Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-10-31 / 44. szám
Evangélikus Élet 1993. október 31 „Rabságból szabadságot szerzek” Országos ifjúsági csendesnap Kelenföldön A keresztény élet szabad élet, vagy korlátok közé szorított élet? Van-e más szabadság a Jézus Krisztusban való életen kívül? Hogyan élhetünk Istentől ajándékba kapott szabadságunkkal? Hogyan szabadulhatunk meg önmagunktól, belső rácsainktól? Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3,17.) Ez az ige volt a mottója, a szabadság a témája az október 2-i országos ifjúsági csendesnapnak Kelenföldön, ahol a nyári ifjúsági táborokban járt fiatalok találkozhattak. Ezekre a kérdésekre keresett választ Győri János Sámuel áhítatában és Deine • Dávid előadásában. Felszabadultan örültünk egymásnak, kerestük az ismerős arcokat, barátokat, testvéreket, „angyalokat". Szabadon választhattunk, hogy bibliakörben kívánunk-e tovább beszélgetni a témáról, vagy barkácsolni szeretnénk, esetleg a KIÉ munkájáról hallanánk bővebben. A Fasori Evangélikus Gimnázium diákjainak szabadsága abban állt. hogy az aznapra szervezett osztálykirándulásról elkéredzkedtek, hogy a csendesnapra jöjjenek. A bibliakörben ahányan voltunk, annyiféleképpen mondtuk el, hol és miben érezzükéreztük megkötözöttségünket. Többen arról beszéltek, hogy az ember csak a Krisztusban nyert szabadságban érzi azt a fogságot, amiben szabadsága előtt élt. Csak miután Krisztus elhívott minket szabadságra, érezzük igazán, hogy előtte a bűn rabjai, kívánságaink és vágyaink foglyai voltunk. Jézus Krisztus azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, hogy az ördög munkáit lerontsa, hogy megszabadítson önmagunktól, magunkra figyelő, önző életünktől. Volt, aki óva intett bennünket, hogy éles határvonalat húzzunk a fogoly-lét és a Krisztusban nyert szabadság közé. Véleménye szerint az új ember is kínlódik, valaminek a foglyává válhat azután is, hogy Krisztus megszabadította bűneiből. Isten ajándéka volt, hogy meghallgathattuk egymást, figyelhettünk a mákiík' gÖ'ndolatair'y;i,éjyflÍh’ettünk. gazdagodhattunk belőle. Bár az ebédre kiosztott virsli kevés lett, többen jöttek, mint amire a szervezők számítottak, sokan mégis hiányoztak a közösségből. Akik ott voltunk, örültünk az együttlétnek, a régen látott barátoknak, ismerősöknek. A délutáni istentiszteleten Karíné Csepregi Erzsébet Róm 8,12-17 alapján hirdette az igét. A rút kiskacsa történetéből kiindulva, rámutatott, hogy a Lélek által mi Krisztus hasonlatosságára alakulunk át. Valamennyien Krisztus gyermekei vagyunk, és nem lehetünk olyan „rút kiskacsák”, hogy Ő el ne fogadna, szeretettel ne ölelne magához bennünket. Az úrvacsora után együtt énekelt és örült Isten népe; „És örömöt szerzek nékik, rabságból szabadságot, bánatból megdicsőült drága életet. Ujjongó szívet adok, egy utat, boldogságot, mert szeretem őket.” Bállá Emőke TANULJUK A MISSZIÓT A Külmissziói Egyesület nyíregyházi konferenciáján számos külföldi vendég is jelen volt és segítségét ígérte az új úton elinduló szolgálathoz. Mint már jeleztük, egyik vendég volt a bajor testvéregyház missziójának igazgatója, dr. Hermann Vorländer igazgató, Akit egyháza missziói szolgálatáról kérdeztünk.- Hogyan folyik a missziói munka a Bajor Egyházban?- Munkánk alapja a több mint 150 éve elindult képzés, mely Lőlie Vilmos nevéhez fűződik. Ö alapította azt az iskolát, mely ma is működik Neuendettelsauban. Innen már akkor indultak misszionáriusok. Először Észak- és Dél-Amerikába, majd Ausztráliába, Pápua Új-Guineába és Afrika több országába. A misszionáriusok férfiak és nők voltak egyaránt, nem csupán igehirdetők, de orvosok, ápolók, szakemberek különböző szakmákban, és technikusok. Ma is ilyen széles skálán folyik a képzés. A telepen kezdik a munkát, tanulják a megfelelő nyelvet, felkészülnek az ottani szokásokra, életmódra.- Mennyien vannak ma missziói kiküldetésben a különböző területeken ?- Ma kb. 80 misszionáriusunk dolgozik a missziókban különböző hivatásokban. Kb. ugyanennyien élnek és dolgoznak Neuendettelsauban a központban is. Partner-egyházainktól is jönnek jelentkezők és természetesen készek vagyunk a magyar egyháztól is fogadni jelentkezőket.- E mostani látogatás során igazgató úr megismerkedett megújuló egyesületi munkánkkal. Hogyan tetszik ez a munkánk?- Szépen aktivizálódnak, van nagy érdeklődés. Szeretnénk kielégíteni az érdeklődést, ezért mostani utam alkalmával hagytam itt diákat és irodalmat a mi munkánkról és a világmisszióról szóló irodalmat is. Újságunkból is hoztam néhány példányt és a jövőben rendszeresen fogjuk küldeni. Nagyon örülnénk, ha az érdeklődést még fokozni tudnánk.- Mi az üzenete egyesületünk és az érdeklődők számára ? Egy mondatban így foglalhatom össze: Az egyház nem igazán egyház, ha nem folytat missziót!- Köszönöm a beszélgetést. tszm Jelentkezési felhívás a Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) első évfolyamára A gimnázium várja az általános iskola nyolcadik osztályos tanulóinak, illetve a nyolcadikat végzetteknek a jelentkezését. A magyar tanítási nyelvű gimnázium mellett német nemzetiségi osztályt is indítunk. Fcltétejek;..legalább .4,(Les.tanulmányi átlaga........ 1 hívő elkötelezettség és -ulncíáteS8 ÍVb^Hj.íiíásheji-szóbeli^yizsga. , Részletes felvilágosítás az evangélikus lelkészi hivatalokban, a soproni általános iskolákban és a Líceumban kérhető. Vidékieknek kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Az intézmény saját jelentkezési lapot bocsát ki, amely a fent felsorolt helyeken szerezhető be. Jelentkezési határidő: 1993. november 10. C ím: 9400 Sopron, Széchenyi tér 11. Tel.: 99/312-250 „Ne félj te kicsiny nyáj.. így bátorította, tanította tanítványait az Úr Jézus, miután elmondta nekik, hogy hiábavaló az aggodalmaskodás, mert azzal nem változik meg semmi egy „arasznyival” sem. Az Atya megad a tanítványoknak és nekünk mindent, amire szükségünk van, ha az Ő országát és igazságát keressük, ha ez áll szívünkben a központi helyen. „Ne félj te kicsiny nyáj...” - hangzott az ige többféle megvilágításból lelkészek és bizonyságtévő gyülekezeti tagok szájából október 2-án Kispesten az evangélikus templomban az EKE hálaadó csendesnapján, ahova az ország szinte minden tájáról jöttek emberek, hogy hálát adjanak Istennek a nyári piliscsabai - bétheli csendeshetek áldásaiért. A házigazda: Széli Bulcsu lelkész fogadta és köszöntötte a megjelenteket és bevezetőjében elmondta az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) létrejöttét és célját. Húsz éve, a 70-es évek elején öszszejött néhány lelkészcsalád, hogy hasonló gondjaikat egymással megosszák, örömeikkel egymást megörvendeztessék, együtt imádkozásukkal az Urat dicsérjék. Az első találkozást követte a többi, és amikor nem találkozhattak (akadályoztatásuk miatt) látható módon, együtt voltak gondolatban, imádságban egymásért az Úrban. Megerőtelenedést látunk az egyházban is, ahogy a világban is - folytatta a házigazda. Sokan nem fogadják el Isten igéje egyedüli tekintélyét. Szeretnénk a lelki megújulást szolgálni az egyházon belül. Nyáron csendesheteket és a maihoz hasonlóan évenként hálaadó csendesnapot szeretnénk tartani ezután is. Helye van köztünk annak, aki Jézus Krisztust akarja követni, evangélikus egyházunk megújulását szolgálni, s aki velünk együtt vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére! Amig a világ tele van panasszal, félelemmel, Jézus azt akarja megértetni velünk, s azokkal, akik benne hisznek, hogy a ti helyzetetek más. Ti az én nyájam vagytok. A magam életéből tudom-vallotta Ittzés István diakónus-lelkész, hogy kicsinyhitű vagyok. Joggal fedd. Tapasztaltam megtartó hatalmát, miért fárasztom, fárasztjuk Őt aggodalmainkkal? Jézust az övéi, a tanítványok öszszetévesztették egy kísértettel! Hát összetéveszthető? - döbbentett meg bennünket Göllncr Pál az így feltett kérdéssel. Még nem telt el egészen egy nap, hogy 5000 embert jól tartott Jézus 5 kenyérből és 2 halból és már összetévesztik egy kísértettel... Látja Jézus és szól: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek.” (Mt 6,50) Érvényes ma is ez a mondata. Ne bízzatok abban, Lk 12,32 akiben én nem vagyok, sőt féljetek attól. Ne bízzunk víziókban, szemfényvesztésben, hamis gyógyítókban. Benne bízzunk, aki az út, az igazság, az élet, a feltámadás, a jó Pásztor. Sok mindent tudunk Jézusról, de igaz-e számunkra, számodra, hogy érted született, érted szenvedett, érted támadptt fel és él. Élő Megváltód-e Ő? így kér: Bízzatok! Veled vagyok, ne félj! Az Úr tudja, mi van a szívedben, s hogy keresed az Urat. Húsvét reggelén Jézus sírjánál az Angyal így vigasztalta, bátorította az asszonyokat: „Ne féljetek; tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek...” (Mt 28,5.) Tudom, mi van veled, benned, körülötted. Tudja Isten. Jól tudja! Ha el is estél, tudja mi történt közte és közted - így vigasztalt az ige szavaival Kiss Péter lelkész. - Ha nagy mélységbe jut valaki, emlékeztet Isten, hogy sokkal több, nagyobb az, amit Ő tett értünk. Jézus Krisztus áldozatát elfogadta, a halálból feltámasztotta. Jézus Krisztus feltámadt és él! Ezen fordul meg a hitünk. Ha ő fel nem támadott, akkor a mi hitünk hiábavaló! De él! Élő személlyel lehet kapcsolatod, ne félj. Ne féljetek, sőt „menjetek el gyorsan” - mondta az Angyal és mondjátok el, hogy Ő feltámadt. Hadd tudja meg az is, aki még nem hiszi. A csendesnapon a versmondók, bizonyságtévők vallomásai is építők, őszinték voltak. Lelkünk öröme és táplálása mellett testünk táplálásáról is szépen gondoskodtak. Köszönetét mondunk a kispesti Keresztény Iskola igazgatójának és munkatársainak a jóízű ebédért, a vidám felszolgálásért. (Az iskola tiszteletre méltó igazgatója fodros kötényt kötött maga elé és beállt a felszolgálók közé.) A vidámság és a komolyság az élet igazi ötvözete. A találkozó méltó befejezése úrvacsorával történt. A házigazda lelkész a szent jegyek kiszolgálása előtt mondott igéi közül a rámeső így hangzott: „Nélkülem semmit sem cselekedhettek.” Bár valóság lenne életem, életünk végéig, hogy Benne maradjunk, nélküle semmit, de mindent Vele cselekedjünk. Klucsik Jánosné Karitatív szervezetek együttműködése A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Tomaj utcai központjában. Lehel László lelkész-igazgató meghívására látogatást tettek a Magyar Karitász vezetői, Frank Miklós atya, a Magyar Karitász elnöke és Ladányi László főtitkár. A két szervezet képviselői tájékoztatták egymást karitatív feladataikról, terveikről és megállapodtak abban, hogy a jövőben keresik a közös programok és együttműködés lehetőségeit. Ugyancsak megállapodott a két szervezet arról, hogy az esetleges katasztrófahelyzetekben kölcsönösen tájékoztatják egymást és a segítségnyújtásban feladatmegosztásra törekszenek. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Magyar Karitász vezetői ezentúl rendszeresen találkoznak egymással. Adatok a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat menekültügyi munkájáról 1991. augusztus 27. - 1993. szeptember 30. Táborok: Nagyharsány, Kistótfalu, Csarnóta (Baranya megye) 1991. augusztus 27.-1993. augusztus 30. Nagyharsány második tábor 1992. október 15. - (jelenleg is működik) Erőspuszta, Pest megye 1993. augusztus 21. - (jelenleg is működik) Osztóhelyek: Nagyharsány 1991. augusztus 27. - (jelenleg is működik) Szigetvár 1991. december 15.-1992. november 10. Tanácsadó irodák: Budapest (Idegenjogi és Menekültügyi Tanácsadó Iroda) 1993. május Nagyharsány (Tanácsadó Iroda - menedékeseket érintő kérdésekben) 1993. július 27. Támogatást nyújtás 75 000 esetben (ez ptintegy 1991 augusztusától Nagyharsány vonzáskörzetében élő 3 000 menedékest jelent) Kiosztott élelmiszer 196 tonna (Magyarországon vásárolt élelmiszerekből összeállított családi egységcsomagok (átlag 8 kg/csomag) formájában) Eltöltött éjszakák száma 75 280 (Táborainkban átlagosan elhelyezettek száma 127 fő) Kiosztott ruha 20 000 karton Ebéd-előfizetés (Nagyharsány, Harkány, Kistótfalu, Siklós, Sáripuszta) 96 026 esetben A WARTBURGI TINTAFOLT Ezen az áldott mérsékelt éghajlatú földrészen, amelyen élünk, az évszakok csúcsát egy-egy ünnep jelenti: a tél nem is lenne igazi karácsony nélkül; a tavaszt a Húsvét hozza; a pünkösd már a nyár kezdete, az ősz pedig maga a REFORMÁCIÓ! Édesanyám evangélikus lévén, szívesen beszélt nekünk Luther Mártonról - akiről csak iskolás koromban tudtam meg, hogy nem magyar volt, a neve az én fülemben olyan hazainak csengett, és akkor még azt sem tudtam, hogy Eislebenben született és ott is halt meg. Amikor már a térképen is eligazodtam, úgy időztem ceruzám hegyével a Harz hegység lankáin, hogy magam elé képzeltem csúcsos homlokzatú lakó-, illetve szülőházát a bányászok lakta városkában; Wittenberg vártemploma ma is úgy él képzeletemben, mint az új korszakot alkotó elszánt, bátor tett örök emléke. LEGTÖBBET MÉGIS WARTBURG VÁRÁBAN időztem. Úgy értem én is oda képzeletemben, mint a legendás gyorsasággal kinyomtatott 95 tétel, amely így kezdődött: „Dr. Luther Márton, a szabad művészetek és a teológia magisztere és rendes tanára Wittenbergben, kész megvédeni a tételeket: a bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg...” Futótűzszerü elterjedése nyomán szinte féltettem a magányos Ágostonrendi szerzetest felbőszült ellenfeleitől. Tudtam pedig, hogy Bölcs Frigyes szász választófejedelem résen lesz. Igen ám, de Luther bátor volt, a kiátkozással fenyegető pápai bullát nyilvánosan elégette. Tettét, írásait, hitbeli meggyőződését vállalta a Wormsban összehívott híres birodalmi gyűlésen; „Itt állok, másként nem tehetek, Isten legyen segítségemre!” A gyűlés résztvevői eltökélték Luthernek és tanainak teljes megsemmisítését, annál is inkább, mert a német nép már mindenfelé éltette Luthert és tanítását nyitott szívvel fogadták. MINT VALAMI FILM, úgy pereg most is a szemem előtt, hogyan lesték meg őt a katonák, hogyan fogták el, és vitték föl-föl - a wartburgi várba: Bölcs Frigyes oltalmába! - Ott egy időre eltűnt, nem látta, nem ismerte többé senki. Csak György lovagról tudtak, a fejedelem tudós foglyáról, aki reggeltől estig könyveket, fóliánsokat forgat a kettős kulcsra zárt kis cellában... A várfalak olyan vastagok voltak, hogy ágyúgolyó át nem törhette; az őrizet olyan éber, hogy ember oda be nem juthatott, - de az ellenség, az igazi - mégis belépett hozzá. .. .ott ült a nehéz tölgyfaasztal előtt, szék helyett egy bálnacsigolyán, és németre fordította a Bibliát. Ha már kijelentette, hogy a keresztyén ember hitének egyetlen alapja a Szentírás, akkor anyanyelvén kell kezébe adni a népnek. Ez pedig igen kemény dió volt. Nemcsak a héber, görög és latin holt nyelvekkel küszködött, hanem az „élő” német nyelvvel is, mert a német-római császár birodalmában nem beszéltek egységes német nyelven, a nyelvjárások miatt, azt neki a fordítással egyidejűleg valamiképpen egységessé kellett ötvöznie. ...és akkor kacagást hallott. Honnan? Be nem léphetett senki, az ajtót rázárták. Az ablak számításba sem jöhetett. És valaki mégis ott állt a közelében. Érezte. Az asztal mellett. Arra nézett: - Nincs sehol! De a gúnyos nevetést újra hallotta. Megfordult: nem látott semmit. De a fal mellett árnyék mozdult, papír zörrent... ő az! Régóta kísérti, suttog a sötétben, les rá, mint pók az áldozatára: a Sátán! Hirtelen mozdulattal fölkapta a tintásüveget, és - odavágta hozzá! - És az árnyék eltűnt. Csak a tintafolt maradt a falon emlékeztetőül és tanulságul: bármilyen formában törjön is ránk a kísértő, „álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek!” (Jak 4,7). Lukátsi Vilma Bartalis János (Szebik Imre püspök kolozsvári szolgálata során irtunk Bartalis János költőről, a róla való megemlékezésről. Erre a tudósításra válaszul kaptuk az alábbi cikket.) Gondosan őrzök egy fényképet, helyesebben egy lapkivágást a „Küldjön egy képet" sorozatból, a Reformátusok Lapjának 1987. augusztus 23-i számából. A kép Kemény János marosvécsi kastélyában készült, az Erdélyi Helikon írói munkaközösségének évi találkozóján, 1927. augusztus 5-én. A két háború között Erdély egy csodálatos irodalmi és kulturális fellendülésnek volt a színhelye. Páratlanul álI ez a korszak a magyar irodalom történetében, hogy az alig másfél millió lelket számláló, idegen elnyomás alatt sínylődő erdélyi magyarság ennyi irodalmi nagyságot adott az országnak. Nézem a képet, huszonnégyen vettek részt ezen a találkozón, csak a legnevesebbeket említem, amint végigmegyek a sorokon és az ismerős arcokon: Kós Károly, Nyírd József, Tamási Áron, Kuncz Aladár a „Fekete kolostor” szerzője, melyben az első világháború alatti francia hadifogságának megrázó történetét mondja el; Hunyadi Sándor, sok nagysikerű regény és Vigszinházbeli színdarab írója; Szentimrei Jenő, író, költő, a kolozsvári Magyar Színház igazgatója; Makkai Sándor, református püspök, az „Ördögszekér" című regény és a „Magyar fa sorsa" című tanulmánykötet szerzője; Kemény János, a vendéglátó házigazda, maga is neves író; majd a három híres írónő, Berde Mária, Gulácsy Irén, nagyigényű történelmi regények szerzője, a két háború közötti „bestseller", a mohácsi vész korában lejátszódó „Fekete vőlegények” írója. Páratlan siker volt ez az 1927-ben megjelent regény. A találkozó harmadik híres nővendége Szentmihályiné Szabó Mária, két legismertebb műve Loránlffy Zsuzsanna és Zrínyi Ilona élet-regényei, melyek 1937-ben, illetve 1939-ben jelenlek meg. A költők közül Áprily Lajost, Reményik Sándort és az akkor 34 éves Bartalis Jánost látjuk a képen. Bartalis, aki maga is az Erdélyi Helikon alapítói közé tartozott, 1893-ban született a barcasági Apáca nevű faluban. Mindjárt életének elején a legnagyobb sorscsapás éri, mely egy kicsi gyermeket sújthat, de hadd mondja el ezt ö maga „Anyám" című versében: „Mikor te elhagytál engemet, még bölcsőben feküdtem. Nem láttam eszmélve, soha a szemedet, nem láttam az arcod ... mégis tudom, milyen voltál. Ujjaim bögyében most is érzem kicsi melled, amelyből innom adtál, és én ittam, mind kiittam, és te adtad, mindenedet ideadtad, neked már úgysem kellett több, hívtak a nehéz földrögök". Az anyák és a falusi tanítók voltak azok, akik egy-egy tehetséges gyermeknek kiharcolták a továbbtanulás lehetőségét, a földműves apák inkább csak az elvesztett munkaerőt és öregségük támaszának elvesztését látták abban, ha a fiú ki akart emelkedni a paraszti sorból. Bartalist sem akarta az apja elengedni, de mégis Kolozsvárra került tanítóképzőbe, majd Budapestre, ahol a tanárképzőt is elvégezte. Húszéves lehetett, amikor eljuttatta Kosztolányihoz első, kéziratos verseit, melyekre postafordultával biztató válasz érkezett. Első versei a kolozsvári „Újság"ban jelentek meg 1914. június 25-én, három nappal a trónörökös pár meggyilkolása előtt. Végigharcolta a világháborút és az összeomlást követő nehéz időkben visszavonul falura, 1920 és 1933 között a Szamos melletti Alsókosályon, felesége földjén gazdálkodott, szántott-vetett, küszködött a földdel, mint bármelyik más szomszédja. Nem volt számára idegen a paraszti sors, az ősi rög szeretele és gondja, hiszen ebbe született bele, de súlyos volt az idegen járom és a jövőtől való rettegés: „Kibénult kar, törött eke, véresek a csendes barázdák, hová Isten magja hullt. Most vérünket szivja-issza legigazabban - a nehéz napokban. Jövőt-ásó kín és mérhetetlen harc: megmarad-e a kicsi barázda?” - írja „Utolsó erővel - utolsó derűvel” című versében. Bartalis mélységesen istenhivö ember, keresi és megtalálja Istent a falu magányában, a falusi emberek között, ahol egyszerűbben és tisztábban cseng az Úr neve. Tud szívből Istenhez fordulni, mint Imájában: „E kísértetidőben hozzád imádkozom, éjtszaka van, kietlen sötétség borult a földekre, ne hagyj el Uram". Egész költészetét, világszemléletét, természetszeretetét áthatja, átszövi az Isten-érzés. „Csillagok, virágok” című versében így ir: „A csillagokkal ékes égre nézek, amely kupolaszerűén ráborul a földre, bámulom a sok fényes pontot, csodálom a Mindenséget. És hatalmat érzek. Valami nagy fenségest, csodálatost, a Teremtő Úristen gondolatát..." 1933-ban Magyarországra költözik, tanári állást vállal. 1941-ben visszatér Erdélybe és 1959-ig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár könyvtárosa. A második világháború után teljesen elhallgat, kilenc esztendeig egy sort sem ír. Baráti biztatásra 1954-től kezdve újra megszólal és csodálatos bőséggel jelennek meg újabb és újabb verseskötetei. Amilyen kimerithelellenek a természet szépségei, olyan kimeríthetetlen költészetének forrása. Verseit varázslatos egyszerűség, őszinteség jellemzi, egy egyszerű meglátás, egy mindennapi élmény, melyet egyszerű szavakkal közöl velünk. Március, mikor hóvirág szagja van a földnek ...A bükkök alján elolvadt már a hó ... Mosoly hasadt a felhők zománcán ... Tiszta ágak között hullott a tiszta hó ... Egy kis madár pintyegett, amint szállott ...A domboldalról ibolyás patak folyt, mert március volt ... Bartalis maga így vallott költészetéről: „Rimtelen, szabad s különös illatú, mint a réti széna". 1976-ban halt meg. 83 évet élt. Kaposi Alice
