Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-04-03 / 14. szám

LyangeiiKus tlet 1994. április 3. Együtt imádkozó nők Szügyben 1988-tól minden évben megtar­tottuk a Nők Világimanapját. Eb­ben az évben is örömmel gyülekez­tünk össze. A lelkész feleségének kérésére gyülekezetünk 13 evangé­likus pedagógusa végezte a szolgá­latot. Volt olyan esztendő, amikor a presbiter asszonyok, majd a kon­firmandus szülők segítettek a szol­gálatban. A kántori szolgálatot Dikasz Gabriella végezte, aki Zene­iskolában tanít. Az ifjúság leány tagjai énekszámokkal gazdagítot­ták a meghitt alkalmat. - őröm volt, hogy Nagy Pál tanár Palaszti- na térképét nagyítva elkészítette számunkra. Ezen a estén is megta­pasztalhattuk az ige tanítását: „A kegyelmi ajándékokban ugyan kü­lönbségek vannak... mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (lKor 12,4.7) Tisztelendő asszonyunk szólt ar­ról, hogy gazdagok vagyunk, mert pedagógusaink, a gyülekezeti élet­ben is részt vesznek. A palesztin asszonyok felhívása a félelemmentes, boldog életért va­ló könyörgés. Erre nekünk is szü- ségünk van. Hisszük, hogy az ilyen életet Krisztus adja a benne bízók­nak. Az idei imanap nekem többet jelentett, mint az előző években. Ez az esztendő - a Család éve, a családban a nők feladata és felelős­sége a nagyobb Isten rendelése sze­rint. Gondoljunk a nagymamákra, akik ma is a szeretet és a békesség munkálói mellett fontosnak tart­ják gyermekeik hitben való nevelé­sét. Nekünk nőknek nagy a felelős­ségünk, hogy a család nyitott le­gyen Isten igéjének befogadására és megtartárása. Egy szívvel és lélekkel imádkoz­tunk a palesztin nép problémájá­nak békés megoldásáért. A „Jöjj, láss és cselekedj!” felhívására ösz- szejöttünk, megláthattuk helyze­tünket és cselekedtünk, amit tud­tunk ilyen messze távolból. Igaz testvéri szeretettel imádkoztunk értük és az egész teremtett világért. Zimmermann Lászlóné presbiter FÜLE LAJOS: Nyitott sír nélkül Nagypénteki tragédia minden háború, minden sírhant, minden meddő, veszendő élet. Húsvét nélkül reménytelen minden jövő, minden kilátás ködbe vesz a nyitott sír nélkül. ARTIKULÁRIS NAP 1994. május 15-én, vasárnap VA- DOSFÁN lesz az idei Artikuláris Nap. Délelőtt 10 órakor istentisztelettel kezdődik (úrvacsoraosztással), délután 3 órakor előadással folytatódik a gyüle­kezet templomában. Készüljünk a talál­kozóra. Részletes programot idejében közlünk. Mi is feltámadunk JUBILEUM FELÉ Mert ahogyan hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, úgy bizonyos az is, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Krisztus feltámadása mindent magába foglal. Nemcsak az ég, föld és minden rajta levő megúju­lását, hanem a mi feltámadásunkat is. Isten, ki a Krisztust felébresztet­te halottaiból, megeleveníti majd a mi halandó testünket is, sőt vala­mennyi teremtményt is, melyek most hiábavalóság alatt sóvárogják szorongva a mi megdicsőülésünket, hogy múlandóságukból ők is dicső­ségesen megszabaduljanak. Félig máris feltámadtunk, hiszen a fej és szív már mennyben van s csak a hitványa van hátra: hogy a test is kiszálljon megújulva a sirból. IThessz 4,14 Tagadhatatlan, hogy csüggesz- tő látvány egy emberi holttest. De mi többet tudunk, mint amit a szemünk lát és eszünk megért. Mi tudjuk azt, amire csak a hit taníthat meg. Mert lám az ige azt mondja, hogy Krisztus nem maradt a sírban, hanem feltá­madt halottaiból. És pedig nem magáért,hanem érettünk. Feltá­madása tehát a miénk. Mi sem maradunk a sírban, hanem feltá­madva Vele együtt testileg is örök húsvétot ünnepelünk. Luther Márton NYILATKOZAT Az elmúlt időben számos kérdést és véleménynyilvánítást kaptunk gyülekezeteinkből néhány evangélikus lelkész tömegtájékoztatási eszközökön keresztül történt megnyilatkozásaival kapcsolatban. A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeként, tekintettel .az országgyűlési választásokra, kijelentjük, hogy evangélikus lelké­szek vagy egyházi nem-leikészi tisztségviselők nem egyházunk képvi­seletében, hanem a maguk nevében, állampolgári jogon nyilatkozhat­nak. Nyilatkozata tartalmáért személyében mindenki maga felelős. Budapest, 1994. március 16. Szebik Imre Dr. Harmati Béla püspök püspök Az Egyházak Világtanácsa ez évi központi bizottsági ülését Dél- Afrikában, Johannesburgban tar­totta. A helyszín kiválasztása ter­mészetesen nem a véletlen műve volt. Kifejezte azt a sok évtizedes kapcsolatot, amely az EVT-t az apartheid elleni harchoz fűzte. A bizottság tagjai listát kaptak azokról a legfontosabb akciókról és programokról, amelyeket az EVT 1972 óta folytatott a dél-afri­kai egyházakkal karöltve a rassziz­mus ellen. Nem hiszem, hogy vol­na az Egyházak Világtanácsának még egy ilyen gazdag listája! Ez a sok évtizedes közösségvállalás a dél-afrikai feketékkel állt a helyvá­lasztás hátterében. Az EVT 1994 januárjának végén, három hónap­pal a választások előtt, amelyeken első ízben járul az urnák elé a Dél- Afrikai Köztársaság valamennyi polgára bőrszínre való tekintet nélkül, Johannesburgban tartja központi bizottsági ülését. A köszönet szavát fejezte ki minden házigazda, közöttük Des­mond Tutu püspök, a Nobel-béke- díjas fokvárosi anglikán érsek. „Köszönjük, hogy a győzelem kü­szöbén eljöttetek hozzánk ti, akik a legsötétebb években is hűségesen támogattatok minket. Ha Dél- Afrika népe győz, az a ti győzelme­tek is lesz” - hangoztatta Tutu püspök. Ha Dél-Afrika népe győz... Ad­dig azonban még hosszú és nehéz utat kell megtennie. 1990-ben eltö­rölték ugyan a faji megkülönböz­tetés hivatalos politikáját, de a Keresztyén felelősségünk a világért (II.) 3. A gondolkodásmód átalakításának szükségessége Kétféle utat is igénybe lehet ven­ni. Az első: az intellektus útja, amely a józan ész belátására apel­lál. Tudományosan igazolja a mostani folyamatok megállításá­nak szükségességét, s új megoldá­sokat javasol. Szakemberek fel­adata, hogy a napenergia felhasz­nálástól új adóreformok bevezeté­sén keresztül kezdeményezzék a környezetbarát gazdaság kialakí­tását a jövő érdekében. A másik út: a szív útja, vagy másként az érzelem keskeny ösvé­nye. Ebben a tanítási folyamatban arra vállalkozunk, hogy új emberi értékeket közvetítsünk, új fontos­sági sorrendet állítsunk fel az em­berben. Új értékek közvetítése a gondolattartomány átprogramo­zását jelenti. Nem attól lesz kü­lönb, boldogabb az ember, ha mi­nél többet fogyaszt materiális érté­kekből. Nem azáltal él minőségibb életet, ha minél többet gyűjt és ha­rácsol. Az élet érték- és minőségjel­zői: minél több harmonikus kap­csolat embertársaival, minél több meghitt óra a családban, más kö­zösségben (egyház, egyesület), mi­nél több készség a bajbajutott meghallgatására, megsegítésére, az adni akarásra. Más szóval, a mate­riális kincsek, a szellemtudomá­nyokban való elmélyülés mellett spirituális értékek is gazdagíthat­ják életünket. S ez utóbbi minden rendű és rangú embertársunk bir­tokállomány növelő tényezője le­het. Kérdésünk már most az, hogy e spirituális dimenzió érzékelhetővé válik-e kortársaink gondolattarto­mányában hitbeli, vallásos élmény nélkül is, vagy elengedhetetlen fel­tétele a Krisztushoz fordulás, a lé­lek belső találkozása megváltásra utaltságában Megváltójával? Amint a gazdaságban ma már nyilvánvaló, hogy nem a lehetséges mennyiséget kell előállítani, ha­nem a szükségest szabad megter­melni, akként a személyiség formá­lásában is nem a lehetségest kell felkínálnunk, hanem a szükségest kell elmondanunk. Egy a szüksé­ges - mondja Jézus, s aki Őt vá­lasztja, s igéjére figyelést, az a jót, a legjobbat mondhatja magáénak! A gondolkodás megváltoztatá­sának szükségessége igényli a pár­beszéd létrejöttét teológusok, köz­gazdászok, politikusok és termé­szettudósok, jogászok és művészek között — amelynek e rendezvényen is örvendetes tanúi vagyunk -, hogy a társadalmi szemlélet kiala­kításában minden irányítást végző vállalja a maga részfeladatát. Luther, a reformátor, különbsé­get tett az egyszeri teremtés isteni aktusa és az állandó teremtés, a creatio continua folyamata között. Míg az első kizárólag isteni csele­kedet, addig a második az ember részvételével történik. Kitüntetett pozícióba helyezi Isten az embert, amikor a saját teremtő munkájába bevonja. A természet alakításával, a környezet otthohosabbá tételé­vel, az élet továbbplántálásával is­teni feladat részeseivé válunk. Ez­zel a szent hozzáállással szabad benne részt venni. Annak tudatá­ban érdemes végezni, hogy a szent és örök Isten cselekszik általam. Nem végezhetem bárhogy, mert Neki csak a legszebbet, a legjob­bat, a legkiválóbb minőséget sza­bad adni. A gondolkodás megvál­toztatása legmagasabb szinten ak­kor következik be, ha rádöbbe­nünk, a Teremtő munkatársai va­gyunk. Micsoda kitüntetés és mek­kora felelősség ez! 4. Új életstílus modellje Nem lehet kétségünk afelől, hogy minden teóriánál jobban ne­vel az élő példa. Politikusok kerék­párra ülnek az éppen felavatott bi- cikliúton. Új épület homlokzatát megtörik, hogy az ott felnöveke­dett fenyő életét megmentsék. Nagyvárosban növelik a zöldöve­zetet és a sétáló negyedet. A szolid és szerény, puritán élet­forma megélt valóságában hiteles. A fogyasztói igénynövekedés a szervezet rákos folyamatához ha­sonló burjánzás. A természetes fej­lődés az embrió növekedési folya­matához hasonlít. Az új életvitel meghonosodásá­hoz tartozik az ünnep megszentelé­se. A földi élet gyorsan tovatűnő alkalom szeretteinkkel való együttlétre. De alkalom az Istennel való együttlétben feltöltekezésre, hogy az igaz emberségre törekvés ki ne vesszen a lélekből, meg ne fakítsa a hétköznapok szürkesége, és meg ne törje a másokban való csalódás kudarca. Az ünnep alka­lom önmagunkkal való megbéké­lésre is, hisz sokszor magunkkal viaskodunk a legtöbbet. Az idő Is­ten ajándéka. Nem közömbös, mi­vel múlatjuk, milyen tartalmat adunk neki. Napjaink gyakori angol kifeje­mélységes ellentétek - nemcsak fe­hérek és feketék, hanem elsősor­ban a feketék különféle csoportjai között - megmaradtak. Hatalmas eredmény, hogy az ANC sikeres tárgyalásokat folytatott és folytat a legkülönfélébb politikai és etni­kai csoportokkal. Kialakult egy döntő egység, de a megmaradt el­lentétek hatalmas erőszak-hullám­ban fejeződnek ki. Ennek követ­keztében közbiztonság szinte nem létezik. Ugyanakkor óriási vára­kozás előzi meg a választásokat. Szinte csodavárás. Nincs az a kor­mány, amely minden vágyat és minden álmot ki tudna elégíteni. Lehetetlen 30 millió feketét egyik percről a másikra gazdasági és kul­turális szempontból egyaránt fel­emelni. Lehetetlen emellett stabili­zálni azt a gazdaságot, amely az utóbbi néhány évben rohamos romlásnak indult. Lehetetlen rövid idő alatt belső békét és konszolidá­ciót teremteni. Hatalmas lesz a csa­lódás. Valóságos veszély a polgár- háború veszélye. Ezt mindenki tud­ja Dél-Afrikában, aki gondolkodik. Épp ezért fogtak össze különféle szervezetek, hogy tanító munkát végezzenek a fekete népesség köré­ben. Tanítanak szavazni, taníta­nak gazdálkodni, tanítanak de­mokráciában élni. Tanítanak jogo­kat és kötelességeket. Az egyházak élen járnak ebben a munkában. Nagy szükség van szolgálatukra, mert rajtuk kívül alig létezik az országban fekete értelmiségi réteg, amely a legjobb értelemben vett népnevelés munkáját magára tud­zése a Body-building (testedzés). Az ökológia új korszakában más­ként látjuk biológiai felépítettsé- günket. Új betegségek leselkednek ránk, új veszélyzónákba kerül egészségünk. Tudatosan kell véde­kezni ellene edzéssel a zöldben, sporttal a tornateremben, koco­gással a szabadban. Az új életvitel testi-biológiai aspektusa nem ke­vésbé fontos, mint a spirituális ér­tékkeresés a mindennapok során. Újonnan megnyíló egyházi isko­láink, tanáraink az oktatás és ne­velés minden szintjén sokat tehet­nek ezen a téren a felnövő nemze­dék tudatformálásában. Nem fejezhetem be rövid eszme­futtatásomat, hogy ne szóljak elis­meréssel a művészetek harmónia­teremtő áldásáról. A művész zseni­je isteni szférákból érkezik a föld­re, ezért a transzcendens harmó­niáját közvetíti számunkra. Emlé­keztet eredetünkre, és vágyat éb­reszt a tökéletes és az igaz után. Feledteti a pórias hétköznapit, és átvisz egy másik világ ünnepi való­ságába, hogy képesek legyünk megtenni azt, amire korábban gondolni sem mertünk. Az igazi művészet így hat emberre és kör­nyezetére, békességet sugallva, harmóniát teremtve, ösztökél az isteni jóra. Ezért környezetvédő, így része egy új életstílus jövőbeli modelljének. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Is­ten nem bérlőkijelölési joggal kül­dött ide a földre, hanem azért, hogy otthonunk legyen a terem- tettség. Úgy féltsük és vigyázzunk rá, mint a sajátunkéra, de amely ugyanakkor az Istené is. Neki is számadással tartozunk érte. Szebik Imre ■ ná vállalni. Más út pedig nincs, csak az oktatás, a felemelés útja. Vagy magához emel 30 millió feke­tét 5 millió fehér, vagy mélységes mélyre zuhan az egész ország. Láttam feketéket, akik önfeled­ten boldogok. Nem is akarnak szá­molni a gondokkal és szembenézni a nehézségekkel. Láttam feketéket és fehéreket, akik mérlegelik, mi­csoda roppant feladatok előtt áll az ország. Láttam rettegő fehére­ket, akik nem is tudják, mitől fél­nek jobban, egy lehetséges kom­munizmustól vagy saját helyzetük, vagyonuk esetleges bizonytalansá­gától. Egyfajta embert azonban nem láttam. Reménytelent. Itt mindenki bízik abban, hogy bár­milyen nagyok a kihívások, egy egymással egyetértő nép felül fog emelkedni a nehézségeken és sike­resen fogja felvenni a harcot a múlt maradványaival. A helyszín maga több témát is adott a konferenciának. Találkoz­tunk dél-afrikai egyházi vezetők­kel ; láttunk filmeket a helyi egyhá­zak életéről; gyülekezetek vendé­gei voltunk egy vasárnap délelőtt (én magam egy johannesburgi an­gol nyelvű gyülekezetban prédikál­tam) ; minden evangélikust vendé­gül látott egy estére a zuluk luthe­ránus gyülekezete. De témát adoftx a helyszín olyan formában is, hogy ezen a helyen nem lehetett nem beszélni az Afrikát oly iszonyúan sújtó AIDS-betegségről. Hallot­tunk lelkészt, aki heti 6-8 AIDS- ben meghalt gyülekezeti tagját te­meti. Jelen volt egy ülésen és szólt a Központi Bizottság tagjaihoz egy AIDS-beteg fiatalember. De láttuk természetesen Afrika kedve­sebb arcát is: gyönyörködtünk az afrikai istentiszteletek liturgikus elemeiben, énekekben, táncokban, énekkarok és zenekarok felejthe­tetlen szolgálatában. A johannesburgi központi bi­zottsági ülésnek volt egy kiemelke­dő feladata. Döntenie kellett a kö­vetkező, 1998-ban megrendezendő EVT nagygyűlés helyéről és témá­járól. Ünnepi világgyűlés lesz a 98- as, mert abban az esztendőben fog­ja ünnepelni az EVT 50. születés­napját. Az alakuló gyűlést Amsz­terdamban tartották 1948-ban. So­kunk számára természetes lett vol­na emiatt, hogy Amszterdam adjon otthont a jubileumi világgyűlésnek. Győztek azonban a „másként gon­dolkodók”, s így az EVT a zimbab­wei egyházak meghívását fogadta el, amelyet a Zimbabwében élő va­lamennyi felekezet - a római katoli­kus is - képviselője aláírt. Harare lesz tehát az EVT következő nagy­gyűlésének helyszíne. Ami pedig a témát illeti: jubi­leum lesz - bibliai értelemben. A világgyűlés témáját a Mózes harmadik könyvében leírt 50. esz­tendő, az elengedés éve, a nagy örömünnep adja. A mózesi tör­vény szerint minden 50. esztendő­ben vissza kellett állnia az eredeti rendnek. Elengedték az adósságo­kat, visszakapaszkodhattak a le- csúszottak, hogy Isten népének so­rában senki ne juthasson remény­telen helyzetbe. Menekülés a csap­dából - ezt jelentette az 50. eszten­dő. Meg kell vallanunk, Izrael né­pe sohasem tartotta meg ezt az ün­nepet. Szelleme azonban átjárta a próféták igehirdetésén keresztül az egész népet. Hogy ez a szellem új­jáéledjen, azt fogja szolgálni mind az előkészület, mind az EVT nagy jubileuma. Szabóné Mátrai Marianna J ó három éve már, hogy a Magyar Rádióban rend­szeresebbé váltak az egyházi közvetítések. Először havonta tartott istentiszteleteket közvetítettek, majd több tárgyalás után beállott a mai rend, hogy vasár­napról vasárnapra van istentisztelet vagy mise közve­títése, és a hét öt napján a különböző felekezetek fél­órás programot adhatnak, egymást felváltva. Amikor ez a lehetőség kinyílt előttünk, már csak az volt a kérdés, hogy kik csinálják meg a műsorokat és a közvetítést. Hála Istennek, nem kellett kísérletez­nünk, hiszen „profi” rádiósaink vannak, akik ezt na­gyon jól meg tudják oldani. Lengyel Anna és férje, Rados Péter évtizedek óta dolgoznak a rádióban, egy­házunk vezetősége őket bízta meg egyházunk műsorai­nak vezetésével, elkészítésével. Velük beszélgetünk most, egy csendes tavasz eleji estén, szép otthonukban. - Hogyan emelékeznek vissza arra a kezdetre? Akik az éteren keresztül közvetítik az igét Lengyel Anna lelkesen mondja, hogy már sok évvel ezelőtt gondolkodott azon, mint rádiós, hogy kellene egy vallási vagy egyházi szerkesztőség, mely ezeket a lehetőségeket kézben tartja és szervezi. Ezért végez­tem el már korábban - mondja - a Teológiai Akadé­mia levelező tagozatát. Célom ezzel elsősorban nem a gyülekezeti szolgálat volt, hanem az, hogy a rádió­ban „szakszerűen”, teológiailag is helyesen és tisztán végezhessek egyházi műsorszerkesztést. Kell, hogy a közszolgálati rádióban legyen helye az egyháznak, legyenek műsorok, közvetítések. Jelenleg két területen kell feladatokat megoldanunk: istentiszteletek közve­títése és a félórák nívós ellátása.- Először az istentiszteletek közvetítéséről kérdezek. Milyen feladatot jelent ez kettőjük számára?- Rados Péter: Nagy a különbség előre felvett mű­sorok összeállítása és egy élő közvetítés között. Az élő közvetítés nagy idegfeszültséget jelent. Anna végzi a közvetítés riporteri munkáját, nekem, mint adásveze­tőnek jut a kivonult műszaki stábbal való összehan­golás, minden apró mozzanat figyelése és az azonnali döntés. Előre elkészített „forgatókönyv” készül min­den közvetítésre. Ezért felkeressük már megelőzően a lelkészt, hogy megbeszéljük, mi mennyi időt vesz igénybe, lesz-e keresztelés, énekkari szolgálat, és en­nek megfelelően mennyi lehet az igehirdetés időbeni terjedelme. Az egész közvetítésnek úgy kell összeáll- nia, hogy híven tükrözze az evangélikus istentisztele­tet, de jó rádióműsor is legyen.- Lengyel Anna: Azért megyünk már jó előre meg­beszélni mindezeket, hogy megismerjük a gyülekezet történetét, a lelkész személyét, mi az, amit el kell mondanunk - éppen a rádióműsorszerüség miatt -, hiszen nem csak evangélikusok, hívő emberek, de olyanok is hallgatják, akik semmit nem tudnak egy­házról, evangélikusságról, igehirdetésről. Ismerőssé kell tenni a hallgatókat. S hogy ez mennyire fontos, az kitűnik a visszajelzésekből, melyeket bőven ka­punk egy-egy közvetítés után.- Milyen a kapcsolat a lelkészekkél?- Rados Péter: Nagyon jó együtt dolgozni evangéli­kus lelkészekkel. Fiatal lelkészekkel, lelkésznőkkel és idősebbekkel is dolgoztunk már együtt. Vannak kon­zervatívabb és modern szemléletűek közöttük. De mindenütt jó volt az összhang, megértettük egymást, és az együttes munkából öröme lett a hallgatóknak. Ezt is visszajelezték.- Milyen a közvetítések zenei része?- Lengyel Anna: Vannak profi egyházzenészeink, művészeink, de természetesen nem lehet minden gyü­lekezetben őket megtalálni. Adtunk már riportot a fóti Kántorképzőből is és bemutattuk, hogy milyen nívón van a kántorképzés. A gyülekezetek éneklésével néha gond van. A templomok helyreállításánál sajnos utolsó helyen vannak az orgonák. Ha pedig az orgona rossz, milyen legyen a gyülekezet éneklése? Jó volna ezen a szemléleten változtatni. Meg azon is, hogy legyen biztos, hivatásos kántora a gyülekezetnek, ta­lán éppen tanár vagy tanító bekapcsolásával. Nagy élményünk volt az eddigi közvetítések során a csővári énekes liturgia és erre sokan felfigyeltek.- Térjünk át a félórák közvetítésére!- Lengyel Anna: Az anyagot egyházunk életének figyelése közben gyűjtjük. Én csinálom a beszélgeté­seket, riportokat, Péter „vágja össze”, formálja készre.- Rados Péter: A működő, élő egyházat igyekszünk bemutatni. Fontos a háttér is, egyházunk szlovák és német kisebbségére is tekintünk. Az evangélikus iden­titást igyekezünk erősíteni, de ugyanakkor ez a műsor elhelyezi a magyar evangélikusságot a magyar társa­dalomban is. Jó volt pl. a múlt év tavaszán a Teológiai Akadémián rendezett ifjúsági konferencia, ahol fiatal­jaink magas színvonalon mutatkoztak be. Amikor németül kérdeztek, németül, ha angolul kérdeztek, angolul tudtak válaszolni. Ez még felnőtteknél is sok­szor nehézséget okoz. 1 Milyen terveik vannak?- Lengyel Anna: Szeretnénk a gyülekezeti életet jobban bevonni a közvetítésekbe. Most már rende­ződnek munkakörülményeink, szeretnénk helyszínek­re kimenni. A baj csak az, hogy nem kapunk, vagy csak későn információkat. Nem elég egy-két nappal előbb jelezni az eseményt. A „nem püspöklátogatá- sos” helyi eseményekről legalább két-három héttel előbb szükséges tudnunk. Várjuk az információkat! Hangképes beszámolókat készítenénk.- Köszönöm a beszélgetést és kívánom Isten áldását és erejét szép munkájukhoz. Tóth-Szöllős Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents