Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-05-08 / 19. szám

Evangélikus Élet 1994. május 8. NAPRÓL NAPRA Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. (Zsolt 66,20). VASÁRNAP ERŐS torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál. Péld 18,10. (Zsid 6,18-19; Jn 16,23-33; lTim 2,l-6a; Zsolt 95). Erős torony, erős vár, erős bátorí­tás, erős horgony az Úr neve. De kinek? Az igaznak. Annak, aki saját kárhozatra méltóságát és Isten lenyúló és felemelő szeretetét mélyen átélte. Nem mindenkinek erős torony az Isten. Nem erősség azoknak, akik hiábavalóan, töltelékszóként emlegetik az ö nevét és nem biztos erősség azoknak sem, akik úgy gondolkodnak; ha baj van, akkor segíts, ha nincs, megyek magam is. A torony erősségét csak tartós igénybevétel után állapíthatom meg. Ugyanígy Isten neve is csak akkor jelent sok erőt, ha tartósan kipróbáltam a vele való életet. HÉTFŐ A fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Ab­ba, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Róm 8,15-16. (lMóz 18,27; IKir3,5-15; Zsid4,1-13). Tudjuk-e még értékelni, hogy Istent megszólíthatjuk, beszélhetünk vele? Nem is akárhogy szólíthatjuk, hanem úgy, hogy ,Abbá”, ami olyan meleg, bensőséges kifejezés, mint a magyar nyelvben az „apu, apuci”. Ennél többet nem kíván­hat, minthogy a hatalmas, világteremtő Istent bárhol, bár­mikor atyának szólíthatja, ha már egyszer gyermekévé lett. kedd Akik Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelkűket a hű Teremtőnek. 1 Pét 4,19. (Zsolt 31,6; Kol 4,1-6; Zsid 4,14-5,10). Isten senkinek a lelkét nem rabolja el erőszakosan, kihasználva álmainkat, öntudatlan állapotainkat. Isten Jézus Krisztusban kinyúj­totta felénk a kezét, de életünket, testűnket, lelkünket abba beletenni, neki felajánlani a mi dolgunk. Aki okos, meggondolt, felelősségteljes komoly ember, az ezt a lelki mozdulatot meg is teszi. SZERDA Magasságban és szentségben lakom, de a meg­törttel és az alázatos lelkűvel is. Felüditem az alázatosak lelkét, felüditem a megtörtek szívét. Ézs 57,15. (lPét 5,10; Lk 11,1-8; Zsid 5,11-6,8). Az ember mindig arra töreke­dett, hogy olyan vezető, olyan uralkodó hatókörében él­hesse életét, akinek hatalma és részvéte, szíve egyaránt van. Ilyen azonban ritkán fordul elő, mert ha az ember hatal­mat, rangot, dicsőséget kap, idővel eltávolodhat a „meg­törtek” problémáitól, ha pedig megértő, éli és átérzi a nyomorultak életét, akkor - esetleg - hatalma nincs. Ilyen uralkodó csak egy van: Isten. Ezért érdemes haladéktala­nul az ő irányítása alá rendezni életünket. CSÜTÖRTÖK Krisztus mondja: én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12,32. (Ézs 50,9; Róm 8,34; Lk 24,50-53; ApCsel 1,3-11; Zsolt 68,1-21). Sokáig kételkedtem ebben az igében. Nem láttam, hogy Krisztus mindenkit magához vonzana. Most már látom, hogy igaz: Krisztus mindenkit vonz. „Gyenge” pillanataiban mindenki elgondolkozik élet­ről, hitről, örökkévalóságról. A zavar abból van, hogy létezik egy másik - nem lebecsülendő - vonzerő, az ör­dög ereje. Melyik vonzásnak engedünk? Ebben szabad akaratunk van. PÉNTEK Menj el, 82 Úr legyen veled! lSám 17,37. (Fii 4,'^lKir 8,22—24és 26-28; Zsid 6,9-20). Dávid nem sétál­ni, vagy kirándulni indul, amikor ezeket a szavakat kapja Saul királytól. Harcba indul, emberileg reménytelen harc­ba, Góliát ellen. A mi harcunk is teljesen reménytelen bűn ellen, gonosz hatalmak ellen. Ha magunkban bízunk, akár el se induljunk. De ez az áldás nekünk is szól, az Úr velünk is ott van, amikor mi az ő akaratát szeretnénk valamiben érvényre juttatni. SZOMBAT Ne forduljatok halottidézőkhöz és ne tudako­zódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszi­tek magatokat velük. Én az Úr vagyok a ti Istenetek! 3Móz 19,31. (lKor 8,6; Dán 7,2-14; Zsid 7,1-10). Első reagálásunk: persze, hogy nem. Nem divat ez már. Modem ember ilyesmit nem csinál. Vigyázzunk, mert a modem ember számára modem eszközöket dobott be az ellenség, hogy jövőnket ne egészen Istenre bízzuk, hanem egy kicsit belenyúljunk, kicsit érdeklődjünk utána. Legyünk résen és legyen valóban az Úr a mi Istenünk, aki mellé nem fér el más. Bálint Józsefné ■s A VASARNAP IGÉJE ROGATE - KÉRJETEK! Lk 11,5-8 ELŐ VIZ Tényleg kész? Zsolt 57,8 Álljunk meg egy pillanatra! Mit is jelent ez a forró vallomás; „Kész az én szívem...” Mert sajnos könnyen kimond­juk a nagy szavakat, pl. esküvőn: „holtomig, holtáig...” De tényleg így van? Kész... Hajlandó vagy-e rá, hogy ez a szó most megzörgesse a szívedet. Kész - azt jelenti, hogy rendelke­zésre álló. Vajon én ilyen vagyok? Igazán Jézus rendelkezésére állok- e? Érdekel-e engem, hogy Ő mit vár tőlem ma, mit akar tőlem ma? Kész az én szívem. Éreznünk kell, hogy itt nem formális, nem külső engedelmességről van szó. Tehát nem rosszkedvű böjtről, rosszkedvű adakozásról, „sava­nyú” keresztyénségről. Vajon időm, erőm, autóm, lakásom, tu­dásom, lelkesedésem tényleg az ő rendelkezésére áll? Jó lenne felismerni magunkban a benső „nem”-et, amikor a szánk talán igent mond. Ahogy Ézsaiás 29,13-ban olvassuk: „ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és aj­kával dicsőít engem, de szive távol van tőlem.” Kész az én szivem - ez csak úgy lehetséges, ha engedem, hogy Isten előkészítsen. Ha beülök az ő isko­lájába és ha engedem, hogy az ő műhelyében sok mindent lefarag­jon rólam... Kész... Ez egyet jelent az enge­delmességgel. Es egyet jelent azzal, hogy nekem nincsenek külön cél­jaim, csak eszköz akarok lenni Is­ten kezében. Kész - a szótár szerint az eredeti szó nyitottságot is jelent. Gondol­junk itt a zörgető Jézus szavaira: „íme az ajtó előtt állok és zörge­tek: ha valaki meghallja a hango­mat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, vele vacsorálok és ő én ve­lem” (Jel 3,20) Aki kész - az nyi­tott, talán egy szokatlan ige iránt. Nyitott, amikor Isten váratlanul nemet mond egy dédelgetett tervé­re, vagy áthúz valamit. Nyitott - amikor késik az ima meghallgatá­sa, amikor várni kell. Az élet csupa várás: buszmegállóban, üzletben, hivatalban, orvosi rendelőben. De kész vagyok-e Őrá várni, amikor szivem olyan türelmetlenül dobog. Amikor újabb teher szakad rám, vagy amikor nem értem, mi a célja egy váratlan eseménynek. Kész - azt is jelenti, hogy „kész­séges”, vagyis a jelenlegi feladatot szívesen és örömmel vállalom. A keresztyén élet örömét és jó ízét ez adja meg. Ez a készség nem kényszer, hanem kiváltság - nem lemondás, hanem elfogadás. Kész az én szivem! Ez a forró vallomás olyan szép a zsoltárban, engedjük, hogy Isten ezt a készsé­get kimunkálja az életünkben. Gáncs Aladár t GARAM LAJOS 1910-1994 A mai nemzedék már a nevére sem emlékezik. Sopronban végezte teológiai tanulmányait, s már másodéves korában, Laitinen Toivo finn stipendiánsunk biztatására, finnországi tanulmányútra készült. Lelkésszé szentelése után azonnal ki is utazott Soumiba, s Helsinkiben a Konvikti „meglepőn otthonias, baráti légkörében” szívta magába a finn szerelmet. Meg is nősült. Finn leányt vett el, Sole Kallioniemi finn zongoraművésznőt, aki viszont tel­jes szívvel vállalta Magyarországot. Magyarországi egyházunk a har­mincas évek második felében felme­nő korszakát élte. Egyrészt ország­szerte egymás után szerveződtek nagy létszámú szórványok és leány­egyházak anyagyülekezetté. Más­részt lelkészbőség volt. A fiatal lel­készek anyásítás feladatával gon­dozták ezeket a filiákat. A hatvani gyülekezet is ezekben az években önállósult, és máris két olyan filiája volt, mint Gyöngyös és Eger. Szteh- lo Gábor volt akkor a hatvani lel­kész - szintén egykori finn stipendi- áns - aki az egri filiába kérte a nemrég Soumiból hazatért Garam házaspárt. Garam Lajos és Sole Kalliniemi teljes erővel és lelkesedéssel indult a gyűjtögető és szervező munkába, össze is szedték szépen és önállósí­tották Egerben az evangélikussá- got, ott ahol a nagy katolikus ten­gerben, az érseki székhelyen, soha­sem volt evangélikus gyülekezet. Sőt Finnországba mentek hangver- senykörútra, templomra gyűjtöttek, itthon is gyüjtőkőrúton jártak, s ha­marosan felépítették Sándy Gyula tervei szerint a templomot és paró­kiát. Garamék tehát Egerben a gyülekezetszervező és templomépí­tő alakjai. Gulin finn püspök mondotta, hogy a finn asszony, ha külföldön telepedik le, teljesen azonosulni tud új hazája körülményeivel, szokásai­val. De éjjel álmában otthon jár a finn tájakon. így történt ez Gara- méknál is. A közelgő háború elősze­le is érződött már, s tragédia is érte a házaspárt. Első gyermekük meg­halt még pici gyermekkorában. El­temették Egerben - hazaköltöztek Finnországba. Sole a régi hazába, Lajos pedig hazát váltott. Most ö azonosult teljesen az új hazával. Háború elől futottak, bele a há­borúba. Finnországot hamarabb ér­te el a front, mint a magyar hazát. A téli háborúban odafent Garam Lajos mundért öltött s a finnek ol­dalán tábori lelkészként végighar­colta a téli háborút. Utána jött a sors iróniája: a békekötés után őt, mint idegen állampolgárt, internál­ták. Ezt is átvészelte, s maradt az új hazában. Letette a külön vallástanári vizs­gát, s így helyezkedett el. Gyerme­kei születtek, finnek, s kitűnő mu­zsikusok lettek. Később elhagyta Sóiét, újra nősült, előbbi finn tanít­ványát vette el, s Iisalmiba költö­zött. Ott élt haláláig, 84 éves ko­ráig. 1994. március 21-én halt meg. Soha nem tért vissza Magyaror­szágra, csak szinte rejtetten, né­hány napos látogatásra. Az elha­gyott asszony viszont szinte évente eljött Egerbe, pici gyermekük sírjá­hoz. Garam Lajos haláláig ízesen, szép magyar kiejtéssel beszélte anyanyelvét is. Így tolmácsolt ne­künk még az 1981-es finnugor lel­készkonferencián Iisalmiban. Ne­gyedik stipe ndiásunk volt Észak Csillaga alatt 1932-33-ban. Korén Emil PÁLYÁZAT LELKÉSZI ÁLLÁSOKRA A TÁPIÓSZENTMÁRTONI EGYHÁZKÖZSÉG nyugdíjazás miatt megüresedett lelkészi állását be szeretné tölteni. Kérjük azokat a lelkészeket, akik szívesen végeznének lelkészi szolgá­latot Tápiószentmártonban, hogy 1994. május 31-ig küldjék el pályáza­tukat az Esperesi Hivatalba. (2170 Aszód, Szontágh lépcső 1.) A lelké­szi fizetés az országos átlag felett van. * DUN AEGYHÁZA-APÓSTAG. A két gyülekezet lelkészi állása nyug­díjba vonulás folytán megüresedett. Lelkészházaspárok érdeklődését és jelentkezését is várja a gyülekezet. Pályázatokat az esperesi hivatalba küldjék: 6230 Soltvadkert, Dr. Grätzer I. u. 1. Tel/fax: (78) 381-037. A keresztyén ima kegyelmi aján­dék, nem szentség, de nem is vala­miféle jog szerint nekünk járó „csatorna”, amelyen keresztül elérhetjük az „égieket”. A hit alap­vető megnyilvánulása az ima. A hit lélegzetvétele az imádság. Sokszor elmondjuk, jó levegő nélkül nincs élet; egészséges imaélet nélkül el­hal a hitéletünk is. A mindenség élete a természeti világ törvényeinek sínéin fut. Va­jon lehet-e ezen a törvényes renden rést ütni, változik valami a min- denségben, egyéni életünkben, ha imádkozunk? Az imádság tartal­mával kapcsolatban a fenti kérdés­re válaszolva, azt gondolják, hogy csak a bűnvalló, hálaadó, dicsőítő imádságnak van értelme, a kérő imádságra Isten nem változtathat­ja meg az életet hordozó, biztosító törvényeket. Az iménti aggodalomra ezen a vasárnapon Jézus ad választ: Kér­jetek! Jézus egy olyan barátról be­szél, akihez váratlanul éjfélkor ér­kezik a barátja és nem tudja őt vendégül látni, ezért tüstént el­megy egy másik barátjához kenye­ret kérni. Az éjjel felzavart barát korántsem barátságból teljesíti a hívatlan látogató kérését, hanem az arcátlansága, tolakodása, min­den etikai normát felrúgó erősza­kossága miatt. Ezért mondja Jézus később: „Aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak meg- nyittatik”. Jézus a gecsemanei imádságá­ban aráméi nyelven Abbának, édesapának, apukámnak szólítja meg az Istent. Ez a bizalmas, apa és gyermeke közötti megszólítási forma teszi érthetővé: Isten a mi mennyei Atyánk Jézus Krisztus ál­tal. Maga a Lélek tesz bizonyságot arról, hogy valóban Isten gyerme­kei vagyunk... nem szolgák, ha­nem fiák... örököstársai Krisztus­nak (Róm 8,12-17). Vajon melyik szülő nem élte át szerető gyermeke hízelgő, bizal­mas, kitartó, kérő ostromát: „Apuci! Édesapa! Hadd mehessek el én is...” S a szülő végül enged a kérésnek. Vagy „melyik apa az kö- zületek, aki fiának kígyót ad, ami­kor az halat kér tőle, mennyivel inkább ad jókat mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” - tanít bennünket Jézus. Természetesen az éjféli hívatlan barát sem csak az ajtót verve kia­bálta : adj kenyeret!, hanem beko­pogott és illendően jövetele célját feltárta, majd a kapott segítséget - bizonyára megköszönte. Az Úrtól tanult.imádságban is van megszó­lítás, bűn, vallás, kérés, dicsőítés. Kéréseinket mindig hálaadással vi­gyük az Úr elé. Hálánk oka az érdem nélküli bűnbocsánat, a Szentlélek által szívünkbe költö­zött hit, az így született új élet és az örök élet reménysége. Az Istent di­csőítő keresztyén Istent önmagáért magasztalja és Krisztusban kinyi­latkoztatott, világot átölelő szere- tetéért. Az imádkozás kizárólagos helye nem határolható be. A csendes szoba, a tanterem, a kiszolgálta­tottság műtőasztala, a zajos utca, a stadion, a természeten át a temp­lomig, mind-mind Istennel való ta­lálkozás helye lehet. Bárhol is, de csak hittel lehet és szabad imád­kozni. Ezen a vasárnapon a közös kérő imádságon van a hangsúly, a paradox bizonyosságon. Ne törőd­jünk bele a „sors hozta” változha- tatlanságba. Rogate - kérjetek! Kitartóan és bátran, de mindig így: „Legyen meg a Te akaratod!” Kalácska Béla IMÁDKOZZUNK! Megváltjuk neked, Mennyei Atyánk, hogy sokszor rosszul és öncélúan imád­kozunk. Szükséghelyzetben csak önma­gunkért, mint akire csak a bajban van szükségünk, pedig tudjuk, hogy a hit lélegzetvétele az imádság. Taníts minket hittel, gyermeki bizalommal és kitar­tóan imádkozni. Tudjunk másokért, az evangélium terjedéséért és országod el­jöveteléért is imádkozni, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1994. május 8. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. német BrauckhofT Beáta, de. II. (úrv.) Balicza Iván; du. 4. gyermek-istentisz­telet, du. 6. Vadon Miklósné. XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Szilas Attila. Pesthidegkút, D., Báthory u. 8. de. fél 11. Takács József. Csillaghegy, III., Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, IO., Dévai Biró M. tér de. 10. Bálint László. Üjpest, IV., Leib- stück Mária u. 36-38. de. 10. Biázy Lajos. V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly; de. 11. (úrv.) Kräh ling Dániel; du. 5. szeretet- vendégség. VII., Városligeti fasor 17. de. II. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andor- né. VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII., Karácsony S. u. 31—33. de. 9. Kertész Géza. VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc. VIII., Vajda Pé­ter u. 33. de. fél 10. Kinczler Irén. IX., Thaly Kálmán u. 28. de. ti. dr. Rédey Pál. Kőbá­nya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (családi) Kinczler Irén. X., Kerepesi út 69. de 8. dr. Szabó Lajos. Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepregi András; de. 11. (úrv.) Csepregi András; du. 6. Ferenczy Erzsébet. XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Ferenczy Er­zsébet. Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Takács József. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szabó Lajos. XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Szabó Lajos. Pestújhely, XV. , Templom tér de. 10. Bizik László. Újpa­lota, XV., Hártyán köz du. 5. ökumenikus. Rákospalota, Nagytemplom, XV., Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI. , Hősök tere de. 10. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI., Batthyány X u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVH., Tessedik S. tér de. 9. Kustra Csaba. Rákos­csaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László. Rákoskeresztúr, XVU., Pesti út 111. de. fél 11. Kustra Csaba Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de 11. Kosa László. Pestszent- lőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Hava­si Kálmán. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú. XIX., Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú. Pestszenterzsébet, XX., Ady Endre u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11.' Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Rőzse István. Budaörs, Ref. Imaház de 9. Rőzse István. HÜSVÉT UTÁN 5. VASÁRNAP­JÁN az oltárterítő színe: fehér. A dél­előtti istentisztelet oltári igéje: Róm 8,24-27; az igehirdetés alapigéje: Lk 11,5-8. ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK cím­mel a Kossuth Rádióban május 9-én, hétfőn evangélikus félóra lesz 13.30 óra­kor. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LETET közvetít a Kossuth Rádió Pün­kösd vasárnapján» május 22-én,, de. 10.05 órakor a Miskolc-Diósgyöri templomból. Igét hirdet Yeczán Pál lel­kész. HAZAI ESEMENYEK FIATAL LELKÉSZEK KONFERENCIÁJA GYENESDIÁSON JÚNIUS 6-9. GYÜLEKEZETÉPÍTÉS Előadások és beszélgetések:- A gyökereihez hűséges egyház- A hagyomány szerepe- A rétegmunka- A jövőjéhez hűséges egyház- Egyházunk missziói koncepciója- Kihívások- Gyülekezetépítés Jelentkezés: az Északi Püspöki Hi­vatalban (1125 Budapest, Szilágyi Er­zsébet fasor 24. Tel.: 176-2335) május 15-ig. Az útiköltséget a gyülekezetek térítik, az ellátást az Országos Egyház biztosítja. ga Róbert református lelkész tart elő­adást „Babonák és veszélyes kultu­szok” címmel. A MAGYAR BÖRTÖNPASZTO- RÁCIÓS TÁRSASÁG május 8-i ima­témája: imádkozzunk azért, hogy a börtönök magánya lehetőséget adjon a lelkiismeret tisztulására. A pályázatokat (mellékletek: önélet­rajz, pedagógiai elképzelések vázlata, lelkészi ajánlás és az egyetemi diploma másolata) kérjük mihamarabb bekülde­ni a gimnázium igazgatójának az allábi címre. Deák Téri Evangélikus Gimná­zium 1052 Budapest, Sütő u. 1. AZ EVANGÉLIKUS KÜLMISZ- SZIÓI EGYESÜLET és a RÁDIÓ­MISSZIÓ konferenciát rendez a kül- misszió barátai és az érdeklődők részé­re 1994. július 13-án délutántól július 16-án délig Piliscsabán. A konferencia összefoglaló témája: „NINCS MÁS NÉV!” Szeretettel várjuk az érdeklődőket családostól, mert a gyermekekkel kü­lön foglalkozunk. Várható költség: 1000 Ft. Kérésre csekket és részletes programot kül­dünk. Jelentkezni Szentpétery Marian­nái lehet (VII. Damjanich u. 28/b. 1071) 500 Ft előleg befizetését igazoló szelvény beküldésével. az Egyesület Elnöksége A KERESZTÉNY-ZSIDÓ TÁR­SASÁG soron következő rendezvényét a Nagyfuvaros utcai Zsinagógában (VIII. Nagyfuvaros u. 4.) tartja. Elő­adó: RAJ TAMÁS főrabbi. Az elő­adás témája: A kinyilatkoztatás ünne­pe. PEDAGÓGUSOKAT keres alsóta- gozatos osztályaiba a Pál Apostol Egy­házi Általános Iskola. Jelentkezni lehet 1173 Akácvirág u. 49. szám alatt vagy telefonon 256-2315 számon Krémemé Kucsma Mária igazgatónőnél, 1994. május 20-ig. A Budapest Zuglói Gyülekezet már­cius 26-án megtartott közgyűlése a Húsz Róbert lemondásával megürese­dett . felügyelői tisztségre dr. Osváth Lászlóné Sólyom Anikót választotta meg. Hálával gondol a gyülekezet Húsz Róbert 22 éves felügyelői szolgá­latára. Az új felügyelő beiktatása má­jus 15-én az istentisztelet keretében tör­ténik. HALÁLOZÁS Dr. Halassy Márta Zsuzsanna nép­rajzkutató április 18-án Budapesten 36 éves korában elhunyt. Hosszú szenve­dését, fájdalmait hittel hordozta. Te­metése Szentesen volt április 23-án az evangélikus temetőben a szentesi, tisza- földvári, nagymágocsi gyülekezetek nagyszámú részvétele mellett. Az ige­hirdetés szolgálatát Ribár János oros­házi, a síri szolgálatot Kendeh György angyalföldi lelkész látta el. Koporsójá­nál Kádár Ferenc ref. esperes és Vági László ny. apátplébános mondott imádságot. Az elhunytban Halassy Endre esperes leányát gyászolja. Jn 11,25. A KIÉ NEMZETI SZÖVETSÉG irodájának új címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 26. I. em. Telefon: 138- 4144/59 mellék. Apróhirdetés Kisméretű garzon lakást vennék. GŐS. Radosné Lengyel Anna Tel.: 167-3219 (este). Levélcím: 1025 Törökvész út 95-97/A SÜR­A Budapest Deák téri evangélikus egyházközség a Deák téren megnyíló egyházi könyv- és papírkereskedésébe könyvszakmában járatos üzletvezetőt keres. A pályázatot május végéig kér­jük a lelkészi hivatalba eljuttatni: 1052 Budapest, Deák tér 4. Telefon: 137 34 13. Templomépületekhez fazsindely megren­delhető. Tel.: 42/312-349. A kirándulók ökumenikus missziói összejövetelén 1994. május 8-án du. 4 órakor a pesthidegkúti református templomban (II. Hidegkúti u. 64.) Var­ÁLLÁSHIRDETÉS A Deák Téri Evangélikus Gimnázium felvételt hirdet angol, német és magyar szakos evangélikus vallású, egyházunk­hoz kötödö tanárok számára az 1994/ 95-ös tanévre. Félállás, óraadás is lehet­séges. Pünkösdi ICHTHÜSZ Tábor A Magyar Cserkészszövetség ICHTHÜSZ Munkaközössége ebben az évben május 20. péntek du. - 23. hétfő de. között rendezi meg szokásos pünkösdi táborát Debrecenben, az Erdőspusztai Dorkás Ifjúsági Telepen. A program keretében hitmélyítő előadásokra, a népművészettel való ismerkedésre, túrára, tábortűzre kerül sor, s a cserkésztestvériség ápolásá­ra nyílik lehetőség. A résztvevők sátrat hozzanak magukkal, aki számára ez megoldhatat­lan, azoknak külön kérésre a szervezők biztosítanak. Jelentkezni az 1000 Ft/fő részvételi hozzájárulás befizetésével lehet május 13-ig a következő címen: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, 1026 Budapest, Bimbó út 127. Telefon: 176-48-47. A jelentkező­ket a részletes programról és további tudnivalókról levélben tájékoztatjuk. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZŐLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal Postafiók 500. BUDAPEST 1447. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (940041/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVARI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi teríesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 680 Ft, egy évre 1360 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza I

Next

/
Thumbnails
Contents