Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-07-23 / 30. szám
Az Evangélikus Élet 60. évfolyama 1995. JÚLIUS 23. A ZSINAT TIZENHETEDIK ÜLÉSSZAKA: JÚNIUS 23-25. % EZ TÖRTÉNT A TIZENHETEDIK ÜLÉSSZAKON Intézkedett a zsinat egyes törvények életbeléptetéséről A zsinat előírt tárgysorozata szerint elfogadta Az egyházi szolgálatról szóló törvény III. fejezetét, a „Nemlelkészi egyházi szolgálatról.” Ennek elfogadott szövegét a mostani Híradóban közöljük. Az ülésszakot megnyitó áhítatot Fatalin Helga büki lelkész tartotta. Ezután a zsinati gazda jelentette az igazoltan távollévők névsorát és bemutatta az erre az ülésre első alkalommal behívott póttagokat: Gyarmati Istvánt, Hornyák Endrét és Mekis Adámot. Bemutatkozásukat mai számunkban közzétesszük. Az ülés elkezdésekor 61 zsinati tag vett részt, az ülés határozatképes volt. Az elmúlt ülésszakon lemondott Gazdasági Bizottsági elnöki tisztéről dr. Török Gábor. A zsinat ezen az ülésszakon választotta meg a bizottság új elnökét. Két jelölt volt: Sztruhár András ésdr. Horváth József. 34 szavazattal dr. Horváth Józsefet választotta a zsinat elnökké. Tekintettel arra, hogy a gimnázium épülete az októberre elhatározott zsinati ülés idején más célra foglalt, a zsinat úgy szavazott, hogy a 18. ülésszakot október í 3-14-15-én tartja meg. Az ülésszak második napján dr. Hafenscher Károly bejelentette zsinati tagságáról való lemondását. Erről a tényről és bejelentése elfogadásáról is olvashatunk a belső oldalakon. Több - eddig már elfogadott - résztörvény életbeléptetéséről volt javaslat a zsinat előtt. Ezeket sorra megtárgyalta a zsinat és intézkedett arról, hogy az Országos Elnökség a törvény előírása szerint megfelelő dátummal hatályba léptesse. A vasárnapi istentiszteleten a fasori gyülekezettel együtt vettek részt a zsinat tagjai. Az istentiszteleten dr. Frenkl Róbert országos felügyelő hirdette az igét. Prédikációját lapunk 4. oldalán közöljük. A 17. ülésszakon 15 ülést terveztek, de határozatképtelenség miatt a vasárnapra tervezett ülések elmaradtak, ill. ezeken a jelzett témákról tartalmas beszélgetések folytak, melyek alapján a következő ülésszakon lesz összegezés és szavazás. Az egyes üléseken dr. Andorka Rudolf, dr. Frenkl Róbert, Koczor Zoltán, dr. Reuss András és Szebik Imre elnökölt. Megnyitó áhítat Jer 15,15-21 Katalin Helga tartotta a megnyitó áhítatot Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban! Egy életút talán heteken, hónapokon át érlelődő és egyszercsak felszínre törő, mélységes pillanatai vannak előttünk nem kevesebb igénnyel: a hangzott igének ne csupán szemlélői, de merjünk megélői is lenni! Megharcolt mondatok, nem egykönnyen megfogalmazott kérések, mégis azt gondolom: Jeremiás hihetetlenül meglepődött volna, ha az Isten ott és akkor azt mondja: RENDBEN VAN! Megdöbbent volna, mert a küzdő ember számára igenis kell, hogy időről-időre megérezze a Mindenható Ú R kiszámíthatatlanságát, mely a napi életben, a látható felszínen persze így jelentkezik: „Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak,” de a reá hagyátkozó élet csatáiban boldogító az a tudat, hogy felettem, s mindenek felett úr vagy Te, akaratod igazabb az érdekek formálta akaratoknál. Úgy vélem, elkeseredett volna a próféta, ha így hangzik az isteni válasz: igazad van, elég a szóból! Csalódott volna, mert csodálatosan türelmes Istennek ismerte meg az URat, tudta, hogy a kemény szavak ellenére is irgalmának idejébe százak és ezrek beleférnek! Azt is szinte biztosra veszem, hogy Jeremiás belebetegedett volna, ha az elhívó ÚR érdemei elismerése mellett - hiszen szenvedett, tűrt érte gyalázatot, egyedül cipelt terheket - felmenti, mert aki egyszer is az isteni szó érintését úgy érezte, hogy megelevenít, szüntelen pedig azt tapasztalta, hogy örömöt okoz, annak számára örökké „szenvedély” lesz az ige, az üzenet hallgatása és hirdetése. Bármiféle, bárkinek a részéről történő „elvonókúra” könyörtelenül pusztuláshoz vezet! Jeremiás kínlódott, mégis igen meglepődött és belebetegedett volna, ha elveszni látszik a motiváló kiszámíthatatlanság, a megható türelem, a szilárd elhívás, gondolom és mondom azért, mert a felolvasott textus így kezdődött: URam, Te ismersz engem! ISMERSZ, azaz nem csupán a nevemet tudod, összefutottunk egy- szer-kétszer, hallasz rólam egyet s mást, hanem a hatalmadban vagyok, a Tied vagyok! Mielőtt megformáltál, már ismertél, mielőtt a világra jöttem, megszenteltél - Te mondtad! S erre a bánatban, gondokban is megőrzött bizalomra a munkálkodó istennek az a válasza: valóban magamnak választottalak, most is, ezért hát: TÉRJ HOZZÁM, hogy érezd a holnap fontosságát, hogy legyen kellő bátorságod, hogy csak úgy várd el mások változását, helyes hitvallását, ha te is elsőnek ismersz el! ÉRTÉKES DOLGOKAT BESZÉLJ ÉRTÉKTELENEK HELYETT, mert csak így lehetsz szószólóm ! Döbbenetes igazság rejtezik az útmutatásban! Annyit beszélünk, annyiszor -jelentkezünk szólásra, de értékes-e? De Róla szóló-e, nem csupán rólunk? Ügyében hangzó-e, vagy csak ügyünkben? Bölcs az augustinusi szó: Nem lehet hallgatni nagyságodról, de néma a rólad csak fecsegő!!! Vajon nem erre vezethető vissza a sok kudarc, erőtlenség, hiányosság, ami gyülekezeteinkben, egyházunkban van? Arra, hogy az elhangzó szavakon bizony sokszor nincs ott az Isten pecsétje, mert értéktelen! Jeremiás ezek után még azt is hallotta: MARADJ A HELYEDEN! Nem neked kell hozzájuk térned, ők térnek hozzád, s ezzel együtt hozzám! Bizony ez is megszívlelendő: lehajolni igen, de nem e világ előtt meghajolni! Közéjük menni igen, de nem beolvadni! Micsoda terápia! A könyörgő prófétától nem keveset kért az Isten! A szívét, a száját, a lábát, de azzal, hogy ő többet ad: bevehetetlen ércfallá teszlek! Ezt mondja ma is szilárdságának garanciájával Krisztussal! Mert emberi problémáinkra, feladataink adta kérdéseinkre Ő az Isten felelete, ne legyen más a mi válaszunk: szeretnék mind jobban a Te hatalmadban lenni, Uram! Ámen. AZ EGYHÁZI SZOLGALAT III. Fejezet NEMLELKÉSZI EGYHÁZI SZOLGÁLAT I. Cím: 3.2.3. Az egyházi munkás alkalmi megbízást a megfelelő egyházÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3.1.1. Az egyház tagjainak hitéből következik, hogy tanúskodjanak Isten törvényéről és evangéliumáról, egymást építsék a gyülekezetben és gyakorolják a segítő szeretetet. Nyilvános egyházi szolgálatot az egyház nemlelkész tagjai megbízott egyházi munkásként végezhetnek. 3.1.2. A Magyarországi Evangélikus Egyháziban egyházi munkás az, aki a) valamelyik egyházközség nyilvántartott tagja, b) a szolgálat ellátásához szükséges felkészítésben részesült, és c) meghatározott szolgálatra megbízást kapott. 3.1.3. Az egyházi munkás megbízatása különböző szolgálati területekre terjed ki, amelyek az igehirdetés, a tanítás (hitoktatás), a lelkigondozás, a diakóniai munka és a szervező munka szolgálati feladatai lehetnek. 3.1.4. A Magyarországi Evangélikus Egyház egyházi munkásától elvárja, hogy a) belső elhívásból kötelezze el magát az egyházi szolgálatra, b) hivatásában feddhetetlenül éljen és szolgáljon, c) vegyen részt a szolgálatához szükséges felkészítésben, tartós megbízatás esetén továbbképzésben is, d) szolgálatát a megbízóval összhangban végezze, és e) munkájáról megbízójának rendszeresen beszámoljon. 3.1.5. Az egyházi munkás a munkájáért személyében felelős. Amennyiben szolgálatára méltatlanná vagy alkalmatlanná válik, megbízójának joga és kötelessége, hogy a megbízást visszavonja. 3.1.6. Az egyházi munkás feladatát önkéntes módon vagy munkaviszonyban végezheti. Az egyházi munkást megilleti költségeinek megtérítése. 3.1.7. Az egyházi munkásnak az őt érintő rendelkezésekről megbízójától tájékoztatást kell kapnia. II. Cím: NEMLELKÉSZI EGYHÁZI MUNKÁSOK MEGBÍZATÁSA 3.2.1. Az egyházi munkás alkalmi vagy rendszeres szolgálatra kaphat megbízást. A rendszeres szolgálatra történő megbízás lehet meghatározott idejű, vagy határozatlan időre szóló, tartós megbízás. 3.2.2. Nemlelkészi egyházi munkásai lehetnek valamennyi egyházkormányzati szintnek és intézménynek. kormányzati szint illetékes tágjától, rendszeres, meghatározott idejű megbízást presbitériumától, rendszeres, határozatlan időre szóló, tartós megbízást közgyűlésétől kap.'A rendszeres megbízatásról megbízólevelet kell kiállítani, tartós megbízatás «setén szolgálatba állítása és eskütétele istentiszteleten és közgyűlésen történik. 3.2.4. Az egyházi munkás az egyházi intézményekben alkalmi megbízást a szakmailag illetékes vezetőtől, rendszeres, meghatározott idejű, vagy határozatlan időre szóló, tartós megbízást az intézmény igazgatótanácsától kap. Tartós megbízatás esetén szolgálatba állítása és eskütétele az intézményben tartott istentiszteleten történik. 3.2.5. Az egyházi munkás határozatlan időre szóló, tartós megbízatása esetén esküt tesz, hogy a) a közösséget építi, b) az egyház rendjét megtartja, c) a szolgálati titkot megőrzi, és d) a rábízott szolgálatot hűségesen végzi. 3.2.6. Az egyházi munkás megbízójától kérheti felmentését a szolgálatból előzetes bejelentés alapján. 3.2.7. Az egyházi munkás szolgálatával és megbízatásával kapcsolatos vitás tanítási kérdésekben a felettes egyházkormányzati szint lelkészi vezetője, minden egyéb kérdésben az adott egyházkormányzati szint presbitériuma dönt. III. Cím: A LELKÉSZI MUNKATÁRS 3.3.1. A lelkészi munkatárs az az egyházi munkás, aki az Evangélikus Teológiai Akadémia - Hittudományi Egyetem nappali tagozatán eredményes záróvizsgát tett, és akit a püspök a jelen törvény életbeléptetése előtt a szolgálatra ünnepélyesen kibocsátott. IV. Cím: A GYÜLEKEZETI MUNKATÁRS 3.4.1. A gyülekezeti munkatárs az az egyházi munkás, aki az Evangélikus Teológiai Akadémia - Hittudományi Egyetem nappali tagozatán vagy levelező teológiai tanfolyamán eredményes záróvizsgát tett, és akit az illetékes püspök hozzájárulásával az egyház- község közgyűlése a szolgálattal megbíz. 3.4.2. A gyülekezeti munkatársat istentiszteleten a gyülekezeti lelkész állítja szolgálatba. 3.4.3. A gyülekezeti munkatárs nemcsak egyházközségi, hanem más egyházi szolgálatra is alkalmazható. f 30. számának zsinati melléklete