Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-11-12 / 46. szám
Evangélikus Elet 60. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 1995. NOVEMBER 12. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 22. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 30 FT Először magadat tartsd békességben, akkor képes leszel másokat is megbékéltetni Kempis Tamás A TARTALOMBÓL“ ÖKUMENÉ - ELMÉLETBEN ÉS GYAKORLATBAN HÁLAADÁS SZENTESEN ÉS NAGYMÁGÓCSON 60 ÉVES JUBILEUM NAGYTARCSÁN ÉS PÉCELEN A székesfehérvári Gyülekezeti Ház Hiányaink és veszteségeink IV rész Emberképünk válsága Egyáltalán nem közömbös az, miként gondolkodunk az emberről, milyen képet alkotunk róla, mert minden elgondolásunknak következménye van. Röviden ezeket is érinteni fogjuk történelmi példák segítségével. Az egyik példa a 12. században keletkező inkvizíció, a másik a XX. századi szekuláris inkvizíciók rettenete. Mind a kettőt tragédiának tartjuk, s mind a két tragédia mögött meghatározható emberkép állt, s ennek is döntő szerepe volt a tragédiákban. Legfeljebb az a szomorító, hogy a történelemnek ezt a sötét oldalát mással és másképpen, de tovább sötétíti az emberiség a maga megvadultságában és vérgőzös őrjöngésben. Elborzadva beszélünk a sötét középkor inkvizíciójáról, a nem kevésbé sötét XX. századi iszonyatokról, melyek már mögöttünk vannak, ám nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy csak a múlt ismeri a történelem véres és kegyetlen napjait. Távol álljon tőlem, hogy a biológia szakmai vitáihoz merészeljek hozzászólni, de egy szellemtörténeti összefüggés nem kerülheti el a figyelmünket. Ez az összefüggés pedig éppen az emberkép összefüggésében említésre méltó, ugyanis nem lényegtelen szempont, hogy a darwinizmus közismert irányzata - kimondva vagy anélkül - milyen képet alkotott az emberről. Hangsúlyozni kívánom, hogy itt nem a biológia szakmai területére merészkedünk, csupán egy antropológiai (embertan) szinten felfedezhető tételt kívánunk röviden megfogalmazni. Lehet, hogy az első pillantásra merésznek tűnik a kijelentés, de sajnos ez minden tagadás ellenére is súlyos igazságként nehezedik reánk. Azért sem kívánunk szakmai területre merészkedni, mert ott a szakemberek között sincs egyező vélemény, s ebben a kérdésben kívülálló nem tehet igazságot semmiképpen. Hogy mennyire van igaza a darwinizmusnak, azt mi nem dönthetjük el, azt viszont megállapíthatjuk, hogy a darwinista világ- és emberképnek konkrét történelmi következménye volt, van. Legalábbis ez is szerepet játszott benne. A darwinizmus - populáris (népszerűsítő) szinten - állítása szerint az ember az állatvilágból emelkedett ki. A folyamat persze ennél bonyolultabb, de a köztudatban úgy terjedt el ez a koncepció, hogy az ember a majomtól származik. Nyilván a külső megtévesztő hasonlóság alapján jutottak erre a gondolatra egyesek, s a felületes gondolkodó, laikus filozófus - az utca embere - hamar magáévá tette ezt a formális állítást. Régi tréfa: az iskolából hazatérő kisfiú frissen szerzett tudományával robban az apja elé, s elmondja az ott tanult tételt, hogy majomtól származik az ember. Erre az apa felelete a poén: „fiam, lehet te igen, de én nem.” De már nem tréfa az, ami szellemi értelemben a darwini koncepció mélyén van. S ezt a koncepciót nem kell feltétlenül deklarálni, azaz híveinek hangosan megfogalmazni, elég, ha ennek szellemében cse- lekesznek. Sőt, nem is biztos, hogy darwinistának kell hozzá lenni, hogy szelleme visszahasson. Miről van szó? Arról, ahogy ez a koncepció gondolkodik az emberről, még akkor is, ha beszél homo sapiens (értelmes ember) voltáról, ám lényegében mégiscsak azt állítja, hogy az állatvilágból származik. Szőrtelen, okos, gondolkodni tudó, két lábon járó, felegyenesedett, két kézzel dolgozó, szerszámot használó lény, mégiscsak állat. Voltak és vannak, akik nem is riadnak mindezt kimondani. Sajnos, a történelem bizonysága, AZ ÉSZAKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET évi rendes közgyűlését 1995. november 16-án, csütörtökön de. 11 órakor tartja a Budavári Evangélikus Gyülekezet templomában. Előtte fél 11 órakor megnyitó istentisztelet lesz a templomban, melynek szolgálatát Jankovits Béla ka- járpéci esperes-lelkész végzi. A közgyűlésre és a megnyitó istentiszteletre minden érdeklődőt szeretettel várunk. hogy úgy is bántak az emberrel, mint a jószággal. A jószág levágható, s az ember vágóhidakat talált ki, ahol tömegesen lehet végezni a jószág irtását. A XX. század nagy vágóhídjai a háborúk borzalmas frontjai voltak, ahol tízmillió számra hulltak az áldozatok. Olvasom az egyik legújabb tanulmányban, hogy mind a mai napig nem biztosak a kutatók abban, hogy hány millió ember pusztult el ezeken a történelmi vágóhidakon, de az biztos, hogy minimum 50 millió,. ám lehet, hogy tízzel több. Majdnem csak attól függ a differencia, hogy mikortól számoljuk háborús áldozatok közé a lemészároltakat. S ez az említett 50- 60 millió ember a háború áldozata, ezenkívül számo- landók azok is, akiket különféle koncentrációs táborban és gulágokon mészároltak le. A híres orosz fró, a hajdani Szovjetunióból emigrációba kényszerített Szolzsenyicin rettenetesen nyomasztó könyvében hihetetlen számokat emleget, akik a szibériai és egyéb Gulágokon pusztultak el. Nem lehet nem feltenni azt a kérdést, hogy és mi módon merte az egyik ember a másik felett gyakorolni az élet-halál urának jogát? Mit mondhatott, illetve gondolhatott magában a kegyetlen őr, mielőtt vagy miután megkínozta, megölte a másikat? Legalább sejtés szintjén mi jelenhetett meg a lélek, a gyilkolásra kész lélek képernyőjén? Az, hogy az a másik csak egy állat. Levágható. Nincs szükség a konkrét irodalmi összekapcsolásra, nem kell törni magunkat, hogy idézetek segítségével igazoljuk vagy cáfoljuk mindezt, mert sajnos a XX. századi vágóhidak túlzottan is meggyőzően tanúskodnak erről. Számunkra nem vigasztaló az említett orosz író érvelése, miszerint az inkvizíció áldozatainak száma összehasonlíthatatlanul alacsonyabb Volt az összlakosságra lebontva, mint a mi századunk totalitárius, diktatórikus társadalmainak szekuláris inkvizícióié. Lehet, hogy az 1000 főre jutó áldozatok száma kevesebb volt, ám azt mondhatjuk, hogy az egy is sok és sokk. Egy hatalmas különbség azonban - még ha nem is mentség - a két rettenet között volt. S a különbség az emberképben volt. A középkori teológiában jelentős szerepet játszott a platonikus eredetű, gyökerű emberkép. E szerint a test és lélek dualizmusa állapíttatott meg, a test számított a bűnös börtönnek, a lélek pedig a szegény fogolymadár. Fontos, hogy a lélek megszabaduljon a bűnös börtönből. Az inkvizíció dominikánus és franciskánus eredetű pápai inkvizítorai ama meggyőződéssel adták át a világi hatóságnak - máglyára - a „megátalkodott” bűnöst, hogy jobb neki, ha csak bűnös teste pusztul el, s nem a lelke. Bármennyire is téves volt az elképzelésük, de meg voltak győződve, hogy a bűnös üdvössége érdekében jót tesznek. A XX. századi szekuláris (világi) inkvizíciók célja nem az elpusztítottak „üdvössége” volt, csupán önös érdekek bebiztosítása, s benne volt a játszmában az az érzület is, hogy inkább a másik pusztuljon, de mindenhez jog legyen. Nem mindegy, miként gondolkodunk az emberről! Nem mindegy, hogy milyen képet alkotunk a másikról, mert ha csak állatnak tartjuk és nevezzük, annak sajnos nagyon szomorú gyakorlati következménye az a mészárlás, amit jelenkorunkban riadtan szemlélhetünk. Úgy is, hogy az emberek ölik egymást a különféle rettenetes háborúkban, s úgy is, hogy házastársak, családtagok, rokonok gyilkolják egymást szóval, nézéssel, válogatott eszközökkel. Ribár János A DÉLI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET évi rendes közgyűlését 1995. november 18-án, szombaton de. fél 11 órakor tartja az Üllői út 24. sz. alatti gyülekezeti teremben. Előtte 10 órakor lesz a megnyitó istentisztelet Mindkét alkalomra szeretettel hívják és váiják az érdeklődőket A KOLOZSVÁRI PROTESTÁNS TEOLÓGIAI FAKULTÁS JUBILEUMA Bethlen Gábor fejedelem alapította 1622-ben, akkor református főiskolaként. 373 éves maga az intézmény, mely Gyulafehérvárról később Nagy- enyedre, majd onnan Kolozsvárra költözött, éppen száz esztendeje. Ennek jubileumát ünnepelték október 19-22. között. A jubileumi ünnepségen az erdélyi egyházakon kívül számos külföldi protestáns egyház, teológiai fakultás vagy főiskola képviseltette magát és köszöntötte az ünneplőket. Kiemelkedő alkalma volt a jubileumi ünneplésnek az a tanácsülés, melynek keretében doktorokat és tiszteletbeli doktorokat avattak. Az ünneplésről számolunk be az alábbiakban. Doktoravatás Délután a Magyar utcai református templom adott helyet a nyilvános ünnepi ülésnek, melyen dr. Geréb Zsolt rektor és dr. Hermann Pitters, a nagyszebeni szász Teológia dékánja elnökölt. Nyolc dokután - részesültek az elismerésben, mert az elnyomás évei alatt az állam nem engedte meg, hogy érvényes legyen vizsgájuk. Az oklevelet családtagjaik vehették át. Ezután következett 17 tiszteletbeli doktor avatása. Közöttük volt egyházunk mindkét püspöke, Harmati Béla és Szebik Imre püspök. Méltatásukban (laudatio) egyaránt elismerték tudományos, teológiai munkásságukat, egyházszervező és a közösséget ápoló szolgálatukat, de szóltak az erdélyi egyházakkal kapcsolatos testvéri segítő tevékenységükről is. A tiszteletbeli doktorok között találtunk ismerősöket, barátainkat is, mint Peter Schellenberg MLB főtitkárt, aki Akadémiánknak is díszdoktora, dr. Dieter Knall bécsi evangélikus püspököt, dr. Eduard Schweizer zürichi teológiai professzort és a református egyház négy kitüntetettjét: dr. Hegedűs Lóránt püspököt, dr. Czine Mihály egyházkerületi főgondnokot, dr. Bolyki János és dr. Tóth Kálmán teológiai professzorokat. A tiszteletbeli doktorok nevében dr. Eduard Schweizer professzor és dr. Harmati Béla püspök mondott köszönő szavakat. Ez az alkalom arra hív, hogy őrizzük az egyház tradícióját, a reformáció örökségét, de kell, hogy újra fogalmazzuk mai nyelven, ahogy őrizzük az ősi Károli-bibliánkat is, de mai magyar nyelven is kézbe adjuk a Bibliát. Fiatal doktorok indulása záloga annak, hogy a tudományosság nem vész el, művelik tovább, de arra ügyeljünk, hogy szívünk és egzisztenciánk is benne legyen tudományos munkásságunkban - mondta a püspök. Másnap délelőtt a tiszteletbeli doktorok kaptak szót, hogy tudományukról beszámoljanak. Ennek során dr. Harmati Béla: ,A keresztyén egység keresésének különböző kiindulópontjai” címmel, Szebik Imre: „Misszió az igehirdetésben” címmel értekezett. Egyházunk küldöttsége, mely tanúja volt a kitüntetésnek, örömmel láthatta, hogy szeretet, tisztelet és megbecsülés vette körül a püspökeinket. Ez a kapcsolat is erősíteni fogja erdélyi magyarságunkkal és protestáns testvéreinkkel közösségünket, tudományban való összekötöttségünket és egymás hathatós segítését. Tóth-Szöllős Mihály Ünnepi istentisztelet A Farkas utcai református templomban istentisztelettel kezdődött, melyen dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Jn 4,6-14 versei alapján prédikált a Jákob kútjáról, melyből élő vizet lehet meríteni. Ilyen kút volt évszázadok folyamán a Teológiai Fakultás. Itt Isten élő vize várja a szomjazókat, népeket és nemzedékeket. Sok hányattatás közepette ez a kút megmaradt és ide jár Erdély népe. E kút mellett telepedett le Jézus, Ő az Ura a kútnak! Olyan egyházat akar, mely szomjas és ebből az élő vízből akar inni. Legyen fohászunk: Uram, add nekünk ezt a vizet. tort avattak, akik már korábban letették doktori vizsgáikat és meg- védték disszertációjukat. Közülük hárman „post mortem” - haláluk Jubileum Dr. Geréb Zsolt rektor nyitotta meg az ünnepi ülést és köszöntötte a vendégeket, hálaadással emlékezve múltról és a jelenről, amikor 300 hallgatója van az intézetnek. Dr. Tőkés László, a Királyhágó- melléki Református Egyházkerület püspöke előadást tartott „Az egyház jövője címmel. Az egyház és a teológia funkcionális kapcsolatáról szólt. Az Akadémiának egyedül az egyház viszonylatában van jogosultsága. Szerepe van természetesen identitásunk megőrzésében, erdélyi magyarságunk élethalálharcában is. Küzdő egyház vagyunk. Sajnos, a változások nem váltották be reményeinket. Visszakaptuk Teológiánkat, valós értékek alapján és nem politikai mérték szerint képezhetünk lelkészeket, avathatunk doktorokat. Számos köszöntés hangzott el ezután. Köszöntöttek: dr. Csiha Kálmán, aki régi tanáraikra is emlékeztetett, dr. Christoph Klein, az erdélyi Száz Evangélikus Egyház püspöke, Mózes Árpád, az erdélyi Magyar Evangélikus Egyház püspöke, dr. Erdő János unitárius püspök. E három egyház tartja fenn a Fakultást, mindhárom egyház számára képeznek lelkészeket a szolgálatra. A köszöntők sorában anyaországi, külföldi (holland és belga) testvérakadémiák képviselői és a román ortodox egyház küldöttei szólaltak meg. Ez a ház közösséget teremt Gyülekezeti Házat szenteltek Székesfehérváron 1994 októberében kezdték, 1995 októberében felszentelték a székesfehérvári gyülekezet új Gyülekezeti Házát. A gyülekezet valamikor a Várpalotai Egyházközség fiókegyházaként szerveződött és az 1860-as évek első felében lett önálló anyagyülekezetté. Még abban az évtizedben vásároltak egy műemlék épületet, mely valamikor megyeháza volt. 1873-ban imaházat építettek mellé. Templomuk 1932-ben épült fel Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei szerint. 1952-ben a műemlék épületet államosították és a Megyei Tknács tulajdonába került. Egyidejűleg kiutaltak egy lelkészlakást és egy kisebb lakásból alakítottak ki hivatali és gazdasági helységet, ahol nagyon szűkös körülmények között lehetett bibliaórákat, presbiteri üléseket tartani, de nagyobb összejövetelekre alkalmatlan volt. Az 1980-as évek végén határoz- ták el, hogy gyülekezeti házat kellene építeni. Terv is készült, jóváhagyást is kapott, megindult a gyűjtés a gyülekezetben. Egy özvegyasszony a temetésére félretett tízezer forintját adta oda, mert „most itt van rá szükség”. Hála Istennek, megélte a ház felszentelését. A rendszerváltás adott újabb lendületet. Az államosított épületet kérték vissza, de mivel abban már átalakítás után a város mú- (folytatás a 3. oldalon)
