Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-12-26 / 52. szám

Evangélikus Élet 1993. december 26. A JÓBA VETETT HITEM NEM RENDÜLT MEG Karácsonyi interjú dr. Jeszenszky Géza külügyminiszterrel JÉZUS KÖZÖTTÜNK... „Karácsony a gyermek ünnepe” - ezt a sokat hallott, már-már közhellyé vált igazságot szeretném most az ünnep ürü­gyén végiggondolni és olvasóimat is együttgondolkodásra hívni. Karácsony a gjennek ünnepe! Az in­­karnáció nagy csodája a gyermekséggel kezdődött. Az Ige testté lett - hirdeti Já­nos szűkszavúan. Karácsonyra alkalmaz­va : az Ige gyermekké lett, hajléktalanná, kiszolgáltatottá, üldözötté Jett. Az Ige me­nekültté, hazátlanná lett. Érkezését kínos félreértés, megbélyegzés, szorongás és ag­godalom előzte meg. Jöhetett volna más módon is Isten Egyszülötte az embervilág­ba, de Ő tudatosan, engedelmesen vállalta a gyermekiét minden terhét is. És bármi­lyen hangulatosak is a festők ecsetjével vá­szonra álmodott karácsonyi istálló-jelene­tek, vagy a karácsonyi énekek lágyan csen­gő hangjai jászolról, békésen szunnyadó kisdedről: óvakodnunk kell a hazug ro­mantikától! Az a városszéli istálló sziklá­ba vájt nyirkos üreg volt, a jászol szénája tán megsebezte a kisded gyenge testét, és a kis családra a holnap gondja nehezedett. Való igaz: a kereszt árnyéka már ott ma­gasodott a betlehemi jászolbölcső gyerme­ke felett! De Jézus éppen a gyermeksors vállalásá­val került nagyon közel minden kor, a mi korunk gyermekéhez is. Mert karácsony a gyermek ünnepe. A családja szeretetében dédelgetett, a jó­módot természetesen megélő gyermeké. És azoknak a filléres gondokkal küszködő, agyonhajszolt szülőknek ideges légkörben élő gyermekeié, akik alig tudnak számukra ,a gyermekek között néhány meghitt percet, ünnepi órát bizto­sítani. A gyermeké, aki családi konfliktu­sok között őrlődik, s aki a saját kérdéseivel magára marad. A beteg gyermeké, aki so­hasem vehet részt az’ egészségesek vidám, felszabadult játékában. A tönkretett, ki­szolgáltatott, utcára vetett, hajléktalan gyermeké, aki a jó szóval együtt a minden­napi kenyér darabkáját is nélkülözi. A karácsonykor testté lett Ige értük lett gyermekké, mindannyiuk sorsában oszto­zott. Karácsony a gyermek ünnepe, a gyer­meké, aki Jézustól kapta az igazi, a legna­gyobb megbecsülést, a gyermekség értéke­lését, a gyermek fenntartás nélküli elfoga­dását. „Éngedjétek hozzám jönni a kis­gyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa” - mondja Jézus és szavai olyan korban hangzanak el, ami­kor a gyermekség lenézett, jelentéktelen állapotnak számitott. Velük foglalkozni időpocsékolást jelentett. A tanítványok is így látták őket, ezért nem akarták Jézus közelébe engedni. Urunk szavai indulatot és haragot árulnak el, amikor ezt a maga­tartást elutasítja és szeretetével, áldásával emeli magához a kicsinyeket. Karácsonykor felelős önvizsgálattal kell gyermekeinkre gondolnunk. Enged­tük-e, vezettük-e, segítettük-e gyerme­keinket Jézushoz, rábíztuk-e őket gondos­kodó szeretetére? Vagy éppen hagytuk őket elküldeni, hallgattunk a lebeszélésre, az „eltiltásra”? Olyan megterheltek, annyi a dolguk, még ezt is...! - szabadkozunk, s közben a legfontosabbtól fosztjuk meg azokat, akiket legjobban szeretünk: az igazi örömtől, a védettségtől, a nekik fel­kínált üdvösségtől! Végül karácsony a gyermekkéválás bol­dog lehetősége. Mert Jézus nemcsak fenn­tartás nélkül fogadja el gyermekeinket, hanem példának állítja elénk őket. Ezt mondja nekünk, felnőtteknek: „Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” Milyen a gyermek? Ártatlan, bűn­­telen, mint sokan vélik? Távolról sem! A bűn benne is végzi rontó munkáját. De vannak olyan tulajdonságai, melyeket mi már régen elfelejtettünk, de tőle újra meg lehet tanulni: a feltétlen bizalom, a szülőre hagyatkozás, az, hogy nélküle tehetetlen­nek, kiszolgáltatottnak érzi magát! Jézus arra tanít bennünket, hogy ilyen bizalom­mal ragaszkodjunk a mennyei Atyához, bízzuk rá magunkat és felnőtt fejjel marad­junk „gondtalan” gyermekek mindvégig. A különböző karácsony-ábrázolásoknak van egy közös vonásuk: a jászol gyermeke előtt mindenki térdre borul, kicsivé válik. Csak így lehet felfogni, elfogadni a csodát. Angelus Silesius ezt így fogalmazza meg: „Isten magát megfoghatatlan módon a gyer­mek kicsiségébe alázza! Bárcsak én is egy lehetnék ezek között a gyermekek között!” A GYERMEK hiv bennünket: gyerme­keket és felnőtteket, hogy meghódoljunk előtte: Nyílj meg szivem, fogadd be Őt Az áldott égi csecsemőt, Ki e világ üdvére jött! Borulj le jászola előtt! Keveháziné Czégényi Klára Iskolák az egyház karácsonyfája alatt Szerkesztő: Miniszter úr a kor­mány evangélikus minisztere. Kará­csony alkalmából kérdezem, hogy az, amit karácsony ünnepében szoktak kiemelni, - a karácsony a szeretet, a béke és az öröm ünnepe - hogyan valósulhat meg a diplomá­ciai munkában ? Lehet-e szeretettel politizálni? Milyen ma a békepoliti­kánk és van-e a külügyminiszternek olykor öröme is?- Miniszteri kinevezésem előtt könyvtáros és tanár voltam, mind­három tevékenység lényege a szol­gálat. Szolgálni idegen elnyomó­kat, rossz ügyeket rendkívül nehéz, és ha valaki mégis megteszi, abba beleroppan a gerinc, deformálódik a jellem. Én hálás vagyok Isten­nek, hogy mind a megtörési kísér­leteknek, mind a kísértéseknek el­lent tudtam állni, a kommunista időszakban engem ért megpró­báltatások és megaláztatások pe­dig inkább csak megerősítettek. A diktatúra végét úgy éltem meg, hogy nem kellett gyűlöletet, hara­got éreznem senkivel szemben, az ellenem vétkezőknek nem esett ne­hezemre megbocsátani. A végzett szolgálat 1990 előtt és azóta is szá­momra alapvetően öröm. A kegye­lem különleges adományának te­kintem, hogy történész-kutatói és tanári munkám nagyon komoly tárgyi és emberi felkészítést jelentett jelenlegi feladataim ellátásához. Ami viszont tagadhatatlanul fáj és csalódást okoz, az sok olyan ember magatartása, akit korábban ismertem és becsültem. Még in­kább fáj az, hogy a magyar népet milyen visszautasítások, sértések érték a rendszerváltozás óta. Nem mondhatom azt, hogy nem vártam volna több megértést némely szomszédunktól, vagy akár az el­múlt évtizedek közösen átszenve­dett megpróbáltatásai elég alapot szolgáltattak ahhoz, hogy szom­szédainkkal közösen próbáljunk kikapaszkodni a szakadékból, ahová e népeket a diktatúrák bele­taszították, és Nyugat-Európa si­keres példája eléggé szemünk előtt volt ahhoz, hogy az ott kialakult együttműködés és kompromisz­­szum-keresés módszereivel keres­sük a megoldást múltbeli és jelen­beli vitáinkra. Ugyanakkor töret­lenül bízom abban, hogy a jó ügy, a magyarság jó ügye győzni fog. Az elmúlt három és fél év a várat­lan nemzetközi nehézségek, vala­mint a rosszindulatú bel- és külföl­di jóslatok ellenére jelentős ered­ményeket hozott. Teljes körű füg­getlenség, széles körű rokonszenv és megbecsülés - századokon át a magyarságnak mindebben legfel­jebb pillanatokra volt része. Most elősorban rajtunk múlik, hogy a jobbra fordult csillagállás tartós maradjon. E három és fél év során termé­szetesen sok személyes öröm is ért, ezek közül számomra a legfonto­sabb, hogy miközben egyesekben csalódnom kellett, mennyi kitűnő, önfeláldozó embert ismertem meg itthon és külföldön egyaránt. Te­hát a jóba vetett hitem igazából nem rendült meg. Szerkesztő: A Deák téren tartott Kollár János emlékezésen miniszter úr nem tudott jelen lenni, levélben üdvözölte az ünneplőket. Hallhat­­nánk-e bővebbet ez eseménnyel kapcsolatban, hiszen ez az esemény a szlovák-magyar egyházi kapcso­latot hozta előtérbe?- A Deák téren tartott Kollár­megemlékezést azért is tartottam fontosnak, mert tudom, hogy a magyarokat mennyi egyházi, kul­turális, rokoni, vagy éppen sport­­kapcsolat köti össze északi szom­szédainkkal, a szlovákokkal. Az ezeresztendős együttélés eredmé­nyeit, közös alkotásait nem lehet kiradírozni a történelemből, fon­tos, hogy ne engedjük kitöröltetni tudatunkból sem. Mi még csak­­csak őrizzük ezeket az emlékeket, erről tanúskodott a Pesti Evangéli­kus Egyház szlovák lelkészéről tar­tott megemlékezés is, sajnos a má­sik oldalon halk marad azoknak a szava, akik ismerik és vállalják szép, közös hagyományainkat. Minthogy családom is a mai Szlo­vákiából származó számos magyar család egyike, mivel őseim sokat tettek Túróc vármegyéért, mivel nagyapámig és nagybátyámig be­zárólag annyi felmenőm tanult a pozsonyi evangélikus líceumban, nekem személyesen is szívügyem a magyar-szlovák megértés és ba­rátság előmozdítása. Szerkesztő: Külföldi útjai során bizonyára volt találkozása egyházi emberekkel is. Evangélikus vonat­kozásban különösen érdekelnek bennünket az északi evangélikus ál­lamokban történt találkozások evangélikus vezetőkkel?- Érdekes dolog, és csak kérdé­sük kapcsán gondolkoztam el azon, hogy nyugat-európai útjaim során mennyivel ritkábban talál­kozom egyházi személyekkel, mint Közép- és Kelet-Európábán. A magyar kormány mindig meg­hívja az egyházi vezetőket a fonto­sabb külföldi látogatók program­jaihoz, Nyugaton ez meglehetősen ritka. Ezért is, noha jártam az ösz­­szes protestáns többségű európai országban, az ottani egyházi veze­tőkkel alig találkoztam. Ezzel szemben a szomszéd országokban nemcsak kerestem az ott működő prominens (nemcsak magyar) egy­házi személyeket, hanem több ilyen találkozásom az út legfonto­sabb és legemlékezetesebb esemé­nyei közé tartozik. A magasrangú magyar és nem magyar egyházi ve­zetők személyében önfeláldozó, felvilágosult és a jövőnek elkötele­zett kiválóságokat ismertem meg. A közelmúltban Romániában tett hivatalos utam részeként Temes­váron találkoztam az ortodox ér­­sek-metropolita házában a Temes­váron és környékén élő és működő egyházi vezetőkkel. Ott példamu­tató együttgondolkodást tapasz­taltam a román ortodoxok és a görög-katolikusok csakúgy, mint a magyar nemezetiségű katolikus, református, baptista és zsidó fele­kezeti vezetők részéről. Ugyanak­kor szívszorító volt a segesvári evangélikus szászok maradékával találkozni, vagy életem korábbi szakaszában a kárpát-medencei magyar és nemmagyar evangéliku­sok vészes fogyását látni. Remé­lem, hogy a jövőben az északi evangélikus vezetőkkel sikerül pó­tolni az elmaradt eszmecseréket, erre külön fogok ügyelni. Köszönöm miniszter úrnak az in­terjút. Istentől áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk családjában és diplomáciai szolgálatában. Tóth-Szöllős Mihály Bizonyára nem állok egyedül vé­leményemmel, hogy egyházunk képzeletbeli karácsonyfája alatt ta­lán iskoláink jelentik a legszebb ajándékot. Ebben a tanévben immár 2286 tanuló jár evangélikus gimnázium­ba. Hat városban - Budapest, Sop­ron, Bonyhád, Nyíregyháza, Bé­késcsaba, Orosháza - hét gimná­ziumunk működik, ezekben 213 tanár oktatja a diákokat. Igazi kegyelmi ajándék a négy év alatt újraindított hét középiskola. Megközelíti az évtizedekkel ezelőt­ti békeidőszak adatait. 1933-ban tíz evangélikus gimnázium műkö­dött hazánkban, egyéb iskolatípu­sokat is figyelembe véve, összesen tizennégy evangélikus középfokú tanintézet (4194 diák, 294 tanár). - Jó érzés erről szólni, írni, az evangélikusság ismét súllyal jelen van a hazai iskolaügyben, művelő­déstörténetben. De azt is tudnunk, látnunk kell, hogy az újrakezdés - bármennyire ez látszik a legnehezebbnek - csak az első lépést jelenti. A valódi gond a folytatás, a tartalom, az igényelt színvonal és szellemiség megvaló­sítása, mindannak elérése, amiért az iskolákat újraindítottuk. Nem lenne kifogásolható, ha ne­mes hagyományainkra hivatkoz­nánk, válaszul a „miért kellenek egyházi iskolák?” kérdésre. Ugyancsak jogos a történelmi igazságtétel, a jogsértés megszün­tetése, mint a kérdésre adott vá­lasz. Az igazi felelet azonban nem a múltban rejlik, hanem a jövőt tekintve fogalmazódik meg. A nemzetnek, a társadalomnak, a családnak, az ifjúságnak van szük­sége egyházi, köztük evangélikus iskolákra. Az egyház számára a társadalmi szolgálat fontos terepe az okatás, nevelés. Bár a lelkész­utánpótlás szempontjából is lénye­gesek az egyházi középiskolák, mégsem az egyház, mint intéz­ményrendszer számára van igazi jelentőségük. Minőséget kell jelentsenek az egyházi iskolák, kétféle értelemben is. A tudás minőségét és ettől el nem választhatóan az ember minő­ségét. Színvonal és szellemiség. A szín­vonalat az igényesség alapozza meg, amivel minden diáknak szembesülnie kell. Itt azt várják, hogy a tőle telhető maximumot nyújtsa. A szellemiség pedig az em­beriség legjobb hagyományainak az ötvözete. Az értékeket befoga­dó, a sajátjától eltérő álláspontok­ra is nyitott, határozott meggyőző­déssel, tartással rendelkező auto­nóm emberek nevelkednek az evangélikus iskolákban. Igazi öröm és az már nem egyszerűen az iskolák feladata és öröme, hanem a családoké, a gyülekezeteké, az egész egyházé, ha ezek a színvona­las, nyitott szellemű, tartással ren­delkező fiatalok ráébrednek arra, hogy az igazi autonómiát, ha tet­szik az igazi szabadságot, az Isten­nel való kapcsolat jelenti az ember számára. Kapcsolat az Atyával, aki úgy szeretett minket, hogy a Fiút küldte hozzánk, értünk. Sokan szeretnék, ha az egyházi iskola, az egyházi nevelés garantál­ná a tanulók hitrejutását. Ez az oktatási-nevelési intézményben is az Isten titka. Az egyházban, köz­vetlenül vagy közvetve minden a missziót szolgálja. Isten kegyelme, ha a megszerzett magasfokú tudás mellett hitre jutott diákok is jellem­zik az egyházi iskolát. De nem ezért működnek és nem ez tevékenysé­gük mércéje. Még a hitoktatásban is az ismeretközlés, az ismeretszer­zés az elsődleges, különösen ma, amikor súlyosan érezzük több nem­zedéknél a hitoktatás, a bibliaisme­ret, az egyházi ismeretek hiányát:­Igen lényeges, hogy iskoláink többsége kollégiummal is rendel­kezik. A legutóbbi egyházi oktatá­si-nevelési bizottsági ülés a kollé­giumok ügyével foglalkozott. El­sősorban Nyíregyházán és Bony­­hádon szükséges fejlesztés, a kö­rülmények javítása. Nagy öröm a soproni kollégium megindulása és Budapesten immár két kollégium működése (Vizafogón a fiúkollé­gium, a Rózsák terén a lánykollé­gium kapott helyet). A kollégiumi nevelés életreszóló alapot adhat, iskola és kollégium egységet jelent. Bármennyire - sok szempont miatt - valamennyi gimnáziumunk hiva­talos fenntartója az országos egy­ház, sajátos felelősséget hordoz minden gyülekezet, amelynek a te­rületén gimnázium, kollégium mű­ködik. Az ő törődésük, szeretetük szükséges iskola és kollégium szá­mára, hogy azok valóban egyházi intézmények legyenek. Természetesen az egyházi isko­lákban is vannak konfliktusok. Diákok között, tanárok és diákok között, tanárok egymás közti kap­csolatában; a tanárok az iskolave­zetés, az egyházi szervek együtt­működése sem mindig probléma­­mentes. Feladatunk, amely egyben minösit, hogy valóban egyháziak-e iskoláink, a konfliktusok egyház­hoz illő kezelése, megoldása. Be kell vallanunk, hogy nem sikerült mindig a megfelelő utat megtalál­nunk, legjobb szándékunk ellenére sem. Dehát az egyházi iskolát nem a cégtábla teszi egyházivá, hanem éppen az, hogy ott tudják: csak Istenre figyelve találhatunk jó megoldást, saját erőből csak ku­darc születhet. A közelmúltban napjainkat ked­vezően jellemző esemény részesei voltunk iskolaügyben. A történel­mi keresztyén egyházak - neveze­tesen a római katolikus, reformá­tus és az evangélikus egyház - kép­viselői első ízben tanácskoztak együtt iskolaügyben. Ismeretes az erről kiadott nyilatkozat. (Lapunk más helyén közöljük. Szerk.) Érde­kes, hogy a múltban nem volt ilyen közös gondolkodás. Ez a tanács­kozás is azt jelezte, hogy a megúju­ló egyházak nem egyszerűen a múltat kívánják folytatni, keresik Isten rendelését a mában és a hol­napban. Az ökumenizmus, annak keresése, ami összeköt, az egyik üzenet. Iskolaügyben is. Legyen világos azok számára is, akik nem örülnek az egyházi iskolák újrain­dulásának és azoknak is, akik az egyházakat politikai céloknak akarják alárendelni, hogy az egy­házak a szolgálat útját választják, a sok feszültséggel terhes társada­lomban. Olyan diákokat akarnak képezni, nevelni, akik alkalmasak lesznek úgy élni, dolgozni, hogy tudni fogja róluk a világ, kinek a tanítványai. Dr, Frenkl Róbert ÚJ KEZDET EGY BUDAI SZÉKHÁZBAN Felszentelték a Magyar Bibliatársulat székházát „A négyévtizedes kommunista uralom után meglehetősen gyor­san igyekszik az egyház talpraállni és hátrányát behozni, annyira hogy lassan idejövünk tanulni, milyen bibliakiadásokra van szük­ség a mai világban.” - ezekkel a szavakkal köszöntötte dr. Sieg­fried Meurer, a Bibliatársulatok Világszövetsége Végrehajtóbi­zottságának elnöke a Magyar Bibliatársulat közgyűlését, melyet november 21-én tartottak a felszentelés alkalmából. Nem bízhat­juk el magunkat az elimerő szavak nyomán, hiszen van még bőven teendőnk a megújulás és ébredés útján, de jólesett, hogy vele együtt sokan örültek velünk ennek az eredménynek. Az új székház Budapesten a XI. Bocskay út 33. sz. alatt találha­tó. A Református Leányegyesület székházának építették 1940- ben, később tulajdonjoga a Református Egyházra szállt. A házat államosították és évtizedeken át katonai kiegészítő parancsnokság volt benne. A törvény értelmében visszaigényelték és ez év elején kapta vissza az egyház. Úgy határoztam, hogy benne helyet kap a Református Egyház Kálvin Kiadója és a Magyar Bibliatársulat is, annál is inkább, mert hazánkban a bibliákat mindig a reformá­tus egyház kiadója forgalmazta. Április 1-jén indult meg a felújí­tás munkája és hat hónap alatt végeztek vele. Október elsején beköltözhetett a kiadó és a társulat. A felszentelés szertartását dr. Harmati Béla püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke végezte. Jn 6,60-63 alapján szólt arról, hogy valami új kezdődik ezen a helyen. A Biblia kemény beszéd számunk­ra, mert nem olcsó megnyugatást ad, hanem azt hirdeti: meg kell változnunk, nem jó úgy, ahogy eddig volt. Isten szerint kell megvál­tozni, térj meg! De a Bibliából hangzó szó mégis a Lélek és élet beszéde. A Bibliatársulat azért munkálkodik, hogy üdvösségre szóljon az ige, egymás szeretetére buzdítson, meg tudjunk bocsáta­ni egymásnak és úgy várjuk a Krisztust igazi békességben. Tan Kálmán, a Magyar Bibliatársulat főtitkára ismertette a bibliatársulat történetét. 1948-ban szűnt meg a Brit és Külföldi Bibliatársulat működése hazánkban, ekkor alakult meg 7 tagegy­ház összefogásával a Bibliatanács. Éz gondoskodott arról, hogy mégis legyen biblia magyar nyelven és nem lehetünk eléggé hálá­sak Istennek, hogy az ismert tények ellenére kapható volt a szent­írás. Sőt, ebben az időben határozták el és valósították meg az új fordítás kiadását is 1975-ben, majd 1990-ben már ennek a revide­ált kiadása is megjelenhetett. 1990-ben alakult át Bibliatársulat­tá, 11 tagegyházzal működik most. Bibliaalapítvány is létesült, hogy anyagi alapot teremtsünk a folyamatos kiadásra. A legújabb eredmény az, hogy a katolikus egyház is részt vesz munkánkban megfigyelő tagként és ez a jövőbeni közös ökumenikus bibliafor­dítás elkészítése miatt igen jelentős lépés. Ma egyébként a Károli fordítás és az új fordítású Biblia 12 fele típusban kapható. Európa szinte valamennyi protestáns bibliatársulata képvisel­tette magát a felszentelés ünnepélyén. A már említett dr. Siegfried Meurer elnök és a Német Bibliatársulatnak főtitkára is egyben. Rajta kívül üdvözölt Svene Smaadahl a Világszövetségtől, dr. Ulrich Fick ny. főtitkár, Wim van Galen a holland, Michal Bisa a szlovák, Jiri Luki a cseh, Zvonomir Smiljanic a belgrádi, Anton Metelko a szlovák és Hugo Mayr az ausztriai bibliatársulat nevében. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Magyar Bibliatársulat a németektől megvásárolta a videó-bibliát. Két kazettán 6-6 ó- és újszövetségi bibliarészt mutatunk be 20-20 perces előadás­ban. A jeleneteket az eredeti helyszínen vették fel, a filmeket magyar nyelvre szinkronizálták. Jól használható, a hitoktatás­ban, bibliaórákon, gyermek- és ifjúsági munkákban és szeretet­­vendégségen. A Bibliatársulat székházában megrendelhető és kapható darabonként 2300 Ft-os áron. A kettő együtt 4600 Ft. (Folytatás az 1. oldalról) zösség hamis örömét, megfosztva őket a piszkos üzleti profittól. Viszont felszabadítja őket az igazi közösség örömére, imádság házává téve az Atya hajlékát. Igazi közösség csak a hamis közösségek lerombolása árán építhető! A következő fejezetek is a közösségvállalás és -te­remtés csodálatos modelljei a legszélsőségesebb élet­helyzetekben: ébresztő beszélgetés éjszaka Nikodé­­mussal, életújító lelkigondozás Jákob kútjánál a sa­­máriai asszonnyal, aki a történet végére missziói fele­lősséggel rohan a jó hírrel a felé a közösség felé, melytől eddig, bűnei feletti jogos szégyennel, mene­kült. Ugyancsak az emberek közösségébe segíti vissza a Betesda tavánál 38 éve, emberek sokasága közepette is magányos beteget. Megcáfolva keserű kifakadását: „...nincs emberem...” - de van gyógyító Jézusod! S végül vessünk még egy pillantást az evangélium egyik legdrámaibb fejezetére, a hatodikra, ahol Jézus többezres tömeget elégít meg, mégis a fejezet végére csaknem egyedül marad. Még tanítványait is megkér­dezi: „Vajon ti is el akartok menni?” Bárcsak sokan tudnánk vállalni Péter hitvalló válaszát: „Uram, ki­hez mennénk? Örök élet beszéde van nálad...” A ke­nyércsoda nem teremt igazi közösséget, csak az élő Ur, az élő Kenyér, az élet Kenyere, a testté lett Ige. Aki miénk lehet az úrvacsorában is! Ezért merhetjük tovább gondolni a csodálatos inkarnációs nyitányt: „Az Ige testté lett, közöttünk lakozott...” és kész bennünk is megszületni, élni és növekedni, általunk is munkálva az új közösséget! Gáncs Péter A történelmi keresztyén egyházak - római katolikus, református, evangéli­kus - iskolabizottságainak képviselői közös eszmecserét tartottak 1993. november 15-én a Református Egyház Zsinata Iskolaügyi Osztályának szer­vezésében. A tanácskozás témája: „A keresztyén nevelés alapvető kérdései az oktató­nevelő munkában”, melynek eredményeként közös nyilatkozatot fogalmaz­tak meg. Egyetértésre jutottak abban is, hogy e kérdéskörről tovább folytatják az együttgondolkodást, a nyilvánosság szélesebb bevonásával. Egyházunkat dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, Szebik Imre püspök és Farkas Iván osztályvezető képviselte. NYILATKOZAT Mi magyarországi római katolikusok, reformátusok, evangélikusok a Szentírás, hitvallásaink és történeti hagyományaink alapján ma is kiemelke­dő fontosságúnak tartjuk az iskoláinkat. Meggyőződésünk, hogy az iskola ma is az a hely, ahol a gyermek és ifjú a műveltség rendszeres és kritikus elsajátítása közben emberré válik. Iskoláink - sajátos programjaikkal - beleilleszkednek a nemzeti közokta­tási rendszerbe. Evangéliumi szellemiségük tartalmazza az egyetemes embe­ri, nemzeti értékrendet. Művelődési anyaguk a világ valós rendjének megis­merését a tudományok mindenkori módszereinek alkalmazásával közvetítik és nevelésükben a teljes emberi személyiség kibontakoztatására törekszenek. Az Evangélium tanítása és hagyományaink szerint iskoláink a társadalom minden rétegéhez fordulnak, különös tekintettel a hátrányos helyzctüekrc, diákjainkat személyes felelősségtudatra, szociális lelkiismeretre neveljük. Iskoláink szellemét az Evangélium örömhíre határozza meg, nem valami ideológiai kényszer. Meggyőződéses, de párbeszédre kész és képes embereket kívánunk formálni. Arra törekszünk, hogy diákjaink a modern technikai civilizáció és a fo­gyasztói társadalom manipulativ világában egy a személyiséget és a közössé­get védeni képes erkölcs hordozói legyenek. ürömmel állapítjuk meg, hogy alapvető oktatási és nevelési céljaink közö­sek* így í> XX. század végén minden keresztény iskolának saját egyházához való hűségében ökumenikus szelleműnek kell lennie. Abban bízunk, hogy emberi erőfeszítéseinket Isten áldása kíséri. Budapest, 1993. november 15. A Római Katolikus Egyház, Református Egyház, Evangélikus Egyház Iskolabizottságainak képviselői

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents