Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-04-24 / 17. szám
Evangélikus Elet 1994. április 24. E0 J As GYERMEKEKNEK Megosztjuk egymással titkainkat. A barátom, meg én. A vidám titkokon együtt nevetünk, a szomorú titkokon együtt bánkódunk. Amióta tudom, mi bántja, mire gondol, amikor a távolba mereng, mi a gyengéje, és mi az, amitől a legjobban fél, sokkal közelibbnek érzem, jobban tudom szeretni is. Istenem, jó dolog a barátság. Hiszen, mint minden jó, ez is Tetőled van. Mert Te így is rólunk gondoskodsz. Így, hogy boldogan mondhatjuk: „Megosztjuk egymással titkainkat. A barátom, meg én.” Köszönöm! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON Betsaida Kapernaumtól keletre, néhány kilométerre található az a település, ahonnan János evangélista szerint három tanítvány is származott. Péter, András és Fü- löp a negyedik evangélium leírása szerint betsaidaiak voltak. Noha a két település egymáshoz ilyen közel helyezkedik el, köztük tartományhatár húzódott. Ka- pernaum Galileához, Betsaida viszont már Tízváros tartományhoz tartozott. Talán ezért esik olyan sokszor említés a kapemaumi történetekben a vámszedőkről. Ma hiába keresnénk a kis halászfalut a Gene- záret-tavának partján. A Jordán folyó ugyanis ahogy beletorkollva a tóba, leteszi hordalékát, szép lassan feltöltötte a vidéket. Ma Betsaida romjai a parttól úgy egy kilométernyire találhatók. Ennyit nyomult előre a szárazföld Jézus korától napjainkig. Betsaidáról több szempontból is elmondhatjuk, hogy határvidéken épült. Mert hiszen nemcsak a tartományok határa, s nem is csupán a víz és a szárazföld határa húzódott itt. De itt találkozik a Genezáret-tó sima, zöldellő partvidéke, és a Golán-hegység köves, kopár pusztasága. Ez a vidék lehetett helyszíne a következő eseménynek: Jézus eltávozott hajón egy puszta helyre egyedül. Meghallotta ezt a sokaság, és gyalog utána ment a városokból. Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: „Puszta ez a hely, és az idő már eljárt. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és élelmet vegyenek maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!” Azok pedig így válaszoltak: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” O pedig ezt mondta: „Hozzátok ide nekem azokat!” Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokon és a gyermekeken kívül. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Ki mondja - kinek? Ebben a játékban ismert bibliai mondatokat kell megtalálnotok. A kitalálandó mondatot egy négyzethálóba írtam be úgy, hogy minden betű, írásjel és szóköz egy-egy külön négyzetben foglal helyet. A szóközöket fekete négyzetek jelölik. Az így kapott négyzethálót feldaraboltam négy részre. Hetente megismerhettek egy-egy újabb darabot. A ti feladatotok: rájönni, hogy melyik ismert bibliai mondatról van szó. Beküldendő a teljes mondat, és az, hogy ki mondja és kinek. Ha egy újabb rész megismerésekor rájössz, hogy a már beküldött megoldásod nem jó, nyugodtan küldhetsz újabb megfejtést, de a hibás tippekért pontlevonás jár. Egy mondat megfejtéséért a maximális elérhető pontszám 8 pont. Most az első mondat harmadik darabját közlöm. Segítségként elárulom, hogy a négyzetháló 3 x 12 négyzetből áll. A megfejtést a lap megjelenését követő keddig adjátok postára! A gyerekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. lóknak F I AfT A JUBILATE Örvendj egész föld az Istennek! Hiszen végtelen örömben fogantaitól a világ kezdetekor, a Nagy Kalandra indulás kezdetén, örvendj, egész föld, áldjátok, népek a mi Istenünket! Hangosan hirdessétek dicséretét, ne tartsátok magatokban örömöteket! Vigadozzatok, ujjongjatok, hiszen nincs szebb annnál, mint örömből, örömben élni. ö az öröm igazi forrása, az egyetlen, a soha ki nem apadó. Mindent betölt, elárasztja a földet, a falut, várost, a mezőt, a hegyeket, minden élőlényt, amely a föld színén él. A tavak és erdők Róla énekelnek, az ég és a föld kórusban hirdeti dicsőségét. Áldott legyen a neve, mert örömöt adott nekünk is, szeretetét, hűségét nem vonta meg tőlünk. Ő tarott életben bennünket, nem engedte, hogy lábunk inogjon. Örüljetek, örvendezzetek Benne mindenkor, hiszen örömre teremtett mindnyájunkat. Csodálatos ajándékait mindennap árasztja ránk. Minden nap új öröm forrása, Benne és Vele nincs más, csak örökkévaló öröm. Ezért hát örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom: örüljetek! ÉLET Létezés - korlátok között? Két évszám közötti gondolatjel? Fakó vágyak, rövidtávú célok közt morzsolódó évek? Az idő vándorútján elhaló remény? Fáradt hitek az emberi jóban ? Sietős léptek a tünékeny boldogság felé? Győzelem. Feltámadás. Örök öröm síron, halálon túl. „Ahol a kincsed, ott a szíved is” Valóban ilyen kicsiny lenne a szívünk, hogy beléfo- gadva az Úr nekünk szánt adományait, ajándékait, teremtett világát, neki magának már nem maradna hely benne? Betölteni vagy áthatni akarhatja-e lényünket? Áthatni, mint fény az üvegpoharat, melybe ettől még tölthetünk, odanyújtva a szomjazónak, átragyogva tartalmát, szándékaink milyenségét is mutatva. Áthatni, hatni, hogy cselekedeteink indítéka, irányadója lehessen. Vagy ne akarná, hogy örüljünk és éljünk a tőle kapottakkal? Ez lehetetlen. Csak elvakítanunk nem szabad semmivel a lelkünk, mindent súlyának, értékének megfelelő helyre kell tudnunk helyezni. Fanatizmus, gesztusok helyett bizonyos, hogy a jón munkáló életet vár tőlünk, s ehhez kiegyensúlyozott, derűs lélek kell, amit hitünk adhat, ha el nem tévedünk felfogások, értelmezések útvesztőiben. Legjobban vidám szívvel lehet szolgálni, s ehhez szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy embernek teremtettünk, csetlő-botló gyermekei vagyunk, ha nem hinnénk, hogy megbánva vétkeinket, bocsánatot kapunk, feladatainkról, másokról s a világról megfeledkezve, kitölthetné egész életünket a bűnbánat. Bálványt is csinálhatnánk belőle magunknak. Őrizve, raktározva vétkeink, monumentális bálványra telne azokból, minden mást eltakarhatna szemünk elől, s önsanyargatással áldozhatnánk neki a mások segítésére s a világ jobbítására kapott időt és energiát. A legkisebbet pedig, hogyis vehetnénk észre?... Urunk szabadnak szeret minket, kerüljük hát a túlzások léleknyomorító zsákutcáit! Menjünk toronyiránt! - mindegy, mi van a hegyén, csak rászállhasson pihenni a galamb. Bőhm András Cím nélkül gyermekek és fiatalok, figyelem! Annyi minden száguldozik az emberekben! A test fáradtan, bénán pihen, a lélekben pedig száguldoznak a gondolatok. Meg kellene őket fogni! Leírni, összegyűjteni és élni belőlük. Ám felfogni sincs időnk. Tehetetlenül bámulunk, lélegzőnk. Bánatunk súlya elnyom. Testünk fáradtsága elzsibbasztja a lelkünket. Lehorga- dunk. „.. .földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad." Elestünkből mindig felállunk. Istentől eltávolodunk hétvégén, szünetekben, amikor „semmi” gondunk, pihenhetünk, ám a hétköznapok bajaiban, nyomasztóságunk pillanataiban hozzá fordulunk, és fogadkozunk, bocsánatot kérünk, bevalljuk kicsinységünket, ám tudjuk: ismét vétkezni fogunk az „istentiszteleten”. Az Isten-tiszteletén. Az életünkben. Pedig pihenni nem tudunk igazán akkor sem. Mert nincs mellettünk a biztos tudat. A biztos tudata annak, hogy a hétköznapoktól nem kell félni, hogy ne gondoljunk az értekezletekre, a beszámolókra, a rohanásra. Ha Isten felé fordulva pihennénk, akkor kezébe letehetnénk félelmeinket, tudnánk, nem ez a fontos. A becsületünk a fontos. A becsület pedig a tiszta lelkiismeret. A lélek. Gondok közepette is lehet tisztának lenni. Tedd meg, ami az erődből telik, a többit átvállalják. Már átvállalták... Sz. E. Idén is táborozhatsz Németországban a CVJM (a német KIÉ) szervezésében! A táborok időpontjai:- 10-14 éves leányok részére: júl. 13.—júl. 25.; júl. 25,-aug. 5.- 14-16 éves leányok részére: júl. 11.—júl. 23.- 9-13 éves fiúk részére: júl. 1.—júl. 15.; júl. 15.—júl. 27.; júl. 27.-aug. 9.; aug. 5.-aug. 19.- 13-16 éves fiúk részére: jún. 27.—júl. ll.yúl. 23.-aug. 6. A részvétel feltételei: megfelelő szintű német nyelvtudás és jókedv! A kinti költségeket a szervezők állják; esetlegesen az útiköltséghez is adnak hozzájárulást. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás Novák Évánál (6722 Szeged, Tábor u. 5.) melynek határideje: 1994. április 25. (A létszám korlátozott!) 18 ÉV FELETTI FIATALOK, FIGYELEM! A német ökumenischer Jugenddienst (Ökumenikus Ifjúsági Szolgálat) 1994-ben is szervez építőtáborokat európai fiatalok részére Németországban. A munkaidő naponta 6 óra - a hétvége kivételével. A táborok időpontja, helyszíne, közös nyelve:-júl. 16-30.- júl. 30.-aug. 13. -júl. 16-30.- aug. 13-27.- aug. 13-27.- aug. 20.-szept. 3. Rerik Rambow Rohlsdorf Bischofrod Boitin Hansdorf angol német és francia német és angol német és angol német és angol német és angol Részvételi díjat fizetni nem kell, zsebpénzt és feltételesen útiköltség-hozzájárulást adnak. Bővebb tájékoztatás és jelentkezési lap: Novák Évánál (6722 Szeged, Tábor u.5.) Jsríváncsian vettem kézbe, amikor egy délután az xY asztalomon fogadott. írhatnám azt is, hogy örömmel. Az az igazság, hogy vártam már. Hiszen megérezhettem azt a lelkesedést, amivel elkészítették. Egy új ifjúsági lap, vagy inkább azt mondom az ifjúsági lap, a MEVISZ és az Országos Egyház újságja. Címét Fabiny Tamás írása is adta: HANG. Ami lehetne egy halk sóhaj vagy egy artikulátlan kiáltás, lehetne segélykérés, de lehetne a köszönet hangja is. Illés története jut az eszembe. A Kármel-hegyi győzelem, majd menekülése Beérsebáig, aztán mindaz, ami a Hóreb-hegyen történt. Várva Istennel való találkozását, Illés kiállt a hegyre. Nagy, erős szél szaggatta a hegyeket és tördelte a sziklákat, de az Úr nem volt a szélben. A szél után földrengés következett, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz támadt, de az Úr nem volt a tűzben. És - ahogy Károli fordításában olvassuk - „a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék." Ez volt Isten hangja. Kérdezett és utat mutatott. Ez a hang halk, szelíd, de határozott volt. Ez a hang a megoldás felé vezetett. Ez a hang súlyos élethelyzetéből mentette ki és vezette tovább a prófétát azon az erő feletti úton, amit előzőleg már megígért. Elemek harca - emberek harca, földrengések, viharok, pusztító tüzek. Sokszor az önigazolások, sokszor a féligazságok jelei. Pilinszky írja: „Megrendítő Isten arcán a változás, amikor lehajol értünk." Egy halk és szelíd hang. Egy megmentő, egy irányt mutató hang. Ami legyőz sok mindent. Hogy a továbblépéshez legyen erőnk. Hogy az 0 igazsága győzzön általunk is és ne a mi vélt igazunk. HANG, szó, mondat, üzenet. A mi szavunk. Sokszor botladozó, sokszor kereső mondataink hangja. De hát, hogy szólhassunk, hogy hangunk legyen és a hangnak iránya, ahhoz megszólítottnak kell lenni. Hallani kell az Ő hangját, a teremtő szót. amit visszhangozhatunk. Előbb már említett írásában fogalmazza Fabiny Tamás: ..Sok múlik az újság HANGszinén: akar-e, tud-e A fiatalok építeni ott, ahol sokan rombolnak?" A cikk írójának reménységében pedig csak osztozhatunk: „Az ifjúság a saját hangját keresi. Talán itt, ebben az újságban megtalálja." Hiszen ahogyan a felelős kiadó, a MEVISZ elnöke, Cserháti Péter írta beköszöntőjében: „írunk neked egy Lapot! - Magunkról - egymásnak. Őmiatta. Érte. Vele." HANGja Krisztus nevében indulnak el. Bállá Emőke felelős szerkesztő az előkészületek eredményéről így vall: „Jézus Krisztus kegyelme és ajándéka ez a lap. Az Ő kegyelme, hogy emberi küzdelmeinken, vitáinkon felülemelkedve, elsimít minden haragot, meg nem értettsé- get, sértettséget és megadja mindazt, amire szükségünk van." • Ez a megfogalmazás nem egy álharmónia igénye, hanem azé a szelíd hangé, amiben ott volt és ott van az Isten. Hogy át tudjuk érezni mások gondját és örömét, hogy a HANG valóban teremtő, ha kell megmentő legyen. Bevallom, elfogult vagyok. Hiszen a szerkesztőket és az első szám szerzőit is nagyrészt jól ismerem. Számomra gondolkodásmódjuk, hozzáállásuk bizonyos fokig garancia arra, hogy ez a lap tisztességgel, elkötelezetten, másokra figyelve visszhangozza azt az üzenetet, amit feladatul kapott. Reménységem, hogy az induló országos lap valóban országos lesz és nemcsak néhány fővárosi ifjúsági kör hangját szólaltatja meg. A felelős szerkesztő Bállá Emőke Veszprémben született, de ahogy mondta, ugyanúgy kötődik Siófokhoz, fiatal lelkészházaspárhoz, akiktől nagyon sokat kapott. Gyenesdiás, az ifjúsági konferenciák gondolatait formálták, hitét erősítették. Fiatal kora ellenére bizonyos gyakorlata már van az újságírásban. Hiszen a veszprémi Naplónál és a helyi TV-nél töltött időszak után ai Újságíró Iskola elvégzésével a Magyar Hírlaphoz került külső munkatársnak, írásait a kulturális rovatban olvashatjuk. Nagyon fontos számára, hogy az egyházi sajtóban dolgozhat. Hiszen valójában itt érzi igazán otthon magát. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy amikor tavaly májusban az Ifjúsági Bizottság ülésén az újság ötlete fölmerült, azt nemcsak emberek fölkérésének, hanem elsősorban Isten ajándékának tartotta. A havonta megjelenő tizenhat oldalas lap első száma sokszínű, igényes cikkeket ad olvasói kezébe. A beköszöntő és az újság címét is meghatározó gondolatokon kívül - mivel húsvétra jelent meg - elsősorban az ünnepről szóló írásokat közöl. Jó volt olvasni Szelényi Mariann cikkét A másság szeretetéről, hiszen megéreztet valamit abból, hogy mit jelent teljes átéléssel odafordulni a sérült emberekhez. Örültem Bakó Zsuzsa népművészeti összeállításának ugyanúgy, mint a Bach passióiban megszólaltatott Jézus-követésről szóló elemzésnek, melyet Kemény Ágnestől olvashatunk. Az újság az ifjúsági konferenciák, táborok programját hozza az utolsó oldalakon. Nemcsak a központi konferenciákét, hanem az egyházmegyeiekét js. Reméljük, hogy mind több és több „kis” és „nagy” fiatalhoz jut el a HANG, hiszen a középiskolások ugyanúgy megtalálják benne az őket érdeklő írásokat, mint a nagyobbak, az egyetemisták, vagy a dolgozó fiatalok. A lapot a szerkesztőség címén (1088 Bp., Szentkirályi u. 51. Tel.: 113-8925) lehet megrendelni. Az egyes számok ára mindössze 29,- Ft. Várjuk a következő számot, amihez nem ártana új, egy ifjúsági laphoz talán jobban illő címlapot is tervezni. Nagy László Megrendelőlap Név: Cím (irányltószámmal): Megrendelőm a Hang című országos evangélikus ifjúsági lapot ..........példányban. félé vre 170 forint egész évre 330 forint A befizetési csekket postán (vagy az általad rendelt első számban) küldjük el. Cím: Budapest Szentkirályi út 51. Tel.: 113-8025