Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-06-12 / 24. szám

Evangélikus Élet 1994. június 12. jflS GYERMEKEKNEK FIATALOKN A K A lámpa zöldre vált. A távolban feltűnik egy érkező vonat. A mi szerelvényűnk is hamarosan indul. A szomszéd vágányon épp tolatást végeznek. A sínek szinte pókhálóként szövik be a pályaudvart. Mégis minden rendben megy. A vonat zakatolva halad keresztül a váltókon, hogy azután megálljon a megfelelő peron mellett. Láthatatlan kezek vigyázzák a rendet, hogy minden szerelvény baj nélkül a kijelölt célhoz érjen. Köszönöm, Uram, a láthatatlan kezek munkáját! Hogy szemeim elől rejtve ugyan, de szorgoskodnak értem is. S megköszönöm még a Te atyai kezeidet, melyeket nem látok ugyan, munkájuk gyümölcsét azonban naponta élvezem! BARANGOLÁS BIBLIAI TÁJAKON Amikor kirándulunk, jó olykor megpihenni egy kis időre. Megbeszélni a társakkal, mi minden szépet láttunk eddig. Elővenni a képeslapokat, amiken talán épp a megtett út egy szakaszát ismerhetjük fel. De az is jó, ha egy magasabb pontról látcsővel visszapillant­hatunk a mögöttünk hagyott vidékekre. Tegyük mi is ezt. A következő hetekben jeruzsálemi városnézés vár ránk. De mielőtt a főváros szűk utcái­ra lépnénk, elevenítsünk fel néhány képet, melyek a vidékkel való ismerkedés során tárultak elénk. Ehhez segítséget nyújt a következő néhány kérdés: Emlékszel-e még, hogy... I ! ...hol találtak a régészek egy barlangkápolnát, amelyet a 2. században építettek keresztyének - való­színűleg köztük Jézus családjának leszármazottai -, I hogy itt tarthassák összejöveteleiket? ...hol lakott Péter, András, valamint Zebedeus és családja, egy nagy közösséget alkotva „egy fedél alatt”? .. .melyik földünk egyik legrégibb városa, ahol Jé­zus is többször megfordult, meggyógyított egy vakot, és új életre indított egy vámszedőt? .. .hol fordul elő viszonylag gyakran Palesztinában, hogy a közeli hegyek felől hirtelen szélvihar zúdul a völgykatlanba, és rövid idő alatt szörnyű vihar kere­kedik? .. .hol bukkantak cserépedényekbe zárt régi iratte­kercsekre, köztük az Ószövetség könyveire? ...hol volt a samáriaiak fő istentiszteleti helye? .. .melyik halászfalut „hagyta faképnél” a Galileai- tenger? .. .hol állítanak egy közeli kolostor szerzetesei égő gyertyákat a vízbe? ...a hagyomány szerint hol mondta Péter: „Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat...”? .. .hol lett egy uralkodó parancsára szigetből félszi­get? .. .melyik város viseli egyszerre két uralkodó nevét? ...melyik településsel kapcsolatban volt szó arról, hogy akár egyetlen fal felhúzásával is lehet istállót építeni? Remélem, sok válaszra emlékeztél még! A követke­ző héten irány Jeruzsálem! Sziasztok! FERI BÁCSI JÁTÉKAI vát. Ezeket a szavakat hétről hétre rejtvény formájá­ban közlöm Veletek, a következőképpen: A keresett szó szótagjait olyan szavakból ismerheti­tek meg, amelyek szintén tartalmazzák azt a szótagot. Az így kapott szótagokból összeállítható a keresett történet egyik szava. Beküldendő a keresett történet, melyhez segítségként elárulom, hogy jelen esetben a legkönnyebben Máté evangéliumában ismerhettek rá. Most a második, két szótagból álló szót kaphatod meg, ha válaszolsz a feltett kérdésekre. 1. szótag - Település Betánia közelében. Márk és Lukács egy helyen együtt is említi a két helységet. (Felhasználandó a szó második szótagja) 2. szótag - Tanító az antiochiai gyülekezetben, az Apostolok Cselekedetei is említi. (Felhasználandó a szó első szótagja) Kérlek Benneteket, hogy a megfejtést a lap megjele­nése utáni keddig adjátok postára! A kétfordulós „Ki mondja - kinek?” játék megfejtői: 14 pont: Krsják Zoltán (Monor) 12 pont: Kollár Gábor és Tamás (Dunaegyháza) és a Fasori Gimnázium leánykollégiumának 7-es szobája 11 pont: Illés Adél (Egyházasdengeleg) 8 pont: Rab Attila (Monor) 6 pont: Benke Zsuzsanna (Ajka) Tóth Kálmán és Katalin (Budapest) 5 pont. Bánki Renáta (Inota) Mindannyiótoknak gratulálok és további jó rejt­vényfejtést kívánok! Segíts ? • • • • ...megtalálni az utat, melyen eljuthat a virág a beteg kislányhoz! Gondoltam egy bibliai történetre... I .. .mégpedig egy újszövetségi történetre, amelynek ki­választottam három, általam jellemzőnek tartott sza­A gyermek rovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. BACH-HÉTVÉGE BUDAPESTEN Az 1992 tavaszán megalakult Magyar Bach Társa­ság évi rendes közgyűlését 1994. április 30-án tartotta a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében, amelyet - nevének és célkitűzéseinek szellemében - J. S. Bach a-moll partitájának és fúgájának elhangzása nyitott meg (zongorán SZÉKELY BALÁZS adta elő) és KÉMÉN ES ANDRÁS zongoraművész tolmácsolá­sában a Fisz-moll, valamint Fisz-dúr prelúdium és fúga fejezett be. A közgyűlésen a vezetőség beszámolt az 1993-ban végzett munkáról, a pénzügyek alakulásáról és termé­szetesen szó került az ez évi tervekre is. Ennek kapcsán említés történt arról, hogy a közgyű­lést követő napon, vasárnap, a Deák téri templomban az istentisztelet keretében elhangzik J. S. Bach kantá­tája, mely a „ Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen" szövegű kezdő kórustétel alapján e néven ismert. J. S. Bach az év valamennyi vasárnapjára és egyházi ünnepére legkevesebb két ilyen művet írt, összesen kö­zel 200 egyházi kantátát, a Bibliából vett idézetek, saját és mások költői szövegeinek és minden esetben gyüleke­zeti népénekek (korátok) felhasználásával, hogy ezek - akkori szokás szerint az istentisztelet rendjébe illesz­kedően - a zene kifejező eszközeivel az igehirdetés mondanivalóját még erőteljesebb módon közvetítsék a híveknek. Ezt a nemes hagyományt kívánta felújítani a Magyar Bach Társaság, amikor a Pesti Evangélikus Egyház vezetőivel elhatározta, hogy az évente 2-3 alkalommal megrendezésre kerülő Bach hétvége keretében egy-egy kantátát istentiszteleten szólaltat meg. A társaság egyik alapítója és elnökségének tagja, KAMP SALA­MON, a Lutheránia énekkar vezetőjeként nagy lelke­sedéssel támogatta a „kantátás istentiszteletek" ügyét. Első alkalommal 1993. november 27-én hangzott el ilyen módon az Ádvent 1. vasárnapjára írt „Nun komm, der Heiden Heiland" (Jöjj, népek Megváltója) kezdetű kantáta. E májusi vasárnapon az énekkar, valamint kitűnő szólisták és a MÁ V kamarazenekar közremű­ködésével ismét valóban lélekemelő pillanatok tanúja lehetett a gyülekezet. Terv szerint ez évben még két alkalommal: október 30-án és november 27-én kerül sor ugyancsak a Deák téri templomban all órai istentiszteleten J. S. Bach egy-egy művének tolmácsolására. Adja Isten, hogy ez a kezdeményezés magvetés le­gyen, követésre buzdítson más gyülekezeteket - ahol énekkar szolgál és erre lehetőség van - ezáltal segítve „éneklő Egyháza” épülését. A Bach-hétvége befejezéseként vasárnap este a Ze­neakadémián a Társaság támogatásával rendezett hangversenyen a párizsi Conservatoire professzora, KENNETH GILBERT tolmácsolásában francia szer­zők (d’Anglebert, Couperin, Rameau és Duphly) csem­balóra írt műveit hallgathatta az érdeklődő nagyszámú közönség. L. A. Vallomás a szülőföldről (Elhangzott Vadosfán, az Artikuláris Napon) KIRÁLY LÁSZLÓ: TÖBBSZÖRÖS IDENTITÁS? Ha nem jövök meg egyhamar­tudjad: elnyelt a zivatar. Orosz voltam, japán, magyar, e Földön, mely nem ápol - eltakar... Ha arra gondolok, hogy magyar létemre nem Magyarországon lakom, akkor sze- relmetes barátaimra gondolok, ha akarok, bánatos menekültekre - vagy senkire... (Korunk, Kolozsvár, 1994. január) Szülőföldem szeretetének elengedhetetlen tarto­zéka, a másik ember, főleg a szomszéd szülőföldjé­A kicsiség csodája Azt hittem, könnyű. Menni fog, mint a karikacsapás. Akkor még nem tudtam, hogy nehéz. Nagyon is nehéz. Azt hittem, könnyű má­sok felé fordulni, egészen addig, amíg nem éreztem: ez sokszor a magammal való szembefordulást jelenti. Azt hittem, egészen egysze­rű lesz, egészen természetes az első lépés mások - a Másik felé. De ahogy mozdulni akartam, fbldbe- gyökereztem, ahogy kinyújtottam a kezem, félúton megállt a levegő­ben. Ahogy szólni kezdtem, csak dadogni tudtam, néhány szánal­mas, üres szót, amiről azt hittem, vigasztalás lesz majd. Adni akartam, minden áron - csak koldulás lett belőle, vagy eről­tetett jótevés. Mert akartam. Mert bizonyítani akartam: jó vagyok, szeretek, le tudok mondani, adni tudok. így indultam el egy tábor­ba, ahol „árnyasak” és segítők vol­tunk együtt. Majd én megmuta­tom, hogy adni tudok, szeretni tu­dok, lehajolni tudok azokhoz, aki­ket olyan kevesen fogadnak el, ér­tenek meg. Akiknek kevés jut az élet napos oldalából, és éhesek minden jó szóra, simogatásra. De másképp történt. Nem tudtam adni. Olyan kevés volt, amivel odaléphettem. Bátor­talan mosolyok, remegő simogatá- sok, egy-egy erőtlen, többnyire fél­resikerült biztató szó, vigasztalás. Aztán sűrű bocsánatkérések, mert valamit nem jól tettem. Az etetés­nél néhány morzsa a ruhára vagy a földre hullott, nem értettem meg egy-egy kérést, kérdést, ügyetlenül összekaramboloztam egy másik kerekes-székkel nagy igyekezetem közepette. Aztán lassan világossá lett előttem a titok: nem én adok. Nekem adnak! Igazi csoda ez, szárnyat ad, örömöt. Valaki száz­szorosán visszafizet apró ajándé­kaimért, amelyeket adni próbálok, de nem nagyon sikerül. Furcsa: a semmikért, csekélységekért fizet meg, azokért a dolgokért, ame­lyekről nem is veszem észre, hogy ajándékba adom a Másiknak. Azokért, amik természetesek, ami­ket nem akarok adni, hanem csak úgy jönnek, valahonnan, belül­ről. .. Lassanként megtanultam, hogy azok a dolgok igazán fontosak, amelyek látszatra semmik: talán ügyetlenkedésnek tűnnek, bátorta­lanságnak, apró szeretet-morzsák- nak. Mégis fontosabbak minden másnál. Mert csodák. Kicsik, lát­hatatlanok, valahol elrejtetten rej- tőzők. Mosoly-varázslatok, kézfo­gások, titkokkal teli rezdülések egymás felé. Mert megértjük egy­mást szavak nélkül, mert megtanu­lunk a szívünkkel látni. Valaki egyszer azt mondta: a fontos dolgok mindig a legfonto­sabb ellen vannak, ha nem elég fontos a legfontosabb. Amit nem adok oda, az úgy szól ellenem, hogy elveszi örömömet. Az öröm- telenség a legnagyobb hiány. Mert nem lehet élni másképp. Ha örülsz, adsz. Úgy, hogy nem is veszed ész­re. Csak árad belőled: igazi csoda. Megnyílnak ajtók, szívek, életek. Mert nyitott lettél te is. Átlátszó, világos. Befogadó - adó. Ajándé­kokból, csodákból élő, szeretetből táplálkozó, és másokat gazdagító. Semmit nem tartasz meg magad­nak, hiszen minden a tiéd. így lesz könnyűvé a nehéz, erővé a bátor­talanság, hatalmassá a semmi, a kicsiség. TŐLE kapod. És kérheted: az örömöt, a szárnyat, a csodát. A Másikért dobbanást egyszerűen, szelíden, láthatatlanul. Én Istenem, adjál szárnyat: tündöklő-fény égő vágyat. Hadd teremjek rózsaszálat, szivárványszín harmat-ágyat. gy­Lecke Ahogy ülök az ágyon, farkassze­met néz velem egy sün. Illetve sün­szemet. Beszélgetünk. „És mennyit írtál?” - kérdezi. „Nagyon keveset, de mégis mennyi van benne!” — felelem. Ő jólesően biccent, és ezt mormogja: „Ez lett az egész életre szóló írástudományod. Segíteni akartál, de elaludtál. Mennyi segít­séget váró van a világon! Egy ré­szük csak tudat alatt várja a segít­séget, de beismerni! - lehetetlen. Az idős néni, akivel együtt utaztál a villamoson, hogy lelkendezett (ismeretlenül) neked, hogy milyen szép az a havas fa! És te örültél gyermeki pillantásának, de örö­mödből annyira telt csak, hogy sután leszállva a villamosról, bol­dog ünnepet kívántál. Pedig tu­dod, hogy egyedül van. Nem bol­dog az ünnep. Mégse kísérted ha­za. Nem vásároltál neki. Nem be­szélgettél vele. Segíteni akartál, de elaludtál. Mint amikor a fáról le­esett kisfiút próbáltad vigasztalni. De nem tudod átérezni fájdalmát, nem bírtad átérezni, hogy a ma­dárka, ami kipottyant a fészekből, nem repül többé. Állatorvos vagy, de nem segítettél. Suta félmonda­tok törtek elő belőled, egy zseb­kendőt adtál a gyereknek, és elsiet­tél. De magadban picit büszke vol­tál: lám, tettem valamit. Segíteni akartál... A koldusokhoz félve közeledsz. Van, akit elítélsz, utálkozol a lát­ványától, van, akin szánakozol, van, akinek odaadsz pár fillért. Le­hajtod fejed - szerénykedni kell. De azért büszke vagy: segítettem, biztos látták sokan. Ember vagy. Ember vagy - próbálsz segíteni, természetedből fakadóan, de ettől SZENT-GÁLY KATA: Imádságtöredékek győzz le szereteteddel mikor igazságod fényét nem tudom elviselni győzz le Szíved ismeretével mikor a megbocsátott bűn emléke fojtogat Te átöleltél amikor nagyon sírtam és eléd hoztam minden nyomorúságomat és ahogyan feltört belőlem a szó hogy ezt is tettem meg azt is tettem úgy öleltél magadhoz egyre szorosabban és melegebben És amikor már mindent kimondtam és elhallgattam Te megsimogattál és csak annyit mondtál hogy örülsz nekem és hogy ne féljek ne várj sokat. Csak ember vagy. Ez nem elég. Kérj Valakitől segítsé­get. Rád bízom. Ember vagy, ha segítenek neked - nem alszol el. De ne felejtsd el: csak ember vagy.” Evvel a kép elhallgatott. Én pe­dig jóleső szégyenkezéssel elgon­dolkoztam azon, amit egy sün ta­nított. Az „emberségről”. * Sz. E. kereszted előtt feltétel nélkül megbocsátok mindazoknak akik megbántottak engem Te tudod mennyire voltam vétkes vétkeikben és hogy ki kezdte ásni a szakadékot amit aztán közösen mélyítettünk megtérők Örök Pásztora fogd össze szétszakadt kezünket fölkentél engem megjelöltél a Lélek által nekem szólnom kell rólad, Uram el kell mondanom, hogy élsz hogy találkoztam veled nekem örömet kell vinnem az örömtelen emberek közé megyek áldani és áldottnak lenni megyek befogadni és befogadva lenni megyek szeretni és szeretve lenni megyek meglátni a Megláthatatlant megyek megismerni a Megisroerhetetlent megyek imádni megyek élni megyek örökre élni nek tisztelete. Előfeltétele ez annak, hogy a ma­gam vallomása másokban, barátaim soraiban (hol? mikor? és milyen?) ellenérzéseket ne vált- (has)son ki. Tisztelem Ausztriát! A múlt század­ban Welsben talált munkát cseh nagyapám, s az ország, a birodalom fővárosában, kettő közül az egyikben, találkozott cseh nagyanyámmal. A szá­zad eleji bécsi patkolókovács-műhelynek helyet adó külvárosi ház, családi házammá vált, másik sohasem volt, így ez ma otthonom. Szeretem Bécset! Itt születtek fiaim, első uno­kám, számomra a város „hellyé”, élettérré vált, benne élhettem le. magyar hivatalokat viselő mun­kás életem legjavát. Aggódom a mai Ausztriáért! Ezért küzdők is ér­te, olykor ellenében is, mert egyre elviselhetetle­nebb lesz számomra a kocsmákat már régen túllé­pő, országszerte társadalmilag szalonképessé vált nyílt idegenellenesség, pontosabban a szláv, a ro­mán és a török, vagy általában a mássággyűlölet, miközben változatlan az irányunkban, a magyarok felé megfogalmazódó szimpátia. A „ha már ide­gen, legyen magyar” hangulati elv elfogadása már a kezdet kezdetén is kiszámíthatatlan feszültségfor­rás, nemzetiségi rövidlátás vagy öngyilkosság lett volna. Minden felénk kinyújtott kéz tartós fogadá­sa, az eredményességet elismerő dicséret könnyű­szerrel kétes siker lehet, amely ki tudja mikor és hol, kinek és kiknek bumeránggá válhat. A ma­gam eredményei miatt! Féltem Közép-Európát! Talán mégiscsak hiába reménykedtem egy életen át? Nem vakok, akik ma ujjonganak? Valóban most már jól fognak alakul­ni közös dolgaink? Jaj a legyőzötteknek, ma balga történelmi példa. Igazában jaj a győzőknek? A fe­lelősségvállalóknak! Évszázadokkal ezelőtt, az egyik feltételezés szerint Marcus Aurelius császár (161-180) nevelője, aki kiváló sztoikus bölcselő volt, a megszólítottja az ún. Diognétoszhoz írott levélnek. Meglehet, hogy a címzetthez a hitvédő athéni Aristides fordult. A kétségkívül művelt, klasszikus görög stílusban megírt levél vallomást tartalmaz a szülőföldről. Azok hitébe nyújt bete­kintést, akiket hatalmába kerített az új szellemi, vallási mozgalom: a kereszténység. Ők „saját szü­lőhazájukban élnek, de mint jöttmentek; minden­ben részt vesznek, mint polgárok és mindent eltűr­nek, mint idegenek: minden idegen táj szülőföld­jük és minden szülőföld idegen világ nekik” (V,5). Bajban vagyok ma e vallomással. Sehol egy jó szó a hazáról. Tán beálltak egykoron ők is a jövővel vigasztaló internacionalisták közé? Noha 31 eszten­deig nem tehettem be lábamat Magyarországra, elő­zőleg meg 7 évig a megszállt Ausztriába, nem szeretem ha egyik ellenében is bárki rosszat mond, hírbe hozza. Pedig mindkettőben voltam már jöttment, mindkettő­nek voltam és/vagy vagyok szavazati jog nélküli ál­lampolgára és egyháztagja. Király László: Az én többszörös identitá­som - szégyellem kimondani - mégiscsak a verseimben rejtőzik, de még inkább azokban a versekben, amelyeket nem is én, hanem közeli-távoli Testvéreim írtak. / Nekem. Az én többszörös identitásom, kettős, hármas (a közép-európaisággal!) kötődésem - nem szégyel­lem kimondani - csak a naponként elvégzett mun­kámban, a felvállalt és teljesített feladatokban rej­tőzhet, miközben szívesen hallgatom közeli-távoli barátaim verseit, hogy bekapcsolódhassam mind­annyiunk közös, császári udvarokat ma is felszán­tó népdalaiba. Szépfalusi István 1 I V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents