Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-08-07 / 32. szám

Evangélikus Élet 1994. augusztus 7 A n JÍ*iS GYERMEKEKNEK A TÁL 0 Újabb merényletről szólnak a híradások. Óránként közük az áldozatok számát. A tettesek ismeretlenek. Csak egy üzenetet hagytak hátra, melyben bebörtönzött társaik szabadonbocsátását követelik. Most értük imádkozom, Uram. Azokért, akik vakok a másik ember fájdalmának meglátására. Akik csak saját sérelmeiket látják, s közben semmibe veszik a másik embert. Betegek, vámszedők, bűnösök Orvosa! Szabadítsd meg őket tévelygésükből! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON Az Olajfák hegye és a Gecsemáné-kert Jeruzsálemet a Júdeai pusztaságtól a mintegy védő­falként emelkedő Olajfák hegye választja el. A puszta­ság a hegy lábánál kezdődik. Két fontos út is átkúszik a hegy lankáin. Az egyik Jerikó, a másik Betánia irá­nyába vezet. Maga Jézus is sokszor járhatott rajtuk. Az Olajfák hegyének nyugati, a város felé eső lejtő­jét már a bronzkorban is temetkezési helyként hasz­nálták a város lakói. Ez a szerepe továbbra is megma­radt. Az evangéliumok tudósítása szerint Jézus és tanítványai gyakran vonultak vissza a városból ide, talán az Olajfák hegyének csendes nyugalmát keresve, a templom zajos forgataga után. Az utolsó vacsorát követően is azt olvashatjuk, hogy „miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére”. A hegy lábánál található a Gecsemáné-kert. A név jelentése „olajprés”, mely valószínűleg az olajfák ter­mésének feldolgozására utal. Itt történt, hogy az utol­só vacsorát követően Jézus ezt mondta tanítványai­nak: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és imádkozom.” Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!” Akkor továbbment egy kissé, és imádkozott. Mikor visszatért a tanítványokhoz, alva találta őket. Másodszor is elment és imádkozott. És mikor másodszor is odament, ismét alva találta őket. Ekkor harmadszor is elment, és imádkozott. Amikor jsmét visszatért tanítványaihoz, ezt mondta nekik: „íme elközelgett az óra, és az Emberfiát bűnö­sök kezére adják. Keljetek fel, menjünk: íme egészen közel van, aki engem elárul.” Júdás pedig ismerte azt a helyet, mert gyakran gyűltek itt össze Jézus és tanítványai. Júdas tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött szolgákat, és odamentek fák­lyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel, hogy elfogják Jézust. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Hol van megírva?” □□□□□ DDBD □□□□ MÓDII] Hl □□ □□□□□§□ Ismét egy ismert mondatot kell megtalálnod, de most az Ószövetségben. A mellékelt ábrán minden téglalap a keresett mondat egy-egy betűjét jelöli. Hétről-hétre megadok - elté­rően a legutóbbi feladványtól - egy-egy magánhangzót, amely a keresett igében szerepel. A játék négy héten keresztül tart majd. Segítségként elárulom, hogy a hetente közölt magánhangzókat ABC sorrendben ismertetem. Most az „a”, és az „á” betűk helyét árulom el. Azok, akik hamar rábuk­kannak a helyes megfejtésre, hétről-hétre plusz kérdésekre is válaszolhatnak majd, s így gyarapíthatják pontjaikat. Bekül­dendő a keresett mondat, és az, hogy hol van megírva! Kérlek Benneteket, hogy megfejtéseiteket a lap dátumát követő keddig adjátok postára! Az előző feladványra - nagy örömömre - valósággal özönlöttek a helyes megfejtések. Remélem ezt is sokan meg­oldjátok majd. Az előző rejtvény megfejtőinek neveit és pontszámát a következő számban olvashatjátok. BETÜREJTVÉNY A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Hiszek-e, Uram? Ifjúsági csendeshét Mezőlakon Veszprém megyei ifjúsági tábor volt július közepén Mezőlakon, konfirmált fiatalok részére. Ehhez hasonló csendeshetet már vala­mennyien átéltünk: áhítatokkal, bibliakörrel, bibliaversennyel, esős túrázással és szobában száradó ru­hákkal, éjszakai viháncolással és kiskamasz szerelmekkel, ebédet kritizáló névtelen levélíróval. Ez a tábor valahogy mégis egé­szen más volt, mint az eddigiek. A Szentlélek Isten ébresztett bűn­bánatot gyermeki szívekben, kér­dezett rá hitükre, valós énükre, adott örömöt és reménységet. Is­tennek adunk hálát az induláso­kért, a könnyekért, a kérdésekért, a vágyakozásért, a tökéletességre való törekvésért. Istené a dicséret, hogy a mezőlaki tábor sokak szá­mára lehetett valóban csendes­hétté. Egy kislány már rögtön az elején megfogalmazta: „Olyan sokat be­szélnek itt Jézusról... Nem tudom, én hiszek-e...” S miközben ő ké­nyelmetlenül, árván, Istentől elha­gyatottan, egyedül érezte magát, örömmel adtam hálát az Úrnak. Hitem szerint minden csendeshét­nek és tábornak az a célja, hogy az igehirdetések után valamennyi tá­borozó megkérdezze: Hiszek-e, Uram, benned? Hogyan hihetnék? Hogyan kaphatok élő hitet, Uram? Esténként sokat beszélgettünk a lányokkal. Először csak arról, mi­ért érzik jól magukat a táborban, mi tetszett aznap a legjobban. Ké­sőbb arról, hogy emlékeznek-e még az esti áhítatra (alig), tudják-e mit jelent tanítványnak lenni (nem), szólította-e már őket az Úr valaha (nagy csend). A tábor té­mája Lukács evangéliuma volt, so­kan ott olvastak először Bibliát. Értjük, amit olvasunk, mondták többen, ismerősek a történetek. Másnap egy idén konfirmált kis­lány Zakariás történetéről kérde­zett. Kérte, magyarázzuk el, mit jelent Szentlélekkel megtelni (Lk 1,67). Arról a megelevenítő és újjászü­lő Lélekről beszélgettünk, aki meg­világosítja szívünket és új fényben láttatja Isten igéjét. Aki rámutat és elvezet az igazságra, aki által meg­ismerhetjük Urunkat, Istenünket. A kislány éberen, figyelmesen hall­gatott, vágyott az ismeretre. Együtt adtunk hálát az Úrnak, hogy ilyen nyugtalanító kérdésre kereshetünk választ. Imádkozunk, mint egy család... Egyházmegyei zenei táborok Sopronban Immár harmadik alkalommal került sor „Zenei Tábor” megszer­vezésére Sopronban. Ez a szép vá­ros különösen alkalmas muzsikás együttlétek megrendezésére, mivel a személyi és tárgyi adottságokon túl komoly zenei hagyományokkal is rendelkezik. Sajnálatos, hogy egyházunk népe még nem fedezte föl ebből a szempontból Sopront! A tábor munkájába bekapcsoló­dó mintegy húsz fiatalt gazdag és érdekes program várta. Orgona oktatás, énektanulás, kórusmunka mellett idén először (Dorosmai Er­zsébet líceumi rajztanár jóvoltá­ból) képzőművészeti foglalkozásra is jutott idő, amelynek keretében a gyermekek háromszor két órában kézügyességüket is gyarapíthatták. A frissítőt játékok és kirándulások szolgáltatták. Például: a résztve­vők megismerkedhettek az idei év­ben elkészült, csodálatosan szép hangú harkai evangélikus temp­lom orgonájával, amelynek titkai­ba Kormos Gyula avatta be az ifjú orgonista palántákat. A zenei tábor kórusa ebben az esztendőben Szokolay Sándor kó­rusművét tanulta meg Takács Andrea líceumi énektanámő segít­ségével. Nagy élmény volt a tábor résztvevői és az érdeklődők számá­ra Szokolay Sándor előadása, aki példákkal illusztrálva tett bizony­ságot zenei hitvallásáról. Felemelő érzés volt az is, hogy a záróisten­tiszteleten az ő vezényletével szó­lalhatott meg a mintegy negyven­tagú kórus! (A soproni gyülekezet énekkarával együtt.) A június 20-26 között megtar­tott zenei tábor ünnepi istentiszte­letén Lackner Pál győri lelkész hir­dette Isten igéjét. A tábor résztve­vői hangszeres zenével, a 14-es li­turgia éneklésével, felolvasással tették színessé az istentiszteletet, amelyet a nagy gyülekezet öröm­mel és szeretettel fogadott. Reménységünk szerint a zenei tábor iránti érdeklődés évről évre nőni fog. Érdemes a rögzített idő­pontot megtanulni: a tanévzárót követő első szabad héten (általá­ban június 20-a tájékán) ZENEI TÁBOR - SOPRONBAN! Isten áldását kérjük a folytatásra. Wagner Szilárd, a zenei tábor egyik vezetője K N A K Egy másik estének az volt az alapgondolata, hogy nem az egész­ségeseknek van szükségük orvos­ra. Volt, aki tiszta szívből, más talán kicsit megfontoltan válaszol­ta : bizony érzi, hogy beteg. Hogy érted? - kérdezett vissza egy cser- fes kislány. Egészséges vagyok, mondta. Ä többiek már aludtak, mikor mi még mindig ott tartot­tunk, hogy csak a betegeknek, csak a bűnösöknek van szükségük or­vosra, Jézus Krisztusra. Péntekre valamennyi bibliakör egy-egy jelenettel készült. Az egyik csoportban Zákeus történetét pró­bálták a gyerekek megeleveníteni. A fővámszedőt alakító kisfiú vad- fügefa helyett egy székre állt, ott várta Jézust. Öröm volt látni a fiúcska arcán azt az elváltozást, mikor a Jézust alakító kisfiú meg­állt előtte. Csillogó szemében kí­váncsiság és öröm tükröződött. Úgy látszott, megértette, mit jelent Jézus hívása, választása. A kegyelemteli pillanatokon túl természetesen volt sok bohócko­dás, hangoskodás, egyéni akarat is. Volt, akinél sziklás talajra, vagy tövisek közé hullott a mag, de Is­ten ajándéka, hogy volt, akinél jó földbe hullott; hallotta és értette az igét. Bízom benne, hogy a gyerekek közül többen nem csupán a játék és a kirándulások miatt érezték jól magukat, hogy ez a csendeshét ké­sőbb sokakban hoz majd termést, és Krisztusban teremnek gyümöl­csöt. Azért imádkozunk, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus mindenki­nek okozzon ilyen kényelmetlensé­get, hogy egyszer valamennyiünk­nek - kicsiknek és nagyoknak - válaszolni kelljen a kérdésre: Hi­szek-e benned, Uram? Bállá Emőke „PÁLYÁZATI FELHÍVÁS” A Keresztyén Ifjúsági Egye­sület debreceni csoportja ön­kéntest keres -az* • 1994/95-ös tanévre. 18 éven felüli, hitvalló 'keresztyén fiatalok jelentkezé­sét váijuk, akik keresztyén gyü­lekezetnek és ifjúsági csoport­nak a tagjai. A KIÉ-ben misz- sziós célú, felekezetközi ifjúsági munka folyik. Az önkéntesnek irodai munkát, sport és kézmü- vesköri tevékenységet kellene folytatni. Az érdeklődőktől ön­életrajzot, lelkésztől vagy ifjú­sági vezetőtől ajánlást és az if­júsági munkáról való elképzelé­seiket Írásban a következő cím­re kérjük augusztus 15-ig elkül­deni: Tasnády Krisztina 4028 Debrecen Baksay S. u. 46. Várlak otthon, a paradicsomban...! A nap szinte el­viselhetetlenül sü­tött át a villamos ablakán. Nem vol­tak sokan. Nyu­godtan vettem ke­zembe a talán kí­váncsiságból is megvett könyvet. Az előző este is­mertették a rádió­ban és kezdett ér­dekelni. Kemoterápiától megkopaszodott kislány a címla­pon: Isabell, Belli. Arca azonban nem a kétségbeesett re­ménytelenséget tükrözi, hanem valami mást. Igen. Bármennyire is furcsa: egy mindent áttörő derűt, nyugalmat. Már az első mondatok is megdöbbentettek. Aztán olvastam tovább. Lassan összefolytak a betűk a sze­mem előtt. Gyerekek szálltak föl a villamosra, kosa­rukban eperrel. Eltettem a könyvet, hogy otthon az­után újra elővegyem. A megfordíthatatlannal szembesülni a legnehezebb. Lehet túlélni bizonyos életszakaszokat és lehet megélni is azokat. Tudatosan szinte minden órát. A legnehe­zebbeket is. Azt hiszem, hogy a minőségi életnek ez egy megfoghatatlanul csodálatos ajándéka. Valamit adni és valamit kapni ezekben a súlyos órákban. Ta­lán ezt a legnehezebb észrevenni, ezt a legnehezebb megélni. Christel és Isabell Zachert könyve erről szól. A család, az édesanya fájdalmáról és arról a reményen túli reményről, amit a halálosan beteg, a legsúlyosabb kezeléseken átesett és az életre mégis igent mondó kis­lány naplójából, leveleiből olvashatunk. Tudja, ponto­san tudja, hogy hónapjai, aztán már csak napjai van­nak hátra. Már csak egyet akar, hogy az orvos, akit nagyon szeret, megérkezzen és a kezét fogja a halál pillanatában. Ennyire reálisan tud gondolkodni ez a tizenhat éves leány akkor, amikor mások talán inkább egyfajta bódulatba menekülnének a valóság elől. Csodálat és egyfajta, már-már megfoghatatlan erő­nek az érzése az, ami ebből a könyvből sugárzik. Hiszen a halál attól a szeretettől, melyet Isabell földi életének utolsó pillanatáig lényével szinte kikövetel, elveszti ijesztő, félelmetes voltát. Naplóregény a halálról. Az édesanya, aki leánya halála után tíz évvel kezd a könyv írásához, tényeket közöl. Mindezt azonban a megérintettség mélységé­vel, a legőszintébb emberséggel teszi. Nem idealizál, és nem akarja a pozitív, fájdalmas hős szerepét sem eljátszani. Sokkal nagyobb a fájdalma annál, sokkal mélyebb érzéseket vált ki az a tudat, hogy lánya, akiről a könyv szól, már nem olvashatja azt. Belli tudta, hogy meg fog halni. Egy év tíz kemote­rápiás kezelése után dönt úgy, hogy az elkerülhetet­lent ne halogassák többet. Halála előtt, szeretett orvo­sához írt levelében fogalmazta meg: „Betegségemet, veszélyeztetettségemet Isten ajándékának tekintem. Sok embernek adok bátorságot, derűm sugárzásával elvéve tőlük talán a halál félelmét." És az utolsó sorok, ahhoz az orvoshoz, akit szere­tett volna maga mellett tudni halála órájában: „Úgy szerettem volna viszontlátni! Találkozunk majd az én Paradicsomomban. ” Ez az a könyv, amit elemezni, kiértékelni nagyon nehéz. Hiszen minden sorából a fájdalomnak és a megbékélésnek az a megfoghatatlan sugárzása árad, amit csak ajándékként kaphatunk. Nagy László CHRISTI'.I. IvS ISABKI.I. ZAC1 ll-.KI •e. I Várlak otthon, a Paradicsomban.. A „magvető”- 50 éve hunyt el Legány Ödön ­Nem volt „született hatvani”, de itteni munkássága és közéleti szereplése kapcsán „hatvanivá” vált. Növénynemesítő, gazdasági akadémiai tanár volt. Sokat dolgozott a hazai növénytermesztésért és nö­vénynemesítésért, szóban, írásban, tettekben. Kassán született, 1876. március 8-án. Alap- és kö­zépfokú tanulmányai után, 1898-ban végezte el a mo­sonmagyaróvári Gazdasági Akadémiát. Károlyi Gás­pár uradalmában szerezte meg a gyakorlati alapismere­teket. 1900-ban visszakerült az Akadémiára - nemcsak ismereteit bővítette, hanem már akkor tudományos ala­possággal foglalkozott a növénytermesztés kérdéseivel, és figyelemreméltó eredményeket ért el. Amikor az Akadémián az 1907/08-as tanévben a növénynemesítés külön tantárggyá lett, Grábner Emil után, 1908-tól annak 10 éven át előadója volt. Mint már ismert növénynemesitő, 1918-ban a hatva­ni Növénynemesítő Rt.-hez kapott meghívást: október 1-én a társaság vezérigazgatója, és a hatvani növényne­mesítő telep vezetője lett. A gyakorlatban vitte tovább a kutatásokban elért eredményeit. Kinemesitette a „hatvani” búzát, és keresztezéssel javította minőségét. Legány nevéhez fűződik a „hatvani” árpa, rozs, zab, mák, bab... stb. kinemesítése, és speciális terméshoza­mának növelése. Mesterséges termékenyítéssel te­nyésztette ki a lencsebükkönyt; erre külföldön is felfi­gyeltek, és Vicia-lens Legányanának nevezték el. A pannonbükkönyből kultúrnövényt hozott létre; a tavaszi búzaként vethető, fagyasztott őszi búzával pedig már 1917-ben jelentkezett - megelőzve ezzel Liszenkót! Később, a hatvani uradalom fejlesztésével, a növény­nemesítő telepet átvette a Földművelésügyi Miniszté­rium és Legány ezután, mint az állami telep igazgatója dolgozott. 46 éves pályafutása alatt sok cikket, ismertetést írt a Köztelekbe: e lapnak sokáig munkatársa is volt. Szakmai tisztségeit, megbízatásait alig lehet felso­rolni. Sok előadást tartott az OMGE szakülésein és növénynemesitő vándorgyűlésein. Az 1936-ban önállósult hatvani Evangélikus Egyház- község első felügyelője Legány Ödön lett és egyházi vonalon így dolgozott intenzíven, haláláig. Nehéz fel­adatokat kellett megoldania társaival: „gyülekezetté” szervezni a szélrózsa minden irányából idekerülteket; biztosítani kellett a gyülekezeti élet belső tartalmát, külső kereteit és megfelelő súlyát a közéletben. Alig néhány év alatt mindéz maradéktalanul megtörtént. Az ő bölcs, példamutató, agilis felügyelői szolgálatának időszakában készült el a templomhoz épített, praktikus gyülekezeti ház és a parókia. Az Ige „magját" is „hin­tette”, máig ható eredményekkel! Személyes hitének hátterét a mindig nagyrabecsült .felvidéki lutheránus tradíció" jelentette. A hazai mezőgazdaság fejlesztésében kifejtett 40 éves munkássága elismeréséül 1938-ban gazdasági fő­tanácsosi címmel tüntették ki. SO éve halt meg, 1944. augusztus 14-én és 16-án az evangélikus templomból temették. A szövetséges bombázók támadása során 1944. szep­tember 20-án (ennek is 50 éve!) elpusztult hatvani vasútállomás felvételi épületének újjáépítéséhez 1947- ben kiírt pályázaton II. dijat nyert fia, Legány Zoltán, Mihályffy Lóránd, valamint Pfannl Egon és Zöld Emil társaságában. Gyülekezetünkkel együtt a városi vezetés is tisztelet­tel gondol Legány Ödön munkásságára: a volt Sallai Imre utca az ö nevét viseli! B. B. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents