Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-17 / 20. szám

Evangélikus Élet 1992. május 17. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett Zsolt 98.1 VASÁRNAP A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hála­adással énekeljetek szivetekben az Istennek. Kol 3,16 (Zsolt 46,5-6. Mt 11,25-30. Kol 3,12-17. Zsolt 149,1-5) „Aki hisz énbennem ... annak belsejéből élő viz folyamai ömlenek”. Az 0 beszéde élő viz, buzog és árad azon keresztül, akiben gazdagon, túláradóan jelen van. Jut másnak is tanítás, böl­csesség, szeretet és vigasztalás. Az ilyen ember szive tele van szeretetteljes hálával az Úr iránt, túlcsordul, kiárad, örömmé, énekké lesz és magával ragadja a megfáradt szomorú szive­ket. Az ének, a hálaadás, az öröm és a dicséret légkörét árasztja, közösséget teremt és elnyeri Isten jótetszését. Ilyen-e a mi keresztyén életünk? Olyan sok panasz és szomorúság van bennünk, pedig van okunk a hálára, örömre. HÉTFŐ Legyetek az igének cselekvői, ne csak hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Jak 1,22 (Péld 3,27. Jak 1,17-21. lKor 3,5—8.) Hallod az Igét? Akkor menj és csele- kedd meg azt! Az ige cselekvést kifejező szó. Az Isten Igéje mozgató erő, hagyd, hogy mozdítson, vigyen, magával so- doijon. A halál maga a mozdulatlanság, tehetetlenség, az élet csupa mozgás, erő, cselekvés. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akara­tát.” Az Ő akarata az Igében jelent meg számunkra, tegyük azt, és ne a magunk akaratát hajszoljuk tűzön-vízen át, megcsalva magunkat és mást. KEDD Éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket. Ef 5,2 (Péld 15,7. Jn 6,66-69.1 Kor 3,9-17.) Mennyi­re ránk fér ez a figyelmeztetés, mennyire nem a szeretet, nem az önzetlen odaadás, hanem önző kívánságok és indulatok mozgatnak minket. Fontosak-e nekünk azok az emberek, akik naponta körülvesznek bennünket: szüléink, feleség vagy félj, testvérek vagy munkatársak? Számunkra talán megszürkültek, elvesztették vonzásukat, mert leplezetlenül látjuk életüket és már nem tudjuk szeretni őket. Sokszor úgy tűnik számunkra érdemtelenek szeretetünkre. És én? Talán én szeretetre méltó vagyok? Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Tanuljuk meg az Úrtól, hogy a másikat azért szeressük, meri van, meri éppen mellettem van, meri éppen nekem van. O azt akaija, hogy a kapott szeretetet tovább adjam. SZERDA Ha pedig a Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. Gál 3,29 (Zsolt 16,6. Lk 19,37-40. lKor 3,18-23.) ígéret? Mennyi hihetetlen fásultság van a szivünkön. Már nem tudunk hinni az ígére­tekben, annyi csalódás van mögöttünk. De az Úr Jézus a keresztre, a halálba ment, hogy ez az ígéret beteljesedjen rajtam. Az Isten túl drága árat fizetett, nem lehet a szivem hitetlen, fásult. Testvérem! örvendezhet a szivünk hivő őrömmel, meri bizonyos, hogy Ábrahám öröksége, a hívők öröksége a miénk lesz, ha hittel nézünk fel rá, a hit bevégző- jére és teljesitőjére, Jézusra. CSÜTÖRTÖK íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek. Jel 21 3 (Jer 31,38. Mt 21,18-22.1 Kor 4,1-8.) Hatalmas hang kiáltja ezt az Isten örök trónja felől. Mindig ott dőlnek el a dolgok, onnan irányítják a világot, és ami onnan elhangzik, az meglesz. Isten sátora, az ő drága jelenléte lesz velünk. Letöröl szemünkről minden könnyet. Milyen drága dolog, ha Ő vigasztal, meri csak ő tudja megvigasztalni a mi egészen mélyről jövő bánatunkat. Halál sem lesz többé, hiszen ő, az Élet, fog velünk lakni. Hiszed-e ezt? Én hiszem és boldogan várom, hogy ez is beteljesedik, mint amiként betelt rajtam minden ígérete. PÉNTEK Pál íija: De az Úr ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, meri az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2Kor 12,9 (5Móz 8,18. Jel 5,6-14. lKor 4,9-16.) Neked is elég? Ha nem, azért nem, meri még erősnek érzed magad. Isten sokszor szorosságban, erőtlenségben tart min­ket. Elveszi tőlünk az erőt, mint Gedeontól a katonákat, hogy lássuk, nem mi vagyunk a győztesek. Mégis sokszor magunknak tulajdonítjuk a győzelmeket, és altkor jön a bukás. „Nem adom másnak dicsőségemet.” Jó, ha tudjuk, a mi erőnk csak ellenállás Krisztus hatalma kiáradásának útjában. Nézd a kereszt végtelen erőtlenségét, és mégis egye­dül ott éri célba Isten kegyelmének ereje. SZOMBAT Ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten di- csőíttessék Jézus Kriszjus által. lPt 4,11 (Zsolt 145,10. lSám 16,14-23. lKor 4,17-21.) Urunk előttünk járt, és ahogy ő az Atya dicsőségét kereste szüntelen minden tettében ezen a földön, úgy kell nekünk folytatnunk a megkezdett mun­kát, amit éppen az ő népének adott tovább. Azt akaija, hogy benne maradva, legyünk a lába, hogy oda menjünk, ahová ő menne, legyünk a szája, úgy szólva, mintha O szólna, és legyünk a keze, hogy úgy tegyünk, mintha ő tenné, hogy mindenképpen Isten dicsőítessék. Tényleg fontos nekünk az Ö dicsősége? Ittzés István ,A VÉGTELEN HANGÚ KÓRUS Mt 21,14-17 Az élet minden területén jelent­kezik az az igény, hogy szakembe­rek kezében legyen a vezetés. Nagy is a kereslet ezen a vonalon kutató- intézetekben, politikában éppen úgy, mint a szolgáltató iparban. A szakosodásnak egyre szélesedő folyamában csak ahhoz van az em­bernek bizalma, aki mester a maga szakmájában. Az élet alapvető kérdéseiben, sorsunk, egzisztenciánk ellent­mondásos dolgaiban egyetlen Mestert ismerek: Jézust. Hozzá forduljunk, aki igazán ért az embe­ri lélekhez. Praxisában mindenféle eset előfordult: korrekt tudós és sikkasztó hivatalnok, kételkedő ember és házasságtörő asszony, gyermekét sirató édesanya és po­gány katonatiszt. - Jézus az élet egyetlen igazi szakembere hiv ma­gához, hogy segítsen rajtunk. Nem úgy tör rád, mint a reklámok pa­rancsszava. Nem ront lelkedbe, mint a propagandának harsogó szólamai. Nem akar manipulálni, mint ahogy az emberi hatalom minden eszközt felhasználva a ma­ga szekérébe akarja fogni a töme­geket. Nem észrevétlen férkőzik a szivedbe, mint a korszellem diva­tos és üres életbölcsessége. Jézus a személyes kapcsolat egyedül em­berhez méltó és egyedül járható útján hozza a segítséget. Ennek jel­AZ EGYETLEN MESTER képes kifejezése, hogy Jézus néven szólítja a bajbajutottat, hogy segít­sen rajta. Feltámadása után így szólította meg a kétségbeesett Má­riát és a csődhelyzetben vergődő Pétert. Jézus néven szólító szerete- te követésére hiv, s aki akar, elin­dulhat a nyomába. Jézus nem élet­elveket dolgozott ki azzal a célzat­tal, hogy tanítványai majd ültessék át ezeket a gyakorlatba. Szomorú tápászfálat'áítik" 'Várinak arról, hogy jól kidolgozott, szép elvek miként fordulnak a visszájukra. Jézus nem. elméleti ember volt. Mint igazi mester, gyakorlatban mutatta meg, hogyan kell élni. Előttünk jár, hogy nyomába lép­hessünk. Nem felülről és kívülről ad jótanácsokat, hanem vezet. Nem félrevezet, mint ennek a vi­lágnak führerjei, mint a divatos lélek-kontárok. Nem előírásokkal köti gúzsba az életet, nem egy konstruált világnézet szemellenző­jét teszi ránk. Jézus szava más és több, mint életbölcsessé. Életáldo­zat teszi hitelessé mondanivalóját, hívó szavát: Jöjj, és kövess engem! Ne azt figyeljük: merre mennek mások. Ne azt mérlegeljük: melyik kényelmesnek és sikeresnek ígérke­ző út. Életünk drága kincs. Ne ad­juk kontárok kezére. Azt köves­sük, aki a Mester: Jézust! Madocsai Miklós JÉZUS, TE MÁS VAGY: meggyógyítottad a betegeket, amikor mindenki lemondott róluk, vállaltad a szegényeket, míg mindenki az anyagi jólétet hajszolta, magadhoz hívtad a gyerekeket, akiket el akartak zavarni, menekültél a hírnév elől, amikor vezé­rükké akartak tenni, melléálltál a házasságtörő asszonynak, akitől mindenki elhúzódott, bementéi ebédelni a vámszedőhöz, akit MKSzöáitéftéKV''"' ’* ....... ma gadra vállaltad a bűnt, míg minden vétkes tisztára mosta magát, megbocsátottál Péternek, pedig ö kár­hoztatta magát, némán álltái, amikor vádoltak, kigú­nyoltak és megostoroztak, meghaltál a szégyenfán, amikor az is­tenfélők örömünnepüket ülték, életre keltél a halálból, noha az embe­rek úgy tudták, hogy mindennek vége, Jézus, köszönöm, hogy Te más vagy. Egy zürichi ifjúsági kör vallomása Fordította: Thurnay Béla Cantate vasárnapján talán csengőbb hangon igyekszünk énekelni, mint máskor. Ma az egyházi ének és zene segítségével különösképpen is szeret­nénk dicsőíteni Atyánkat. Ám vajon illeszkedik-e a mi egyéni hangunk az Istennek ma megszólaló nagy világkó­rusba? Erre ad választ a mai ige. Miután Jézus kiutasította a jeruzsá- lemi templom előcsarnokából az áru­sokat és pénzváltókat ezt kiáltva: az imádság házát rablók barlangjává tet­tétek, megmutatja, milyenné kell lennie az igazi templomnak. A templomban először is mindenki megtalálhatja a he­lyét. Az imádságtól és Isten dicsőítésé­től senkit eltiltani nem szabad. Márpe­dig a sánták, vakok és egyéb betegek csak a ún. „pogányok udvaráig”, az előcsarnokig mehettek, tovább nem léphettek az Isten jelenlétét hordozó Szentek Szentje felé. Annak még köze­lébe sem juthattak. A korabeli felfogás szerint betegségük súlyossága bűnös életük félreismerhetetlen jegyének mi­nősült, bűnös ember pedig nem léphet a szent Isten közelébe. Jézus nemet mond erre a megkülön­böztetésre. Bűnösség, hit és az isteni kegyelem dolgában nem mi vagyunk az illetékesek. Nem szortírozhatunk és nem osztályozhatunk, meri mindannyi­an Isten ítélete alatt vagyunk. Jézusban azonban mindenki számára megjelent a szabadulás. A betegek, akiknek legna­gyobb szükségük lett volna Isten közel­ségére, segítségére, akik leginkább vá­gyakoztak a teljes értékű emberi életre, ott a jeruzsálemi templomban rátalál­tak a gyógyulás lehetőségére. Nem a Szentek Szentjének közelében, hanem Jézus mellett érezték át és tapasztalták meg Isten személyes gyógyítását. Amit tehát Istentől vártak, azt Jézustól kap­ták meg, mert hozzá mentek. így vált számukra is igazán templommá az a hely, sünit emberi törvények szerint nem használhattak teljes joggal. Ahol az Úr Jézus gyógyítását, kegyelmét, új életet teremtő jelenlétét átérezzük, az a hely válik templommá számunkra. A meggyógyítottak első egészséges fellélegzése ariikulálatlan sóhajtás, vagy kiáltás lehetett. A megkönnyeb­bülés és a hála kiáltása. Ebben a pillanatban azonban gyere­kek tűntek fel, akik a maguk gyermeki felszabadultságával, játékos hevesség­gel, cseppet sem visszafogott, vagy kifi­nomult módon ugyanezt a hálát és di­csőítést énekelték Jézus körül. Ezt kiál­tozták: „Hozsánna a Dávid fiának!” Vajonhotman tudták ezt; hol 'tanulták a dicsőítésnek ezt-a formáját? Emlé­KAPOSVAR A templomot zsúfolásig megöltő gyülekezet hangverseny keretében em­lékezett nagypéntek estéjén Jézusunk megváltó halálára. A Pécsi Szimfoni­kus Zenekar és a Pécsi Janus Panno­miképpen mi is megbocsátunk!” Máté 6,12 Nincs egyedül, s mégis nagyon egye­dül van. Ránehezedik a múlt. Áz, amely lezártnak látszik most. Ránehe­zedik az elmúlt évtizedek gerinc- roppantó súlya. Az övé megroppant. Oly meggyőzően hangzott az „ez a harc lesz a végső”, hogy ma már szeretné a saját múltját végleg eltörölni. Kínok gyötrik. Arcok vannak szeme előtt, emberek, akiket beköpött, akiket elvitetett, akiket feljelentett. Éjszakai kilakoltatások, kocsma előtti veretések nem hagyják nyugodni az éjszaka. Könnyei csurognak - ilyenkor. Arra gondol, egyszer kiáll a faluja lakói elé, azok elé, akik megvetik, nem köszön­nek neki, s a háta mögött köpnek is. Arra gondol, hogy bocsánatot kér, azért, hogy egyéni érdekből, a haszon lesése révén gátlástalan kiszolgálója lett az emberi tipró.hatalomnak. De kiállni nincs ereje. Ugyan, ki mondaná neki: MEGBOCSÁTOK, ugyan ki lép­ne hozzá, megszorítani kezét: Te is bo­csáss meg! Fél a bántó szavaktól, attól, hogy nincs bocsánat, belső kínjait csak a lel­készével meri megosztani. A lelkész már jól ismeri a rábízotta- kat. 0 sem merné azt mondani: A leg­közelebbi gyónáskor valid meg nyo­masztó terhedet az egész gyülekezet előtt. Tudja, hogy a templom padjai­ban ülők sem képesek a megbocsátás­ra. Pedig ez lenne Krisztus gyülekezeté­ben a természetes. A gyónási kérdések­nél hangosan mondja mindenki a vá­laszt: MEGBOCSÁTOTTAM, de mintha a szívekben egész más lenne. Pedig a terhétől csak az szabadulhat, aki kimondja: Uram légy irgalmas! S akinek kimondják: Jézus Krisztus nevében megbocsáttattak bűneid. Olyan jó lenne, ha az őszinte bűnbá­natnak és a tényleges megbocsátásnak több helye lenne az életünkben. Imádkozzunk azért, hogy- legyen erőnk megváltani bűneinket, azok előtt is, akik ellen vétettünk,- hitünk és szeretetünk révén tudjunk megbocsátani annak, aki valóban bán­ja bűneit,- a bűnöket ne kiteregessük, hanem megbocsássuk. Könyörögjünk azokért, akik bánják mindazt, amit Isten és ember ellen el­követtek. Kérjük Istent, hogy láttassa meg ve­lünk naponta, hogy azt tesszük, amit rossznak tart, de hűtlenségünk ellenére O hű hozzánk. Adjunk hálát az új élet ajándékáért, amely Krisztus által a miénk lehet. Ibi Dercsényi Balázs-Foltin Brúnó-G. Győrffy Katalin-Hegyi Gábor-R. Zászka- liczky Zsuzsanna-Winkier Gábor: EVANGÉLIKUS TEMPLOMOK MAGYARORSZÁGON A TEMPLOMÉPÍTÉSZET MA­GYARORSZÁGON címet viselő so­rozat harmadik kötete 70 evangélikus templomot mutat be 208 oldalon. A Magyarországon található evan­gélikus templomok között viszonylag kevés a középkori és nagy részük a XIX. század folyamán épült. Zömmel ezek közül kerültek ki azok, amelyek a könyv képanyagát szolgáltatják, de nem feledkezhetünk meg a szecessziós és modem templomokról sem. A könyv előszavát a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház püspök-elnö­ke, DR. HARMATI BÉLA úja. A hagyományokhoz híven a kötet tanulmányokkal kezdődik, melyeket a 70 templomot bemutató 370 színes kép követ az egyházkerületek rendje szerint. S végül nem maradhatnak el az épületek történetét ismertető mű­leírások és különböző mutatók sem. A könyv jellemzői: mérete: 234 x 293 mm; teijedelme: 208 oldal, 370 színes és 50 fekete-fehér képpel, 3 térképpel; kötése: cérnafűzött, keménytáblás, fóliázott védőboritóval. Bolti ára: magyar nyelven, vászonkötésben: 1500,- Ft, Relutex kötésben: 2500,- Ft, angol nyelven, vászonkötésben: 1950,- Ft, Relutex kötésben: 2950,- Ft, német nyelven, vászonkötésben: 1950,- Ft, Relutex kötésben: 2950,- Ft, Megjelenés: 1992. novemberben. MEGRENDELŐLAP Kérem, hogy a Hegyi és Társa Kiadó könyveinek csekkjét, illetve csekkjeit a következő címre küldjék: Megrendelő neve: ............................................................................................... Cí m; ..................................................MfljHMi.........................;....................... (a láírás) Tisztelt Olvasónk! A TEMPLOMÉPÍTÉSZET MA­GYARORSZÁGON című könyvso­rozat következő kötetére a befizetés módja az alábbi: 1. Ha 20% engedménnyel kívánja megvásárolni a kötetet, akkor kér­jük, hogy a megrendelő szelvényen tüntesse fel „E” betűvel szíves igé­nyét. A kiadó az újságkivágáson lévő pontos címre elküldi önnek a csek­ket, vagy csekkeket és azon fogadjuk megrendelését. Kedvezmény (20%) esetén: magyar, vászon: 1200,- Ft, magyar, Relutex: 2000,- Ft, angol, vászon: 1560,- Ft, angol, Relutex: 2360,- Ft, német, vászon: 1560,- Ft, német, Relutex: 2360,- Ft. Tehát 20% kedvezmény esetén a ki­adó saját költségén postázza a meg­rendelt könyvet, illetve könyveket. Előleg esetén: magyar, vászon: 500,- Ft előleg, 1000,- Ft utánvét, magyar, Relutex: 1000,- Ft előleg, 1500,- Ft utánvét, angol, vászon: 950,- Ft előleg, 1000,- Ft utánvét, angol, Relutex: 1000,- Ft előleg, 1950,- Ft utánvét, német, vászon: 950,- Ft előleg, 1000,- Ft utánvét, német, Relutex: 1000,- Ft előleg, 1950,- Ft utánvét. Előlegbefizetés esetén viszont után­véttel plusz postaköltséggel kapja kézhez a könyvet, vagy a könyveket. Amikor csekkünket megkapta, kéijük a csekk hátoldalán lévő „A feladónak az összeg rendeltetésére vonatkozó közleménye” rovatba tün­tesse fel a könyv jelzéseit (címe, nyelv, kötés, esetleg példányszám). Déri Erzsébet Hegyi Gábor, főszerkesztő a kiadó vezetője A kiadó címe: 1145 Budapest, Róna u. 174. Pénzforgalmi jelzőszám: MHB 222-88882-10841 keztek rá, hiszen néhány nappal koráb­ban a Jeruzsálembe Jézussal együtt ér­kező tömeg órákon keresztül ezt kiál­totta. Mikor a gyerekek meglátták őt, belőlük is felszakadt a dicsőítő ének. Játszottak csupán, vagy komolyan gondolták? Jézus ezt nem mérlegeli. Elfogadja és komolyan veszi. Tudja, hogy a gyerekek a játszást gondolják komolyan. Másként hisznek, mint a felnőttek, de ha hisznek, akkor mélyeb­ben, érzelemmel és teljes lényükkel ra­gaszkodnak minden felnőttes mester­kéltség nélkül. Jézus sohásem méri a gyermekeket felnőtt-szemmel, inkább minket, felnőtteket figyelmeztet: hit te­kintetében van mit tanulnunk a gyer­mekektől. Betegek sóhajtoznak, gyermekek kiabálnak - hol van itt Cantate vasár­napjának tiszta harmóniát parancsoló emelkedettségjf? Hol az összhang és a művésziesség? Meg kell tanulnunk, hogy az evangélium személyes átélése és az arra adott emberi válasz nem min­dig harmonizál megszokott akkord­jainkkal. Meri mindenkinek az életé­ben más a bűn és másként jelenik meg a kegyelem is. Vannak titkok, amelye­ket nem vagyunk képesek megérteni, de vannak helyzetek is, amikor nem maradhatunk némák; ez a kegyelem titka. Ha átéljük, akkor kiáltanuk, szólnunk, zengedeznünk kell. Aki vala­mit is megéri az evangéliumból, az kép­telen csendben maradni. Bizony így van: nem a bölcsek, a másokat megíté- lők találják meg, hanem a kitaszítot­tak, betegek, vakok, bénák és a játsza­dozó gyerekek számára hozza el Jézus. Aki Jézust keresi, az fedezi fel Isten szabadítását. Aki a szabadulás örömében Jézus­nak énekel, annak hangja semmikép­pen sem hamis hang Cantate nagy vi­lágkórusában. így válik életünkben mindennapos valósággá az úrvacsorái liturgiában szereplő gyönyörű mon­dat : „az üdvözültek mennyei seregével és a földön élő egész anyaszentegyhá- zaddal együtt boldogan áldunk és ma­gasztalunk téged, és ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét!” Zügn Tamás IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus, fogadd el tőlem is sóhajom, énekem, kiáltásom, mellyel Téged sze­retnélek dicsőíteni. Hálás vagyok szaba- dításodért, hálás vagyok jelenlétedért életemben. Segíts ezután is győznöm bű­neim felett, hogy soha el ne rémüljön ajkamról a Neked szóló hálaének. y&ÉrtMC."—* • ni us Tudományegyetem Zenei Tanszé­kének Kórusai magas művészi fokon adták elő J. S. Bach János Passióját budapesti és pécsi előadóművészek közreműködésével. Vezényelt Várdai István. A FÉBÉ Egyesület férfiak számára konferenciát tart Piliscsabán május 22-24-ig, „Isten igéje nincs bilincsbe verve” összefoglaló témával. - Jelent­kezni lehet Madocsai M. címén: 1015. Ostrom u. 15. Részvételi díj: napi 200,- Ft. BUDAHEGYVIDÉKEN (Bp. XII., Tarisay u. 11) 1992. május 24-én du. fél 5-kor a gyülekezeti szeretetvendégsé- gen Dr. Tomcsányi Attila ideggyó­gyász tart előadást: Telepathia keresz­tyén szemmel címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. MEZŐLAK Ünnepi istentisztelet keretében adott hálát TOMPA LAJOS és FUX MÁ­RIA békási lakosok 40. éves házassági évfordulójukon. Hálájuk jeléül fehér oltárterítő garnitúrát ajándékoztak, a gyülekezet lelkésze megköszönte, hogy 20 éven át végzik a békási társgyüleke­zetben a gondnoki feladatokat hűsége­sen, példamutatóan és átnyújtotta a gyülekezet ajándékát azzal az Igével: „Magasztaljátok az Urat, mert jó, meri örökké tart kegyelme.” Zsolt 106,1. HAZASSAG SZEGEDI GÁBOR és VARGA CSILLA százhalombattai lakosok áp­rilis 25-én kötöttek házasságot Buda­pesten a Budavári templomban. Az es- ketési szolgálatot a menyasszony nagy­apja Tóth Sándor mezölaki lelkész vé­gezte ez Ige alapján: „...az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetek­ben előljárai...” Titusz 3,8 b. SZÜLETÉS Tuula Pohjalainen-Vinko finn lel­késznőnek és Antii Vinko mérnöknek 1992. március 23-én OSKARI nevű kisfiúk született. A család jelenlegi cí­me: Kaakkoispolku 3 H 31, SF-06400 Porvoo. HALÁLOZÁS Özv. Pálffy Mihályné a volt sárszent- miklósi lelkész özvegye, 1992. április 22-én elhunyt. Nyugodjék békében. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1992. május 17. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. német istentisztelet; de: 11. (úrv.) konfirmáció: Szebik Imre és Balicza Iván; du. 6. dr. Széchey Béla II. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós II. Modor! u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor Pesthidegkút, II. Bát­hory u. 7. de. fél 11. Csillaghegy, Dl. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László Óbuda, ül. Dévai Biró M. tér. de. 10. Zászkaliczky Pál Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly de. 11. (úrv.) Brebovszky Éva, du. 6. Brebovszky Éva VII. Gorkij fasor 17. de. 11. (úrv.) Gáncs Aladár du. 6. szeretetvendég- ség. VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Ker­tész Géza VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlo­vák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. Vili. Vajda Péter u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál KAbánya X, Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás X. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos Kelenföld XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Zsigmondy Árpád; de. 11. (úrv.) Mis- sura Tibor; du. 6. MIssura Tibor XI. Német­völgyi út 138. de. 9. Missura Tibor Budahegy- vidék, XU. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József de. 11. (úrv.) Takács József du. fél 7. Kőszeghy Tamás XDI. Kassák La­jos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lajos XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László Újpalota XV. Hártyán köz du. 5. ökumenikus istentisztelet Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály XVI. Hősök tere de. 10. Kamer Ágoston Cinkota XVI. Kultúrház u. de. fél 11. Szalay Tamás Má­tyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Ferenczy Zoltán Rákoscsaba XVII. Péceli út 146. de. 9 Detre János Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. Ferenczy Zoltán Rá­kosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Detre János Pestszentlőrinc XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán Pestszentimre, XVm. Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán Kispest, XIX. Bajcsy Zs. tér de. 10. Széli Bulcsú XIX. Kispest, Wekerle-telep de. 8. Széli Bulcsú Pestszenterzsébet XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Győri János Sámuel Csepel XXL Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György Budafok XXII. Játék u. 16. de. 11. Rozsé István Tö­rökbálint Szt. István út de. 9. Rozsé István. HÚSVÉT UTÁN 4. VASÁRNA­PON az oltárterítő színe: fehér. A dél­előtti istentisztelet oltár előtti igéje: Jel 15, 3-4, az igehirdetés alapigéje: Mt 21, 14-17. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A MAGYAR RÁDIÓBAN. Má­jus 17-én 10.05-kor a Kossuth Rádió középhullámú sávján evangélikus isten­tiszteletet hallhatunk a miskolci temp­lomból. Igét hirdet Sárkány Tibor espe­.... muhi .«atfa­„ B oldogok az irgalmasok!" A FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület evangélikus leányok jelent­kezését várja, akik életüket Krisztus követésében az irgalmasság szolgálatá­ra szentelik. A jelentkezők budapesti otthonunkban (XII. Maros u. 25.) kö­zösségi életformában készülhetnek a diakóniai szolgálatra. Jelentkezni lehet júl. 15-ig Madocsai Miklós lelkész címén: Budapest 1015. Ostrom u. 15. (Tel.: 201-72-10). A jelent­kezéshez mellékelni kell részletes önélet­rajzot, szülői beleegyezést, lelkészi aján­lást és orvosi igazolást egészségügyi, pe­dagógiai munkára való alkalmasságról. Épületgépész-mérnök vízellátás, csatorná­zás gázellátás, központifűtés, padlófűtés ter­vezést vállal. Tel.: 1646-481 Toronyóra-készítés, harangvillamosítás, automatizálás, vagyonvédelmi berendezések felszerelése. Orbán József, Gyomaendrőd, Bocskai u. 31. 5500 Tel.: 67/31-840. Vállaljuk templomtornyok festését, hom­lokzatok felújítását, villámhárítók szerelését és egyéb magasban végzendő munkákat alpi­nista technikával. Juhász János, 2114 Valkó, Béke u. 27. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest VIIÜ. Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (920053/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVARI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Elet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 300 Ft, egy évre 600 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza I

Next

/
Thumbnails
Contents