Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-11-20 / 47. szám

Zsinati Híradó 1994. november 20.

EGYHÁZUNK SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

Zsinatunk munkája során most érkezett el az úgynevezett felsőbb egyházkormányzati szintek, az egyházmegye, az egyházkerület és az országos egyház törvényi szabályozásához. Az októberi ülésszak hat ülésén tárgyalta egyelőre még általános vita keretében az erre vonatkozó törvényjavaslatokat.

Terjedelme miatt (mintegy negyvenöt oldalnyi szövegről van szó) nincs arra mód, hogy a Zsinati Híradó teljes terjedelmében közölje a törvénytervezeteket és az azokhoz fűződő magyarázatokat. De talán nincs is itt erre szükség. Hiszen sok olyan szabályozási részletkérdés van, amelyek bár szükségesek, de közérdeklődésre nem tarthatnak számot. így például az, hogy a különféle tisztségek választásánál az egyházközségi közgyűlések írásban betöltött szavazatait az eljárás lefolytatása után levéltárban kell elhelyezni. Vagy az a szabályozás, hogy azt a presbitert vagy közgyűlési tagot, aki az ülésről három ízben igazolás nélkül elmarad, tisztségéről lemondottnak kell tekinteni. Bármilyen szervezet, így az egyház szervezetének is hatékony és egyértelmű működési feltétele, hogy az pontosan, félre nem érthető módon szabályozott legyen, és ehhez a fenti részletkérdések is hozzátartoznak, sok más egyébbel együtt. De ezeket a szabályozási kérdéseket a zsinat is majd csak a részletes vitában fogja mondatról mondatra tárgyalni. Most az általános szempontokról, a nagy összefüggésekről, a fő irányokról, a törvényi szövegek mögött meghúzódó szándékokról folyt a vita, s így ez az írás is erről szeretne néhány pontban beszámolni.

1. Küldetés és szervezet

Bár az egyház szervezetének kérdéseiről van szó, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a szervezet nem öncél, hanem az egyház küldetéséért van. Azért, hogy az egyház eleget tudjon tenni annak a megbízatásnak, amelyről „Az egyházi szolgálat” című törvényi fejezet első mondata is szól, s amelyet szövegében a zsinat már korábban elfogadott: „Az egyház elsődleges szolgálata az evangélium hirdetése annak érdekében, hogy a Jézus Krisztusban való megigazító hitre eljussunk. Az evangélium az egyház létének forrása és értelme, hirdetése az egyház missziói küldetése, és minden egyéb szolgálatának alapja".

Ugyanakkor a küldetés végzése elválaszthatatlan a szervezeti kérdésektől. A kapcsolat kölcsönös: a szervezeti kérdések jó megoldása az egyház küldetését segíti, a rossz szervezőt éhtték akadálya lehet. Ezért az egyházi szervezetre vonatkozó jelenlegi törvénytervezetekben ismételten megfogalmazódik annak szerepe, rendeltetése is: miért van, mi a szerepe és létjogosultsága. Erre itt legyen elég egyetlen példa. Az 1891-es Egyházi Alkotmány az egyházmegyét még kizárólag szervezeti oldalról határozza meg: „Több egyházközségnek egyházi kormányzás, közigazgatás és rendtartás végett felsőbb hatósággá egyesülése alkotja az egyházmegyét (espe- rességet)”. A meghatározást szó szerint átvette az 1937. évi törvénykönyv is, s majdnem ugyanígy szerepel ez a református egyház törvénykönyvében, és mostani alkotmánytervezetében is. Alig valamivel más az 1966-ban elfogadott - jelenleg érvényes törvényi szöveg is: „Az egyházmegye meghatározott földrajzi területen levő gyülekezetek magasabb egyházkormányzati szerve”. Pedig

az egyházmegye rendeltetése sokkal több, mint ami az egyházkormányzás szervezeti fogalmába belefér. Ezért az új törvénytervezet így fogalmaz:

„Az egyházmegye meghatározott területen levő egyházközségek egyházigazgatási szervezete, testvéri, szolgálati és gazdasági közösségük megélésének színtere... Az egyházmegye szerepe:

a) a területén lévő egyház- községek összefogása, segítése és közös alkalmainak szervezése,

b) a lelkészi szolgálatok és a lelki események összehangolása,

c) az egyházmegyében az egyházi szolgálat zavartalansága feletti felügyelet.

Működése érdekében

a) megválasztja önkormányzati szerveit és tisztségviselőit,

b) meghozza azokat a gazdasági, szervezeti és szervezési döntéseket, amelyek az egyházmegyét és egyházközségeit - azok belső önkormányzatának és jogi önállóságának sérelme nélkül - érintik."

2. Hagyományőrzés és korszerűség

Egyszerre feladat mind a kettő. Egyrészt őriznünk kell egyházunk történelmének több évszázados értékeit. Ugyanakkor a tradíciókhoz való ragaszkodás nem lehet merev és egyoldalú, nem lehet a hagyományok túlbecsülése sem, hiszen a mindig változó kor kihívásainak is meg kell felelnie az egyház szervezetének is.

1791-ben volt az első országos zsinatunk Pesten. Ez már a vallási türelem jegyében ülésezett: az új vallásügyi törvény megadta egyházunknak is a zsinattartás és a saját egyház- szervezet kialakításának jogát. Ez a zsinat az egyház szervezetére nézve fontos alapelveket rögzített. Egyike ezeknek az, hogy a zsinat az egyház önrendelkezési jogát (közvetlenül és közvetve) a gyülekezetek kezébe tette le. Ezt szoktuk „gyülekezeti elv”-nek is nevezni. Ez a szervezeti alapelv is egyházlátásunkból fakad: „Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki” (Ágostái Hitvallás VII. cikk). Es mert az egyház az igét hallgató és a szentségekkel élő gyülekezetekben él, ezért helyes, hogy az egyház jogi életében is a súlypont az egyházközségekben legyen. Ezt mondja ki a zsinatunk által már ugyancsak korábban elfogadott törvényszakasz:

„Az egyházközségnek, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház részének alanyi joga, hogy részt vegyen annak törvényhozásában, kormányzásában és igazságszolgáltatásában. Ezt a jogát a törvényben meghatározott tagjai és küldöttei révén gyakorolja úgy, hogy közvetlen vagy közvetett képviselettel jelen van az egyházmegyei, egyházkerületi és országos igazgatási és bíráskodási szinteken, azok választási és döntési folyamataiban, és az egyházunk törvényeinek megalkotására hivatott zsinat munkájában. Ezért joga a Magyarországi Evangélikus Egyház életének egészét és részterületeit ismerni, beleszólni kérdéseibe és döntéseibe. Másrészt kötelessége arányos mértékben részt vállalni az egyház egészének feladataiból, gondjaiból és terheiből."

Mindebből következően őrződik tovább az a hagyomány, hogy az egyházmegyék és az egyházkerületek tisztségviselőit: az esperest, a püspököt, az egyházmegyei és egyházkerületi felügyelőt az egyházközségek választják, és nem valamiféle hierarchikus hatalmi rangsorból eredően felülről nevezik ki. Ezért választják továbbra is az egyházközségek az egyházmegyei presbitérium és közgyűlés tagjait is, s vannak jelen közvetett képviselettel az egyházkerületi és országos presbitériumban és közgyűlésen is.

Ugyanakkor meg kell találni a presbitériumok és közgyűlések korszerű működésének feltételeit. Milyen legyen az összetételük, hogy az megfelelő képviseletet hordozzon, ugyanakkor rugalmasan működtethetők legyenek? Mi legyen a hatáskörük egymáshoz viszonyítva is? Itt is tanít az egyháztörténet. Korábban az egyházmegyénél, egyházkerületnél és az országos egyháznál csak közgyűlések voltak. Egy-egy országos („egyetemes”) közgyűlés évente ülésezett, több napon át is, döntve egyházunk egészének kérdéseiben. Az egyházmegyei, egyházkerületi és az országos presbitériumokat csak az 1934-37. évi zsinat hozta létre. Jelenlegi törvényeinkben a presbitériumok közigazgatási szerepe tovább nőtt a közgyűlésekhez képest. Ez utóbbiakat a mai szabályozás szerint csak három évente hívjuk össze, hatáskörük is alig maradt, így szerepük formálissá lett. A mögötte lévő tendencia alig szorul magyarázatra: egy diktatórikus helyzetben könnyebb volt irányítani, kézben tartani és előre eldöntött határozatokat hozni egy szűkebb testületben.

A zsinat elé most került törvénytervezetek egyik célja ezen a területen is a jogsérelmek orvoslása : visszaadni a közgyűlések elvett rangját és tekintélyét a határozathozatalban, a rendeletalkotásban és ellenőrzésben. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a mai felgyorsult életritmus két-három napos közgyűlések tartását aligha teszi lehetővé, így a végrehajtás konkrét feladatai a presbitériumokra várnak továbbra is. Mindkét testület működése jobbá válhat azzal is, hogy a választottak nem alkalmi, hanem hat évre szóló megbízást kapnának.

3. A paritás kérdései

Egyháztörténeti örökségünk az a hagyomány is, hogy az egyházmegyei, az egyházkerületi és az országos egyház presbitériumaiban és közgyűlésein egyenlő számú lelkészi és nem- lelkészi képviselő van jelen. Paritás van abban is, hogy a lelkészek, esperesek és püspökök mellett ott vannak a felügyelők is. Ezt is alapelvként mondta ki a 200 évvel ezelőtti első egyetemes zsinat, amelyik az egyház kormányzatát a lelkészek és nemlelkészek között közössé tette.

Ezt a hagyományt is őrzi a most tárgyalt törvénytervezet, amelyik pl. az egyházmegyei elnökségre nézve kimondja, hogy „az esperes és az egyház- megyei felügyelő egyenlő joggal és felelősséggel vezetik és képviselik az egyházmegyét, irányítják közigazgatását és annak összes ügyeit egyetértőén intézik". Ugyanígy fogalmaz a tervezet a többi egyházkormányzati szintre nézve is. Az egyenlő jog és felelősség a paritásból következik. Ugyanakkor kérdés marad mindegyik egyházkormányzati szinten ez a hatásköri azonosság és feladatkörük megosztása. Hiszen az elnökségek nemlelkészi tagja nem főállásban vezet és képvisel, ebben saját hivatása miatt csak segíteni képes. A vita a zsinaton, ezt megelőzően a szakbizottságban is arról is folyt, hogy hogyan lehet meghatározni az elnökségek közös és egymás között megosztható feladatait, hogy az egyenlő jog és felelősség kimondása ne legyen csupán illúzió.

További kérdések adódnak a paritás kérdéséről országos szinten. Az alapelvi vita arról is szólt, hogy megmaradjon-e a hagyománynak megfelelően az országos felügyelő tisztsége, amelyik egyházunk történelmében hosszú időn keresztül az evangélikus egyházkerületek

(Folytatás a 2. oldalról) hogy lelkészük „teljes munkaidejére” igényt tarthassanak. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket mindkét fél méltányosan kezelje, és tisztességes megállapodásban rendezzék a viszonyokat.

A zsinati bizottság, ületve a zsinat tagjai a viták során kivétel nélkül úgy ítélték meg, hogy a parlamenti képviselőség, a magasabb pártfunkció, és a függetlenített polgármesterség kimeríti a tartós és egész embert kívánó elfoglaltság fogalmát. Ennek a felfogásnak az az üzenete, hogy az evangélikus lelkésznek nemcsak állampolgári joga, hogy ilyen tisztségre megválasszák, hanem, ha elvállalja, kötelessége is, hogy tisztének és válaszA gyülekezeti elv nem csak elméletileg alapvető, hanem érvényesülése valóban a megújulási folyamat középpontja. Az egyház jövője az erős gyülekezetek közössége, akik elsősorban magukról, tagjaikról képesek gondoskodni, másodsorban hozzá tudnak járulni a közös terhekhez. Ezt a folyamatot elősegítő törvények kellenek.

A folyamat másik pólusát, az országos egyház tevékenységének a formálását segítette jobban megérteni a szlovák helyzet megismerése. A Zsinat ülésén talán ez a téma váltotta ki a legszínvonalasabb vitát. Örvendetes volt, ha nyilván nem is lehetett elvonatkoztatni a mai helyzettől és személyektől, hogy a vitában az elvi megközelítés volt az uralkodó. Nem kétséges, hogy a jövőben az egyházmegyei és az egyházkerületi szint megtartása mellett a gyülekezeti és az országos tevékenység kap napi hangsúlyt, itt folyik a rendszeres munka. Az egyházmegye nagyobb hatáskört kell kapjon a decentralizáció folyamatában, de nem csökken az egyházkerület felelőssége, a püspök, a felügyelő kompetenciája. A gyakorlati munka, a végrehajtás zajlik a gyülekezetekben, illetve országos szinten. Ez utóbbi, a technikai fejlődésnek is köszönhetöleg, képes lehet az egyházmegyék és az egyházkerületek adminisztrációs terheit átvenni, a naprakész gyülekezeti adatok birtokában. Országos szinten jelenik meg az iskolák, az országos szeretetintézmények felügyelete, valamint a sajtómunka és a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer java része.

A Zsinat hátralévő nagy leckéje: dönteni az egyházi struktúráról. Az egyházmegyei szint erősítése ellene látszik mondani az egyházkerületek száma növelésének, ugyanakkor sokan mindkettőt egyidejűleg támogatják. A szlovák modell mindenesetre figyelmet érdemel. A mienkhez hasonló lélekszámú egyházban két kerület működik, viszont az országos egyház élén egyetemes püspök és felügyelő áll. így valósul meg a decentralizáció mellett a szükséges centralizáció is.

Érdekesség, hogy most szüntették meg a főtitkári tisztséget, ezentúl igazgatónak nevezik, a mi zsinati javaslatunkban ügyvezető titkár szerepel.

Mindig le kell írjuk a minőség szót, amikor az egyházi intézmények fejlesztése van napirenden. Szarvason a lazarénusok segítségével minőségit ugrott a szeretetmunka, megőrizve a magas szakmai színvonal, a folyamatos továbbképzés mellett a gyülekezeti munka melegét. Kiskörösön sok egyéb mellett a kulturális vonatkozások, köztük kiállítások gazdagították a reformáció heti eseménysorozatot. A sokszínűség és a törvények adta keretek jó összhangban lehetnek.

Talán azért is jó emlékű ez a zsinati ülésszak, mert mindhárom napon végig teljes volt a határozatképesség. Bizonyára szerepet játszott ebben a Zsinat lelkész elnökének minden zsinati taghoz eljuttatott felelősségébresztő testvéri levele. Persze, itt is kölcsönhatásról van szó. Mind teljesebb a jelenlét, annál eredményesebb lehet a munka.

Dr. Frenkl Róbert

együvé tartozásának egyetlen megnyilvánulása volt, vagy megteremtődjék-e a létszám paritása az országos vezetésben is?

4. A tisztségek időtartamának kérdése

A jelenlegi törvények szerint a püspököt, az egyházkerületi és az országos felügyelőket élethossziglan választják az egyházközségek. A zsinat előkészítése időszakában megszületett javaslatok döntő többsége a ciklikus választás mellett szól a püspök választására nézve is, mint ahogyan ez többek között az esperes és az egyház- megyei felügyelő esetében eddig is hatévenként történt.

A zsinat elé került törvénytervezet fő szövegében ez a javaslat szerepel: „A püspököt az egyházkerület egyházközségeinek közgyűlései legfeljebb hat évre választják. A megválasztás feltétele legalább tíz év gyülekezeti lelkészi szolgálat és a be nem töltött 60. életév. Megbízatása lejárta után a mindenkori lelkészi nyugdíjhatáron belül újraválasztható.” Lehetséges változatként ott van a törvénytervezet szövegében az a megoldás is, hogy a püspök választása a mindenkori lelkészi nyugdíjkorhatárig történjék. A változatokkal kapcsolatosan érvek és ellenérvek hangzottak el a zsinaton, egyelőre még döntés nélkül.

5. Állandó helyettesek

Hatályos törvényünk nem ismeri a püspökhelyettes fogalmát csakúgy, mint ahogyan az espereshelyettesét sem. A püspök helyettese ma hivatalból az egyházkerületi lelkészi főjegyző, aki nem állandó helyettes, hanem csak szükség esetén, alkalomszerűen helyettesíti a püspököt: „A püspök helyettese a püspöki szék üresedésé esetén, vagy külön megbízása alapján végezhet püspöki teendőket”, - mondja ki a hatályos törvényszöveg. Érvényben lévő törvényünk tehát mindenütt arra az álláspontra helyezkedik, hogy állandó helyetteseket nem jelöl ki olyan értelemben, hogy azok külön tisztséget jelentenének. Az új törvényjavaslat állandó püspökhelyettesi tisztség bevezetését kezdeményezi a megnövekedett püspöki feladatokra tekintettel is. A nagyobb munkamegosztást jelentő és megosztott felelősséget segítő püspökhelyettes a püspök állandó munkatársa és tényleges segítője lehet pl. a püspök betegsége vagy külföldi tartózkodása esetében, de egyéb feladatokban is.

Jelenlegi törvényünk szerint a püspök nem helyettesíthető a következő püspöki teendők esetében: a lelkészek felavatása, a templomok felszentelése, a gyülekezetek látogatása és az istentiszteletek rendjének megállapítása. Ennek a szabályozásnak a megmaradása korlátozná a püspök és helyettese között a megosztható feladatokat. így ugyanis a püspök helyettese bizonyos püspöki teendőket továbbra sem végezhetne el: esetenként sem látogathatna meg a püspök helyett egyházközségeket a püspöklátogatás „canonica visitatio” igényével, rangjával és hatásával,

(az ilyen jellegű gyülekezetlátogatás egyébként teljesen ki is veszett a gyakorlatból), vagy kivételesen sem szentelhetne fel pl. gyülekezeti házat, jelentős változáson is átesett renovált templomot. Ilyen szabályozás mellett a püspökhelyettes gyakorlatilag továbbra is csupán cím maradna. De az a szabályozás, amely a püspök kizárólagos jogává teszi az idézett cselekményeket, nem igazolható teológiailag. Ezért a törvénytervezet javaslata: „A püspökhelyettes az egyházkerület gyülekezeti lelkészei közül választott lelkész. Püspökhelyettes egyidejűleg esperesi tisztséget nem viselhet. A püspökhelyettes feladata a püspök helyettesítése és a püspök feladataiban való segítés.”

6. Az országos bizottságok szerepe

Ma is működnek egyházunkban országos bizottságok, így missziói, katechetikai, diakóniai, építési és egyházművészeti stb. bizottságok, de van bizottsága az ökumenikus és külügyi kapcsolatoknak, újabban pedig az oktatási és nevelési intézményeknek is. Ma a bizottságok törvényi szabályozás nélkül működnek, csupán konzultatív, tanácsadó, informatív jogosítványuk van, ami gyengíti szerepüket, felelősségüket, és rontja munkájuk hatásfokát. A törvényjavaslatban visszatér az a régi szabályozás, amikor a bizottságokat az egyetemes (országos) közgyűlés nem csupán megválasztotta, hanem működtette és ellenőrizte is. így megbízatásuk keretén belül döntési joguk van. A bizottságok elnökeinek hivatalból való közgyűlési jelenléte, a bizottságoknak az országos közgyűlésen történő beszámolási kötelezettsége, és a javaslataik feletti döntés biztosítja a hatékony működés feltételeit. Az új törvényjavaslat szövege: „Az országos közgyűlés irányítja, felügyeli és segíti a Magyarországi Evangélikus Egyház lelki, szellemi és anyagi életét. Ennek segítésére saját tagjaiból és választott szakértőkből országos egyházi bizottságokat alakít. A bizottságok számát, összetételét, működését és feladatát országos szabályrendelet szabályozza. A bizottságok végzett munkájukról az országos közgyűlésen beszámolási kötelezettséggel tartoznak, javaslataikat a közgyűlés hagyja jóvá, munkájukért a közgyűlés egésze felelős."

Mindez csupán ízelítő lehet abból a törvénytervezet- csomagból, amit a zsinat 3. számú szakbizottsága a zsinat egésze elé terjesztett egyházunk szervezeti felépítésével kapcsolatban. Sok minden meg sem említhető egyetlen beszámoló cikk terjedelmének korlátái között, s a megemlített kérdések érvrendszere is szükségszerűen hiányos. Mégis talán megéreztet valamit így is az ezzel kapcsolatos zsinati munkából, annak útkereséséből és felelősségéből is.

Zászkaliczky Péter

tói bizalmának lelkiismeretesen és teljes erejével megfeleljen. Nem korlátozzuk tehát a politizálást, hanem tisztességes, áldozatos és elkötelezett közéleti szerepvállalásra buzdítunk. Az individualista felfogás szívesen hangoztatja az egyéni jogokat; mi nem tudunk megfeledkezni a vezető felelősségéről, amellyel Istennek is, a közösségnek is tartozik.

E törvény másik üzenete, hogy a lelkészi szolgálat is tartós és egész embert kívánó elfoglaltságot jelent. Lelkészeink legnagyobb része vállalja ezt az áldozatos életet. Az lenne a kívánatos, hogy ne legyen a szolgálat mellett semmi „világi” elfoglaltságuk. De a gyülekezeteknek is eszerint kell megbecsülniök lelkészeiket! Sőt, a lelkész-feleségeket (és a lelkésznők férjeit) is, akiknek szolgálatáról egyházi törvényeink nem szólnak, s akiknek áldozatairól mi magunk is sokszor megfeledkezünk.

Az egyház nemlelkészi tisztség- viselőinek közéleti szerepvállalását a zsinat nem szabályozta. Nyilvánvalóan azért, mert ők egyházi tisztségüket főfoglalkozásuk mellett látják el. Ennek a körülménynek is van azonban egy üzenete: a felelős protestáns közéletiség hagyományait, értékeit a nemlelkész evangélikusoknak kell tehetségükhöz képest hordozniok, tisztességes és áldozatos politizálással nekik kell elsősorban a város javán, gyermekeink jövőjén a közéletben is mun- kálkodniok.

Thurnay Béla