Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-06-07 / 23. szám
Evangélikus Élet 1992. június 7. A jövő a jelen mérlegén Látható és láthatatlan egyház Az Országos Presbitérium és Közgyűlés munkájáról már beszámoltunk, de megelőzte ezeket a két kerület közgyűlése. Mai számunkban ezekről számolunk be, mert jelentős témák, elemzések, a jövőről gondolkodtató kérdések szerepeltek. A DÉLI EGYHÁZKERÜLET közgyűlésén dr. Sólyom Jenő felügyelő három témát vázolt fel. Az egyháztagság kérdéséről, iskoláink újraindulásáról és anyagi helyzetűnkről beszélt. Az egyháztagság kérdése a zsinat elfogadott törvénye alapján felveti a kétszintű egyháztagság lehetőségét. Megkülönbözteti az egyháztagságot az egyházközségi tagságtól. Az egyik tágabb, a másik szőkébb fogalom. Az egyház- községi tagságnak a hitvallás elfogadásán túl az egyházközség anyagi terheinek hordozása is feltétele. Ez a meghatározás szükségessé teszi az egyházközség tagjainak pontos felmérését és nyilvántartását. Az iskolák helyzetével kapcsolatosan több kérdés tisztázására hívta fel a figyelmet. Ilyenek: Milyen egyházi önkormányzati testület indíthat iskolát? Milyen felelősség terheli a fenntartót? Ki gyakorolja a felügyeletet? Ki és hogyan választja a tanárokat és az igazgatót? Új igazgatótanácsoknak kell ala- kulniok az iskolák mellett és ezekben az egyházkerület képviselőinek jelentős szerepet kell vállal- niok. Az előző évek összesített adatai alapján vázolta fel a kerület jelenlegi gazdasági helyzetét. Állami támogatással most még működőképes egyházunk a hitélet és az iskolák vonalán is. De „a presbitériumoknak, a közgyűléseknek elkerülhetetlenül szembe kell nézniök azzal, hogy az egyháztagok anyagi felelősségvállalása nélkül működésképtelenné válhat sok gyülekezet.” Dr. Harmati Béla püspök jelentése elsőként az egyházi önkormányzat területével foglalkozott. „A kerületi elnökség 1987 óta következetesen a szélesebb, alulról építkező nagyobb szabadságot és nagyobb felelősséget kívánó rendszer épitésén fáradozik. Természetes, hogy ez a kormányzási modell több időt és megbeszélést igényel, mint a régi diktatórikus modell. Ide tartoznak a gyakoribb közgyűlések.” A gyülekezetekben nem lehet mindenhez értő szakember, ezért nagy szükség van az egyház- megyei bizottságok, szakemberek munkájára. „Az egyházmegyék adminisztrációjának segítésére minden esperesi hivatal kapott másológépet. Célunk, hogy az egyházmegyékben mindenütt legyen legalább egy szakembere a gépi adatfeldolgozásnak, a szövegszerkesztésnek és az egyházközségek és egyházmegyék lassan áttérjenek a munka számítógépes segítésének gyakorlásához.” Ebben a témában számot adott a központi egyházi adminisztráció javulásáról is. Az egyház és közélet viszonyának elemzése örömökről és gondokról egyképpen szólt. „Háromnégy évvel ezelőtt azt tapasztaltuk, hogy az egyházak a társadalom olyan intézményeinek számítottak, amelyek feltétlen bizalmat élveztek a magyar közvélemény többségénél. Az egyházi ingatlanok visszaadása és az iskolák visszavétele körül kezdődött az a helyzet, amibe most belekerültünk. Már nem jelentenek egyértelműen feltétlen jót vagy hasznosat az egyházak és az egyházi intézmények, sőt a sajtó, a rádió és a televízió egyházellenes kampányt vezet sokszor. Mindig hozzá kell tenni ehhez, hogy sok helyen az egyházi képviselők sem állnak a helyzet magaslatán és kevéssé megalapozott kérésekkel vagy nagyon türelmetlenül követelőzve állnak elő.” Az iskolák helyzetének ismertetése után az egyházkerület életének eseményeiről számolt be a jelentés. Szemerei Zoltán pénzügyi osztályvezető az anyagi helyzetről adott ismertetést, megerősítve a felügyelői jelentés azon kijelentéseit, mely szerint ilyen áldozathozatallal nem lehet fenntartani a jövőben a gyülekezetek egy részét. tszm AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET 1992."'tMjií!íM2-éh' tartotta' rendkívüli közgyűlését a Bécsi kapu téri evangélikus templomban. A közgyűlést megnyitó istentiszteleten Sümeghy József vadosfai lelkész a jézusi kérdés: „Szeretsz-e engem?” ma is aktuális felvetéséről szólt. És a válaszról, ami sokszor bizony a szeretethiányt tükrözi. Át kell gondolni válaszunkat a meghallott kérdés után. Mert Jézus szeret és kérdez, hogy átgondoltas- sa velünk életünket, az ügyhöz való hozzáállásunkat. Szebik Imre püspök jelentésében öt pontban emelte ki a gyülekezetekre váró feladatokat, elemezve azt a környezetet, amiben él az evangélikus egyház. Szólt a misz- szió és evangélizárió kapcsán a médiákban rejlő lehetőségekről, arról, hogy egyházunk műsoraiban nemcsak az evat jélikus embereket kell „megcélozni”, hanem figyelembe kell venni azt, hogy sokan nézik és hallgatják ezeket az adásokat olyanok is, akik érdeklődő nyitottsággal, bár a vallástól távol élnek. A kereszt vállalása figyelmeztet minket arra, hogy nem oldódik meg minden olyan köny- nyen - szólt második pontjában a püspök. Majd kifejtette, hogy amikor a szekularizmusról szólunk nem hallgathatjuk el azt a negatívumot, ami. az egyháznak és papjainak szekuláris magatartásában jelentkezhet. Ezért is fontos az evangélikus hitvallásos magatartás képviselése. A múlt feldolgozásának fontosságával zárta jelentését Szebik Imre. Előterjesztését több felszólalás követte, majd dr. Bánszki István jelentése következett, az augusztus 30-án tanévnyitóját tartó újrainduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumról. Csendes örömmel és nem szemlesütve foglalta össze már a cím azt is, amit az előkészületekről, reményekről mondott. A Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumról szóló jelentést az érettségiztető dr. Lam- pérth Gyula igazgató helyett Sümeghy József lelkész terjesztette elő, szólva az örömökről és a még megoldásra váró problémákról is. Szemerei Zoltán pénzügyi jelentésében Szólt az iskolák fenntartásával kapcsolatos kérdésekről, az Iröátlánügyek Rendezéséivel felmerülő proDlemakrol. Befejezésül az országos közgyűlésre szóló jelöléssel, a küldöttek megválasztásával foglalkozott a közgyűlés.-y-yMikor lesz templom Edvén?- Gyülekezetlátogatás Beleden és környékén Isten hozta, Püspök Úr! Érezze jól magát/-köszöntötte a beledi gyülekezet felügyelője, Varga Lajos, Szebik Imre püspököt abból az alkalomból, hogy húsz év után újra püspök lépte át templomuk küszöbét. E látogatásnak több célja is volt. A délelőtt folyamán Szebik Imre püspök igét hidetett a beledi templomban, majd a gyülekezeti tagokkal közösen elköltött ebéd után Edvére látogatott, ahol az evangélikusok nagy terveket szőnek. Végül a vásárosfalui gyülekezeti termet is megtekintette, amelyben a kicsiny gyülekezet vasárnapról vasárnapra hűséggel hallgatja az igét. A délelőtti igehirdetésben Jézus elítélésének evangéliumi leírásáról hangzott a mai gyülekezetnek szóló üzenet. „Kicsoda Jézus? Király! 0 maga sem utasítja ezt vissza. Országa azonban nem látható. Nem is hasonlítható földi birodalomhoz. Más feltételrendszer érvényesül benne. Kicsoda Pilátus? Gyáva és cinikus ember, aki ugyan nem talál Jézusban semmi bűnt, mégis elítéli őt. O az igazi felelős haláláért. Micsoda az igazság? - kérdezi Pilátus. Ma mindenhol az igazságot keresik. Ez a tudomány jogos kérdésfeltevése. A nagy életkérdésekre azonban Jézusnál van az igazi válasz.” Az istentiszteleten szolgált a püspök és titkára mellett Zoltán László ny. lelkész, aki a helyi lelkész távollétében nagy hűséggel és fáradhatatlan lendülettel látja el a hívek gondozását, valamint Böröcz Sándor ny. lelkész, akit sok szál fűz a belediekhez. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen a gyülekezet hittanosai verssel és virággal köszöntötték a vendégeket, majd Beled község polgármestere, Gombár László szólt arról, hogy az idősek mellett fiatalok is vannak a gyülekezetben, akiknek kívánja, hogy .képviseljék azt, amit püspök úr a szószéken mondott. Ezek után Szebik Imre püspök számolt be egyházunk, egyházkerületünk legutóbbi eseményeiről. Bevezetőül azonban még megemlítette, szívesen látogat erre a vidékre. Érzi a dunántúli szív rezdülését, de természetesen az ország bármely gyülekezetének meghívását örömmel fogadja. Kedves kötelességének tesz eleget, ha egyházkerülete híveivel személyesen találkozhat. Néhány statisztikai adat megemlítése után beszélt az evangélikus iskolák munkájáról és helyzetéről, buzdítva a gyülekezet tagjait arra, hogy viseljék szivükön a hozzájuk területileg is oly közel álló iskolát, anyagi áldozatvállalástól se féljenek. Szóba kerültek a napirenden lévő ingatlanügyi országos problémák is. Néhány gondolatban összefoglalta a Magyar Rádióval és Televízióval történő tárgyalások eddigi eredményét, megemlítette Teológiai Akadémiánk és zsinatunk munkáját. A közgyűlés végén igével köszöntötte az ünneplőket és a vendégeket a szomszéd községből átjáró római katolikus lelkész, Tóth Miklós is, aki meleg, baráti kapcsolatban áll az evangélikus testvérekkel. Edve Beled leánygyülekezete. 1872-ben építettek ott iskolát és tanító-lakást az evangélikusok. Ehhez az épülethez később, 1906-ban tornyot építettek, és istentiszteleteiket is itt tartották. A ház azonban életveszélyessé vált, és most le kellett bontani. Az edveiek saját erőből és egyházunk segítségével^ új templomot akarnak építeni. Ázért hívták meg az Északi Egyház- kerület püspökét, hogy erről beszélgessenek vele. Görög Sándor felügyelő ismértette terveiket és kérte a püspök támogatását, aki ígéretet tett a templomépítés segítésére. Ezután a vendégek a vásárosfalui imatermet tekintették meg, amelynek tatarozását tervezi a gyülekezet. A püspök imádságában Isten áldását kérte a hívek életére és imatermük szolgálatára. Visszatérve Beledre Szebik Imre püspök szeretet- vendégségi előadást tartott izraeli útjáról. Az alkalmat Vető István áhítata zárta. E rábaközi gyülekezetekben végzett látogatás ismét meggyőzött minket arról, hogy az evangélikusok szeretik egyházukat és hatalmas áldozatokra képesek azért a közösségért, amelyben lelki táplálékot és szere- tetet kapnak. Móritz Adrienn, beledi konfirmandus, így vallotta meg erről hitét: Veled vagyok mindig Jézusom Veled vagyok minden szép napon Sóhajom mindig hozzád száll fel Te segítesz rajtam, mindig, ha kell. Fogod kezem, ha bizonytalan Lépésem óvd, ha bátortalan Hívlak, ha öröm vagy bánat ér Szivem hálás, hitem kincset ér. Az egyház egyszerre látható és láthatatlan. Látható, mert keretei láthatóak: emberi közösségekben él, intézményeket szervez, egyesületekbe tömörül. Ugyanakkor láthatatlan, mert lényegalkotó tényezői láthatatlanok. Az Ágostai Hitvallás szerint „az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki”. Luther szerint pedig „Isten igéje és az igaz hit” az, ami egy közösséget szentté, azaz egyházzá tesz. A láthatatlan lényegből következhet a látható érték, a szőlőtő és a szőlővessző láthatatlan kapcsolatából a gyümölcs, vagy - ismét Jézus szavával élve - a közösség, amely a föld sója és a világ világossága. Ennek nyomonkövetése viszont a gyakorlatban korántsem egyszerű, sőt többnyire vitatott. Újra meg újra fellángol az igaz egyház - hamis egyház vita, s ebben a feszültségben kap szerepet a címben szereplő fogalom. A viták során két végletes vélemény szokott megfogalmazódni. Az egyik szerint: a látható egyház mindenestül Krisztus egyháza. Ezt az álláspontot foglalta el a reformáció korában a római egyház, mondván, hogy aki az egyházfő által meghatározott cselekményekben (keresztség, mise, búcsú) részt vesz, az garantáltan Krisztusé, a pápa - és az általa irányított egyház - szava Krisztus szava. A reformátorok más mértéket alkalmaztak. Puszta részvétel az egyház életében nem kapcsol Krisztushoz, csak a személyesen meghallott és megválaszolt evangéliumi üzenet. A látható egyház és Krisztus kritika nélküli azonosítása rendszerint megtörténik ott, ahol a klérus nem tud hatalmi igényeinek parancsolni, minél nagyobb tömegeket igyekszik befolyása alá vonni, és találkozik azok igényével - jobban mondva igénytelenségével - akik olcsón szeretnék megúszni a Krisztus-követés nagy kalandját. (Ez a kísértés természetesen nemcsak a múltban és a római egyházban fenyeget.) Az egyház „csúsztatására” azután a kritikus külvilág is csúsztatással válaszol: a keresztyén egyház bűnéül rója fel a kereszt jele alatt, de a Krisztust nem ismerők által elkövetett bűnöket, akár ötszáz éve Amerika kifosztását, akár ötven éve az európai zsidóság elpusztítását. Életbevágóan fontos tehát a különbségtétel: a látható egyház soha nem azonos Krisztus egyházával. A másik végletes vélemény szerint: Krisztus nem tud mit kezdeni a bűnös látható egyházzal, az igaz egyház láthatatlan. A láthatatlanságnak fokozatai vannak: az intézményes egyházban rejtőzködik, esetleg attól elszakadva külön, gettóban él, sőt, lehet annyira láthatatlan, hogy még tagjai sincsenek tudatában annak, hogy Krisztushoz tartoznak. Az elkülönülő rajongókkal szemben Luther hangsúlyozta, hogy Krisztus a bűnösök, s nem a magukat megigazítok között lakik, s amíg egy gyülekezetben a tiszta ige halló fülekre és engedelmes szívekre talál, addig az Krisztus gyülekezete; aki pedig magát jobbnak hiszi, keresse a rosszabbak társaságát, hogy őket is jobbá tehesse. A Krisztus nélküli láthatatlan egyház gondolata újabb fejlemény. Több gyökérből táplálkozik: kiábrándulás a látható egyházból, félelem egy konkrét gyülekezet iránti elköteleződéstől, s végül a tapasztalat, hogy nem keresztyének élhetnek kimagaslóan önzetlen és tiszta életet. Nem tartozik-e inkább Krisztus gyülekezetéhez a tisztán látó indián törzsfőnök, mint a kapzsi gyarmatosító? Nem krisztusibb-e az érzékeny humanista a szűkkeblű püspöknél, becsületes ateista szomszédom a templomban mellettem ülő megbízhatatlan presbiternél? Igaz, hogy a Szentlélek a szélhez hasonlóan ott működik, ahol akar, s útjait nem ellenőrizhetjük, de krisztushitet Krisztus ismerete nélkül, egyházat a Főhöz való tudatos ragaszkodás nélkül nem teremt. Láthatatlan egyház a látható nélkül és Krisztus nélkül nem létezik, a tiszteletre méltó kívülálló névtelen ke- resztyénsége, láthatatlan tagsága egy feltételezett láthatatlan egyházban pedig inkább vágy, mint valóság. Itt is „tükör által homályosan látunk”, s nem tudunk minden - jogos - kérdésre válaszolni. A címben megfogalmazott probléma számunkra egészen új módon is felvetődik. Hazánkban egyre inkább a fogyasztói társadalom értékrendje hat, szójátéksze- rűen fogalmazva: a kommunizmusból a konzumizmusba jutottunk. A piac és a fogyasztás újonnan érvényesülő játékszabályai szerint az létezik, ami látszik, s valami minél inkább magára tudja vonni a figyelmet, minél többet beszélnek róla, annál valóságosabb. A piacon maradás új törvénye az egyházra is nagy kirakatot és hangos önreklámot kényszerít, tág teret adva emberi erőlködésnek és ügyeskedésnek. Nem is volna ez baj, ha az egyház emberi alapítású intézmény, vagy szabad egyének szabad társulása volna valamilyen vallási, kulturális vagy szociális cél megvalósítása körül - de nem az. Nem tisztes hagyományaiból vagy megszenvedett értékeiből kell élnie, jelene és jövője nem azon múlik, hogy hogyan tudja maga iránt az érdeklődést felkelteni, s milyen áron tudja javait piacra bocsátani. Az egyház egyetlen kincse nem az övé, talált, ajándékba kapott kincs az, az evangélium; egyetlen feladata pedig, hogy az evangéliumot minél többeknek és minél többféle módon hozzáférhetővé tegye. A „láthatóság minden áron” korszakában kell igazán kérnünk a Szentlélek tisztító erejét, hogy a világnak saját kétes értékeink he- [ lyett a Jézustól kapott világosságot mutathassuk meg. Csepregi András Luther-rózsa az óvodában Csetlettek-botlottak a kicsinyek a megtelt kőbányai templomban. Volt, akit életében először hoztak ide szülei, más viszont már otthonosan érezte magát itt, hiszen meg- keresztelkedése óta rendszeresen járt ide. A szülők és a gyülekezet tagjai egyaránt simogató tekintettel kísérték ezt a 25 kis gyermeket, akik az óvodai csoportként vettek részt a tanévnyitó istentiszteleten. Vetfi István A két óvónővel sorra kijöttek az oltárhoz, és ott áldást kaptak. Ez az áldás végigkísérte az egész tanévet, s most, az évzáró idején hálát adunk Urunknak, aki mindig új kapukat nyit ki előttünk. Mert az iskolai és óvodai kapuk többsége valóban zárva volt az egyház előtt. Tavaly tavasszal, az önkormányzati óvodában indítandó protestáns csoport szervezése során tapasztaltam meg, hogy a pedagógusok és hivatalnokok jó részében még mindig milyen ellenállás és bizalmatlanság uralkodik az egyházakkal szemben. A kerület vezető óvónőivel folytatott megbeszélésen, amikor a tét az volt, hogy egyáltalán indulhat-e valamelyik óvodában ilyen csoport, pedagógusok gyilkos pillantásait kellett magamon éreznem. Valaki ezt úgy fogalmazta, hogy ők nemcsak hallgatták, elszenvedték a marxista, materialista tanokat, hanem tanították is azokat, ezért nekik nehezebb a görcsöktől megszabadulni. A helyi önkormányzat többsége és az Ászok utcai óvoda vezetése azonban mellénk állt, így indulhatott meg a foglalkozás. A jelek arra utalnak, hogy a tanév során végzett szép munka, a csoport össze- szedettsége, tartása segített a korábbi kételyek és bizalmatlanság eloszlatásában. Ebben pedig oroszlánrésze volt a két óvónőnek, akiket gyülekezetünk javaslatára alkalmaztak. Velük beszélgetek az ízléses helyiségben, amelyet derű és szeretet tölt be. A falon kereszt és az általuk filcből készített Luther-rózsa. Eszlényi Györgyi elmondja, hogy csomádi lelkészcsaládból származik, s már otthon kedvet kapott az egyházi szolgálathoz. Korábban lelkész vagy hitoktató szeretett volna lenni, akkor olvasott arról, hogy evangélikus óvónőt keresnek az Ászok utcába. Boldogan jelentkezett. Szüleitől sok segítséget kap: édesapjától a bibliai történetek tanításában, édesanyjától az éneklésben. Györgyi lelkesen szól arról, hogy minden nap tartanak bibliaismereti foglalkozást, s a gyerekek sok egyházi éneket ismernek már. Étkezés és alvás előtt imádkoznak. Szívesen énekel nekik altatót is. Örömmel hallja a szülőktől, hogy az imádságot a gyerekek otthon is igénylik, sőt ők biztatják a felnőtteket, hogy kulcsolják össze kezüket. Györgyi igazán nagy áldozatot vállal ezért a szolgálatért: ha délelőttös, akkor %4-kor kel, s Vz5- re ér haza. A legelső két hét volt igazán próbás számára, hiszen akkor két műszakban dolgozott. De a tőle megszokott vidámsággal mondja, hogy nem érzi magát fáradtnak, hiszen neki is sok-sok élményt ad ez a munka. Papp Ilona, a másik óvónő pedig arról számol be, hogy ő óvónői pályáját rögtön a mélyvízben kezdte, amikor Hajdú-Bihar megyében cigány gyerekekkel foglalkozott. Ezt követően Pesten dolgozott, 40 fős csoporttal. Boldog, hogy a gyermekeknek az evangéliumról beszélhet, Jézus tanítását ismertetheti meg velük. Hiszi, nagy ereje van annak, ha már ebben a korban megtanulnak egymásért imádkozni például beteg társaikért vagy a bajban levőkért. Elmondja, hogy mennyiszer megtapasztalta, milyen fogékonyak is ebben a korban a kicsinyek. Persze nem minden család jelent hívő és imádkozó hátteret. Ica a rá jellemző szerénységgel jegyzi meg, hogy ők maguk is még gyerekcipőben járnak, sok mindent kell még tanulniuk. Ezért is jelent számukra nagyon sokat, hogy az evangélikus óvónők rendszeres találkozásokon cserélik ki tapasztalataikat. A tanév végén örömmel összegezzük tapasztalatainkat, s úgy érezzük, más települések és gyülekezetek számára is járható út lehet a Kőbányán megvalósított modell: önkormányzati óvodában működő egyházi csoport. Ebben kézséges támogatást kaptunk az óvoda vezetésétől is. Az a terv, hogy a gyerekekkel németországi óvónő foglalkozzon, egyelőre nem valósult meg, de reméljük, hogy hamarosan beválthatjuk ezt az ígéretünket is. Addig is Fabiny Katalin tart rendszeres német nyelvű foglalkozásokat, két csoportban. A kőbányai gyülekezet mindig örömmel fogadja az óvodások szolgálatát a templomban vagy a gyülekezet színpadán. A kereszt és Luther-rózsa nem dísz vagy dekoráció, nem is az egyházak nyomulásának jele, hanem szerény jelzése egy jó szándékú szolgálatnak, amelynek célja a tisztességes, emberséges, hívő nemzedék nevelése. Fahinv Tnmác
