Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-06-12 / 24. szám
Evangélikus Elet 59. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 1994. JÚNIUS 12. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 2. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 25 Ft Az úton meg ne állj. Arról le ne menj! Mindig haladj! Mindig tovább! Mindig előre! Augustinus A TARTALOMBÓL A LELKI ÉS TESTI EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN LELKÉSZEK KRISZTUS-SZEMÜVEGBEN FÓRUM-NAGYGYŰLÉS MAGYARORSZÁGON Vadusfa: bajor vendégek az istentiszteleten Űj utakat keresnek Európa protestánsai Mit kíván tőlünk a jövő Európája és mit várhatunk Európa protestánsaitól - ezekre a kérdésekre vártak feleletet Bécsben május 2-10. között kereken kétszázan mintegy kilencven egyházból. Az ún. Leuenbergi Egyezményt elfogadó és aláíró egyházak, azaz a reformáció evangélikus, református és egyesült egyházai már a negyedik nagygyűlésüket tartották az európai együttműködésről, a kölcsönös segítésről, a szószéki és úrvacsorái közösségről. A Wien-Lainzi Római Katolikus Továbbképzési Központban tartott konferencia egyrészt fölmérte az elmúlt évek egyes európai országokban történt eredményeit és különösen is foglalkozott a metodista és anglikán egyházakhoz fűződő viszonnyal. Amíg a metodisták számára a közösséghez való csatlakozásnak nincs különösebb akadálya, az anglikánok számára a püspöki hivatal és szolgálat értelmezésében az ún. apostoli szukcesszió hangsúlyozása, a püspöki tiszt kézrátételes, történetileg kimutatható visszavezetése a mai tisztségviselőktől visszafelé az apostolokig, más reformációi egyházak számára nehézség. Nagy hangsúlyt kaptak az elmúlt évek egyes területi tanulmányi csoportjai által készített iratok megbeszélései. Egyházunk abban a közép- és déleurópai csoportban volt tag, amelyik a szabadság értelmezésének kérdéseivel foglalkozott. Itt nemcsak a teológiaibibliai összefüggések kerültek megbeszélésre és összefoglalásra, hanem szabadságunk és felelősségünk mindegyik társadalom számára fontos etikai következményei. A nagygyűlés egyik előadását a németfrancia Alfred Grosser professzor, híres párizsi társadalomtudós, éppen erről az erkölcsi kihívást rejtő feszültségről tartotta. A modern katolikus, de egyáltalán nem szép betontemplom hideg és barátságtalanul sötét környezetében voltak forró és további együttes munkára serkentő pillanatai a közös európai jövőkeresésnek. Azonban mintha megtorpant volna az elmúlt évtizedek lelkesedése. A modern világ kihívásai között minden európai egyház annyira el van foglalva a saját problémáival, hogy mostanában kevesebbet érnek rá átnézni az országhatárokon. A boszniai háború megoldatlan fekete árnya is ráborul földrészünkre és érezzük politikai és egyházi tehetetlenségünket a válság kezelésében. A konferencia idejébe eső vasárnapon a résztvevők gyülekezeteket látogattak. A magyar küldöttség, dr. Prőhle Károly professzor, Ferenczy Erzsébet lelkész velem együtt a perchtoldsdorfí gyülekezetben jártunk, ahol Fónyad Pál a lelkész. Velünk voltak még Mikó Jenő szlovákiai református püspök és felesége és a konferencia kiskőrösi magyar ifjúsági segítője. A nagygyűlés számos ajánlatot dolgozott ki a tagegyházak kapcsolatának erősítésére, megválasztotta az új vezetőséget és munkatervet fogadott el. Lehetőség nyílik arra, hogy Európa protestánsai megfogják egymás kezét és tanuljanak egymástól. Miden egyes egyház felelőssége, hogy saját országában és földrészünkön éljen az ökumenikus együttmunkálkodás lehetőségeivel. Dr. Harmati Béla Elbúcsúzott Hanselmann püspök Ezen a tavaszon vett búcsút aktív egyházi szolgálatától D. dr. Johannes Hanselmann püspök. Csaknem húsz éven át - nehéz időkben - állt a Bajor Evangélikus Egyház élén. Először mint első alelnök, majd 1987-1990 között mint elnök vett részt a Lutheránus Világszövetség, az 55 milliós evangélikus világcsalád irányításában. Hazánkhoz és egyházunkhoz meleg baráti szálak fűzték. Sokszor járt nálunk, ünnepi nagy eseményeken és gyülekezeteinkben. Egyházunk és Teológiai Akadémiánk tiszteletbeli teológiai doktora volt. Legújabban jelentős része volt az egyházunk és a Bajor Evangélikus Egyház közötti közvetlen partneri kapcsolatok kiépítésében. Méltó hát, hogy mi is hálával búcsúzzunk tőle és feleségétől, Ruth asszonytól, együtt sok millió hívővel hazájában és a nagyvilágban. Johannes Hanselmann a II. világháborúban súlyos sérülést kapott, s ez egész élete során hittel hordozott próbatétel volt számára. Katonai szolgálata indította belsőleg arra, hogy Krisztus szolgálatába lépjen és lelkésszé legyen. Egész egyházi munkásságának - mint búcsúnyilatkozatában mondta - hármas vezércsillaga volt: hogy a hívek lelkipásztora, a lutheri reformáció teológusa és a mai világ felé nyitott szívű keresztyén legyen. A 2,1 milliós, nagy Bajor Evangélikus Egyház 1975-ben választotta meg első lelkipásztorává. Püspöki szolgálatában tudatosan, mindig „az evangéliumi közép" fi - , főképviselője kívánt lenni: ellentétes nézetek között is - de előlük ki nem térve - az Evangéliumhoz való föltétien hűség és az egység megőrzése maradt a legfőbb célja. Ezért is szerzett tiszteletet és megbecsülést minden irányzat követői között, hazájában és a világ- ökumenében. „Misszió a saját portánkon” és ugyanakkor „felelősség az egész világ iránt” - ezek voltak szolgálatának fő jellemzői. Akik ott lehettek a brazíliai evangélikus világgyűlésen (Curitiba, 1990), sohasem felejtik el elnöki bölcsességét, türelmét és szinte emberfölötti kötelességteljesítését, a legnehezebb viták és külső körülmények között is. Ökumenikus körökben világszerte ismerték és megbecsülték egyfelől teológiai, reformátori iránya tisztaságáért és hűségéért, de ugyanakkor ökumenikus nyitottságáért és mély elkötelezettségéért is. Hazájában ezért bízta rá az Egyesült Német Evangélikus Egyház hosszú éveken keresztül a „katolikus ügyek megbízottja” felelős tisztségét. Fáradhatatlanul és eredményesen dolgozott a két nagy egyház közeledéséért Bajorországban és a lutheri reformáció országában. Most - a háború utáni nemzedék nagy személyiségei közt - Hanselmann püspök is búcsút vett az aktív szolgálattól. Felejthetetlen marad, ahogyan egyháza elbúcsúzott tőle Münchenben, a hatalmas Szent Máté - templomban. Wetter müncheni bíboros, Stoiber bajor miniszterelnök, Stálsett LVSZ- főtitkár és a német egyházi szervezetek búcsúszavait, majd a püspök rövid búcsúzó igehirdetését és imádságát Haydn Teremtés-oratóriumának csodálatos ének- és zenekari részletei kísérték és zárták. Ezt követően pedig a bajor kormány adott ünnepi fogadást a volt királyi rezidencia termeiben - első alkalommal egy evangélikus püspök búcsúztatásakor. „Johannes testvér” és Ruth asz- szony június kezdetétől már felső- bajorországi családi otthonukban élnek, távol a „közélet zajától”. De- mint a búcsúzó püspök mondta- változatlanul, ezután is „az Evangélium továbbadásáért kíván dolgozni, olvasni és írni”. És imádságaival kíséri a világegyház, bajor egyháza és a testvéri kis magyar evangélikus egyház életét. Dr. Nagy Gyula „NAGYCSALÁDI” TALÁLKOZÓ Az artikuláris korszakra emlékező ünnep Vadosfán i_____________________________________________i Az ünneplő gyülekezet köly Imre felkelésének eredményeképpen I. Lipót kénytelen volt Sopronba ország- gyűlést összehívni, hogy az ellenreformáció által felkeltett elégedetlenséget csillapítsa. Ezen az ország- gyűlésen ugyan nem tudták elérni az evangélikusok a teljes szabad vallásgyakorlást, de legalább annyit, hogy a Lipót uralma alá tartozó dunántúli két megyében két-két helyet megneveztek, ahol engedélyezték a vallásgyakorlatot. A 25. és 26. §. név szerint említi (becikkelyezi) a Vas megyei Nemescsó és Nemesdö- mölk (Celldömölk) és a Sopron megyei Vadosfa és Nemeskér gyülekezetét. Ezeket nevezték a törvénycikk latin elnevezéséről (arti- kulus) artikuláris helyeknek. Ez évben - Nemeskér és Nemescsó után - Vadosfán tartotta egyházunk az artikuláris emléknapot. Az egykori feljegyzés a vadosfai gyülekezeti levéltárban így ír: „Felhők módján sereglett a nép" a kijelölt templomba messzi környékről, hogy igét hallgasson, úrvacsorát vehessen, újszülötteit a keresztség szentségében részesíthesse. Május 15-én, vasárnap reggel is .felhők módján” gyülekezett a környék evangélikussága, ha nem is szekéren vagy gyalog, de gépkocsikon és autóbuszokon az „ősök útján". Nemcsak a szorosan vett környékről jöttek, de sokan Sopronból, Győrből, Budapestről, sőt ellátogattak a Bajor Evangélikus Egyház küldöttei, azok az esperesek, akik éppen hazánkban jártak ismerkedési körúton. Valóban széles, „nagycsalád” jött össze - Isten családja - ezen a vasárnapon, hogy az ige közösségében erősítést kapjon. Délelőtt és délután mintegy kétezer ember töltötte meg a belül szépen megújult vadosfai templomot. Az istentisztelet igéhirdetési szolgálatát Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke végezte. Mt 9,35-38 versei alapján a 35 gyülekezetből összesereglett gyülekezetnek. Exaudi vasárnapjának zsoltára hatalmas kiáltás Istenhez: „Halld meg Uram hangomat, hívlak. ..” Ma is kiáltunk, a mélyből, elesettségünkben, lelki ürességünkben, válsághelyzetekben - Istenhez kiáltunk, mert nála van a meghallgatta tás. Kiáltunk szolgálatunk áldásáért, hogy erősen hangozzék az ige, utat mutasson, összetörjön és felemeljen. És kiáltunk munkásokért, nemcsak lelkészekért, de felügyelőkért, presbiterekért, tanárokért és tanítókért, diakonisszákért, akik belső erővel hirdetik Isten igéjét és élik szeretetét. Mint egykor az artikuláris korszakban, most is úrvacsorához járult a gyülekezet, igen nagy volt a szentséggel élők száma. Rövid ebédszünetet tartottak, mely idő alatt az emlékünnepen jelen lévő Harmati Béla és Szebik Imre püspök Sümeghy József helyi lelkésszel együtt meglátogatták a Vadosfán élő Böröcz Sándor ny. lelkészt, aki mint ismeretes, hosszú Gulag-fogság után érkezett vissza családjához. Hosszasan elbeszélgettek és átadták országos egyházunk ajándékát. A délutáni ünnepély Bárány Gyula esperes megnyitójával kezdődött, aki az emlékezés kísértéseire hívta fel a figyelmet. Emlékezzünk, de ne csüggedéssel, hanem inkább hálaadással, ne kötözzön meg kicsinységünk, legyünk nyitottak. Isten szerint való akkor lesz ünneplésünk, ha reménységgel, hálaadással és józanul emlékezünk! A bajor esperesi küldöttség vezetője, Johannes Merz egyházfőtanácsos, köszöntötte a gyülekezetei. Nagy hatással volt rájuk a gyülekezet szép, erőteljes éneklése. Szívükre helyezte azt a közös gondunkat, hogy az ajándékba kapott hitet tovább tudjuk adni a következő nemzedékeknek. Németül elmondott köszöntését az egész napos ünnepen résztvevő Harmati Béla püspök tolmácsolta, aki ezután maga is szólt a gyülekezethez arról, hogy a kicsi is lehet szép! Nem vagyunk a legnagyobb egyház. Szeretnénk nagyobbnak látszani, többet mutatni. A múltban az artikuláris gyülekezetek erőt, nagyobbat mutattak. Isten színe előtt kicsinységünk megszépülhet abban a szolgálatban, melyet végzünk. Tu- dunk-e sóként ízesíteni? Jézus nemcsak a tömegeket tartja nyilván, egy ember mellé is leül. Legyen a kicsi szép és erős. Isten a kicsiket is fel akarja használni. Szokolay Sándor zeneszerző a szakrális zene üzenetét - vagy ahogy ő szívesebben mondta a zene szakrális üzenetét tolmácsolta. A zene nem andalít, Isten adománya, az éneklés megnyitja a' lelket, a zene felemel. Az ének lényege Isten fensége - az éneklés gyógyít. Nem eléggé figyel erre a mai ember. Az éneklés csak akkor jut el az égbe, ha mellette cselekvés is van. A szakrális zene üzenete: merjük jövőnket énekléssel megélni! Sümeghy József vadosfai lelkész az ősök üzenetét foglalta szavakba. Őseinknek hallatlan erőt jelentett ide e templomba eljönni. Ez is üzenet. Micsoda ereje van az evangéliumnak! Az evangélium tiszta igazság, erő és megtartás. Ma sokszor hangzik el: nem érek rá. Ők ráértek. A mestergerendákon ott volt a biblia, énekes könyv, áhitatos irodalom. Posztillákat olvastak, volt család, hit, szeretet és nevelés. 1571-ben el akarták venni e templomot. Megvédték, ezért elvitték papjukat, megvesszőztek sokakat és büntetést fizettettek igen sokan. Ebből épült a mögöttünk lévő katolikus templom. Különben józan, melegszívű emberek voltak. Hitüket, magyarság-szeretetüket örököltük. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben... Szépfalusi István „Vallomás a szülőföldről” című írását olvasta fel. (Lapunk 2. oldalán teljes teije- delemben közöljük.) „Ahol tövis van, ott van rózsa is! Mily szép az élet!” E szavakkal kezdte visszaemlékezését Böröcz Sándor, aki megjárta a mélységeket Szibériában. Megtörtént a viI lág csodája: minden papot meg akartak semmisíteni, mégis megmaradtunk. Az elmúlt évtizedek pusztító hatását érezzük, de a hit erősödött. Azért imádkoztunk, hogy csak egy kicsiny mag megmaradjon. S ma idáig jutottunk, Istenünk hozsannás, himnuszos ünnepét tartjuk. Az ünnepélyen nemcsak beszédek hangoztak el. Széppé, felemelővé tették az összejövetelt a jól odaillő szavalatok, énekkari számok, orgonazene. A délelőtti istentiszteleten a csornai Bárdos Lajos Városi Kórus énekelt Nagy Kálmán vezetésével. Délután a Soproni Gyülekezet Énekkara szolgált IVeitler Sándor vezényletével. Szebik Attila orgonajátékkal szolgált. Gönye Ilona és Kiss Ildikó költeményeket adott elő. Az ünnepély zárszavát Szebik Imre püspök mondta. MegköSünu-gln József vadosfai lelkes/ S/épfalusi István Böröcz Sándor szönte Sümeghy József szolgálatát; nemcsak az ünnepély megrendezését, de negyven éves gyülekezeti munkáját is, melyből most ment nyugdíjba. Az emlékekből tanulhattunk ma. Megéltük a közösséget, otthon tovább szolgáljunk, keressük, hol lehet segíteni, Krisztushoz vezetni. Legyen boldogabb az élet magyar hazánkban! Tóth-SzöllOs Mihály V * I
