Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-11-20 / 47. szám

Zsinati Híradó 1994. november 20. AZ EGYHÁZ EVANGÉLIZÁLÓ ÉS MISSZIÓI MUNKÁJA Gondolatok dr. Mnntag Andor igehirdetéséből Elhangzott 1994. október 9-én Egyházunk hatalmas súlyú, központi kérdése az evangélizáló és missziói munka. Értékes lehető­ségünk, hogy a zsinat keretében alapvető fogalmait, törvényeit egyértelműsítsük, jelentőségének megfelelően kifejtsük s ezzel erősít­sük. Ennek a munkának általános kérdései között rögzítettük az evangélizáció, a belmisszió és a külmisszió ma elfogadható egy­mástól megkülönböztető jellegze­tes tartalmát, területét. Ezzel a ke­zelésükhöz használható terminoló­giát alkalmazhatunk. „1. §. Az evangélizáció és misszió az egyház alapvető hivatása, ezért annak érvényesülnie kell az egyház egész munkájában. Ébresztő evangélizációval az egy­háztól eltávolodott megkereszteltek felé, belmissziós szolgálattal a hazai nemkeresztyének felé, külmissziós felelősséggel pedig a külföldi nem­keresztyének felé fordul az egy­ház.” Egyházunknak tervszerűen úgy célszerű stratégiáját alakítania, hogy a még elérhető, de eleven kapcsolatot a gyülekezetekkel megkereszteltségük ellenére sem tartó testvéreink felé is szervezett, erőteljes evangélizációs munkával forduljon. Népegyházunk isten- tiszteleti, szolgálati rendjével, fele­kezeti értékeivel, népi adottságai­val drága kincs. Sok területen azonban ma is pusztul, létszáma csökken, gyüle­kezeteiből több elszórványosodik, sok szórványa eltűnik. Meg kell találnunk betegségeinek, hiányai­nak, mulasztásainak ellenszerét, a Szentlélek ajándékozta utakat. Ezek között talán a leglényegesebb a megtérésre hívó, ösztönző evan­gélizációs munka kibontakozása, amelyben népegyházunk megpró­bálja elérni saját tagjait, az evangé­likus keretek között megkeresztel­teket. Ugyanakkor nagy belmissziós erőfeszítéssel kell fordulnunk a meg sem kereszteltek felé. Magyar- ország - különös tekintettel az atheista törekvésű évtizedekre - belmissziói terület lett s az is ma­rad. Számos jószándékú, teljesen közömbös hazai társunk felé va­gyunk adósok a Krisztusról szóló, szeretetteljes örömhír valóságával. De ezzel a készséggel kell felkészül­ten fordulnunk a sokszor az egy­házat támadó, kemény hitetlenek felé is. Hiszen közöttük számosán speciális bajokkal, iszákossággal, kábítószerrel, öngyilkossági kísér­letekkel birkóznak. Felelősségünk területére tarto­zik a külföldön élő nemkereszté­nyek tömege is. Kétes értékű an­nak az erőtlen egyháznak az evan­gélizációja, belmissziója, amelynek nincs külmissziója. Bármilyen las­san, nehezen, egyesületekre tá­maszkodva alakul is ki egyházunk külmissziós tevékenysége, ennek kereteit törvényeinknek biztosíta­nia kell. Szükséges ezért az evangélizáci­ós és missziói szolgálatok hivatász- szerű végzőinek, alkalmas munká­sainak kiválasztása. „2. §. Az evangélizáló és missziói küldetés minden felelős egyházköz­ségi tagnak szól. E szolgálatok hi­vatásszerű végzésével az egyház kü­lön szolgálattevőket is megbízhat. Ezért az egyház erre a szolgálatra alkalmas munkásokat készít fel és küld ki.” Ennek a hivatásszerű szolgálat­nak rendjével és munkásaival fog­lalkozik a törvény 2. fejezete. Hangsúlyt helyez arra, hogy az evangélizáló és missziói munka az egyházközség szolgálatának a lel- készi munkatervnek és az évi jelen­tésnek is szerves része legyen. Ser­kenti a felelősséget evangélizáló al­kalmak, missziói napok, offertóri- umok meghirdetésének, tartásá­nak előírásával. Majd az egyházmegyék, az egy­házkerületek evangélizációs és missziói felelősének megbízási rendjét rögzíti a törvény. Nagyon jellemző vita alakult ki azon, hogy lehet-e az egyházmegyében nemlel­kész evangélizációs és missziói fele­lős? Hiszen a lelkész is és a nemlel­kész is általában főállása melletti szolgálatként végezheti ezt a külön­leges munkát, az evangélizációk és missziói alkalmak szervezését. Egy­házunk klerikalizálódásának egyik fokmérője, hogy messzemenő al­kalmasság esetén számba veszi-e nemlelkészeinek szervezői és igehir­detői felkészültségét az egyházme­gyei tisztségeknél. A döntést a zsi­nat olyan megfogalmazásával hi­dalta át, hogy „Az egyházi szolgá­lat” című törvény hasonló kérdései között dönt ebben a kérdésben is. Komoly, de mostani nehéz egy­házi helyzetűnket számbavevő hangsúly esik a missziói bizottsá­gok létrehozására. Az egyházme­gyék - szabályozott rendben - csak akkor hozzanak létre bizottságot, ha erre alkalmas szolgálók állnak rendelkezésre. Az országos egyház azonban egy jól szervezett, pontok­ban szabályozott országos evangé­lizációs és missziói bizottságot hoz létre az egyházkerületekből egyenlő létszámú taggal. „8. §. Az országos egyház az egy­házkerületekkel összhangban az egyházkerületekből egyenlő létszá­mú taggal országos evangélizációs és missziói bizottságot hoz létre, amely munkatervét összeállítja, végrehaj­tását irányítja és ellenőrzi. Az orszá­gos evangélizációs és missziói bizott­ság legalább 12 tagú. Tagjai közé tartoznak az egyházkerületi evangé­lizációs és missziói lelkészek, továb­bá a Teológiai Akadémia delegált küldötte. Vezetőjét tagjai közül a bizottság szavazattöbbséggel maga választja. A vezető köteles legalább éven­ként egy tanácskozást összehívni a munka megbeszélésére. Erre a ta­nácskozásra meghívja az egyházme­gyei evangélizációs és missziói meg­bízottakat, a különböző ilyen jellegű munkaágak, egyesületek és intézmé­nyek vezetőit. Az országos evangélizációs és missziói bizottságba saját egyházke­rületük küldötteit az egyházkerületi presbitériumok javaslata alapján az egyházkerületi közgyűlések választ­ják.” Végül az evangélizációs és misz- sziói intézmények működési rendjé­ről döntött a zsinat s ezzel ennek a törvénynek első két fejezetét alakí­totta ki részletes vitában. A törvénynek a továbbiakban még két fejezetét veszi számba a zsinat: 3. Az evangélizáló és missziói munka területei, eszközei, valamint 4. Az evangélizáció és misszió munkásainak képzése és szolgálat­ba állítása című fejezeteket. Remél­hetőleg a következő ülésszakon ezek részletes vitája zátja ennek a sokat és sokféleképpen vitatott tör­vénynek a megalkotását. Folyó év június 2-án a Bizottság tel­jes ülést tartott Budapesten az Orszá­gos Egyház központjában. A Bizottság újólag áttekintette a kialakult helyzetet és megállapította, hogy a Zsinat teljes ülése elé sajnálatos módon eddig még részletes vitára nem bocsátották a Bi­zottság által benyújtott, az egyház gaz­dálkodásáról szóló törvénytervezetet. A Bizottság ugyanakkor bizonyos fo­kig megérti a Zsinat e téren tapasztal­ható tartózkodó magatartását, tekin­tettel arra, hogy álláspontja szerint a végső érdemi törvényjavaslat kialakítá­sához az alábbi fontos kérdések eldön­tése, illetve azokban való állásfoglalás alapvetően szükségesnek látszik. 1. Mind a Bizottság tagjai, mind pe­dig annak elnöke több felszólalásában jelezte már, hogy az anyagi kérdések végső rendezése nagymértékben függ a belső egyházkormányzati rend felépíté­sétől formai szempontból, ugyanakkor viszont tartalmi szempontból az elfo­gadott egyházkormányzati koncepció­tól függetlenül célszerűnek látszik pénzügyi tekintetben az egységesítés. Erre alapvetően azért van szükség, mert a hatályos magyar pénzügyi jog­szabályok, olyan szakmai előírásokat írnak elő, kötelező jelleggel, amelyek Az alapige (Jn 5,1-17) egy so­kak által jól ismert hosszú törté­net: Jézus Jeruzsálemben, a Bet- hesda-tónál meggyógyítja a 38 éve beteg embert, akinek „nincs embere”, aki segítsen rajta, hogy bevigye a vízbe, amikor annak gyógyító ereje jelentkezik. A tör­ténetben hangsúly esik arra, hogy ez a gyógyítás szombatna­pon történik. Erre a vasárnapra (Szenthá­romság ünnepe utáni 19. vasár­nap) nyilván az alapige utolsó verse miatt került ez a történet. Ennek a vasárnapnak egyházunk rendje szerinti témája: „Járjunk elhivatásunkhoz méltóan - Mun­kában". A 17. vers pedig így szól, Jézus szavaként: „Az én Atyám mind ez ideig munkálko­dik, én is munkálkodom”. Hosszú történet ez, és nagyon csábító, egy egész igehirdetés- sorozatot lehetne róla tartani. De egy vasárnapi prédikációba betartására csak és kizárólag szakem­ber képes, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy történelmi távlatban gondolkod­va sem fogja elérni egyházunk azt az anyagi szintet, hogy ezeket a szakem­bereket az egyes egyházközségek képe­sek legyenek folyamatosan alkalmazni és megfizetni. Éppen ezért a Bizottság javasolja a T. Zsinatnak megfontolásra annak eldöntését, hogy szigorúan pénz­ügyi vonatkozásban a Magyarországi Evangélikus Egyházban csak és kizáró­lag két szint létezzen, nevezetesen az egyházközségek, mint alapintézmé­nyek és az Országos Egyház, mint pénz­ügyi gazdasági szolgáltató központ. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az örvendetes módon egyre előre- haladottabbá váló gépesítés miatt ez viszonylag könnyen kialakítható, hi­szen az Országos Egyház számitógép központja mind a különböző adóne­mek, mind az egyéb pénzügyi kötele­zettségek vonatkozásában elvégezné „bérben” az egyes egyházközségek mint önálló jogi személyek pénzügyi kötelezettségeit... 2. Egyházunkban mindennapos fe­szültséget jelent a lelkészi illetmények különbözősége. A különbözőség oka vüágos, hiszen az egyes egyházközsé­csak az fér bele, hogy egy vagy két fő gondolatra figyeljünk. Az egyik Isten, Jézus „munkál­kodása”. Talán erre hívja fel a figyelmet: Ne úgy képzeljük el Istent, hogy valahonnan fentről, a „mennyországból” néz ben­nünket és ezt a világot, hanem ő itt van, és nemcsak „néz” ben­nünket, hanem cselekszik, tesz valamit. És az sem mellékes, hogy mit tesz. Ez a történet min­denesetre azt hangsúlyozza, hogy Jézusban a minket segítő, ba­junkban mellénk álló Isten jött hozzánk. Ezzel összefügg ennek a vasár­napnak a témája: a mi munkál­kodásunk. Az, hogy a keresztyén ember hivatása a munka. Ne fe­lejtsük el, hogy ránk, keresztyé­nekre (templombajárókra, bib­liaolvasókra, imádkozókra) úgy néznek az emberek, hogy mi Is­tent képviseljük. Valahogyan ránk nézve képzelik el az Istent. És az is igaz, hogy legjobban az­zal képviseljük az Istent, ha nem felejtjük el, hogy minden mun­kánkkal másokat szolgálunk. Tudjuk-e úgy képviselni Istent ebben a világban, hogy bármi­lyen fontos is, nem a keresetün­kért, anyagi javakért dolgozunk, hanem másokért, hogy mun­kánkkal embertársainknak, kö­zösségünknek szolgálunk? Tu­dunk-e akár áldozatot hozva is, vagy közvéleménnyel szembe- szállva is másokért munkálkod­ni? Mert a történet másik jellem­ző vonása a Jézus és a zsidók gek anyagi teherbíróképessége erősen eltér. Ugyanakkor a lelkészi szolgálat színvonala a teológiai munka elismeré­se miatt feltétlenül célszerűnek látszana egy bizonyos központi fizetési rend (fi­zetési osztályok) bevezetése, amely a lelkésztestvérek számára is előre kiszá­míthatóvá tennék, hogy többletmun­káért, többlettevékenységükért milyen anyagi ellenszolgáltatásra számíthat­nak biztosan. > 3. Igen régi vita egyházunkban az egyházi adó kérdése. A Bizottságinak az az álláspontja, hogy e tekintetbén is a T. Zsinat döntését kell kérnie, hiszen egész más a bevételi oldal tervezése, ha egy kötelező mértékű adóval számol az egyházi pénzügyi vezetés, mintha en­nek önkéntes jellege megmarad. A bi­zottságok illetve az eddig elfogadott törvények szelleméből a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Zsinat nagy valószínűséggel az egyes egyház­tagok fizetésének százalékában fogja meghatározni a kötelező egyházi adó mértékét... 4. Nyugdíjas lelkészeink helyzete egyáltalán nem megnyugtató. Éppen ezért sürgető szükségszerűségként me­rül fel az Országos Evangélikus önkén­tes Nyugdíjkiegészítő Biztosítási Pénztár létrehozása. A Bizottság ál­láspontja szerint erre most érkezett el a történelmi pillanat, hiszen állami vonalon is ugyanilyen jellegű nyugdíj­Koczor Miklós A Gazdasági (sáfársági) Bizottság előterjesztése (Részlet az előterjesztésből; tárgyalása a következő ülésszakon lesz.) közötti konfliktus a szombat mi­att. Az evangélista úgy írja le a történetet, hogy elbeszélésében hangsúly esik az ünnepre, a szom­batin. Háromszor is előfordul itt a „szombat” szó, és a történet azzal kezdődik, hogy a történetek idején „ünnepük” volt a zsidóknak. Még a mai átlagember számára is megdöbbentő és elszomorító, hogy az Isten törvényének tiszte­lői, tanítói nem örülnek annak, hogy egy 38 éve beteg ember végre meggyógyul, hanem fel vannak há­borodva azon, hogy ez a meggyó­gyult ember most maga viszi azt a saroglyát, amelyen 38 évig feküdt, és hogy Jézus a gyógyításával és a meggyógyultnak adott szavával („vedd az ágyadat és járj!”) meg­szegte a szombatnapra vonatkozó előírásokat. Ráadásul az evangélis­ta megjegyzi, hogy ezért a zsidók elkezdik üldözni a jótevőt: Jézust. Ezek a törvénytudó és törvény- tisztelő emberek, akikre úgy néz­tek, mint Isten embereire, nem azt nézik, hogy mi, hanem azt, hogy mikor történt. (Nem tudom elke­rülni azt a gondolatot, hogy ez olyan, mintha keresztyén hívők azon lennének most felháborodva, hogy mi ma, vasárnap is tartunk zsinatot, és nem arra gondolná­nak, hogy ezzel a pihenőnapot is feláldozva, egyházunknak szolgá­lunk). A mindig munkálkodó, a velünk mindig jót tevő Istent képviselve kell nekünk keresztyéneknek elhi­vatásunkhoz méltóan munkában is járnunk, élnünk. pénztárak felállítása van jelenleg folya­matban. 5. Minden gazdasági koncepció szükségképpeni eleme annak végre­hajthatósága pénzügyi nyelvre lefordít­va az utalványozás rendje illetve az el­lenőrzés kérdése. Az 1. pontban kifejtett koncepciónak megfelelően a Bizottság egyhangú álláspontja az, hogy az egy­házközségeknél az utalványozás rendje maradjon változatlan, vagyis a gyüleke­zeti (igazgató) lelkész illetve a felügyelő együttes aláírása, de szűnjön még az esperesi, illetve püspöki hivatalok utal­ványozásának jogosultsága, és helyébe az Országos Egyház két vezető beosztá­sú személye lépjen (felügyelő?, irodave­zető?, stb?). Ennek eredményeképpen a rendszer zártan képes működni. Közismert a Tisztelt Testvérek előtt egyházunk finanszírozásának egyik nem elhanyagolható pillére, az éven­kénti állami juttatás, ennek elosztásá­ról és főleg módjáról már eddig is ösz- szecsaptak a különböző álláspontok. Úgy érezzük a kérdés élét elvenni és a kérdést megnyugtatóan rendezni, az ál­lami támogatás elosztását illetve az elosztás elveit, valamint annak gyakor­lati végrehajtását az Országos Egyház végezné, mégpedig előre meghatáro­zott normatív feltételrendszer alap­ján... Török Gábor a bizottság elnöke FELKÉSZÍTÉS AZ EGYHÁZI SZOLGÁLATRA Ezzel a címmel is készül törvény a zsinaton. Kezdettől fogva úgy volt, hogy az egy­házban különféle szolgálato­kat végeztek az egyház tag­jai: igét hirdettek, istentiszte­letet tartottak, gondozták a rászorultakat, a betegeket, szegényeket, törődtek az öz­vegyekkel, árvákkal, magáno­sokkal, gyógyították a bete­geket, vigasztalták a szenve­dőket és szomorkodókat, ta­nították az ifjúságot. Az Új­szövetségből tudjuk, hogy az első keresztyének így látták: az egyház Krisztus teste, és ahogyan a test tagjai egymást szolgálják, úgy élnek együtt az egyház tagjai, egymást se­gítve, egymásnak szolgálva (lKor 12. r.). Természetes, hogy idők fo­lyamán egyre inkább megkí­sérelték rendezni ezeket a szolgálatokat. Igaz, hogy va­lami módon mindenki szol­gálhat a maga tehetségével az egyházban, de szükség van valami megegyezésre, rendre a szolgálatokra nézve is. Kez­dettől látták annak a veszé­lyét, hogy ha mindenki csak a maga elgondolása szerint akar szolgálatot végezni, ak­kor abból zűrzavar támad. Isten pedig nem a zűrzavar­nak az Istene (lKor 14,23). Ilyesféle gondolatok állnak általában is a zsinat törvé­nyalkotó munkája mögött, ezért természetes, hogy meg kell keresni az egyházban fo­lyó szolgálat feltételeit és rendjét. Az első kérdés itt az, hogy ki szolgálhat az egyházban. Van egy régi tanítás az evan­gélikus egyházban, amelyet az „egyetemes papság” néven szoktak említeni. Péter 1. le­vele 2,10-ben az apostol ír arról, hogy a keresztyének mind „papok”, és ez azt is je­lentheti, hogy minden keresz­tyén szolgálhat az egyházban, a gyülekezetben. Az azonban fontos, hogy a szolgálatra megbízást kapjon azoktól, akiknek feladata a gyülekezeti élet rendjére való vigyázás. Ezért a készülő tör­vénynek is tartalmaznia kell ezt a feltételt. Éppen a jó rend ér­dekében kell a lelkésznek és a presbitériumnak ügyelnie arra, nogy ki és milyen szolgálatot végez a gyülekezetben, és ezért nekik kell megbízást adniuk a szolgálatra. A szolgálatra fel is kell ké­szíteni azokat, akik azt vé­gezni akarják. Ez a felkészí­tés elsősorban abból áll - egyházi szolgálatról lévén szó hogy alapvető dolgokra (a Szentírás ismeretére, az egy­ház tanítására, történetére, az egyház szolgálatának ismere­tere) megtanítsák a gyüleke­zet tagjait. Az is fontosnak látszik, hogy akik valamilyen szolgá­latra felkészültek, azok ezt igazolni is tudják, legyen hi­vatalos bizonyítványuk arról, hogy őket a szolgálatra felké­szítették. Ez egyrészt azért szükséges, hogy a szolgálatte­vő maga is biztos legyen a dolgában, másrészt a gyüle­kezet is tudja, hogy aki a szolgálatot végzi, nem a sa­játmaga kitalálta módon szolgál és nem a saját gondo­latait adja tovább, hanem azt végzi, ami az evangélikus egyház feladata, és azt tanít­ja, amit egyházunkban taní­tani kell. Mivel az egyházi szolgálat sokirányú, az idevonatkozó törvénynek legalább alapvo­násaiban tartalmaznia kell azt, hogy milyen szolgálatok­ra folyik felkészítés az egy­házban. Ilyenek:- a lelkészi szolgálat,- a hittantanítás,- a kántori szolgálat,- a diakónia (szeretetszol­gálat),- az ifjúsági- és gyermek- munka, és ha szükségesnek látszik, egyéb területeken végzett szolgálatok. Valamiképpen meg kell ál­lapítani azt is, hogy hol, mi­lyen intézményekben készítjük fel a szolgálatra azokat, akik erre vállalkoznak. Ilyen intéz­ményeink pl.:- a Teológiai Akadémia- a Teológus Otthon, eset­leg más egyházi felsőoktatási és közoktatási intézetek, kol­légiumok,- a Kántorképző Intézet,- Missziói intézetek és ott­honok,- Diakónus, vagy diako­nissza intézetek stb. Azt is tisztázni kell, hogy kik tartják fenn és kik vezetik ezeket az intézményeket (pl. gyülekezetek, egyházmegyék, egyházkerületek, az Országos Egyház, vagy egyházi egyesü­letek). A törvényjavaslat természe­tesen azt is tartalmazza, hogy kik készíthetik fel az egyházi szolgálatra vállalkozókat. Akik a felkészítést végzik, kellő képesítéssel kell rendelkezniük. A lelkészképzést a teológiai ta­nárok és a megfelelő tudomá­nyos, teológiai képesítéssel ren­delkező lelkészek végezhetik, a többi szolgálatra való felkészí­tés is megfelelő képesítéssel és egyházi megbízatással rendel­kező lelkészek, egyháztagok és szakemberek feladata lehet. Az új törvény tartalmazni fogja a lelkészek, kántorok, hittantanárok, hitoktatók, egyházi munkások, egyházi tisztségviselők (presbiterek, felügyelők stb.) továbbképzé­sének rendjét is. Külön törvény készül a Teológiai Akadémiáról. „Az 1993. évi LXXX. tör­vény a felsőoktatásról” „Hit- tudományi Egyetem” megne­vezéssel felsorolja a római katolikus, a református és az evangélikus teológiai akadé­miákat és az Országos Rab­biképző Intézetet, elismerve ezek egyetemi rangját. Ezért ehhez a törvényhez kell szab­nunk a Teológiai Akadémi­ánkra vonatkozó törvényt. Döntenünk kell a Teoló­giai Akadémia nevéről, elne­vezéséről. A Felsőoktatási Törvény megjelenése óta egyelőre mindkét nevet: - Teológiai Akadémia (Hittu­dományi Egyetem) - használ­juk, az elnevezés dolgában is a zsinat dönt majd. A törvényjavaslat tartal­mazza a Teológiai Akadémia feladatára, a magyar felsőok­tatásban elfoglalt helyére és a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, mint fenntartóval való kapcsolatára vonatkozó szakaszokat. A zsinatnak kell eldönte­nie, hogy az intézmény veze­tőjének (rektorának), tanárai­nak kinevezése a többi egye­temi tanár kinevezésének megfelelően, de az egyházi vezetőséggel egyetértésben a köztársasági elnök, vagy pe­dig köztársasági elnöki meg­erősítéssel az országos egyhá­zi elnökség által történik. A törvényjavaslat tartal­mazza a teológiai egyetemi alapképzésre vonatkozó sza­kaszt, és a lelkészjelöltekre vonatkozó, a zsinat által már elfogadott törvénynek megfe­lelően az egyéves szakirányú teológiai továbbképzésre és a lelkészképesítő vizsgára vo­natkozó szakaszt is. * A zsinat két ülésen keresz­tül folytatott általános vitát a 7. sz. Zsinati Bizottság által beterjesztett törvényjavaslat­ról. Az általános alapelvek tekintetében megegyezés szü­letett. A továbbiakban a zsinat tagjai írásbeli javaslatokat tesz­nek a törvény részleteire vonat­kozóan, a Bizottság ezeknek a javaslatoknak feldolgozása után az 1995. januári vagy feb­ruári ülésszakán folytat részle­tes vitát a törvényjavaslatról és a szükséges módosításokkal fo­gadja el a „Felkészítés az egy­házi szolgálatra” és az „Evan­gélikus Teológiai Akadémiára” vonatkozó törvényt. Dr. Muntag Andor a 7. sz. Zsinati Bizottság Elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents