Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-09-19 / 38. szám
Evangélikus Élet 1993. szeptember 19. NAPRÓL NAPRA — —Ä VASÁRNAP IGÉJE Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. lPt 5,7. vasárnap Amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Róm 5,6. (Ez 18.23; Mt 6,25-34; lPt 5,5c-ll; Zsolt 119,25-32.) Vallásos, talán imádkozó életet élve is sokszor elfeledkezünk arról, hogy bűneink elválasztanak Istentől. Nincs erőnk megállni a Kisértővel szemben. Krisztus kereszthalálával legyőzte a gonoszt! Kérjük Öt, hogy Vele állhassunk meg naponként. HÉTFŐ Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz. Zsolt 91,4. (lPt 1,5; 1 Kir 17,7-16;4Móz 22,1-20.) Újra meg újra támadások érik életünket, de nem vagyunk egyedül. Mint a fiókát védi szárnyaival anyja, úgy vesz körül bennünket őrző hatalmával, féltő szeretetével az Úr. KEDD A szegény ember igazságát ne ferdítsd el peres ügyében! 2Móz 23,6. (Jak 2,8-9; lTim 6,6-1 la; 4Móz 22,21-41.) Sokszor mások ügyében is saját hasznunkat keressük. Krisztus sohasem nézte saját érdekét, nekünk áldozta egész életét. Isten előtti felelősséggel szóljunk mindenkor. SZERDA Csillag jön fel Jákobból, királyi pálca támad Izráelböl. 4Móz 24.17. (Lk 2,34; Gál 5,25-26, 1 3,7-10; 4Móz 23,1-12.) Boldogok lehetünk, hi-V_________________________._________________________ szén tudjuk, a prófécia beteljesült. Krisztus élete fényes csillagként világít. Befogadtad e már, hogy vezérlőcsillag legyen életedben? CSÜTÖRTÖK Szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljiink. Az írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Róm 10,10-11. (Ézs 66,22; Péld 30,5-9; 4Móz 23,13-20.) A hit Isten ajándéka és Isten minden ajándéka kötelez. A fel nem használt ajándékot Isten visszaveszi. Aki ellenben ad, az kap. A megosztott hit, megszaporodott hit. PÉNTEK Jézus ezt mondta tanítványainak: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Mt 19,26. (Jer 32,27; lKor 7,20-24; 4Móz 24,1-25.) Ki üdvözülhet tehát? Magunk erejéből képtelenek vagyunk üdvösségre jutni, de a kereszten Jézus által minden elvégeztetett. Azóta mindenki üdvözülhet aki hisz a Krisztusban megjelent kegye-, lemben. , . SZOMBAT Ne ölj! 2Móz 20,13. (Lk 6,27; Ézs 38,9-20; 4Móz 27,12-23.) „Soha nem vétettem e parancsolat ellen" gondolják sokan. Jézus pedig azt mondja: „Aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.” így gondoljuk át újra ezt a parancsolatot és rendezzük elmaradásunkat. t i K. P. ÉLŐ VÍZ A teljes szeretet kiűzi a félelmet IJn 4,18 Az élő keresztények naponkénti, gyakori kérdése a rendkívüli, a teljes, a hiánytalan szeretet. Újra és újra kutatnunk, vizsgálnunk és élnünk kell mennyei Édesapánknak ezt a nagyszerű ajándékát. Nagy érték, ha az élő Isten fövonásaként fedezzük fel a teljes szeretetet. Ha nemcsak mondjuk, tanítjuk, hanem szívünk egészével értjük, éljük s tényleges örömöt okoz. Cseng-bong a tudatunkban, nehezen válik életújítóvá, mozgatóvá, hogy „Úgy szerette Isten a világot...” Bizony nemcsak nagy titok, de nagy kincs is: „Az Isten szeretet és aki a szeretetben marad, az az Istenben marad és az Isten is őbenne.” így válik igazzá, hogy ez a szeretet, ez a teljes szeretet a keresztények természetes közege lesz. Ezt élik közösségben, a gyülekezetben is s egyéni útjaikon elérhető társaik felé is. Mikor sugárzik már gyülekezeteinkről, hogy „ezek szeretik egymást”? Mikor alakulnak már ki azok a több - helyenként sok - testvérből kikovácsolódott gyülekezeti centrumok, amelyek számon tartják, rendszeresen felmérik a betegeket, a nehéz helyzetbe kerülőket, hogy alkalmas szolgálókkal, szolgálatokkal tudjanak segíteni? Mikor bontakoznak már rendszeressé azok az örömteli gyülekezeti alkalmak, ahol a gyakorlati szeretet is érzékelhetővé válik. Környezetünk is sóvárogva várja azokat az evangélikusokat, akik egyéni akcióikkal, csendes megoldásaikkal, értékes szervezéseikkel teszik kézzelfoghatóvá Isten szeretetét. Igénk ennek a szeretetnek a félelemmel kialakuló küzdelmét hozza elénk. A hit lélektanának valódi darabkái, sőt néha megnövő darabjai, ahogyan az Isten szeretete kiűzi belőlünk a feleimet s kialakítja bennünk a bátor bizalmat. Gyakran közeli nagybetegségek, veszélyes munkahelyi zűrzavarok, családi sorscsapások, néha embertelen kimerültség helyzetei teremtik meg bennünk vagy környezetünkben a kemény felelem kísértését. Ezzel száll szembe konkrétan a jelen levő, az értünk küzdő Isten szeretete. Ilyenkor gyakorlatilag is fontos, hogy Ő jöjjön! Igénk összefüggése pedig még külön hangsúlyt helyez arra, hogy ennek a szeretetnek a teljessége az ítélet napja felé is bizalommal tölti meg várakozásunkat. A haldoklásunkat is bátor reménységgel hatja át. A történelmi példák Istváné és más vértanúké - is támogatnak, hogy a keresztények ezt a teljes szeretetet átélve, egészen másképp haljanak meg, mint a pogányok. Legjelentősebben azonban azok az esetek hatnak rám, amelyek mai testvéreink halálával bizonyítják számomra, hogy a szeretet kiűzi a feleimet. Pl. azé az idős édesanyáé, aki közeli halála előtt, rákosán, meleg derűvel biztatta gyermekeit bizakodásra Jézusban. Hisz ő ahogy mondta - ehhez a szerető Jézushoz megy, s Benne ténylegesen bízhat. Reménységgel várom én is ezt az erőt teremtő szeretetet. Benne bízva szeretnék én is meghalni! Ő él s a szeretet valóban kiűzi a feleimet! Itt ideig, ott örökké! Koczor Miklós IMA VEZÉRFONAL IDEJE MÁR, HOGY „Serkenj fel, aki aluszol...” (Ef 5,14.) „...ideje nuir, hogy az álomból felserkenjünk!" (Róm 13,11.) Az ige is, a mindennapi élet is az alvásból az (öntudatra jutást, a környezet észlelését: ébredésnek, a felserkenést pedig: tettre, tevékenységre való mozdulásnak tudja. Sok alvó ember mellett is pezseg az élet, emberek sodródnak tragédiákba vagy jutnak el az öröm, a boldogság állapotába. Sok ember a szó legszorosabb, legmindennapibb értelmében úgy aludt a 2. világháború egy-egy légitámadása alatt, hogy meg sem rebbent a sziréna hangjára vagy akár a közeli aknabecsapódás zajára sem. Mély álom a bűn álma is. Nem veszi észre az ember, hogy a bűn álmát alussza és azt sem veszi észre, hogy közben sodródik az ítélet felé. Ezért kiált harsány szó az éjbe, vagy kéri az ének akiket kérhet - „Ébredj bizonyságtévő lélek!” vagy serkent: „Fel. mert az irgalom percei múlnak!” Ideje már, hogy felserkenjünk. Ne halasszuk tovább, ne maradjunk a bűn álmában! Ami Istent illeti, Néki gondja van arra, hogy minden emberhez eljusson az Ő szava, az ige. Mert meg akar menteni a kárhozattól. Egyszer vagy többször minden ember az életében hallja az igét. De hogy meghallja vagy vállát rántva tovább megy, rajta múlik. Ezért kér az Úr: „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.” (Zsid 3,7-8.) Isten szereti a világot és úgy szeretett és szeret minden embert, hogy az Ó egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, cl ne vesszen hanem örök élete legyen. Az Úr Jézus bűnhődött bűneidért , bűneimért, a te és az én dolgom az, hogy hittel elfogadjam, alázattal megköszönjem áldozatát és várjuk vissza Őt, aki megígérte, hogy: bizony, eljön hamar! Az ébredés ideje óta is sok ember felébredhetett, lelserkenhetctt, éltető tápláléka lehetett és lett az Ige. De megtörténhet az is - sajnos sok emberrel -, hogy csak a felébredésig jutott el, és bár örömmel tudomásul vette a világosságot, nem nyúlt táplálékért, nem serkent fel, nem állt talpra, aztán meg is szokta a lelki semmittevést míg visszaaludt végérvényesen. FELSERKENJÜNK... Egy asszony, aki sok nyomorúságon ment át, kórházba került és a kórteremben betegszomszédja lett egy istenfélő, komoly keresztyén asszonynak. Az istenfélő asszony nem hallgatta el, mi az élete értelme és a szenvedésben ki az ő számára Jézus Krisztus. A másik asszony sok újat, érdekeset hallott, s a kórházból kikerülve az istenfélő asszony barátai öt is körülvették, felkarolták. Nemcsak rácsodálkozott a hívő életre, hanem meglátta bűneit és azt mondta, ő is az Úré akar lenni! Felébredt! Egy rövid ideig az öröm, a békesség is megjelent az arcán, a szemén, de megtartott szokásokat, amik szórakoztatását, szenvedélyét szolgálták. Kettős magatartásban kezdett élni. Másként az istenfélő emberek között és másként a régebbi barátai között. Aztán a légkör egyre feszültebb lett körülötte, mert ő maga is egyre idegesebb lett. Gyermekeivel szinte állandóan veszekedett, ő akarta saját gondolatai szerint formálni őket. Lehetőleg mindegyik úgy intézte, hogy minél később menjen haza, inkább csak aludni. Mindegyik barátokat igyekezett keresni magának, akikkel jól meg tud lenni. Közben a férj tragikus körülmények között meghalt. A gyermekek közül, aki már tehette, elköltözött, a menekülést választva inkább, mint az otthonlétet. Valahogy minden elromlott, tönkrement. Nem lehet fél szívet nyitni az Úrnak, illetve nem lehet két úrnak szolgálni, mert az „ide is, oda is” a Sátán stratégiája. Megoszt, hogy birtokba vegyen ő, a sötétség ura, aki „embergyilkos kezdettől fogva.” (Jn 8,44.) Aki azt is tudja, hogy kevés ideje van, ezért nagyon dolgozik: elringat, elhitet, üldöz, meghasonlást kelt, békétlenséget támaszt a szívben és végzi a sokféle munkáját, amit felsorolni sem lehet. De hála, dicséret az Úr Jézus Krisztusnak, aki „azért jelent meg..., hogy az ördög munkáit lerontsa.” (IJn 3,8.) Kérjed az Urat, hogy ezt a munkáját végezze el a te szívedben is. Ha őszinte alázattal, hittel kéred, megteszi, hisz ezért jött. Öröme telik abban, hogy a te szíved felszabaduljon, megszabaduljon minden nyomás alól, hogy élhessen benned Szentlelke által, s amikor visszajön az övéiért, akkor te is köztük légy és mehess Vele az Ő országába. Klucsik János Amire törekednünk kell lTim 6,6-11 Szinte közhelyként hangzik már, amikor a szószékekről a pénz imádatát ostorozó beszédek hangoznak el. A mai vasárnap is erre csábíthatna. Hiszen igénk alapján a pénz bálványozásáról, megrontó erejéről hatásosan lehetne szólni. Különös tekintettel arra, hogy a kegyes embereket ez nem jellemzi. Igénk azonban, ha komolyan vesszük üzenetét, megszégyenítően aktuálissá válva minden közhelyszerűséget elfeledtet velünk. Hiszen miről is ír Pál apostol? A tévtanok hirdetésével köti össze a pénzimádatot. Nem azt mondja, hogy a pogányokra jellemző a pénz, az anyagi javak mindenek fölé helyezése, hanem arról ír, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédétől való eltávolodás eredménye egy hamis viszonyulás, mely a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekinti. Botránkoztató, kétszínű életvitel ez, melynek következménye, hogy lejáratja a keresztyén normákat képviselő tisztességes embereket is sokszor, hiszen a környezetre nagyon is jellemző az általánosítás. A felfuvalkodottság, a szóharc betegsége, az irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás ugyanúgy jellemző a hamis kegyességben élökre, mint - Pál apostol kemény szavai szerint - a megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott emberek torzsalkodásai, melyek oka a nyerészkedés. Mondhatjuk úgy, hogy ezeknek az embereknek a büntetése az, hogy mindig elégedetlenek. Mindig a másikra irigyek, mindig csak azt nézik, hogy mi az amivel önmagukat gazdagíthatják, mi az, amit birtokolhatnak. Páí apostoí arról ír, hogy fájdalmat elsősorban önmaguknak okoznak. Hiszen ebből a túlpörgetett életvitelből már nem tudnak kiszállni. Mások azok az értékek, melyeket becsülnek, mások azok a dolgok, amiket igazán értékesnek tartanak, mint amik a valódi értékek ebben az életben. Igénk nem a szegénység dicséretéről szól, hanem arról, hogy az ember csak akkor lehet boldog, ha tud hálát is adni mindazért, amit elért, amit megkapott, mindazért, BŐNY A gyülekezet 200 éves felújított templomában Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgálatával 1993. szeptember 26-án délelőtt 10 órakor hálaadó istentiszteletet tart, melyre az egyházmegyei és az országos gyülekezeteket szeretettel hívja. Az Edvi Evangélikus Gyülekezet Isten iránti hálával hiv templomának szentelési ünnepére. Az istentiszteletet 1993. szeptember 26-án du. 3. órakor tartják Szebik Imre püspök szolgálatával. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. KECSKEMÉT A Kecskeméti Evangélikus Gyülekezet 1993. szeptember 19-én de. 10 órai kezdettel ÜNNEPI ISTENTISZTELETEN köszöni meg Istennek felújított orgonáját, és első harangját. Az Istentisztelet szolgálatát dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke végzi. Erre az ünnepre tisztelettel és szeretettel hív a gyülekezet elnöksége. NYÁREGYHÁZA A Református és Evangélikus Egyházköség templomszentelési hálaadó ünnepi istentiszteletet tart a közös templom 100 éves jubileuma és felújítása alkalmából 1993. szeptember 19-én, vasárnap, du. 3 órakor. Igét hirdet dr. Hegedűs Lóránt református püspök és dr. Harmati Béla evangélikus püspök. Istentiszteletünkre és az azt követő szeretetvendégségekre szeretettel meghívjuk. Az Evangélikus Külmissziói Egyesület szeptember 27-én hétfőn délután 17 óra 30-kor a Kelenföldi Gyülekezet tanácstermében (Bp. XI., Bocskay út 10.) tartandó összejövetelén Fischl Vilmos teológiai hallgató beszámolója hangzik el a finnországi külmissziói képzéssel foglalkozó tanulmányúiról. Záró áhítatot Bcncs Zsuzsanna teológiai hallgató tart. Az összejövetelre minden érdeklődőt szeretettel hív az egyesület vezetősége. ami életéhez szükséges. Mondhatjuk úgy, hogy egy tisztességes, puritán életvitelről van itt szó. Ez bizony sokakat megbotránkoztathat, hiszen egészen mást sugall az a kor, amiben élünk. Másokat vár el, mint amit igénk értékekként felsorol. De, ha valóban boldogok szeretnénk lenni, akkor csak ez az út, amiről az apostol beszél, vezet el egy olyan boldogságtól, mely nem retteg szüntelenül az anyagi csődtől, nem esik depresszióba, ha nem tudja megduplázni vagyonát, nem tesz tönkre embereket, hogy ö maga még többet birtokolhasson. Mondhatják sokan, hogy az anyagi értékeket nem lehet szembeállítani a lelki értékekkel. Megkérdőjelezhető az a fajta hozzáállás. Hiszen, ha elfogadjuk azt, hogy minden ember valóban boldogan szeretné megélni életét, önmagának okozott fájdalmak nélkül, akkor bizony az alapfeltétele fogalmazódik meg igénkben ennek az életútnak. Mik is a valódi értékek igénk szerint? Az igazság, a kegyesség, a hit, szeretet, állhatatosság, szelídlelküség. Elvont fogalmaknak tűnnek sokak számára, de ha belegondolunk, ezek az érzések és az ezektől motivált életvitel az, ami Krisztus egészséges beszédéhez igazodva azt a mást, azt a többet tudja képviselni környezetében, amire tulajdonképpen minden embernek törekednie kell. A mai vasárnap üzenetében nem egy negatívum fogalmazódik meg elsősorban, hanem egy olyan pozitívum, melynek eredménye nem egy másokat ostorozó tanítás, hanem a hála szava Isten felé, aki megajándékoz minket, sokszor várakozásunk ellenére is azokkal az értékekkel, melyekről megfeledkezünk, melyeket nem tudunk sokszor értékelni. de amik szükségesek ahhoz, hogy Istennek tetsző, valóban boldog életet élhessünk. - y - ó IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus Krisztus, aki mindent odaadtál értünk, hogy életünk és üdvösségünk legyen: tégy minket hozzád hasonlóvá, hogy mindenünkkel, amink csak van, készségesen szolgáljunk neked és embertársainknak. Ámen. BUDAPEST-RÁKOSPALOTA Örömmel értesítjük, hogy Nagy Tamás Ybl-díjas építész tervezte új lelkészlakásunk a Régifóti út 73. sz. alatt elkészült. Szentelése 1993. szeptember 18-án 14,30 órakor lesz dr. Harmati Béla püspök szolgálatával. Erre az alkalmunkra szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt. Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) csendesnapot tart 1993. október 2-án, szombaton 10 órától 16 óráig a kispesti evangélikus templomban, melyre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. A csendesnap témája: Ne félj, te kicsiny nyáj. A templom címe: Budapest, XIX. Templom tér 1. Megközelíthető a 3. metró Határ úti állomásától 42-es villamossal, a végállomástól pedig a 68-as busszal. A résztvevőknek szerény ebédet biztosítunk. A magyarországi evangélikus és református egyházak és Sárvár város az egykor gályarabságra hurcolt és a várban kínzott protestáns lelkészek emlékére emkéktáblát helyeznek el 1993. szeptember 25-én. A megemlékezés fél 6-kor kiállítás megnyitásával kezdődik. 6-kor a várudvarban ökumenikus istentisztelet és az emléktábla leleplezése. Az istentiszteleten dr. Márkus Mihály református, és Szebik Imre evangélikus püspökök szolgálnak. MIHÁLYHÁZA A gyülekezet temploma cs imaháza felújítása alkalmából október 2-án szombaton, délután 3 órai kezdettel hálaadó ünnepi istentiszteletet és gzer'etetvendégséget tart, melyen igehirdetéssel szolgál Szebik Imre az Északi Egyházkerület püspöke. A Magyarországi Luther Szövetség budapesti tagozata 1993. szeptember 20-án hétfőn este 7 órakor a Deák téri gyülekezet tanácstermében megkezdi az új munkaévet. Első alkalommal ifj. dr. Fabiny Tibor „Az amerikai Luther-kutatás nyomában" címen tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. .MEGJELENT! MEGJELENT! KAPERNAUM 60 ÉVES Az emlékkötetet Hcrnád Tibor. Kovács Géza, Laborczi Zoltán, Szabó Ferencné, dr. Szabó Lajos és D. Veöreös Imre írta. A szép kiállítású könyvben régi fotók is találhatók. Ára: 420,- Ft + ÁFA. Kapható a Sajtóosztályon. A lelkészi hivatalok köteles példányát alkalmilag küldjük. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1993. szeptember 19. I. Bécsikapu tér de. 9, (úrv.) Madocsai Miklós, de. 10. német Gémes Pál, de. 11. (úrv.) Szebik Imre, du. 6. dr. Széchey Béla. XII. Szilágyi E. fasor 24. de. fél 9. Szilas Attila. Pesthidegkút, II. Báthory u. 8. de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László. Újpest, IV, Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné, de. 11. (úrv.) dr. Hafenscher Károly, du. 6. Gerőfi Gyuláné. VII. Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andor, du. 6. Nagy Zoltán. VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Csclovszky Ferenc. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás, du. 4. szeretelvendégség Fabiny Tamás. X. Kerepesi út 69. dt. 8. dr. Szabóné Mátrai Marianna. Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet, de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet, du. 6. Missura Tibor. XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Budahegyvidék, XII. Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV. Lőcsi út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szabóné Mátrai Marianna. XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Szabóné Mátrai Marianna. Pestújhely, XV. Templom tér de. 10. Bízik László. Újpalota, XV. Hártyán köz du. 5. ökumenikus. Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI. Battyány I. u. de. fél 11. Szalay Tamás. Máty ásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tessedik S. tér de. 9. Kosa László. Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kustra Csaba. Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László. Rákosligct, XVII. Gózon. Gy. u. de. 11. Kustra Csaba. Pcstszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 3. de. 10. (tanévnyitó) Havasi Kálmán. Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út 83. (rcf. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú. XIX. Kispest, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú. Pcstszentcrzsébet, XX. Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Deák tér. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Rőzse István. Törökbálint, Szent István út de. 9. Rőzse István. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 15. VASÁRNAPON az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltár előtti igéje: Mt 6,19-21; az igehirdetés alapigéje: lTim 6,6-11. JÓ REGGELT ADJ ISTENEM! címmel evangélikus gyermekműsort közvetít a TV1. szeptember 18-án, szombaton reggel 8.15 órakor. Készítette ^ftytoi.APdrásné • • Ol «11/01* l/f.’>M!fJÖRÖMHÍR címmel egyházunk műsorát közvetíti a TV1 szeptember 19-én vasárnap 16.20 órai kezdettel. A műsor az új evangélikus gimnáziumokról szól. ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK címmel evangélikus félórát közvetít a Kossuth Rádió szeptember 20-án 13.30 órai kezdettel. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN. Szeptember 26-án vasárnap 11 órai kezdettel a TV1 a miskolci templomból közvetíti az istentiszteletet. Igét hirdet Sárkány Tibor esperes, a gyülekezet lelkésze. EVANGÉLIKUS RÁDIÓMISZSZIÓ: 19.05—19.20-ig (41 m-es rövidhullám, 7160 kHz). Szeptember 18. szombat: Levelesláda. Kelemen Erzsébet. Szeptember 19. vasárnap: Székely Levente áhítata. Levelezési cím: Evangélikus Rádiómisszió, 2142 Nagytarcsa, Postafiók 19. Dunakeszi-Alag-i központjában társasházban levő 2 szobás 54 mJ-cs lakásomat kp. előleg + havi életjáradékért eladom. „Nem ottlakással" jeligére a választ a Kiadóhivatalba kérek. Szoba kiadó. Egy személy részére 5500 ft., két személy részére 7000 Ft. Cím: XVII. Kis u. 4. 1/4. 1173 Marcsck Anikó. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal Postafiók 500. BUDAPEST 1447. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedö Központ Kft. (930047/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 480 Ft, egy évre 960 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza!