Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-10-10 / 41. szám
Evangélikus Elet 58. ÉVFOLYAM 41. SZÁM 1993. OKTÓBER 10. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 18. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 18 Ft A hűség életében nincs szünet. Mihelyt ez beáll, s valaki azt mondja: ebből elég - lelke már elveszett. Augustinus ranaKH A TARTALOMBÓL EGY REMÉNYEKET ÉBRESZTŐ TALÁLKOZÓ KETTŐS JUBILEUM KÖRMENDEN NEGYVEN ÉVE A MARADVÁNY-GYÜLEKEZET SZOLGÁLATÁBAN A választás kényszerében „GYÜLEKEZETÉPÍTÉS” OSZTRÁK LELKÉSZKONFERENCIA GALLNEUKIRCHENBEN Ha bemegyünk egy áruházba, találkozhatunk azzal az érzéssel, amit a „választás kényszerének" lehet nevezni. Rengeteg áru, több, a reklámokból jól ismert márkanév. Melyiket válasszam? Melyik jobb nekem? Melyikkel járok jobban? - töprengünk ilyenkor a polcok előtt. De vajon nem ezek a kérdések fogalmazódnak meg bennünk, amikor a szellemi és kulturális kínálatot nézzük? S még akkor is, amikor a vallási áramlatok és irányzatok sodrása vesz körül? Ilyen világban élünk. Sokszínűvé vált, s nemcsak a mosóporból, a fényképezőgépből, az autóból vagy éppen a kenyérből van nagy választék, hanem a szellemi eledelek kínálata is alaposan megnőtt. S mi akik egypártrendszerben, egy tévécsatornát nézve, egyféle kenyeret ismerve nőttünk fel, most zavarban vagyunk. Ezt a zavart felismerve szervezték meg Németországban a közép- és kelet-európai egyházak képviselői részére azt a konferenciát, tanfolyamot, amelynek a célja az volt, hogy kritikus vizsgálattal megismerjük korunk új vallási áramlatait, a szektákat és az egyházakon kívüli irányzatokat. A Heidelberg melletti Wilhelmsfeld volt a helyszíne a konferenciánknak, s közel egy hónapig - augusztus 15.—szeptember 9-ig voltunk együtt: lengyelek, leitek, csehek, szlovákok, grúzok, bolgárok, románok, szerbek és magyarok; ortodoxok, reformátusok, metodisták, baptisták és evangélikusok. Mivel az Evangélikus Élet hasábjain már jelent meg egy olyan cikksorozat (Rozsé István tollából), amely ezeket az új tanításokat mutatta be, ezért nekem nem célom erről írni. Arról azonban írnom kell, hogy mi evangélikus-keresztyének miként álljunk meg a bőséges kínálatot nyújtó lelki-szellemi piacon, mit tehetünk azért, hogy igazi és valóban éltető táplálékhoz jussanak mások is, s mi az, amit másoktól tanulva használhatunk. 1. Az első feladatunk mindenképpen az Ige jobb megismerése. Isten azért szólit meg bennünket, hogy akaratát és szeretetét, értünk és bennünk végzett munkáját megismerjük. A Szentírás alapos ismerete nélkül az ember talán nyitottabb ugyan a másfele tanítások elfogadására, de könynyebben keverheti a jót a rosszal. Mint ahogy térkép nélkül minden út célbavezetőnek tűnhet, úgy fogad el a Szentírás ismerete nélkül élő ember is más, célba nem vezető tanításokat. 2. Az Ige alapos ismerete mellett szükségünk van arra is, hogy egyházunk, gyülekezeteink történelmét és jelenét is megismerjük. Sokakat éppen ennek az ismeretnek a hiánya vezet más közösségekbe. De ha tudjuk, hogy az előttünk járó neves és névtelen evangélikusok mit tettek, mit áldoztak hitükért, akkor az örökségük is megtartó lehet, bátorító lehet számunkra. 3. Az Ige ismerete bátorít bennünket arra, hogy missziós felelősséggel tekintsünk minden emberre, aki a környezetünkben él. A kis közösségek egyik ismertető jele éppen az, hogy sokszor tolakodva ugyan és igen rámenősen, de látványos missziót folytatnak. Nem mondhat le egyetlen evangélikus gyülekezet sem arról, hogy a saját területén élőket missziójának céljaként tekintse. Sokan vannak, akik csak névlegesen tartoznak az egyházhoz, s olyanok is, akik az ateizmus eszmerendszerét a szívükben és az agyukban hordják. Van tehát missziós területe és feladata minden hitben járó evangélikusnak. 