Evangélikus Élet, 1993 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1993-06-20 / 25. szám

Evangélikus Élet 1993. június 20. EB iftS GYERMEKEKNEK ff & 1 lm Vegre itt van a szünidő. Én is rohantam kifelé boldogan. Jó lesz az, hogy végre nem kell korán kelni. ■M 'TJE m —'aAtOl! j ' leckét írni, figyelni, felelni. Aztán a járda szélén megálltam. Rám szakadt a szabadság félelme. Mit fogok kezdeni ezzel a sok idővel? Mi lesz, ha unatkozni fogok? uffiTiíSsuB Hr Istenem! Jy j il Segíts, hogy a szabadság napjaiban megtaláljam a tartalmat. Ne engedd, hogy az idő értelmetlenül fusson el! Nem akarok lustálkodni és unatkozni. Hadd használjam ki ezt az időt tetszésed szerint! FÜLÖP ÉS BIBI JÁTÉK Mit csinálsz, fiam? lKir 19,9-14 Sziasztok! Voltunk az osztállyal Pesten. Képzeljé­tek. a két nagy elefánt az állatkertben most nagyon veszélyes! Szerelmesek, és annyira megvadulhatnak, hogy eltaposnának mindenkit, aki az útjukba kerül! Jó messziről szabad csak nézni őket. Az utat le is zárták, és én ott vesztem el. Csak szaladgáltam, tisztára két­ségbeestem. Végre megláttam az egyik anyuka piros pólóját. Odajutottam hozzá, tényleg, ott voltak a töb­biek is. (Észre se vették, hogy nem mentem tovább velük.) Jól megijedtem! Délután bábszínházban voltunk. Hazafelé meg lát­tunk egy jó kis karambolt. Egy busz, egy rendőrautó és egy civil kocsija ütközött össze, mert magasan állt a víz az autópályán. Itthon csak porvihar volt, de hatalmas. Meglépte a fákat, leverte a tetőcserepeket. Az őszi Trabantja a suli udvarán állt. ráesett egy ág, és behor­­pasztolta a tetejét. Szegényke sírva mormolt valamit. Vagy káromkodott, vagy imádkozott. Nem tudom. Vasárnap megyünk a templomba, hát valaki ránk köszön:- Azt is kérdezzétek meg, mikor tesz eső!- Gyere fiam velünk! Majd együtt ideimádkozzuk!- de a bácsi nem jött, azt hitte, a nagyi csak viccel. Pedig komolyan gondolta. Otthon is állandóan az idő­járás van műsoron. Hogy a napfény rákkeltő. Hogy az eső éget. A levegő mérgező... Unom már, kezdek én is félni. Tegnapelőtt nem volt se víz, se villany. Szódás törülközővel „mosakodtunk”. Azóta nem engedek két­szer meleget a fürdővizembe. Hátha apunak már nem ■ marad. -PRÓBÁLD MEG! Tíz szál gyertya Egészítsd ki úgy a képet, hogy füg­gőlegesen és víz­szintesen egyaránt tíz-tíz gyertya ég­jen! Betüvadászat 3. A szabályokról röviden, amik ebben a fordulóban érvényesek. Most nem jelölöm meg azt a betűt, amit ki kell találnotok, hanem csak azt mondom meg, hogy hányszor szerepel a mondatban. Könnyítés lesz vi­szont az, hogy nemcsak mássalhangzókat, hanem ma­gánhangzókat is kaphattok. Tehát, ha a kérdésre tu­dod a választ, mellette megtudod a betűt, és azt, hogy hányszor van a mondatban. A mondat képét nem látod magad előtt. Próbáld meg elhelyezni benne a betűket! Csak a kész mondatot kell beküldenetek. Ez a mondatot jelölő tábla: CED cm m. cd rr 11111 TTTT. in mii Ilii 111111 III 1T A kérdés a következő: ' KI AKAR I A PÉTERT ISTENKÉNT IMÁDNI?­'f'Ai'pá'P ■ Z - Simon mágus E - Róma népe T - Mátyás A - Kornéliusz A megfejtett betű hatszor szerepel a mondatban! Készítették: Antal Tünde, Ilg Barbara, Krahulcsán Borbála, Sándor Éva, Koczor Tamás. Címünk: 2370 Dabas-Gyón, Luther u. 14. F I A TALOKNAK A vers, amelyet kiválasztottam, fogolytáborból szabadult emberek sorsát mutatja be, még Németországból való hazatérésük előtt éppen egy homokbányába szállítják a szemetet. PILINSZKY JÁNOS: Frankfurt A folyóparton üres homokbánya, oda hordtuk nyáron a szemetet. Villák között és kertek közt suhantunk, egy híd, egy lejtős út következett, a lóversenytér deszkakerítése, pár zökkenő, az autó lassított, de mielőtt még fékezhetett volna, az első éhség máris támadott! A tömött zsákok és kidöntött vödrök, a helyezkedő hátak terrora, a föltaszítotl ládák közt megindult az előzetes, gyilkos cenzúra; osztozkodáis a hulladék kövérjén, hogy alig állta saját rohamát a négykézlábra ereszkedett éhség, és föllázadt, és megadta magát. Belevesztek a porba és piszokba; az egész kocsi bőgve reszketett, a szívüket a moslék elkeverte és összemosta eszméletüket. A tele kamuik mélyire kotorva, hogy szemük-szájuk elborult vele, belehallak az eleven lucsokba, és föltámadtak fejjel lefelé. És visszavették, falatról-falatra, mi velük együtt végképp elveszett, mámorosán az elgyötört mocsokból kikényszerílelt üdvösségüket! De gyönyörük csak el se élvezett még, hogy rriegfogamzolt bennük a gyanú: először csak a szóljuk keserűit el, majd szívük lett iszonyú szomorú. A tolongásból hirtelen kiálltak, és úgy figyelték, szinte józanúl, a nyomorukat eláruló mámor mint járja őket kér észtül-kasúl. Es eleresztve szerveik egészen, csak arra vártak már, hogy szerveik beteljesítsék, elvégezve rajta a gyönyör végső tévedéseit. Akárhová, csak szabadulni innét! Csak menekülni, szökni mielébb! Kiüldözött, hogy még felén se villant, hozzánk se ért az izzó csőcselék. Köröskörül a mozdulatlan bánya. —Gsak4u{za- móir-U Alani-a- folyamon égj hajó úszhatott el a közelben, hogy csupa füst lett és csupa korom a fölfutó kijárat. At a réten! A dombokat mohón szökell ál a lángoló betonra. Majd a villák! A zölden visszaáradó világ. A lóversenytér deszkakerítése, s a deszkaközök sortüze után a kertek alól kiájuló hőség, s a hirtelenül ránkszakadt magány. A lombok színe egyszerre kiégett, és elborult a tiizük az úton. Az arcunk és kezünk is sötét lett, és vetünk együtt a paradicsom. Hátunk mégett a kocogató kamuik, s a szakadozó, poros fák között már fölmerült az alkonyati város: Frankfurt - 1945. A versben jellegzetes a Pilinszkyre jellemző formai egyszerűség. Értem ezalatt azt, hogy nem a rímekkel akarja kifejezni gondolatait, hanem pusztán a szavak és hasonlatok erejével. Ez a munkája, mint a lírai mű­vek nagyrésze, egyetlen nagy metaforának tekinthető. Megmutatja az emberi mélységeket. Azokat a mély­ségeket, amelybe tehetetlenségében és mártíromságá­­ban juthat el az ember, ahonnan csak a föleszmélés útján emelkedhet ki. És rádöbbent, hogy ez a vers nem csupán 1945-re, nemcsak arra a napra érvényes. A ki­lencvenes évek emberének tragédiája is. Aki először az örömöknek adja az életét. A testi mámornak... A vágyaknak... Aztán pedig, mint Pilinszky hősei, menekülne, akár önmaga elől is. Menekülne saját gyalázatából, amelyért önmaga is felelős. És az az üzenetem e versen keresztül az Olvasónak, hogy má­soknak is mutassuk meg, ezekből az állapotokból csak a Jézus Krisztusban való hit által lehet megsza­badulni. Gimcsy Balázs Tanévzáró hangverseny a Fasori Gimnáziumban Harmadízben búcsúztatja muzsikával a tanévet a fasori Gimnázium zeneszerető diáksága. Május 28-án az iskola dísztermmében színvonalas műsorral szere­peltek mindazok a növendékek, akik életében fontos helyet foglal el a zene. A műsor zömét orgonamuzsika alkotta. Iskolánkban három éve rendszeres orgona­­oktatás folyik tíz-tizenkét résztvevővel. Óráikra felké­szülten és lelkesen jelennek meg, olyannyira, hogy ma már önállóan látják el az iskola hétfő reggeli áhítatai­nak kántori szolgálatát, megismerve a szolgálat örö­mét. Hatan már vasárnapokon is megtalálhatók az ország különböző orgonapadjain Tótkomlóstól - Gö­döllőig. Magukévá téve Bárdos Lajos gondolatát: „Zene nélkül lehet élni, de minek!” és átérezve Peskó Zoltán művészi hitvallását: „Zenével építettem az Is­ten országát” Bárcsak úgy legyen, hogy ezek a gondo­latok elkísérjék őket életük folyamán és velük növe­kedjék egyházunk képzett és hűséges kántorainak szá­ma!! Peskó György Win GAZDÁT KERESÜNK népfőiskolái otthonunk, íljúsági házunk számára. Olyan valakit, aki jelenlétével, ötleteivel a fiata­lok önszerveződését segítené, vagy részt venne abban az időseket segítő munkában, amit népfőis­kolái keretben megvalósítani kívánunk. A nyári hónapokban szeretnénk megkezdeni az íljúsági munkát, a népfőiskolái tanfolyamot pedig szeptembertől indítanánk. Ha valakit érdekel munkánk, szívesen jönne falrmkbaykérem'jelLiitkfc/zeír nálam, cfmenr: Kari Jánosiié Csepregi Erzsébet‘evangélikus lelkész, 7047 Sárszentlőrine 75/333-110. ................. Közvetlen buszjáratok Budapestről Taizébe a nyári Európai Találkozókra TURNUSOK (utazással együtt) 1. : jún. 26.—júl. 5. 2. : júl. 3.-12. 3. : júl. 10.-19. 4. : júl. 17. 26. 5. : júl. 24,-aug. 2. 6. : júl. 31.-aug. 9. 7. : aug. 7.-16. 8. : aug. 14.-23. 9. : aug. 21.-30. 10. : aug. 28.—szept. 6. JELENTKEZÉS: KATOLIKUS IFJÚSÁGI MOZGA­LOM IRODÁJA, 1118 BUDAPEST Minify utca 9. Tel/Fax: 161-16-05. Levélcím a jelnetkezési lapok beküldé­séhez: 1365 Bp. Pf. 661, „Taizé-Nyár, ’93”. Nyitvatartás: június 7., 9., 11., du. 15-19 óra között. Pénzbefizetés: jú­nius 16-tól augusztus 27-ig minden szerdán és pénteken 16-18 óra között ügyelet. c s \ b t / k e i F .• I I. t i i t l 3 l ( i 1 t t r i i $ ISTENES VERSEINKBŐL A magyar költészet Isten-élményeiből dúsgazdag válogatást készített Lisztóczky László. A Hervai Katalin szép illusztrációival kiegészített könyv romániai magyar költők istenes költeményei­ből ad ismert és kevésbé ismert darabokat. A válogatás „Isten kezében” címen jelent meg a Castrum Könyvkiadónál Sepsiszent­­györgyön. Kötetünk hatvanhárom költő háromszáztizenöt versét adja. A két világháború közötti negyedszázad lírikusai közül Áprily Lajos, Dsida Jenő, Reményik Sándor és Tompa László versei talál­hatók benne. Az újabb nemzedékek képviseletében pedig Kányádi Sándor, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos. Figyelmünket most Reményik Sándorra terelném. Már csak azért is, mivel feltűnően sok istenes verse szerepel ebben a váloga­tásban. Az ő Isten-élménye rokon Adyéval; az Istennel való kom­munikációba belefér a gyötrődés, a kételkedés, a belső én vívódása. Ez az, ami összeköti „A Sión-hegy alatt" Adyjával. Adyról még Makkai Sándor vallotta, hogy ha irodalmunk istenes verseibe beleállítjuk, „a magyar irodalomnak csak kél költője marad, aki igazi vallásos verseket irt: Balassi és Ady”. (Makkai: Egyedül. 175.) Érdekesség, hogy Ady Reményik számára Makkai Sándor tanulmánya (Magyar fa sorsa) által lett felfedezve: „Ez a könyv hozta világra, tudatosította bennem mindazt, amit valaha Adyval kapcsolatban éreztem." írja Reményik (Erdélyi csillagok, 1934. 223.). Istenes verseinkből - a kötetben is szerepel álljon itt bizony­ságul Reményik Sándor talán legértékesebb istenes költeménye, az „Isten" című. Uram, oly egyforma minden szolgád És olyan egyforma minden templomod, S olyan mindégy, hogy a toronycsúcsokra Keresztet tűznek -e vagy csillagot. Uram, én békén hagylak az imámmal, De Te se kívánj a szívemből semmit, Vagyok kopott kötábla.jaj, sok zápor Mosta le rólam a Te törvényeid. Uram, teremtök vagyunk mind a ketten, Amily igaz, hogy a lelkem Te adtad, Olyan igaz, hogy én formállak Téged És nincs, Uram, énrajtam más hatalmad. MÉGIS Uram, míg ringsz eg}' fűszál selymén, Amíg sötétlesz mélyén eg}’ örvénynek, Amíg csillagbetűkbe írva LATLAK: Uram. lesz még találkozásom Véled. A vívódó Ady Isten-élményének különös példája „A Sion-hegy alatt”. Ott az Istennel való találkozásért eped de ez a találkozás mégsem történik meg. Itt kinyílik a költő horizontja, szeme a végtelenségbe mered: a nagy Találkozás, a metakommunikáció személyes valósággá fog válni még a költő életében, a jövő idő folytonosságában. Hiszen Reményik „Isten”-e a Fagyöngyök című kötetben fogalmazódott meg 1918-ban. A kiteljesedés korszaka csak ezután következett... Ifj. Tompó László „Őriznek engem, óvnak, szeretnek...” Az író dedikált könyvei és az írónak dedikált köny­vek hiteles fényt vetnek nemcsak baráti vagy távoli kapcsolatokra, hanem élethelyzetekre is. A Petőfi Iro­dalmi Múzeum közelmúltban megnyílt kiállítása nem véletlenül váltott ki nagy érdeklődést újszerűségében is. Ez a személyhez kötött kiállítás József Attila életé­be ad bepillantást, elgondolkoztató felismerést s a maradandó emléket erősíti az „Őriznek engem, óv­nak, szeretnek...” aranybetüs feketeborítású kis al­bum, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum „Válogatás magángyűjteményekből” sorozatának első kiállításá­ra készült 500 számozott példányban, ebből 250 a költő nővére, József Eta aláírásával. Szántó Tibor tervezte, írta és szerkesztette Kiss Ferenc (München), az ismert műgyűjtő. Az irodalombarát Kiss Ferenccel a kiállításon talál­koztam újra. Vagy két évtizeddel ezelőtt ismertem meg: 15-16 éves lehetett, zenei iskolába járt, szépen zongorázott, Bartók volt az eszményképe. Zongora­művésznek készült... Aztán eltörte jobb karját s az álmok szertefoszlottak, de a művészet, a zene, az irodalom iránti érdeklődése megmaradt. Gyűjtőszen­vedélye mindinkább erősödött és Münchenben már hivatásává lett. Flogy magyarsága hogyan irányította, szabályozta a fiatalember életútját, azt mutatja a kiál­lítás és az értékes kis könyv, melynek bevezető sorai­ban igy vall a hazai bemutatkozásról: „Szeretnénk emléket állítani azoknak, akik kisebb­­nagyobb mértékben résztvettek József Attila éleiében, segítői, társai voltak különböző költői korszakaiban. A visszaemlékezéseknél mindig arról olvashatunk: Mi­lyen hatással volt a költő az öt körülvevő személyekre? Most arra keresünk választ: Milyen hatással voltak egyes személyek a költőre, mennyire segítették öt em­beri, költői fejlődésében? Nagy segítséget nyújtanak ennek feltárásában a dedikációk, melyek sokszor be­szédesen fedik fel a megajándékozott és a költő közötti kapcsolat mélységét.. A dedikációkhoz nem kell magyarázat: „Kedves tanáromnak, Tettamanti Bélának, ki mindig szidott ezekkel együtt, de azért mégis, tudom, hogy szeret egy kicsikét, küldöm nagy, meleg szeretettel! Makó, 1922. december 21. József Attila." A „Szépség koldusa" után küldi a többit is. „Tettamanti Béla bátyámnak, gyönge gyémántjaim hűnyitogatójának: Nyissuk ki egészen magunkat, hogy minden testvérünk egyszerre juthasson a szere tét be, ha napszívünk kisüt szép homlokunkon.” Hasonló szép sorokkal köszönti dr. Galamb Ödön tanárt is, akinek Párizsból is küldi emlékező lapjait, sőt versét elbírálásra. Kosztolányi Dezső féltő gonddal kísérte figyelemmel a fiatalokat, szeretettel dedikálta könyveit is József Attilának, akinek ragaszkodását sorai is elárulják -.„Kosztolányi Dezsőnek, édes nyel­vünk eleven szellemének régi szeretettel, Bp. 1933. jan." Orvosnőjének, Gyömrői Editnek legújabb könyve számozott példányából a 3.-at küldi el. „Vámbéry Rusztemnek az illetőnél hozzája illőbb szeretettel" de­dikálja IV. sz. könyvét a „Milyen jó lenne nem ütni vissza” című versével: Milyen jó lenne nem ülni vissza Mikor nagyokat ütnek rajtunk, Milyen jó lenne nem ütni vissza Se kézzel, se szóval, Világítni a napvilággal, elaltatni az éjszakával, Szólni a gyávaság szavával, De sose ütni vissza... József Attilának, „Szerelmes fiamnak" Pest, 1928. - dedikálja Testamentom-át Juhász Gyula. A dedikációból tisztelet árad az öregek iránt, szere­tet, amely általában a kölcsönösséget is igényli. Van­nak könyvek, levelek, fényképek, a Múzsáknak, ifjú­kori ideáloknak dedikált könyvek... Az egész kiállítás -éppen a dedikációk során - közelebb hozza az olva­sót az író müveivel. Jó lenne, ha a sorozatban a ma­gyar irodalom félretett, vagy feledésbe került nagyjai is mielőbb ilyen szintű bemutatásra kerülnének. Schelken Pálma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents