Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1993-06-20 / 25. szám
SNfi }i-i Evangélikus Elet 58. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 1993. JÚNIUS 20. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI MÁSODIK VASÁRNAP ORSZÁGOS Evangélikus HETILAP Az Isten békessége nem nyugalom, hanem hajtóerő. Albert Schweitzer ÁRA: 18 Ft A TARTALOMBÓL ' .EGYÜTT - EGYMÁSÉRT” ISTEN IKTATOTT BE TÉGED TÖBBSÉG ÉS KISEBBSÉG - HALLGATÁS ÉS RADIKALIZMUS Az Úrnak szenteli legyen ez a hajlék Egy mérföldkőhöz való eljutásra emlékezünk (2) Lapunk múlt heti számában olvashattunk arról, hogy’ ezen a nyáron lesz 45 esztendeje annak, hogy hivatalosan megalakult a különféle keresztyén egyházi közösségeket összefogó szervezet, az Egyházak Világtanácsa. Amikor erről, illetőleg e keresztyén egységet kereső mozgalmakról, azok történetének az áttekintése révén megemlékezünk, az ezen az úton járó magyar egyházak fél évszázados jubileumánál is megállunk. Ugyanis 1943-ban alakult meg Budapesten a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A keresztyénség egysége érdekében tett lépések a 20. század első két évtizedében Amikor a modern ökumenikus (ez a görög szó „az egész földre kiterjedő”-t jelent - lásd Lukács evangéliuma 2. fejezetének a 2. versét és egyéb helyeket az Újtestamentumban!) mozgalomnak 19. században kezdődő előtörténetével foglalkoztunk, felsoroltuk több olyan szervezetnek a nevét, amelyek létrejötte jelentős mértékben hozzájárult a keresztyén egység ügyének előtérbe kerüléséhez. A további fejlődés számára azonban legjelentősebb eseménynek az 1910-ben , a skóciai Edinburgh-ban megrendezett „ Ökumenikus Missziói Konferencia” megtartását mondhatjuk. Talán kevesen tudják, hogy az evangélikus egyház szolgálata révén már a 16. században megkezdődött a protestáns miszsziói munka, azaz a még nem keresztyének közt az evangélium hirdetése. így még a reformáció századában eljutottak az Isten igéje a lappok, majd a 17. század közepén az észak-amerikai indiánok közé, ugyanis egy, a Delaware folyó partján letelepedett, az ott élő svédek gondozására kiküldött svédországi lelkész, Johannes Campanius, megtanulta egyik indián törzs nyelvét és lefordította Luther Kiskátéját annak nyelvére. - Két évtizeddel később egy osztrák származású evangélikus nemes, Justinian von Weltz, a Dél-Amerika északi részén fekvő holland gyarmaton kezdett missziói munkát. - 1706-ban érkeztek Dél-Indiába az első evangélikus misszionáriusok, 15 évvel később a norvég Egede János Grönlandban kezdte az evangéliumot hirdetni. Az ezt követő időben, valamint a 19. század során különösen fellendült az európai, majd később az észak-amerikai protestáns egyházak missziói munkája. Ez az örvendetes esemény azonban problémákat is hozott magával. Igen megnehezítette a misszió szolgálatát az, hogy ugyanazon a területen többféle hitvallást valló missziói társulatok kezdték el munkájukat és a bennszülöttek nem értették meg, hogy miért vannak minden csoportnak más szokásai, sőt miért van különbség tanításuk között. Már a század elején India nagy baptista misszionáriusa, Carey Vilmos azt javasolta, hogy e problémákkal foglalkozzanak és rendezzenek 1810-ben egy missziói konferenciát; ez azután határozza el, hogy tízévenként összehívják minden felekezet missziói szervezeteit újabb konferenciára a közös munka gyakorlati kérdéseinek megbeszélése céljából. E szép elgondolás megvalósulása egy évszázadig váratott magára, bár voltak a 19. század második felében több nemzet misszionáriusainak a részvételével missziói konferenciák, de ezek jelentősége nem érte el az Edinburghban megrendezettét. Két személy nyomta rá bélyegét erre a találkozóra: egy amerikai metodista laikus, John R. Mott, aki a keresztyén diákmozgalmakból jött és jó szervezőkészséggel és evangélizálni tudó képességgel rendelkezett, valamint Joseph H. Oldham, aki misszionáriusként Indiában is munkálkodott. Nyolc témát tárgyaltak meg ezen a konferencián, ezek közül az utolsó mostani megemlékezésünk szempontjából különösen fontos volt. Ezt a címet viselte: „Együttműködés és az egység elősegitése”. A római katolikus és az ortodox egyházak ugyan nem képviseltették magukat ezen a világtalálkozón, de egyesek ezekből a közösségekből is figyelemmel kísérték annak a munkáját. így egy olasz római katolikus püspök ezt írta az edinburghi konferencia után, hogy - véleménye szerint - az ott összegyűlt delegátusok hite jó alapot szolgáltathat további beszélgetések folytatására, amelyeknek csak egy távoli célja lehet: a Krisztusban hívók egységének az előmozdítása. A konferencia egyébként a következő évek számára szép terveket dolgozott ki, de a négy évvel később kitört első világháború ezek legtöbbjének a megvalósítását nem tette lehetővé. A béke veszélyeztetettségére sok jel utalt már 1914 előtt is, így több keresztyén ember elhatározta, hogy tesz valamit a népek békés együttélése érdekében. Egy jómódú támogatója is akadt e mozgalomnak Andrew Carnegie amerikai milliomos személyében. Az ő anyagi segítségével 1914. augusztus elejére, a németországi Konstanz városába összehívott a nemzetek közti békés együttélésnek a keresztyének részéről való támogatása céljából egy konferenciát, amelyre 13 országból 150 résztvevőjelentkezett. Mivel annak a megnyitása előtt Németország hadat üzent Oroszországnak, így csak a meghívottak fele érkezett meg e Bodeni-tó mellett fekvő városba. Ezért ez a konferencia a maga elé kitűzött munkának csupán egy részét tudta elvégezni. így tartott egy, a világ békéjéért könyörgő istentiszteletet, táviratokat küldött egyes államfőknek, valamint üzenettel fordult az egyházak felé és rámutatott azoknak a béke helyreállítása terén fennálló felelősségére. Feloszlása előtt még sikerült egy 15 tagú végrehajtó bizottságot választani, amely azután az elkövetkező napokban Londonban megtartotta első ülését. A szervezet végleges nevét egy évvel később Bernben tartott végrehajtó bizottsági ülés határozta meg; ez magyarra így fordítható: „A Nemzetközi Barátságnak az Egyházak által való Támogatására alakult Világszövetség. ” A szervezet fontos szolgálatot végzett a háború alatt és után a béke és a keresztyén egység érdekében. Fontos jelentőséget nyert az egyházaknak az egység útján való előrehaladása terén az, hogy 1914 májusában az akkori svéd király az uppsalai és lipcsei egyetemek vallástörténész professzorát, dr. Söderblom Nátán-1 nevezte ki a svéd evangélikus egyház föpásztorává, Uppsala érsekévé, mert személyében a keresztyén egységnek egy már addig is kipróbált harcosa került ebbe a fontos pozícióba. Még felszentelése előtt felhívta a protestáns és keleti keresztyén egyházi vezetőket, hogy a béke helyreállítása érdekében bocsássanak ki egy közös felhívást. Ez, az első ilyen jellegű próbálkozása sikertelen maradt, mert a hadban álló országok egyházai nem voltak hajlandók ilyen felhívást aláírni, így a továbbiakban Söderblom érsek főleg a semleges országok egyházi vezetőivel kísérelte meg az együttmunkálkodást, anélkül, hogy elhanyagolta volna az egymással hadban álló országok egyházaival való kapcsolatait. 1917-ben több jel arra utalt, hogy a háború a végéhez közeledik. Amint XV. Benedek pápa ez év második felében a római katolikus egyház nevében, úgy Söderblom érsek a semleges országok protestáns egyházai nevében egy felhívást bocsátott ki. Mindkettő a háború gyors befejezését és egy igazságos, nem bosszúálláson alapuló béke megkötését sürgette. E cél elérésére, mint az egyházak hozzájárulását, Söderblom érsek egy 1917 decemberében tartandó általános keresztyén konferencia összehívását javasolta. Sajnos, ez nem valósult meg, mert a hadban álló országok egyházai nem óhajtottak ilyen összejövetelre hivatalos delegátusokat kiküldeni. A kivételt Magyarország protestáns egyházai képezték, akik megnevezték hivatalos kiküldötteiket. Ugyancsak elhalasztás lett a sorsa az 1918 áprilisára, majd szeptemberére összehívott konferenciának is. így a békefeltételek kidolgozásánál az egyházak közösségének a szava nem hangzott fel. Ha ez a keresztyén konferencia létrejön, talán a Magyarországot sújtott rendelkezések egy része enyhébb formát öltött volna. Söderblom érseket ez sem keserítette el. 1918 őszén meghívta ' külön-külön - az akkor még egymással hadban álló országok egyházainak a képviselőit és megkérte azokat, hogy az uppsalai egyetemen megrendezett „Olaus Petri Alapítvány” által támogatott előadások keretében ismertessék egyházuk történelmét, jelenlegi életét és elvárásait. E sorozat keretében Geduly Henrik nyíregyházi püspök szólt a magyarhoni evangélikus és dr. Révész Imre kolozsvári teológiai tanár, a magyarországi református egyházról. Ezek és a többi előadók értekezései később egy svéd nyelvű sorozat kiadványaként nyomtatásban is megjelentek. Pósfay György MEGHÍVÓ ÖTVENÉVES AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa Elnöksége tisztelettel meghívja az évfordulóról való ünnepélyes megemlékezésre az érdeklődő Testvéreket. Az ünnepség a Kálvin téri református templomban lesz. 1993. június 26-án, szombaton de. 10 órakor. Az ökumenikus istentiszteleten igét hirdet: dr. Hegedűs Lóránt református püspök. Az ünnepi közgyűlést megnyitja: dr. Harmati Béla evangélikus püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke. Az ökumenikus Tanács 50 éve címmel előadást tart: dr. Bóna Zoltán főtitkár. Az Ökumenikus mozgalom kihívásai címmel előadást tart: Győri Kornél baptista egyház főtitkára. Közreműködik a Budapesti Ökumenikus Énekkar. Egy álom megvalósult Kápolnaszentelés Budapesten Örvendetesen szaporodnak az istentiszteleti helyek egyházunkban. Ebbe a sorba most a főváros is belépett. Budagyöngyén, ott, ahol Zugliget és Hűvösvölgy felé elkanyarodik az út, kissé emelkedő partoldalon áll a Belvedere épület. Ezt 1948-ban vásárolta meg egyházunk, - akkor azzal a céllal, hogy a FÉBÉ Diakonissza egyesület kórházát helyezik majd el benne. Pósfay György Genfben élő ny. lelkészünk mondotta el visszaemlékezésében, hogy abban az évben Ordass Lajos Püspök Svédországban járt. Ő is jelen volt azon a beszélgetésen - egy svéd parókián ahol a püspök arról beszélt, van egy álma, hogy egyházunknak legyen egy helye, ahol gyógyítani fognak. Az épületet svéd adakozásból meg is vásárolták akkor, de használatba venni már nem tudták. Az egyházellenes lépések következtében feloszlott a FÉBÉ Diakonissza Egyesület, szó sem leheteti arról, hogy az egyház kórházai létesítsen, az épületet is elvették. Az 1991. évi 32. törvény rendelkezései alapján igényelte és kapta vissza egyházunk az épületet és kellő megfontolás után úgy határoztak, hogy egy részében az Északi Egyházkerület hivatalai helyezkednek el, de létesüljön benne kápolna, istentiszteletre alkalmas hely, mert erre a Budavári Gyülekezetnek feltétlenül szüksége van. Az eddig a Torockó téren a reformátusoknál vendégeskedő gyülekezelrész így saját istentiszteleti helyhez jutott. Ordass püspök álma azért megvalósult, mert ha kórházai ma nem is tudnánk elhelyezni és üzemeltetni, de hitünk szerint ott is gyógyítás történik - a lélek gyógyítása ahol az igét hirdetik és a szentségeket kiszolgáltatják. Pünkösd ünnepének délutánján igen nagy gyülekezet jelenlétében történt a kápolna felszentelése. Jó volt látni, hogy a Budavári Gyülekezet tagjai mellett sokan voltak a FÉBÉ volt tagjai közül, más budapesti gyülekezetekből is. Az oltári szolgálatot a budavári lelkészek végezték, Szebik Imre püspök, Balicza Iván lelkész és Madocsai Miklós ny. lelkész. ApCsel 2,42-47 verseit olvasta fel a püspök, majd igehirdetésének bevezetésében ezt mondta: „Istennek szentelünk ma új hajlékot abban az épületben, melyet Ordass püspök vásárolt 1948-ban, s melyet még abban az évben államosítottak anélkül, hogy az országos eg)'ház vagy a kórház létesítésére kijelölt FÉBÉ Diakonissza Egyesület ténylegesen birtokba vehette volna. Istennek szentelünk ma hajlékot, hogy1 a Lélek kiáradjon, növekedjék Isten országa és tudjuk lélekben és igazságban imádni." Ezután Isten jelenlétéről és a gyülekezet együttlétéről szólt, amikor az első keresztény gyülekezet sajátos életformáját és annak következményét, hatását mutatta meg a textus alapján. Az az életforma, mely elénk rajzolódik a naponkénti istentiszteletben, az igehallgatás közösségében, de naponként megtörték a kenyeret is, mert pünkösd után fontos volt nekik a közösségnek ez a sajátos, „non verbális” kifejeződése. Kitartóan imádkoztak, hálát adva Isten ajándékaiért és könyörögve a kitartó állhatatosságért. Szoros közösségi életformajellemezte hitüket, de nem lett kötelező előírássá, egyetlen ismertetőjellé, a szegénység és gazdagság feszültségét oldották fel, figyelve az igére. Keresztyén életformájuknak hatása volt a környezetükre, a társadalomra is. Közösségformáló, az egyént befogadó és hordozó gyülekezet alakult. Kedvelte őket az egész nép, - azt jegyezték fel róluk hogy imádkoztak a kívülállókért, mert felelősséget éreztek mindenki iránt és a szeretetet gyakorolták az idegenekkel szemben is. Ebben a biztató kezdetben a folytatás is növekedést mutatott. Nem lehet elfogadni, hogy csökken az egyház népe. Ahol a Lélek munkában van. ott növekednie kell. növekednie lehet az egyháznak. Biztatás csendül az igéből. Azért engedi Isten e hajlék megnyitását, hogy épüljön a közösség, növekedjék, erősödjék Isten országa. A Budavári Gyülekezet Schütz-kórusa Csorba István karnagy vezetésével két pün-Ifj. Benczúr László építészmérnök, az építkezés tervezője kösdi éneket énekelt. (Ismeretlen szerző: Jövel, jövel áldott Lélek... és Rezessy L: Isten élő Lelke jöjj...) Az istentiszteletet követően ifj. Benczúr László építészmérnök, a gyülekezet presbitere és az építkezés tervezője foglalta össze a felújítás munkálatainak menetét. Mint az ilyen épületfelújításoknál történni szokott, itt is jöttek menet közben váratlan fordulatok. Ki kellett cserélni az épület gépészeti részét, kazánt és vezetékeket, sőt födémcserére is sor került, biztonsági okokból. A munkálatokat a Castellum Art Kft. végezte el, teljes megelégedésre. Köszönetét mondott vezetőinek Nyárasdy Ferenc és Pince Gábor igazgatóknak. Kovács József építésvezetőnek, valamint Jeszenszky Gyula mérnöknek a bonyolító és műszaki ellenőrző munkájáért. Az 1917-ben épült épület igazi szépségét nyerte vissza. Öröm volt látni az elége-A gondnok-há/aspár dett tekinteteket: az istentisztelet után a gyülekezet nagy része bejárta az egész épületet, ismerkedett, „birtokba vette” az Északi Kerület új székházát és püspökének lakását. A püspök bemutatta Csáki Istvánt és feleségét, akik az épület gondnokaiként fognak vigyázni arra, hogy a szépség megmaradjon ezután is. Pünkösd ünnepe a (óváros budai részén igazi ünnepet hozott, mert a Lélek áradásának útja nyílt meg egy új istentiszteleti hely létesítésével és megvalósult valami abból, ami a törvény szándéka is, hogy olyan épületeket kapjon vissza egyházunk, melyekben az egyház élete, funkciója eredményesen folyhat, segítheti Isten Lelke megújulásunkat. Tóth-S/öllös Mihály Az európai államok és az egyházak kapcsolata a megváltozott világban A fenti címen rendezett nemzetközi konferenciát a Miniszterelnöki Hivatal Budapesten május 26-28 között. A konferencia vezetője a két politikai államtitkár, dr. Pálos Miklós és Lukáts Miklós volt. A meghívottak a magyar egyházak vezetőin és képviselőin kívül 13 európai államból érkeztek. A Cseh és Horvát Köztársaságból, a Jugoszláv Szövetségi és a Lengyel, az Olasz, az Osztrák, a Szlovák és Szlovén Köztársaságokból, valamint az Egyesült Királyságból, Németországból, a Spanyol Királyságból, Romániából és a Svájci Államszövetségből. A konferenciát levélben köszöntötte Antall József miniszterelnök, kiemelve, hogy a „kommunista diktatúrák bukása után valóban meg kell vizsgálnunk az európai társadalomban fontos szerepet játszó egyházak helyzetét, kapcsolatukat egymással és az állammal, szerepüket az egyes országok kulturális, tudományos életében, az oktatásban és feladataikat az európai integrációban.” A két államtitkár a hazai kapcsolatok jogi, politikai és gazdasági kérdéseiről tartott előadást. Ugyanezeket a kapcsolatokat tárgyalták az előadók az olaszországi, svájci, németországi helyzetben. Az oktatási, kulturális és szociális kapcsolatokról hazai viszonylatban dr. Kálmán Attila államtitkár és dr. Surján László népjóléti miniszter adott referátumot. Ugyanezeket a kérdéseket ismertették az előadók az osztrák és a spanyolországi helyzetben. Német és angol nyelvű szekciókban dolgozták fel az előadásokat, melyekben több mint 50 hozzászólás egészítette ki, vagy vitte tovább a felvetett kérdések megbeszélését. Sokféle nézet ütközött. Kár, hogy az előadásokban kevésbé tükröződött a protestáns egyházak helyzete, ezért kevés példát találhattunk. A cél mindenesetre az egyetértésre törekvés volt. Két tanulsága volt a konferenciának. Az egyik, hogy lehet tanulni másoktól, de nem lehet modellt adaptálni saját helyzetünkre. A másik az, hogy legközelebb nagyobb figyelmet kell fordítani a protestáns egyházak helyzetére. ígéretet kaptunk arra, hogy az elhangzott előadások könyv alakjában megjelennek. Akkor részletesebb elemzésre és tanulásra lehet módunk.
