Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-03-20 / 12. szám

jß - Jp Evangélikus Élet 59. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 1994. MÁRCIUS 20. BÖJT ÖTÖDIK VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP A szeretet mértéke - a mértéknélküli szeretet Augustinus ÁRA: 25 Ft A TARTALOMBÓL A SZABADSÁGHARC LELKÉSZ-VÉRTANÚJA PEST-BUDAI LELKÉSZEINK - KOSSUTH OLDALÁN KOSSUTH LAJOS KAPCSOLATAI A PESTI EVANGÉLIKUS EGYHÁZZAL EGY KÜLÖNÖS APA ÉS KÉT TÉKOZLÓ FIA 5. Az örömgyilkos Lk 15,25-től színre lép a mintagyerek, a jó fiú, aki nem tékozolt. Lám, épp a mezőről jön haza­felé, ahol tisztességgel dolgozott, mint mindig. Tiszta a múltja. Részben talán az öccse helyett is kellett fáradoznia - ami igaz, az igaz. Biztosan fáradt. De zaj üti meg a fülét: vidám zeneszó hallatszik ki az atyai házból, sőt tánc! (Az sem lehetett valami csendes.) „Mi történik itt?!” S kiderül az, amit ő így él meg: Lump és korhely öccsének nem túl dicső hazavetődésére csapnak most ekkora lakodalmat! Az a senkiházi elverte egész örökségét, miközben a bátyja izzadva vé­gezte a földművesmunkát. Most hazasündörög, és úgy fogadják, mint egy győztes hadvezért! - Ilyen és hasonló gondolatok kergethették agyába a vért. (Mi másképp éreztünk volna?) „Oda én be nem teszem a lábamat!” A mindenkori „igazak” indulati reagálása ez. Látszólag erősen indokolt, miközben az apa ma­gatartása túlzónak tűnhet. Jó, jó, de hát azért: hol az igazság? A becsületes csak robotoljon, a széllel bélelt örömlovag pedig ússza meg szára­zon kalandozásait? Ismerjük be: meg tudjuk érteni, hogy a vétlen idősebb testvér torkán nem megy le ez a falat, görcsféle áll a lábába, s ő ugyan át nem lépi azt a küszöböt, nem ül le egy asztalhoz egy olyan fickóval, mert ő viszont nem olyan! - Ám legyen, de mielőtt meghoznánk az ítéletet, nézzünk utána Különb úr(hölgy) megbotránkozásának, mely jó­szerivel bennünk is fújja a magáét dühösen. Csak ne feledjük: itt nem holmi családi perpatvarról van szó, hanem Isten-kapcsolatunkról, s annak nyomán felebarát-látásmódunkról, a lelküle­tűnkről! Unta a hűséget ez a „derék” legény, valahogy úgy, mint az, aki egyszer így nyilatkozott: „Olyan ez a keresztyén erkölcs, mint egy meny- nyeien szép cipő, mely azonban pokolian szorít!” A bátyuska mérgében felhánytorgatja szolgálati éveinek számát, töretlen engedelmességét, amiért pedig járt volna neki némi prémium szűkmarkú apjától, de sehol semmi. így vagyunk mi, ha felsrófoljuk magunkat „Különb Testvér” dagadó önérzetére, s eláruljuk, hogy terhűnkre van Isten gyermekeinek nagyszerű szabadsága, amellyel módunkban áll meg nem rontani Teremtőnkhöz, embertársunkhoz és önmagunkhoz fűződő kap­csolatunkat, hanem szabad rendeltetésszerűen él­nünk. A kényszeredett sanyarúvendel-hívőknek akár azt is mondhatnák: Ti vagytok a föld kese­rűsója! A kegyelem kegyes ellenzéke Ha elolvassuk az elbeszélésünket megelőző két rövid szakaszt (Lk 15,1-10), kiderül az összefüg­gés: sok csúnyán elrontott életű ember igyekezett Jézus közelébe, aki leült velük egy asztalhoz. Ő hatott rájuk, és nem azok őrá! - ezért volt okta­lan a farizeusok és írástudók ezt illető gőgös kritikája. Jézus viszont azt a hatalmas mennyei örömöt érzékelteti, amit egyetlen elveszett ember megkerülése vált ki. Aki nem képes a szeretetnek ebben az erőterében, vonzásában értékelni a nyil­ván elbukottak megújulását, sőt azt hiszi, hogy Istennek tesz nagy szívességet, ha követi paran­csolatait (áldozatos ábrázattal s jutalmat igény­lőén), az rosszalja, hogy „túl jó” az Űr. Jónás prófétának sem tetszett, hogy a Mindenható mégis megkegyelmez Ninivének, a bűnös város­nak. Bármelyikünk szívébe befészkelheti magát a „farizírástudó”, aki Atyjának és testvérének örömét csak megzavarja, de a saját örömének gyilkosa lesz. Ahol az Isten örül, ott csikorog a homlokrán- colás. Dr. Bodrog Miklós Ima (Acrostichon) Ajfáradt az ármány ’s retteg Ostromolni népedet »Sut a’ nap, mit elboritni Sötét éjben nem lehet c/ram! adtál szabadságot, Terjed a’ földön országod, /Tála, hála, jónk neked! .Lelkesülve szebb jövőért /Innyi bátrak küzdenek. /aj nekik! ’s nekünk! ha égi Oltalom nem lesz velek! Segéid Isten! győzzenek! ­Es mi hisszük, győzni fognak! - Látjuk már a’ nagy napot, Jólét ölén hol köszöntjük E hazát, mint szabadot. ./Vagy Isten! adj illy napot! ­Amen. Kossuth Lajos temetése Két héten át folyt a küzdelem a beteg életéért. Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tivadar, a két fiú, Ruttkayné Kossuth Lujza, a testvér és Giorgio, a hűséges inas álltak a legnehezebb órákban a haldokló mellett. A tüdőgyulla­dás magas lázát azonban a leggondosabb orvosi kezelés, legodaadóbb ápolás sem tudta legyőzni. 1894. március 20-án este 11 órakor a turini „Via dei Mille” utca 22 sz. bérház I. emeleti otthonában elhunyt Kossuth Lajos, Ma­gyarország kormányzója. Távírón szétröppent a gyászhír, Turin is azonnal érte­sült Kossuth haláláról. Másnap a kora reggeli óráktól sorra érkeztek a részvétnyilvánító táviratok, küldöttsé­gek. Kossuth holttestét bebalzsamozták és hármas (érc, horgany, világos színű fa) koporsóba helyezték, majd a valdensek templomában - ahová Kossuth istentiszteletre járt - ravatalozták fel feleségével és Vilma lányával együtt. Három napon át vehetett búcsút a város nagy halottjá­tól. Március 28-án volt a gyászszertartás, amely alatt legalább százezer ember gyűlt össze a templom körüli téren. Az istentisztelet után sokezres tömeg kísérte a koporsókat a pályaudvarra. Két gyászvonat indult. Az elsőn a Turinba érkezett magyar küldöttség utazott. Valamivel később indították el a koporsókat szállító vonatot (a koporsókat egyszerű teherkocsiba helyezték), amelyen a család utazott és Giorgio, Kossuth inasa, aki mindvégig a családdal vett részt a temetési eseményeken. Az olasz állomásokon mindenütt embersokaság állt koszorúkkal, gyászzászlókat lobogtatva. Több helyen beszédek is elhangzottak. Ausztriába érve szuronyos ka­tonák őrizték a pályaudvarokat. Ennek ellenére ember- tömegek álltak némán, kalaplevéve az elrobogó vonatok mellett. Kossuth Lajos vonata Csáktornyánál lépte át a ma­gyar határt. 45 év után magyar földre érkezett a haza nagy fia... A főváros napok óta mély gyászba öltözött. A háza­kon, tereken fekete drapériák, zászlók lengtek. Mindenki várta a hazatérőt. Március 30-án sokezres tömeg gyűlt össze a Nyugati pályaudvar előtt példás rendben és néma csendben. Dél­után 3 órakor szólalt meg az indóház csengője: befutot­tak a vonatok. Hazaérkezett száműzetéséből Kossuth Lajos... - A halottakat ideiglenes ravatalra fektették, ahol a turini küldöttség átadta őket a főváros küldöttsé­gének. Kossuthné és Kossuth Vilma koporsóját a terézvárosi templomba vitték, majd március 31-én mély részvét mel­lett temették el a Kerepesi temetőben abba a sírba, ahová másnap Kossuthot is helyezték. Kossuth koporsóját gyászhintón - a Bazilika harang­jainak zúgása mellett - a Nemzeti Múzeumba vitték. Délután 5 órakor érkezett a menet a fekete gyászleplek­kel beborított Nemzeti Múzeum elé. Ott az előcsarnok­ban ravatalozták fel Kossuth Lajost. Köré helyezték a Turinból hozott koszorúkat. A ravatalt a család tagjai, (Folytatás a 2. oldalon) AZ ÖKUMENIKUS KOSSUTH- Halálának centenáriumára ­Evangélikus lelkész tartotta Tállyán keresztvíz alá. Piarista atyák nevelték a sátoraljaújhelyi is­kolában. A „Tarca-parti Athén” panszofisztikus hatását Patak kál­vinista szigora ellensúlyozta. A po­zsonyi diétán minden felekezet egyenjogúságáért tört lándzsát. Új­ságok hasábjain a protestáns uniót sürgette. Emigrációja során felvéte­lét kérte egy amerikai szabadkőmű­ves páholyba, de kapcsolatot tar­tott az Evangelical Alliance-szal is. Torinóban pedig a valdensek temp­lomában ravatalozták fel. Sajáto­san ökumenikus életút tehát az övé. Halálát az egész magyar nemzet gyászolta. Páratlan életművét megszámlálhatatlan írás, cikk, ta­nulmány és könyv méltatta. Most, száz évvel elhunyta után ugyan­csak sok értékelés lát napvilágot sajtóban, rádióban, a képernyőn egyaránt. Mi itt, e sorokkal gazdag és sokrétű lelkivilágát szeretnénk felidézni, mert ennek rezdülései is befolyásolták izzó haza- és egyház­szere tétét. A Biblia volt hitének fundamen­tuma. Amikor a Zemplén megyei Tállya anyakönyvei tűzvész áldo­zatai lettek és lelkésze, Hajász Pál a születési adatokért Kossuth La­joshoz fordult, ő így válaszolt neki Torinóból: „Emlékszem az ara­nyozott, rézcsattos nagy Bibliára, melyből szokás volt atyám házánál vasárnaponként néhány fejezetet olvasni, s egy-egy zsoltárt elénekel­ni, s melybe az én és nővéreim szü­letésnapja a keresztség adataival együtt ősi szokás szerint be volt jegyezve...” A Szentírás lapjait később is gyakran forgatta, aminek bizonyí­téka írásainak több bibliai idézete, s az Ige szellemének tolmácsolása. Bibliájának különösen is hasznát vette budai várfogságának két ne­héz esztendejében. Ott nemcsak lelki vigaszt és reménységet kapott belőle, hanem - angol nyelvű Új­szövetség lévén nála - cellájában jól megalapozhatta angol nyelvtu­dását. Bibliai veretű szónoklatai­val ezért is hódíthatta meg ameri­kai és angol partraszállásai alkal­mával a lelkes tömegeket. Egyházi iskolák nevelték. A bu­dapesti Kegyesrendi Gimnázium mai épületének tanácstermében Széchenyi és Deák olajfestménye mellett ott van Kossuth portréja is. Az újhelyi piaristák felvilágosult szelleme nem tett valláskülönbsé­get diákjai között. Eperjes híres Evangélikus Kollé­giuma a reformkor hazafias ma­gyarságát sugározta, de egyben a német és tót anyanyelvűek megbe­csülését is megkövetelte. A főiskola spiritualitása sajátos volt: a logikus gondolkodásra való oktatás mint­ha megelőzte volna a hitre nevelést. A fogékony lelkű, éles eszű diáknak az elsőként magyarul előadó szaba­delvű professzor, a tübingeni és göt- tingeni egyetemen habilitált Gre- guss Mihály lett a példaképe. „Nemcsak tanítóm, de nevelőm is volt... Ott virradóit fel lelkemben azoknak az elveknek világossága, amelyek vezéreltek viharos életem­ben a hazám és felebarátaim iránti kötelességek ösvényén...” Sárospatak diákjaként, a refor­mátus főiskola híres jogtudósa, Kövi professzor ugyancsak felis­merte joghallgatójának lelki-szel­lemi fogékonyságát és megjegyezte róla, hogy jobban tudja a magyar közjogot és a Corpus Juris Hungá­riát, mint az ítélőtábla... De ezt is mormogta bajusza alatt: „Ebből a Domine Kossuthból még nagy or­szágháborító lesz valaha!” Sáros és Zemplén három feleke­zetű veretes iskoláiban így szívta magába a serdülő ifjú az utóbb egész életét meghatározó esz­ményt: a vallásszabadságnak és a haza szabadságának szent ügyét. Közéleti szereplését is ez a kettős gondolat motiválta. A Hegyaljai Esperesség követeként a vallás­egyenlőségért és a protestánsok hazafiságáért küzdött. Ezt tette a pozsonyi diétán is, ahol a vallás­egyenlőség ügyében tárgyaló „Vé­leményező Bizottságnak” lett a tagja. Lehet, hogy a pataki éveinek hatására, de határozottan egy pro­testáns unió tervét egyengette és támogatta. Ilyen szellemben írta cikkeit a Pesti Hírlapban és a Pro­testáns Egyházi és Iskolai Lapban. Ez utóbbit a református Török Pál és az evangélikus Székács József - a későbbi két püspök - szerkesztet­te, és ebben a körben született meg - és vált valóra egy ideig - a fővá­rosi közös protestáns Teológiai Főiskola terve is. Egyházszeretetének a jele volt, hogy Újhelyen elvállalt az evangé­likus gyülekezet részéről felkért több tisztséget: presbitere, jegyző­je, majd ügyésze lett az egyházköz­ségnek. Ugyancsak az ő javaslatá­ra került be a negyvennyolcas tör­vényekbe a híres 20. törvénycikk, amely a bevett vallásfelekezetekre nézve tökéletes egyenlőséget és vi­szonosságot állapított meg, és ki­mondta az egyházi és iskolai szük­ségleteknek államköltségből való fedezését. Lángoló patriotizmusáról, for­radalmi éveiről e napokban ország­szerte megemlékeznek. E keretek között csak azt említjük meg, hogy már az 1830-as országgyűlésen ő javasolta, hogy az oktatói hivatal­ba lépett tanárok és tanítók „min­den tudományukat magyar nyel­ven legyenek kötelesek előadni”. Emigrációja négy évtizedének indítékait is az istenhit és a haza szeretete táplálta. Amikor régi ba­rátja és tisztelője, Vladár János lel­kész 1871-ben felkérte a Nógrád megyei Sámsonháza főfelügyelői tisztének elvállalására, a gyüleke­zet elnökségének írt levelében töb­bek között ezeket írta: „...E vá­lasztást megtiszteltetésnek tekin­tem, s teljes készséggel elfogadom, csak azt sajnálva, hogy a számkive­tés, melyre Hazánk politikai viszo­nyai által kárhoztatva vagyok, meg nem engedi, hogy az Egyház javá­nak előmozdításához oly hatályo­san hozzájárulhassak, mint azt te­hetni óhajtanám. De a mit és meny­nyit a körülményekhez képest ten­nem lehetend, azt teljes készséggel felajánlom..." Amikor Szegedet 1879-ben ha­talmas árvíz pusztította, a hír mé­lyen megrendítette. Tollat fogott és részvétsorokat írt Bakay Nán­dornak, a város képviselőjének. „Bizony-bizony nincsen olyan bá­nat, mint az elpusztult Szeged el­szórt népének bánata. Rezgésbe is hozta nemcsak saját nemzetünk, hanem az emberiség szívének is részvéthúijait, még távoli orszá­gokban is. Az iszonyú szerencsét­lenség nyilatkozványra idézte az emberiség családias szolidaritásá­nak, a testvériségnek érzetét, mely embert emberhez fűz, keresztül minden elkülönítő határokon”. A nagy bajban hozzá forduló Thomay József lelkésznek pedig hosszú levélben azt tanácsolja, for­duljon az Evangelical Continental Society titkárához, akinek a segít­sége bizonyára „valóságos Isten ál­dása lehet a szegény szegedi evan­gélikusok részére. Egyben megje­gyezte, hogy „az az Evangelical Al­liance törekvése, hogy számos és egymástól idegenkedő protestáns felekezeteket egy testvéri közös­ségbe tömörítse”. Kilencvenedik születésnapján tisztelgő levelével kereste fel Kos­suthot a komoly anyagi gondokkal küzdő tállyai egyház. A Hegyaljai Egyházmegye elnökségének így válaszolt: „Sajnálattal értettem le­velükből, tisztelt uraim, hogy a tá- lyai ág. hitv. ev. egyház végínségre jutott s temploma, melyben 90 év előtt a szent keresztségben részesül­tem, rommá lett, mint magam is. Kérem önöket, legyenek köszöne- temnek s tiszteletemnek egyházme­gyéjük közgyűlése előtt tolmácsai. Isten áldását kérve egyházmegyé­jükre, maradok tisztelő hitroko­nuk: Kossuth Lajos." Dr. Fabiny Tibor 1 " ' ------- ' ---------- ------­ME GHÍVÓ A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Kossuth Szövetség KOSSUTH LAJOS halála 100. évfordulóján, 1994. március 20-án, vasárnap 16 órai kezdettel ökumenikus egyházi emlékünnepélyt rendez a Budapest-Deák téri evangélikus templomban (1052 Budapest, V. Deák tér 4.). Erre az ünnepi alkalomra minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents