Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-06-07 / 23. szám

DICSÉRJÉTEK AZ URAT! Evangélikus Élet 1992. június 7. Szolgálat az egyházban Az 1992-ik esztendő jubileumi év a pilisi gyülekezetben. Idén ün­nepeljük a kétszáznyolc éves temp­lom orgonájának 200 éves jubileu­mát. Ezt a figyelemreméltó évfor­dulót szeretnénk emlékezetessé tenni különféle zenei eseménnyel. A készülődés az ünnepre már két évvel ezelőtt megkezdődött. A németországi Herfordból, mely testvérgyülekezetünk, Jürgen Haug, az Egyházzenei Főiskola karnagya, nyári szabadságát arra áldozta, hogy egy munkatársával teljesen felújította orgonánkat: ki­tisztította, új játékasztalt és egy új sípsort épített bele. önzetlen mun­káját befejezve így búcsúzott: Ve­letek szeretnénk ünnepelni! Még mindig a készülődéshez tartozik, hogy gyülekezetünk új kántora, Csikós Ildikó az ifjúsági énekkar mellé újraszervezte a nagymúltú gyülekezeti énekkart, melyet évtizedeken keresztül a ta­valy elhunyt Csilló Mihály kánto­runk vezetett. Az idősebb tagok mellé fiatalok sorakoztak, sőt a kórus fúvós hangszerekkel is ki­egészült. Húsvétkor már a gyüle­kezet a teljes kórus igényes szolgá­latában gyönyörködhetett. Jubilate vasárnapján az ünnepi istentiszteletre a herfordi egyház zenei főiskola fúvószenekara messzire hangzó szép toronymu­zsikával hívogatta a gyülekezet tagjait. Az orgonánál ezen az isten­tiszteleten Uwe Gross, a főiskola igazgatója, orgonaművész ült, kí­sérte a gyülekezet énekét, válta­kozva a fúvószenekarral. Kórus, zenekar, orgona és a gyülekezet éneke visszhangozta az igehirde­tés alaphangját: Dicsérjétek az Urat! A délelőtti programot még egy hangulatos térzene is gazdagította a templomkertben. Este 7 órakor került sor a temp­lomi hangversenyre. A jubiláló or­gona teljes szépségében mutatko­zott be. Uwe Gross igazgató művé­szi tolmácsolásában gyönyörköd­hettünk Bach és Frescobaldi zenéjé­ben. Az énekkar és a fúvószenekar a régi mesterek mellett Ízelítőt adott a modern muzsikából is. Jürgen Haug valóban ünnepi programot állított össze, és a nagy gyülekezetét magával ragadta karmester és zene­kar művészi összmunkája. Ez a nap valóban „együttünneplés” volt. Leírom az első szót és máris hal­lom a 80 éves id. Kendeh György tiltakozását: Miért írsz? Kérlek, hogy ne írjál rólam. Aztán az em­ber engedelmeskedik, leteszi a tol­lat és hetekig nyugtalanítja, hogy miért nem írta meg - egy hónapja is őrá hallgatva - azt a pár sort. Vagy talán jobb is így, hogy ak­kor nemcsak hogy nem készült be­szélgetés, de a már januárban ese­dékes köszöntő sorok sem fogal­mazódtak meg? Mert most a kö­szöntés mellett meg tudom kö­szönni azt is, amire az akkor oly nehezen megértett (vagy talán iga­zán meg sem értett?) kétszer is ki­mondott „nem”, a szelídségében is oly határozott szó megtanított: Van ideje a hallgatásnak is. Hiszen a hallgatás bizonyos esetekben, nem jelenlét nélküliség. Példa erre id. Kendeh György lelkészi szolgá­lata, emberi .tartása. A tiszta evangéliumot hirdette mindig a valóban Krisztusban élő ember erkölcsi tartásával. Ez jelle­mezte életét a próbás évek, hosszú évtizedek alatt is, amikor a kelen­földi gyülekezetből jogtalanul eltá­volították és internálták. Ez jelle­mezte életét a talán legnehezebb időben, a kamutpusztai kiteleptés- kor is. És ezért tudta később a száműzetést példa értékű munkára változtatni a nevével együtt emle­getett kistarcsai Özvegy Papnék Otthonában. Megkésett köszöne­tét mondhatunk azért a munkájá­ért most is, amit ott végzett, ahová az első hívásra, visszatért, hogy idős korára rácáfoló energiával te­remtsen rendet. Ment, mert szükség volt rá. A zenei események azonban nem korlátozódnak erre az egy ün­nepi alkalomra. Június 14-én Trajtler Gábor orgonaművész ad hangversenyt a pilisi templomban. De készül a gyülekezet kántora és Haluszka Klára tanárnő, okleveles kántor is önálló orgonaestre, és készülnek az énekkarok is egy estét betöltő műsorral. Reménységünk szerint őszre új­ra működni fog a háborúban a to­ronnyal, együtt megrongált óra is, mely szép harangjátékkal is jelzi majd az idő múlását. Örömünket beárnyékolja, hogy a fél évszázadon át az orgonánál szolgáló Csilló Mihály kántorunk ezen az ünnepségsorozaton már nem lehet közöttünk! Keveháziné Czégényi Klára Mint ahogyan szükség van őrá az Ordass Lajos Baráti Társaságban is. Vajon hányszor tette meg az utat Keszthelyre vagy Gyulára, hogy a Társaság által kiadott fo­lyóirat és a könyvek példásan ke­rülhessenek az olvasók kezébe? Hálát adunk Istennek, hogy je­len van közöttünk fáradhatatla­nul, tanácsaival, sziklakeménysé­gében is oly sok szeretetet adó éle­tével. Jelen van emberek előtt meg nem hajló gerincével. Sokszor ész­revétlenül, csendben, az Ügyért, Krisztus ügyéért mindent megtéve, sokaknak erőt adva. Mert jelenlé­tének észrevétlensége - Pilinszky szavaival élve - „á legfőbb erő és legáldásosabb realitás közöttünk egy olyan korban, ami a publiká­lás, fölülkerekedés, az erőtöbblet és önmutogatás meddő káprázatá- ban él.” Jézus sokszor sziklákhoz hasonló emberi életek példáin keresztül tanít minket. A sziklák úgy tűnik megkö- zelíthetetlenek, pedig nem azok. ők segítenek mind följebb és följebb jutni. Keménységük tisztaságot, egyfajta biztonságot jelent. És, ha találkozunk velük, annyira magun­kénak érezzük őket, hogy szinte el­képzelhetetlen lenne hiányuk. Nehéz járni egy sziklás vidéken. Sokan ezért inkább választják a könnyebbnek tűnő utakat. Aztán a mocsár váratlanul lehúz. Az oly könnyű, látszólag könnyen célhoz vivő út veszélyeket rejt. És akkor jövünk rá, hogy a nehezebb irány a biztosabb. A sziklák jelen vannak. Szelek, viharok nem ingatják meg őket. Nagy László A lelkészavatás (ordináció) Jé­zus Krisztus missziói parancsán alapul (Mt 28,18-20). Ahogyan Jé­zus küldte tanítványait, hogy hir­dessék az evangéliumot, úgy küldi az egyház a megfelelően felkészült tagjait lelkészi szolgálatra. Isten az egyház népét és tagjait Jézus Krisztus által külön és együtt arra rendelte és küldi el, hogy bi­zonyságot tegyenek szavukkal és életükkel Annak üdvözítő cseleke­deteiről, aki elhívta őket az ő cso­dálatos világosságára (lPt 2,4-9). Isten népének ez az egyetemes pap­sága azt jelenti, hogy minden hívő önmagát, gondolkodását és életét mintegy élő áldozatul odaszánja Istennek és ezzel együtt embertár­sainak (Róm 12,1-2; 15,7). De nem jelenti azt, hogy minden hívő­nek megbízása és felhatalmazása van az evangélium nyilvános hirde­tésére. Ehhez az egyháztól külön megbízást és felhatalmazást kell kapnia. Jézus nem tette minden hívő fel­adatává az ige nyilvános hirdetését, sőt némelyeket, akik erre vállal­koztak volna, elhárított, vagy ke­mény választás elé álltott (Lk 9,57-62; 14,25-35; Mt 10,37-39; 16,21-26; 19,16-30). Követői kö­zül csak némelyeket választott apostolává (Mt 28,18-20; lKor 15,1-9; Ef 4,11). Az apostolok küldetése, szerepe és feladata, amelyet a feltámadott Úrtól köz­vetlenül kaptak, mint működésé­nek, halálának és feltámadásának tanúi, egyedülálló és megismétel­hetetlen az egyházban. De az evan­gélium nyilvános szolgálatára vo­natkozó küldetésüket továbbad­ták. Mivel különbség van a lelki ajándékok és szolgálatok között, és Isten Szentlelke nem mindenkit rendelt apostollá, tanítóvá vagy lelkipásztorrá (lKor 12,4-6,29; Róm 12,4-8), az apostolok és utó­daik különös gonddal választották ki azokat, akiket a Teremtő Isten és a Szentlélek alkalmassá tett az apostoli szolgálat folytatására (lTim 3,1*7; 5,22; 2Titb 2,2-26; Tit 1,5-9). Ezeket maguk mellé vették, felkészítették a szolgálatra, és kézrátétellel utódaikká tették. Ezek után az apostolokhoz hason­lóan egész életüket az evangélium szolgálatára szentelték, és Krisztus rendelkezése szerint „az evangé­liumból éltek”, vagyis ez lett kizá­rólagos élethivatásukká (lKor 9,4-14; Gál 6,6; lTim 5,17k). Az evangélium apostoli szolgálatának rendje korok és körülmények sze­rint változott és változhat, de az egyház Jézus Krisztus missziói pa­rancsa alapján mindig és mindenütt gondoskodott az apostoli szolgálat folytatásáról. Az evangélikus egyház a hivata­los és nyilvános igeszolgálatot a lel­készi hivatás keretei között gyako­rolja, és a lelkészavatást Jézus Krisztus missziói parancsa alapján és az ő nevében végzi azzal a meg­győződéssel, hogy ezáltal maga az élő Úr küld el és állít az apostoli szolgálat folytonosságába. A lel­készavatás tehát nem a hívők egye­temes papságának átruházása, ha­nem az apostoli küldetés tovább­adása. Míg az egyetemes papság gyakorlása feltételezi a világi hiva­tásban maradást, a lelkészavatás az evangélium szolgálatát kizáró­lagos élethivatássá teszi, amelynek elkötelezése kiterjed a lelkész egész személyére és életének egész ide­jére. A lelkészavatás nem emeli a lel­készt a hívek fölé egy magasabb papi rendbe (ezért nem beszélünk pappá szentelésről), nem ruházza fel nagyobb hatalommal, hanem nagyobb felelősséget és szolgálatot bíz rá (Mk 10,40-45). A felavatott lelkészek személyes és közös fel­adata Krisztus népének gondozása és vezetése a szeretet és megértés, a szolgálat és kölcsönös segítés, a példás élet és önfeláldozás leikével. Apostoli küldetésükből folyó kö­zös feladatuk a felmerülő tévedé­sekkel és bizonytalanságokkal szemben az evangélium tisztaságá­nak megőrzése, kiváltképpen pedig az elkülönüléssel és széthúzással szemben az egyetértés és egység munkálása az egyházban. A lelkészi szolgálattal járó na­gyobb feladat és felelősség foko­zott mértékben teszi szükségessé a szolgálatra alkalmasság vizsgála­tát. A lelkészjelölt alkalmasságát a püspök és a tanárok a teológiai tanulmányok során is figyelemmel kísérik, de vizsgálatát az avató püspök ünnepélyesen megismétli a lelkészavatásnál az avató kérdé­sekkel, valamint a hitvallás és a lelkészi eskü elmondatásával. A lelkészavatás fő része azonban mégsem az alkalmaság vizsgálata és az elkötelezés vállalása, hanem Krisztus küldő parancsának átadá­sa és a könyörgés Szentlélekért. Mert Jézus nemcsak kötelez a szol­gálatra, hanem meg is ígéri, hogy ad Szentleiket szolgáinak, és velük marad a világ végezetéig (Mt 28,20; Lk 24,49; Jn 12,26; 20,22). (Az Agenda lelkészavatásról szóló részének bevezetése.) PERIKÖPAREND 1992/93 Az 1992/93. évi egyházi esztendőben a vasárnap délelőtti istentiszteletek igehirdetés! alapigéje az agenda A-sorozata epistoiája és az oitári ige az A-sorozat evangéliuma. A délutáni vagy esti istentisztelet igéje szabadon választott az A-sorozat ószövetségi, a zsoltársorozat vagy a heti ige közűi. Szebik Imre s.k. Dr. Harmati Béla s.k. püspök püspök Tessedik-ünnep Szarvason Május 3-án, a vasárnap délelőtti ünnepi istentisztelet keretében em­lékezett meg a Szarvas-Újtemplo- mi Gyülekezet Tessedik Sámuel születésének 250. évfordulójáról. Neves vendégek szolgáltak ekkor Szarvason: Pintér János esperes és Roszik Gábor lelkész az oltár kö­rüli szolgálatot látták el, dr. Tőkés István kolozsvári teológiai pro­fesszor hirdette Isten igéjét 5Móz 31,6 alapján. Mindnyájunkat bá­torított és erősített az igehirde­tés, melyben Tessedik állhatatos­sága és küzdelmei között Isten­től nyert ereje újra példaként állt előttünk. Az ünnepi közgyűlés keretében dr. Andrásfalvay Bertalan művelő­dés- és közoktatásügyi miniszter tartott ünnepi megemlékezést Tes­sedik Sámuel munkásságáról. Hangsúlyozta, hogy nemzetünk felemelkedéséhez elengedhetetle­nül szükséges az egyház munkája a felnövekvő ifjúság nevelésében. Ünnepünket gazdagította há­rom énekkar szolgálata is. Az istentisztelet offertóriumát a Kristályvíz Alapítvány javára - melyet Szarvas város egészséges ivóvízzel való ellátásának megte­remtésére hozott létre Deme Zol­tán Szarvas-újtemplomi lelkész - ajánlotta fel a nagyszámú gyüle­kezet. Ponyva alatt thiél gilgáli kereskedő óvatosan hajolt le a bethesdai ciszterna vizéhez. Vizestömlője száját a víz alá szo­rította, és szórakozottan figyelt a víz alól feltörő bubo­rékokra. Ősz szakálla vége a vizet érte, de ezen nem segíthetett, mert két kézzel fogta a tömlőt. Szája hang­talan szavakat mormolt, arcán aggodalom felhőzött, ezüstös haját százfelé zilálta a hajnali szellő. Tompa nyögéssel emelte ki a megtelt tömlőt a cisz­ternából. Bekötötte a zárózsinórral, üggyel-bajjal vál­lára lendítette, és megindult szekere felé. A ponyvával letakart kocsi magasra tornyozott terhével állott az öszvérek mögött a hajnali napsütésben. Ithiél arca hirtelen megsápadt a rémülettől. A kocsi túloldalán, a kerekek közül két barna lábszár árulko­dott egy hívatlan vendégről. A következő pillanatban kivörösödött arccal ordított a kereskedő.- Nem takarodsz onnan te csirkefogó, te filiszteus! Tolvaj, gazember! Pusztítson el Adonáj, te kutyáknak unokája!! A kocsi mögül ijed képpel bámult ki Sumri, a félkezű bethesdai koldus. Sunyi szemtelenséggel vigyorgott.- Nem akartam lopni tőled, atyám. Csak azt néztem meg, hogy ponyvádjól le van-e kötözve. Sok csirkefogó jön most a városba, Isten pusztítsa el őket - tette hozzá kenetteljes arcátlansággal.- Akik közül az egyik díszpéldány te vagy, - dör- mögte Ithiél sötéten. Jól sejtette. A ponyva túlsó sarkát szabadon lengette a szél. A háncskötél a hátsó kerék mellett feküdt. Ithiél legyűrte mérgét. A ponyvát újból megerősítet­te. A tömlőt felrakta az ülésre, övére erősített tüszőjé­ből kivett egy 2 ash-os pénzdarabot, és a koldus elé vetette. Sumri boldogan vigyorgott. Pillanatok alatt eltüntet­te az alamizsnát, miközben szája pazar bőséggel ontota a jókívánságokat.- Áldott légy uram és a te kenyereid is. Szaporítsa az Úr ivadékaid számát ezerszer ezerre. Legyen jósze­rencsés mai üzletkötésed, és mézespogácsáid kerüljenek a főpapok asztalára! Ithiél komor arccal indította el szekerét. A város fala előtt néhányszáz méterrel megállóit, körülnézett, hogy nincs-e közelben valaki. Aztán beszólt a ponyva alá.- Meglátott?- Nem, Atyám - hangzott a fojtott hangú válasz, - de egy cipót elvitt a senkiházi. Ithiél legyintett.- Az a fontos, hogy nem látott meg. Életedbe kerül­hetett volna. A ponyva meglebbent. Sűrű barna szakállú fiatalem­ber nézett ki alóla. Magas homloka alatt okos barna szemek csillogtak. Ithiél arcának kemény vonásait meglágyitota az apai büszkeséggel vegyes szeretet. Végigsimította fiának összekuszált dús haját.- Tamás, - mondta neki búsan, - miért is vagy te a tizenegy, vagy már ismét_ tizenkettő között, akiket ha­lálos gyűlölettel üldöz a szanhedrin papi tanácsa? A fiú nem válaszolt. Töprengve bámult a jeruzsálemi nagytemplom kimagasló oromfalára.- Pedig te más sorsot érdemelnél, - folytatta kese­rűen az apja. A tudós Elám rabbitól megtanultad a betűvetést és a szent írásokat. Kenyérdagasztó perzsa rabszolgánktól megtanultad a médek és perzsák nyel­vét. Két nyelven beszélsz, ezért neveznek Kettősnek. És most... nyomorultabb vagy az utolsó vízhordó rabszol­gánál. Pillanatnyi hallgatás után szólalt meg Tamás.- Atyám, gazdagabb vagyok a császárnál is, mert láttam az én Uramat és Istenemet. Láttam az egek egébe emelkedni. Áldó kezét most is a homlokomon érzem.- De mit érsz vele, - vetette közbe komoran Ithiél, - ma este talán már Pilátus börtönében ülhetsz.- Nem értesz Atyám - szakította félbe türelmetlenül a fiú, - nem az életemet féltem, hanem az ügyet, amit ránk bízott. Amíg velünk élt az Úr és szertejárt Izráel- ben, bármikor kész voltam Vele meghalni, csak az bánt, hogy az én népem Nélküle fog meghalni, elveszni, ha nem hallja meg tőlem, meg a többi tanítványtól a szaba­dító evangéliumot!- Te azt hiszed, hogy a főpapok engedélye nélkül taníthatsz Izráelben ? - kételkedett Ithiél.- Hát ha Izráelben nem - szólott szenvedéllyel Ta­más -, akkor előttem van Perzsia, Napkelet, sőt az egész világ. Sokfelé kell hirdetnem a Megváltót. Csak azt nem tudom - vált bizonytalanná a hangja -, hogy hogyan? Mit mondjak? Hogyan merjek nekifogni? A Mennybemenő azt mondta, hogy: „.. .erőt kaptok, ha a Szentlélek eljön reátok, és akkor tanúim lesztek a föld végső határáig." Megcsuklott a hangja: - Csak erőt adjon az Úr a szólásra, bölcsességet a tanításra. Az erős lelket újítsa meg énbennem.- Csitt! - szólott aggodalmasan Ithiél, - jönnek a jerikói farizeusok. Rejtőzz el! Tamás sóhajtva tűnt el a ponyva alatt. A kocsi bedöcögött a Juh-kapu árkádjai alá. Az őrálló légionárius a kocsi elé lépett. Ithiél barátságosra erőltetett arccal nyújtott át neki egy pirosra sült cipót. A katona elmosolyodott, és intett, hogy mehet tovább a kereskedő szekere. Délben még mindig hatalmas embertömeg hullám­zott a templomtéren. Ithiél elégedetten tekintett végig a nyüzsgő nagyünnepi sokaságon. Áruján majdnem tel­jesen túladott. Mézes pogácsáit a szent gabonakéve megáldási szertartása után szinte percek alatt elkap­kodták a hosszúsüvegű, istenfélő perzsák. Csengő dé­nárral fizettek érte. Izráel fiain kívül szinte a fél világ képviselve volt a téren. Párthusok, médek, arabok és rómaiak egyforma alázatai hajtottak térdet a hálaadás perceinek fenséges áhítatában Izráel Istene előtt. Csák a fia sorsa aggasztota a kereskedőt. Tamás még hajnalban elsurrant azzal, hogy felkeresi a tanítvá­nyokat. Azóta híre-hamva sincs. Távoli moraj ütötte meg a fülét. Hangos, zúgó szélro­ham süvöltött át a tér felett. Váratlanul jött, tejfehér ködöt sodort magával. Ithiél ijedten kapott a sátor­ponyva felé. A szélvihar amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen enyészett el a templom mögött. A rémült tömeg felordított. Sokan a földre vetették magukat, senki sem tudta, mi volt ez? Útárna süket csend támadt. Szaladó léptek zaja hangzott a templom mögül. Egy kis csoport sietett a tér közepére. Ithiél felismerte Pé­tert az élen, aki vendége volt egyszer a Názáretivel. Péter arca ragyogott az örömtől. Az emlékezés Kövé­nek kőlépcsőjéről kiáltott a sokasághoz.- Atyámfiái, Testvérek! Nálunk volt az Úr ebben a zúgó szélben. Ma teljesedett be Jóéiprófétálása az idők teljességéről: „Kiöntöm Lelkemet minden testre, és prófétáinak a ti fiaitok..." Isten Szendéikét vettük mi, akik a názáreti Jézus tanítványai voltunk, Őt hirdetjük, a Megfeszítettet, a Feltámadottat, Izráel és az egész világ Messiását. Térjetek meg bűnbánattal, keresztel- kedjetek meg örvendezéssel, és ti is veszitek a Szentlé­lek ajándékát! Idegen nyelven kiáltott szavak követték másunnan a szózatot. Tógás rómaiak kapták fel a fejüket erre. A tér túlsó oldalán más beszéd hallatszott. Csíkos burnuszú arabok gyülekeztek a hang gazdája körül. Ithiél sátra előtt mozgolódni kezdtek a hosszúsüvegű perzsák, és egy harmadik hang felé szaladtak ismerő­sen, örömmel. Ithiél szive megremegett a hang hallatára. A médek és perzsák jellegzetes sárga köntösei között egy ismerős varratlan köntös fehérlett. Sűrű barna szakáll, dús haj keretezte a beszélő ember lelkes arcát, értelmes szemé­ben a megajándékozottak öröme égett. Szava meggyő­ző erővel csendült a sóvárgó szemmel figyelő idegenek felé. Két ismerős szó elért belőle Ithiél füléig:.. .Jézus, .. .Messiás! Tamás feléje fordult a perzsák közül. Mosolyogva intett apjának, és kereszt jelét rajzolta a levegőbe. Aztán küldő mozdulattal mutatott a tér közepére, Izrá- elfiainak nagy csoportjára, akik a Halásztól hallgatták az igét. Ithiél tétova léptekkel indult el Péter felé. A késő délutáni napfény aranyba vonta az alsóváros házait. Szapora léptekkel kocogtak az öszvérek a sze­kér előtt. Ithiél gilgáli kereskedő hazafelé tartott a nagy ünnepről. Mellette ült a fia is. A kereskedő ősz haján még nem száradt meg a ke­resztelő víz. De tekintetében az újjászületett ember derűs békessége honolt. Közeledték a kapu-őrség házához. Ithiél keze meg­rándult a ponyva felé.- Fiam, - szólott parányi aggodalommal a hangjá­ban, itt a ponyva, rejtőzz el alája. Tamás feléje fordult. Megindult szeretettel nézett apja ráncos, hűséges szemébe. Elmosolyodott. Nevető szemében a felszabadult ember öröme csillogott. Csen­des válaszában már ott volt a Lélektől vezetettek biz­tonsága.- Krisztus tanúja nem bújik ponyva alá. A lenyugvó nap biztató ragyogással mutatott Perzsia felé. H. Németh István Megkésett köszöntés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents