Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-12-25 / 52. szám

Székesfehérvár, Reggel nyolc óra. Asszonyok, férfiak, fiatalok gyülekeznek a Szakszervezeti Székház nagyter­mében, hogy a bérelt helyiséget fel­díszítsék. Sokan hoznak süte­ményt, mások szendvicset készíte­nek, egy család hidegtálakról gon­doskodott - valódi mestermunka. Bor is van bőven: erre az ünnepi alkalomra mindenki legjobbjából igyekszik adni. Tíz óra. Megérkezik Lábossá Lajos esperes és Sztruhár András egyházmegyei felügyelő. Nem sok­kal később Szebik Imre püspök is. A vendéglátók - dr. Molnár Gyula felügyelő, és a lelkészcsalád - nagy örömére nem csupán protokoll lá­togatás ez, hanem tényleges együtt- örvendezés. Az elöljárók feleségei­nek jelenléte is ezt bizonyítja, s a közvetlen beszélgetés. Ahogy mú­lik az idő, egyre inkább az ünnepre figyelünk, hogyan is zajlik ez. Gyü- lekezeti-ház alapkőletétele nincs minden hónapban... Háromnegyed tizenegy. Indulás a templomhoz. Majdnem otthon felejtettem az alapító okiratot. Ka­lapács is kell! A templomnál meg­nézzük az eddig végzett munkát: az alapokat fedő szerelőbetont, a szigetelésvédő falat. Az építőbri­gád kényelmes lépcsőt ácsolt a pin­cegödörbe. Piros linóleum fedi a püspöki vendég tiszteletére - mondják. Érkeznek vendégeink: megyei és városi előkelőségek, ka­tonatisztek, a városbéli gyülekeze­tek képviselői és a gyülekezet. A helyi TV interjút készit Szebik Imre püspökkel. Tizenegy óra öt. Megszólal a ha­rang, kezdődik az istentisztelet. A főútvonal mellett zeng az ének: All az Úristen temploma. Néha egy-egy kamion zaja hallatszik, de ha nem is hallunk minden szót, 1994. október 15 mégis értjük az egészet, hiszen szi­vünkből fakad itt minden, örü­lünk. örülünk az esperes által mondott imának: „Te magad tet­ted üdvösségünk alapjává és kőszik­lájává egyszülött Fiadat.” örülünk a püspöki igehirdetésnek: ez az épület nemcsak egy kicsiny gyüle­kezetét szolgál, hanem az egész vá­rosnak, sőt a népnek, mert az evangélium, amit hirdetni és meg­élni szeretnénk, gyógyító, éltető beszéd. Aztán elhangzik az alapító ok­irat, a tervező-mérnök megható le­vele. Következnek az aláírások, az elhelyezés, és ami a legfontosabb: az áldó ige... Tizenkét óra. A hivott vendégek és a gyülekezet átvonul a Szakszer­vezeti Székházba. Megtöltjük a hatalmas termet. Ünnepiünk. Kinn a munkások pedig újból fel­veszik a kőműveskanalat, beindít­ják a betonkeverőt, hogy Isten se­gítségével nyáron ismét ünnepel­hessünk. Bennünk még sokáig visszhangzik a befejező imádság: „Fogadd el azok szolgálatát, akik áldozatukkal támogatják ezt az építkezést, és oltalmazd meg azo­kat, akik munkálkodnak rajta..., hogy örömmel vonulhassunk be ka­puján, és hálával magasztaljuk ne­vedet Jézus Krisztus által.” Bencze András * „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az em­ber, és elvet a földjébe. Ez kisebb ugyan minden más magnál, de ami­kor felnő, nagyobb minden vete- ménynél, és fává lesz, úgyhogy el­jönnek az égi madarak és fészket raknak ágai között.” Mt 13,31-32 ALAPÍTÓ OKIRAT A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség . gyülekezeti házá­nak ezen alapító okiratában az alábbiakat hozzuk kortársaink és az utókor tudomására: Az Egyházközség temploma 1932-ben épült fel Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei alapján. Ügyafaő á teüipíóm mögé gyüléke- zeti házat is tervezett, mely az ak­kori nehéz gazdasági helyzet miatt nem épült fel. A lelkész lakása így a Megyeház utca 17. sz. alatti mű­emlék épületben volt, amelyet a gyülekezet nem sokkal megalaku­lása után, az 1860-as évek végén vásárolt, és saját építésű imaházzal bővített. Itt folytak 1932-ig, az új templom megépüléséig az isten­tiszteletek, és az egyéb alkalmak 1932 után is. 1952. és 1979. között az emlitett megyeház - akkori nevén Csók Ist­ván utcai épületrészben államosí­tás, részben más kényszerű jogi ak­tusok folytán teljes egészében kike­rült az egyházközség tulajdonából, így tulajdonunkban csak a temp­lom maradt. Hosszabb időtartamú ingyen bérletként használjuk a Távirda - volt Pintér Károly u. 31-33. sz. alatti I. emeleti lelkészla­kást, és egy garzonlakásból kiala­kított 28 m2-es irodát. Itt folynak a bibliaórák, a presbiteri gyűlések, itt van a gyülekezet irodája és pénztára. Nagyobb területet igény­lő alkalmak - szeretetvendégség, ruhavásár - csak kölcsön kapott vagy bérelt helyiségben folyhattak le. Az Isten kegyelméből növekvő gyülekezeti élet szorongatóan szükségessé tette a gyülekezeti ház építését. Az 1989. évi rendszerváltozást követően a Művelődési- és Közok­tatási Minisztérium 1993. év július hó 12. napján kelt határozatával - elismervén a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség tulaj­donjogát a Megyeház utca 17. sz. alatti épületre -, 56 millió Ft-ot állapított meg az értéknövelő be­ruházások levonása után az épület forgalmi értékének. Ezt az összeget 1993. szeptember 17-én illetve 1994. február 22-én 30 millió és 26 millió Ft-os részletekben megkap­tuk. Gyülekezetünk presbitériuma 1992. szeptember 17-én kelt hatá­rozatában döntött úgy, hogy meg­felelő pénzbeli kárpótlás fejében lemondunk tulajdonunkról, mivel a Megyeház utcai épületet felújí­tották és múzeummá alakították. A kapott összeg kellő anyagi ala­pot nyújt a gyülekezeti ház meg­építésére. Az épület megtervezésére Csuti- né Schleer Erzsébet építészmérnök és a Várfal Kft., az építkezés álta­lános lebonyolítására Kiss László építészmérnök, az alapozás kivite­lezésére az Unitass Bt Vihart Ist­ván vezetésével, a további építésze­ti munkákra a Penta Kft. Szatmá- ry Ferenc és Tóth Imre vezetésével kapott megbízást. Odaadó mun­kájukért hálát adunk Istennek. Székesfehérvár Megyei Jogú Vá­ros 1994. március 23-án kelt hatá­rozatával 174 m2 területet adott meglevő templomkertünkhöz. Ez­úton is szeretnénk ezt megköszön­ni. így vált lehetővé, hogy az Or­szágos Műemlékvédelmi Hivatal 1994. június 22-én jóváhagyja en­gedélyezési tervünket, s 1994. szep­tember 4-én az első ásónyom meg­tételével megkezdődhetett az épít­kezés. A mai napon, 1994. október 15- én sor kerül az ünnepélyes alapkő- letételre, melynek szolgálatát Sze­bik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke végzi. Áldott legyen szol­gálata! Az ünnepélyes alapkőletétel idő­pontjában az Északi Egyházkerü­let felügyelője Farkasházi Ferenc. A Fejér-Komáromi Egyházme­gye esperese Lábossá Lajos, a fel­ügyelője Sztruhár András. A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze Bencze András, felügyelője dr. Molnár Gyula. Munkatársai: Sterczer Frigyes gondnok, Kárász Lajosné diakó- niai munkatárs. Az egyházközség tisztségviselői: Tiszteletbeli presbiterek: Amb­rus Gyula, id. Baranyi József, Henk Henrik, Jancsek Ottó, Kovács Osz­kár és dr. Zsednai József Gond­nok: Simon László, pénztáros: dr. Molnár Gyuláné, jegyző: Falusy Ferencné. Presbiterek: Baranyi József, Bognár Jánosné, Bognár Tibor, Farkas Gábor, Fejér Vilmosné, Fe­kete István, Jancsek Ottóné, Ká­rász Lajos, Pór János, Sági Vilmos, Selmeczi Györgyné, Simon Károly, Tóth Attila. Kántor: Bányai Zsuzsa, az énekkar vezetője: Csekéné Bányai Erzsébet. Hittanoktatást a lelkészen kívül Bencze Andrásné, Borsos Ildikó, Knitlhoffer Ferencné és Szente Eni­kő végeznek. Isten segítségében bízva és ezért imádkozva, avval a reménységgel indítjuk az építkezést, hogy az Ur Jézusnak a mustármagról szóló példázata az egész Anyaszentegy- házon belül a Székesfehérvári Evangélikus egyházközség életé­ben is megvalósul; hogy gyüleke­zetünk tagjai, városunk lakói ugyanúgy, mint távolról jövő test­véreink itt lelki házra találnak, benne békességet és megtartó kö­zösséget kapnak; hogy ez a ház az igazság helye lesz minden időben, ahol Isten igéje köré gyűlhetnek Evangélikus Elet 1994. december 25. ÍGY ÍGÉRTÉK A PRÓFÉTÁK... Békesség Fejedelme kis közösségek, ahol az evangé­lium minden nemzedéket magához vonz, ahol minden emberi különb­ség ellenében Krisztus szeretete egyesít. A Szentlélek Úristen tart­son meg és vezessen bennünket eb­ben a törekvésben, mígnem kitelje­sedik rajtunk Isten országa Jézus Krisztus által. Aláírták: Szebik Imre püspök, Lábossá Lajos esperes, Sztruhár András egyházmegyei felügyelő, Bencze András lelkész, dr. Molnár Gyula gyülekezeti felügyelő és Kiss László mérnök. Gosauban (Felső-Ausztria) tar­totta munkaévet záró konferenciá­ját a Német Evangélikus Egyház keretében működő „Az evangélium terjesztésére alakult munkaközös­ség” november 15-17-én. A konfe­renciának két fő témája volt: Kö­zösség az egyházak között (dr. Wieland Zademach), és az Egyete­mes papságról szóló tanítás-evan­gélikus szempontból (dr. Hafen- scher Károly). A 41 tagú konferen­ciára Ausztriából, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Szlovéniából és Magyarországról - vagyis az Ausztriával szomszé­dos országokból hívtak vendége­ket. Németországból: Bajoror­szág, Mecklenburg, Brandenburg őt várnám Karácsonykor. Leg­alább Karácsonykor. Mindig el­képzelem, amikor még melegen süt •a nap, mikor ezerszínű lesz az er­dő. Mindig békésnek képzelem a Karácsonyt. Már az ádvent is az lesz! - határozom el. A valóságra pedig akkor ébredek, amikor jócs­kán benne járunk a Krisztus-várás idejében, de mind a négy gyertyám kanóca fehér. Gondosan elhelyez­tem őket, meggyújtásukhoz sose jutottam. A percek hiányoztak. A békés percek. A béke hiányzott. Aztán elmúlik, elrohan, tavasz jön, nap süt, s megint csak a képzele­temben él. Majd télen... Ádvent- ben... Karácsonykor... Jön-e, akit Békefejedelemnek jó­solt Isten régi embere? Békét hoz-e ma is, akiről ezt angyalok zengték Karácsony éjszakáján? Jöhet-e, hozhat-e, hisz időközben a Föld egy-egy darabja pokollá változott! Modern krónikák hűségesen be­számolnak a népirtásokról, áldo­zatok százezreiről, halálról, éhe­zésről, menekülésről. Tipikus jár­ványainak képében visszatért kö­zénk a középkor. Akik űzik, tán már szeretik is a háborút. Hoz- hat-e ide valaki még békét? Aki eljött, az a béke fejedelme. Komo­lyan kell vennünk a prófétai szót, komolyan az angyali éneket. Ne­künk, akik szívesen merülünk el önmagunk süteményillatú Kará­csonyában, könyörögnünk kellene azokért, akiknek fekete és véres a Karácsonyuk. Könyörögni úgy, mint akik tudják, fontos a könyör­gésük. Nélkülözhetetlen. Könyö­rögni azzal a tudattal, hogy akihez kiáltanak, annak hatalma van, és nemcsak bűn és halál fölött. Hábo­és Szászország tartományi egyhá­zai képviseltették magukat. Min­den meghívott beszámolót tartott saját egyháza mai életéről. Az élénk eszmecserék előadások, bib­liatanulmányok, kerekasztal be­szélgetések során bebizonyították, hogy minden egyháznak van mit tanulnia a másiktól. Egyházunk részéről Csonkáné Szabó Magda lelkész és Gáncs Péter lelkész vett részt a „Találkozás Házá”-nak ne­vezett konferenciaközpontban rendezett tanulmányi napokon. - A háromnapos találkozót Artur G. Zigenhagen közgazdász-mérnök, gyülekezeti munkás vezette (Nürn­berg). HK. rú fölött is. Gyűlölet fölött is. Mert akihez kiáltanak, az a békesség fe­jedelme. Jön-e hozzánk a Békefejedelem? És jöhet-e? Ide, közénk. Előítéletek közé. Megrögzött, kemény, változ- hatatlan ítéletek világába. Ebbe a magyar valóságba, ahol elfogadot­tá, természetessé, stílussá vált a durvaság. Ahol aránytalanok a re­akciók: apró vétségekre kirobba­nó indulat válaszol. Ide, ahol go­rombák a szavak, durvák a moz­dulatok, sivárak az érzelmek és sebzettek a lelkek. Közben az em­berek béketeremtőkre vágyódnak. Azokra, akiket boldognak mon­dott Jézus a Hegyi beszédben (Mt 5,9). Akik már megtanulták, hogy béke magától nem terem. Csak­nem mindig áldozatot kell hozni érte. Akik már túlvannak lobbanó indulatokon és elhamarkodott íté­leteken. Bölcsek. Látják, értik, elfo­gadják a másik embert. És éppen ezért tudnak rajta segíteni. Az em­berek béketeremtőkre vágyódnak. Azokra, akik az általános borúban, aggódásban és pesszimizmusban még észreveszik, ha kisüt a nap; ha valami szép, vidám vagy remény­teli. A béketeremtőknek nemcsak szívük van. Szemük is. Látják az Isten kezemunkájának szépségét. Látják a célját is. S mert bíznak benne, néha előre is mernek örülni. Lehetnék... Mért nem vagyok a Békefejedelem embere? Mellém te­lepedne ezen a Karácsonyon, és elűzné belőlem a nyugtalanságot. A „mi lett volna, ha...” nyugtalan­ságát; a „másképp kellett volna” nyugtalanságát; a „már késő” nyugtalanságát. Elrontott dönté­seimen való bánkódást. Meggon­dolatlan lépéseim szégyenét. A már kijavíthatatlan hibákat. Mondaná most is, ahogy régen, annyiszor: menj el békével. S én valóban békét találnék végre. Mel­lém telepedne, és elszállna a riadal­mam. Az a békétlenség, amit né­ven nevezni se nagyon tudok. Alaktalan, képzelt veszedelmek ár­nya; borzalmak, melyek rám is le­selkedhetnének; bizonytalansá­gok; a védtelenség és kiszolgálta­tottság rettenete; az „egyedül va­gyok” barátságtalan érzése; .a „nem szeretnek” félelme. Mellém telepedne, és én tudnám, hogy biz­tonságban vagyok, vigyáznak rám, valakinek fontos vagyok. Megtapasztalnám az elrejtettséget. Mondaná nekem, mint régen, any- nyiszor: békesség néktek! Én va­gyok. Ne féljetek! Elszállna a ria­dalom, az alaktalan félelem, és be­köszöntene a béke. Az a belső, amitől jobban függ a külső, mint gondolnánk. Ézsaiás azt prófétálta, hogy va­lamikor a jövőben, aminek bekö­szönte még bizonytalan, távoli ködbe vész, el fog jönni az, akit a mennyei Atya rég ígér. Akiben kö­zénk száll irgalma, szánalma és szeretete. Az a Valaki a békesség Fejedelme lesz. Karácsony éjsza­káján, azon az estén, amikor min­denkiből előbukkan valami furcsa, valami földöntúli, valami „más”- nak a vágya, híre, ígérete, tekint­sünk vissza! Nagyon messzire. Olyan távolra, hogy az az idő már majdnem ködbevész. Olyan hely­re, ami pontos, ma is járt, ma is ismert, homályba csak az üzletté vált turizmus taszítja: a hajdani Betlehem mezejére. Oda, ahol pásztorok tanyáztak nyájaik mel­lett. Békén pihentek mindaddig, amíg angyalkar nem riasztotta fel őket, hogy hírt adjon annak érke­zéséről, aki békességet hoz a Föld­re. A ködbevesző jövőben látta Ézsaiás. A majdnem foghatatlan múltból szól hozzánk. Mégis ő az, aki mellénk lép ma, megszólít, és szava lecsendesíti a vihart, életünk zűrzavarában rendet teremt, hely­rehozza azt, amit mi jóvá nem te­hetünk. S ettől nemcsak könnyűek leszünk, mint akik terhektől szaba­dultak. Ez több lesz. Maga lesz a béke. Nem kavarja föl, meg nem zavarhatja semmi. Beburkolja a je­lenünket, betakaija a holnapun­kat. Szeretete elűzi a félelmet, az alaktalan szorongást, a feszültsé­get és a békétlenkedést. Létezik karácsonyi békesség. Ünnepnapokra kötött fegyverszü­net - magammal és környezetem­mel. De létezik jézusi békesség is, ami nem az ünnep kedvéért kötte­tett. Valahol belül rejlik, a lelkem­ben; ott, ahol meg vagyok győződ­ve arról, hogy Krisztus szeretetétől semmi el nem választhat. Sem ha­lál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem el- jövendők, sem hatalmak, sem ma­gasság, sem mélység, sem semmifé­le más teremtmény (Róm 8,39-39). Ezt a többet kínálja nekünk ezen a Karácsonyom Krisztus. Ezt az állandót, mert az időszakos nem elég. Ezt a mindenre kiterjedőt, mert a részleges nem elég. Ezt a mélyet, mert a felszínes nem elég. O kínálja, mert egyedül Ő adhatja. Hiszen O a békesség Fejedelme. Legyen részünk ebben a mennyből jövő békességben! Szabóné Mátrai Marianna Konferencia a „Találkozás Házá-ban” Egyedülálló műalkotás: a trebechovicei betlehem Csehországban Hradec Královétől, a lengyel határig, az Oriáshegység vidékén érdekes betlehem-kultusz teremtődött évszázadok során. Elba (Labe) mellett 8 kilométerre található Kuks várkastély, s vele szomszédos Betlem (Betlehem). Mindkét hely a cseh barokk művészet emlékeiről is nevezetes. A 17-18. századfordulón élt ott a gazdag Franc Anton von Sporck szeszélyes-tékozló gróf, aki Karlsbaddal (Karlovy Vary) akarta fölvenni a versenyt, miután a magyarországi kuruc felkelések letörésével jól meg­szedte magát. Az Elba bal partján kastélyt, fürdőt, míg a jobb parton kórházat és templomot építtetett. Főként G. B. Alliprandit és a tiroli barokk szobrászművészt, Matthias Braunt foglalkoztatta. M. Braun - tanítványai közreműködésével — sziklából metszette ki az 55 szobrot; melyek készen és félig készen ma szobormúzeumot alkotnak. Braun egy teljes betlehemet is elkészített köböl, a közeli falucskát is Betlehemnek nevezték el. A betlehemek készítése feltehetően 1225-ben kezdődött, amikor Itáliá­ban Assisi Szent Ferenc állított fel egyet. Vannak akik még korábbi időpontot említenek, miszerint a római időkben 354-ben már készítettek betlehemet Jézus születésére. A szakirodalom megemlíti, hogy 1567-ben Piccolominu di Aragona várában Constanze hercegnőnek - egy ládában tartva - volt 116 betlehemi, állatfigurákkal kibővített jászoli alakja. Cseh­országban a betlehemi jászolkészítésnek egyházi tradíciói vannak. Templo­mokban elhelyezve, a 16. század közepétől jelentek meg. Az egyházi világ­ból - a nemesi udvarházak közvetítésével - csupán a 18. században került a falvakba, városokba a betlehemkészítés szokása. A népi alkotók a koráb­bi tiszta vallásos motívumokat saját elképzeléseikkel egészítették ki. Gyö­nyörű betlehemek jöttek létre. Az alkotó népművészek jellegzetes vonása a szerénység volt, így e bájos művecskék készítői többnyire ismeretlenek maradtak. A 18. századvég és a 19. század Csehországban (Magyarországon és másutt is) a betlehemek aranykora volt. Nem csupán fa és papír szolgált a figurák készítéséhez. Készültek agyagból, kenyértésztából és viaszból is. Cinovec környékén volt ónbetlehem, Pradédnál bádogbetlehem, Zelezny Brod környékén üveggömbbe zárt, de széndarabokból készült bányászbet­lehem is. A betlehemalkotók nem elégedtek meg a mozdulatlan figurákkal. Különféle módon elevenebbé tették őket. Az ismert Metelka betlehemet Jilemnicében óraszerkezet hajtja és a néhai Cerny Mlyn-i nagy betlehemet a patak vize hajtotta. A házilag készített betlehemek és figurák jelentős központja a cseh-morva határnál Králiky környéke volt. Feltehető, hogy a králiky betlehem egyes elemei befolyásolták Kapucinát a trebechovicei betlehemi figurák faragásánál. Hradec Kralovetöl 14 km-re lévő Trebechovic pod Orebem a világhírű betleheméről nevezetes. A látvány élményszámba megy! A hagyomány szerint, a múlt század hatvanas éveiben az akkor fiatal Probost József elhatározta a világ legnagyobb betleheme elkészítését. Megvalósításához sikerült megnyernie az ügyes fafaragó Kapucián Józse­fet. Nagyszabású tervük megvalósítása közben, a munka jó baráttá tette őket. Egymást segítő, szeretetteljes légkörben egész életüket a betlehemké­szítésnek és bővítésnek szentelték. Nagy erőfeszítéssel a figurák mozgatá­sát és megelevenítését is sikerült megoldaniok. Segítségükre volt Friml József, ki a korabeli malom-mechanizmusok építésénél szerzett tapasztala­tait érvényesítette. A fogaskerekek, emelők és a tengelyek mechanizmusát fából készítette. A mozgásátvitelt sikerült egy központból a figurákra továbbítania. A figurák többségét hársfából, a mechanizmust pedig bükkfából farag­ták. Néhány apróság kivételével csak fát használtak a betlehemépítéshez. E tekintetben a trebechovicei betlehem egyedülálló. Méreteivel (7 x 3,20 x 2,70 m) a betlehemek óriásai közé tartozik a világon! 50figura élethűen szemlélteti az emberi mozdulatokat, további 100 fahevederen mozog, a többi - 200 figura - mozdulatlan. A betlehem több mint 2000 faragott tárgyat tartalmaz: fákat, épületeket, állatokat stb. Hét szinten két világ találkozik. A bibliai jeleneteket bemutató alakok mellett ott szerepelnek a századforduló cseh falujának lakói is. A betlehem központjában a Bibliából ismert jászol-jelenet pompázik. A kis Jézus körüli szereplőket úgy alkották, hogy azok 30 mozdulatot tehet­nek. A három király ábrázolása a legarchaikusabb. Alakjait a régi cseh bibliák képei alapján faragták. Hatásos a katonák arckifejezése, akik Heró- des parancsára kisgyermekeket gyilkolnak, de az anyáé is, aki ártatlanul megölt csecsemője felett zokog. Jézus és a 12 apostol-csoportot szemlélve, magával ragadó a fafaragás művészete. Kimagasló teljesítmény Júdás alakja. A keresztút stációi pedig megrenditöen hatnak. Ezeket látni kell! Feltehetően a bibliai jeleneteket személyesítőfigurák a régi cseh bibliail­lusztrációk és az olasz reneszánsz mesterek művei reprodukciói alapján készültek. Az ábrázolt városka emberei viszont annyira élethüek, hogy számos korabeli trebechovicei polgár a betlehem figuráiban magára ismert, amivel akkor büszkén dicsekedtek. A betlehemben több mint 20 mestersé­get faragtak ki. Kapucián remekbe faragta szomszédját a két segéddel s az éppen fonalat fonó feleségével. De felismerhetjük a helység kovácsát, a kádárt, a köszörűst, az ácsot, a favágót, takácsot, bognárt, asztalost, a vajat köpülő asszonyt, a szenet fejtő bányászokat, a malomból lisztet talicskázó férfit. Csoportot alkotnak, kik ajándékot visznek Jézuskának: a helybeli vadászok, akik rúdra akasztott szarvaszsákmányt cipelnek hátu­kon, szőlősgazdák a bort viszik. A fúvószenekar éppen rázendít a téren. Legszebb faragások közé sorolható a 7 „élő" fa, melyek közül 6 hársfa, a hetedik pedig csonkjaiban maradt, üres tölgy. Érdekes, hogy a kifaragott szakmák közül hiányzik a fazekas és a tímár, pedig abban az időben több ilyen dolgozott Trebechovicén. A betlehemet először - még Probost életében - 1906-ban Chrástban, Chrudim közelében állították ki, ahol aranyéremmel jutalmazták. A két alkotó halála után a betlehemet az elpusztulás veszélye fenyegette. Azonban Skrivan Ferenc érdeme, hogy a harmincas évek elején a betlehemet megvette, megjavította. A mechanizmus kézi hajtását villanyerőre cserélte. A rendbehozott betlehemmel számos kiállításon vett részt (Prága, Brünn, Pozsony, Kassa). A második világháború alatt a betlehemet sike­rült elrejtenie. 1945 után legnagyobb sikerét az 1967-es montreáli világki­állításon aratta. Aztán még kétszer mutatkozott be külföldön. 1968-ban a holland gyermekvároskában - Madurodamban - és 1970-ben a londoni kiállításon. 1972-ben került végleges helyére a trebechovicei emléké pillét be, ahol azóta milliónál több látogató csodálta meg. A betlehem egész évben megtekinthető, kivéve november hónapot, ami­kor a szükséges javításokat, karbantartásokat végzik az egyedülálló műal­kotáson. A muzeális értékű, gyönyörű betlehem a korabeli egyszerű cseh emberek mesteri ügyességének bizonyítéka. Karácsony tájékán - Jézus Krisztus születésére emlékezve - különösen sokan zarándokolnak, látogatnak el e csehországi betlehemhez. Dr. Domonkos János 1 L A i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents