Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-11-28 / 48. szám
Evangélikus Elet 58. ÉVFOLYAM 48. SZÁM 1993. NOVEMBER 28. Advent első VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 18 Ft ... Őt kívántad kezdettől fogva; atyáid vágyakozó szíve is érte sóhajtozott s utána kiáltott, ő vált s szabadít meg mindentől, ami eddig megterhelt, legyűrt, fogva tartott Luther A TARTALOMBÓL „A TEMPLOM A SZABADSÁG HELYE" TEMPLOMSZENTELÉS URAIÚJFALUBAN A BUDAVÁRI SCHÜTZ KÓRUS HANGVERSENYE Egyházi újév Az „újév” szóban az „új” a reménységet ébresztő szó. Az újtól azt reméljük, hogy jobb lesz, mint a régi. A polgári újévekkel kapcsolatban legtöbbször kiábrándító tapasztalatunk a csalódás: a jobbat vártuk, sajnos - körülöttünk és nálunk - a rosszabb következett. És nincsen-e ez így sokszor az egyházi újévekkel is? Az első, és a többi három ádventi vasárnap az Ür Jézus Krisztus születésének ünneplésére, karácsonyra készíti fel az egyház népét. Az advent latin szó, eljövetelt, vagy megérkezést jelent és így jelentésénél fogva is felveti azt a kérdést, hogy az a Megváltó, aki eljött és hozzád is meg akar érkezni, megérkezett-e hozzád? Minden egyházi évben mindig újból lepereg előtted és számodra a téged is hitre szólító igehirdetéseken keresztül az egész üdvtörténet. Ez a történet elmondja, hogy valóságosan megtörtént az átokkal sújtott világ megszabadítása a hozzánk jött és értünk, a mi szabadításunk érdekében kereszthalált halt és értünk feltámadott Jézus Krisztus által. Az egyházi újév minden elkövetkezendő vasárnapja és ünnepe azt hirdeti, hogy Isten, Krisztus egyházában ma is fáradozik azért, hogy a Megváltó hozzád is megérkezzék és így te is részesülj az ő új életet hozó megváltásában. Adventi kép: A szelíd tekintetű Jézus a ház ajtaja előtt áll, kopogtat és vár az ajtó megnyitására. Ez a kép kérdezi: kitárod-e előtte házad és szíved ajtaját? A világ, amikor a jobb, a tisztább életet sürgeti, öntudatlanul is az ő érkezését kívánja, de befogadni őt, házát, életét az ő szolgálatába állítani nem akarja. Jogos-e így az Istent vádoló, szemrehányó kérdés: Ha meg van váltva, miért nem mutatkozik jobban a megváltás a világon? Vádolhatja-e orvosát a beteg, ha meg sem próbálja elfogadni orvosa gyógyítását? Az egyházi újévben nem arra van szükség, hogy saját buzgóságunkat latba vetve, megpróbáljuk életünket toldozni-foltozni, néhány rossz szokásunkat jobbakra cserélni, attól sem lesz új az élet, ha keresztyénibb erkölcsi elveket követve, megfogadunk egyet-mást Krisztus tanácsaiból. Aki magát a Krisztust fogadja be, annak lesz az egyházi újévben új, és örökélete, mert „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az”. (2Kor 5,17.) Legyen hát a te adventi könyörgésed is a szép és igaz ádventi ének: Kitárom előtted szivem, Ó jöjj, légy vendégem nekem! Üdv és élet forrása vagy. Békességet, erőt te adj! Ha gond és bánat porba von, Ó, térj be hozzám, Jézusom! (147. ének, 1. vers) Nagybocskai Vilmos „Boldogok az irgalmasok” MEGHÍVÓ A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület 1993. december 12-én, vasárnap de. fél 11 órakor a Budapest II. kér. Ördögárok utca 9. szám alatti templomban (az 56-os busz hűvösvölgyi végállomásánál) ünnepi úrvacsorái istentisztelet alkalmával kéri Isten áldását azokra, akik az Egyesület keretében az irgalmasság szolgálatában állnak és akik erre készülnek. Igét hirdet: Szebik Imre püspök. Énekel a Budavári Schütz Kórus, Csorba István vezényletével. Az istentisztelethez csatlakozó közgyűlésen dr. Fabiny Tibor teológiai tanár „Szolgáló életek” címen a Fébé Egyesület múltjáról tart előadást.- Az 1990-ben újra induló Egyesület elmúlt három évéről Taschner Erzsébet diakonissza testvér számol be.- Zárószót mond Túrmezei Erzsébet főnöknő. „HOZSÁNNA A DÁVID FIÁNAK! ÁLDOTT, AKI JÖN AZ ÜR NEVÉBEN! HOZSÁNNA A MAGASSÁGBAN” Mt 21,9 BÓDÁS JÁNOS Advent Te szörnyű, vajúdó idő, ne szülj, ne szülj több rémet, most már örömmel, békességgel legyen megáldva méhed. Szülj halva minden szenvedélyt, vad átkot, véres harcot, fojtsd meg a bűnt, mi valaha öledben megfogamzott. Elég volt már a gyötrelem, elég volt már a vérből, napfényre vágyunk a szorongás fekete erdejéből. Szüless meg bennünk, tisztaság, szüless meg bennünk, béke, s tedd kezedet a vad világ lázas ütőerére. Szüless meg bennünk szeretet te legszebb lelki virtus, teremts bennünk új életet, szüless meg bennünk, Krisztus! Mai, tőlünk nem idegen November 7-én, vasárnap, a délelőtt II órás istentisztelet után a Deák téri gyülekezet megkoszorúzta a templom falán elhelyezett Luther-emléktáblát. Gryllus Vilmos felügyelő mondott rövid ünnepi beszédet a szépszámú gyülekezet előtt a váratlan novemberi verőfényben:- 10 éve, amikor templomunk nagytatarozását befejeztük, amikor Luther Márton születésének 500. évfordulóját ünnepeltük, amikor ezt a bronz emléktáblát elhelyeztük templomunk falára, itt, ugyanezen a helyen elhatároztuk, hogy az eseményekre emlékezve, minden évben leteszünk egy szál virágot a Márton naphoz közelálló vasárnapon. Emlékezünk arra, amikor a külső és belső állványerdővel megtámogatott templom súlyos veszélyben lévő falait, korhadt fagerenda-vázas oltárunkat végre biztonságban tudva, megújult tiszta környezetben tarthattuk istentiszteletünket. Emlékezünk arra a jubileumi évre, amikor új kiadású könyvek, folyóiratcikkek, rádióriportok voltak olvashatók, hallhatók Lutherről. Sokféle, szinte egymásnak ellentmondó értékelések kerültek elő: bibliafordításával evangéliumot terjesztett, vagy a modern német nyelvtan alapjait tette le? Szegény bányászcsalád egyszerű szerzetes utóda, vagy a birodalmi gyűlésen korának legnevesebb tudósaival, egyházi és világi hatalmasságokkal vitába szálló teológus? Szent, vagy forradalmár? Tudós, vagy hős? Az ismert ábrázolások és leírások, mint amilyen pl. Lühnsdorf Károly portréja, Reményik Sándor verse, vagy Lux Elek torzója, mely ezen a helyen állt, Luther emberfeletti hősiességét hangsúlyozták. De az 500 éves jubileum alkalmából megjelent sokféle kiadványból Luther más ábrázolásával is megismerkedhettünk. Az Asztali Beszélgetések tanulsága szerint ő egy szellemes, nagy tudású, humort is kedvelő, társaságot szerető humanista, igazi reneszánsz ember volt. Szeretném, ha ez alkalommal Luther-táblánk alkotójára, a 3 éve elhunyt szobrászművészre, Borsos Miklósra is emlékeznénk. Öt is meghívtuk a 10 évvel ezelőtti ünnepségünkre. Nem tudott eljönni. A táblaavatás utáni levélváltásunkból idézek, részlet a beszámoló levelemből: „Szerettük volna, ha Ön mutatta volna be alkotását, mivel ez nem volt lehetséges, a domborműről én mondtam rövid ismertetést. Félezer éves kontúr, ma is időszerű arckifejezés. Ezzel a mondattal foglaltam össze azt, amit nekem mondott ez a Luther képmás. Az ágoston-rendi szerzetesi ruha, az akkori szokás szerinti szabású doktori sapka és az idősebb Cranach által 1521-ben megörökített profil adják a kontúrt, s ebből tekint ki a határozottságot, tudást és tettrekészséget sugározó arc." Borsos Miklós válaszleveléből: „Az én domborművem a sok-sok Luther ábrázolás közül azért esett Cranach metszetének a felhasználására, mert ez a legművészibb, legtisztább mind között. Föltehetik a kérdést, miért? Mert közvetlen emberi mivoltában semmi haragos hősiesség, pátosz nincs. Akkor talán Cranach nem is tudta, mivé válik sógora. Ez a titka ennek a remek metszetnek... A nagy mesterek sohasem ábrázoltak „hősöket", vagy ha igen, nagyon is emberi formájukban. Az Ön avató beszéde nekem nagyon rokonszenves. Nem is akartam mást. Hiteleset, amennyire 500 év után lehetséges, vagyis... mait, a mi világunktól nem idegent." 10 évvel ezelőtt, a jubileumi évben megjelent egy kis könyvecske is. Luther imádságait fordította magyarra dr. Hafenscher Károly. Milyen az imádkozó Luther? Emberfeletti? Hős? Megdöbbentően emberi, gyarló, kegyelemre szoruló, bizony koldus, ahogy maga vallott magáról utolsó szavaival. Olyan, mint mi, vagy ahogy Borsos Miklós írta: mai, tőlünk nem idegen! Amikor a mai, hagyománnyá vált virágot elhelyezzük Márton testvér képe mellé, imádkozzunk együtt Lutherral! ígéreted szerint zörgetek Nálad: Tárd fel ajtódat. Nem kívánom, amit a világ nagyra becsül, értékel, de kívánom, hogy add nekem Szent Lelkedet, aki szivemet megvilágositja, megerősítheti és megvigasztal szorongásomban és bajaim között is." EINLADUNG zur Einweihung unserer neuen, alten Kapelle und den Feierlichkeiten anlässlich der Gründung der Deutschsprachigen Evangelischen Gemeinde Budapest. Bécsikapu tér, am 28. 11. 1993. 10.00 Uhr Gottesdienst mit Herrn Bischof Imre Szebik. MEGHÍVÓ a Budapesti Németajkú Evangélikus Gyülekezet felújított kápolnájának felszentelésére és a gyülekezet megalakulásának ünnepi alkalmára. Bécsikapu tér, 1993. november 28-án. Ünnepi istentisztelet de. 10 órakor. Igét hirdet Szebik Imre püspök. A HIT MÉRTÉKE SZERINT Mit vállalok? - Helyem a gyülekezetben Hogyan élünk mi evangélikus keresztyének ma a huszadik század utolsó éveiben ? Lapunk címe: Evangélikus Élet. Már sokszor figyelmeztettek arra, hogy az életből mi csak a szépet, az ünnepélyesei mutatjuk. Pedig az élet nagyobb része a hétköznapokon folyik. A hétköznapok hétköznapi kérdéseket, vagy ahogyan azt ma mondani szokták - kihívásokat - tartalmaznak. Ilyen gondolatok adták az ötletet, hogy lapunk hasábjain szóljunk arról, mit jelent ma evangélikus keresztyénként élni, nem idegen testként a mai társadalomban, de mégis „a hit mértéke szerint". Mit jelent a társadalomban úgy élni, hogy vállaljuk a gyülekezet közösségét. Vállaljuk a Krisztus útját, felvéve keresztünket, de mégsem mint idegen test járunk a többiek között. Erkölcsiség, etika - van-e különlegesen evangélikus etikai magatartás? Szükség van-e előírásokra: mit szabad, mit nem? Mit jelent az, hogy „hitből élünk" és a hit által formált magatartás az evangélikus élet? Etikai kérdésekben igyekszünk utat mutatni ebben a sorozatban egyéni és közösségi életünk számára. Nagyon hálásak leszünk, ha elolvasva ezeket az írásokat, további témákat adnak, ötleteket írnak olvasóink. Igyekezni fogunk válaszolni rájuk. Szerkesztő * A színházban helyet foglal a közönség, csengettek, kezdődik az előadás. A templomban leül a gyülekezet, hiszen már harangoznak, mindjárt kezdődik a lelkész produkciója. Lehet, hogy sarkított a fogalmazás, de sajnos, a valóságot tükrözi. A lelkész „tartja” az istentiszteletet, a lelkész végzi a szolgálatokat, a lelkész „rendezi” az alkalmakat... Tudom, történelmi magyarázata, és sokféle személyi oka van ennek a torzulásnak, a közösségből közönség lett. Az a reménységem, hogy ma, amikor kapuk sokasága nyílt meg előttünk (az egyház előtt), újra átélhetjük a közösség ajándékát. Ez azonban nem csak azt jelenti, hogy jó együtt elfogadni, hanem mindig azt is: jó egymásért tenni, a közös feladatokat magunkénak tudni, a magam színével a többieket gazdagítani. Mit vállalok? - fontos, mindig ismétlésre váró kérdés. Feladat bizonyára vár rám, hiszen Isten engem is megajándékozott valamilyen képességgel. Én is a test tagja vagyok, s mindenekelőtt nekem kell tisztázni, hogy milyen képességekkel, és milyen lehetőségekkel ajándékozott meg Teremtőm. Tolakodni azonban nem akarok. Majd, ha megkérnek valamire, szívesen megteszem, de nem akarom a munkámat ráerőltetni senkire... - azt hiszem, sokan így gondolkodnak. Pedig számtalan feladat vár vállalkozókra a gyülekezetben. Természetesen elsősorban olyanok, amit a gyülekezet lelkésze (vagy inkább vezetői) „kiosztanak”. Hányszor hallottunk már olyan hirdetéseket szószékről, kéréseket bibliaórán, hogy ebben, vagy abban segítséget várunk. A segítség esetleg elmaradt, vagy így hangzott a válasz: van nekem elég munkám, inkább több pénzt adok, de ne kelljen még a gyülekezetben is dolgozni, hiszen én ide kikapcsolódni jövök... Olyan feladat is vár a közösség tagjaira, amellyel kapcsolatban kérés el sem hangzik. A szeretet fantáziája azonban igen leleményes: meglátja, megtalálja, hogy mit lehet, s mit kell tenni. Ha én valóban egy közösséghez tartozom, akkor nem hagy hidegen az elvégzendő feladatok sora. Ahogyan a családban, a munkahelyemen, a lakóközösségemben kiveszem a részemet a közös tennivalókból, úgy talán természetes kellene, hogy legyen ugyanez az egyház nagy családjában is. Vannak kimondottan lelki munkák - s ezek nem csak a lelkész feladatai: látogatni a betegeket, az időseket, a mozgásképteleneket, hívogatni a messzire kerülteket, vagy azokat, akik még nem találták meg az utat a templomhoz, a gyülekezethez. Nagy szolgálat, ha van valaki, aki vigyáz a kisgyermekekre, hogy szüleik részt vehessenek istentiszteleten, bibliaórán, esetleg más közösségi alkalmon... Fontos segíteni abban, hogy a lelkész reálisan megtudja, mit vár, mit igényel a gyülekezet. Ha nincs visszajelzés a lelki vezető felé, akkor esetleg akaratlanul is olyan témák kerülnek elő, s olyan megközelítésben, hogy a gyülekezet nem érzi a neki szóló evangéliumot. Ha van, aki felméri, közvetíti a lelki igényt, az hihetetlen nagy szolgálatot teljesít. Vannak azonban egyértelmű fizikai munkafeladatok is. Templomtakarítás, templomkert-rendezés, épületkarbantartás. Ezek is az evangélium ügyét szolgálják. Piszkos környezetű, vagy belsejü templomba hívni nem lehet, mert nem méltó az ügyhöz, de aki kitakarít, az az evangéliumnak biztosít megfelelő helyet, az az „Úr útját készíti”. Az éppen úgy megható a számomra, amikor a „profi” takarító néni (aki napi nyolcórás foglalkozásában is ezt teszi) söpri a templomlépcsőt, mint az az egyetemi tanár, aki a katedráról lelépve, nem szégyenli tologatni a fűnyírót a templom kertjében. Otthon is elvégezzük a számunkra nem megszokott munkát - ezért talán a lelki otthonunkban, vagy környezetében sem lehet ez furcsa. N?m az a kérdés tehát, hogy kell-e valamit tennem a gyülekezetben, hanem az, hogy otthonom-e az Isten háza, családom-e a gyülekezet közössége, Isten gyermekeinek csapata. S most ne is mások felé tegyük fel ezt a kérdést, hanem magunk felé. Ha „igen” a válaszunk, akkor templom- és gyülekezetszeretetünk - hiszem - ragadósan jó példa lehet. Ifj. Hafenscher Károly