4. Az Ige ismerete bátorít arra is, hogy nyíltan kimondjuk, mi a helyes és mi a hamis. A hit hallásból van. Ezért a gyülekezeteknek beszélő keresztyénekre van szüksége. Olyanokra, akik felismerik és kimondják, ha valaki eltévelyedik a Biblia tanításától. Szomorú azt látni, hogy a gyülekezeteink közösségében élők még egymással is ritkán beszélnek a hitükről, s arról, hogy miként élik át és meg Isten szeretetél. Beszélő, bizonyságot tevő keresztyének, akiknek a szavát az életük pecsételi meg, lehetnek áldássá az olyan gyülekezetek életében, ahol csak a szószékről hangzik az Ige. 5. Az ige ismerete adhat erőt, ötletet, és leleményességet ahhoz is, hogy az istentiszteleti életünk megújuljon. Sokat tanulhatunk azoktól a közösségektől, amelyeknek a tanításával ugyan nem értünk egyet, de az együttléteiket örömmel és másokat is vonzó módon élik meg. Vajon otthon érzi-e magát a mi istentiszteletünkön az a fiatal, aki még sohasem volt templomban? Vajon szívesen eljön-e máskor is az a „kereső ember”, akit - először lépve be egy istentiszteletre - senki meg nem szólított, elmenve mellette bájos csevegésbe merülve azok, akik jól ismerik egymást? Vajon visz-e magával valamit az, aki a gyülekezet nyújtott, monoton és örömtelen énekét hallja? Az istentiszteletünk száraz és hideg voltát is csak a Szentlélek jó ötleteket és kezdeményezőkészséget adó, bennünk munkálkodó ereje törheti meg. 6. Az Isten szerzetének ismerete indít bennünket arra, hogy a családunkat is komolyan vegyük. Ne úgy tekintsünk gyermekeinkre, unokáinkra, netán öregedő szüléinkre, mint akiknek csak anyagi, fizikai jellegű segítségünkre van szükségük. Nagy várakozással tekintettünk mindnyájan az észtországi lelkészkonferencia elé. Nem tudtuk, mire számíthatunk. A nálunk sokkal több gonddal és hasonló lelkészhiánnyal küszködő Észt Evangélikus Egyház vajon miként birkózik meg a konferencia rendezésével? A Finn Evangélikus Egyház jóvoltából azonban egy csodálatos hetet tölthettünk Észtországban, mivel a finnek magukra vállalták a konferencia lebonyolításának legnagyobb terhét. Tallinban, szakadó esőben a magyar küldöttség igen jól „állta a sarat”, míg bebocsátást nyertünk az érseki székhelyre. Amíg átázott ruháinkat szárítgattuk az egyetlen radiátor mellett, a külügyi titkár németül készségesen válaszolt feltett kérdéseinkre. Az ő válaszaiból és a konferencián elhangzott beszámolókból is az tűnt ki, hogy Észtországban a lelkészhiány miatt a teológusok közül többen kénytelenek már az utolsó vizsgák letétele elölt is gyülekezeti szolgálatba állni. Ugyanakkor a jobbaknak mégis lehetőségük van arra, hogy Finnországban vagy Németországban folytassák tanulmányaikat. Megdöbbenve hallottuk, hogy lclkészi karuk nagy része a rövid képzési idő miatt „alultáplált”, nem megfelelő színvonalú lelkész. A konferencián azonban kitűnt az, hogy sokan az észt lelkészek közül komoly felelősséget éreznek egyházuk jövőjéért, és igen nagy lelkesedéssel és következetes tanítással A nevelés több, mint kenyéradás! S ha arra gondolok, hogy hány idős szülő fárad, erejét megfeszítve azért, hogy gyermekei, unokái luxusigényeit kielégítse, akkor elszörnyedek, s értetlenül kérdezem: mi értelme van ennek? A mormon közösség tagjai mondták el, hogy a családokban - szinte kötelező jelleggel - a hétfő estét együtt töltik. Nem csak közös vacsorával, hanem énekelve, tanulva s a gyermekeket tanítva hitük útjára. Vajon nem kellene nekünk is a TV uralta estéinkből legalább hetente eg)'et a családunk közösségére áldozni, az Isten ügyére. Igéjére. Szavára figyelve, énekelve, imádkozva, gyermekeinket, unokáinkat tanítva? így élhetnénk át azt, hogy gyülekezet, Isten gyülekezete a családunk is, s Jézus, ígérete szerint ott van jelen a hétköznapjainkban. A családot szétziláló rohanó világunkban a keresztyéni példaadás lehetne alapja a családi élet megtisztulásának is. E cikk keretei nem teszik lehetővé azt, hogy minden kérdésre részletes feltáró feleletet adjak, de e sorokkal is bátorítani szeretnék mindenkit, hogy a választás kényszere alatt ne hajoljunk el attól ami jó, s ATTÓL, AKI ÖRÖK! de merjünk tanulni azoktól is. akik - ahogy egyik előadónk a szektákról mondta - jó kérdéseket tesznek fel, csak rossz feleletet adnak. A jó választ pedig leljük meg a Szentlélek segítségével a Szentírásból merítve! Bence Imre Beszámoló Észtországból próbálják a fiatalságot megtartani a tiszta lutheri tanítás mellett. Ezért is keltette a legnagyobb érdeklődést Reuss András professzor előadása, amelyben evangélikus, lutheránus identitásunkat tárgyalta, valamint Lorenz Grönvik (finn) korreferátuma ugyanebben a témában. Egészen addig, mig ki nem kerültünk a gyülekezetekbe, az volt az érzésünk, hogy valóban nagyon elhanyagolt, siralmas állapotban van az egyház, alig vannak tisztában egy-két helyen a lutheri tanítással. Különféle tapasztalatokat gyűjtöttünk a hétvége során. Összességében azt lehet elmondani: ahol az ébredési mozgalmak hatása érződött, ott még ma is él, gyarapodik, hatalmas tömegeket mozgat meg az egyház. Ahol pedig „csak” a megszokott, hagyományos módon zajlanak az istentiszteletek, ott nem lehet tömegekre számítani. Gyülekezeti látogatásunk során egyik magyar kollégámmal két gyülekezet életébe pillanthattunk bele. A parókus lelkész lakása tökéletesen fel van szerelve mindennel, amire egy háztartásban és egy irodában szükség van. Nem volt olyan asztalnál eltöltött együttlét, amikor ne imádkozott és énekelt volna a lelkész és a felesége. Mindig komoly, az alkalomhoz illő imádságok hangzottak el - ahogyan mi finn tudásunk alapján az ő észt nyelvüket megértettük. A lelkész lehetőséget adott mindkettőnknek, hogy az isten-Az osztrák evangélikus lelkészi kar számára minden évben lehetőség nyílik többnapos együttlére, amikor egy aktuális téma feldolgozására, megtárgyalására és megbeszélésére sor kerül bibliai megvilágításban. Az idei együttlét augusztus 30.-szeptember 2. között volt a gallneukircheni Evangélikus Diakóniaintézmény „Erdeiotthonában" („Waldheimat"), ahová a Kelet-Európa evangélikus egyházaiból is vendégeket hívtak meg. Hazai egyházunkból, a két egyházkerületből egy-egy házaspárt. így tölthetett a gyönyörű környezetben, az osztrák lelkészek testvéri közösségében Lackner Aladár gyönki lelkész és felesége, valamint e sorok írója feleségével együtt emlékezetes, szép napokat. - A téma - „Gyülekezetépítés" - az osztrák püspök levele szerint úgy került napirendre, hogy előző évben a résztvevők többsége ezt a témát választotta. A reggeli bibliatanulmányokat Karin Engele lelkésznő (Graz) tartotta, és próbálta felvázolni az ApCsel és 2 Péter levele alapján azokat az eredőket, melyek a Szentlélek munkájaként a szolgálatot meghatározzák, a hivatal és szervezet vonalán is. Gyülekezetépítésben számolni kell a mai emberrel, aki egyrészt szabad akar lenni a családi és egyházi kötöttségektől, másrészt meg szívesen feloldódik a tömegben, elrejtőzve az egyéni felelősségvállalás elöl. Az egyház lesz az üdvösség közvetítője. De az igazi egyház rejtettsége, láthatatlansága az ellenállás és alkalmazkodás végletei között végzi mindenkor szolgálatát. A központban ezekben a napokban a teológiai együttmunkálkodás terén a különböző gyülekezetépítési modellek álltak és ezekhez a teológiai alapvetést dr. Manfred Seitz erlangeni teológiai professzor előadása adta. Nemcsak áttekintést nyújtott a gyülekezetépítés fontos kérdéséről, hanem kiindulását és jövőbeni reménységét is megalapozta teológiailag. A gyülekezethez tartozás hitébresztö gyökerei ott vannak az igehirdetésben és a szentségek kiszolgáltatásában. tiszteleteken bűnbánati előkészítő szavakat mondjunk, igét hirdessünk, úrvacsorát osszunk, köszöntést mondjunk, áldást adjunk. Két istentisztelet volt azon a vasárnapon, tehát felváltva szolgáltunk.» A másik helyen egy diakónus lelkész gondjaira van bízva a gyülekezet, aki jóval szerényebb körülmények között él. Az arany-konfirmációt ünneplő istentisztelet után ott is nagyon komoly, baráti, őszinte beszélgetést folytattunk egymással. Örültünk egymásnak, az újra lehetővé váló, megelevenedő egyházi életnek, a kivívott szabadságnak, a bennünket összekötő finn nyelv ismeretének, az egymásért elmondandó imádságok erejének. Erős akaratú nép lakik Észtországban. Kivívták függetlenségüket, vallásszabadságukat, és erős akarattal törekszenek arra, hogy meglévő energiáikat, külföldi kapcsolataikat a jó ügy szolgálatában kamatoztassák. Számtalan lehetőség van arra, hogy mi is kapcsolatban legyünk velük. Ennek első lépcsőfoka az, hogy imádkozzunk észt evangélikus testvéreinkért, egyházuk jövőjéért, a hit megelevenítő voltáért itt is, ott is. Hosszú idő után ez volt az első észt-finn-magyar lelkészkonferencia, sok gyülekezetben mi voltunk az első magyar vendégek. Imádkozunk azért, hadd legyen még folytatás, legyen még több eredményes, testvéri, őszinte találkozás - lelkészeink és gyülekezeteink között is! Koskai Erzsébet Gyülekezetépítés és a gyülekezet lelki vezetése egyedül a Szentlélek nyitogató munkájával lehetséges. A gyülekezet tagjainak különféle ajándékát megőrizni vezetési feladat is. Több elképzelés van a gyülekezetépítésben. Egyesek szerint újat kell kezdeni az üdvösség elérésére. Mások az addig bevált út továbbvitelét ajánlják. Nem kevesen a munkatársak körének kiépítésén fáradoznak, vagyis a gyülekezeti munkások beállítását tartják alapvetően fontosnak. A személyes megszólítás és kapcsolat létesítése nélkül ez nem megy. Nem elég a szószéki hívogatás. Előkerült a népegyház áttekinthetetlensége miatt új gyülekezetek alakulásának a kérdése az őskeresztyénség „házi gyülekezeteinek" mintájára, amely 40-50 lélekből állna. Délután ezt a témát négy lelkész vitatta meg a konferencia résztvevői előtt, amikor előkerültek a gyülekezeti élet válságai, krízisei, de ez nem jelenti, hogy Isten jutott krízisbe. Az építés fontosságának hangsúlyozásában Eickhoff lelkész a presbiteri szolgálat prioritását emelte ki. Utalt Augusztinuszra, aki sírva fakadt, amikor a gyülekezet presbiterré választotta. Vannak ilyen presbiterek ma, akik felelősségüket igy is hordozni tudják, a népe fölött siró jézusi-, és a bűnbánat péteri könnyével? - Ezt követte egy intenzív csoportmunka, melynek eredményét az esti fórum előtt ismertették. A második napon a kelet-európai egyházak vendégeinek beszámolója volt a csomópont. Üdvözlések hangzottak el, valamint rövid ismertetések a szomszéd-egyházak gyülekezeti életéről és ökumenikus helyzetéről. Kiderült, hogy Ausztria szomszédos egyházai sok helyen leépülnek. Válságos az erdélyi szász evangélikus gyülekezetek helyzete az állandó fogyás miatt. Lackner Aladár hasonló fogyásról számolhatott be hazai viszonyainkra vetítve, amikor az 1946-48 közötti kitelepítés során elnéptelenedtek a német ajkú gyülekezetek. D. Knall püspök, aki érkezésünk estéjén nemcsak köszöntötte a konferencia hazai Az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatának Égyháztanácsa, albizottságaival együtt rendes őszi ülését elsőízben Magyarországon a testvérgyülekezetében, Budapest Deák téren tartja 1993. október 8-9-10-én. Október 10-én, vasárnap ünnepi istentiszteletet tartanak, melyen igét hirdet Szépfalusi István bécsi lelkész. Közreműködik: Kónya Lajos (Kolozsvár-Graz) operaénekes, Radics Éva (Obcrschützen-Graz) zeneművészeti főiskolai tanárnő, a népénekes Antal házaspár (Csíkmadaras). Összesen 14-en szolgálnak, többen népviseletben. résztvevőit és a külföldi vendégeket, hanem előadásában intonálta a gyülekezetépítés témáját, most a külföldi egyházak beszámolóját így foglalta össze: Táguló horizont! Azért van szükségünk a keleteurópai testvérekre - mondta hogy bővüljön a látásunk. Nehéz körülmények között szolgáló és az elmúlt időkben börtönt is szenvedett külföldi lelkészek munkája nyomán kirajzolódik a mindenkor veszélyeknek kitett egyház élete, melynek azonban szüksége van a gyülekezetben folyó munka megújulására, ökumenikus felelősségre. Az egyház itt a Földön megbékélt különbözőségben szolgál. A gyülekezet építésében a vertikális és a horizontális sík feloldhatatlan. Az egyház élete mindenkor „az oltár felől" legyen orientált. Az utolsó nap reggelén érkeztünk el a csúcshoz, amikor a gyülekezetépités a 180 körüli konferenciai közösségben, az úrvacsorái istentiszteleten, a város templomában vált realitássá, Krisztus testének és vérének vételében. Az igehirdetés szolgálatát H. Sanier szuperintendens végezte, majd a délelőtti zárószolgálatok levezetésének irányítója is ő volt. Lehetne még szólni az előző nap délutánján átélt szép kirándulásról, az utolsó est „bőség-kosaráról" egy másik diakóniai centrumban, ahol nemcsak a szem, a száj is azt kapta, amit kívánt, hanem a gyermekek szolgálatában is gyönyörködhettünk. De a lelki útravalót az egyházi főtanácsos adta, amelyet Luther döntő élményéhez kapcsolt, amikor a „paradicsom kapuja” nyílott meg számára. Igaz: személyes érintettség nélkül nincsen gyülekezetépítés! Nem tudom hitelesen közvetíteni az evangélium kincsét, ha a Lélek nem nyitott „Paradicsom-kaput”. Ha az osztrák lelkésztestvérek tapasztalata az volt, hogy mi tőlük keletre sok „leépülés” után, a fiatalok „élő köveiből” szeretnénk pótolni a hiányzó köveket az egyházépítésre, úgy köszönjük, hogy a konferencián is ehhez erőt kaptunk! Szimon János Az ausztriai Egyháztanács a Deák téri presbitériummal együttes ülést is tart, ellátogat a Fasori Gimnáziumba és „benéz a zsinatra is, valamint - mivel a közeljövőben a budapesti Nemzeti Színház három bécsi vendégszereplését rendezi meg - október 8-án megtekinti Sütő András: Ádvent a Hargitán c. müvének előadását. A Deák téri gyülekezet október 10-iki szokásos szeretetvendégségén az ausztriai vendégek beszámolnak munkájukról. Narrátor: if]. Andor ka Rudolf mérnök, másodfelügyelő. AZ ELSŐ, REMÉNYTELJES TALÁLKOZÁS A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete és a Budavári Evangélikus Egyházközség a Bécsi kapu téri templomban 1993. október 24-én de. 11 órakor ünnepi istentiszteleten emlékezik meg néhai D. Túróczy Zoltán püspök személyéről és szolgálatáról születése 100. évfordulóján. Igét hirdet: SZEBIK IMRE püspök Előadást tart: DR. FABINY TIBOR teol. professzor Minden testvérünket és érdeklődő hívünket szeretettel várunk. Budapest, 1993. október hó Az Északi Egyházkerület és a Budavári Evangélikus Egyházközség Elnöksége BUDAPEST-DEÁK TÉR
