Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-05-21 / 21. szám

Evangélikus Élet 1995. május 21. jftS GYERMEKEKNEK FIATALOKNAK Origenész, a híres keresztyén tudós mondta sok száz évvel ezelőtt: „Ne pirulj el, ha nem egészen helyesen teszel olyan valamit, amit nem tudsz jobban csinálni; de pirulj el akkor, ha rosszul teszel valamit, amit pedig jól is tudsz csinálni.” Segíts, Uram, elfogadni hibáimat! Segíts képességeimhez mérten megállni a próbákban! Segíts, hogy „szűnhessen arcom pirulása”! BIBLIAI „KI-KICSODA” Salome A Salome névvel két helyen is találkozhatunk az Újszövetség olvasása közben. így hívták Heródes Antipás király mostohalá­nyát, aki az uralkodó feleségének, Heródiásnak korábbi házasságából született. Egy alkalommal a leány olyan lenyűgözően táncolt egy lakomán, hogy a király felelőtlen Ígéretre ragadtatta magát: „Kérj bármit, megadom neked!” Salome anyjától, Heródiástól kért tanácsot, hogy mit kérjen nevelő­apjától jutalmul. Heródiás haragudott Keresztelő Jánosra, mert az fel merte emelni szavát az asz- szony kicsapongó élete ellen. így a gonosz asszony most elérkezettnek látta a pillanatot a bosszúra. Azt tanácsolta lányának, hogy kérje Heródestől egy tálcán Keresztelő János levágott fejét. A ki­rály, noha kedvelte Jánost és szívesen hallgatta prédikációját, mivel esküvel fogadta, hogy teljesíti a lány kérését, kénytelen volt eleget tenni a ször­nyű követelésnek. A másik Salome nevű asszony, akiről az evangé­lium ír, egy sokkal jószándékúbb ember. Jézus két tanítványának, Jakabnak és Jánosnak volt az édes­anyja, a halász Zebedeus felesége. Több más asz- szonnyal ő is követte Jézust, és amikor Galileában volt, szolgált neki. Akkor is ott volt, amikor az asszonyok Jézus sírjához mentek, hogy megkenjék az Úr testét, de a sírt már üresen találták. Salome egyszer különös kéréssel fordult Jézus­hoz. Azt kérte tőle, hogy országában fiai, Jakab és János ülhessenek majd az Úr jobb és bal keze fe­lől. Jézus erre azt válaszolta, hogy az a hely azo­kat illeti, akiknek a Mennyei Atya elkészítette. Majd hozzátette, hogy aki övéi közül az első akar lenni, az legyen a többiek szolgája. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Hol van megírva?” Nagy örömömre rengeteg levelet és jó megfejtést hozott a postás ezzel a játékkal kapcsolatban! A megfejtéseket már egy korábbi számban olvas­hattátok, de a megfejtőkkel és pontjaikkal még adós voltam. Mielőtt törleszteném ezt az adóssá­got, először is szólnék néhány szót arról, hogyan is pontoztam. A pontszámok két részből tevődtek össze. Az egyik részt a megválaszolt plusz kérdésekért ka­pott egy-egy pontok alkották, a másikat pedig a keresett mondat megtalálásáért kapott pontok. Ez utóbbi annál nagyobb számot tett ki, minél hama­rabb, azaz kevesebb betűből sikerült megoldano­tok a kérdést. így a plusz kérdésekért összesen négy pontot, s a főmondatért is négy pontot lehe­tett kapni. Ez utóbbi szám, mármint a főmonda­tért kapható pontok száma hétről hétre csökkent. Nos, így számítottam ki kinek-kinek a pontszá­mát, s az alábbi eredményre jutottam: 8 pontot ért el: a Fancsali Ifjúsági Kör 7 pontos: Bánki Renáta (Inota); ülés Adél (Egy- házasdengeleg); Németh Anita (Jánosháza); Világi Dávid (Győr); 6 pontos: ifj. Bors Zoltán (Felpéc); Donáth Fer- kó (Ózd); Gyimesi András (Budapest); Marthon Il­dikó (Bököd); Nuszpel Mónika és Krisztián (Solt- vadkert); Petró Hajnalka (Budapest); Zalán Péter (Budapest); 5 pontos: Benke Zsuzsanna (Ajka); Mersva Ildi­kó (Vácegres); 4 pontos: Kardos Anita (Fancsal); 3 pontos: Hartmann Erika (Pécs); a Lackner Kristóf iskola 3. osztályos hittanosai (Sopron); Márton Péter (Kiskőrös); Solti Árpád (Kiskőrös); Tóth Kata (Sopron); 2 pontos: Ódor István (Budapest); 1 pontos: Sáli Imréné (Rábapaty); Szabó Márta (Kölesd). Nagyon köszönök minden beküldött megfejtést, és gratulálok mindnyájatoknak! Jutalmat ezúttal a 7 és 8 pontot elért játékosoknak tudok küldeni. „Névkereső” Ugye emlékeztek még arra a feladványra, ami­kor egy négyzethálóba írt betűk összevisszaságá­ban kellett megtalálnotok tíz próféta nevét?! A „bujkálok” a következők voltak: Abdiás, Ámósz, Haggeus, Hóseás, Jóéi, Jónás, Malakiás, Mikeás, Náhum, Zakariás. Akik pedig rájuk bukkantak: Bánki Renáta (Inota); ifj. Bors Zoltán (Felpéc); Donáth Ferkó (Ózd); Fancsali Ifjúsági Kör; Gyimesi András (Bu­dapest); Hartmann Erika (Pécs); Hibácskay And­rea (Békéscsaba); ülés Adél (Egyházasdengeleg); Kardos Anita (Fancsal); Lőrinczi Istvánné (Le- génd); Marthon Ildikó (Bököd); Márton Péter (Kiskőrös); Mersva Ildikó (Vácegres); Németh Csilla (Somlószőlős); Novák Kinga (Veresegyház); Nuszpel Mónika és Krisztián (Soltvadkert); Ódor István (Újpest); Pelles László (Nyíregyháza); Sáli Imréné (Rábapaty); Zalán Péter (Budapest); Zom- bory Réka és Júlia (Kelenföld). Itt is minden megfejtőnek gratulálok! Jutalmat viszont csak három szerencsés nyertesnek tudok küldeni, akik ez alkalommal: Gyimesi András, Marthon Ildikó és Hibácskay Andrea! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. • • Összetartozás „A gyepei nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot." (Pilinszky) „Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk. Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk! Mert volt már pár utunk, és sok mindent tudunk, legfőképpen azt, hogy összetartozunk” - éneklem együtt én is a Bojtorjánnal, és köz­ben azokra gondolok, akik szomo­rú magányban ülnek összetört kapcsolatok, „hol-volt-hol-nem- volt” közösség-élmények romjai felett. Azokra gondolok, akik nem tartoznak össze, nem tartoznak senkihez. Hogy vigyázunk egy tö­rékeny dísztárgyra, egy vázára! Vajon tudjuk-e, hogy kapcsolata­ink is ilyen törékenyek? Ugye, nem sajnáljuk a fodrásznál, kozmeti­kusnál eltöltött időt? De van-e oly­kor csak néhány percünk is egy­másra? Mennyit beszélgetünk az­zal, akit állítólag szeretünk? Is­merjük-e, megértjük-e őt, aki éle­tünk része, körülöttünk él, mozog? Vagy csak megszoktuk a jelenlé­tét? Föl sem tűnik már, hogy itt van? Valaki egyszer ezt mondta: „A szerelem a magány vetkőztetése, a találkozás boldogsága, a másik em­berben hazatalált lét öröme." Igaza volt. Az a másik ember, akivel ösz- szefonódik a pillantásunk, akinek tekintetében meglátom önmagam is, igen, az ő jelenléte mozgatja va­lahogy a világot. Itt és most. És bennem, ott, belül is. Rácsodálko­zom? Megértem? Élem? Hiszen volt már pár utunk, és sok mindent tudunk - egymás­ról. Életem egy darabja össze­kapcsolódik az övével. Voltak és vannak közös élményeink, sza­vaink, játékaink, titkaink. Es van örömünk. Tervezünk, mint a fészekrakó madarak tavasszal, mint az a két rigó, akiket az ab­lakomból figyeltem. Tervezünk - otthont, családot, életet. Élet­egységet. Ehhez az egységhez két ember erejére, türelmére, kitartá­sára és nagy-nagy szeretetére van szükség. Másképp nem megy. Felelősek egyszer s min­denkor egymásért. A jelenért és a jövőért. Felelősek vagyunk az ottho­nért, a családért, az életért. Az otthon attól otthon, hogy olyan, mint egy fészek, ahol egymáshoz melegedhetünk. A család: a ket­tős élet kiszépülése, kitágulása az új élet és életek vállalásával. És ez így együtt az élet-egység, összetartozás. Illyés Gyula Írja: „Egy szivet szeretnék veled!” És nemcsak az ő vágya ez, mind­annyiunké ! V. Gy. A szegénység gazdagsága Jól megtanultuk a történelemből, hogy az őskori ember életformája a halász-, vadász- és gyűjtögető élet­mód volt. Ebből a háromból mára, a huszadik század utolsó éveire csak az utolsó, a gyűjtögető maradt, és ez is jócskán átértelmeződött. Kár. Ma az emberek életük nagy részét egyfolytában valami megszer­zésére fordítják. És ha végül sikerül elérni, megszerezni azt a valamit - máris azon törik a fejüket, mi legyen a következő dolog. Színes tévé, vi­deó, mikrohullámú sütő, parabola antenna, hűtőláda, autó, hétvégi te­lek: egyre növekvő igények, célok, amiket el kell érni a boldogsághoz. Be kell gyűjteni, mert a szomszédnak már van, a munkahelyen mindenki arról áradozik, hogy milyen prakti­kus, a tévé is ezt reklámozza, sokan esküsznek rá, egyébként is, majd pont én maradjak le, hogy lenézze­nek, lesajnáljanak: nahát, ennek még ez sincs! Ezt nem lehet annyiban hagyni! Inkább több munka, na­gyobb hajsza, túlóra - de megvan az eredménye: újabb darab a gyűjte­ményben, újabb luxuscikk a lakás­ban, a tulajdonomban. Sajnálom a szerzés rabszolgáit, akik örökké lihegnek valami után, és állandóan boldogtalanok, mert nem ismerik a megelégedettség örömét. Óriási tévedés azt gondolni, hogy csak a gazdagság ad boldogságot, és csak a „pénzgyártó automaták”-é a világ. Azt hiszem, ez éppen fordítva van: a nincstelen, lyukas zsebű pász­torfiú futyörészik gondtalanul, míg a milliomosok örök rettegésben élnek. Olvastam egyszer egy történetet egy öreg cipészmesterről, aki szegény volt, mint a templom egere, de mégis, minden hajnalon vidáman, fiityö- részve látott a munkájához. A ci­pészműhely fölött, az emeleten egy jómódú polgár élt, akit egyre inkább idegesített a varga felhőtlen jókedve, és főleg, hajnali füttykoncertje. Elha­tározta, hogy változtat a dolgon. Egy reggel jól megtömött pénzeszacskó­val állított be a cipészmesterhez. „Ez a magáé, tegye el! Ebből a pénzből rendesen megélhet, csak ne fütyüljön többet! Nem bírom hallgatni, ha va­laki ilyen jókedvű már korán reggel.” A varga eltette a pénzt, és tudomásul vette a feltételt. Gondosan megszá­molgatta, naponta többször is, de hamarosan valami furcsa nyugtalan­ságot érzett. Nem tudta először, mire vélje a dolgot. Aztán szép lassan rá­jött : nem tud örülni a gazdagságnak. Nem szabad többé. És mindennek tetejébe nem szabad fütyülnie sem, ha éppen kedve tartja. Döntött. Egy este bekopogott a pénzeszacskóval az emeleten lakó tisztes polgárhoz. „Uram, kérem, vegye vissza a pénzét, itt van, visszahoztam, hiánytalanul. Nem tudok örülni, mióta nálam van,' és hiányzik a fütyülés is. Visszaadom, nem kell! Engedjen helyette újra jó­kedvűen dolgoznom, kora hajnaltól, és hadd fütyörésszem megint!” Igen, tudom, hogy csak a lélekben szegény lehet igazán boldog ember, a , jézusi” ember, a vidáman, gondta­lanul fütyörésző, aki nincs kitéve a jólét kísértésének. Boldogok az assisi ferencek, a teréz anyák, a sok névte­len fütyörésző, aki szegénységét ajándékozva, gazdagít másokat. Boldogok, akik úgy élnek Isten te­nyerén, mint a rét virágai és az ég ma­darai. Boldogok, akik tudják a dol­gukat: „szórd szét kincseid, a gaz­dagság legyél te magad!” Az Emberfia gazdagságára gon­dolok, akinek nem volt hova fejét le­hajtani, aki poros, fáradt vándor­ként járta az útját itt, a földön - az emberért. Mégis képes arra, hogy millióknak otthont adjon, hogy vé­delmébe vegyen másokat - holott maga is védtelen. Ő tudta azt, hogy az emberek szegénysége mellett nem mehet el közömbösen, ezért szétszór­ta kincseit, szétosztotta önmagát - mindannyiunkért. Hogy mi se men­jünk el fejünket félrefordítva mások mellett. Mert a másik beengedése a szegények művészete, s az igazi sze­génység lélekformáló erő, emberala­kító nevelő. Aki Jézusért szegény, az tud lehajolni nélkülöző, anyagi gon­dok szorításában szenvedő ember­társaihoz. És csak az ilyen szegény­ség gazdagít: hiszen életet ment, örö­möt hoz, reményt ad. Ez annak a bol­dogságnak a megismerése, hogy a Minden épp akkor az enyém, amikor semmim sincs már. V. Gy. KIE-MUNKATÁRSKÉPZŐ TANFOLYAMOK A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége az idén is megren­dezi munkatársképzö tanfolyamait. Alapszintű (segítői) tanfolyam lesz augusztus 21-30. között Piliscsabán. (Korábbi résztvevőknek is ugyanekkor, illetve július 2-9. között Bodrogolasziban lesznek tanfolyamok.) Várjuk azok jelentkezését, akik ifjúsági munkát végeznek illetve szeretné­nek végezni akár gyülekezetben, akár KIÉ vagy más ifjúsági szervezet keretei között. A jelentkezésben, kérjük, szerepeljenek a következők: név, cím, születési dátum, foglalkozás, lelkészi vagy csoportvezetői ajánlás; valamint annak leírása, miért szeretne a jelentkező részt venni a tanfolyamon. A részvételi díj útiköltséggel együtt 3500 Ft (Piliscsaba) illetve 2500 Ft (Bodrogolaszi). A jelentkezéseket május 31-ig a KlE-iroda címére váijuk: KIÉ Nemzeti Szövetség, Munkatársképzési Bizottság, 1085 Budapest, Horánszky u. 26. Bővebb információt szívesen adunk telefonon (1/267-05-87) vagy levélben. A mi kis városunk Thornton Wilder világsikerű drámájának bemutató előadása április 23-án volt az Evangélium Színház elő­adásában. Az 1938-ban írt művet Benedek Marcell fordításában adta elő a társulat. A darab minimális költséggel előadható - ezért jól beleillett mai gazdasági helyzetünkbe -, díszlet és jelmez nem kell a bemutatás­hoz. Mondanivalója azonban nagyon aktuális ma is, hiszen az emberi élet alapkérdései kerülnek elő. A bemutató előadás előtt dr. Harmati Béla püspök mondott megnyitó beszédet. Kiemelte, hogy a társulat jó bizonyságot tett arról, hogy „a mi kis városunkban" tenni kell valamit az ellen, hogy „rossz kapitány rabja legyen a jó" (Shakespeare). Elfogyott az anyagi erő, az egyházi oldal is csak egy előadást tud támogatni évente, de a színészek kijelentették: „ennek ellenére, mégis játszani fogunk!" Ez az odaadás egyben az elő­adás dedikációja is részükről. Ez a színház nem eggyel többet jelent Budapesten, hanem itt nevelés és erkölcsi értékek ideállítása folyik. „A magyar múlt és hagyo­mány, a szép magyar beszéd estéről estére legyen itt" - fejezte be szavait a püspök. Az előadás a „díszítő elemek" elmaradása ellenére remekül sikerült. Bizonyára többet vett ki a színészek­ből, hiszen játékukkal, mozdulataikkal, hanglejtésük­kel többet kellett adni, mint akkor, ha díszletek, jelme­zek „öltöztetik” a darabot. De ezt a szerző is így és ilyennek szánta. A darab Grover’s Corners amerikai kisvárosban játszódik a század elején, de az élethű előadás áthidalta a több évtizedes távolságot és a felve­tődött kérdésekkel együtt úgy látszott, mintha napja­inkban és a mai városunkban - most éppen Budapesten - történne. A színészek kiemelkedő teljesítménye egytől egyig abban mutatkozott, hogy a környezetet mindany- nyian oda tudtuk képzelni!látni az előttünk folyó ese­ményekhez. Az előadás után az egyik öltöző sarkában ültünk le beszélgetni a színtársulat vezetőjével, a darab rendező­jével, a mindig lelkes Udvaros Bélával. így összegezte a bemutató előadást: Ez a darab megírásának idején kuriózum volt, ma már természetes, hiszen sokféle formabontást láttunk már. Emberi életünk alapkérdéseiről szól: születés, há­zasság, halál és élet. A mindennapi emberi élet: csoda. Minden nap jelentős, csak az emberek nincsenek tuda­tában. Felelősséget jelent: élni. És ez keresztyén mon­danivaló. Jól kitűnt a darab végére, hogy bűnbocsána­tért küzdve kell az életet humanizálni. A mondanivaló a végén visszakanyarodik az életre. Az élet értékelésé­re, felelősségteljes folytatására éppen a halál utániak felvillantásával akar figyelmeztetni. Amikor a társulat pozitív döntéséről faggattam, csak ennyit mondott: nem elég beszélni csupán, cselekede­tek, tettek kellenek! Lehet anyagiak nélkül is produ­kálni. A szellemi értékek örökkévalóak. Nem egyszerű­en gesztust akartunk tenni, ez magatartás volt részünk­ről. Ne szakadjon meg a szolgálatunk, legyen folyama­ta. Az életnek kell győznie és tovább menni. A nézők megítélése szerint hősies vállalkozás volt ez az előadás. Köszönjük a társulatnak ezt is, meg a példa­mutató cselekedetet is. Amit cselekedtek, önmagában is mutatja, milyenek a keresztyén erkölcsi értékek. Tóth-Szöllős Mihály v Az előadás még két alkalommal tekinthető meg: május 28-án és június 4-én, délután fél 5 órakor a BM Duna Palotá­ban (V. Zrínyi u. 5.) Jegyek itt kaphatók délután fél 2 és fél 7 között. Szeretettel szeretetre nevelni Evangélikus Kollégiumok Országos Találkozója, Nyíregyháza, 1995. április 9-12. A Nyíregyházi Luther Márton Kollégium és sze­mély szerint Laborczi Géza lelkész-igazgató kezde­ményezése alapján jött létre az első evangélikus kollégiumok közötti szakmai találkozó. Az ország négy ilyen intézménye közül csak a bonyhádi nem tudta képviseltetni magát, a sopro­niak és a budapestiek maradéktalanul elégedettek voltak a háromnapos programmal, mely április 9- én istentisztelettel és közös vacsorával egybekötött ismerkedési esttel kezdődött. Másnap egész napos felső-tiszavidéki kirándulás következett. Tákos, Csaroda, Nyírbátor, Mária- pócs nevezetességeivel ismerkedhettek, sőt még a határon túlra, Munkács várába is elkalauzoltuk messziről jött vendégeinket. A találkozó szakmai része 11-én a Nyíregyházi Evangélikus Lelkészi Hivatalban folyt. Szebik Imre püspök a pedagógia teológiai hátteréről tartotta nagy érdeklődést kiváltott előadását. „A pedagó­gusnak szabad tudnia, hogy Ő csak eszköz Isten kezében, de fontos eszköz, aki a gyermek lelkének húrjain játszik” - emelhetnénk ki ezeket a szép és igaz szavakat beszédéből. A püspök Luther állás- foglalását tartja ma is legkövetendőbb előírásnak. Miszerint - nem lehet keresztyén pedagógiai rend­szert felvázolni. Az evangélium speciális jelentősége nem abban áll, hogy normákat ír elő, amelyeket meg kell va­lósítani. A „Mit kell tennem?” — kérdést a pedagó­gusi nevelőértelemnek kell megválaszolnia. „Az oktatási intézmények (kollégiumok) pers­pektívája az Egyházon belül” témakörben tartotta korreferátumát dr. Frenkl Róbert országos fel­ügyelő. Rámutatott, hogy az egyházi iskolák fel­adata nem az elitképzés, hanem az egyedül Istentől függő autonóm ember nevelése, aki önállóan cse­lekszik, saját sorsáért felelős polgár. Az evangéli­kus iskoláknak és kollégiumoknak hozzá kell já­rulnia a jövő magyar polgárságának kialakulásá­hoz. Petrilla Arpádné gazdaságvezető három fő pont­ba foglalta össze az egyházi intézmények működé­sével kapcsolatos gazdasági szempontokat. Ez pe­dig a törvényesség, az anyagi biztonság és a taka­rékos gazdálkodás. Lévák István főiskolai tanár a család és a kollé­gium kapcsolatáról tartotta előadását. Hasznos ta­nácsait, melyeket többéves kollégiumi nevelőtanár múltjában szerzett, beépíthetjük mindennapi mun­kánkba. Szerdán délelőtt két evangélikus intézmény látta vendégül az országos találkozó résztvevőit, a nagy­múltú Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, va­lamint a nemrég létesült EMMAUS Szeretetott­hon. Ha összegezni akarnánk, elmondhatjuk, hogy szükséges és igen hasznos volt ez a találkozó. Reméljük, hagyománnyá válik. Pálfy Julianna, a Luther Márton Kollégium nevelőtanára V i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents