Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-10-16 / 42. szám
Evangélikus Élet 1994. október 23. jfts GYERMEKEKNEK Olykor elrejtőznék... Elbújnék egy nagy kő mögé. Ilyenkor a többiek nem látnák az arcomat. Nem vennék észre a zavart, az ijedtséget, és nem gúnyolnának, ha nem tudom leplezni félelmemet. Nem tudnának szomorúságomról sem, mert csak a hideg, kemény követ látnák. Néha úgy érzem: elbújnék, s olykor meg is teszem. Csak az a baj, hogy ilyenkor senki sem tudja megkérdezni: Mi bánt? Miért vagy szomorú? Hát kérlek, hengerítsd el, Uram, a köveket, és segíts vállalnom saját arcomat! i BEPILLANTÁS A PÉLDÁZATOK VILÁGÁBA A fügefa példája E sorozat legutóbbi részében arról olvashattatok, hogy a palesztinai szőlőskertek képéhez hozzátartozott a fügefa. Az évente kétszer is termést hozó növény gyümölcse az alapvető élelmiszerek közé tartozott. Nem csoda hát, hogy Jézus is többször említi példázataiban. A múlt alkalommal már olvashattatok egyet, most idézzünk fel egy másik igét, ahol Jézus a fügefa képének felhasználásával próbálja mondanivalóját megfoghatóbbá tenni hallgatói számára. „Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.” Palesztinában a legtöbb fa örökzöld növény: a ciprusfák, pálmák, olajfák, cédrusok mind egész évben zöldéinek, leveleiket folyamatosan, szinte észrevétlenül cserélik. A fügefa viszont a télre teljesen lehullajtja lombját, s csak tavaszra nőnek újra levelei. Viszont a csupasz ágakon kihajtó levelek mellett egyből gyümölcs is terem. Jézus hallgatói számára a fügefa képe nagyon szemléletesen ábrázolhatja, hogy a halál után újra a megelevenedett élet következik. A csupasz, holtnak tűnő ágakon rügy fakad, a telet felváltja a küszöbön álló meleg, napos nyár : az alvást követi az ébredés, a halált pedig a feltámadás. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Ha a cipőm beszélni tudna...” Ebben a játékban egy tárgy „szólalt meg”, és beszélt magáról, hétről hétre elmondva valamit. A ti feladatotok volt kitalálni, hogy miről van szó. A megoldásért annál több pont járt, minél hamarabb sikerült rájönni a megfejtésre. Akik hamar kitalálták, melyik ez a keresett tárgy, azok még plusz kérdésekre is felelhettek! A rossz tippekért viszont pontlevonás járt! A keresett tárgy önmagáról szóló mondatai a következők voltak: „Néhány asszonynak nagy fejtörést okoztam.” „Igen nagy vagyok.” „Lepecsételtek.” „Egyesek szerint angyal, mások szerint földrengés mozdított el.” Amint azt többen kitaláltátok, ez a tárgy nem volt más, mint a Jézus sírját záró kő. A plusz kérdésekre a válaszok: Jézus szenvedéstörténetét idegen szóval passiónak nevezik. A keresztet cirénei Simon segített vinni. Jézust Arimátiai József temette el. A helyes megfejtést beküldők neveit lapunk egy későbbi számában olvashatjátok. Csak hasonló! A két kép nagyon hasonló, mégsem egyforma, mert 6 apró részletben eltérnek egymástól. Melyik ez a 6 részlet? (Ez a rejtvény nem beküldendő, de a megfejtőknek gratulálok!) A gyermekrovat készítői stábjának ebne: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Egyházzenei konferencia a valdenseknél Az Európai Evangélikus (protestáns) Egyházzenei Konferencia szervezete egy évvel ezelőtt Budapesten tartotta gyűlését, ez évben az olaszországi Torre Pellice adott helyet e jelentős eseménynek. A tizenhárom tagország harmincegy egyházzenei szervezetéből hatvan küldött vett részt rajta. Torre Pellice az észak-olaszországi Torino mellett fekszik, egy gyönyörű, havasoktól körülvett völgyben. A község a valdens egyház központja. Itt van iskolájuk, értékes, régiségekben bővelkedő könyvtáruk, konferenciákra alkalmas létesítményeik, templomuk, üdülőjük. Olaszország e területén, a francia és svájci határ közelében húzódnak a Valdens-völgyek, ahol kivételesen a protestánsok vannak többségben. Az olaszországi valdens egyház 31 000 megkonfirmált egyháztagot tart nyilván. Eredetüket a 12. századra vezetik vissza. Ekkor emelte fel szavát Vald Péter a középkori egyház visszaélései ellen, és lett a szegények apostola. Egyetlen kincsét, a Bibliát lefordította a hozzá gyülekezett egyszerű embereknek, és igemagyarázatával igyekezett felemelni a szellemileg elmaradott néprétegeket. Jelszavuk: Lux luceat in tenebris - a fény világít a sötétségben - adott erőt a rejtőző völgyekben élőknek. Az üldözések miatt istentiszteleteiket és összejöveteleiket titkosan, barlangokban, hegyi legelőkön tartották. A reformáció hajnalán felfedezték: gondolataikkal nincsenek egyedül. Testvérekre találva 1532-ben csatlakoztak a svájci reformációhoz. Ezelőtt és ezután is sok üldöztetést kellett elszenvedniük. 1685-ben elűzték őket otthonaikból, az ottmaradottakat pedig kiirtották. Ideiglenesen a francia nyelvű Svájcban kaptak otthont, majd hősies küzdelmek árán visszaszerezték régi lakóhelyüket. Innen ered kétnyelvűségük. Egymás között sokszor franciául beszélnek, de négyszólamú énekeskönyvük olasz nyelvű. Templomaik nagyon egyszerűek, hasonlítanak a magyar református templomok berendezéséhez. Híveik fele a Valdens-völgyekben lakik, a többiek Rómában és Szicíliában. Kis létszámuk ellenére az olasz kultúra jelentős tényezői. Konferenciáik, intézményeik a szellemi felemelkedést szolgálják. Nyitottságukra jellemző, hogy nem sokkal ezelőtt avatták fel Torre Pelliceben az Európa Tanács által is elismert többnyelvű gimnáziumukat. Az itt szerzett érettségit Európában mindenütt elfogadják. A kis egyházak jól ismert szeretetével vettek körül bennünket, külföldről érkezett egyházzenészeket. A konferencia fő témája: „Miként adjunk indíttatást a gyermekeknek és fiataloknak az egyházzene művelésére és a gyülekezetben való éneklésre ?” A témaválasztás oka az az általános, keserű európai tapasztalat, hogy a gyermekek szinte éneklés nélkül nőnek fel. Otthon a szülök nem énekelnek, az óvodákban és az iskolákban is mellékessé vált az éneklés. Ahogyan a televízió, a computer és a tesztlapok nem fejlesztik a beszédkészséget és a fantáziát, úgy a rádió, a walkmanek és a kommersz zene késztetik némaságra fiataljainkat. Sajnos, ez a tapasztalat nemcsak a déli országokban, de Franciaországban vagy Hollandiában is. A beszámolók azt mutatták, hogy csak ott van gyermek- és ifjúsági énekkari kultúra, ahol az evangélikus egyházak felvállalják a főfoglalkozású kántori állások fenntartását, s így a kántorok a gyülekezetekben hivatásszerűen foglalkoznak a gyermekénekkarokkal és az ifjúsági kórusokkal. Ezekben az egyházakban nincs is súlyos probléma a felnőtt gyülekezeti kórusok fenntartásával. Kiemelkedő ebből a szempontból a központilag jól szervezett, fokozatosan felépített svéd gyermekénekkari munka. Érdekes volt a német egyházi beszámoló a fúvószenekari munkáról: ebbe a zenei szolgálatba nemcsak az ifjakat, hanem már a gyermekeket is bevonják. A mi egyházunk számára két szempontból is tanulságos volt ez a konferencia. Az egyik - a valdens példán okulva levonhatjuk a következtetést -, ha kis létszámú is a magyar evangélikusság, mégis jelentős tényező lehet a magyarság lelki és szellemi életében. Ehhez azonban magunkhoz, hitünkhöz következetesen hűségeseknek kell maradnunk. Csak így lehetünk kovász. A másik tanulság: többet kellene tennünk gyülekezeteinkben a gyermekénekkarok lé fésüléséért, átgondolt irányításáért. Ez több irányban is jótékony hatást fejtene ki. Gyülekezeteink minden külső befolyás ellenére jól éneklő gyülekezetek maradhatnának. Továbbá felnőtt énekkaraink természetes utánpótlást kapnának a felnőFIATALOKNAK Én vagyok a feltámadás és az élet Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! Ha előbb jöttél volna... -, talán megmenthetted volna, akkor még volt remény! Most? így? Nem tudom, Uram. De abban biztos vagyok, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked! Tudom, tudom! Feltámad majd az utolsó napon. De addig mi lesz vele - velünk? Hiányzik, olyan jó lenne, ha még közöttünk lenne! Nem tudom elhinni, megérteni, hogy vége. Nincs tovább. Elment. Uram, ha itt lettél volna! Uram, miért? Elveszítettem azt, akit nagyon szerettem. Olyan hirtelen jött az egész. Most önvád gyötör: miért nem mutattam ki jobban a szeretetem, amíg megtehettem volna? Miért szalasztottam el annyi lehetőséget? Már soha nem tudom helyrehozni. Sokszor kell megállnunk sírgödrök előtt. A halál jelenlét az életünkben. Ott áll, fekete ruhás valóságában, ünnepélyesen, létünk állomásain. Valaki „útraválik” belőlünk, közülünk, mellőlünk. Szegényebbek leszünk egy-egy arccal, tekintettel, jelenléttel. Közben arra gondolunk: egyszer eljön számunkra is az a pillanat, amikor el kell engednünk minden kapaszkodót, el kell engedni a múltat, az életünket: hiszen oda nem vihetünk semmit, egyedül kell indulni. A halál ott él bennünk. Alighogy megszülettünk, lassan-lassan már kezd haldokolni a szervezetünk: elhalnak szövetek, sejtek, egyre közelebb jutunk a végállomás felé. Végállomás? Sokan vannak, akik számára a halál tényleg nem jelent mást. „Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” - tartja a mondás. Ki kell használni minden lehetőséget, amit az élet kínál, aztán úgyis vége. Nincs tovább. Mégis, kevesen vannak, akik ebbe igazán bele tudnak törődni. Nem lehet, hogy csak ennyi lenne az emberi élet! ötven, hatvan év, tele szenvedéssel, próbákkal, néha egy kis öröm - és aztán legördül a függöny: az előadás véget ért? Csupa nagy betűvel ott áll az a feszítő, szívbe markoló kérdés az út végén: MIÉRT? Erre a kérdésre van válasz. Mégis. Valaki egyszer azt mondta: én vagyok a feltámadás és az élet. Sokan kigúnyolták Őt ezért. Sokan értetlenkedve hallgatták. Mások egy vállrándítással elintézték a dolgot: nem tudja, mit beszél. Néhányan mégis megértették a szavát. Ázt hiszem, Ő maga akarta, és, engedte, hogy felfogják a Titkot. Azt a titkot, amit Ő maga igazolt, Ő maga láttatott meg. Mert Ő volt a Titok. És Ó volt a megoldás, a titok nyitja is. Valaki egyszer így írt: „A szenvedés fekete kriptáját, a halál sötét éjszakáját beragyogta a föltámadt Üdvözítő diadala, s attól kezdve megváltozott a történelem, megváltozott az élet értelmét faggató okoskodás: csak azóta vallhatjuk, hogy érdemes élni, mióta meghalni is érdemes. És ezt a döntő fordulatot Krisztus föltámadásának köszönhetjük.” Igen, nem tudunk belenyugodni, beletörődni a némaságba, a felelet nélküli élet ürességébe, a halál véglegességébe. Mert azon a húsvét reggelen a sírba zárt remény elől Valaki elhengerítette a nehéz követ, a halál sötétjét izzó ragyogás váltotta föl. „Mert fény van minden tárgy fölött, A fák ragyognak, mint a sarkkörök. S jönnek sorban, derengő végtelen, fény-sapkában 92 elem, mind homlokán hordozva mását - hiszem a test feltámadását." (Nemes Nagy Ágnes: A tárgy fölött) Nem merném olvasni az evangéliumot, ha nem hinném azt a csodát, hogy Jézus legyőzte a halált. Miféle örömhír lenne az, amely arról számolna csak be, hogy a Mester meghalt, elvégezte küldetését itt a földön - és eltemették? Mit érne ez a kijelentés önmagában, ha nem folytatódna úgy, hogy harmadnapon föltámadt, megjelent köztünk, Jézus él, kezéből ettünk... Halál, hol a te fullánkod, hol a te győzelmed és erőd? Isabell, egy tizenhat esztendős lány levelei és naplójegyzetei tanúskodnak arról a küzdelemről, amit életének utolsó évében, a halál ellen vív. Ez a naplóregény a halálról szól, mégis, az élet könyvévé válik. Menthetetlen rákbeteg, a poklok kínját, mélységeit járja meg, mégis eljut odáig - hiszem, hogy Ő eljuttatja odáig -, bogy ezt írja: „Bár eltökélten élni akarok, mégsem félek a baláltól... Mindegy. Sorsomat Isten kezébe tettem le. A többi nem számít.” Tíz kemoterápiás kezelést csinál végig, állapota hol javul, hol rosz- szabbodik, közben elveszti szép haját a kezelés hatására, mégis terveket kovácsol: szeretne újra iskolába járni, azt akarja, hogy a család élete amennyire csak lehetséges, normális kerékvágásba térjen. Szülei és testvérei odaadó szeretettel kísérik az úton, „hazafelé”, azonban érzik: lassan teljesítőképességük határához érkeznek. Mégis: túlnőttek rajta. Isabell sűrítve élte meg utolsó éveben szinte az egész „normális életidőt”, annyi élményben volt még része, annyi szeretetet kapott családjától, barátaitól. A halál elvesztette ellenséges arculatát, a kórházi szobában mintha minden nap vasárnap, pirosbetűs ünnep lett volna. Rájött arra, hogy a szeretet tényleg erősebb, még a halál sem állhat neki ellen. Egy kedves, talán a legkedvesebb barátnője írta egyszer Bellinek: „Jézus Krisztus eljött, hogy az életnek bőségét ajándékozza nekünk. Az első pillanatban nyilván azt mondod, ez badarság. Hogy lehet az élet bőségé- ■ nek nevezni azt a töménytelen szenvedést, meg mindent. De Isten más mértékkel mér, részben felfoghatatlan is ez nekünk. Ha azt mondja, „élet”, nem a hétköznapi életet érti, a jólétet, mondjuk, hanem azt, amiért élni valóban érdemes. Nem a komfortos lakást, a szórakozást, a gazdagságot. Isten másféle élettel ajándékoz meg: az élet beteljesülesével, értelmével, a belső békével és derűvel. Ezt az életet kínálja fel valamennyiünknek. Rajtunk áll, hogy bízunk-e Benne, ráállunk-e, hogy így mondjam, ajánlatára. A rómaiakhoz intézett szavakból idézem, tartalom szerint: hogy Isten szeretetéből ki nem szakíthat minket semmilyen erő, sem élet, sem halál. Az Istennek való élet sosem szűnik meg, az örökké tart, mert nem befolyásolhatja kívülről semmi. Jelenti ez azt, hogy Te merőben függetlenül attól, hogy a terápia sikeres-e vagy sem, élhetsz. Isten mindig Veled marad, Ő ad Neked erőt a szorongásokkal szemben is.” Belli el tudja mondani: „Betegségemet, veszélyeztetettségemet Isten ajándékának tekintem." Hihetetlen mértékű belső változás ment végbe benne, a tizenéves lány felnőtt, érett gondolkodású nővé vált. Gondolataival, könyvével azt szerette volna, ha mind több embernek adhatna bátorságot, derűje sugárzásával elvéve tőlük talán a halál félelmét. így búcsúzik: „Találkozunk az én paradicsomomban!" (Christel és Isabell Zachert: Belli Várlak otthon, a Paradicsomban...!) Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?... De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Hála az Istennek, mi húsvét örömébe kapaszkodva vállalhatjuk az életet! „Élet, feltámadás én vagyok. Halál felett élet fénye ragyog. Sírba roskadónak élő remény; én vagyok, csak én va- 1 1. Ne siettesd a dolgokat, eseményeket, mindennek eljön az ideje; ne foszd meg magadat a várakozás örömétől, legyen időd megtudni, ki vagy! 2. Ne kívánd azt, amit más kapott, vedd észre, mid van, mid nincs; így kaphatod pontosan azt, amire szükséged van, amit használhatsz, amit továbbadhatsz! 3. Ne csapj be másokat, se cselekedettel, se hallgatással! A hamisság nemcsak másokat vezet félre, hanem téged is. 4. Ne ítélj elhamarkodottan, ne véleményeddel siess mások segítségére, ne elégedj meg a látszattal, nézz mögé, mert megölheti azt, aki ellen szól! 5. Ne félj a szenvedéstől, jobbá tesz; ne sajnáld magadat, mert az önsajnálat iszonyú rabság, nem enged örülni, lépni, helyedet megkeresni! 6. Ne feledkezz meg arról, honnan jöttél, hova mész, ki vezetett át mindenen! Legyen veled az, amit kaptál, amit megértettél, ez lesz iránytűd a későbbi lépéseknél! __ (Ablonczy Agnes: Adj találós mesét) - részlet vek vő gyermek, és ifjúsági kórusokból. Végül pedig a legmagasabb, az egyik legértékesebb európai kultúr- kincs, a musica sacra megmaradását szolgálná, ha fiataljaink belenőnének a kórusmuzsika e nemes szolgálatába. Trajtler Gábor Nem jó a kínnak szánatlan maradni... (Vallomás Szokolay Sándor „...Ergo sum” című zenekari művéről) A „meg nem gondolt gondolat” fájó sebként sajog a szívben. Ä gondolatot szent jogként adja az Isten - vigasztalásunkra. A „pillangó gondolat” gyógyír a sebre. Az emberiségnek sohasem támadt olyan gondolata, amelyet kőbe ne irt volna. A vigasztalóját megtaláló Jákob is fölállította a maga kövét Bételben. Hány hasonló kőre lenne szüksége a magyarnak, amikor „ezredévi szenvedés kér éltet vagy halált”? „A fájdalommal, gyermekek, Tréfát ne űzzön versetek, lm, itt a szenvedés belül, Am ott kívül a magyarázat!" A magyarázatokból mindenkinek elege van. „ím, itt a szenvedés belül...” Szenvedő szívünket kellene most fölemelni. Azé lesz, aki fölemeli! A világ leghosszabb folyamata az érzés megváltoztatása - gondolat által. Ma különösen sok türelemre van szükség ahhoz, hogy legnemesebb gondolataink érzületünkké válhassanak, mert „győzött az ész”, míg a gondolat „bölcs fájdalommal siratja őt...”! A XX. század világa hátat fordított a cédrusnak, a kételkedés meddő fáját táncolja körül - fegyelmezetlenül! E modem érzések zűrzavarában biztonságra, támaszra, nyugalomra, s főleg vigasztalásra már aüg találunk. „Fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény.” A gonosz gondolatok kérlelhetetlen tetté akarnak válni! A gondolkodó szív félelmében megremeg: Attól fél, hogy megértik és nem attól, hogy félreértik, mert minden gondolat veszélyes, különösen az egyszerű. Akik figyelemmel kísérik Szokolay Sándor zeneszerzői munkásságát, azok jól tudják, hogy ő korunk egyik nagy vigasztalója. Operái, kantátái, zenekari és kórusművei az értelmes szívhez szólnak. Naprakész zeneszerző. Nem az események mögött kullog. Őszinte a hangja. Mindig azt mondja, amit gondol és azt gondolja, amit mond! A közelmúltban bemutatott új zenekari művében ismét felállította népének a vigasztalás oszlopát. Az öttételes filozófiai remekműben létezésünk legfontosabb igéit helyezi szívünkre, mint megmaradásunk lehetséges tartópilléreit. Az igék a következő sorrendben szólalnak meg: GONDOLKODOM, FÉLEK, ÖRÜLÖK, ELSZENVEDEK, HISZEK. Jaj népemnek, mert értelem nélküli - kiált föl a próféta. Többet kellene gpndolkodnunk! Félnünk és féltenünk is jobban kellene. Es örülnünk is. Van minek és van kinek! De igaz az a megállapítás is, hogy tűrőképességünk elérte a nullapontot. Reményeinkről nem is beszélve... Az igék csak kevéssé hatnak rank, ha nem készülünk föl befogadásukra. Ahogy a hit hallásból van, az örömök is, befogadás által. Senki nem marad öröm nélkül, aki ezt a letisztult, csendes, tiszta és új hangvételű zenét hallgatja és befogadja. A „modem” zenével sokan vannak úgy, hogy gyorsan elfordulnak tőle. Pedig a könnyen hihetőt nem érdemes elhinni. S amit nem érdemes elhinni, azt szolgálni sem szabad! Nem vagyok hajlandó szolgálni azt, amiben nem hiszek. Szokolay dallamos zenéje segít nekünk elhinni a nehezen hihetőt. Megtalálta és megmutatja,mindenkinek az egyetlen igazi örömöt: MÁSOKNAK ÉLNI! Ezen a ponton pedig a filozófia már átlép a teológiába. Az „...ÉRGO SÜM” című zenekari mű ui. teológiailag is igaz. Amit ebben az öt tételben átélünk, az nem más, mint az ember története a bűnesettől a megváltásig. A tudás fájától indultunk. A félelemmel folytattuk. De Isten az evangéliumot, az örömhírt adta. Krisztus szenvedett - bűneinkért. S azóta hittel nézünk a keresztfára! GONDOLKODOM -TEHÁT HISZEK! -szólal meg a zenekari mű zárótételében, vüágon túli hangszerelésben a csodálatos C-dúr akkord! Az ősbemutató a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának évadnyitó hangversenyén hangzott el, új vezetőkarnagyuk, a Londonból hazatért Vásáry Tamás vezényletével. A hír szerint a nyüvános hangverseny egyúttal a mű lemezfelvétele is volt. Köszönjük Szokolay Sándor első Sopronban írt müvének szent szolgálatát. Welder Sándor
