Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-03-26 / 13. szám
Evangélikus Elet 1995. március 26. jftS GYERMEKEKNEK A Sok időnek kell eltelnie, míg egy állatot sikerül magamhoz szelídíteni. Hosszú ideig kell bizonyítanom, hogy nem bántom, hogy bátran közeledhet hozzám, hogy nem élek vissza védtelenségével, és nem használom ki kiszolgáltatottságát. Sok időre van szükség a bizalom elnyerésére, de annál könnyebb elveszteni azt. Elég egy rossz, hirtelen mozdulat, egy gondatlanul fájdalmat okozó szorítás... Azt hiszem, valahol igaz ez az emberekre is. Hányszor veszítjük el a nehezen elnyert bizalmat, meggondolatlan szavainkkal és tetteinkkel. Taníts minket Urunk, hogy felismerjük a határt, amin túl nem szabad próbára tenni társaink türelmét! Taníts minket Urunk, hogy vissza tudjuk fogadni azokat, akik visszaéltek a bizalmunkkal! BIBLIAI „KI-KICSODA” Jezábel Az Ószövetség történeti leírásaiból kitűnik, hogy Izrael népe bizony sokszor hátat fordított Istennek, és idegen népek vallását követte. Fából, kőből készített istenszobrok előtt hódoltak, azokhoz imádkoztak és azokat tisztelték. Eközben sokszor megfeledkeztek az egy, élő Istenről. így történt ez Aháb király uralkodása idején is, amikor a király idegen országból származó felesége, Jezábel magával hozta népe vallásosságát, az úgynevezett Baál istenség tiszteletét, és annak papjait. Ebben az időben élt Illés próféta, aki igen nagy buzgalommal próbálta visszatéríteni a nép szívét az Úrhoz. Jezábel ezért ádáz ellenségként tekintett Illésre, és a prófétának sok üldöztetésben volt része a királyné miatt. Jezábel nem csak Illésnek okozott sok bajt, hanem az ország népe is szenvedett gonoszságától. Nagy befolyása volt férjére, akit sok bűnre és erőszakosságra csábított. Végül azután mindkettőjük életében visszaütött az erőszak. Aháb király hódító háborúban esett el, Jezábelt pedig lázadók dobták ki a palotája ablakából. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Az „lKorinthus 13" című játék megfejtői Ebben a játékunkban négy szót kellett megtalálnotok a Szeretet Himnuszában. így a legjobb megfejtésekért 4 pont járt. Most a telitalálatosokat jutalmazom ajándékkal, de a dicséret mindannyiótoknak szól! 4 pontos: ifj. Bors Zoltán (Felpéc); Donáth Ferkó (Ózd); Fancsali Ifjúsági Kör; Illés Adél (Egyházas- dengeleg); Nuszpel Mónika és Krisztián (Soltvad- kert); Zalán Péter (Budapest); 3 pontos: Demján Anita (Szarvas); 2 pontos: Bánki Renáta (Inota); Keveházi Márta (Budapest); 1 pontos: Kis Gabriella (Oroszlány); Kölesdi hitta- nosok; Márton Péter (Kiskőrös); Németh Csilla (Somlószőlős). A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. A „Kezdd el" című játék megfejtői Bizonyára emlékeztek még erre a játékra. Hangjegyeket kellett összekötni, és a bennük található betűket ösz- szeolvasva, egy szép esti ének kezdősorára bukkanhattunk : „O, maradj vélem, az est közelget. ..’’Az ének száma pedig a 121-es. Egy kedves levélíró a régi, Dunántúli Evangélikus Énekeskönyvben talált rá a fenti énekre, ott a 718-as számon. Természetesen ezt is helyesnek fogadtuk el. A megfejtők: Antal Péter (Nagybörzsöny); Bánki Renáta (Inota); ifj. Bors Zoltán (Felpéc); Demján Anita (Szarvas); Donáth Ferkó (Ózd); Fancsali Ifjúsági Kör; ülés Adél (Egyházasdengeleg); Keveházi Márta (Budapest); Kölesdi hittanosok; Medveczki Csilla (Vácegres); Pelles László (Nyíregyháza); ifj. Pintér György (Zomba); Zalán Péter (Budapest). Gratulálok! Örülök mindig, ha ilyen sok megfejtés érkezik, de kicsit szomorkodom is, hogy nem tudok mindannyiótoknak jutalmat küldeni. Csak a szerencsés nyertesnek, aki ez alkalommal nem más, mint: Pelles László Nyíregyházáról. Képrejtvény Humorzsák A lelkész észreveszi, hogy almafái gyümölcsét időről időre megdézsmálják. Hittanosaira gyanakszik, ezért kitesz a kertbe egy táblát: „A jó Isten mindent lát." Másnap girbegurba gyerekírással ez volt olvasható a szöveg alatt: „De nem árul el minket.” *- Lopják az almáját, tisztelendő bácsi! - üvölti torka- szakadtából a szomszéd Pistike. - Már mind leszedték!- Hadd el, gyermekem, ad a jó Isten helyébe jövőre majd másikat - mondja a jóságos lelkipásztor.- Igen, de én addig honnan szedek almát? - pityere- dik el a fiú. HATÁROKON TÚLI EVANGÉLIKUS IFJÚSÁGI VEZETŐK TALÁLKOZÓJA Február 20-25 között voltak együtt az ifjúsági véze- tők Budapesten. Heten jöttek Erdélyből, négyen Szlovákiából és egy a Délvidékről. Sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy hazájukban és egyházukban hogyan kezdődött el az ifjúsági munka, hiszen nulláról kellett indulniok. Az erdélyiek arról számolhattak be, hogy 1990 óta van ifjúsági munka. Korábban nem volt keresztyén ifjúsági nevelés, mindent elölről kellett kezdeni. Nagy nehézséget jelent a szétszórtság. A 30 000 lelkes evangélikusság egész Erdély területén szétszórva él. Kevés a fiatalok száma és elég nagy a közöny. Eddig már három országos konferenciát tartottak és néhány regionális összejövetelt is. Táborokat is szerveznek, ebben sokszor nyújtanak segítséget a magyarországi testvérgyülekezetek is. Délvidéken nincs szervezett ifjúsági munka. Kevés a magyar gyülekezetek száma és kevés a fiatal is. A háború kedvezőtlenül befolyásolja az ifjúság helyzetét - sokan elmenekültek otthonukból. Szlovákiában az arányok olyanok, hogy 300 ezer evangélikusból kb. 12 ezer a magyar gyülekezetbeli. Van magyar gimnázium, magyar hitoktatás, a szervezett munka igen nehéz. Némi akadályt jelent az is, hogy nem minden „vegyes” gyülekezet lelkésze beszél magyarul. Mindhárom területen hálásan említették, hogy a MEVISZ milyen eredményesen támogatta és még ma is segíti őket. Ezt a missziót felvállalta és teljesíti is. Ezt a konferenciát, találkozót is a MEVISZ rendezte közösen az Országos Egyház Ifjúsági Bizottságával és a KIÉ-vei. A vendégek több egyházi intézményt meglátogattak, ismerkedtek egyházunk egész életével. Hegyek Megdöbbentő statisztikai adatok hirdetik, bizonyítják, hogy az emberiség, a modem, harmadik évezredébe lépő emberiség iszonyatos mennyiségű szemetet termel, amelynek eltüntetése egyre súlyosabb problémát jelent. Eljön az idő, amikor saját szeny- nyünkbe fulladunk bele? Mit hoz a jövő? Agóniát vagy életet? Hatalmas hegyek emelkednek nagyvárosok körül, a bomló hulladék bűzét mindenhol érezni, messzire viszi a szél. És nemcsak a szagot, a szemetet is. De vajon ki tudná felbecsülni annak a hegynek magasságát, roppant méretét, amely emberi bűnökből, súlyos vétkekből, gonosztettokből, erkölcsi csődök hulladékaiból épül - és egyre csak nő, nő... A Golgota hegyén, ezen a tulajdonképpen jelentéktelen dombocskán sok bűn nyerte már el megérdemelt büntetését. Hiszen kivégző hely volt - sók bűnöző élete itt ért véget. És egy ártatlan emberé is. Mások bűnei miatt. Az emberiség bűnei miatt. Az én vétkeim miatt. Az Isten Fiának élete - rövid harminchárom év - keresztre feszült, hogy kikínlódja az Életet - nekünk, mindany- nyiunknak. Ezért a kereszt egy óriási felkiáltójel: két dologra emlékeztet: az emberi gonoszság Himaláját megszégyenítő hatalmasságára, az égbekiáltó bűnre; és Isten érthetetlen, megmagyarázhatatlan, végtelen szereteté- re. Ami mindennél hatalmasabb. Még bűneink Himalájánál is. A Golgota a föld leghatalmasabb hegy óriása. De a kereszt a csúcson hirdeti: nem kell belefulladnunk szennyes életünk hulladék-romjaiba! Az Isten Fiának agóniája Életet hozott! A bűn-Himalája csúcsára Isten szeretete kitűzte a keresztet, a bűnbocsánat jelét, az ÉLET jelét! V. Gy. HASZNOS KÖNYV AZ EGÉSZ CSALÁDNAK „Uram, taníts minket imádkozni!” A Ferenczy Erzsébet által össze-1 állított imakönyvi valós hiányt igyekszik betölteni. Generációk nőttek fel hazánkban az „édes atyai nyelv" \ megismerése nélkül. Egyre több szülő vallja meg, hogy szenved ettől a „kommunikációs” zavartól. Egyik kissé bizarr megoldás, hogy fonák világunkban majd a gyermekek tanítják meg szüleiket imádkozni, hiszen ők már járhatnak egyházi óvodába, iskolába, hitoktatásra... De meggyőződésem, hogy egészségesebb lenne, ha családok együtt tanulnának újra beszélgetni Istennel. Erre utal a Sajtóosztályunk által■ kiadott könyvecske bibliai mottója: „...taníts MINKET...” és alcíme: „Imádságos könyv gyermekeknek ÉS szüleiknek”... A könyv előszava szerint „a válogatás otthoni- családi-, óvodai, iskolai és templomi használatra készült.” Egészséges arányban ötvözi a régi és új imakincset. Miért kaptak helyet benne talán sokak számára jól ismert, klasszikusnak mondható imádságok is? íme, az összeállító megszívlelendő indoklása: „Szándékosan szerepel a válogatásban több régi imádság is..., amelyet szülők, nagyszülők adtak át gyermekeiknek, unokáiknak és így' ezek nemzedékeket kötöttek össze. Hozzá tartoznak ezek szellemi örökségünkhöz. Amikor ezeket imádkozzuk, közösségben vagyunk azokkal, akik előttünk éltek és a maguk nyelvén szólították meg Istent...” Segíthet ez a könyv abban is, hogy a megszakadt nemzedéki lánc, az elfelejtett közösség az előrementek gyülekezetével helyreálljon, és újra felfedezzük rejtett gyökereinket, kincseinket. Remek keresztelési ajándék lehetne ez a könyvecske minden család számára. Segíthetne a szülőknek, hogy gyermekük ne csak az anyanyelvet tanulja meg tőlük, hanem a mennyei Atya megszólítását is. Eszméltethet- né a keresztszülőket is oly sokszor elfelejtett kötelességükre, amit pedig Isten és a gyülekezet előtt vállaltak: „.. .az evangélikus egyház segítségével gondoskodom e gyermek hívő keresztyénné növekedéséről...’’ Mi lesz, ha majd egyszer Isten számon kéri rajtunk ezeket a félvállról vett, fogadalmainkat”?! Egyházunk ezzel a könyvvel valós segítséget kínál az imaéletben való növekedésre kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Bárcsak élnénk vele! G. P. * A kiszínezhető gyermekrajzokkal illusztrált könyv ára: 184 Ft Tudós papok - művelt népért Ezt a címet Sólyom Jenő Hazai egyháztörténelem cimű kis könyvecskéjében olvastam még néhány évvel ezelőtt, amikor a teológiai felvéteü vizsgámra készülve, lapozgattam azt. Sólyom Jenő lángoló lelkesedéssel ír arról, milyen jó talaja volt mindenkor az evangélikus egyház a művelődésnek, s hogy az igazi evangélikus keresztyén kegyesség mindenkor párosult a haza és az emberiség szolgálatával. Hazai egyháztörténetünk nem győzné felsorolni azokat, akik az evangélikus gyülekezetekben nevelkedtek a tudományok, az irodalom, a politika nagyjaivá. Ez a múlt, a történelem. Ma talán más a megítélése ennek a kérdésnek. Annak, hogy ki mit, mennyit, hogyan és hol tanuljon. Mostanában túl sokat hallom ezt: „Minek a tudomány, minek az a sok okoskodás, mire való az?” S bizony sokszor éri bírálat azt a teológust is, aki tanulni akar, aki többet akar tanulni - s talán nem tévedek, ha leírom: egyháza javára, gazdagítására. Nem értem, miért baj ez. S nem értem azokat sem, akik azt mondják: „Nem kell a tudománnyal foglalkozni, mert az csupán emberi okoskodás, s elég a lelki dolgokkal foglalkozni, és akkor minden jó lesz." Föl kell tennem a kérdést: Biztos? Nem tudok olyan érvet fölhozni, amely a tanulás, a tudományok, a művészetek ellen szólna. A keresztyén műveltség volt egykoron az, amely a még vad pogány magyar népet megmentette a pusztulás elől, s lehetővé tette, hogy a magyar műveltség értékes, az európai kultúrának szerves része legyen. Hiszem, hogy aki tanul, nem öncélúan teszi azt, hanem azért, hogy taníthasson. Az élet Urának tartozunk azzal, hogy fejlesztjük képességeinket és támogatjuk a tudományt, az iskolázást, a zenét, a képzőművészeteket, egyszóval mindazt, ami az emberi műveltség és kultúra haladását és terjesztését segíti. Mert az ember tudni vágyik, s míg Isten titkait kutatja, elámul hatalmasságán és meghajol fensége előtt. A tudományok és a művészetek nem állnak szemben a hittel! Berzsenyi Dániel, aki evangélikus családban nevelkedett, a soproni líceum diákja volt, s a magyar költészet kiemelkedő alakja lett, zengő szavakkal fejezi ki Isten-hitét: * „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér. Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világít mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet.” Sánta Anikó teol. hallgató Krisztus szenvedése - ma Elárulták Jézusomat. Nemcsak kétezer évvel ezelőtt árulták el Őt. Nemcsak a Gecsemánéban árulták el őt. Nemcsak Júdás, a tanítvány árulta el őt. Uram, sokszor, tegnapelőtt, tegnap és ma elárulnak Téged, Az én házamban árulnak el Téged, én vagyok az, aki elárultalak. Nem csókkal árultalak el, mint Júdás, de elmulasztottam a hit cselekedeteit. Nem ezzel a köszöntéssel árultalak el: „Üdvöz légy, Mester !’\ hanem elmentem a testvérem mellett, és nem üdvözöltem néhány barátságos szóval. Uram, ne engedd, hogy életemet mint Júdás fejezzem be! Megtagadták Jézusomat. Nemcsak nagycsütörtök este tagadták meg őt. Nemcsak a főpapi palota udvarában tagadták meg Őt. Nemcsak Péter tagadta meg félelmében Őt. Uram, milyen sokszor megtagadtalak, szégyelltelek! Hányszor elvették az emberek bátorságomat a bizonyságtételhez, hányszor becsültem többre a világ tüzét! Segíts Uram, hogy megbánjam, és visszaforduljak, mint Péter' Megfeszítettek, Jézusom, nemcsak azok, akik „Feszítsd meg!”-et kiáltottak. Megfeszítettek Téged - nemcsak Pilátus az ő ítéletével. Megfeszítettek, nemcsak "& katonák, akik megsebeztek Téged Uram, elbizakodottságom, gőgöm nem kevesebb, mint azoké a zsidókJ félelmem - az igazság mellé kiáltani - nagyobb, mint Pilátusé, kishitűségem mélyebb sebeket ejt rajtad, mint a római zsoldosok szegei. Ó, Jézus, aki így imádkoztál: „Atyám, bocsáss meg nekik!”, bocsáss meg nekem is. Akkor az én bűnös, régi életem megfeszíttetik és meghal, és feltámad Veled új, szent életre. J. Gnanabaranam A KIÉ 1995-re tervezett programjai Előadói és gyerekmunkás szeminárium február 17-19. Pénzügyi és adminisztrációs szeminárium március 17-19. Helyi vezetők-választmány képzése március 17-19. Országos Ten Sing találkozó március 10-12. Országos Ten Sing vezetőképző tavaszi szüne' Munkatársi találkozó április 23 Mindazok számára, akik az elmúlt öt év alatt bármely KIÉ vezetőképzőn részt vettek. Színjátszó fesztivál április 28-30. Felléphetnek egyházi, iskolai színjátszó csoportok. Részvételi díj 600 Ft. Jelentkezési lapot a KIÉ irodán lehet kérni. Vándortábor július 8-14. A mecseki táborozás alatt a fiatalok teljesen „nomád’ körülmények között élhetnek. A napi átlag 10 km-es szakaszok és a gépkocsi kíséret mindenki számára lehetővé teszi a részvételt. Jelentkezési határidő: május 31. ’ Országos sporttábor július 24-30. Nagyvelegre várjuk a sportolni vágyó fiatalokat. Elsősorban labdajátékokra lesz lehetőség. Jelentkezési határidő: május 31. Vezetőképző tanfolyam CsA + CsB + IV július 2-9. Erre a tanfolyamra hívjuk mindazokat, akik a KIÉ négyéves munkatársi képzését megkezdték, de még nem fejezték be. Jelentkezési határidő: május 31. Vezetőképző tanfolyam*»+ CsA + CsB , augusztus 21-30. Várjuk ózon fiatalok jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek a keresztyén ifjúsági szolgálat iránt. Jelentkezési feltételek: — betöltött 15. életév — rövid bemutatkozás, kitérve az ifjúsági munkára — lelkészi, vagy csoportvezetői ajánlás Jelentkezési határidő: május 31. Országos KJE konferencia - július 16-23. Minden érdeklődőt várunk a csendeshetünkre. Jelentkezési határidő: május 31. Országos Ten Sing vezetőképző augusztus 14-20. Várjuk a Ten Sing iránt érdeklődök jelentkezését. Jelentkezési határidő: május 31. önkéntes képző augusztus 21-23. Táncszeminárium szeptember 8-10. Azokat hívjuk, akik ifjúsági csoportjukban néptáncot szeretnének tanítani. Jelentkezési határidő: augusztus 31. Csendesnapok szeptember 29-01. Minden elcsendesedni vágyó fiatalt szeretettel várunk. Jelentkezési határidő: szeptember 15, Táborszervező szeminárium november 17-19. Várjuk azokat, akiknek már van konferenciaszervezési és vezetési gyakorlata. Jelentkezési határidő: szeptember 30. A programokkal kapcsolatban a KIÉ iroda tud'részletes felvilágosítást adni. A KIÉ címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 26. Tel: 267-0587 1 Az örömhír a kicsinyek között Az Evangélikus Bábszínház Egyesület megalakulása óta azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a legkisebbek is kaphassanak a maguk szintjén, gyermekeknek szóló módszerekkel örömhírt arról, aki őket szereti, aki a gyermekeket is megáldja, Jézusról. A bábjáték igen alkalmas arra, hogy a még írni-olvasni nem tudó, de a vizuális befogadásra kész kicsinyek között elvégezze ezt a szolgálatot. Az egyesület március 4-én tartotta közgyűlését, de előtte a kőbányai gyülekezeti teremben a Kőbányai Óvodások ökumenikus Csoportjának tartott előadást. Bemutatták az Angyalbárányok című népmesét, melyet a kicsinyek csodálkozó örömmel, az őket elkísérő szülök megelégedéssel és köszönettel néztek végig. A gyermekeket meg is vendégelték és jelmezes .farsangot" tartottak nekik. Közben a másik teremben folyt az egyesület közgyűlése. A jelenlévők kifejezték azt a kívánságot, hogy jó lenne kibővíteni tagjaik számát mindazokkal, akik a gyermekmunkának ezt a módját terjeszteni szeretnék. Lehetőség van arra, hogy alakuljanak az egyesületnek ,fiók"-jai is olyan gyülekezetekben, ahol pl. óvoda van, vagy akadnak a gyermekmunkában olyanok, akik szívesen megtanulják a bábozás mesterségét. Az érdeklődök a Kőbányai Lelkészi Hivatalban jelentkezhetnek és kaphatnak bővebb felvilágosítást. tszm ■