Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-02-14 / 7. szám
58. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1993. FEBRUÁR 14. HATVANAD VASÁRNAP Mit tegyenek a holttestem mellé ? - A Bibliát! Mivel akarok feltámadni a világ végén- A BIBLIÁVAL! Mit műveltem érdemeset a földön - Azt, hogy olvastam a Bibliát. Merezskovszkij A TARTALOMBÓL EVANGÉLIKUS EGYHÁZ OLASZORSZÁGBAN A BIBLIAFORDÍTÓ KÁROLI GÁSPÁR SOPRONI LICISTÁINK VALLANAK A SZERETETRÖL MEGHÍVÓ A zsinat 8. ülésszakát 1993. február 20-21. napjaira az elnökség a Budapesti Evangélikus Gimnáziumba összehivta. Szombaton de. 10 órakor áhítattal kezdődik és a tanácskozás 18.30-ig tart. Vasárnap reggel 8 órakor istentisztelet, utána a tanácskozás 16 óráig folytatódik. Várható témák: A Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeiről és a hitoktatásról szóló törvénytervezet részletes megvitatása. Az egyházközség szerveiről és tisztségviselőiről szóló törvénytervezet részletes vitájának folytatása. Pe ■a Információáramlás az egyházban i Az elmúlt négy évtized keservei közé tartozott az ! egyházban is a tájékoztatás egyoldalú, korlátozott volta. A végbement sajtórobbanás révén már látjuk a másik véglet hátrányait is, a bulvársajtótól a hírdöm.pingig, amiben nem könnyű eligazodni. Mindez azontiban nem csökkenti igényüket az egyházi sajtó megújulása, az egyházon belüli egészséges információáramlás jránt. \ Ha nem is a remélt ütemben, de mégis van egyházi .(megújulás; immár mennyiségileg is számottevő az 3egyház oktatási tevékenysége; természetes, hogy mű: ködnek egyházi egyesületek; egymást érik a gyülekezeti és közegyházi események. Örvendetes, hogy az -egyesületek is törekednek sajtómunkára, de kiadványaik, érthetően, részben saját tagjaik tájékoztatását, ^részben véleményük kifejezését szolgálják. Az ugyancsak örömet szerző gyülekezeti hírmondók, körlevelek stb. természetesen helyi hatásúak. Az országos evangélikus lapok közül a Lelkipásztor szakfolyóirat. A Diakonia kulturális, irodalmi, közéleti célokat szolgál, az évi négy megjelenés módot nyújtott színvonalas tematikus számok szerkesztésére. A tulajdonképpeni általános tájékoztatást, az újság funkciót azonban egyedül az Evangélikus Élet szolgálja, olyan terjedelmi korlátok között, amelyek eleve illuzórikussá teszik a megfelelő hírközlést. Márpedig nemcsak az az igényünk jogos, hogy a hazai evangélikusság legyen jólinformált az egyház életéről, I hanem az is: legyen lehetősége is a különböző gyülekezeteknek, egyházi csoportoknak, véleményeknek egy-egy kérdés kapcsán megnyilvánulni a sajtóban. Ez segíthet a hiányos téjékozottság, a félinformációk, a rémhírek, az alaptalan hírek okozta gondok megelőzésében is. Az egyházban sem egyszerű a „másság” elviselése, pedig hisszük, valljuk az evangéliumot, hogy Jézus Krisztus minden emberért vállalta a keresztet. - És igeneljük az egyházban is a pluralizmust, a sokszínűséget a korábbi korszak béklyói után. Sokakat még mindig felháborít, ha nem a saját véleményüket olvassák a sajtóban, hallják a rádióban, vagy a tv-ben, evangélikus véleményként. Mert „könnyű” volt a negyven év alatt lélekben egynek lenni, elszenvedve az istentagadó hatalom egyházkorlátozó politikáját. A szabadság viszont magától értődővé teszi a különbségeket, miközben a korábban korlátok közé szorított társadalom felszabadulva elvesztette toleranciáját. A fiatalok talán meg sem ismerhették a mások véleménye tiszteletben tartásának, a jószándék feltételezésének humán élményét, hiszen nem erre, hanem túlélési stratégiákra volt szükség. Pedig bármely kérdésben egyidejűleg létezhet több tisztességes lutheránus vélemény is. Ismétlődő szomorúságom, hogy az egyházat sem kerülte el a diktatórikus gondolkodás egyik legkártékonyabb vonása, az ellenségkép szükségessége. Ez olykor régi reflexként az „egyházvezetés”, máskor egy lelkész, vagy egyházi csoport, de lehet a Deák téri gyülekezet karácsonyi körlevelén a betlehemi csillag (ami egy névtelen levélíró szerint felháborító és nem keresztyén szimbólum), lehet akár egy politikai párt, de lehet a jövő esetleg nem egyházszerető országgyűlése is... Hosszú a sor, amellyel kötetlen beszélgetésekben, levelekben találkoztam. A múlt öröksége ez, de mindenképpen szerepet játszik benne a megfelelő információk hiánya a jelenben, mert az viszont kedvező tapasztalatom, hogy a túlnyomó többség megfelelő tájékozottság esetén nyitott a jóra az egyházban is, a jó ügy melletti kiállásra, tehervállalásra. Csak néhány példa azokból a témákból, amikről szükséges volna többször és többet írni (magam is készülök erre, de mások feladatának is érzem, beleértve híveink véleményét, amelyet szintén jobban kellene ismernünk): • Az egyház gazdálkodása. A megújult működés gazdaságilag is nagyobb igényeket támaszt. A jogaitól és vagyonától eddig megfosztott egyház számára ma is az állami támogatás a létalap. Ehhez járul a külföld segítsége és bizony a saját erő önmagában csak a gyülekezetek egy részének a megmaradását tenné lehetővé. Hogyan tovább? Az átalakulás csodája, sokunkat mozgósító megtapasztalt kegyelem volt a Budapesti Evangélikus Gimnázium, a Fasor újraindulása 1989-ben. Immár negyedik tanév derekán járunk, ez azt is jelenti, hogy diákjaink mind az egyházi gimnáziumban kezdték meg középiskolai tanulmányaikat, és már készülünk a nyolcosztályos gimnázium helyreállítására... Csupa örvendetes dolog, de nem lehet felhőtlen az öröm, mert bármennyire természetes, hogy az élet feszültségekkel is jár, mégis úgy vélem, olykor túl sok az indulat a fasori ügyekben, legyenek nzok nemzedéki konfliktusok, iskolavezetéssel összefüggő viták, vagy éppen anyagi kérdések. Az indulatok mögött ebben is gyakorta az információk hiánya vagy az egyoldalú tájékoztatás rejlik. Jellemző példa, hogy amikor egy idős tanár - akinek szervezőmunkája ma is hiányzik -, nyugdíjba vonult, mert a tantestület titkos szavazással végül úgy döntött, hogy egy osztályban, ahol konfliktushelyzet alakult ki, ne tanítson tovább, akkor ez úgy jelent meg a közvéleményben, hogy „a szülők megbuktattak egy tanárt”, „mi lesz ennek a vége?”, „hová vezet ez az út?”. Külön írást érdemelnek az iskolák, velük is többet kellene foglalkozni a sajtóban. Most csak illusztrációként említettem az esetet, amiben érthető, hogy nem egységes az állásfoglalás, de a tájékoztatás pontos kell legyen. Ami a tantestület illetékessége, abban nélküle nem születhet döntés. A zsinati tájékoztatás is kényes téma. Akik a zsinat összehívását sürgették, ma vagy korainak tartják munkáját, vagy lassúnak a tempót. A Zsinati Híradó nélkül bizonyára a tájékoztatás is kapna kritikát, így e téren nem lehet panasz. Más kérdés, hogy a félinformációk, a rémhírek veszélye itt is megjelenik. Az egyik szép példa az álhírekre, hogy az egyházvezetés késlelteti a zsinatot. Módja sincs erre. Ha nem változtat a zsinat első ülésén a törvényen és az egyházi elnökség azonos lenne a zsinati elnökséggel, felmerülhetne ez a kritika. így viszont egyszerűen nem vonható kétségbe a zsinat elnökeinek hozzáértése, jószándéka és az a tisztességes törekvése, hogy ha a demokratikus munkastílus időigényes is, az árnyéka se merülhessen fel bármilyen manipulációnak. E cikk írása közben érkezett a szomorú hír dr. Nagy István testvérünk elhunytáról. Utoljára karácsony előtt találkoztunk, megállapodtunk egy régóta esedékes hosszú beszélgetésben az ünnepek utánra. Mulasztásaim között tarthatom számon immár az elmaradt lehetőséget. De a testvérünk elvesztésekor érzett fájdalom csak erősíti kötelességünket életműve tisztázására. Sokan szerették, korábbi egyházmegyéje lelkészei szívből ragaszkodtak hozzá. Mások a korábbi rendszerhez fűződő jó kapcsolatai alapján kedvezőtlen színben tüntették fel. Barátai hangsúlyozták, hogy minden kapcsolatát - külföldön és itthon, múltban és jelenben - mindig egyháza javára kamatoztatta. Személyes emlékeim egy negyven évvel ezelőtti gyenesdiási ifjúsági konferenciáig nyúlnak vissza, ahol egy bibliakörben voltunk. Minden fájdalmas veszteség egymás iránti felelősségünket is hangsúlyozza. Ki tudja, mennyit ártunk az egyházban emberek testi-lelki egészségének megalapozatlan híresztelésekkel, a nyolcadik parancsolat semmibevételével. Sok a teendőnk a korszerű egyházi tájékoztatás megteremtésében. De a legjobb fejlesztés sem lehet igazán hatásos, ha nem egyértelmű az embertől emberig terjedő információkban a hitbeli, az ebből következő morális elkötelezettség. Dr. Frcnkl Róbert ÚJ ESPERES EGY NAGYMÚLTÚ EGYHÁZMEGYE ÉLÉN Beiktatták Aszódon Detre János esperest A Pestmegyei Egyházmegye különleges egyházmegye. Egyik különlegessége, hogy itt nincs lelkészhiány. 24 lelkész, 2 segédlclkész, 2 nyugdíjas lelkész és 1 gyülekezeti munkatárs végzi a szolgálatot a 38 ezres lélekszámú esperességben, nincs betöltetlen lelkészi állás és a lelkészek szívesen szolgálnak ebben a közösségben. A másik az, hogy sok a régi, erős hagyományokat hordozó gyülekezet, ez még akkor is megáll, ha arra kell gondolnunk, hogy a gyülekezetek jó része a főváros agglomerációjában él, de a múltban gyökerező és hagyományaikat megtartó réteg tudja asszimilálni, magába fogadni a hozzáérkezőket. Az evangélium és a templom szeretete eggyé forr a gyülekezetekben és igen erősek a családias vonások. Eskütétel Ez az egyházmegye választotta meg teljes egyhangúsággal esperesének Detre János aszódi lelkészt, minekutána az cspcrcsi tisztet letette Keveházi László pilisi lelkész. Az aszódi gyülekezet templomában az egyházmegye küldöttei és a helyi gyülekezet sokasága előtt a beiktató igehirdetést dr. Harmati Béla püspök tartotta. Az iktatás liturgiájában Keveházi László a távozó esperes és Baranyai Tamás egyházmegyei főjegyző segédkezett. Az igehirdetés alapigéje 2Tim 4,1-2 volt. Isten színe előtt vállaltad a szolgálatot, jelenlétében történjék egész szolgálatod. Nem emberek, kollegák vagy felettesek fognak megítélni. Isten előtt fogsz számot adni - kezdte a püspök igehirdetését. A feladatot az esperes számára is megfogalmazta Pál e levelében. Hirdesd az igét, ez a központi feladat, csupán nagyobb lesz a szószék, számosabb a gyülekezet. Ezzel együtt nagyobb a gond és felelősség. De ezt a feladatot soha senki más el nem végezheti. Bármi lehet a divat, a korszellem, a miszsziói parancs tanúskodást jelent. Még a lelkészeknek is prédikálnod kell. - Nemcsak ünnepi órák vannak az esperes életében, Fedd'j és ints - ez azt jelenti, hogy kell vizsgálatot tartani, őrködni az egyházmegye rendjén. Van mit rendbe tenni, sértődés, sebek, méltánytalanságok nyomát őrizzük és az esperesnek lelkészi közösséget kell formálni. Mindezt teljes türelemmel és tanítással kell cselekedni. Egy gúzsbakötött egyházból most lettünk szabad egyházzá, gyülekezetekké. A sok feladat közepette erősséged lehet, hogy vannak segítőid, melletted állnak a lelkészek. Családi örökséged is van - hiszen ebben a szolgálatban előtted járt itt a megyében édesapád is -, ezt vidd tovább! Krisztus járt előttünk a szolgálat, a megbocsátás és békesség útján, keresztjét emeld magasra! Az aszódi gyülekezet visszakért ingatlanai között szereplő kollégium épület (Podmaniczky kastély) dísztermében, ahol valamikor sok egyházi gyűlés és összejövetel zajlott le, most az ünnepi egyházmegyei közgyűlésre gyülekezett az istentisztelet után az egyházmegye és a város'népe. Baranyai Tamás főjegyző - aki eddig espereshelyettesként vezette az egyházmegyét - nyitotta meg és vezette le a közgyűlést. Az esperes székfoglalójában a napi útmutatóbeli ige (Kol 2,6-7) alapján így kezdte: „A meggyökerezés, a felépülés és a megerősödés azok a napi feladataink, amelyek egyházmegyénk életét az elődeinktől örökölt mederben tartják. Ezek jellemezzék az élő gyülekezeti presbitériumokat s a hittel megáldott lelkészi szolgálatot. Szeretném esperesi szolgálatomat ilyen módon, ilyen lelkülettel végezni egyházmegyénk, lelkész kollégáim és a gyülekezetek épülésére. Ehhez mindnyájatok imádságát is kérem.” Megemlékezett az egyházmegye élén szolgáló elődökről, közöttük édesapjáról is. Röviden ismertette az egyházmegye történetéből a területi változásokat, melyből megtudtuk azt, hogy valamikor Csővártól, a mai békési gyülekezetekig terjedt az esperesség. „Nagyszerű feladat olyan egyházmegye élére állni, mint a Pestmegyei Egyházmegye, melynek igen gazdag a múltja. Történetében benne van egész egyházunk története. Esperesei, patrónusai (felügyelői) nemcsak megyénkért, hanem egész evangélikus egyházunkért sokat fáradoztak. Podmaniczkyak, Prónayak. Telekiek, Radvánszkyak, a Belcznay család, mind-mind összeforrtak Aszóddal is, egyházmegyénkkel is, hazánkkal is. Talán jelképes, hogy ebben a díszes teremben vagyunk együtt most, amely sok korábbi tárgyalásnak volt színhelye.” „Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy van igény az evangélium hallgatására, de azt nem tudom jó szívvel vállalni, hogy az ige hirdetője családjával együtt nyomorog vagy közegyházi segélyért könyörög. Minden gyülekezet felelős figyelmébe ajánlom ilyen tekintetben is a lelkészt és családját... Igyekezzenek minden tekintetben lelkészük mellett állni. Ma olyan kort élünk, amikor sokan félreértik a demokráciát. Úgy gondolják, hogy ez totális szabadság. Azt mond amit akar. Lehet, hogy a világban ez a szabadság, de az egyházban tudnunk kell, hogy mindent szabad ugyan a keresztyén embernek, de nem minden hasznos, nem minden használ! S nekünk mindenben azt kellene figyelembe venni, ami az egyháznak, a gyülekezet ügyének, végsősoron Isten e világban való dolgainak használ. Az egyháznak sohasem vallomásokra van szüksége. Nem használnak a nyilatkozatok sem. Nekünk megerősített kezekre, lábakra, a Szentlélek által megvilágosított fejekre, gondolkodásunk megújulására van szükségünk. Kollégáimtól azt kérem, úgy segítsék munkámat, hivatalomat, ahogyan én segítem őket. Amennyit tőlem várnak, azt várom tőlük én is. Pontos adminisztráció, a jelentések idejében elküldése, a számadások rendben léte, a lelkészi munka elvégzése, a családi életük rendje és példája............az igazi öröm az lesz, ha a gyülekezetekben Isten dicsőségére folyik minden munka s hamarosan a gimnázium megnyitóján - amikor majd gyermekeiket hozzák az evangélikus gimnáziumba - lehetünk együtt. Az lesz ám az igazi öröm! De azért is sokat kell imádkoznunk.” Sokan köszöntötték a beiktatott esperest áldást kívánva. Keveházi László az esperesi szolgálat öröméről szólt, dr. Sólyom Jenő kerületi felügyelő köszönetét mondott a távozó esperesnek és a beiktatott esperesnek is, hogy vállalta a szolgálatot. Személyi feszültségek ugyan vannak, de az egyhangú választás bizalmat jelöl. Fischlné dr. Horváth Anna a gyülekezet felügyelője mindannyiuk segítését ígérte, Tarr Gábor az énekkar vezetője is segítséget és támogatást ígért. Detre László,az édesapa az esperesi szolgálat öröméről és terhéről szólt. Nagyobb a teher, mint a dicsőség. A gyülekezetek építése és a lelkészek védelme az esperes szolgálatának főfeladata. Szebik Imre püspök, mint évfolyamtárs köszöntötte az esperest, idézve az együtt töltött éveket, a spirituális összetartozás vállalását és a múltat és jelent vállalva a jövőért való munkálkodásra mutatott reá. Káposzta Lajos az esperesi kar nevében szólt - ugyancsak mint évfolyamtárs - és együttmunkálkodást ajánlott. Roszik Mihály alberti lelkész az egyházmegye szeretetszolgálata nevében a helyi református, katolikus és baptista gyülekezet nevében lelkészeik köszöntöttek. Bagyin József Aszód polgármestere szavai után Harmati Béla püspök hívta fel az esperes figyelmét az egyházmegyében élő nemzetiségekre és arra, hogy a nemzeti átalakulásban benne él az egyházmegye is. Ne a szembenállás legyen a jellemző, hanem a kölcsönös bizalom. Tóth-Szöllős Mihály
