolc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents