Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-04-03 / 14. szám
Evangélikus Elet 1994. április 3. 00 jfts GYERMEKEKNEK Jí FI ATAL Párszor megfordult már fejemben a gondolat: „Magányos vagyok!” Ki magányos? Aki egyedül él lakásában? Aki betegen fekszik a kórházban? Aki egyedül van egy társaság közepén? Akit elhagytak barátai? Te? Én? Uram, nem jó az embernek egyedül lennie. Segítségül hívlak Téged, legyél mindig velem, bátoríts és segíts nekem. És segíts minket mindnyájunkat: nélküled magányos embereket! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON Barangolásunk során most egy olyan tájra látogatunk, amely közvetlenül nemigen szerepel az Újszövetségben, mégis érdemes megemlíteni. Ha megfogadtad az ötletet, és készítettél térképet vagy terepasztalt, akkor ma egy újabb tavat jelölhetsz be rajta. A Holt-tenger Holt-tenger Keletről és nyugatról hegyek közé szorítva, a tenger szintje alatt 390 méternyire fekszik a Holt-tenger víztükre. (Ez bolygónkon a szárazföld felszínének legmélyebben fekvő pontja.) A Balatonnál nem sokkal hosszabb és alig szélesebb tó nevét onnan kapta, hogy vizében igen sok a só, és egyéb ásvány. Ezért nem keletkezhetett benne semmiféle élet. Az is lehetséges, hogy a tó mélyén olajforrások rejtőznek. Vize olyan sűrű, hogy akár hanyatfekve újságot is olvashatnak benne a fürdőzők, mégsem süllyednek el. Északon, ahol a Jordán folyó beletorkollik, a Holttenger a 400 méteres mélységet is eléri, délen viszont sekély. A mély és sekély részek határán keletről egy félsziget nyúlik a tóba. Egyes vélemények szerint a déli, sekélyebb rész az a terület, ahol az ótestamentumból ismert városok, Sodorna és Gomora álltak. A vidéket feltehetően a városok pusztulása után öntötte el a Holt-tenger vize. Ezt a feltevést erősiti az a tény, hogy az arabok a tavat máig Lót tavának nevezik. Tudjuk, hogy Lót és családja Sodomában éltek. A tó északnyugati részén, a puszta, sziklás hegyvidéken éltek Jézus korában egy, a világtól visszavonultan élő közösség tagjai, az esszénusok. Kolostoraikban többek között az Ószövetség könyveinek másolásával foglalkoztak. A római katonák elől azután cserépedényekbe zárva, barlangokba rejtették a szent iratokat. Ezeket a rejtekhelyeket csak néhány évtizede fedezték fel a régészek. így bukkantak rá a Jézus korából származó, kézzel írott iratokra, melyeket „holt-tengeri tekercsek” néven emlegetnek. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Kit rejt a keresztrejtvény? I Erre keressük a választ. Ha helyesen megfejted a rejtvényt, akkor a szürkén satírozott öt négyzetben található betűkből egy bibliai személy nevét rakhatod össze. Ezt kell elküldenéd a gyermekrovat végén található címre. A megfejtéseket a lap megjelenését követő keddig adjátok postára! 1 2 3 4 n r 7 1 ’ r n • f [ 12 13 14 113 16 17 i 11 1" 19 20 2! I I 22 23 | l” 23 26 27 1 L Vízszintes: 1. Jerikói fővámszedő. 6. A kalap végei 8. Becézett női név. 10. Nem nálam, nem nálad, hanem. ..11. Jákob egyik fia. 12. Próféta, Illés tanítványa. 16. Izráel legnagyobb királya. 18. Kerti munkát végez. 19. Van, aki „nem látja a fától”. 22. Gyümölcsféle. 23. „SEVEN ...” üdítőital. 24. Ezen a hegyen feneklett meg Noé bárkája. 27. Dávid fia. Függőleges: 1. Fiai Jézus tanítványai voltak. 2. Adám és Éva egyik fia. 3. A kenőccsel teszi az ember. 4. Már nincs kedve. 3. Éli főpap mellett nevelkedett ifjú. 6. Gyakori arab férfinév. 7. Stan társa. 9. Kánaáni város, amit Józsué és a honfoglaló törzsek az elsők közt vettek be. 13. Kettőzve édesség, de „LABOR” is van ilyen. 14. Indián varázsló. 15. Ütközet. 17. Gabonaféle. 20. Ének. 21. A 130. zsoltár szerint „várja a reggelt”. 23. Ezen a napon, fordítva! 26. Mózes testvére nevének közepe. A gyerekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. A negyedik nagy próbálkozására készült, talán a végsőre. Körülnézett: a város és a templom látványa ismét felszakították benne a korábbi kudarca nyomasztó emlékeit. Azóta csak erre a napra várt, a bosszú napjára. Nem hagyhatta annyiban, identitása, egész lényének értelme forgott kockán. Túlságosan lebecsülte a Názáretit. Nem egészen három év telt el azóta, hogy a vesztesek keserű érzésével otthagyta a hegyen, kijátszva utolsó kártyáját - a leghatékonyabbat -, aminek ember még nem áÜt ellen, a felkínált hatalom lehetőségét. Azóta másodlagos ügyekkel vesződött, itt-ott kirobbantott néhány háborút - volt már benne gyakorlata -, nem is érezte jól magát. Gyakorta gondolt nosztalgiával azokra a napokra, amikor még meg lehetett egyezni az Úrral bizonyos próbatételek ügyében, melyek következtében az olyan Istenfélők, mint Jób is, annyit szenvedtek. Bár, ha mert volna elég őszinte lenni magához, kénytelen lett volna beismerni: azt a nevezetes fogadást is elveszítette. Azonban soha nem moralizált. Egyhangú életét csak a bosszú kéjes gondolata vidámította néha. Terve rég készen; az idő múlására várt, ami neki dolgozott. Bár nem tanult teológiát, mégis jól ismerte az elméletet, mely a véges tulajdonságáról szól, és arról, hogy nem képes befogadni a végtelent. Valamint kezdetektől ismerte az embert, voltak jó tapasztalatai a téren, mennyire képtelen elfogadni mindent, ami kicsit is túlmutat önmagán. A Názáreti hirdesse nyugodtan a jóság és szeretet emberfeletti lehetőségeit - gondolta -, idővel úgyis elegük lesz belőle. Akkor, majd akkor jön el az ő ideje. A politika és a hatalom egyébként sem nélkülözheti jótanácsait - ezért valamelyest elkötelezett -, az ő pártján áll. Így nem lesz nehéz dolga. A szépen - már bocsánat - ördögi módon kidolgozott tervét igyekezett az isteni üdvtervhez igazítani, hogy kísérletét biztosan siker koronázza. Csupán az alkalmas személy kiválasztása maradt hátra, kereste a közreműködőt. Ez okból többször puhatolózott a Mester környezetében. A halászokkal nem volt sok szerencséje, kisebb kellemetlenkedésre még rá bírta venni a Zebedeusokat. Sikerült vitát kirobbantani közöttük arról, hogy ki hol üljön, és az ő keze volt Péter túlzott lelkesedésében (ez utóbbi szintén kudarcnak mondható). Akkor tűnt fel neki ott, a tanítványok között egy meglehetősen markáns, már-már militánsnak mondható jellem. Aki mind közül a legvilágiasabb, aki a közösség pénzét kezelte, s kiről úgy hírlett, hajdan kereskedő volt. Jelleméhez hűen mindig a leghatározottabb módon alkotott véleményt, különösen politikai kérdésekben. A kissé zord, kiegyensúlyozott külső, mint a legtöbb esetben, érző és lobbanékony belsőt takart, szenvedélyt, amely csillapíthatatlan dolgozott népe függetlenségén. Őt szemelte ki, ő lesz a megfelelő, az áldozat, akit a felgyűlt, elfojtott szenvedélyek összetörnek majd - kiszolgáltatva gonosz szándékainak. A későbbi korok negatív példaképe, a közösség kivetített, kollektív bűntudata. Júdás. Az áruló. így gondolkodtam a Kísértő és Júdás viszonyáról, ami talán túl romantikusnak tetsző, főleg korunkban. De kénytelen voltam tisztázni a szerepeket, ki cselekedett, kié a felelősség stb. Ezért a hosszú, és stílusában szokatlan bevezető. Nem szeretném ugyanis a Sátán, szó szerint ellenség szerepét alábecsülni, miként az evangélista, Lukács sem tette azt. Félreérthetetlenül ír róla, olyannyira, hogy Júdás tettének emberi oldalaival alig foglalkozik. Futólag, mintegy másodlagosan említi megjutalmazását, tehát a pénzt, mint a lehetséges indítékok egyikét. Mindenképpen beszélnünk kell róla, főleg itt és ma. Az ember másik oldaláról, a bennünk vagy körülöttünk létező sötétségről, a gonosz erőiről, melyek gyakorta uralják tetteinket. Számtalan művész, irodalmár rajzolta meg korhű képét, ősidőktől tudunk fekete mágiák és misék létezéséről. Létézik a Gonosz? Kétségtelen. Mi. .ragyogó magyar szín99 Móra Ferenc (1879-1934) Móra Ferenc Félegyházán született, s az alföldi táj sajátos világa - mely tíz ott élőknek igazi arcát kitárja - sohasem maradt el költészetéből, vagy prózai írásaiból. Igen, költőként, ifjúsági íróként lett közismert, s vált népszerűvé 1906-tól: „Művészete azonban nemcsak minden izében magyar, hanem tudatosan, kérkedöen vidéki. Szegedi, sőt tanyai." (Her- czeg Ferenc, Pesti Hírlap, 1934. II. II.) Halálának 60. évfordulója kapcsán érdemes újból felidéznünk alakját, A rab ember fiait, az Aranykoporsót, az Ének a búzamezőkről, a Csili-csali-csalavári Csalavért, s még megannyi mesevilág megteremtőjét. Mi ragadhatta meg az ifjú olvasót, vagy a felnőttet, mivel vont magához? Az, amit ma mindenképpen hangsúlyoznunk kell, lassan talán kissé méltatlanul feledésbe merülő alkotásainak újraolvasásakor: az őszinte emberséget, nemes tisztaságot, nyíltszivuséget, az igazság kimondásának bátorságát. Egyetemi éveinek befejezése után, rövidfelsőlövői tanárkodást követően (1901) Szegedre került, s noha a tankerületi főigazgatóságnál tollnoki állást nem sikerült megszereznie, a Szegedi Naplónál riporterkedett (1913-ban főszerkesztő lett). „Homoki palánta volt, akár az akác, de koronája belenőtt az európai kultúra egébe. Termő erejét a hazai talajba szívta, és ami rajta lombosodott és virágzott, azt pazar kedvében lerázta magáról, megint elszórta a szegedi földön. A humoros lemondása, mellyel a világot és abban önmagát szemlélte; a ráérő ember jóízű elkalandozó beszélő kedve; a gyönyörűség, melyet a népnyelv kiszólásaiban talált." (Herczeg Ferenc) É tekintetben Eötvös Károly és Mikszáth Kálmán lelki sorstársa és szemléletük folytatója; a nagyvárosi élet mellett mindvégig vidékiek maradtak. Ma is szívesen olvashatnánk újra Móra müveit, akárcsak az Aranykoporsót, a hanyatló Róma bíborszin világát, elszoruló szívvel követhetnénk a szerelmesek sorsát, s megint elámulnánk az írói ismeretek bőséges tárházában. Móra azonban más arcát is elénk tárja, főként publicisztikája kapcsán, hiszen városában már 1921 előtt is elismert a vezércikk, tárca, s az akkor divatos állandó rovatok szerzöje- ként. Sajátos magatartása, világszemlélete igazán ekkor érlelődött meg. Az újságírói hivatásban azt látta, amelyet korábban a váteszek, a haladás fáklyavivő iszent kötelességüknek tartottak: „Minket egy oppurtunus kor nevelt a maga képére, az örökös megalkuvások mezein tengődő óriási nyájjá, amelynek szét kell züllenie, mert kiveszett belőle az a tehetség, hogy maga irányíthassa a sorsát. Mi már nem leszünk olyanok, amilyenek szeretnénk lenni, csak amilyenek lehetünk." Milyen jövőt látott maga előtt 19JO-ben? A fejlődést és a forradalmat jelölte meg útjelzőként, ez utóbbit elvetette. „A forradalom azoknak a társadalmaknak a büntetése, melyek vagy nem akartak, vagy nem tudtak fejlődni." Riasztó, ahogy végigtekint a társadalom peremén élők sorsán, mintha elengedhetetlennek tartaná véleménye kimondását. Kint a tarlón c. elbeszélése is ezt hangsúlyozza egy szerencsétlen napszámosasszony elkódorgó, majd halálba merülő fiacskájának elvesztése kapcsán. „Most már hiába bömbölsz, ebadta. Mit hurcolod magaddal kölyködet még a munkába is? Mikor anélkül is elegen voltatok enni?" Vérlázitó sorok a szegénység egyéni nyomoráról, s a társadalmi igazságtalanságról. Állandó rovatában nekiront Ferenc József atyáskodó, kegyes, partriarchális időszerűtlenségének éppúgy, mint a gerincükben megroppant, közönséges halandóknak, kik nem hajlandók lemondani idejétmúlt lojalitásukról. Éles górcső alá vette a kisember államát is, a semmittevés ügybuzgóit, a parasztság körében nagy halandóság okait, a magas műveltségre sok pénzt pazarló, s a nép kultúrájára mit sem áldozó közoktatás visszaéléseit; a tananyag és élet kapcsolata éppúgy figyelme előterébe került, mint a művészet és tudomány viszonya, melyet a modern kor két bálványának nevezett. Öncélúság és úttévesztés leggyakrabban felhangzó vádja. S mégis, a forradalmi változásokat is másképp látja: az örök humanista elborzad a vérengző, terrort hozó és a mindent felkavaró változástól, s mégsem lát más kiutat, mint gyökeres változtatást: „ Van bennem annyi józanság, hogy belássam: forradalmi irányok nélkül megposhadna az élet, Carlyle vagy Taine francia forradalmát olvasva, ma is lázba jövök, de azokat a forradalmi hiénákat, akik kiszórták az andern regime halottjainak hamvait a kriptából, csakúgy utálom, mint tizenötesztendős koromban." (1908) „...de ha csak közpolgár vagy, és történelmi név nélkül szolgálod a hazát, akár verejtéked hullásával, akkor szorítsd össze a szád és az öklöd, és készülj erre a világháborúnál is keserűbb és döntőbb háborúra, amely a békekötés után következik el magyar földön. (1915) 1919 volt az a fordulópont életében, amikor az ész és szív összeütközésében az előbbi nyer teret. Folytatódik ez a küzdelem más kérdésekben is, úgy mint a civilizációtól érintetlen természeti és emberi lét, valamint a fejlődés zsákutcái; vagy a vallás és a természettudomány viszonyában. Kevesen szóltak a XX. sz. elején annyi lelkesedéssel és odaadással a természet- tudomány eredményeiről, mint Móra. Paraszti vallásossága, mely nagy ünnepekkor erőforrást meríthetett a krisztusi életűiből. fölvillantotta azt a csodás felismerést: nem vagyunk egyedül a világban. S ha az értelem, a tudomány eredményei önfeledt hangulatát meg is bolygatták, mégis e sorok vallanak legőszintébben e kérdésről: „A lelkemben énekelek én is a pappal, tudom, csak múló hangulat ez, mégis úgy érzem, együtt voltam valakivel, akihez visszasóvárog a lélek." Móra beleszületett abba a vidéki életformába, amely másfajta erkölcsöket és vallást alapozott meg, mint a városi lét, annak fény- és árnyoldalával egyetemben. A hazafiság nemes eszméje a gyakorlatban konzervativizmust, a 48-as hagyományok továbbélését, s az idegen szellemi áramlatoktól való elkülönülést is takart. Az erkölcs és vallás hagyományos értékrendje mellé egyre inkább beszüremkedett az együgyű jámborság, a magatehetetlen beletörődő tespedtség, vagy tehetetlenségből fakadó erkölcstelenség. A szülői ház nevelte bele a függetlenség, a tiszta erkölcsösség és az elesettek iránti mély emberség eszméit. Középiskolai tanulmányai alatt tanárai is tovább építgették ezen gondolatokat és értékeket. A modern eszmeáramlatok iránti nyitottságát azonban egyelőre kevésbé növelték, s majd csak a Szegedi Naplónál vált mássá, hosszú idő múltán. Innen támadta az új birodalom vadhajtásait, néha a termőre fordulót is nyesegette, ezért tűnik úgy, mint hajthatatlan ellensége minden mondern- nek. Mégsem állíthatjuk ezt, hiszen helyesen látta meg a főváros, s más urbanizálódott település szabados életformáját, a léha, csak pénzsóvár színházi rendezők ugyancsak könnyű fajsúlyú darabjait, az énkultusz imádatát a költészetben. Új és régi perében elfogult volt, s az idő megcáfolta. A szociológiai kérdések különösen foglalkoztatták, a legégetőbb társadalmi gondok megoldatlansága miatt, mégis ezen szaktudománytól viszolygott; bírálata csak annyiban volt jogos, hogy némely irányzata a szabadosságnak is utat nyitott. A háború alatt megsokasodtak szerkesztési gondjai, kevesebb írása jelent meg a lapban, szemléletbeli változását jól tükrözi a békét követő időkről szóló Lent és fent c. írásának részlete. Kliment Zsuzsanna * OKNAK képp? Leírhatatlan, mindig más alakban és minőségben. A biztos, ami róla tudható, hogy mindig lehetőség, alternatíva, amely kínálkozik. Valamint biztos az is, hogy élősködő „parazita”, s mint ilyen, képtelen befogadó szervezet nélkül élni. Visszatérve Júdáshoz: vajon a Biblia tanúságtétele megoldja a titkot? Felmentő dokumentum? Ki cselekedett: Júdás vagy a benne levő Sátán? Túl sok a kérdés, félő, hogy a válaszhoz nem elég az idő, és a képesség, amellyel rendelkezem... És most mit kezdjünk veled, Júdás, te áruló? E reggel még nem az utolsó, és ez a hang még nem az ítéletet hirdeti. Én nem vádollak, Júdás, te kiszolgáltatott! Te közös bűnbakja az emberiségnek. A játszmában te lettél a vesztes, ahogy vesztesek mindazok, akik a túlfűtött eufóriában elfelejtik a földi élet egyetlen örökérvényű szabályát, azt, hogy itt minden történet kezdetről és végről szól. Képtelen voltál feladni elveid, belátni: a problémák nem politikailag vagy fegyveresen rendezhetők. Bezárva emberi korlátáid közé, megrekedtél, Júdás! Tagadd meg önmagad - emlékszel? Hirdette a Jóhírt, és ti örültetek, anélkül, hogy értettétek volna, mit jelent: „az Isten szeret”. Csalódtál Júdás, pedig szereteted a legnagyobb volt; de szegény, nem versenyezhettél az Isten szeretetével. Csalódásod fájdalma lassan, hogy megvédjen, tüskéket növesztett, így adtál fogantyút, és megragadott az a másik. Szarka István FELTÁMADTÁL! Üres üreg csak a sírod, többé nem rejt a szikla mélye. Győztél - végérvényesen! A halál marka nem tarthat fogva, nincs hatalma rajtad. Elvesztette a csatát. Hiába próbált megtörni, megsemmisíteni, sírba zárni - Te voltál az erősebb. Győztél, mert az Élet erősebb a halálnál. Feltámadtál! Ez a világ legnagyobb csodája. A leghihetetlenebb, mégis, a leghihetőbb. Hiszen Te magad bizonyítod meg nekünk ezt napról-napra. Megígérted: nem hagysz el, velünk maradsz mindig. Hiszem, Uram, hogy Te azért élsz, hogy mi Veled, Benned élhessünk. Hosszú utat tettél meg azért, hogy mi ma boldogan hirdessük: életünk, örök életünk van Tebenned, halálos szereteted árán. Emberré lettél - hogy valóban emberek lehessünk, hogy előtűnjön bennünk a Te arcod: az igazi, emberi, Isten-vonásainak, tekintetének tükre. Megkínoztak - hogy átéld - sokszorosan - az emberi fájdalom és szenvedés mélységeit. Meghaltál - hogy életet adj nekünk, akik még a sötétség szorításában, a halál árnyékának völgyében járunk. Élsz - és átélhetjük Veled az életre születés csodáját. A Kapu nyitva áll előttünk, tekintetünk a végtelent foghatja át. Azt a horizontot, amit nem takarhat el előlünk semmi már, még a halál sötét árnya sem! Mert Húsvét fénye világit át rajta, az Új Élet - vakító ragyogással. Te vagy magad, Uram, az örökül kapott élet, aki ^mindnyájunkra vársz, az Élet, amely már most a miénk, és ami határtalan, befejezhetetlen és soha el nem múló boldogság és öröm a nyitott kapun túl, ahol Te készítettél helyet nekünk. Áldott légy ezért! Bárhol is élj, örömhírt zengj: Feltámadt az Űr! Messiás O, a Megváltó, élet a síron túl. A sötét végre elmúlt már - újjá lett életünk. Boldog tavasz köszönt most ránk, így lett hát ünnepünk. Jézus Urunk a Megtartó, Ő az egyetlen út, elűzött minden félelmet, kínzó keservet, bút! (Részlet egy teológus-passióból) „Mi ellenben konstatálhatnánk, hogy most már nemcsak önálló Magyarország vagyunk, hanem végre igazán megvan a magyar glóbus. El volna intézve a hadisarc és a jóvátétel kérdése, és a határkiigazító bizottságok foglalkozás nélkül maradnának. Ugyan mit csinálnánk szegényekkel, akik haza már nem mehetnének? No, ezt majd máskor beszéljük meg, mert most nem érünk rá az ilyen apróságokra. Sokkal nagyobb dolog ennél, hogy mit fog ezentúl csinálni Zürich? Vigyázni kell, hogy titkos társaságok összeesküvést ne szőjenek Zürich idecsatolására. Mert kísérlet bizonyosan lesz rá, hiszen az ország népének nagyobb fele, amely ma valutázásból él, kenyér nélkül marad. Igaz, hogy a búzaárak a nyolcezer korona egéből le fognak zuhanni nyolc koronára, mert minden kiviteli lehetőség megszűnik. A termelőkre azonban jó lesz vigyázni. Mert, ahogy nyolc év alatt megismertük őket, kitelik tőlük, hogy a gyümölcsöt inkább kifordítják a Tejútra, semhogy olcsón adják el a városban, a gabonát pedig fölétetik a Fiastyúkkal. A legnehezebb probléma mégis a világítás kérdése lesz. A holdra többé egyáltalán nem számíthatunk. Nemcsak a szerelmesek nem, akiknek néha különben is kellemetlen a hold, de mi öreg nyárspolgárok sem, akiknek a hold már csak annyiban számít, amennyiben világít. A hold egyáltalán nem fog többé világítani, mivel megszabadul évmilliárdos fogságából, amelyben a nála sokkal nagyobb föld tartotta. Most a hold arra se fogja méltatni az összetört föld cserepeit, hogy egy pillantást vessen rájuk, hanem mint autonómiáját visszanyert bolygó, kezd külön alkotmányos életet, magával cipelvén az összes várakat, amelyeket mi magyarok beleépítettünk. A gáz- és villanygyárak megszabadulnak egyetlen veszedelmes konkurensüktől. Lesz azonban ennél még nagyobb baj is, hogy semmit el ne titkoljak. Ha a föld széttörik, természetesen a tengelye is az ördögé lesz. Már most tudni való, hogy a nap és éjszaka változását a tengely körül való forgás okozza. Ha nincs tengely, nincs forgás. Az új alakulásban az ország egyik felében örökös nappal lesz, a másikban örökös éjszaka, abszolút sötétséggel. Az a kérdés most már, ki lakjon az ország napsütéses felében, és kinek jusson az örökös sötét. Ez a kérdés azonban már politikaszagú, ennélfogva engem nem érdekel. Különben is ilyen komoly témakörből a politika teljesen ki van zárva. Bízzuk ennek eldöntését a nemzetgyűlés bölcsességére, amely 1926-ra már bizonyára túl lesz a megalakulás nehézségein, sőt talán az identitási vitán is.” (Móra Ferenc)
