Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-05-21 / 21. szám
Evangélikus Élet 1995. május 21 Reflektorfényben az igehirdető- Csak bírálni tudsz, vagy imádkozni is? Köztudomású, hogy a reformáció az istentisztelet középpontjába az igét és annak hirdetését állította. Ennek megfelelően nagy hangsúly esik a reformáció egyházaiban mind a prédikációra, mind pedig az igehirdetőkre. Nem hiába nevezték lelkészeiket évszázadokon keresztül csak egyszerűen prédikátoroknak! Ahhoz azonban, hogy az igehirdetés elérje célját, Isten üzenete hallgatóinak a szívébe találjon, jól felkészült igehirdetőkre is szükség van. Mert egy kevésbé tehetséges, vagy éppen felkészületlen, illetve rosszul felkészült prédikátor csak akadályává válhat az ige útjának, viszont aki jól tudja „hasogatni” az igét, az áldássá lesz hallgatóinak. Kétségtelen, e téren budapesti gyülekezeteink vannak legjobban ellátva és elkényeztetve, mert válogathatnak az igehirdetők között, melyik templomba menjenek vasárnap, kinek az igehirdetését hallgassák. Egypapos gyülekezetben, szórványban viszont erre nincs lehetőség. Meg kell elégedniük saját lelkészük igehirdetési szolgálatával. Akik között vannak kimondottan tehetséges, jó „szónokok” is, de olyanok is, akik „gyenge” prédikátorok, vagy éppen csak úgy olvassák fel az egész igehirdetést, ami talán nem is a sajátjuk. Itt most arról is szeretnék szólni, hogy sajnos, gyülekezeteink némely tagjának is van meglehetősen rossz szokása. Az, hogy a templomból kijövet, mindjárt kezdik bírálni papjukat és az elhangzott prédikációt. S ezzel már el is vágták az ige áldásának útját a szívükbe, az életükbe. Mert nem az ige üzenetére figyeltek, hanem az igehirdető személyére, emberi gyengeségeire. Ezek a bírálatok, kifogások bizony elég széles skálán mozognak. Vegyünk sorra ezek közül néhányat! Ha például az igehirdető „tüzesen”, hévvel beszél, akkor némelyek szerint „ideges, neurasz- téniás a papunk!” Ha nyugodtan prédikál, „sajnos, hiányzik belőle a Lélek tüze!” Ha már ősz a haja, vagyis nem éppen fiatal, akkor „túl öreg ahhoz, hogy a gyülekezet ifjúságával és a gyermekekkel is foglalkozzék.” Ha nem követi elődje igehirdetési stílusát, akkor „modernista, nem tiszte!: a régi hagyományokat.” Ha viszont ragaszkodni kíván a tradíciókhoz, akkor „megrekedt a múltban, nem tud semmi újat felmutatni, semmi pezsgést nem hoz a gyülekezet életébe!” Ha a prédikációját, az ige jobb megértése érdekében, két vagy három részre osztja fel, akkor „akadémikusán, Szentlélek nélkül beszél.” Ha úgy olvassa fel a prédikációját, vagy gyakran belenéz, akkor „már megint lusta volt becsületesen készülni.” Ha meg-megakad vagy csak szüneteket vesz, akkor „attól tartunk, mikor sül bele a prédikációba.” Ha meg szabadon, folyékonyan beszél, akkor „nem tudjuk követni, nincs semmi vázlata, nem marad meg belőle semmi.” Ha beszéde közben „kiereszti hangját”, akkor meg „minek kiabál most, már megint kit akar szidni?!” Ha meg halkan beszél, „már megint elalszunk nála.” Ha túl tudományos, magasröptű a prédikációja, „a teológiára való tanárnak, nem prédikálni nekünk!” Ha a prédikációba belevonja a napi eseményeket is, akkor „már megint politizál a szószéken.” Ha meg csak az alapigéről beszél, „nagyon unalmas tud lenni, hiányzik belelő a civil kurázsi.” Ha idegen szavakat is használ, még ha megmagyarázza is a jelentését, „mit dicsekszik, kérkedik azzal, hogy tud idegen nyelveken is, ne legyen akadémikus a mi papunk!” Bőven van hát mit és kit bírálni az istentisztelet után! De még a templomon kívül is! Mert egyeseknek az is szemet szúr, ha látják, hogy a papjuk sétálni megy a családjával, akkor „bizony jobban tenné, ha ehelyett az öregeket és a betegeket látogatná!” Ha meg néha a barátaival, ismerőseivel van együtt, „ez a pap egy világfi, inkább jobban készülne a prédikációjára!” Természetesen nem csupán ilyen és hasonló birálatokkal találkozhatunk, dicséreteket is lehet hallani. Méghozzá hangosan, a templomból kijövet, mindjárt a templomkapuban, amikor szemébe dicsérik egyesek az igehirdetőt: „Milyen gyönyörűen beszélt ma a nagytiszteletű úr!” Tudjuk-e, hogy ez a „pozitív bírálat” arról árulkodik, már megint nem hallották meg egyesek az igehirdetésből Isten éppen neki szóló üzenetét, hanem csupán emberi teljesítménynek értékelik az elhangzott prédikációt! Ezek után vajon gondolunk-e arra is, hogy annak a szegény igehirdetőnek, - igen, a te papodnak - nem az ilyen bírálatokra van a legfőbb szüksége, hanem sokkal inkább arra szorul, hogy imádkozzanak érte az ige hallgatói! Mert bírálni köny- nyű, azt mindenki tud, de ki tud imádkozni is az igehirdetőért?! Igen, akár naponta is, főképpen meg vasárnaponként, az igehallgatásra készülve! De az igehirdető is imádkozzék, ne csak Szentlélekért, hanem naponta a gyülekezete tagjaiért, azokért is, akik csak bírálni szokták, hogy azok is meghallják, emberi szavakba pólyáivá Isten üzenetét! Az az Istennek tetsző, ha az igehirdetők is, igehallgatók is imádkozni tudnak az ige áldásaiért. Mert ahol ezt teszik, ott áldássá lesz minden egyes igehirdetés és igehallgatás, s ez meglátszik a hallgatók életén is. Szerdahelyi Pál Falfirka Néhány héttel ezelőtt egy falfirkáiét rótt meg szelíd szavakkal cikkírónk, gondolkodásra, érzésekre biztatva az elkövetőt. Bár hiszek a nevelésben, mégsem tartom valószínűnek, hogy a „se isten, se haza" szlogent falra felíró akárki magába szállna ilyesfajta korholástól. Már ha egyáltalán elolvasná. Amúgy pedig nyilván nem sokat értene belőle. Senkit nem biztatnék további falfirkálásokra, mégis, úgy érzem, leghatásosabbak a „helyben” közölt válaszok. A metrón láttam ezt a feliratot: „Jézus vérét adta érted”. Alatta a folytatás: „Ki kérte rá?”. És a viszontválasz: „Kérés nélkül tette". S a másik, a kedvencem, az egykori berlini falon lefotózott graffiti: „Isten halott, mondta Nietzsche". Az alá írt válasz csak úgy csattan: „Nietzsche halott, mondta Isten”. Úgy ám. U. Á. A BIBLIA MAGYARORSZÁGON „Ki nyitja meg a betett könyvet, Ki szegi meg a töretlen időt? Lapozza fel hajnaltól-hajnalig emelve és ledöntve lapjait ? Pilinszky János: Introitusz Szolidan ünnepélyes meghívó, néhány plakát (igazán kár, hogy az evangélikus templom ajtajára már nem jutott), templomi hirdetés hívogatta a hívőket, az érdeklődőket dr. Blázy Árpád bibliagyűjteményének, dr. Schlemmer Tamás fotóinak megtekintésére. Ilyen még nem volt, legalábbis nem Zalaegerszegen ! . Csodálatos időzítés. Éppen nagyhéten, húsvét ölelésében találkozhattak lelkészek és civilek, nyugdíjas érdeklődők, kisiskolások, művészeti gimnáziumi osztályok a keresztyénség legdrágább kincsével, a bibliával, ráadásul ilyen értő rendezésben. Köszönet illeti a Városi Művelődési Központot, a Zala Megyei Levéltárat, akik felkarolták dr. Blázy Árpád egyedülálló kezdeményezését. Nagycsütörtökön, két szolgálat között tudtam csak kikanyarítani két órát, hogy magamba szívjam a gazdag és színes kiállítás hangulatát, tanítását. Nem titkolom, amikor a Művelődési ház felé bandukoltam, vegyes érzések keringtek bennem. Nem tudtam elhessegetni Rozgonyi néni arcát, akit 90 évesen temettünk. Egyetlen kopott, agyonolvasott Bibliája fölé görnyedten találtam, valahányszor meglátogattam. Sugárzott idősen is ránc- talan, angyali arca. Krisztusi fénye hónapokra erőt adott a szolgálatokhoz. Vajon akinek egy kiállításra való Bibliája van, még jobban bele tudja-e élni az ige csodálatos üzenetét a világba? Nem válik-e kriptává az üvegkalitka? Isten Szentlelke megérin- ti-e a kisdiák ártatlan szívét, miközben gyönyörködik a gyönyörűbbnél jyönyörűbb biblia-illusztrációkban, a fotókban? Uj erőt kapnak-e a lelkészek a temérdek húsvéti szolgálathoz? Inspirálja-e az egyetem előtt álló gimnazistát az Eszter tekercs a rendszeres bibliaolvasásra? Mindennapi kenyérré válik-e az ige a hajszolt középkorú számára? A kiállítás megtekintése után az a bottal totyogó bácsika, aki előttem lépett be a terembe, vajon a Feltá- madottba vetett reménység örömével tud a halálra nézni? Minden aggódásom szertefoszlott a templommá lett teremben. Nem szólt halk orgonazene, a szívemben mégis így éreztem. Megbarátkoztam a gondolattal, hogy most nem lapozgathatom a Bibliát, nem simíthatom végig a kezem Jézus keresztjén, nem érinthetem a csodálatos tekercset, nem bújhatom a Képes Bibliát, mint teszik a kis hitta- nos gyerekek, nem tudva betelni a látvánnyal. A végen már nem zavart az üveg sem, Isten Szentlelke és a fantasztikusan kifejező képek segítségével a nagyheti események részese lettem. Szívembe lelki békesség költözött, s hálaimádságot fogalmaztam meg elsősorban Isten felé, akinek beszéde élő és ható. Áttör az üvegakváriumon, s átöleli szeretetével még a csupán kulturális értékekre kíváncsi látogatót is. Élményekben, de főleg lelkiekben gazdagon jöttünk haza valamennyien erről a kiállításról. Pontosabban ketten azért - érzésem szerint - üres szívvel távoztak. Egy halálfejet rajzoló kisfiú, „Maga a halál!” kijelentéssel írta be magát az emlékkönyvbe. Naponta • szeretnék imádkozni érte, hogy megértse, 0 AZ ÉLET!!! Könyörgök azért a másik kislányért, aki magabiztosan és gőgösen jelentette ki: „Mindet olvastam már!" Uram, adj neki alázatosabb szívet! „A Biblia maga a Csoda". „Ennek a kiállításnak a kapcsán talán megtörténik néhány társunkkal a csoda: a feltámadás” - olvasom, dr. Blázy Árpád megnyitóbeszédének parányi részletét. Adja Isten, hogy így legyen! Szemelgetek az emlékkönyv beírásaiban, szinte valamennyi elragadtatással, hálával ír. A két negatív beírás mellett álljon itt kettő a számtalan dicsérő megjegyzés körül. Nem titkolom, elfogult vagyok. Az első így szól: „Nagyon tetszett a kiállítás, gratulálok Opinák! Ántoni Judit Keszthely 3. o. tanuló Nos, ő Árpád tündén kis unokája! A másik beírást élőben is hallottam, amikor vasárnap korán reggel a református lelkész feleségével együtt mindketten _a templom felé siettünk. Áradt belőle a szeretet. „Örömmel tölt el, hogy láthattam ezt a nagy szeretettel, hozzáértéssel összeállított kiállítást." Szerettem volna Árpáddal interjút készíteni, gondosan összeállítottam kérdéseimet, riportermagnót is kértem kölcsön. Sajnos, nem ért rá, az istentisztelet után rohant „unokázni”. Mint mondta, amit kérdeznék, arra válaszolt a rádióban. Ezt sajnos az olvasók többsége aligha hallotta. Azért annyit sikerült megtudnom, miközben szaladt le az orgonától (felhozta nekem segédanyagként a kiállítás összes dokumentumát - köszönet érte), hogy elsősorban családi örökség ez a gazdag gyűjtemény. Árpád családja igazi papi család. Édesapja, testvére, fia lelkészek, édesanyja is teológiát végzett, hitoktatóként dolgozik. Dr. Blázy Árpád nyugdíjas főgyógyszerésznek, a Somogy, Zala Egyházmegye volt felügyelőjének családja számára CSODA a Biblia, s mindennapi lelki táplálék. Ezt megérezhette a látogató! Hamarosan finn énekkar érkezik gyülekezetünkbe a testvérvárosból, Varkausból. Boldogan meghosz- szabbítottam volna a kiállítást. Micsoda élmény lenne nekik a Tranoscius szlovák csatos énekeskönyv lapozgatása. „A KÖNYVNEK kézzel elérhető módon polcon, vagy asztalon, vagy kézben az igazi helye, nem pedig tetszhalottként, üvegkoporsóba zárva." (Dr. Blázy Árpád) (Baloghné Szemerei Mária) Hogyan kerültem az ifjúsági munkába, az Evangélikus KIÉ vezetésébe? Bonnyai Sándor lelkésztestvérünk 80. születésnapján szeretettel kívánjuk Isten áldását életére. Mivel a háború előtti egyházi ifjúsági munka egyik szervezője volt, erre vonatkozóan kérdeztük meg. P Teológus koromban a gyakorlati kérdések érdekeltek. Elsőévesen a „Kurucdombi” szegény negyedben gyermekekkel kezdtünk foglalkozni, ahol volt játék, mese, ének, bibliatörténet. Másodévesen egy fiatal tanítóval utcagyerekekből cserkészcsapatot szerveztünk az egyháztól kapott helyiségben. Ez olyan nagy esemény volt - mert addig általában csak diák cserkészcsapatok voltak -, hogy az akkori főcserkész, gróf Teleki Pál, kultuszminiszter vette fel csapatunkat a cserkészszövetségbe. Harmadévesen Jobaházán, Farád filiá- ján munkatábort szerveztünk. Többnyire városokból kikerült teológusaink egy-egy „paraszt” családhoz kerültek családtagként. Minden munkában részt kellett venniök, hogy megismerjék a falusi életet. Ilyen „múlt” után ajánlott Deák proff. a KIÉ munkára. Akkor a KIÉ három ágon munkálkodott: Evangélikus KIÉ (EKIE), református (RKIE) és a felekezetkö- zi (BKIE) melyeket a KIÉ Nemzeti Szövetség fogott össze. Milyen volt az EKIE munka a két világháború között? Nem velem kezdődött a történelem, mert előttem már Abaffy Gyula és Erős Sándor dolgoztak az EKIE-ben. Az EKIE elsősorban a falusi ifjúság körében munkálkodott, akikkel akkor senki nem törődött. A „fonó”-ban, istállókban, vagy a kocsmákban gyűltek össze. Ma azt mondanánk, hogy nem egeszen „kulturált körülmények” között. így örömmel vették - amikor folytatva elődeim munkáját - egy-egy napos egyház- megyei konferenciákat tartottunk, néha ezer, ezerötszáz felnőtt fiú és leány részvételével. Majd egyhetes nyári és téli táborok következtek.- A cél a naponkénti biblia olvasásra és a személyes keresztyén életre való nevelés volt. Sok küzdelmet jelentett - személyes példával is bemutatni - a bűn, az Istentől elszakadt állapotunk felismerését és a kegyelemajándékként kapott bűnbánat útján a bűnbocsánat és az új élet megélését. Újból és újból előkerült téma volt az „ifjúság örök sebének”, a tisztátalan életmódnak a gyógyítása. A keresztény házasságra való felkészülés, a felebaráti szeretet gyakorlása. Nagy segítség volt ebben a munkában a feleségem, aki két diplomával nem vállalt világi állást- ahogy szokásba jött az ifjú pap- néknál hogy az ifjúsági munkában segítségemre legyen. - Volt egy „hősi” korszak, amikor elhagyott pajtákat, nem használt paró- chiális istállókat alakítottak át, vagy építettek egészen új ifjúsági otthonokká, ahol zavartalanul lehetett összejöveteleket tartani. - Sok lelkészünk kapcsolódott be lelkesen a mozgalomba, de voltak, akik túlmunkára hivatkozva, sok akadályt gördítettek a mozgalom elé. Igyekeztünk segédanyagot adni a vezetőknek, részletes programmal. A kéthetente piár tízezer példányban megjelenő: „Evangélikus Ifjúság” c. folyóiratunk legtöbb cikkét maguk a fiúk, leányok írták. - Iratteijesztést szerveztünk a gyülekezetekben, majd népfőiskolát is szerveztünk. - Sajnos, a hamarosan ránkszakadt háború megakadályozta a további fejlődést. Mi volt az „egyes” és a „négyes” program ? A KIE-munka alapját eredetileg Lukács 2,52. v. adta meg: „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testének állapotában, az Isten és az emberek előtt való kedvességben.” így alakult ki a KIÉ „négyes” programja: sport, tudomány művészet és vallásos nevelés. — A háborús években sokat harcoltunk a divatossá vált ébredési mozgalmakkal szemben, akik a bűnbánat nélküli bűnbocsánatot kézráté- tellel osztogatták és az „olcsó” kegyelmet hirdették. Ezekben az evekben az újabb nehézség akkor jelentkezett, amikor a levente mozgalom, majd később a kommunista mozgalmak tartottak kizárólagos igényt az ifjúságra, így számunkra a vallásos munka „egyes” programja maradt. Nem lehet elhallgatni, hogy az EKIE-t a pártállamot kiszolgáló egyházi vezetőség tiltotta be. Sőt, amikor minden egyházi helyiségből kiszorultunk, a lakásomon tartott bibliaórákat is fenyegetésekkel betiltották. A régi EKIE-nek ma is vannak szenior tagjai és összetartanak ? Szenior tagjainkban nagyon megfogyatkoztunk. Sokan elhunytak. Szakadás is történt közöttünk. Most kezdünk eszmélni és keressük az igében a számunkra járható utat és a szolgálat lehetőségét. - Sajnos, a KIÉ mozgalomban világviszonylatban nagy a veszély, hogy a „K” betű lényege kimarad és csak „IE” mozgalom marad. Az EKIE feloszlatása után az Országos Felügyelő sofőrje lettem, majd újpesti káplánkodás után ferencvárosi, majd kispesti lelkészkedés. Ezekről az évekről majd talán később. Amikor most hálával emlékezem meg az egész útról, amelyen vezetett az Úr, drága emlékként maradt bennem, amit Podmanicz- ky prof. úrtól kaptam. Még a teológián egyszer panaszkodtam a sok negatív bibliai kritika miatt. Ő azt mondta, hogy a Biblia szavait nem sugalta az Isten. De ami meg van írva, az Ige. Elmondta, hogy nem úgy olvassa az írást, hogy mit gondolt Jeremiás, vagy miért írt olyan szomorú szöveget, amikor a zsoltáríró bajban volt, vagy mit gondolt Máté, vagy Pál milyen volt az időjárás, hanem mit mond nekem, személy szerint az Úr. Jézus is mindig arra hivatkozott, ami meg van írva. Hazafelé készülve, könyörgök népünk és ifjúságunk ébredéséért és hálát adok minden napért. Bonnyai Sándor nyug. ev. lelkész TEHERMENTESÍTENI SZERETNÉ A LELKÉSZEKET Bemutatjuk az egyházmegye új pénztárosát 1995. január elseje óta főállású pénztárosa van a Győr- Soproni egyházmegyének Macher Sándomé személyében, aki a győri gyülekezet alkalmazottjaként részmunka- időben, napi három órában végzi a pénztárosi szolgálatát. Kinevezése meghatározatlan időre szól. Rövid bemutatkozásra kértük az egyházmegye új pénztárosát.- Rábaszentandráson születtem és ott is konfirmáltam - mondja Macher Sándorné. Közgazdasági technikumi végzettségemmel a polgári munkahelyeimen is pénzügyi, könyvelési vonalon dolgoztam. Utoljára egy Kft-nek könyveltem; de tavaly munkanélküli lettem. Akkor ajánlották ezt a lehetőséget, amit elfogadtam. Férjem a győri gyülekezet presbitere. Két fiam van, akik közül a kisebbik az evangélikus általános iskolába jár.- Milyen érzésekkel kezdte el szolgálatát?- Nem tartottam ettől az új munkától. Inkább kíváncsiság élt bennem, mert ilyen mélységében nem ismertem az egyház belső ügyeit. Menet közben kellett sok mindent megtanulnom. Legnagyobb meglepetést számomra mégis az okozta, hogy a hivatalos szervek, mint az adóhatóság, a társadalombiztosító, mennyire tájékozatlanok az egyházakra vonatkozó jogszabályok tekintetében. Sok esetben tanácstalanok, milyen elbírálás alá esnek az egyházak. Ez a meglepetés erejével hatott.- Mit tart fontos szempontnak pénztárosi munkájában ?- Ha egy mondatban foglalnám össze, mit tartok elsőrendűen fontosnak ebben a szolgálatban, akkor azt mondanám: mentesíteni szeretném a lelkészeket a pénzügyi, adminisztratív, adóügyi feladatok alól. A gyülekezeti munkával túlterhelt lelkészeknek nyűg ez a tőlük idegen és ismeretlen feladat. Másik fontos szempont munkámban a tájékoztatás. Szeretnék ezért az egyházmegye mindegyik gyülekezetébe ellátogatni, hogy személyesen adjak felvilágosítást azokról a kérdésekről, amelyeknek ismerete a pénzügyi fegyelem megtartásához elengedhetetlenek. Hiszem, hogy ezzel is segítségére lehetek a lelkészeknek. Kiss Miklós amely Isten igéjéről, Jézus megváltó művéről nem tud, sőt eltereli róla. a figyelmet, az ELSŐ PARANCSOLAT - Ne legyen más Istened! - ELLENI BÚN, mert „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és Benne bíznunk” ! Ez a levelezés pogányság és varázslás, mágia, még akkor is, ha állítólag délamerikai misszionárius indította el. A varázslók pedig kívül maradnak a mennyei városon (Jel 22,15), és osztályrészük a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz (Jel 21,8). Még akkor is, ha az Anti- krisztus csodákat tesz, hogy elhitesse, ha lehet; a választottakat is (Mt 24,24). Kedves Címzett, bátran bízzál Istenben és ne félj a fenyegetéstől! Kedves Feladó, térj meg a hitetlenségből és hiszékenységből! Amennyire lehet, tedd jóvá a mások súlyos félrevezetését! Kérd Isten bocsánatát és segítségét: nem tudtad, mit cselekszel! (Lk 23,34) Ha bánod és elhagyod a pogányságodat és hitetlenségedet, Jézus, a Megfeszített ezért is megfizetett, és Jézus, a Feltámadott, ebben is ad győzelmet! Szeretettel. Dr. Zsigmondy Árpád NEHÉZ SZÍVVEL írjuk le az alábbi sorokat. Püspöki körlevélben, lapunkban is felhívtuk a figyelmet a Sajtóosztálynak való gyülekezeti tartozásokra. Szerettük volna, ha a felszólítások nyomán (melyeket évről-évre küldtünk) ki-ki előveszi a számlákat és ellenőrzi a befizetéseket Sajnos, többen nem tették meg. Így az Országos Elnökség elrendelése szerint mai számunkban közzé kell tennünk a tartozók névsorát Lehet, hogy egyes gyülekezeteknél abból adódott az elmaradás, hogy lelkészváltozás volt és nem néztek utána az élőd idején történt vásárlásoknak. A névsort úgy adjuk közre, bogy az összeg után zárójelben a tartozás évét is jelöljük. Az 1995. éri vásárlásokat még nem vettük figyelembe, bár a 30 napos batáridő már ezeknél is ét- múlt Kérjük a lelkészek és gyülekezetek megértését és számláik rendezését június 30-ig. Ácsa: 34.885,- (94 évi); Amót: 14.830,- (92-94); Bakonyszombatfaely: 12.988,(92-94); Boba: 52.450,- (90-94); Cegléd: 27.933,- (93-94); Csorna: 42.097,- (88-94); Dombóvár: 25.593,- (94); Esztergom: 29.632,- (91-94); Lovászpatona: 17.977,- (91-92); Marcalgergelyi: 9.874,- (90-91); Mencshely: 33.014,- (94); Mezőtúr: 5.117,- (91-93); Mohács: 19.143,- (89-94); Nagy- alásony: 18.794,- (93-94); Nemescsó: 4649,- (93); Nyíregyháza: 101.265,- (94); Nyírszőlős: 6.882,- (93-94); Oroszlány: 5.902,- (92-93); Paks: 36.397,-(94); Péteri: 71.668,- (93-94); Porrogszentkirály: 8.354,- (92); Rábcakapi: 43.970,- (90-93); Sikátor: 13-211,— (94); Szarvas-Üjtemplom: 6.479,- (93); Tab: 3.488,- (93); Tárnokréti: 3.502,- (91); Terény: 9.239,- (92-94); Vanyola: 25.776,- (94). E heti számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt az Ausztráliában jártam és a Felnőttek konfirmációja című sorozatok befejező írásai. Ezeket következő számunkban közöljük. „Szeretettel mindent lehet! - Ez a levelet azért küldjük, hogy sze rencsét hozzon neked.” - így kéz dődik az a nekem címzett névtelei levél, amelyet 20 példányban kel lett volna továbbítanom 96 órái belül. ígéri, hogy 4 nap múlvs meglepetésben lesz részem, és.ern ellenőrizhetetlen példákat hoz, tíz ezer dolláros nagyságrendben. D< ha elfelejtem, vagy csak késem is vele, netán megszakítom a láncot jaj nekem. Aki így tett, sürgőser meghalt a felesége, drágán javították az autóját, vagy elvesztett 40.000 USD-t. Mivel nekem mái nem halhat meg a feleségem, nincs autóm és nem veszíthetek el 40.00C USD-t, akkor is nyugodtan megszakíthatnám a láncot, ha hinnék benne. De én nem a varázslevélben hiszek, hanem Atyámban, Jézus által, aki eddig mindig kirendelte mindennapi kenyeremet (sőt a vajat is rá), akkor is, ha a hit és az igazság melletti kiállásomért büntetni akartak, meg akkor is, ha Ő tett próbára és nevelt csapással. A lényeg: ezúton üzenem nem 20 címre, hanem mindenkinek: emberfölötti vélt erők befolyásolása egy olyan levél sokszorosításával, OLVASÓI LEVÉL Vidobet 183 R