Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-04-19 / 16. szám
fi j 1 j AZ EURÓPAI PROTESTÁNS NAGYGYŰLÉS LEVELE HÚSVÉT - ÖRÖMHÍR Evangélikus Élet 1992. Április 19. (Folytatás az 1. oldalról) teknek a gyülekezetben és az egyházban viselt közös felelősségéről kell szólni, férfi és nő egyenlőségével, amivel még adósok vagyunk és az Isten népe között tapasztalható hierarchikus magatartás megszüntetéséről. Ez a részvétel nemcsak az egyházban kérdés, hanem a társadalomban is. Ezért az európai egységesítési folyamatban is a munkának az állampolgárok bevonásával történő megosztását követeljük az európai intézményekben is az adminisztratív centralizmus helyett, amely kizárja a hatékony demokratikus ellenőrzést. 10. (e) Nekünk, reformátori egyházaknak kötelességünk örökségünket gyümölcsözőnek megtartani. Egyházaink a reformáció tradíciójában gyökereznek, amely a felvilágosodás hagyományából származik. Nem szabadulhatunk meg a hit és értelem között fennálló feszültségtől. A krisztusi hit hordozza és megvilágítja értelmünket, és megfordítva: az értelem biráló szelleme kíséri a hitet. Ezzel az örökséggel kell a szekularizmus ellentmondásairól folytatott vifaban szembenéznünk. 11. (f) Jézus Krisztus összeköt bennünket Izráellel, Isten választott népével és új szövetségre hív, mint az ő népét a népek között. Urunknak engedelmességgel tartozunk. Ez segít saját nemzeti identitásunk felszabadult meghatározásában is. Határozottan elutasítjuk azt a próbálkozást, hogy a nemzeti nézeteltéréseket vallási alapon igyekezzenek igazolni, ami azokat még élesebbé tenné. Meg kell látnunk a kibontakozásukban akadályozott népek szenvedését, és olyan kultúra létrehozására kell törekednünk, amely lehetővé teszi a konfliktusok erőszakmentes megoldását. Amellett foglalunk állást, hogy az etnikai és nemzeti kisebbségek élethez és a közügyekben való részvételhez való jogát az emberi jog és népjog alapján védjék meg. 12. (g) Az evangélium igazsága arra kötelez, hogy igyekezzünk valamennyi keresztyén egyházzal kapcsolatot létesíteni, ill. elmélyíteni. Ezen az úton még jócskán haladhatnánk előre, de nem kritika nélkül. De tudjuk, hogy az egység útján pusztán a szívélyesség és tolerancia, és anyagi segítség nem elegendő. Ha valóban őszintén fáradozunk az egység érdekében, helyzetünk őszinte, kritikai felmérésére van szükség. Húsvéti evangélium - húsvéti emlékezés Húsvét a legszebb ünnep. - Húsvét a legnehezebb ünnep. - Hús vét a vízválasztó. A legszebb ünnep, a visszatért remény. Üres a sír. Nincsen itt, feltámadott. Idén, most a feltámadás ünnepére készülődve is, nem tudom az okát, de még többször előttem van Kékén András alakja, szép, mégis férfias arca, hallani vélem hangját, mint az elmúlt években oly gyakran. Nehéz elhinni, hogy immár a fiatal felnőtt nemzedéknek is legfeljebb elmosódott gyermekkori emléket jelenthet. ■ Talán azért is élénkebb Húsvét- kor az emlékezés, mert Kékén András, akinek sorsa része századunk egyháztörténetének, hihetetlen erővel hirdette a húsvéti evangéliumot, a legszebbet, a legnehezebbet. Hirdette és élte. 1944-45-ben élete kockáztatásával is mentve üldözötteket, 48-49-ben megdöbbentő természetességgel vállalva a keresztet, 56-57-ben ugyanilyen tér- mészetesen visszatérve ismét az egyházi szolgálatba. 1949-ben, hasonlóan az ideihez, április közepe táján volt Húsvét. Emberek az üres sírnál. Ez volt az igehirdetés vezető vonulata (előtte Nagypénteken: Emberek a kereszt körül). Az igehirdetést hallgatva, mi is ott voltunk az üres sírnál asszonyokkal, tanítványokkal... döntés elé kerültünk, mit hiszünk, milyen hírt viszünk másoknak. Egy héttel a húsvéti evangélium után még egyszer hirdette az igét a Deák téri gyülekezet igazgató lelkésze, hogy azután két évre elnémítsák. A húsvéti evangélium a legszebb, a legnehezebb. És egyre nehezebbé válik. Tudásunk, ismereteink gyarapodásával a Szentírás csodáit meg tudjuk magyarázni, és így minden csodában a lényeg kerül előtérbe: a találkozás Jézus Krisztussal. Mert minden csoda ebből következik. Ragyog az egyedüli megmagyarázhatatlan, a húsvéti evangélium, a feltámadás, a valódi csoda. Hogy nekünk is életünk legyen. Hamis közhely: nincsenek pótolhatatlan emberek. Évszázados távlatban minden kiegyenlítődik, de családban, gyülekezetben, egyházba!^.. szerényebb léptékkel mérve szinte mindenki pótolhatatlan. Halandók vagyunk, bele kell nyugodnunk a hozzánk legközelebb állók elvesztésébe is, de nem pótolhatók. Ne szégyelljük fájdalmunkat, könnyeinket, a húsvéti evangélium vigasztalása, van feltámadás, van örök élet, találkozunk szeretteinkkel. Igényes a szolgálat Kékén András korai, váratlan távozása óta is a Deák téren. Hiánya mégis ma is égető, és nemcsak a gyülekezetben. Érthetően ma még inkább, hiszen az újra megnyílt lehetőségekben kibékíthetetlennek látszó ellentéteket is áthidaló egyházépítő zsenije kiteljesedhetne. Nem tudnám besorolni egyik egyházi irányzatba sem. Kétségkívül liberális gondolkodásúnak volt tekinthető, irodalmi felkészültsége, teljesítménye a legjobb értelemben vett kultúr- protestantizmushoz is közelítette, de úgy vélem, igehirdetései többeket vezettek Jézushoz, mint számos értékes evangélizáció. Példája azt mutatta, hogy a keresztyén életvezetés nemcsak toleranciát, hanem eklekticitást és mindenek felett szeretetet jelent. Nehezen tudnám eldönteni, hogy igehirdetései vagy lelkipásztori tevékenysége hatottak-e jobban? De miért is kellene szembeállítani a lelkészi hivatás két alapvető elemét. A liberális, az eklektikus, a toleráns ember sziklaszilárd volt a húsvéti evangélium tolmácsolásában. Húsvét a legszebb ünnep, vízválasztó. A feltámadásba vetett hit szelektál. A názáreti Jézus közel áll sokakhoz, akik életcélul tűzték ki a szegények, az elesettek gyámolí- tását, akiket Schweitzer Albert, Teréz anya és mások munkássága vonz Jézushoz. Igen, Krisztus követését a szeretet cselekedetei hitelesítik. De Húsvétkor a halálon győzedelmeskedő Urat ünnepeljük, aki nemcsak meghalt bűneinkért, hanem feltámadott megiga- zolásunkért. Erőt vett a halálon, hogy életünk legyen. Nem kirekesztő - hívogató, befogadó, reményt adó a húsvéti evangélium. Fél évszázad ismert fájdalmas társadalmi, egyházi veszteségeinél olykor jelentősebbnek érzem a kárt, amit a korszak azzal okozott, hogy nem engedte érvényesülni a tehetséget, amit Isten embereinek adott. Az elmaradt haszon. Kékén András pályája sem teljesedhetett ki. A csúcson maradt ki hét év, majd alig kétéves teljes értékű gyülekezeti és közegyházi szolgálat után, amely további nagyívű pályát ígért, következett a nehéz alkalmazkodással teli másfél évtized, amikor a társadalomban viszonylag szabadabbá vált a légkör, az egyházban viszont erősödött a diktatúra. - Nem akarok visszamenni Kistarcsára - mondta egy emlékezetes, nehezen kezelhető konfliktus után a lelkész. Kistarcsára nem kellett ismét mennie, de Ura hazahívta. Mi, emberi gondolkodással, összefüggést sejtünk a történések között, a konfliktusok megviselik az ereket. Nem restelljük, hogy még ma is égő a veszteség, de a lelkipásztor által hirdetett húsvéti evangélium őrá is vonatkozik. Emberekre, szolgákra emlékezve Isten dicsőségét hirdetjük. A legszebb, a legnehezebb ünnep, a vízválasztó, a húsvéti evangélium újítsa meg reménységünket, hitünket. Hogy miattunk ne maradjon el haszon. Hogy tudjunk a jövő felé fordulni, az útra figyelni, amelynek a végén minket is hazahív, vár a feltámadás Ura. Frenkl Róbert ni. 13. A megbékélés igéjére első válaszunk a Szentháromság egy Isten dicsérete és a hálaadás. Minden embert hívunk a megbékélés ajándékában való osztozásra. 14. (a) Kérjük az egyházakat: növeljék erőfeszítéseiket az öku- menizmus irányában, hogy az egyház egysége láthatóvá váljon. Mélyítsék el és teijesszék ki a már meglévő kapcsolatokat és keressenek új utakat ott, ahol a közeledés még nehézségbe ütközik. 15. (b) Gyülekezeteink tagjait kéijük: maradjanak meg gyülekezeteikben Isten Igéjébe vetett meg- rendíthetetlen bizalommal. Dolgozzanak és imádkozzanak az egyház megújulásáért, amely a Szentlélek erejéből jön létre. Ne szűnjenek meg a gyengék védelmezői lenni. 16. (o) Minden keresztyént kérünk : tekintsétek feladatotoknak a közjó munkálását. Tegyetek valamit a demokrácia érvényre juttatásáért. Ne vonuljatok vissza a magánéletbe. Vállaljatok felelősséget a gazdasági, politikai és társadalmi életben. Óvjátok a környezetet és kövessetek el mindent egy összeurópai szociális charta kiadása érdekében, ami mindenki számára biztosítja az emberhez méltó életet. 17. Azokkal a bibliai igékkel köszöntünk Benneteket, amelyek a nagygyűlés napjaiban kísértek bennünket: „Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, békülje- tek meg az Istennel!” (2Kor 5,20) „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7) Alighogy megkaptam e húsvéti témát címével együtt, szinte akaratlanul fölhangzott bennem „Áprilisi temetőjárás” című négysorosom. Nem azért, mert éppen április közepén járva érünk el ezidén a feltámadás ünnepéhez, hanem mert az a lüktető hexameterekből összeállt rövid vers híven kifejezte az élők iránt való szeretet felelősségének élményét akkor s ott, a nagyalvók kertjében. íme, a sorok: „Mennyi virág! Kivirulnak újra a sírok is, itt van / ápriüs, éltet lágy sugarával, nyílnak a szegfűk. / Régi igaz szó jár ma fejembe: ha ennyi virágot / hintene ember az ember elé bús élete útján!..." A „régi igaz szó”, mely akkor felidéződött bennem, tudtommal a 18-19. sz. fordulóján munkálkodott neves teológusé, Friedrich Schleiermacheré. O sóhajtotta el kegyes kívánságként: mennyivel boldogabbak lennének az emberek, ha azt a sok virágot, amit szerettük sírjára tesznek, már életükben útjukra hintenék. Vitathatatlanul azért vált híressé, gyakran idézetté ez a mondása, mert mi emberek csaknem mindnyájan kénytelenek vagyunk tapasztalatból igazat adni neki. Utólag okoz fájdalmat az elmulasztott szeretet. A halottak birodalmáról semmi hátrányosat nem olvashatunk ki a mondásból. Sírjainkat szabad felvirágoznunk, fohászkodnunk, könnyet ejtenünk. Hazatérve azonban az élőknek, a még élőknek kellene több virágot hinteni lábuk elé az életúton! Szebb virág viszont nem nyílik az evangéliumnál, a jó hírnél: Jézus él! A húsvéti örömhir elsősorban a Az élőknek mindenkori élőknek szól. A Feltámadott nem papirusztekercset nyomott a 11 apostol kezébe, Pállal egészült ki ez 12-re, hanem az élő szót adta szájukba s ezzel küldte őket az élők közé. Nem árt az evangélium szavának eredeti jelentését észbe vennünk, mert meglehetősen megkopott manapság, meggondolatlanul emlegetjük. Az Újszövetség-fordítása elébe írta Luther 1522-ben: az evangélium annyi, mint jó hír, jó üzenet, jó újság! Példának hozza fel Dávid győzelmét Góliát fölött, melynek hallatára a nép ujjongásba tört ki. Nos, Jézus Krisztus az igazi Dávid, ki bűnt, ördögöt, halált legyőzött s ezért énekelnünk kell! Ne becsüljük le az evangéliumot mint hírt, bár mi mai emberek belefáradtunk a temérdek szóba, talán, már a húsvéti prédikáció sem hangzik a szószékről örvendetes újságként. Pedig mindenképpen jó újság az! Az élőket, a most élőket akaija ujjongásra bírni! Amikor Luther fölismerte az evangélium igazságát, a kegyelemből hit által való megigazulást (s ez már 1513- ban történt), akkor - így vallotta később - „a Paradicsom kapui nyíltak meg előttem!” Vajon ezzel az igazán nagy örömhírrel nem va- gyunk-e ma adósai az élőknek, családunk tagjainak, munkatársainknak, környezetünknek, kortársainknak?! Hová süllyedt el a misz- sziónk? Persze további igazság az is, hogy a Jóhír szép virága mellé le kellene tennünk megigazult életünk nemes virágcsokrát is. Mégpedig ismét csak a ma élők lába elé. Az evangéliumi híradás ugyanis nemcsak ennyi: Jézus él!, hanem ezzel LEVÉL BRAZÍLIÁBÓL A brazil evangélikus egyházunk egyik körzeti gyűlésén felszólalva a témához, hogy kiskorú, konfirmá- latlan gyermekek miként viszonyuljanak az istentiszteleten kialakítandó úrvacsorái gyakorlathoz, ismertettem a finn egyházi élet álláspontját, mely szerint a gyermekek is odatérdelhetnek a szüleikkel együtt az oltárhoz és a lelkész megáldja őket. Az ülést követő szünetben Ráth Károly presbiterünk bemutatott egy finn asszonynak (Inker i H. Guimaräes), ki kerületi titkárként volt jelen és meglepődött, hogy honnan ismerem a finn egyházi életet, de egyben végtelenül megörült annak is, hogy valakivel az anyanyelvén beszélhet itt. Az időnket jól kihasználva megtudtam tőle, hogy brazil férje van és 30 éve él itt, de Penedorban, Säo Pau- lótól mintegy 350 km-re, az egykor finnek által alapított településen élnek rokonai. Ez a hely 150 km-re van Rio de Janeirótól egy 1500 méter magas hegy oldalán és lábánál. Panaszolta, hogy Sada de Pe- nedóban kevés a finn nyelvű isten- tisztelet, mert csak svéd nyelvű skandináv lelkész van itt. Mikor megtudta, hogy a finn egyház Külügyi Hivatalától van hivatalos megbízatásom finn nyelvű istentiszteletek tartására és szolgálatok végzésére, felkért arra, hogy látogassuk meg ezt az elárvult finn kolóniát Penedóban. Jelentve ezt az illetékes brazil püspökömnek is, a kapott címek és telefonok megkönnyítették a kapcsolatteremtést. Mikor erre sor került, nem kis várakozással indultunk neki feleségem és Országh István cserkésztiszt, tb. presbiterünkkel együtt ennek a vállalkozásnak. - Megérkezvén oda, Inkeri Laaksonen asszony volt a vendéglátónk. Jóleső, szívet melengető érzés volt látni a trópusi miliőbe épült házat, ahol szálloda- szérűén kialakítottan sorakoztak fürdőszobákkal ellátottan a vendégszobáink. Lemosva az út porát, már várt egy autós penedói finn őslakos, hogy elvigyen elsősorban is azokhoz az idős emberekhez és családokhoz, akik az esti istentiszteleten nem tudnak koruk és ágy- hozkötöttségük miatt megjelenni. Ezek mind az alapítók közé tartoztak, akik 1929-ben jöttek ki fiatalon Suomiból. Érdekes és emlékezetes volt hallgatni ízes beszédüket s egyben felidézni finn és brazil emlékeiket, benne egy nemzedék hősies küzdelmét, hiszen az ő munkájuk révén született meg a penedói rege és lett valósággá a mai kultúr- táj és üdülővároska. Finn Agen- dám segítségével közel lehetett vinni hozzájuk imádságban, Ige melletti együttlétben, áldásban, az ő életükben oly nagyszerű módon megtapasztalt isteni megsegítő kegyelmet. Este már a Finn Klubban együtt volt pár tucatnyi ember, ahol templomi környezet híján hangulatos gyertyafény mellett fogadott a kolónia vezetősége bennünket. Finn bemutatkozás után istentiszteletet tartottam az együtt lévőknek, ahol az itt született fiatal nemzedék is képviselve volt. Késő estig tartó beszélgetés után egy szép nap emlékével térhettünk pihenőre az említett házban, ahol a kertben éppen akkor nyíltak tömegével a különféle orchideák a fatörzseken, hybiszkuszok, bougen- viliák és más trópusi virágok is. Másnap a reggeliző asztal melletti baráti kiértékelés után körbejártuk a települést. Egyik helyen szép, művészi, finn színes gyertyákat lehetett kapni. Miután ma Pe- nedo művészkolóniával ellátott üdülőhely, sok kis összkomfortos szállodával, szaunával, nagy a hétvégi idegenforgalom és gyógyüdü- lés. - Jártunk egy finn művészházaspár által vezetett finn faliszőnyeg (Ryijy) üzemmel összefüggésben lévő kiállításon, ahol finn technikával, de brazil témájú, modem vonalvezetésű szőnyegek készülnek és meg is vásárolhatók, a Säo Paulo-i skandináv templom oltárképe is itt készült. Ma is ugyanaz a sebes sodrású hegyi patak szeli át ezt a tájat a kertek alján, mely az első esőzéskor a finn mesterek által készült 1929-es fa hidat elsodorta, mert ilyenkor a hegyek lábánál a lapályon a sziklás medrében szinte fo- lyóvá szélesedik. Ezt a pionírok egy szakaszán duzzasztották és áramfejlesztésre is felhasználták. A felső szakaszon egy szép emlékmű örökíti meg gránit alapon, Vilié Virkkilä által alkotottan, a finnek ötven évvel előtti idejöttét. Délnek szálló, egymást szárnyaikkal érintő madarak művészi megformálásával. Fent, a hegyoldal tövében, kies helyen, a patak partján áll'égy tipikus finn gerendaház, mely itt, a penedói finn múzeum otthona. Itt finn iparművészeti alkotások, szobrok, kézimunkák, könyvek, fotó-dokumentum albumok hozzák közel a finn tájat. A múzeum létrehozója, Eva Hilden asszony volt, aki megajándékozott a „Saga de Penedo” c., általa irt könyvvel, mely emléket kíván állítani azok tiszteletére, akik 63 évvel ezelőtt Viipuri környékéről elindulva, egy előors-Uusikallio nevű ember előkészítő munkája után, mintegy hetvenen vették a kezükbe a vándorbotot. Vallásos alapon álló naturalisták, vegetáriánusok voltak, akik keresték a napfényt, szabad levegőt, egészséges életmódot, a szeszesitaltól és az élvezeti cikkektől (kávé) is tartózkodtak. Uusi- kallio itt talált egy eladó birtokot, mely 3500 hektáros volt és ebből erdő 2 hektár volt. Ezt megvették egy egyházi közösségtől, de pénzük csak a vételár egy részére volt, a többit hitelre vettek birtokukba. Ez később sok nehézség forrásává vált. Az első évek óriási erőfeszítései után többen vissza is mentek Suomiba, de jöttek újak is helyettük, szereztek kölcsönöket és kaptak hazulról is pénzeket, de a legtöbb tőke az idejöttek fiatalos munkabírása és az az erő volt, amit a finn „sisunak”, a magyar „szusznak” nevezne. Feltörni a kiélt, évtizedek óta parlagon álló kávéföldeket, azokat beültetni trópusi kultúrnövényekkel, utak nélkül, a legközelebbi város 12 km-re, a vasút 6 km-re esett. Ami akkor esős időben a vörös agyag sárban egy napi út volt, ma 25 perces út csupán. A Rio-Sp. autósztráda ma a közelükben fut, pár évtizede van villany, telefon, csatornázásuk, vezetékes vizük. így felélénkült az idegenforgalom. Lazult az eleinte esküvel fogadott közösségi szellem, így oldottabb lett az együttélés. A fiatalok a szomszéd városban és a riói egyetemen tanulhattak. Vezetőjük úgy szabadult a nyomasztó terhektől, hogy eladta brazil-svájci Geigy gyógyszergyártó cégnek a terület jelentős részét, hogy azon gyógynövényeket termelhessenek. Az egyes családok megkapták a maguk parcellájukat, azokon igen szép hazak épültek. A férfiak jórésze a Geigy cég szolgálatában dolgozott mint munkavezető és mesterember. A konjunktúra csak a háború ideje alatt tartott. Utána a cég eladta a birtokát és azt parcellázták. Közben sok brazil is kedvet kapott az itt való letelepedésre. A fiatalok egyetemet végezve, szétszóródtak Braegyütt: Ő bennem él, én pedig Őbenne élek! Ahogyan a Kiskátéban olvassuk a második hitágazat magyarázatában (egy kissé összevontan): „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az én Uram, aki engem megváltott és magáévá tett, hogy egészen az övé legyek s Neki szolgáljak, mert Ő feltámadott a halálból, él és uralkodik örökké.” Mit jelent ez az evangélium szerint való élet közelebbről? Hosz- szabb elmélkedés helyett inkább néhány példát említek meg. Albert Schweitzer az evangélium titkát „az élet mély tiszteletében” lelte föl s gyakorolta az élők közt önzetlen szolgálatával. Gyógyította a színes afrikaiakat, óvta még az állatokat is. Aki bármely teremtményt értéktelennek tekint, abba a veszélybe kerülhet, hogy felötlik benne az értéktelen ember gondolata is! így vallott s figyelmeztette vele korát, melyben ez a gondolkodás végzetes szerepet játszott. Bodelschwingh a betegeket ápoló Bethel kapujában élete kockáztatásával akadályozta meg, hogy a hatalom emberei azokat kivigyék s mint értékteleneket megöljék. Még a hajuk szála sem görbülhet meg, mondta. Saint-Exupéry, a Kis herceg meséjéről világhírűvé lett francia író 1944-ben légicsatában vesztette el életét. „Nem élni nehéz, hanem szeretni!” Úgy vélte, önmagunkat feladni nehéz. A tiszta keresztyéni szeretet pedig az, amellyel az ember az ellenségben addig keresi a barátot, míg az azzá nem lesz. Húsvét unszol: hirdesd az élőknek, és éld meg előttük az Evangéliumot ! Scholz László zíliában, házasságaik révén is és hivatásuk alapján is asszimilálódtak, de az óhazával való kapcsolatuk azért erős maradt. A penedói rege írónője férjével, ki mérnök ember, elmondja könyvében, hogy tanárnő édesanyja hogyan küzdött az elbrazilosodás ellen. Családjával együtt jónéhányszor vissza- vissszament Suomiba, majd onnan újra Brazíliába. A brazil tájnak a szépsége a zord észak szépségéhez képest más varázzsal bír. Közben a fiuk az egyik ilyen otthoniét alatt, elesett a finn-orosz háborúban. A múzeum mögötti területen járva, Eva Hilden otthonában, mely egy magas földnyelven épült szép finn ház, nagy terasszal körülvéve az ottlétünk alatt nyíló illatos narancsfák, citrus félék, tulipánfák és más trópusi növények övezte táj örök szépségét látva, a fölénk magasodó hegy tövében, szó esett arról, hogy bar az alapító Uusikallio által megálmodott földi paradicsom, úgy ahogyan azt ő megálmodta, megtervezte, nem valósulhatott meg itt ezen a tájon, részben az emberek lelki ellenállása miatt és a nagy erőfeszítések terhei alatt azonnal, de az általuk alapított otthonok tűzhelyei mellett, az általuk ezrével ültetett fák és kertek szépséges pompája között ezek a múló idők ma már emlékké, történelemmé váltak. Többsége az alapítóknak már a finn temetőben pihenik ki fáradalmaikat, de itt hagyták dolgos kezük nyomát ezen a mai kultúrtájon. Szépen írja Eva Hilden könyve záró soraiban: „Ma, amikor házam csendes kertjében sétálok és látom a pazar virágok pompáját, hallom a daloló madarak énekét, belélegzem a tiszta levegőt, szemben a pazarul pompás hegy látványával, fenségével eltelve, felkiáltok: Ez az a megvalósult paradicsom, amit megvalósult reményeink egy napon mégis közel hoztak hozzánk." Az első, félévszázados jubileumi ünnepségre írt költemény gondolatmenete ma is megáll: ötven év úgy múlt el, mint az álmaink folytatása s a hála gondolata szívünkben azok iránt, kik már e meleg föld alatt pihennek, de a mi gyermekeink már e virágzó föd áldását élvezik. Az az álmodozóknak a jutalma, hogy teremthettünk, alkothattunk mindig újat másoknak. És ma már két csillag ragyog a mi szívünkben: Az Északi Sarkcsillag és a Dél Keresztje. Az egyik a honvágyunkra emlékeztet: Finlandia, a másik a hálánkat hirdeti: Brasil. Úgy éreztük, hogy jó volt a testvériséget ápolni és egymás hite által erősödni. E helynek varázsa van, mert Penedóba ma mi is visz- szavágyunk újabb szolgálattételre. Säo Paulo, 1992. március havában Benkö István X i jgg ÄS g| M i
