Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-07-02 / 27. szám
Hálaadó istentisztelet Somlószőlősön „Menjetek be kapuin hálaénekkel...” Szebik Imre püspök a 100. zsoltár alapján hirdette Isten igéjét az ünneplő gyülekezetben. A templom 200 éves jubileuma az Isten iránti tisztelet kifejezésének, az emlékezésnek és a hálaadásnak az alkalma. Az Isten népe nem szomorkodó, nem keserű, hanem örvendező nép. Ezen a napon arra biztat Isten, hogy menjünk eléje hálaadással, hitvallással és himnikus énekek éneklésével. A keresztelőmedencénél nyolc nemzedéket kereszteltek. Nyolc nemzedék tett hitvallást a konfirmáció alkalmával és fogadtak hűséget a házastársak az oltárnál egymásnak. Nyolc nemzedék előtt hangzott Isten igéje, hogy egymás megbecsülésével éljenek Isten színe előtt. Plántálták és öntözték a lelkészek, tanítók tanították a szellemi tudományokat. Lelkipásztorok hirdették, hogy ne a föld porára nézzenek, hanem arra, akitől az életet ajándékba kapták. Őseink építették a templomot. Tbdták, honnan jön a vigasztalás, erő. Ki merné mondani, hogy hiába épült a templom? - Isten megáldotta az Ő igéjét. A püspök történeti áttekintést is adott a 200 évet megért templom időszakáról a Türelmi Rendelettől napjainkig. Rohanó világunkban merjünk Istenhez szólni, imádkozni. Vasárnapról vasárnapra hangozzék a hálaadó ének. A választott nép ünnepi éneket énekelt a zarándokúton. Nem kesergéssel, hanem vigadoz- va énekeljünk az Úr előtt. Próbák között is vidámnak lenni, felüdül a lélek, mássá lesz. Az ünnepi közgyűlést Polgárdi Sándor lelkész nyitotta meg. Dr. Fabinyi Tibor egyháztörténész, teológiai tanár tartott érdekes előadást. Nemcsak földrajzi, történelmi és irodalmi áttekintést adott, hanem a Somló négyféle kincsére fűzte fel gondolatait. Rejtett kincs van a somlói föld mélyén, a hegy magaslatán és a Somló költészetében, különösen pedig a somlói egyház múltjában. A gyülekezet ifjúsága és gyermekei versekkel és énekkel szolgáltak Isten dicsőségére és mindnyájunk örömére. Marton Agnes, a szomszédos gyülekezet munkatársa arról tett bizonyságot, hogy szeretik ezt a templomot. Boros Lajos, a gyülekezet több mint 50 éven át szolgáló lelkésze is köszöntötte az ünnepi gyülekezetét. Áldást kívánt a gyülekezetre és a munkáját folytató ifjú lelkipásztorra. Varga György, e veszprémi egyházmegye esperese az ünneplő gyülekezet köszöntésén túl megemlékezett Szebik Imre püspök 5 éves szolgálatáról az Északi egyházkerületben, a kül- és belföldön végzett sokoldalú szolgálatáról, a gyülekezetekben végzett látogatásairól. ♦ Délután a kis somlóvecsei gyülekezetben szolgált a püspök 2Kor 5,17 verse alapján. Krisztus újjá tesz minket. A hal Krisztus monogram. Csak az elpusztult hal úszik az árral. Önzés helyett legyünk mássá. Nem tudunk másként élni, csak Krisztusra nézve. Békesség, fény, jóság, szeretet sugározzák azok felé, akik hallgatnak minket. Jó szót várnak az elhasznált idegrendszerű, kétség- beesett emberek. Tfelefonon vagy személyesen csak egy jó szót. Biztatni kell a másikat. Vannak, akiknek a társaságában könnyebb jónak lenni. Márkus Géza, a gyülekezet gondnoka köszöntötte a vendégeket. Örömmel szólt a visszakapott régi iskolaépületről, amit gyülekezeti terem céljára tudnak használni. A lélekszámban megfogyatkozott, de hitében még élő kis gyülekezet kívül-belül felújította az épületet. A belső berendezéshez az egyházkerülettől kaptak támogatást. Gerold Dezsőné, Margit testvér, budapesti lakos, egy szép, kitűnő hangú harmóniumot ajándékozott a gyülekezetnek, melyet Varga Györgyné szólaltatott meg és kísérte Szebik Imréné szóló énekét. A püspök megáldotta a harmóniumot és azokat, akik hallgatják hangját. Varga Györgyné EVANGÉLIKUS FŐISKOLAI DIÁKOTTHON BUDAPESTEN A Magyarországi Evangélikus Egyház 1995. szeptember 1-jétől a Budapest-Vizafogói Kollégiumot a régi Luther Otthon jó hagyományait folytató budapesti egyetemi és főiskolai intemátusként működteti. Az internátusba elsősorban evangélikus egyetemisták, főiskolások, teológusok, pályakezdő tanárok jelentkezését várjuk, akiknek a kultúrált szálláson, ellátáson (reggeli és vacsora) kívül fontos a testvéri viszony, a barátság, a nemes szórakozás, az értelmiségi légkör. Havi térítési díj 4800,- Ft. Jelentkezés 1995. augusztus 15-ig az alábbi címen: Budapesti Evangélikus Kollégiumok, Gaál Jánosné igazgató, 1077 Budapest Rózsák tere 1. „Az önkormányzat csak visszaadta azt, amit kapott” (Folytatás az 1. oldalról) zaspárnak a gondos kivitelezés munkájáért. Detre János esperes az egyházmegye nevében fejezte ki a köszönetét a szép munkáért. Veresegyház rendezett, dinamikusan fejlődő nagyközség, jólesik végignézni rajta. Köszönet illeti az önkormányzatot, hogy ilyen nagyvonalú segítséget nyújtott az evangélikus templom renoválásához. Mátis Zoltán felügyelő a gödöllői anyagyülekezet üdvözletét és* áldáskívánságait adta át, megköszönve a község hathatós támogatását. Pásztor Béla polgármester nagyon szerényen • és mindenkit elgondolkoztató érvekkel hárította el az adományért mondott hálálko- dást. Megköszönte a püspöknek, hogy látogatásával megtisztelte a községet, majd így folytatta: „Az önkormányzat csak visszaadta azt, amit kapott. Felejtsék el azt a szót, hogy segély, vagy adomány.” Az evangélikus gyülekezet tagjai évtizedeken át odaadó, szorgalmas munkájukkal járultak hozzá a község fejlődéséhez. A község, most a nehezebb időkben csak visszaadta azt, amit az evangélikusoktól kapott. Farkas József plébános a katolikus gyülekezet nevében szólt arról, hogy együtt örül az evangélikus hívekkel. Jó ökumenikus kapcsolat van a két helyi felekezet között. Imaheti rendezvények és a lelkészek közös munkája a Szent Erzsébet alapítványban is erről tanúskodik. Koczó Pál református lelkész testvéri szívvel kérte Isten áldását a megújított templomra és a gyülekezetre. Eszlényi László a szomszédos cso- mádi evangélikusok köszöntését mondta el. Korábban, a múlt századokban a veresegyházi filia a csomá- di gyülekezethez tartozott, csak 1934-ben került át Gödöllőhöz. De azóta is szoros családi kapcsolatok kötik egymáshoz a két gyülekezetét. E sorok írója gyermekkorát elevenítette fel, mely ehhez a templomhoz és még inkább a felejethetetlen Erős Sándor lelkészhez köti, aki a legnehezebb, háborús és azutáni időkben hősies szolgálattal tartotta egyben a kis gyülekezetét. Köszönetét mondott egykori konfirmandustársának, Krizsán László- nénak, hogy a tatarozási munkák vezénylésével szép bizonyságát adta a templom iránti hűségének, amit a konfirmációkor fogadott. Dr. Harmati Béla püspök zárszavában a jövőről szólt. Az egyházak közös jelszava, hogy 2000-re ne legyen renoválatlan templom. Legyen büszke a gyülekezet szép, otthonos, családias templomára. A széthúzó világban fejlődjenek tovább az ökumenikus kapcsolatok, így bizonyítsák a szeretet egységét. Baranyai Tamás HIBALEGELŐ Jó száz éve jegyezte be Naplójába Jules Renard, az önmagával szemben is vitriolos tollú író egy pályatársának címezve: „Nagyon szeretem a maga könyvét, mert olyan jól meglátni a hiábit.. ” Bármilyen tekintetben és szinten alighanem mindegyikünknek megvan a maga jellegzetes „hibalegelője”, amelyen - bevallatlanul is - szívesen elidéznek érzékszerveink. Az öngyötrő természetűek ilyenkor kissé megvigasztalódhatnak, hogy nemcsak ők gyarlók, sőt vétkesek. Az önkínzó hajlam alapoka igen gyakran a megtépett gyerekkor, mert akkor nem kaptak elegendő megbecsülést, szeretetet, védő elfogadást, biztonságérzetet, így aztán könnyen szoríthatók a vádlottak padjára, esetleg nem létező bűnöket is a nyakukba lehet varrni - egyszerűen gyenge a védekező képességük, vallásilag is könnyen manipulálhatók, szektás vagy szektoid fanatikusok könnyű zsákmányai lehetnek. A legtöbben azonban másképp vagyunk ezzel, még ha van is bennünk talán valamicske a fenti sebezhetőségből. Akik a hibák mezején legeltetik szemüket, s nagylelkűen megbocsátanak, meglehet, azért (is) teszik ezt könnyen, mert ezzel - többnyire beismeretlenül - fölényérzésre tesznek szert, hiszen megbocsátó különb a vétkesnél”. Ennek rejtett ellentéte, amikor a kiválóságot mintha nehezebb volna megbocsátani. (Mert az nyomaszt?) Aránylag közelről ismerek valakit, akinek a kiemelkedő színvonalát sok pályatársa mintha nehezményezné, mert elismerést, jelentős kitüntetést meglehetősen más köröktől kap. Miért is tudna „fölfelé megbocsátani” az irigység? Közösségi „hibalegelők” is vannak, mikor is a legkülönbözőbb ki- sebb-nagyobb csoportok, szervezetek, elvbarátok, vallási, illetve ke- gyességi irányzatok szemlélhetik titkos (?) önelégültséggel s egyben talán lecsapni készülő kritizáló indulattal a szomszéd mezők vélt vagy valóságos rendetlenségeit. Értéktudatát az ember igen komoly mértékben azoknak a kisebb- nagyobb közösségeknek az értékes voltából meríti (családtól nemzetig), amelyeknek tagja. Ezért érezzük bántónak, ha valaki a „mi” köreinkre tesz lebecsülő megjegyzést, büszkén kihúzzuk viszont magunkat, ha pl. a magyar sport világraszóló sikert arat, vagy ha csak annyit hallunk, hogy a 48-as szabadságharc vezéralakjai közül Petőfi, Kossuth és Görgey evangélikusok voltak. Persze önérzetből is / Evangélikus Elet 1995. július 2. megárt a sok, mert elbízhatjuk magunkat, s ugyanakkor lebecsülhe- i tünk másokat. Kisebbrendűségi érzés esetén a legnagyobb erre a kísértés, kollektív szinten pedig akkor, amikor az adott közösség - ha nem is programszerűen, hanem „csak” lelke mélyén 1 ég a vágytól, hogy a valóságosnál különbnek érezhesse magát, talán mert saját körének bizonyos hibáit, vétkeit nem hajlamos észrevenni. Ebből óhatatlanul mások lehúzása lesz, azt viszont nagyon szépen is lehet beállítani, akár bibliai idézetekkel is. Hallani is fájdalmas, ha intenzív keresztyén közösségek fölösleges, kicsinyes huzakodásba ölik bele energiáik tetemes részét. A merevség sokszor az elfojtott kételkedés jele. Tanulhatunk mások hibáiból, de nem úgy, hogy „szórakozunk” rajtuk, vagy fölényesen utalunk rájuk, hanem úgy, hogy nagyjából ugyanazon gyengeséget saját indulatainkban fedezzük fel - nehogy tett legyen belőle a „büszke nézőközönség” soraiban. Bár kritikus pontjaink eltérők lehetnek - kinek mi az Achil- lész-sarka, s ez közösségekre is áll. De akkor is érvényes: „Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg” (Gál 6,4), „és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát” (Mt 7, 5). „Házasságkötés” Terényben A nyárias, tavaszi délutánon, május 27-én megtelt a terényi evangélikus templom. Akik a meghívásnak eleget tettünk, egy különleges házasságkötésnek lehettünk a tanúi. Az oltárnál Kalácska Béla a Nógrádi Egyházmegye esperese, dr. Selmeczi János ny. professzor és Győri János Sámuel pestszenterzsébeti lelkész álltak. Az oltár előtt Gulácsiné Fa- bulya Hilda lelkész és a padokban őt imádságos szeretettel körülvevő terényi hívek. Ok kötöttek ezen a délutánon Isten színe előtt „házasságot”, lelkészt iktattak. A lelkésziktatás szolgálatát az esperes végezte, aki az lKor 4,1-2 alapján hirdette Isten igéjét. Bevezetőjében hangot adott azon meggyőződésének, hogy manapság Közép-Kelet-Európában az egyházak szolgálatának két fontos területe van: a misszió és a tanítás. Ezt a felnövekvő nemzedékek vonatkozásában elsőrenden a keresztyén családoknak kell gyakorolnia, hogy az egyház tanítói szolgálatát ne nulláról kezdje. A fenti szolgálat folytatásának, átvitelének a lelkész részéről feltételei vannak, amelyek minden lelkészre, az iktatandóra is vonatkoznak. A lelkész Krisztus szolgája. Nem embereké. Ennek konzekvenciái vannak a lelkészre csakúgy, mint a gyülekezetre nézve. A lelkész minden vonatkozásban vállalja a „kiszolgáltatottságot”, de Urának és nem gyülekezetének. A gyülekezetnek a lelkész csak a fentiek értelmében lehet jó pásztora. Ellenkező esetben csak fizetett béres lehet. A lelkész Isten titkának sáfára. A minket körülvevő világ épp elég okot ad a nyugtalanságra, de nekünk Jézusban Isten mennyei Atyánk lett. Van, aki gondot visel rólunk. Ez hit kérdése, a feltétel nélküli bizalomé. A lelkész Urának számadó sáfára, gondnoka. Nem kérdés, hogy a szolgáló mécses hol, milyen helyen világít, csak világítson, mégpedig mindig hűségesen. Mert erről a hűségről kell Urunknak számot adni. Gulácsiné Fabulya Hilda igehirdetésében szólította meg a gyülekezetei, Róm 5,5 és ApCsel 2,42-47 alapján. Arról szólt, hogy a lelkésziktatás nagyon hasonló a házasságkötéshez, mivel közösen vállalják egymást és minden szolgálat egymásért történik, azért, hogy az élő Isten élő gyülekezete lehessenek. Isten szívünkbe árasztja Szentlelke által az O szeretetét, megújít minket és élővé tesz. Ahogy a házasság két ember szoros' kapcsolata, ugyanígy az imádkozás, a templomba járás egy szívvel és folyamatosan kell hogy történjen. A gyülekezet és lelkész kapcsolatában mindez a szeretet cselekedeteiben valósul meg. Az élő Isten élő gyülekezetének a hétköznapok sokszor rideg valóságába kell bele vinnie és élnie az Ő szívünkbe áradt szeretetét. Fontos, hogy együtt, egymáséit és összefogva, mert így megsokszorozódik az erő, úgy ahogy a szőlővesszőt, ha egymagában van könnyű eltörni, de ha a szőlővesszőket összefogjuk, akkor szinte lehetetlen eltörni őket. Az istentisztelet úrvacsoraosztással folytatódott. Közgyűlésen köszöntötte a beiktatott lelkésznőt a gyülekezet felügyelője, Kusnyár János, a falu jegyzője, Szlobodnyih Győző, az ifjúság énekével, dr. Selmeczi János professzor, Győri János Sámuel lelkész, Cserági István Nagyveleg- Tés-i lelkész, Blázy Árpád gödöllői lelkész és a megye többi lelkésze. A beszámoló írója kívánja, hogy a nyáj és a pásztorának találkozásából jó házasság szülessen, és tudják megbecsülni egymást és kitartani egymás mellett hűségben, hitben. Sándor Frigyes A Felvidék hajdanvolt evangélikus városaiban jártunk... (II.) Egyházunk éltető ereje az iskola, és ezt már a reformáció kezdetén vallották a felvidéki magyar reformátorok is. KÉSMÁRKON már 1533-ban nyílik evangélikus lyceum, amelyben Melanchthon Fülöp 1528-ban kiadott tanterve szerint tanítanak. Álltunk a lyceum épülete előtt, amelyen az egyik kibetűzhető latin felirat: „Haec domus est Christo studiis dicata juventae” - Krisztusnak és az ifjúság tanulmányainak szentelt hajlék. - A késmárki régi fatemplom, amely az 1700-as évek elején épült, teljes épségével és szépségével várhatott bennünket, mert nemrég fejeződött be a sokéves felújítás. Az orgona fasípjai még nem szólnak ugyan, de a svéd hajóácsok által vasszög nélkül felállított monumentális fatemplomban igen sok festett ószövetségi jelenetet, hatalmas faragott oltárt, tőle nem messze faragott szószéket láthattunk; az oltár német felirata hirdeti: „Én vagyok az életnek ama kenyere,... és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Jn 6,35); az alacsonyan elhelyezett szószéket egy földön álló angyal tartja. „Erős vár a mi Istenünk... ” hangjai megtöltötték a hatalmas templombelsőt. Az új késmárki templomban vannak elhelyezve Thököly Imre, kuruc fejedelem Izmirből 1906-ban hazahozott hamvai; lelkészi ima után a Himnuszt énekeltük a mauzóleum mellett, felettünk Thököly Imre fekete hímzett zászlója emlékeztetett a magyar történelmi sorsra és az evangélikusok üldöztetésére ezen a vidéken. - Az öt- tomyú Thököly-várat helyrehozott formájában láthattuk: a főbejárat felett „ Tunis fortissimo Nomen Domini” - a legerősebb bástya az Úr neve - olvasható. - A késmárki temetőben megtaláltuk a Kolbenhever-család sírkertjét: ezektől az ősöktől származott Kolbenheyer Mór, aki 1846-76-ig lelkésze volt a soproni gyülekezetnek. A magyarországi neveléstörténettel kapcsolatban Stöckel Lénártot, BARTFA szülöttét kell megemlítenünk, akit Lutherrel és Melanchtonnal személyes barátság kötött össze. Az általa alapított lyceum ősi épülete még ma is megvan, emléktábláján Stöckel Lénártnak, a felvidéki evangélikusság vezéralakjának a nevét olvashattuk. Bártfán a polgárság már az 1520-as években az evangélikus hitre tért, és itt volt az első protestáns zsinat Magyarországon. - Az 1808-ban épült evangélikus templomba nehezen sikerült bejutnunk, mert ottlétünkkor benne tartották Kelet-Szlovákia „szeniorális konven- tus”-át, ezért a lelkész kijött, és a templom előtti kis téren németül mondta el csoportunknak a bártfai gyülekezet és templom történetét, miközben süteményekkel kínáltak meg bennünket. - Bártfán is - éppen úgy, mint a meglátogatott többi városban - a történelmi városközpontfelújítva várja a látogatókat. - A főtér közepén magányosan álló régi városháza nagy ékszerdobozra emlékeztet. -A vele szemben épült Szt. Egyed templom Szlovákia egyik legszebb gótikus temploma, 11 szárnyasol- tárral Stöckel Lénárt írja a minden szépet kedvelő Luther szellemében: ,^4 kegyelmes Isten bocsánatában megnyugodott lélek aggodalom nélkül kitárul a szép természet tanításának befogadására”. így tudtunk mi is egyik alkonyaikor az 1350 m magasan fekvő Csorba-tó melletti havas utakon sétálgatva, a lenyugvó napnak a befagyott tó általi visszavert fényében megérezni. hovv Isten „szeretete rám ragyog, itt van, minden simogató sugárban”. - Más alkalommal ismét egy ritka természeti képben gyönyörködhettünk a lengyel határon, ahol a Duna- jec égbenyúló mészkőszirtek között töri át a Kárpátokat. Sőt a Dunajec partján álló Vörös Kolostor érdekes kiállítását is megnéztük. Dr. Lang Jánosné Kevés a gyermek! Hangzik mostanában úton-útfélen. Kiürülnek a bölcsődék, óvodák, iskolák. Ki és beköltöznek. Modem szóval élve „karcsúsítanak”. Nincs népszaporulat, hanem fogyás, zsugorodás van. Szomorú idők tanúi vagyunk. Hogyan jutottunk idáig? A gyökereket, a lejtő kiindulását keresem. Anyáink 6-8-10 gyermeket szültek. Anyám hetet. Én voltam a hatodik. Nemzedékem a háború után alapított családot. A mezőgazdaság színe-javát, akiket kulákoknak bélyegeztek és a sárba tapostak, sokakat agyonvertek. Akik kilógtak a proletárok sorából, volt valamijük, kifosztották. Padlóra került az egész társadalom. Az apák nem hoztak haza annyi pénzt, hogy abból megélhetett volna a kis család. Kénytelenek voltak az asszonyok is munkába állni.. Ez is volt a cél: szétrobbantani a családi fészket. Idővel már, ha kellett, ha nem, erre az útra léptek, mert csak az volt dolgozó nő, aki a családon kívül dolgozott valahol. Aki otthon 4-5 gyermeket nevelt, az nem volt dolgozó nő. Talán 10 éve is van már annak, amikor néhai Ottlyk Ernő püspök a családjával Kapemaumban nyaralt, s kedves felesége, a következőt mesélte nekem: „ Új bifokális szemüvegre volt szükségem. Elmentem az SZTK- hn _A fíntnl kis nvtzisztpnmn kikérdpztp az adataimat. „Ho l van a munkahelye? feleltem: otthon. „De hol dolgozik?” „Megismételtem: otthon. ” „De hát, akkor magát az ura tartja el. "A felelet jellemző a korszellemére. Ilyen levegőben éltünk. Milyen jó volt a gyermekeimnek. Amikor hazaértek az iskolából, nyitott ajtó s az édesanyjuk meleg ebéddel várta őket. S volt valaki, akinek rögtön el lehetett mesélni, hogy mi volt az iskolában. Kiönthették örömüket, szomorúságukat... Most legtöbbjét üres lakás várja, a szülők dolgoznak valahol, távol az otthontól Mire hazaérnek, az élmények már megfakulnak, vagy el is felejtik. Már nem érdekes. Az utca fogadja be őket s ez sokszor nem jó nevelő. Mi van most, amikor új időknek új dalai szólnak? A felelet nagyon összetett. Kiszabadult az üvegből a szellem. Érvényesülnek az ügyesek, értelmesek.. Munkába álltak a modem gépek melyek sok kéz munkáját képesek elvégezni. A tömeg számára megszületett a munka- nélküliség az infláció. Nehéz időben élünk Azok az anyák akik megtehetnék mert férjük bőven megkeresi a szükséges mindennapi kenyeret, nem vállalnak gyermeket, vagy csak egyet, esetleg kettőt. Mert a régi szellem mélyen él még mindig a levegőben. Ismerem négy gyermekem családi életét. Tudom, hogy nem könnyű a két, sőt 3 gyermeket ma felnevelni, kenyeret adni a kezükbe. Ez áldozattal jár. Sok és nehéz munka árán kerül az asztalra a kenyér. Lemondás, szerénység... de vállalják Nem csak a küzdelemből, a verejtékből jut nekik hanem sok-sok örömből is. E kettő együtt teszi boldoggá, harmonikussá életüket. Csak az ilyen családok teszik reményteljessé hazánk jövőjét. „Hit, remény, szeretet” hassa át népünket. ____!__• " - • *" ____H__I_______I_I___________Hornod TiKftf
