Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-11-12 / 46. szám
GYERMEKEKNEK Evangélikus Elet 1995. november 12. FIA TALOKNAK Régi kínai mese szól arról, hogy egyszer a bagoly találkozott a gerlével.- Hová mégy? - kérdezte a gerle.- Keletre költözök.- És miért?- Itt senki sem szereti a huhogásomat.- Ha a hangodat megváltoztatod - mondta a gerle akkor semmi baj. De ha nem tudod megváltoztatni, keleten éppen úgy félnek majd tőle, mint itt. Igaza van a gerlének, Uram! Az ellentéteknek, problémáknak tényleg nem megoldása, ha megfutamodunk. Inkább az segít, ha megváltozunk, ha felismeijük hibáinkat és megpróbáljuk legyőzni azokat Te segíts ebben! IGAZ MESÉK - ISTENRŐL Játéktár Jézus mondja: veletek vagyok mindennap... Két szerzetes csodás ígéretet talált egy pergament lapon. Eszerint a világ ezer útjának végén van egy ajtó, ahol összeér a menny és a föld. Aki ezen az ajtón bekopogtat, az előtt megnyílik s küszöbén átlépve, meglátja az Istent. A két szerzetes hosszú szabadságot kért, elhagyták a kolostort s útnak indultak, hogy megkeressék azt az ajtót. Bejárták a világ ezer útját. Ihlálkoztak ezer kísértéssel, tengernyi szenvedésen vergődtek át. Megöregedtek és elfáradtak ugyan, de Isten közeli látásának vágya fiatalos tűzzel vitte őket egyre tovább. Egy napon célhoz értek. Ott volt az ajtó, ahogy a régi írás ígérte. Ott a küszöb s azon túl... - majd Isten. A várva várt pillanat itt volt, az ajtó megnyílt, szemüket behunyták, úgy lépték át meghatottan a küszöböt. Amikor kinyílt ismét a szemük, kolostorukban találták magukat. Ugyanott, ahonnan sok évvel ezelőtt csodavárón elindultak. Asztalukon a nyitott Biblia feküdt, kint megszólalt a harang reggeli imára és napi munkára. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Keresünk egy könyvet! Mégpedig egy ószövetségi könyvet. Hetente elárulok néhány, a könyvre jellemző szót. Feladatotok lesz ezeknek a szavaknak a segítségével rábukkanni arra a - nem túl hosszú - ótestaipentumi iratra, amelyből valók. Hétről hétre plusz kérdésre is válaszolhatnak azok, akik már rátaláltak a. keresett könyvre. Annál több pontot szerezhettek, minél hamarabb megoldjátok a feladatot. Ha nem is sikerül első héten kitalálni, hogy melyik könyvre gondoltam, később az előző heti plusz kérdésekre visszamenőleg is válaszolhattok, akkor, amikor már tudjátok, honnan valók a megadott szavak, melyek most a mezőgazdaság témaköréből, és a keresett könyvből valók: Aratás, árpa, búza, mező, kalász, kéve, pörkölt gabona. Az első plusz kérdés: Hogy hangzik az a név, amely arra utal, hogy viselőjét megkeserítette a Mindenható? Megfejtéseiteket szíveskedjetek a lap dátumát követő keddig postára adni! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyünk, Petőfi u. 359. A résztvevők egymás mellett állnak vagy ülnek, sorban vagy körben. Egy közülük labdával kezében szembefordul velük. Gondol egy bizonyos dologra (tárgyra, személyre, földrajzi névre, élőlényre stb...), majd közli a szóról, hogy az tárgy, személy stb..., és elárulja első betűjét. A labdát az első játékos kezébe dobja, aki rákérdez a keresett szóra. Ha eltalálta, ő találhat ki újabb feladványt. Ha nem, visszadobja a labdát, és a sorban következő játékos próbálkozhat kitalálni, hogy mire gondolt a középen álló társa. Miután így mindenki sorra került, de nem született helyes megfejtés, a feladvány kitalálója elárulja a keresett szó második betűjét. Minden „sikertelen” kör után egy újabb betűt kell elárulnia, addig, míg valaki rá nem jön a megoldásra. Humorzsák A falu lelkésze meghallja, hogy egyik hívét nagy bánat érte. Elmegy hát hozzá, hogy legyen, akivel megossza keservét, ám amint belép, látja, hogy embere igencsak beivott.- Ez az egyetlen vigaszod? - bök az asztalon álló borosüvegre.- Nem az egyetlen - mondja a házigazda. - A pincében van még három üveggel. * A székely faluban egy napon halt meg a tehetős István gazda és Kiss Aron, a szegény napszámos. Az előbbi halotti torára ökröt, az utóbbiéra csak egy báránykát vágtak. A pap, aki egy gyászistentiszteleten emlékezett meg mindkettőjükről, beszédében érzékeltetni akarta a szegénység és a gazdagság közti hatalmas szakadékot is: Hasonlatát így a halotti tor előkészületéből vette: a - Meghalt Kiss Árt>n‘, "elpusztult egy 'kis bártíhyká; meghalt István gazda, elpusztult egy nagy ökör! * Ki teremtette a napot és a holdat? ...- Isten teremtette...- Hogy hívjuk őket? ...- Égitesteknek...- Melyik a fontosabb?...-Ahold!...- Miért?...- Mert a hold éjjel világít, a nap meg nappal, mikor úgyis világos van! * Az első osztályos gyerekek levelet írnak a Jézuskának hogy mit szeretnének karácsonyra. Pali a levelét Anikónak akarja adni.- Miért nekem?...- Mert a te papád, a tisztelendő bácsi, naponta találkozik a Jézuskával! „Már a tanácskozás iránti érdeklődés is eredmény.. ” A szabadság dzsungelében „Odi et amo” címmel rendezte meg a PEN Club és a Magyarországon 1989 óta működő Friedrich Neumann Alapítvány regionális konferenciáját a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az Alapítvány tevékenységének fontos eleme az egyéni és a közösségi jogok védelme, a jogállamiság a civil kezdeményezések felkarolása. Erről beszélt Hubay Miklós, a Magyar PEN Club elnöke és Prőhle Gergely, a Friedrich Neumann Alapítvány projektvezetője a vendégeket üdvözlő beszédében. Igen jó bevezetés volt Görgey Gábor megnyitója, melyben az ókori athéniek gondolkodásából kiindulva, arról beszélt, hogy mindent tudni és mindent megismerni lehetetlen, de lehet a közös, folyamatos munka eredményeként a lehetetlenből egy kis darabkát mindig elhódítani, amelyből a roppant piramis felépülhet. Ezek a kis darabkák egyenértékűként építik fel a nagy egészet, növelve az összetartozás, együttműködés értékét. >yA szabadság dzsungelében” címmel elhangzó előadások a „dzsungelből” kivezető utat keresték. Rámutattak a kultúra és ezen belül az irodalom hatására, melynek elengedhetetlen része az egyének, a csoportok és népek közötti eszmecsere és amely ezáltal a politika alakítójává is válik. Szó volt a közép-európai térség népeinek és kulturális hagyományainak közös jellemvonásairól, hogy ezzel - a maguk szerény eszközeinek segítségével - tovább erősítsék az összetartozást és az egymásrautaltság tudatát, hogy a mélyben gyökeredző, de napjainkban is létező ellentétek felszámolásához vezessenek. Odi et amo - gyűlölet és szeretet, gyűlölni és szeretni. Lehet-e gyűlölni egy idegen népet, nyelvet, kultúrát? - teszik fel a kérdést, amire a legősibb és a legújabb történelmi tapasztalatok is utalnak, hogy igen. De éppen így lehet szeretni is és erről az író-fordító tehet tanúbizonyságot. amikor egy műfordítása közben lesz annak az országnak, vidéknek, népnek rajongója, hűséges támogatója. Személyes jellegű művekben, írásban, zenében, képzőművészeti alkotásokban jelentkezik ez a megértés, közelállás, „szeretet”. (Sok esetben éppen a kultúra feltételeinek megváltozása ront és ronthat ezen a téren!) Sajnos, sok esetben a bizalom, a szeretet, a megértés hiányzik az emberek, államok, népek kapcsolatából s ez nem szorítható a határok közé. A mostanihoz hasonló tanácskozások, közvetlen beszélgetések célja: megtudni, mi fűz egy-egy írót valamelyik szomszédos állam népéhez, nyelvéhez? Mit adtak egymásnak, mit kaptak egymástól? - vagy mi okozza az idegenkedést, az elhúzódást... sokat jelent az élmények, emlékek felelevenítése, tisztázása! Ez tűnt ki az előadásokból, hozzászólásokból... Nehéz lenne felsorolni a három napig tartó konferencia előadásainak még a címét is - a szavak esélyei, a nemzeti önérzet, nemzeti gőg, azonosság és másság a kulturális idegenség távlatai, értelmiségi találkozók tapasztalatai, a gyűlölet szótára, tisztánlátás gyakorlatok, szabadság helyett dzsungelben, tűnődések hagyományról, költészetről, előítéletekről - fontos az egymás iránti érdeklődés volt és az egyéni beszélgetések. Tizenöt országból érkezett írók, műfordítók találkoztak egymással. Az előadásokon kívül részt vettek a Nagyvilág című folyóirat kerekasztal-beszélgetésén, a búcsúesten pedig a Romániai Magyar PEN Club rendezésében Horváth Imrére, a tragikus sorsú nagyváradi költőre emlékeztek Amikor megkérdeztem Prőhle Gergelyt, az Alapítvány főtitkárát, mit tapasztalt a térség országaiban rendezett eddigi konferenciákon, többnapos találkozásokon, a személyes kapcsolatok kialakulása terén, röviden válaszolt:- Az eredményt az idő hozza meg. Már a tanácskoA kenguruk hazájában jártam „Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Úr elé.” (Filippi 4,6) Molnár Erzsébet az Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója, aki két évig élt Ausztráliában, s most hazatérve, itthon folytatja tanulmányait. Kicsit máshogyan már, mint elutazása előtt, hiszen távolléte alatt sokat tapasztalt, tanult, s most ezeket a tapasztalatait osztja meg velünk Beszámol arról, hogy hogyan is élt Adelaide-ben, ahol másfél évig tanult az ottani Evangélikus Teológián. Nem vagyok nagy világutazó, sem az, aki keresi az izgalmakat - ebből a mindennapi élet biztosít eleget. Mindezek ellenére eljutottam a világ legtávolabbi földrészére és országába: Ausztráliába. Olyan családból származom, ahol gyermekkoromban már az is nagy dolognak számított, ha a legközelebbi városba eljutottunk félévente vagy évente egyszer. Ebből adódóan soha egyikünk sem álmodott arról, hogy valaha is eljussunk külföldre, arról még kevésbé, hogy tengerentúlra. A mai időkben egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy külföldre utazzanak, nemhogy több tízezer kilométerre levő országba. Máig sem értem pontosan, hogy hogyan és miért, de 1993-ban óriási meglepetésként - egy meghívás érkezett egy ismerős családtól: menjek, és töltsék egy-két évet Ausztráliában, ők biztosítják az anyagi hátteret. A döntés nem volt egyszerű, s ennek több oka is. volt. Először: akárhogy is volt-van, az ember mindig gyereke marad a szüleinek, azok pedig a szülei, és nekem nagyon sok lelkiismereti kérdést, álmatlan éjszakát adott az a tény, hogy nemcsak az édesanyám felelős értem, hanem én is őérte. Másodszor, a tanulás. 1992-ben már diplomásként, egyévi főállású hitoktatás után kezdtem el tanulmányaimat a Teológián. Tehát az első év végén voltam, a vizsgaidő- szak közben kellett dönteni arról, hogy elfogadom-e a meghívást vagy sem, számolva azzal, hogy ezzel évekkel kitolódhatnak a tanulmányaim. A döntést megnehezítő harmadik szempont az volt, hogy nem ismertük egymást olyan jól ezzel a családdal, s nem a szomszédos or- szágbá hívtak, ahonnan egyszerűbben haza lehet jönni. No és a nyelvismeret. Az sem volt. Hogyan és mikor fogok én megtanulni angolul, amikor mindig olyan nehéznek és elsajátítha- tatlannak tartottam? Hogy mi lett ezekkel a kérdésekkel és kételyekkel? Igyekeztem megbeszélni őket a barátaimmal, a családommal, tanáraimmal, lelkészeimmel. Az ajánlat egyszerűen túl nagy volt ahhoz, hogy visszautasítsam! De a döntés felelőssége még nagyobb! S mi segített ebben? 1993 májusában esti áhítatot tartottam a Teológus Otthonban, és az alapige a címként vett ige volt, amely támaszként állt mellém és volt velem minden nehézségben azon a távoli földrészen az elmúlt több mint két évben. (Folytatása következik) Molnár Erzsébet Egy alkoholista levele Nem tudom, mit gondol most rólam. De lehet, hogy jobb is. Talán azt mondja magában: „Ismerem az alkoholistákat: agresszívek, könyörtelenek és hálátlanok. Láttam már néhányat!” De az is lehet, hogy egy megtört feleség olvassa most ezeket a sorokat, aki éppen a férjét várja haza valamelyik kocsmából, s nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotban fogja őt viszontlátni. Talán nehezen hihető, de gyűlölöm az italt. A legnagyobb ellenségem, akivel naponta meg kell birkóznom. Sajnos, még nem sikerült fölébe kerekednem, mindig leteper. Higgye el, rettenetes együttélni vele. Egyszer - már nem emlékszem, hogyan - a kezembe került egy Biblia. Olvasgattam belőle. Egy történet megragadt bennem. Amikor Jézus egy megszállottat gyógyított'meg. Sokat gondolkodtam ezen azóta, és azt hiszem, én is megszállott vagyok. Nem tudom, hogyan lehet ez, de nem azt csinálom, amit szeretnék. Ó, hányszor akartam falhoz vágni azt az átkozott poharat és az üveget, de valami hang arra ösztökélt, hogy inkább töltsem magamba a tartalmukat. Tudja, van családom... volt... A végsőkig kimerítette már őket... Szóval én és az italozásom. Akárhányszor megígértem nekik, hogy soha többet, mindannyiszor az eszméletlenségig részegen állítottam haza. Lassan elfordultak tőlem, meggyűlöltek. Tulajdonképpen megértem, hiszen pokollá tettem az életüket. Ma már hiába próbálok velük beszélni, hogy higgyék el, meg akarok változni, már nem tudnak nekem hinni. Észre sem vesznek, ha mellettük vagyok. Egyedül maradtam. Egyedül a lelkiismeretemmel, amely szüntelen gyötör, és persze azzal az átkozott hanggal, amely megkötöz és a pohárhoz vonszol. Nem tudom, ilyen-e a megszállottság, de azt tudom, hogy nem tudok szabadulni ettől a szenvedélytől: innom kell, s mert ettől rosszul érzem magam, még többet kell innom. Azt hiszem, mindenki azt gondolja, hogy az alkoholistáknak nincsenek gondolataik és érzéseik, csak öntik magukba az italt üveges szemekkel, míg emelni tudják a kezüket a szájukig. Én szoktam gondolkodni. Azon, hogy milyen nyomorúságos is az élet, milyen elviselhetetlen az egyedüllét; s minél többet gondolkodom ezen, annál kilátás- talanabbnak tűnik az élet, és ilyenkor keserű sírás tör föl belőlem. Szeretném a világba kiáltani, hogy segítsen valaki rajtam! Sokszor egy kedves pillantás is elég volna. Ha valaki szeretettel tudna rám nézni... Ha valaki kíváncsi volna rám, ha csak meghallgatna! Tudom, nem lenne könnyű. Ndjgyon elvadultam már az emberektől, s félek is tőlük. Talán kiabálni kezdenék azzal, aki hozzám hajolna, de ha tényleg őszintén fordulna hozzám, meghallaná, megértené, hogy a lelkem ezzel a jdáltással megragadni akarná azt az embert, nehogy elmenjen, nehogy újra egyedül hagyjon... Mostanában azon gondolkodom, hogy ha én is igazi megszállott vagyok, akkor engem is meg tudna gyógyítani Jézus... Ő talán mellettem sem menne el szótlanul, közömbösen. O, milyen csodálatos ajándék lenne! Ha egyszer úgy tudnék hazamenni, hogy nem vagyok részeg! Talán a családom sem gyűlölne... Ha beszélne Vele valaki, ha megemlítene neki... Én is keresem Őt, hátha meglelem valahol... Hogy nem tudja, ki vagyok? Biztosan látott már valahol. Tegnap. Vagy ma. Vagy tegnapelőtt. De holnap biztosan látni fog valahol: egy kocsmában, részegen dülöngélve. Vagy otthon... zás iránti érdeklődés is eredmény és az, amikor előre kémek meghívót a következő konferenciára... Hogyan is írta Reményik Sándor a fordítóról? Fordítani annyit tesz, mint meghajolni, Fordítani annyit tesz, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva, Félig őt vinni, félig vele menni. Sebeiken Pálma ZSILINSZKY MIHÁLYRÓL Családi neve jól ismert: nagybátyja volt a később mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endrének Személye és munkássága: jelenünkben alig ismert. 1838. május 1-jén, Békéscsabán született. Elemi iskolába Békéscsabán és Orosházán, gimnáziumba pedig Szarvason járt. Iskolái, a hozzájuk fűződő helyi, és egyházi hagyományokkal, jó hátteret adtak indulásához. 1858-ban a pesti Protestáns Teológiai Akadémiára iratkozott be. Vele egyidőben, ott folytatta tanulmányait Győry Vilmos ésThaly Kálmán is. 1860-ban külföldön gyarapította ismereteit: fél évet a hallei, fél évet pedig a berlini egyetemen töltött, de Németország és Svájc több egyetemét is látogatta. Hazatérve, a szarvasi főgimnázium tanára lett. Tanári munkája mellett több tankönyvet írt. így is segítve egyházunk oktató-nevelő munkáját. Állásáról azonban már néhány év múlva, 1874-ben lemondott, de a vármegyei és az egyházi életben továbbra is részt vett. Politikus volt. 1875-ban Gyomán képviselővé választották Két ciklusban ezt a kerületet, kettőben pedig Békéscsabát képviselte az országgyűlésben. 1889-ben Csongrád, 1892-ben pedig Zólyom vármegyefőispánja lett. 1895. február 20-án államtitkári kinevezést kapott a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba. Pedagógiai és politikai tapasztalatait minisztériumi munkájában is jól hasznosította. A Tisza-kormány bukásakor, 1905-ben mondott le minisztériumi állásáról, de közben, 1896-1904. között, majd 1910-től ismét képviselőséget vállalt. _____________________________________________ Történettudós volt. A Magyar Tudományos Akadémia már 1878-ban levelező tagjává választotta, ,A nagy emberek szerepe a történelemben” című értekezésével, majd 1899-ben e testület rendes tagjaiéit. 1903-1909 között a Magyar Történelmi Társulat alel- nöke volt. Tudományos munkásságát elismerve, a kolozsvári egyetem (1896) bölcsészeti, a genfi egyetem (1909) pedig teológiai díszdoktorrá avatta. Vezető tagja volt a Luther Társaságnak és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak. Néhány fontosabb, egyházunkhoz kapcsolódó műve: „Szarvas város történelme és jelen viszonyai” (Pest, 1872.), „Békésmegyei oklevéltár” (Haan Lajossal - Bp., 1877.), jyA magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai...” (I.-IV. köt., Bp., 1880-1897.), „Csongrád vármegye története” (/-///. köt., Bp., 1897- 1900.), „Az 1848-iki vallásügyi te. története” (Bp., 1908.). Külön említjük meg, A magyarhoni protestáns egyház története” című 800 oldalas könyvét, amely Zsilinszky szerkesztésében, Farkas József, Kovács Sándor és Pokoly József közreműködésével jelent meg (Bp., 1907.). Zsilinszky írta az anyag 1608-1711. közötti részét. E nagy formátumú, alapos könyv - a szükséges fenntartásokkal és kritikával - jelenünkben is jól használható. Felügyelő volt. Tevékenyen részt vett egyházunk életében. Előbb a tekintélyes békéscsabai egyházközség, ezután a békési, majd az arad-békési egyházmegye, 1898- tól 1911-ig pedig a bányai egyházkerület felügyelője volt. Apósa volt Haan Lajos, a szintén történettudós békéscsabai lelkész. 1925. október 4-én, Budapesten hunyt el. Zsilinszky müveinek egy része a történettudománynak - és ezen belül az egyháztörténetnek - időtálló segítséget adhat. Halálának 70. évfordulóján a tudósnak kijáró tisztelettel emlékezünk reá. B. B. L _________________________I____________________t
