Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-05-08 / 19. szám

„Krisztus keresztjére mutatni!" ra van beiktatott lelkésze Gércének 1994 tavasza bizonyára emlékezetes marad a Gércei Egyházközség tagjainak. Több mint hatvan év telt azóta, hogy legutóbbi parókuslelké- szüktöl búcsút vettek. A hosszú évtizedek alatt helyettesek szolgáltak a gyülekezetben. Munkájukról elismeréssel tanúskodnak emberek és tár­gyak ; az élő közösség és a rendben tartott épületek. Az elmúlt néhány év során kapcsolódott be a hívek pásztorolásába Koczor György, aki feleségé- 'vel együtt vállalta a sok faluból álló körzet gondozását. Bár Kissomlyón laktak, számukra egyformán fontos volt minden egyes evangélikus sorsa. Gyülekezet és lelkész hamar egymásra talált. Erről tanúskodik a lelkészvá­lasztás eredménye és az iktatási ünnepség lelkes előkészítése. A vasi lelkészek mintegy tucat­nyi seregével együtt vonult be a templomba az iktatást végző Zügn Tamás esperes, valamint a vendég­ként érkezett testvéregyházi és vi­lági vezető személyiségek. Az espe­res - igehirdetésében - Ézsaiás próféta szavai alapján beszélt Isten szeretetéről, s rólunk soha meg nem feledkező irgalmáról: „Éle­tünk csak a nehézségekkel, a ku­darcokkal együtt lehet teljes élet. Ott van azonban ezek mellett Isten bátorító szava: nem feledkezik meg rólunk! Ezt a meggyőződé­sünket őrzi a múlt tanúsága. A most teljes szolgálatba lépő lel­kész életében is meghatározó volt a családi háttér, a teológusok kö­zössége, a baráti kör. Ezeken az embereken keresztül Isten üzenete hangzott, amely erősítette őt a szolgálatra való felkészülésben. Is­ten ígérete ma is érvényes. 0 mondja: »én nem feledkezem meg rólad«. Újra meg újrá átéljük ezt á hétköznapok csendes csodáiban. Ez jövőnk garanciája is. Isten sze- retetére építhetünk. A lelkészikta­tás reménység: az új generáció Is­ten szeretetében nőhet fel, mert valljuk, csak Vele juthatunk el a célhoz. A cél nem itt van, de csak Vele!”. „Velem vándorol utamon Jézus” - hangzott az ének, s hogy ezen az úton nem kell egyedül haladni, ta­núsították a jelenlévő szolgatár­sak, akik egyházunk rendje és szép szokása szerint igével és közös énekkel mondtak áldást a beikta­tott lelkész^ fölött. „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátrate­kint, nem alkalmas az Isten orszá­gára” - hangzott a figyelmeztető üzenet egyikük ajkáról. Koczor György vállalta a szolgálattal járó felelősséget. Erről tett bizonyságot igehirdetésében is. „Elhatároztam.” Ezt a szót csak akkor lehet kimondani, ha valaki látja munkája távlatát. Még nem ismerjük igazán egymást - szólt a lelkész, majd folytatta de egy dolog összeköt bennünket: Jézus Krisztus, az igazi Szőlőtő. A szőlőt metszeni kell, s ez fájdalmas dolog. „Hol az Isten? - úgy fáj!” - kiált fel sokszor az ember. Lehet, hogy Isten éppen a fájdalomban van ott -, éppen akkor tisztít meg. A lel­kész feladata, hogy ezt hirdesse, szóljon az igazi Szőlőtőről, amely­hez tartozunk; mutasson Krisztus keresztjére, amelyből élhetünk. "" Ä prédikáció utáú a gyülekezet tagjai öntötték ki szívük örömét, amikor elénekelték hitvallásukat: „Csupa napsugár a szív, hol Jézus a király.” Az ünnepi közgyűlést Kiss Ti- borné felügyelő vezette, aki meg­köszönte az esperes szolgálatát és a vendégek jelenlétét. Zügn Tamás esperes hangsúlyozta, hogy a gyü­lekezet számára Koczor György nem ismeretlen. Megbíztak benne, , ezért választották meg. Külön ki­emelte azt az ajándékot, amit Isten hitvestársában adott neki. O maga is lelkész, tudja, mit jelent a szolgá­lat. Ő is osztozik félje terheiben. Isten áldja meg életét! A gércei gyülekezet nevében Gö­rög Zsigmondné és Kóczán Gábor gondnok mondta el köszöntését. Gyülekezet és lelkész együtt ünne­pel. A gyülekezet azért, mert 61 év után újra beiktatott lelkésze van, a lelkész azért, mert ez az első gyüle­kezet, ahol parókusként fog szol­gálni. Tóth Géza helyi polgármester aláhúzta, hogy már most jó az együttműködés az önkormányzat és az egyház között. Egymást se­gítve, közösségük javára dolgoz­nak. Kérte a lelkészt, hogy szolgá­latával segítse a gyászolókat, ve­gyen részt továbbra is a gyermekek tanításában. Marton István vásárosmiskei ró­mai katolikus plébános a Szent­írást idézte: „örüljetek az örülők- kel...” A gyülekezet öröme most olyan, mint azé a gyermeké, aki végre találkozhat sohasem látott apjával. Ma megszűnt a gyülekezet árvasága. A lelkész feladata azon­ban az, hogy az „árvákat” elvezes­se a mennyei Atyához. A kissomlyói gyülekezet presbi­terei elfogódottan álltak lelkészük elé, hiszen ők is arra vágynak, hogy egyszer náluk is legyen lel­késziktatás. Könnyes szemmel kérték: „legyen ugyanúgy a kis- somlyóiak szőlőtőkéje is, s mi a szőlő vesszők leszünk”. Dr. Gömbös Ferenc országgyűlé­si képviselő az esperes prédikáció­jára utalt. „A mai nap a bizonyos­ság napja. Isten egy pillanatig sem feledkezett meg rólunk, hazánkról. Van tovább. Van ma és van jövő. Isten nem engedi, hogy az ember szíve becsukódjon előtte. Kérem a lelkészt, figyeljen a nagycsaládo­sokra, a kicsikre, akik nyitottak még, hogy meghallják a tiszta szót!” Csizmaziáné Németh Ildikó, a helyi általános iskola igazgatója meleg szavaiból kitűnt, hogy a többéves közös munkának jó visszhangja van az iskolában, a gyerekek és a szülők körében. Az igazgatónő kérte a lelkész további hűséges szolgálatát a diákok erköl­csi, emberi fejlődéséért. A szép köszöntések, az áldáskí­vánások emelik az ünnep fényét, ideig-óráig szívünkben is megma­radnak. Isten ígérete és hűsége azonban örökkévaló. Erre építhe­tünk egyházunkban minden szol­gálatot. Az élő Úr szeretetét és ke­gyelmét kívánjuk Koczor György lelkészi hivatásának hűséges gya­korlásához a gércei gyülekezetben, s a környező falvakban! Vető István Az „utolsó" köszönti utolsó otthonigazgatóját Lehet, hogy bibliai ígéretekre hivatkoznak az utolsók: belő­lük lesznek az elsők. Nekem szorongást, gyötrelmet és kint jelentett teológus éveimben itt, Sopronban. Mint utolsó, feküdtem le az Otthonban szobánkban, mert az éjszakai csendben tudtam tanulni. Persze, mint utolsó kel­tem is. Néha Te ébresztettél kedves Imre Bácsi. És vigasztal­tál, bátorítottál, ha a tanulásom gyümölcse éretlen maradt és nem mertem vizsgázni... Utolsóként vágtáztam sokszor Titykó szobatársammal lefe­lé az egyetemre. De jó, hogy a szinte mindig, még ma is aktív soproni szél hátba kapott és siettette lépteinket. Szerettem az utolsó helyet nemcsak a dombóvári gimnázium padjaiban, hanem a Deák tér végét lezáró Teológiánk felső szintjének egykor csodálatosan tágas, derűs és napfényes „maxitóriumában" is. A soproni templomban is a „rejtőzködők" közé tartoztam, akik olyan helyen szeretnek ülni, ahol kellő távolságból, de még jól látják és hallják az igehirdetőt. Most, ha szolgálok, elöl kell ülnöm, de igehallgatóként sokszor az utolsó padba ülök. Hacsak nem vesz erőt rajtam a nosztalgia, és oda ülök az első emeleti karzat szószékkel szembeni padba, ahonnan oly sokszor hallgattam vasárnap délután elődeim igehirdetéseit. Amikor ezek az „utolsónak lenni" tények fájdalommal nyi­lasnak szivembe, valami örömmel tölt el még ma is. Egy olyan passiói szolgálat, amikor utolsó lehettem az egyik lator szere­pében. 1980 nyarán soproni lelkésszé iktatásom alkalmával el kellett mondanom ugyanazon a helyen, ahol 30 évvel előtte, személyre szólóan hallottam a jézusi mondatot: „Ma velem leszel..." Csak azt mondhattam gyülekezetnek: Sopronban „megkegyelmezett latorként" szeretnék szolgálni. Példát adtál utolsó Otthonigazgatóm itt, Sopronban, hogy miként lehet „nyomokban" járni. Amikor elődöd, Oszkár Bácsi fényképét ajándékoztad nekünk, az Otthonban lakó teológhsok- nak, „nyomában botorkáló" szolgatársként tüntettedfel magad. Minden jel arra mutat, hogy utolsó olyan lelkésze vagyok a soproni gyülekezetnek, aki itt tanult a Teológián és itt szívta magába a Teológus Otthonban a nagylétszámú évfolyam fra- ternitását és a löverek ózondús levegőjét... Hát így is utolsó vagyok. Nemcsak utolsó professzorom, Karner Károly sírja mellett kellett szolgálnom 10 évvel ezelőtt, akinek exegézisei formálták igehirdetéseimet, melyeket hitve­sével együtt többször hallgattak, hanem idős líceumi tanárok koporsója mellett is hirdetnem kellett a feltámadás igéjét. Kár, ■ hogy nem érhették meg a líceumi újrakezdést. Jó lenne, ha botorkáló lépteinket erősítenék. Áldom az Urat, hogy mint utolsónak itt végzett soproni lelkész taníthatom líceumi fiatal­jainkat, de hiszem, hogy botorkálásaim közben is fel tudja használni szolgálatomat. Kedves Otthonigazgatóm és Lelkipásztorom, emlékezetem szerint utoljára 10 évvel ezelőtt voltál Sopronban megpihenni 70 év súlyával, terhével, örömével és áldásával. Lehet, hogy lelkész­tanítványod jobban izgult a szokottnál a szószéken, amikor ott ültél a szószék alatt. De ez nemcsak az „utolsók" izgalma ... Látogatásod örömét fokozta, amit a vendégkönyvembe írtál búcsúzóul: „A 30 év előtti soproni együttlétünk folytatásaként - meleg barátsággal Veöreös Imre". Tehát folytatásról van szó, egy olyan kapcsolatnak a folytatásáról, mely immár 40 év távlatából és most a 80. születésnapodon is megszakítás nélküli valóság, mert hordoztál imádságaidban évfolyamtár­saimmal együtt engem is, az utolsót... Ha nem felejtem el utolsó soproni szolgálatomig, de azután sem, amíg élek, amit ama passión kérésemre („Emlékezzél meg rólam.") válaszként kaptam („Ma velem leszel..."), akkor „utolsó helyeim"-et beragyogják a kapott bűnbocsánat és irgalom fényei... Ezért énekelhetem már most, Imre bácsival és évfolyamtár­sakkal: Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és Szeretteim köröt­tem... „Együttlétünk folytatásaként" egykori áldott emlékű professzorainkkal, előrement évfolyamtársainkkal, kiknek most még nyomában botorkálunk..., de ott az örök otthonban együtt, a színről színre látás örömével dicsérhetjük az Urat! Sz. J. Lám, a kegyelem gyöngesége nem tud meglenni nélkülem, nélküled, emésztően szüksége van ránk, nyavalyásaira, rongyosaira; önmagában kilelné a hideg, hát melengeti a keshedteket, unná egyedül a meditálást, belénk száll hát meditációnak, éhünkre éhez, hogy betölthessen, szomjaztató esővel végigpaskol, felugraszt tohonya játékainkból, megkerget, sápaszt, szemünk fennakad, olyat lök rajtam, rajtad, hogy a hegy túlsó oldalán legurulva új bőrünkben találjuk magunkat, gyönyörűséges kínban ránk nőtt bőrben, melyen ez áll körös-körül: Kapta egy halpénzzel fizető koldus, ingyér’, csak úgy, bolond se hinné, és ez az irha él, nézd: hogy’ viszi emberét! Bodrog Miklós (A vers Veöreös Imre 80. születésnapjára köszöntőnek készült.) . Evangélikus Élet 1994. május 8. Gyülekezeti ház épül Ikladon Egy hónappal ezelőtt, március elején, még szántóföld volt az a terület, a parókia kertjében, a templom közelében, amelyen most már falak magasodnak és hamaro­san tető alatt is lesz az épület. A történet még 93-ban kezdődött, amikor dr. Harmati Béla püspök levele megérkezett a gyülekezetbe, és annak meggondolására kérte a gyülekezetét, hogy a régi, elörege­dett és sajnos elvizesedett iskola- épület helyett nem volna-e jobb az, hogyha pénzbeli kártalanítást kap­nánk és háborítatlanul hagynánk benne az ott lakókat (6 lakást!). A gyülekezet többsége elfogadta a püspök ajánlatát és a pénzbeli kártalanítás mellett döntött. így ke­rülhetett sor még az elmúlt eszten­dőben arra, hogy a kártalanítási összeg első részéből anyagot vásá­rolhattunk és elvégeztük a szüksé­ges előkészületeket. A konfirman­dus-szülők ásták ki az alapot és az­után elkezdődött a társadalmi munka. Az építkezés mozgató ru­gója, az önfeláldozóan sok munkát magára vállaló és a munkát irányí­tó felügyelőnk Kékesi József, aki presbitertársaival és a gyülekezet tagjaival együtt társadalmi munká­ban építette fel ezt a házat, amelyben helyet kap egy elég nagy színpad, 150 férőhelyes nézőtér, öltöző stb. Az a szándékunk, hogy ami eddig lehetetlen volt, hely és egyéb híján, most színpadon is megszólaltassuk az evangélium örömhírét az ifjúság közreműködésével. Csak egy jellemző adat az épít­kezésről. Az egyik héten, húsvét után öt nap alatt 63 személy felépí­tette a falakat és egy nap alatt 7 ács, segítséggel elkészítette a fél te­tőt. Az épület tervrajzát dr. Tasnádi Lajos építészmérnökünk készítette el ajándékképpen. Elgondolása alapján készül Ikladon egy egyhá- zias jellegű, színvonalas gyülekeze­ti ház, a gyülekezet örömére, Isten dicsőségére. Völgyes Pál ISMÉT EGYÜTT... Az egykori Luther Otthon volt diákjai 1994. április 15-én tartot­ták a háború utáni idők 4. találko­zóját a Deák téri gyülekezeti te­remben. A résztvevőket Húr són Pál, volt senior, üdvözölte. Kö­szöntötte a megjelent dr. Harmati Béla és Szebik Imre püspököt, to­vábbá Giczi Ferencnél, (aki Kuthy igazgató titkárságán dolgozott), majd az Otthonban rendezett Mi­kulás- és farsangi estekre meghí­vott „lányokat” és a megjelent fele­ségeket, akik együttesen látták el a találkozó háziasszonyi teendőit. Végül köszöntötte a volt diáktár­sakat, akik nagy számban megje­lenve most is eleget tettek Kuthy igazgató kijelölt igéje követelmé­nyeinek: „Egy értelemmel és egy akarattal legyetek! (Fii 2,2)” E szavakhoz csatlakozóan Szebik püspök úr szólott az ilyen összetar­tozás szükségességéről és a jövő­ben újraindítandó Luther Otthon létesítésének megerősítéséről. Majd dr. Harmati püspök emelke­dett szólásra, aki tájékoztatást adott az egyház kezébe visszajutta­tott középiskolák, intézmények küzdelmes megszerzéséről, nehéz­ségeiről, megemlítvén a korszerű Luther Otthon kialakításának, új­raindításának problémáját is. Be­számolt legutóbbi amerikai útjá­nak tapasztalatairól is. Az értékes tájékoztatások megköszönése után került sor Lukács Miklós államtit­kár segítségnyújtással kapcsolatos hozzászólására, végül dr. Balogh György, volt intemista, ismertette a „Magyar Lutheránus Értelmisé­giek Társaságáénak megalakítási folyamatát, illetőleg jelentőségét.- n -1 A BÁRKA Közösség felhívása 1991 őszén nyitottuk meg Duna- harasztiban az első közösségünket, amely ma egy otthon-házból és egy speciális műhelyből áll. Célunk, hogy életközösséget vállaljunk olyan állami gondozásban, min­den családi háttér nélkül felnövő középsúlyos értelmi fogyatékos .fiatalokkal, akik az intézeti lét so­rán valamilyen oknál fogva perem­helyzetbe kerültek, s a társadalom szemében is a legértéktelenebbek, legkitaszítottabbak. A Bárka Közösség speciális csa­lád, otthon-házunk e sérült fiatalok számára halálukig meleg, családias otthon, ahol a segítők hosszabb-rövi- debb távon megosztják velük életü­ket, a hétköznapokat, az ünnepeket. Szeretnénk, hogy közös életünk­kel a szűkebb és tágabb környeze­tünk számára a gyengébbek elfo­gadásának, s annak a reménynek a jelei legyünk, hogy életük érték, létük gazdagító és nem fenyegető. A Bárka keresztény közösség, az Evangélium tanítása és értékei sze­rint kíván élni, s bár mint Alapít­vány, egyik egyház felé sem elköte­lezett, de minden tagja saját egyhá­zában gyökerezik. Közösségünk olyan hely kíván lenni, ahol van lehetőség arra, hogy a szegények asztala körül találkozzunk. Na­gyon fontos számunkra, hogy sé­rült testvéreink megtalálják helyü­ket és beépülhessenek egyházaink­ba, hiszen az Egy Testben számuk­ra is fontos hely adatott. A hat értelmi fogyatékos fiatalt befogadó otthon-házunk lakói a Bárka műhelyben dolgoznak, amely nyitott a község és a kör­nyék értelmi fogyatékos fiatalokat nevelő családok számára is. A mű­hely a bejáró fiataloknak nem csak speciális munkalehetőséget bizto­sít, de barátokat, közösséget is. Igyekszünk segítő kezet nyújtani a szülőknek terheik megosztására, könnyítésére s hogy gyermekeikkel együtt megtalálják helyüket és hit­beli növekedésüket. A Bárka mű­helyünkben szövés, merített pa­pír-, képeslap-, naptárkészítés, kertészeti munka folyik, valamint a súlyosabban sérült fiatalok szá­mára speciális fejlesztő foglalkozá­sok segítik fejlődésüket. Szeretettel várjuk azoknak a szü­lőknek a jelentkezését, akik számá­ra segítséget jelentene, ha értelmi fogyatékos gyermekük (16 év fö­lött.) naponta 9-16.30-ig a Bárka műhelyében dolgozhatna s akik szá­mára a bejárás megoldható. Olyan munkatársakat keresünk, akik azonosulni tudnak a közössé­günk lelkűidével, az Evangélium értékeivel, akik szeretettel és hoz­záértéssel tudnának együtt dolgozni sérült barátainkkal a műhelyben napi 8 órában, bejáróként; aki szö­véssel foglalkozik, s legalább szövő- tanfolyami vizsgával rendelkezik, vagy akinek gyógypedagógiai vég­zettsége van, logopédia- vagy szo- matopedagógia szakon. Levélben várjuk jelentkezésü­ket: Bárka Közösség, Draskóczy Ildikó (2330 Dunaharaszti, Arany János u. 45.) MENNYBEMENETEL ÜNNEPE IGÉJE NE NYUGTALANKODJÉK A TI SZÍVETEK! Jn 14,1-12 Az egyházi esztendő ünnepei so­rán - Jézus életének földi esemé­nyeit követve - elérkeztünk az utolsóhoz, a mennybemenetelhez. Jézus feltámadása után 40 na­pon keresztül az apostolokkal és bővebb tanítványi körével is talál­kozott, feltámadása tényéről meg­győzve a kételkedőket tanított, missziói paranccsal is ellátva őket. A negyvenedik napon, miközben az Olajfák hegyének lejtőin a Szentlélek kitöltetésének ígérete el­hangzott, Jézus a tanítványok sze­me láttára felemelkedett a menny­be. Angyali híradás erősítette meg őket, hogy amint eltávozott úgy fog visszajönni. Most már kisajá- títhatatlanul mindenkié Jézus. Nem a mennybemeneteli jelenet során, hanem még halála előtt szól tanítványainak erről, hogy „elme­gyek, helyet készítek nektek,... is­mét eljövök és magam mellé vonz­lak titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” A Jézus korabeli zsidó teológiai irodalom tükrözi azt a várakozást, hogy Isten orszá­gában hajlékok vannak készítve az üdvözültek számára. Erről Jézus is biztosítja tanítványait, amikor le­endő „szállást csinálói” szolgálatá­ról szól. Vajon mit jelent ez a ké- pies kifejezés? Nem tudjuk. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és az ember szíve meg nem sejtet - azt készítette el Isten az őt szeretők­nek”. (lKor 2,9) Pál, aki az örök életbe „betekinthetett”, csak eny- nyit tudott mondani, és ez nem kevés. Jézus az Isten jobbján van és személy szerint esedezik érettünk. Ez az ő névre szóló „helykeszitese” számunkra, „mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, ha­nem azt, hogy mindenki megtér­jen”. Milyen is az emberi élet? Egye­seknek nincs hajlékuk, mások egy élet munkájával szerzik meg azt, amire elérik, valamit magukból, vagy valakit maguk mellől már el­veszítettek, és már nem tudnak fel­hőtlenül örülni. S vannak akiknek a kész hullik az ölükbe. Könnyen jött, nem tudják megbecsülni, kifo­lyik a kezükből. De aki mindent Jól tesz”, annak is tudnia kell; eljön az idő, amikor a legdrágáb­bat is el kell engedni, semmit nem vihetünk magunkkal. De van olyan út, igazság és élet, amely nem egy a sok közül, hanem maga a Krisztus. Ez az út az ő tanításából fakadó életvitel, az igazság pedig Isten üdvösségszere­tő cselekvését kinyilatkoztató sze­retet, amelyből fakad az élet teljes­sége - ezt a halál sem törheti meg. „Úgy alkoss, ne fogja a halál!” (Illyés Gy.) Mennybe ment Urunk alkothat, teremthet új életet ben­nünk és általunk, ha nem a néma eget nézzük, hanem hit által csele- kedjük akaratát. „Mert nincs itt maradandó vá­rosunk, hanem az eljövendőt ke­ressük” (Zsid 13,14). Ámen. Kalácska Béla IMÁDKOZZUNK! Ür Jéus Krisztus! Te nemcsak a föld­re jöttél értőnk, hanem fel is mentél a mennybe: kérünk formálj minket reád néző gyülekezetté. Ajándékozz meg élő hittel, hogy Urunknak valljunk téged. Képmutatás nélküli szeretettel tegyünk bizonyságot rólad, és így már most re­ménységgel várjuk az órát, amikor szín­ről színre láthatunk örök dicsőségedben. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1994. május 12. I. Bécsikapu tér ; de. 10. német Brauckhoff Beáta, de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós; du. 6. Madocsai Miklós. Pesthidegkút, II. Bátho­ry u. 8. de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Csillag­hegy, III. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László. Üjpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Zászkaliczky Péter. VII. Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Nagy Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. vni. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cse- lovszky Ferenc. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 11. Vadon Miklósné. Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepregi And­rás, de. 11. (úrv.) Csepregi András, du. 6. Csepregi András. Budabegyvidék, XII. Tar- tsay V. u. II. du. fél 7. Takács József. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. Lőcsei út 32. de. 11. Szabó- né Mátrai Marianna, du. 6. Bácskai Károly. Pestújhely, XV. Templom tér de. 10. Bízik László. Újpalota, XV. Hártyán köz du. 5. ökumenkus . Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rá­kosszentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. dr. Kamer Ágoston. Cinkota, XVfT'Batthyán I. u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákos­hegy, XVH. Tessedik S. tér du. 6. Ferency Zoltán. Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út III. de. fél 11. Ferency Zoltán. Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVID. Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kál­mán. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú. XIX. Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú. Pestszenterzsébet, XX. Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Deák tér de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Rozsé István. MENNYBEMENETEL ÜNNE­PÉN az oltárterítő színe: fehér. A dél­előtti istentisztelet oltári igéje: Rom 8,31-34; az igehirdetés alapigéje: Jn 14,1-12.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents