Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-07-17 / 29. szám
Evangélikus Élet 1994. július 17. FIATALOKNAK EB jf*is GYERMEKEKNEK Jt Ezt a piramist 4500 évvel ezelőtt, rabszolgák százezrei húsz éven keresztül építették. Kövei egyenként olyan nehezek, mint egy kisebb teherautó. Amikor elkészült, 146 méter magas volt, és büszkén hirdette, hogy ilyen nagy dolgokra képes az ember. Szép, hatalmas, nagyszerű építmény. Nekem mégis jobban tetszik a homokvár a kertünk végében. Apu és az öcskös építették nekem, ma délelőtt, szünnapomra. Számomra ez a világ legnagyszerűbb épülete, mert szeretetből épült. BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON A templom udvarai Jeruzsálemi barangolásunk múlt heti állomásával, az Antónia erőddel kapcsolatban volt szó arról. hogy Heródes király nagy anyagi áldozatok árán felújíttatta a jeruzsálemi templomot is. A térképen, s a képen is jól látható, hogy a templom több, egymástól elkülönített térből áll, melyeket egymástól falak választanak el. A templom belső terét körülvevő nagy udvart a pogányok udvarának nevezték. Ide mindenki beléphetett, sőt itt folyt az áldozati állatok adásvétele is. A templom belső udvaraiba azonban csak a választott nép szülöttei léphettek be. Heródes király a papok kérésére táblát helyeztetett el a pogányok udvarát a templom többi részétől elválasztó falon, amelyen az állt, hogy aki illetéktelenül átlépi e falat, azt halálos ítélet fenyegeti. A pogányok udvarából az Ékes kapun keresztül az asz- szonyok udvarába jutunk. Innen már csak a férfiak mehettek tovább. A templom legbelső udvarába viszont már csak a papok léphettek be. A pogányok udvarát az asszonyok udvarával összekötő kapu, az Ékes kapu mellett történt, hogy amikor egyszer Péter és János felmentek a templomba délután imádkozni, arra vittek egy születése óta sánta férfit. Mindennap ide hozták ehhez a kapuhoz, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk! Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, és járt. Majd bement velük a templomba, és dicsérte az Istent. (ApCspl 3,1-10) FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Hol van megírva?” □ □□ DíIDDGÖOD fFlrli—II—II—1 fflUübu )í—innp'i 1 ! uuUihiUü □it 1 JLjiEJ i || ||k|j • □[kl Qji | Ebben a játékban egy ismert mondatot kell megtalálnod Máté evangéliumából. A mellékelt ábrán minden téglalap a keresett mondat egy-egy betűjét jelöli. Hetente megadok egy mássalhangzót, amely a keresett igében szerepel. A játék négy héten keresztül tart majd, azaz négy mássalhangzót fogok közölni. Azt hiszem, ennyiből rá lehet jönni, hogy melyik mondatról van szó. A hetente közölt mássalhangzókat ABC sorrendben ismertetem. A mondat következő mássalhangzója a „k”. Azok, akik hamar rábukkannak a helyes megfejtésre, hétről hétre plusz kérdésekre is válaszolhatnak, s igy gyarapíthatják pontjaikat. Beküldendő a keresett mondat, és az, hogy hol van megírva! A plusz kérdés: Hogy hívják Máté evangéliumán belül azt a nagyobb összefüggő szakaszt, amelyben a keresett mondat található? Kérlek Benneteket, hogy megfejtéseiteket a lap dátumát követő keddig adjátok postára! A „Gondoltam egy bibliai történetre” című játékban helyes megfejtést beküldők névsora: Bánki Renáta (Inota); Illés Adél (Egyházasden- geleg); Kollár Gábor és Tamás (Dunaegyháza); Tóth Kálmán és Katalin (Budapest). Minden megfejtőnek gratulálunk! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Mi a szeretet? Olvasd: Jn 15,12-13 Mikor gyerek voltál, azt hitted, ismered a szerete- tet, hiszen ragaszkodtál édesanyádhoz, édesapádhoz, testvéreidhez, meg még néhány emberhez. Természetesnek gondoltad, hogy vannak ellenszenves emberek az életben, de ezek kevésbé érdekeltek, hacsak kárt nem okoztak neked. Az emberek és a mesék világa arra indított, hogy osztályozd az embereket, a körülötted levő világot: szeretem-nem szeretem, szimpatikus-nem szimpatikus, jó-rossz. De egyszer megismertél valakit, aki nem osztályozta az embereket. Egy utat mutatott, kézen fogott és elindult veled. Az úton mások is jártak. Némelyek szembejöttek, mások veletek haladták, ismét mások meglöktek, vagy mosolyogtak. Sokféle ember volt. Te osztályozni kezdted úgy, ahogy eddig, és akkor az a Valaki, aki melletted járt, megszólalt: Nem szimpatikus számodra ez az ember? Allj meg egy pillanatra. Érzelmed ösztönből fakad. Érzelmeid reakcióját nem tagadhatod le. Csak gondolkozz el: elmehetsz így egy ember mellett? Lehet, hogy nem tudod még, hogy miért, de szüksége van rád. Valaki így alkotta meg a világot, hogy az embereknek szüksége legyen egymásra. Lehet, hogy ennek az embernek éppen terád van szüksége. Ezért állj meg egy pillanatra. Ez egy állomás az úton, egy próbatétel állomása. Meg kell keresned a másikban azt, ami szeretetreméltó benne. Hiszen bármilyen legyen is, szeretetre érdemes mert Valaki öröktől fogva végtelenül szereti Őt, úgy, mint téged. Ha megtaláltad ezt a vonást benne, úgy próbáld meg minden erőddel a javát akarni. Indulj el vele kifelé az állomásból... Mert a szeretet nem érzelem, hanem magatartásforma, melyet tanulni kell. Egy út állomásokkal és próbatételekkel, örömökkel és kudarcokkal, sohasem önmagadért. Szimpatikus számodra valaki? Annál jobb — így sokkal könnyebb lesz megtanulni igazán szeretni ot. Állomás ez is, melyben vonzalmad ébred fel valaki iránt. A vonzalom még nem szeretet, mert még nem a másikról van szó, hanem rólad. Mert a szeretet nem azt jelenti:- a másik hatással van rád- nem a másik iránti érzelmi vonzódás- nem önmagunk átengedése a másiknak- nem a másik csodálata- nem a másik utáni vágyódás- nem a másik birtokbavételének az akarása. A szeretet önmagad odaajándékozása a másiknak és a többieknek. Ha igazán akarsz szeretni, ne maradj a vonzalom állomásában. Csak ha őszintén, a másik javára tudtál dönteni, akkor léphetsz ki az állomásból, s indulhatsz az úton a Másikkal, a Másikért. S az igazi próbatételek még ezután jönnek. Gyakran fogsz még állomásokon nyöszörögni, gyötrődni és szenvedni. Mert minden állomás azt követeli, hogy tagadd még magad a Másikért - addig nem mehetsz tovább a szeretet útján. Ha mindvégig akarsz szeretni, késznek kell lenned arra, hogy odaadd egész életedet, hogy meghalj önmagad számára a többiekért, másokért. Ha azt hiszed, könnyű szeretni, csalódol. Minden valódi szeretet egy nap keresztet hoz majd neked. Mert a bűnbeesés óta nehéz megfeledkezni magunkról, nehéz meghalni a magunk számára. Ha tovább szereted azt, aki megcsalt, aki fájdalmat okozott neked, akkor igazán szeretsz, mert az illetőt magát szereted és nem a képet, melyet róla alkottál, vagy a hasznot, melyet tőle reméltél. Sohasem arathatsz, ha nem veted el a magot a földbe. Sohasem növekedhetsz, ha megtartod magadnak a szeretetet. Csak akkor kaphatsz szeretetet, ha másoknak adod. Az önző szeretet elsorvad, mint a fáról lehullott gally; kihull a vérkeringésből, magányos lesz és meghal. A szeretet megosztásának nincs határa, ezért a belőle fakadó boldogság határtalan. A te szereteted, tanulóutad benne van Isten üdvtervében. Szeretetednek Isten gondviselésének eszközévé kell válnia az emberek életében. Át kell járnia annak a felismerésnek, hogy szereteted nélkül esetleg nem tudják elérni azt, amit Isten elkészített számukra. így helyez,bele Isten téged a nagy tervbe, ő irányit az úton, Ő sír és szenved veled az állomáson. Irántad való nagy szeretete figyelmeztetés és erő. Szeretetedre szükség van! Szereteted küldetés! Azóta tudod: nem elég osztályozni, szeretni kell! Azóta tudod, hogy nem tudsz igazán szeretni és azóta vágysz igazán szeretetre. Nem úgy ahogy eddig: nem kapni, adni akarsz. Azóta tudod, hogy a szeretet tanulóevei hosszúak. S azóta imádkozol naponta szerete- tért... * Taníts meg szeretni Uram és szabadíts meg magamtól. .. Úgy szeretnék igazán szeretni, Téged meglátni a másik emberben, ne magamat. Taníts meg szeretni Uram, és szabadíts meg magunktól. Olyan jó lenne, ha valóban egymást szeretnénk, s nem a másikban önmagunkat. Taníts bennünket - ha kell keményen és megsebezve mint orvos, ki fájdalmat okoz, hogy gyógyítson. Segíts, hogy ne egyedül akarjunk járni a szeretet útján. Vegyük észre, hogy előttünk, mellettünk jársz. Taníts meg terád figyelve szeretni. Urunk. Amen. (F. K.) PAUL ROTH: A szeretet, mint díszítmény Istenem, vádolom magam, hogy szeretetem gyakran csak érzés volt. Vonzalom és megilletődés. Szeretetem ezért gyakran csak múló pillanat, mert újabb érzés kerít hatalmába engem. Istenem, vádolom magam, hogy szeretetem nyitva állt ugyan a világ nyomorúsága előtt, de nem láttam meg a közelben lévőt, a szomszédomat, a munkatársamat. Istenem, vádolom magam, hogy szeretetem kasztokba sorolta az embereket: némelyek szimpatikusak, mások nem tetszenek, mert egyszer elbuktak, vagy tanulatlanok, csúnyák vagy másképp gondolkodók. Istenem, vádolom magam, hogy szeretetem oly ritkán mozgatta értelmemet, hogy bepótolja a jóakarat a rátermettséget és tudást. Amit meg kellett volna szereznem, hogy segítségem konkrét és jó legyen. Istenem, vádolom magam, hogy szeretetem nem középpont, csak díszítés volt, alkalmi köntös az életemen. Csillogó, mint a léggömb, de üres, és felfújt a belseje. Istenem, vádolom magam, hogy volt ugyan hitem, de igazán nem szerettem. Életemről nem ismerhette föl senki, hogy krisztusi élet: Isten szeretetéből élni. Vallomás hitről, emberségről, hazaszeretetről g>' iskola életében minden évforduló egyben alkatiam a számvetésre. Önkéntelenül is az értékek áramlásának kérdése merül fel: milyen oktatói-nevelői célokat közvetít a tanári kar a diákok felé és ezeket a célokat hogyan valósítja meg. A hetvenöt éves Líceumi Diákszövetséget köszöntötte a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) kiadásában megjelent, Kocsis István által írt könyv, a Kötődés az Alma Materhez című, amely az egyesület múltját és jelenét dolgozza fel hitelesen és igényesen. A mű megírásának célját a szerző az előszóban a következőképpen fogalmazza meg: „A mostani mű egyrészt a tiltás évei ellenére szerves egységet jelentőszakasznak, a 75 évnek a történetét dolgozza fel, állít neki emléket. Másrészt a szerző azt szeretné, ha a szép 'példák a mai kor diákjai, tanárai számára követendő mintául szolgálnának." A Sopronr Evangélikus Líceumi Diákszövetség alakuló közgyűlésére 1918. június 5-én került sor, az alapszabály szerint a szervezet olyan nemes célok érdekében jött létre, mint diákotthon létesítésének az elősegítése, a Líceum tanulóinak erkölcsi és anyagi támogatása, az egyetemre került szegény sorsú hallgatók segítése, a Líceum fejlesztésének a támogatása, valamint a volt diákok iskolához való kötődésének erősítése. Úttörő szerepet játszott az egyesületet megalapító 67 személy: általuk az országban elsőként jött létre olyan egyesület, amelynek alapvető célkitűzése az iskola támogatása volt. Nem véletlen, hogy Sopronban és éppen az Evangélikus Líceumban jött létre az országban először az iskola diákjait, magát az iskolát támogató egyesület. Sopron az ország egyik legműveltebb, legkulturáltabb területének, a Dunántúl északnyugati részének ősi, nagy kultúrájú iskolavárosa, amely sohasem került török uralom alá és így európai ütemben fejlődhetett. A magyar történelemnek olyan egyéniségei éltek a városban vagy környékén, akik segítették vagy maguk is művelték a kultúrát. Nagyon kiegyensúlyozott vidék ez; ahol három nemzetiség: magyarok, németek és horvátok szép együttélése valósult és valósul meg. Ugyanilyen tolerancia érvényesült mindenkor vallási tekintetben is: ma többségében katolikus területen élt és él a Dunántúl egyik legnagyobb evangélikus közössége. Az Evangélikus Líceum ennek a közösségnek a fiataljait gyűjti össze immár több évszázada. Ez a szellemi sokszínűség játszott közre abban, hogy a Soproni Líceum a magyar iskolatörténet néhány páratlan alkotását teremtette meg. 1790-ben az iskola öt tanítványa olyan diáktársaságot alapított, amely a szerveződő magyar nyelvű irodalmi élet kialakulásában is döntő szerepet játszott: levelező társa volt a Nemes Magyar Társaságnak Kazinczy Ferenc és Berzsenyi Dániel is. 1827-ben hozták létre az iskolában a mai diákönkormányzatok elődjét, a Deákkúti Vármegyét. A Líceumi Diákszövetség megalakítása az első világháború végén arról az együvé tartozásról tanúskodik, amely az iskola diákjait az ősi intézményhez kötötte: az Evangélikus Líceum megtartó erejéről vall. Az iskolában kapott eszményeket, értékeket őrizték a volt diákok akkor is, amikor az 1948-as államosítás és a Diákszövetség 1950-ben bekövetkezett feloszlatása „kényszerű visszaszoritottsága” kötelezte őket. A kapcsolatteremtés lehetőségeit azonban ezekben az évtizedekben is folytonosan keresték, hiszen az iskola fennállásának 425. jubileuma után egy évvel, 1983-ban létrehozták a Berzsenyi Baráti Kört. Többek között a Baráti Kör munkájának eredményeként is az iskola újra egyházi gimnáziumként kezd- .hette az 1991/92-es tanévet. Ehhez az eseményhez kötődik a Líceumi Diákszövetség újjáalakulása is. Ugyanazzal a nyitottsággal és alázattal hozták létre, amely hetvenhárom évvel korábban is jellemezte a szervezetet: a tartalmi, lényegi munkára helyeztek hangsúlyt. Az újjáalakult Diákszövetség az 1918-ban alapított egyesület jogutódjának tekinti magát, az alapszabályban megfogalmazott célkitűzések is a hetvenhárom évvel korábbiakat visszhangozzák. Kocsis István könyve történeti áttekintéssel kezdődik. Az egyesület működésének szervezeti kerete című fejezetben a Öiákszövetség megalakításának körülményeit vázolja, létrejöttének céljait ismerteti a szerző. A Diákszövetség történetének három, egymástól különálló szakaszában az előszóban megfogalmazott szándéknak megfelelően a szerző azt emeli ki, ami a folytonosságot biztosította a szervezet működésében: a mostoha körülmények ellenére a tenniakarás erkölcsi parancsát. A Diákszövetség munkájára ugyanis az egyesület megalakulásától kezdve a konkrét feladatok teljesítése volt a jellemző: a tanulók anyagi támogatása, a Diákotthon létrehozása, az iskolai hagyományokban való részvétel, azok megőrzése és közvetítése a fiatal nemzedék felé. A könyv második fejezete a Diákszövetség munkáját tekinti át. Az alapszabályzatban rögzített célkitűzések a gyakorlatban sokféle, legtöbbször komoly anyagi erőfeszítést igénylő munkát jelentettek, jelentenek. A tanulók anyagi támogatásán, a Diákotthon létrehozásán túlmenően a szervezet tagjai részt vállaltak a nagy elődök emlékének a megörökítésében (emléktáblák állítása, az elhunyt tanárok és diákok sírhelyeinek gondozása), az iskolai hagyományok kialakításában és közvetítésében (ballagás, líceumi zászló, licista jelvény), a jubileumi ünnepélyek szervező munkájában és sikeres lebonyolításában. A gimnázium XX. századi története elválaszthatatlan a Diákszövetség munkájától. Az önzetlen segíteni akarás sarkallta, sarkallja a Diákszövetséget munkálkodásában ma is. A szerző szavaival élve: „Ma is tiszteletet, elismerést kiváltó az az igyekezet, amellyel a volt diákok egymást követő nemzedékei hálájukat, szeretetüket kifejezték tanáraik, iskolájuk iránt. Mindez nem a hivalkodás, magamutogatás szándékával, hanem az éppen időszerű megoldandó feladatban segíteni, jobbítani akarás nemes egyszerűségével, önzetlenségével történt. Amikor valamit létrehoztak, megvalósítottak, azt mindig úgy tették, hogy érződött: nemcsak az örült, érezte jól magát, aki kapta, hanem az is, aki átnyújtotta." A sokat emlegetett „líceumi szellem" így válik megfoghatóvá: az adhatás gyönyörűségében és a mély humánummal teli emberi kapcsolatok kialakításában. Magatartásmódot és gondolkodásformát jelent, amelyet tanítani lehet ugyan, de belülről jövő, őszinte szeretetet és megbecsülést feltételez. A könyv harmadik fejezetében közölt mozaikok ezért tartoznak szervesen a Diákszövetség történeti feldolgozásához; nemcsak kevésbé ismert adatokat tartalmaznak vagy háttérmagyarázatot szolgáltatnak, hanem megmutatják azt a közös erőfeszítést, amely mindenkor a sikeres oktatói-nevelői munka záloga. Az ország egyik legrégebbi működő tanintézetének legutóbbi háromnegyed századáról kapunk hiteles tudósítást a záró fejezetben. A gyakran szubjektív visszaemlékezések értékét az összeforrottság minduntalan visszatérő tudata adja. Az iskola volt diákjai és tanárai vallanak hitről, emberségről, hazaszeretetről, végső soron az iskola szellemiségéről a mai kor diákja és tanára számára egyaránt példamutatóan. Külön köszönet az értékes visszaemlékezések közléséért Kocsis Istvánnak. Könyvében az iskoláról kialakult kép így válik teljessé. A mű megírásával és kiadásával a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) a nagy elődök emlékének adózik és a Diákszövetség munkálkodásának megbecsülését, elismerését tolmácsolja. Közös jövőnk építésekor figyelmeztető és egyben irányt mutató szerepet tölt be a kiadvány, értéke túlmutat a jubileumok szokványos ünnepi megemlékezésein, értékmegőrzésről és értékátadásról szól. Szentpáii Csaba
