Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-07-17 / 29. szám

Evangélikus Elet 1994. július 17. • • Ünneppé magasztosult esti óra... Nagybörzsöny. A szépséges Duna­kanyar országút- ján, az északi or­szághatár közelé­ben, a Börzsöny hegység lábánál kis falu, mely arról nevezetes, hogy a környéken az egyetlen evangéli­kus gyülekezet él itt. Lelkészük több évtizeden át De- dinszky Gyula volt, aki a közel­múltban ment nyugdíjba. A mai lelkészhiányos vi­lágban mégis kap­hatott lelkészt, mert az egy éve végzett Turánszky István vállalta a szolgálatot ebben a gyülekezetben. Lelkésszé avatásá­ra most került sor abban a gyüleke­zetben, ahová se­gédlelkészként he­lyezte őt Szebik Imre a kerület püs­pöke. Június 22-én, a délutáni órákban megtelt a temp­lom, melyben Sze­bik Imre püspök dr. Cserháti Sán­dor professzor és Dedinszky Gyula a gyülekezet volt lelkésze közremű­ködésével lelkésszé avatta Turánszky Istvánt. Az istentisztelet kezdetén a hely­beli zeneiskolás fiatalok két koráit adtak elő fúvós hangszereiken. Az igehirdetés textusa 2Móz 3,1-5 verse volt. Amikor Mózes az Isten hegyénél áll az égő csipkebokor előtt. „A hétköznapok szürke egy­hangúságában ünneppé magaszto­sul ez esti óra” - kezdte prédikáci­óját a püspök. Ünnepe egész egy­házunknak, a nagybörzsönyi gyü­lekezetnek és a Turánszky család­Lelkészavatás Nagybörzsönyben nak. A lelkészavatást az egyház­ban használatos szóval ordináció- nak is mondjuk. Az ordináció Is­tennel való találkozást jelent. Itt kísérőjelenség az égő csipkebokor, mely lángol, de nem ég el, ég, de nem perzsel. A kép Isten lényegére mutat: világít, nem pusztít az égő tűz. Ezt a találkozást Isten kezde­ményezi. Oldd le saruidat... Isten szólít: a történelem eseményein ke­resztül, a világmindenség szépsége­in és harmóniáján, a lelkiismereten keresztül is, de Jézus keresztjén át is. Úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát küldte... Isten szól, hallgass rá! Az ordináció egyben megrendülés is. Mózes is belereme­gett ebbe a találkozásba. Népe sza­badulását kellett véghezvinnie. Hirdesd a szabadulást, melyet Jé­zusban mindnyájunk számára el­végezett Istenünk! Végül az ordi­náció megalázkodást is jelent. A levetett saru az alázat jele. Ahol Az új lelkész első úrvacsoraosztása pedig Isten szól, az szent hely. Ilyen ez a templom is, Istennek szánt hely. Valahányszor belépsz csendesedj, alázkodj meg, a Min­denható hívott el szolgálatára. Az avatás szertartásában, a Confirma Deus énekes áldásában részt vettek Missura Tibor esperes, ■a Teológiai Akadémia küldöttei: Zászkaliczky Pál igazgató és Bács­kai Károly tanulmányi titkár, vala­mint a szomszédos református és katolikus gyülekezetek lelkipász­torai is. Az istentiszteleten úrvacsora­osztás is volt, melyen az egész gyü­lekezet részt vett. A úrvacsoraosz­tást a felavatott lelkész Missura Tibor esperessel közösen végezte. Nagy volt a gyülekezet öröme, mert a felavatott fiatal lelkész ott marad a gyülekezetben, oda küldte ki a püspök szolgálatra. Kívánjuk, hogy az Istennel való találkozás­nak sok-sok alkalma legyen szol­gálata nyomán a nagybörzsönyi „szent helyen”. tszm Evangélikus egyházfők világtalálkozója (Folytatás az 1. oldalról) ne Genfen keresztül, hanem köz­vetlenül találkozzanak. Ezért je­lentős, hogy egyházunk az utóbbi években szoros kapcsolatokat épí­tett ki a bajor, az osztrák, az erdé­lyi és általában az európai egyhá­zakkal, különösen is a skandiná- vokkal és a finnekkel. Természetesen nem szabad elfe­lejtenünk mindazt, amit a Luthe­ránus Világszövetség az elmúlt öt­ven évben tett értünk, az újjáépítés segítésétől kezdve a háború után mindmáig. Különösen is a kisebb egyházak számára fontos, hogy ott tudják magukat az evangélikusok nagy családjában, amelyik támo­gatja őket. Dr. Harmati Béla LELKÉSZAVATÁS AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETBEN 1994. július 30-án, szombaton délelőtt 11 órakor a Felsőpetényi templomban avatja lelkésszé SZEBIK IMRE püspök Hvizsgyalka György lelkészjelöltet. Az avatási istentiszteletre mindenkit szeretettel várnak. Budahegyvidék - Pannonhalma - Tihany Kedves, szép baráti találkozón vehettek részt azok, akik június 11 -én a Budahegyvidéki Gyülekezettel indultak Pannonhalma felé. Igaz, az út permetező esőben, szomorkás felhők alatt kezdődött, de Pan­nonhalmára érve, kitisztult az ég, az autóbusz ablaká­ból már messziről feltűnt a 282 m magas Várhegyen álló évezredes múltú bazilika és monostor. A templo­mot i. e. 800-ban Nagy Károly frank császár építette. Szent Márton tiszteletére. A ma látható Szent Márton bazilika alapjait Géza fejedelem rakta le, aki 996-ban itt helyezte el a bencéseket. Az 1001-ben felszentelt templomot I. István király építette tovább és a bencé­sek működését kiváltságokkal, adományokkal erősí­tette, hogy ezzel is országa fennmaradásához kérje Isten segítségét. Minderről a kedves fogadtatás után vendéglátónk, Sulyok Elemér atya, a Hittudományi Főiskola igazgatója tájékoztatott. Az épületben tanít­ványuk, a II. gimnazista Béta vezetett végig, kitűnő felkészültségéről téve tanúságot. Töténelmi, építésze­ti, művészeti, tudományos, irodalmi vonatkozású ma­gyarázata, a váratlan kérdésekre feltett válasza a rend tanárainak sokoldalú, alapos felkészítéséről is tanúsá­got tett. Kedves volt, ahogy a legendákat, régi hagyo­mányokat is beleszőtte magyarázatába. A látogatók­nak lehetőségük volt megismerni az építészeti, külső és belső képzőművészeti látnivalók nagy részét, a rit­ka becsű gyűjtemények gazdag tárát őrző könyvtárat, a legújabb ásatások, feltárások eredményét (igaz, az altemplomba vezető lépcsőket is meg kellett járni, de megérte!) Az ízletes ebédet az önkiszolgálóvá alakí­tott kollégiumi étteremben Pintér Ambrus gimnáziu­mi igazgató meghívására vendéglátóinkkal együtt fo­gyasztottuk el baráti beszélgetés, ismerkedés közepet­te. A Budahegyvidéki Gyülekezet nem először látoga­tott Pannonhalmára. Legutóbb - mint Köszeghy Ta- másné, a Máriaremete-Hidegkúti ökomenikus általá­nos iskola igazgatója mondta - az idelátogató finn testvérgyülekezettel töltöttek egy feledhetetlen ked­ves, tartalmas napot Pannonhalmán, élvezve a bencé­sek vendégszeretetét. A főapátság történetének 1000 éves múltját idéző jellegzetes épületegyüttes elhagyása után -, melyen az európai művészetnek minden stílusáramlata rajta hagyta bélyegét a múlt értékét kereső utunkon Tihany felé indultunk. A Balaton környékének talán legjellegzetesebb táját éppen a tihanyi félsziget adja az apátság kéttornyú templomával. A Tihanyi-félszige­tet I. András adományozta a Benedek rendnek, erről tanúskodik egy Miklós nevű püspök által 1055-ben fogalmazott és írt, féltve őrzött alapító-levél ránk maradt eredeti példánya. Itt Félix atya fogadta buda­hegyvidéki vendégeit, kedves szavakkal köszöntve, és látható örömmel mutatta be az apátság, a templom értékeit s beszélt a visszakerült részek renoválásáról, a bencés apátság múzeumáról, melyben június 11-én nyílt meg Molnár C. Pál centenáriumi emlékkiállítása. Tihany felé jövet még rövid pihenőt tartottunk a bakonyszentlászlói evangélikus templom százados hűs falai között. Sajnos, Ördögh Endre lelkész - aki szintén bencés diák volt, Pannonhalmán érettségizett nem lehetett jelen érkezésünkkor, de dr. Csonka Géza veze­tőnktől komoly ismertetést kaptunk a templom történe­téről, múltjáról. A Budahegyvidéki Gyülekezet másod­felügyelőjének lelkes szervezése egy élményekben, érté­kekben, szépségekben gazdag napot szerzett a résztve­vőknek, akik újabb kirándulás, hasonló, hangulatos baráti találkozás szervezésére kérték. Sokan érezték, ha talán ki sem mondták - egyedülállók, vagy családok „nagy magányosai” - hogy mindjobban kellenek az ilyen bensőséges, csendes, de „valamit” nyújtó találko­zások gyakran gondterhes, szürkülő hétköznapjaink­ban. Mert, mint Erdély költője, Reményik Sándor írta: Ne várd, hogy a föld meghasadjon és tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. . Schelken Pálma Orgonaszentelés Harkán Boldog, örömteli nap derült erre a határszéli, megfogyatkozott lé­lekszámú, kis gyülekezetünkre, jú­nius 5-én, a Szentháromság utáni első vasárnap. Orgonaszentelésre hívogattak a meghívók. Nem eredménytelenül. Nemcsak a helyi gyülekezet apra- ja-nagyja, de szomszéd gyülekeze­tek tagjai is eljöttek erre a nem mindennapi eseményre, s töltötték meg dugig a harkai templomot. Ilyen nagyszámú, ragyogó arcú és szemű embert csak hét esztendővel ezelőtt láttak ezek az öreg, megko­pott falak. Akkor, amikor a 200 éves templomért adott hálát Isten­nek a gyülekezet a Németország­ból hazalátogató, régi gyülekezeti tagokkal együtt. A 175 esztendővel ezelőtt, 1819 pünkösdjén felszentelt orgonát a neves soproni orgonaépítő, König Fülöp készítette. Orgonái közül öt még ma is áll hazánk különböző templomaiban. A harkai orgona az idők folyamán azonban nem­csak külső díszében, de főleg hang­ja erejében és színében kopott meg. Hiányos és szúette sípsorai, szerke­zeti működésének súlyos hibái miatt bizony már régóta nagyjaví­tásra, sőt felújításra szorult. Ezt a nem könnyű feladatot vállalta ma­gára önként és minden anyagi el­lenszolgáltatás nélkül, a több évti­zedes orgonaismereti tapasztalat­tal rendelkező Kormos Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem ad­junktusa. A másfél esztendőt kite­vő szorgos munkája nyomán a tel­jesen szétszedett orgonába sok új és megújított síp került. De meg­újult az orgona külső aranydíszíté­se is. Sikerült tehát nemcsak hang­színeiben, de külsejében is eredeti állapotába visszahelyezni. Ezt ma­ga Trajtler Gábor, egyházunk ze­neigazgatója is elismerően állapí­totta meg. A felújítás félmilliónyi költségé­nek oroszlánrészét a Németország­ban, Sinsheimben élő Schindler András igazgató, a gyülekezet és Harka község történetének kiváló ismerője és megírója vállalta. A dí­szes külső aranyozás pedig orszá­gos egyházunk adománya révén válhatott valóra. Az istentisztelet keretében vég­zett felszentelést Szebik Imre püs­pök végezte Szimon János és Zol­tán László lelkészek segítségével. A 33. Zsolt 1-3 versei alapján tar­tott igehirdetésében kiemelte a gyülekezet éneklését kísérő orgona fontos szerepét. Ezt már az ősök is felismerték és a súlyos áldozatok árán megépítették orgonájukat s annak fenntartásáról és működte­téséről is mindig jószívvel gondos­kodtak. Szóljon hát istentisztelete­inken itt Harkán is, ne csak az ének, de az orgona hangja is. Éb­ressze, növelje a hitet, gyarapítsa a keresztyén életet, amelyhez illik és hozzátartozik az örvendezés mel­lett a dicséret és a hálaadás is. A felszentelés után hálával emlé­kezett meg a gyülekezet, a jelen nem lehetett kedves, volt tanítónő­jéről és hosszú éveken keresztül volt kántoráról Pantzer Gertrúd- ról, kívánva egyúttal hosszú beteg­ségéből való mielőbbi teljes gyó­gyulást. Valóban jól kezdődött! Zügn Tamás a vasiak esperese hívta ösz- sze a Nyugat-Dunántúli három egyházmegye lelkészeit és papnéit a második világháború utáni ébre­dés egyik fellegvárába: Répcelak­ra. Öröm volt már a balesetmentes odaérkezés is. Hát még a régen és ritkán látott kedves testvérek nagy egymásnak örvendezése! A nyitó istentiszteleten a kette­sével (lelkész és felesége!) kikül­dött 72 tanítvány örömteli vissza­térésének története elevenedett meg. Az Úrnak sátáni erőket le­győző hatalma van. Tapasztalhat­ták a tanítványok, hogy Uruk va­lóban együtt is munkálkodik ve­lük. És az ígéret is felemelő: örülje­tek, hogy neveitek fel vannak írva a mennyben. Milyen jó is ilyen szá- montartottnak lenni! Ezután a papnék és nőtestvérek a gyülekezeti teremben, de lélek­ben Mária, Márta és Lázár betá- niai házában jártak. Itt is egy Má­ria, Szebik Imre püspök felesége, körül csendesedtek el és figyeltek Jézusra, hogy valójában mi is az az egy szükséges az életben? Maga Jézus - igéjében! A lelkészek most is, majdnem 72-en, külön gyülekeztek. Tudván, hogy első és legfontosabb a szolgá­lat : a következő vasárnap alapigé­jével foglalkoztak Fehér Károly ve­zetésével. Utána Szebik Imre püs­pök nyújtott hazai egyházunk éle­téről részletes és hiteles tájékozta­tást. Őszinte nyíltsággal és testvéri bizalommal volt szó gyülekezete­ink helyzetéről, a lelkészi szolgála­tokról, a sok megkereszteletlen fia­talról, a nehezülő anyagi gondok­ról, - hogy bizony havi 100 forin­tos hozzájárulás nélkül már nem képzelhető el egyházunk rendezett szolgálata... Szó volt a nyugdíja­sokról, de sajtógondjainkról is. A választások után állami szerve­inkkel meg kell beszélnünk a hit­oktatás dolgát, iskoláink ügyét, az Az orgonafelújítás történetét s az orgona sokszínű hangjait Kor­mos Gyula ismertette, illetve mu­tatta be. Majd William Mahder or­gonista, akinek ősei a század elején vándoroltak ki az USA-ba Harká- ról, játszott elsőként Bach és Mo­zart műveket, gyönyörködtetve a nagyszámú hallgatóságot. A templomi ünnepély befejezé­sekor a gyülekezet Payer Teofil- né-Pantzer Ilona kántornő szép játékát élvezhette. A kedves és emlékezetes ünnep résztvevői a gyülekezeti teremben még sokáig együtt maradtak a gyülekezet vendégeiként. Az esti órákban elmondhattuk, hogy ez a mai nap nemcsak „virradtában", de alkonyában is boldog, örömteli nap volt, amelyért illik a dicséret, az örvendezés, s a szívvel, szájjal, lélekkel és zengő muzsikával való hálaadás Istennek! Z. L. egyházi ingatlanok kérdését. Ezek­kel a gondokkal kapcsolatban érezhetővé vált „az állammal való korrekt együttműködés jóhiszemű sugallata”. Szó volt arról is, ho­gyan lehetne az egy-két ember te­vékenységéből álló unalmasnak tűnő istentiszteleteinket jó értelem-- ben élménnyé, élénkebbé tenni? ... Ezzel kapcsolatban jött elő a gyü­lekezeti munkások keresésének, képzésének feladata..., a fiatal lel­készek elhelyezkedése, munkája, és látható volt a még mindig nagyon is érezhető lelkészhiány fájdalma. Szükség van egyházon belül is szent megbékélésre, hiszen démoni erők igyekeznek .sokszor a jóakarat látsza­tával az egyházat szétzülleszteni. A Répcelak fölött gomolygó, sö­tét esőfelhők elvonultak, amikor püspökünk sokak érzését így fejezte ki: „Nagyszerű, hogy a magyar evangélikus egyházban szolgálha­tok!” Majd veröfényesen sütött ránk a nap, amikor végül ezt mond­ta: „... Szóljatok, amikor a püspök téved, szóljatok, ha valamit mu­laszt..., szóljatok..., de ... de imád­kozzatok is!" A hozzászólások száma talán napestig eltartott volna, hiszen éle­tünkről és szent küldetésünkről volt szó. Egyházunkról, Krisztus testéről... Ebéd után Szebik Imre püspök szolgálatával úrvacsorái oltárhoz járult a több, mint 72 tanítvány. „Meg vannak bocsátva bűneitek!” „Menjetek el békességgel!” Majd gyújtottak a motorok és elindultak a veszprémi, vasi és győr-soproni- mosoni tájak felé sok lelki aján­dékkal „a tanítványok”. Igen jó volt így együtt lenni. Együtt vissza­tekinteni, együtt körülnézni és el­indulni mennyei célunk felé, ahol nevünk nyilvántartásban van. Ilyen konferencián érezzük csak, milyen szükségünk is van egymás­ra! „Az a hét is jól kezdődött!” Sümeghy József „Ez a hét is jól kezdődik!” - Répcelakon Élő bizonyíték... Győri János 80 éves Többféle elképzelés, mondhat­nám, előítélet él a nyugdíjas lelké­szekről. Tény, hogy egyeseket szin­te összetör a nyugdíjbavonulás. Győri János, aki csaknem négyév­tizedes nagytarcsai lelkészi szolgá­lat után, 13 éve ment nyugdíjba, élő bizonyítéka annak, hogy Isten, hűségesen ráfigyelő szolgáit to­vább tudja használni. Például né­pes családjában, ahol lelkészgyer­mekei és vejei rendszeresen igény­be veszik szolgálatát. Egy másik sablonos elképzelés, hogy „veszélyes”, ha a nyugdíjba vonuló lelkész volt gyülekezete te­rületén marad. Győri János élő bi­zonyíték, hogy az előd beilleszked­het az utód által pásztorolt gyüle­kezetbe. Kollégák gyakran kérde­zik: „Hogyan viseled elődöd kö­zelségét?” Többnyire meglepőd­nek őszinte válaszomon: hálás va­gyok érte, tanácsaiért éppúgy, mint hűséges igehallgatásáért. Ki­fejezetten inspirál, hogy tudom, ha itthon van, mindig ott ül az első sorban. Pedig talán nem is lehet olyan könnyű 39 év után a szószék alá ülni... Sajnos, vannak lelkész­kollégák, akik többévtizedes hűsé­ges szolgálatuk eredményét rom­bolják le azzal, hogy nyugdíjas­ként nem találják meg helyüket gyülekezetükben... Győri János nagytarcsai szolgálatának koroná­ja, ahogyan alázatosan beilleszke­dik a Pásztor a Nyájba! Talán se­gítheti mindezt, hogy életművének egyik legnagyszerűbb maradandó része: a nagytarcsai templom egy- házművészetileg páratlanul gaz­dag belső képanyaga, a szárnyas oltár, a mozaikképek az ő hitvallá­sát, igehirdetését közvetítik, tehát ilyen módon is tovább prédikál, szolgál közöttünk. A harmadik előítélet, hogy nyugdíjasként, főleg falusi lelkész­ként az ember szellemileg szükség­szerűen leépül, visszafejlődik. Győri János ennek ellenkezőjét bi­zonyítja. Már nyugdíjasként készí­tette el többszázoldalas teológiai antropológiáját és azóta is állan­dóan olvas, szellemi, teológiai munkát végez. Egyik legszebb születésnapi ajándék Számára, hogy már két unokája is a lelkészi szolgálatra készül! Isten éltesse igy, és ilyen­nek még sokáig! G. P. DR. PÓSFAY GYÖRGY KITÜNTETÉSE Dr. Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter a Genfben élő dr. Pósfay György evangéli­kus lelkészt a Pro Cultura Hun­gáriáé aranyéremmel tüntette ki az Amerikai Egyesült Államok­ban, Venezuelában és Svájcban végzett egyházi kulturális tevé­kenységéért. A kitüntetést június 14-én adta át Genfben dr. Odor László svájci nagykövet. Pósfay lelkész az evangélium szolgálatát évtizedekben keresz­tül össze tudta kapcsolni az ame­rikai. a venezuelai és a svájci gyü­lekezetekben élő szórványma­gyarság kulturális, a magyar ha­gyományokat ápoló szolgálatá­val. Ebben a munkában társai voltak felesége és két leánya. Szeretettel gratulálunk!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents