Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-11-26 / 48. szám

Evangélikus Élet 1995. november 26. GYERMEKEKNEK FIATALOKNAK HUAI NAN ZI, a mintegy kétezer évvel ez­előtt élt kínai mesemondó írja: „A tartományt ellenséges csapatok özön- lötték el. Amikor egy sánta beszámolt a tá­madásról vak barátjának, az hátára vette a sántát, és mindketten megmenekültek. Ez azért sikerült, mert kiegészítették egymás gyenge oldalait.” Mi emberek hajlamosak vagyunk egymást lenézni, bántani a másik hibáiért, de a ma­gunk gyengéiről sokszor nem veszünk tudo­mást. Add Uram, hogy tudjuk elfogadni és segíteni társainkat, hordozva, há kell, egy­más terhét is! MEDITÁCIÓ Hát mi lesz velünk? FERI BÁCSI JATEKAI Keresünk egy könyvet! Mégpedig egy ószövetségi könyvet. Hetente árulok el néhány, a könyvre jellemző szót. Feladatotok ezek­nek a szavaknak a segítségével rábukkanni arra az ótestamentumi iratra, amelyből valók. Pluszkérdé­sekre is válaszolhatnak azok, akik már rátaláltak a ke­resett könyvre. Annál több pontot szerezhettek, mi­nél gyorsabban megoldjátok a feladatot. Ha nem is si­került egyből kitalálni, hogy melyik könyvre gondol­tam, később az előző heti plusz kérdéseke visszame­nőleg is válaszolhattok! A megadott szavak most személynevek: Elintelek, Mahlón, Kiljón, Orpá. A harmadik, egyben plusz kérdés: Hogy erősítettek meg régen Izraelben minden rokoni kötelezettséggel, vagy cserével kapcsolatos ügyet? Megfejtéseiteket legyetek szívesek a lap dátumát követő keddig postára adni! JÁTÉKTÁR A játék résztvevői körbe ülnek, csak egy marad áll­va közülük a kör közepén. 0 a „király”. Fontos, hogy pont annyi szék legyen a körben, ahány játékos a ki­rályon kívül van. Őfelsége újságból összetekert „jo­garral” sétál, amellyel közben meg-megérinti egy-egy alattvalóját. Az így kiválasztott gyerekek a király há­ta mögé állva követik őt, mígnem egyszer hirtelen le­ül egy üresen maradt székre. Ez a jel arra, hogy a töb­biek is leülhetnek. Akinek nem jut szék, az lesz a kö­vetkező „király”., ..... -.w*; ,-,r. - J »0. ' 99 Elmesélném neked...” Továbbra is biztatunk, hogy írjatok és küldjétek íráso­kat! Most Hibácskay Andrea, békéscsabai olvasónk ver­sét közöljük. KINN TÉL - BENT MELEG... Kinn hideg van, bent meleg, Jézus Krisztus fut engemet! Kinn hideg van, bent meleg, az Isten igéje éltet engemet Kinn esik a hó, bent tűz a nap, Jézus a keresztről meleget áraszt Én még éjszaka sem fázom, mert a szívembe nyár van, rügyeznek a virágok, s Isten meleget bocsát rájuk. A ZSOL-TAR-LAT című rajzpályázatra nagyon sok szép pályamű érke­zett. Hogy honnan és kiktől, azt lapunk következő számában közöljük. Most előzetesként bemutatjuk Papp Edit kisbaboti olvasónk rajzát, melyet a 23. zsol­tárról készített. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyünk, Petőfi n. 359. ,Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!" (lMóz 3,19) És kezdetben nem létezett mennyország. Isten ha­talmas királysága nem volt sehol. Csak a por látszik, az anyag. Mi is csak por vagyunk, nem pedig lélek. Jogosan rémiszthetnek meg ezek a szavak. Isten kemény ítélete ez, amibe igazán belegondolni sem merünk. De testvéreim, itt van a Bibliában, Isten szent igéje, ami kimondja felettünk az ítéletet: Nem vár ránk semmi, csak az anyaföld, amiből úgyis vétet­tünk. Születünk, élünk, próbálunk alkotni valami ma­radandót, aztán mégis csak fog rajtunk az átok, amit Ádám és Éva bűne hozott a fejünkre, visszatérünk a porba. És kezdetben nem létezett a halál sem. Tálán Káin volt az, aki lerakta a mennyország alapkövét, amikor megállt Ábel holtteste felett? Vajon Ábel a mennybe jutott fel, vagy alant a porba? Azt hiszem, a bűn kö­zénk jöttével olyan hatalmas lett Isten és köztünk a szakadék, hogy Isten szinte már nem is akar rólunk tudni. Kegyetlen és szívtelen átok ez az emberiségnek. Legalábbis így érezzük. De miért nem ez a természe­tes? Ilyen könnyű, vagy talán a legkönnyebb a menny­országot elfogadni? Szörnyű, nem hogy nem vagyunk más, csak anyag, nem hogy az állatoknál vagy a növé­nyeknél többek lennénk, de a köveknél sem érünk többet. Az első termodinamikai törvény alatt állunk: Min­den dolog a pusztulás felé tart, nincs megállás, a meg­semmisülés a vég. Hát nem ismerjük az átkot, amit bűneink miatt jo­gosan vontunk magunkra? Mire törekszünk ezen a földön? Gazdagságra, pénzre, az általa megvásárol­ható örömökre? Mennyi értéktelen dolgot űzünk? Vagy a pénz tényleg értéket tud adni ezeknek a dol­goknak? Olyan büszkék vagyunk emberségünkre, kis istenek­nek érezzük magunkat a teremtés és pusztulás képes­ségével, hogy örökérvényű dolgokat tudunk alkotni, és hogy az eszünk és az érzelmeink minden más élő és élettelen fölé emel minket, és bizony, már Isten fölé is. Legyünk őszinték magunkkal. Valójában olyan rit­kák az igazi sikerek az életünkben, napról napra meg kell küzdenünk a kis háborúinkat, és ez a jövőben, ahogy felnövünk, még egyre inkább így lesz, csak megpróbálunk túlélni, megpróbáljuk kihúzni vala­hogy... ,A határon túl vizet változtatnak borrá. Azt mondják, az ördög vére ez a szőlőtőből kisajtolva. Mások szerint a megváltó, ezekben a kemény és remény- vesztett időkben. Nekem segít elfeledni, hogy csak meghalni születtünk. Úgy jöttem ide, mint annyi más, hogy megtaláljam a jobb életet. Hogy ráleljek a könnyű út rám eső darabkájára, hogy végre életre keljek, Tudom, semmi jó nem jön könnyen, és minden jó dolog sok időbe kerül, Hiszen már elkészítettem az ágyam, amin feküdni fogok, hogy abban haljak meg. Ez a bűn. Nem teszel érte semmit, de gazdagodsz; ahol az utcák arannyal vannak borítva. Azt mondják az olajkutak mélyebbre nyúlnak itt, mint azt bárki is gondolná. Összecsomagoltam hát feleségemmel és a gyerekkel, de magam mögött hagytam, otthon hagytam őket. íme, semmi sincs itt az érctelérben, csak a kísérteteket is­merem. Jézus áldott nevében - hallottam, ahogy egy prédikátor mondta, Hogy Isten gyermekei vagyunk, és ő még egyszer vissza­tér Remélem ez a pap tudott valamit, ahogy a pohár borát itta, Mindenesetre nincs túl jó előérzetem, ahogy kifelé tartok - bele az éjszakába. Atkoztam az eget, hogy megnyíljon, Könyörögtem a felhőknek esőért, Imádkoztam Istenhez vízért, e miatt az ereimben lükte­tő lángolás miatt. Olyan, mintha tűzben égne a lelkem, és muszáj, hogy nézzem a lángokat. Minden álmom mint pernye szállt fel, és a jövőm elfúj­ta. Emberek egész életüket várakozva és imádkozva töltik a nagy jutalomért. De úgy tűnik néha, hogy az elszámolás magadra hagy, hogy mint egy koszos utcalány érezd magad. Ha megválaszthatnám a halálnemem, pisztollyal vagy késsel tenném, Mert másként túl sok a fájdalom éjszakáról éjszakára. Az olaj elfogyott A pénz elszállt Munka sincs már De még kihúzzuk valahogy Lent, a száraz tartományban a homokban úsznak. Szenteltvízért imádkozunk lemosni a bűnt a keze­inkről. Itt a száraz tartományban kiszikkad az ígéret, Ahol senki se sír, és ahonnan senki se kerül Id élve. (Bon Jovi: Dry County, Keep the Faith, 1992.) j * El vagyunk veszve? Végső otthonunk a por maga? Igen... JÉZUS NÉLKÜL!... Elfelejtkezett hát rólunk Isten? Nem érünk már a számára semmit? Magára hagyta hát a világot?... Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta... Volt egyszer Valaki, akinek a létezése minden cso­dák leghatalmasabbika, és aki életében és halálában a 1 világ értelmét hordozta. Volt Valaki, aki ma is él, hogy * beteljesíthesse azt a kapcsolatot, ami összeköt minket \ Istennel. Hiszen Ádám és Éva bűne olyan messzire. taszított minket Istentől, hogy azt a szakadékot, ami j köztünk támadt, nincs az az ember, aki átugraná. Nincs az a cselekedet, helyes élet, önzetlenség, ami áthidalhatná ezt a szakadékot. Jézus az, aki szilárd híddá lett értünk, hogy hittel és Vele közösségben élve, átmehessünk egyenesen az Atyához. Nem tehetek mást, Jézusra kell hogy mutassak, ‘ őneki kell az életünk irányítójává lennie, hogy életünk ne a porban végződjön, ne enyészhessen el a semmi­be, hanem végül Istenhez térjen, Teljessé lehessünk az Ő csodálatos mennyországában, amit Krisztus ho- \ zott közénk el a Földre. Életünk megtelhet megnyugvással és a hozzátérés örömével, de Krisztus ránk bízta a szeretet parancsát, hogy ehhez tartsuk magunkat és ezt számon is kéri tő- I lünk. Mindenkor ez legyen a mérce, a szeretet lehes­sen a legfőbb érték az életünkben, minden más anya­gi felett. Krisztus áldozatánál nem lehet semmi sem 1 drágább nekünk, ezt soha nem szerezhetjük meg pén- í zért, sőt semmiért, ami nekünk van. Ez kegyelem... Novotny Dániel Halál és örök élet a zenében Nagy zeneszerzők muzsikáját hallgatva, gyakran emleget­jük hogy „halhatatlan” zene. Pedig ha belegondolunk, a halhatatlanság emlegetése éppen a zenével kapcsolatban alapjában nem helyénvaló. A képzőművészeti alkotások ha néha töredékesen is, fakult színekkel, de mégis eredeti mivoltukban maradnak fenn. A zene ellenben „elhangzik", a hang „elszáll"... - a legmúlékonyabb művészet. Adam von Fulda német muzsikus a zenét törékenysége miatt egyenesen „a halálról való elmélkedésnek” nevezi Sokkal többet mond mindezeknél egy régi latin mondás, amely nem a zene halhatatlan jellegét bizonygatja, hanem arról beszél, hogy „a zene az' örökélet előjátéka". - Ismert Rajfaello „Szent Cecília" című képe, amely egye­bek közt a zene és az örökélet kapcsolatát ábrázolja. Cecília kezében kis orgonát tart, amelynek sípjai lehullanak a föld­re. A földön széttört hangszerek hevernek: viola da gamba, kézi dob, blockflőte stb. Szemét az égbe emeli, ahol a meny- rtyei kórus zenél A kép értelme: az énekes zene több, mint a hangszerek, és a mennyei több, mint a földi Ismert, hogy Luther Márton tág teret adott az isten­tiszteleten a muzsikának így alakulhatott ki a páratlanul magas színvonalú lutheránus egyházi zene a 16-17. század­ban, amely Bachnál érte el a tetőpontot. Az egyházi zene kettős funkcióját két szimbolikus hangszer jelképezi: a hár­fa és a harsona. Ennek felel meg a vigasztaló és éb­resztő funkció. A vigasztalásba tartozik hogy az egyhá­zi zene az örökélet üzenetét is hordozza. Régen a templom nyugati kapuja fölött az utolsó ítélet képe az örökéletre fi­gyelmeztette a hazamenő híveket. A nyugati kapu felett volt később az orgonakarzat is. így lett szokássá, hogy az utolsó ítélet szimbólumaként az orgona homlokzatára került a harsonás angyal, amely nem csupán „díszítés", ha­nem az utolsó nap közeledésére figyelmezteti a gyülekezetei Evangélikus egyházi zenénkben mindig is ott volt az örökélet figyelmeztető és vigasztaló üzenete. Luther zenei munkatársa, Johann Walter írja, hogy boldogan várja a percet, amikor majd beléphet a mennyei Kantoreibe (énekkar). Nagy evangélikus zeneszerzőnk Praetorius, akinek 1244 kórusművét 9 hatalmas kötetben adták ki, ne­vének monogramját: M.P.P. így értelmezi: „Mea Patria Coelum". Ennek jelentése: „az én hazám a menny. ” -A lutheránus zene virágkora a 17. század. Csodálatos, hogy éppen ekkor születnie legszebb koráljaink melyek a 30 éves háború vérzivatarában vigasztalják a meggyötört népet. Ek­kor írja Nicolai Fülőp unnai lelkész két legszebb korá­lunkat a Jelenések könyvéből vett vigasztaló üzenettel: „Vi­gyázzatok, azt kiáltják..” és „Tündöklő haj­nali csillag". Közben a pestisjárvány szörnyű idején na­pi 40 halottat kísért ki a gyülekezeti temetőbe. Ekkor élt Gerhardt Pál is, legszebb vigasztaló énekeink szerzője, akinek 130 énekéből, nemrégen még 70-et találtam egy né­met énekeskönyvben. Gerhardt koráljai a háborúban vi­gasztalták az elesetteket, özvegyeket, árvákat. Az evangéli­kus korátokból áradó hit segíti talpra állni a gyüleke­zeteket a háború után. Szinte jelképes, hogy a békekötés évé­ben, 1648-banszületik Schnittger, akinek 160orgonája a német barokk orgonaépítés csúcspontját jelzi. Sok más nevet nem említve érünk J. S. Bachhoz. A zenetudósok sze­rint zenéjének két fókusza van a „Jézus-szeretet" és a „halál- vágy” - helyesebben az örökélet utáni vágy. Amikor ezekről szól egy kantáta, Bach zenéje azonnal átforrósodik. 200 kantátája maradt és szinte valamennyiben központi helyet kap az örökélet evangéliuma. Ne értsük félre Bach szövege­it! Nem a halált várja, hanem a Jézussal való találkozást. Ezt halljuk a Schemelli-féle énekes­könyv híres koráljában is: „Jöjj szép halál, jöjj drága csend, meglátom Jézust végre...” Ha­sonló üzenet szól a 161-es kantátából: „Jöjj halálom édes perce" - énekli az alt -, az orgona pedig soronként belejátssza az ismert koráit: „Szívem szerint kívá­nom utolsó órámat...” Figyelmet érdemel a 11-es kantáta, amely Mennybemenetel ünnepére készült. A záró­tételben a trombiták is megszólalnak és tomboló öröm csap ki a zenéből annál a szónál: „0 nap, mikor jössz el... hogy mi a Megváltót köszönthessük...” A mai vasárnapra, Örökélet vasárnapjára készült a 144. kantáta, amely a 10 szűz példázata alapján nem az ítélet ko­morságát, hanem az égi mennyegző örömét hirdeti. Az egy­házi esztendő utolsó vasárnapja, nem „halottak napja”, ha­nem az „örökélet vasárnapja ”. A Niceai Hitvallás szerint az egyház népe nem csak hiszi, hanem várja is a feltámadást és az örökéletet. Ebben a várakozásban akar megerősíteni minket az egyházi zene is: „Várom a halottak feltámadását és az eljövendő örökéletet! G. A. A halál a világirodalomban Amikor az összeállítás szerkesztője megbízott azzal, hogy szemelgessek a világirodalom prózaterméséből ha­lállal kapcsolatos idézeteket, nagyon könnyű, ugyanak­kor mégis nehéz feladatra vállalkoztam. Mert csak oda kell állnom a könyvespolc elé, s szinte akármelyik köny­vet levenném, de hát persze a gondot is éppen a bőség za­vara okozza. Nincsen ugyanis még egy téma - még a sze­relemnél is inkább -, amely annyira foglalkoztatta volna a művészeket, amióta művészet létezik. Hiszen onnan „még nem tért vissza utazó”. Minden haláljelenet olvasá­sakor saját halálunkra vagyunk kíváncsiak. Igaz, az író sem tud többet nálunk a túlsó partról, ám a nagy művé­szek mindenkinél többet tudnak az emberről. Miután na­gyon szűk a rendelkezésemre álló keret, ezért meglehető­sen esetleges a szemelgetés és bizonyára szerepet játszik benne az egyéni ízlés. Legtöbbször persze a drámai cselekmény fordulópont­ja, előrelendítője a szereplők halálának leírása, ilyen for­mán szinte minden alkotásban nagyon fontos fordulat. Anna Karenina öngyilkossága, Raszkolnyikov gyilkossága az adott művek kulcsjelenetei. Máskor a halált metaforá­ban ábrázolják. Asenbach lovagot Velencében egy szép kamasz fiú képében a holtakat az alvilágba kalauzoló Hermész kísérti meg. Camus regényében a metafora for­dított: a várost elpusztító pestisben a gyűlölet, a fasizmus ölt álruhát. Hans Castorp a Varázshegyen élve, végignéz­ve betegtársai haldoklását, vágyakozik a halálra, mert a szabadságot látja benne. Végül mégis a nehezebbet, az életet választja. Franz Kafka figuráinak halála éppen olyan értelmetlen és érthetetlen, mint szenvedései. A halált, mint szellemi-testi-lelki folyamatot a nagy realisták írják le legaprólékosabban. Az emberek általá­ban úgy végzik be életüket, mint ahogyan élték is. Németh László Horváthné meghal című novellájában az öreg pa­rasztasszonyt körülállják örökségüket váró gyerekei. Horváthné utolsó erejét összeszedve, ravasz érzelmi zsa­rolással kijátssza lányait, fia javára. Gyűlölet, kapzsiság fojtó levegője ül a betegszobán, ennyi, amit maga után hagy a távozó. „Nem szólt többet. A nagy drámai jelenet ki­merítette. Még egyszer utoljára megmutatta, mit tud. Győ­zött a vejein. Mégis ő a nagyobb hatalom, aki engedelmes­séget szoptatott a lányaiba. Most már elégedetten várhatta a halált. Ő elvégezte a hivatalát. A ház, a szép, régi nemesi ház, amit az urával szereztek az egyik tönkrement megyei úr­tól, nem kerül idegen kfzre, nem lesz licitáció: a fiáé lesz, a vérié, ahogy ő azt annak idején kitervelte. ” Lev Tolsztojnál többet senki nem tud az emberről és az.' életről. Még legrövidebb írásaiban is képes a totalitás felmutatni. Ivan Iljics céltalan, üres életére döbben rá hosszú haldoklása során. De már későn. Meggyűlöli hoz­zátartozóit, azok életkedvét látva. Csak egy jóságos, fiatal szolgalegénytől kap igazi részvétet, aki nem nézi gazdája önző, taszító természetét, hanem igazi felebaráti szere­tettel fordul a szenvedő ember felé. „Nem így kellett vol­na élni” - sóhajtozik Ivan Iljics, de a felismerésnél tovább nem jut. Halála pillanatában talán-talán mégis megcsil­lan valami világosság elméjében. Méltóbb halál jut osztályrészül egy megtérő léleknek. Roger Martin du Gard monumentális családregényében az öreg Oscar Thibault gőgjében eleinte egyszerűen nem hajlandó elhinni, hogy befejeztetett számara az élet. Kö­rülnéz pazar otthonában: „Itthagyni mindezt? - mormogta - Nem akarom!" A pap szeretné megkönnyíteni számára a nehéz órát és megpróbálja „a rideg lelket visszavezetni, Krisztus lábához”. Ä beteg mohón kap a lehetőség után,■ hallgatja a papot, akinek szavai nyomán most, élete utol­só óráiban más emberré formálódik. „ Thibault leejtette fe-! jét; szakálla a mellét érte. Titkon valami új érzés szivárgott belé, kevésbé terméketlen,,mint az önmagán érzett szána-* lom vagy a kétségbeesés. Új könnyek gördültek végig az ar­cán. Valami lendület fölfelé ragadta már, a Vigasztaló Ha­talom felé; csak arra vágyott, hogy rábízhassa magát, le­mondhasson akaratáról... ” Tolsztoj Háború és békéjében Andre) herceg haldoklása során végiggondolja életét, az emberekhez, szeretteihez, Istenhez fűződő kapcsolatát. Lassan, napról napra távo­zik az élők sorából, „...azon a napon nemcsak álmából ébredt fel - kezdett felébredni az életből is. Ez az ébredés az élet tartamához képest nem látszott lassabbnak, mint az álomból való ébredés az alvás tartamához képest. Nem volt ebben a viszonylag lassú ébredésben semmi fé­lelmetes vagy szembetűnő vonás. Utolsó napjai és órái is a szokott módon, egyszerűen teltek el... Amikor utolsót rándult a teste, amikor elszállt belőle a lélek, Marja her­cegnő és Natasa mellette volt... ők nem a maguk szemé­lyes bánatát siratták; őket az az áhítatos meghatottság rí- katta meg, amellyel a szemük láttára bekövetkezett halál egyszerű és mégis ünnepélyes misztériuma eltöltötte lel­kűket.” „A többi néma csend.” t U.ÁJ i AA.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents