Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-02-23 / 8. szám
Evangélikus Élet 1992. február 23. Mózes letelepedett Midján földjén. Feleségűi vette Cippórát és gyermeke született Hosszú idő telt el. Közben meghalt a fáraó is, de a nép rabszolgasága nem szűnt meg. Mózes apósa juhait terelgette. Néhány nap eltelt már azóta, hogy elindult hazulról. A juhoknak új legelőre van szükségük. Most megállt egy pillanatra és felnézett a hegyre. Szeme elé emelte a kezét, hogy a nap ne vakítsa el.- Ez hát a Hóreb! - szólt a bárányokhoz. - Itt majd lesz bőven ennivalótok. Fölkapaszkodtak a hegy oldalán és megpihentek. A bárányok is eltikkadtak a forróságban, Mózes is leült egy kőre. Elővette a kulacsát, hogy igyon, de már nem volt egy csepp vize sem. Sebaj - gondolta -, itt aztán bőven lesz forrás. A már szétszéledt juhok hirtelen pánikszerű rohanásba kezdtek. A föld döngött lábuk alatt.- Hát ez meg mi? - kiáltott Mózes, és botját kezébe kapva ment, hogy megnézze, mi is rémitette meg a bárányait. A szikla mögé kerülve, egy égő bokrot látott.- Hát ez volt az? - morogta maga elé. - Ezért még nem kell elszaladni. Nézte a tüzet. Aztán arra lett figyelmes, hogy a bokor nem is ég. Felette égett a levegő. Talán a párolgó illat gyulladt meg. Mózes halORSZÁG - VÁROS ÉTELEK Ország-város játékunknak a végére értünk. Az utolsó keresésnél olyan helyeket kell találnotok a Bibliában - a hely megjelölésével ahol valamilyen étel neve szerepel. Ezeket írjátok ki. Minden jó ételért öt pontot lehet kapni. Beküldési határidő: március 5. A cím: Koczor Tamás 2373 Da- bas-Gyón, Luther u. 14. A lapra vagy borítékra írjátok rá: ÉTELEK! után így alakultak a pontszámok: 642 pontos: Kollár Gábor és Tamás - Dunaegyháza 531 pontos: Kohuth Jolán - Dabas- Gyón 400 pontos: Sinkó Laura - Tét 269 pontos: Soltvadkerti Ifjúsági Kör 191 pontos: Zalán Eszter - Bp. VIII. 141 pontos: Pityer Gabriella - Sopron 127 pontos: Illés Adél - Egy házasd engeleg , 122 pontos: Lukács Livia - Galgaguta GYERMEKEKNEK A I 0 K N K A CSIPKEBOKOR lőtt már ilyesmiről, de saját szemével még nem látta. Közelebb ment. Egyszercsak a nevét hallja a tűzből:- Mózes! Mózes! A hang hatalmas volt, de nem fülsiketítő. Inkább barátságos.- Itt vagyok - felelte Mózes elakadó hangon és legszívesebben elszaladt volna.-Ne jöjj közelebb! - szólt a hang. - Vedd le a sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Mózes kapkodva oldozgatta a saruját. Már ott térdelt a tűz mellett.- Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene - hallotta a hangot. Olyan volt, mintha körbe venné a zengés. Nem is egy helyről jött, hanem mintha a sziklák, a föld, a tűz és az ég együtt szólt volna. Még a szemét is eltakarta Mózes. A hang újra szólt:- Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatok miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállók, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas helyre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hiwi és jébuszi nép helyére. Bizony eljutott hozzám Izrael fiainak segélykiáltása, látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Mózes meg volt hatódva. Hányszor gondolt ö is népére. Hányszor kereste a módját, hogy segítsen rajtuk. De jó, hogy most maga az Isten menti meg őket.- Most azért menj! - szólt az ÚR. - Menj a fáraóhoz, vezesd ki népemet Izrael fiait Egyiptomból! Mózesnek elállt a szívverése. Hogy tudná éppen ő kihozni a népet?- Ki vagyok én - hallotta a saját hangját -, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izrael fiait Egyiptomból?- Bizony én veled leszek — szólt a hang bátorítólag a tűzből. - Hogy tudd majd, hogy én veled leszek, ezért visszatérsz még egy 116 pontos: Benke Zsuzsanna - Ajka 98 pontos: Mészáros Szilvia - Ho- mokbödöge 80 pontos: Bánki Renáta - Várpalota 42 pontos: Rapcsák János - Dabas- Gyón napon ide, erre a hegyre, és itt kfSftea - Békéscsaba 40 pontos: Marthon Ildikó - Bököd 16 pontos: Palányi Ildikó - Nemeskolta 12 pontos: Buthi Endre - Beled Szabó Mihály - Bököd IMÁDSÁG - NEKTEK Farsang idején Voltam a farsangi bálon. Mennyi vidámság, öröm és álarc. Volt, aki tündérnek öltözött, más gombának, volt, aki madárnak vagy boszorkánynak. Én bohóc voltam. Anyáék egész éjjel a jelmezemet készítették. Piros orrom volt ping-pong labdából. Egyik felem zöld volt, a másik sárga. Jó volt. De jó volt levenni is. Egy óráig bohóc voltam, most újra én vagyok. Szeretnék előtted mindig álarc nélkül állni, hogy az legyek, aki vagyok. Hogy én is úgy legyek magam előtt, ahogy Uram Te látsz engem. íme, a második része a múltkor megkezdett meditációnak. Igyekeztem részekre bontani és megnevezni a részeket, hogy könnyebb legyen hozzá éneket, zenét, képeket válogatni. Persze ez a szakaszolás nem törvényszerű, hiszen - mint látjátok - átfedések is vannak a részek között. Tehát: I. Szembesülés 1-7. n. Sírás 7-11. ÓI. Az új 12-16. IV. Hitvallás 16-22. és V. Győzelem 23-24. Szeretettel ajánlom és küldöm Sági Loncz Péternek. 14. Társakat kértem, társakat, de szenvedést találtam eddig. Úgy fáj a szó, mert úgy érzem, hogy elgyengül a hangom, Úgy fáj a szó, mert azt hiszem, a semmibe sóhajtom. Életet kértem, életet, de zsákutcába kerültem mindig úgy fáj a dal, mert hangszálamra tapadtak a köny- nyek, úgy fáj a dal, mert dallam helyett csak sikolyok jöttek. Szétszakad, hitem szétszakad, szétszakad már végre ez az élet, szétszakadt, látom, szétszakadt, szétszakadt már végre ez az élet. Most jó látni azt, hogy a suttogások is elérnek Téged. Jó látni azt, hogy utam, célom, feladat az élet. 15. „Én nyomorult ember! Ki szabadit meg ebből a halálraítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által!” 16. A szolgálólány elém állt:- Te is közülük való vagy!- Csakúgy mint te: tartatom A kakasra senki sem figyelt. 17. Emelkedj fel, emelkedj fel Kezed tárva, felénk tárva! Emelkedj fel, emelkedj fel Minket áldva, minket áldva! Emelkedj fel, emelkedj fel Megbocsátva, megbocsátva! Emelkedj fel, emelkedj fel Úr Krisztus, Úr Krisztus A keresztfára! 18. A .katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére és elkezdték köszöntem: „Üdvözlégy zsidók királya!” Nádszállal verték a fejét, leköpdösték és térd- hajtással hódoltak előtte. Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, felöltöztették saját ruhájába és kivitték, hogy megfeszítsék.” 19. Ez Isten jósága. A gonoszok gúnyának kiteszi magát, A gyűlölködők közé veti önként magát. Hogy-megmutassa a kegyelem jóságát. Ez Isten ereje. A fegyverek között gyengének mutatja magát, A köpések ellen tétlenné teszi magát, hogy megmutassa a tűrés erejét. Ez Isten szabadsága. A világ rendjébe zárja magát, Katonák kezébe adja magát. Hogy megmutassa a szeretet szabadságát. Ez Isten hatalma. Világi erők alá veti magát, A halálba engedi dobni magát, Hogy megmutassa az élet hatalmát. 20. Golgota hegyén halálod óráján földindulás támadt. Az emberek ajkán megnémult a bizonyságtétel. Megszólaltak hát a kövek. URAM! Engem és mindazokat, akik Téged szívből szeretnek, taníts bizonyságot tennünk megváltó halálodról. Ne kelljen újra a borzalmas földindulásnak megszólalnia! 21. Fáradságos kenyeret ettünk, Mások vérével hűsítettük magunkat, Egyre mocskosabbak lettünk, De így mondtuk jónak sorsunkat. Aztán jött valaki. Mondja, hogy az ő vére lesz hűsítőnk, húsával ingyen táplál minket. De mi magunk akartunk fáradozni. Bőrrel és szögecskékkel vertünk a hátára, Bojtorjánból tettünk rá fejfedőt, Átfúrtuk kezét-lábát akaratlanul Vérével hűsíttettünk, testével tápláltattunk. 22. Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: ...Ellenségeskedést támasztok közötted és az asz- szony között, a te utódod és az ő utóda közt: ő a fejedet tapossa, te a sarkát mardosod. .. .Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 23. Régi harc ez: megmérkőzni a kígyóval, legyőzni, széttaposni a fejét. Vigyázz, a sarkadba mar! Régi harc ez: mindenki védi magát. Ó, jaj, vigyázz, a kígyó! Vadul a sarkadba mar! „Szibéria” - fekete dobozban „Szibéria” egy osztrák szerző - Félix Mitterer - monodrámája. Egyetlen szereplője elejétől a végéig maga áll a színpadon reflektorfényben. A „fekete doboz” a budapesti József Attila Színház alagsori színpada. Fehér márványlépcsők vezetnek lefelé. Vaskos betonoszlopok közé szorított pincehelyiség. Alacsony mennyezet. Alig száz ember fér el benne. Mégsem érzékelhető a helyiség szűkössége. Minden feketére van festve. Fekete doboz. Egyetlen megvilágított fala a színpad. A belépő csak ezt látja. Kórházi ágyat, mellette éjjeliszekrényt világít meg a reflektorfény. Énnyi a díszlet. Minden itt történik. A közönség elfoglalja helyét. Kialszik a fény. Mikor újra kigyulladnak a reflektorok, mankóra támaszkodó idős férfi áll az ágy előtt pizsamában. Többnyire magában beszél, de másokkal is: fiával, menyével, ápolóival, kutyájával, majd képzeletbeli alakokkal. Nem láthatók. Szavukat se hallani. Rövid dobpergés, sistergő hangok választják el egymástól a jeleneteket, a felvonásokat a kialvó fény. A második felvonásban már felhúzott rácsú ágyban ül a beteg. Lábát kilógatja a rácsok között. Végül állig betakarva fekszik. Ekkor már élete és a színdarab is végéhez közelít. Miről van szó? Egy tipikus esetről. Sok-sok öreg ember keserű küzdelméről, elhagyatottságáról, magányáról. - A mankóra támaszkodó beteg hadifogolyként megjárta Szibériát. Túlélte. Hazatérése után egy vállalatnál tisztviselő. Nyugdíjba megy. Felesége meghal. Egyszer elesik. Medencecsontját töri. Úgy ahogy felépül. Fia azonban nem viszi haza. Szeretetotthonban helyezi el. Nem hagyja el magát. Tornagyakorlatokat végez. Jelszavas betétkönyve is erősíti öntudatát. Élvezi, hogy csúszópénzzel lekötelezi a főnővért és ápolóit - egy darabig. Hazamenne. Fia és menye vállalnák is, amennyiben rájuk íratná házát. Ettől tajtékzik. Mindinkább leépül. Amikor dühöng, injekcióval csillapítják. Feljelentést ír a miniszternek. ’’Itt hidegebb van mint Szibériában”. A miniszter meglátogatja. De ezt már csak lázálmában képzeli. Hiába való volt minden erőlködése. A lágert túlélte. Az itthoni „Szibériával” nem tud megküzdeni. A magára maradt és csupán ömagával maradt öreg ember sorsát megrendítő erővel jeleníti meg Bánify György színművész. Másfélórás, magas szintű teljesítményével bizonyítja, hogy csak elméletileg lehet különböztetni előadóművész és színművész között. A kettő egy. A fekete dobozban a nézőközönséget az első pillanattól kezdve szereplővé teszi. Művészetével a színpadot filmfelvevő kamera lencséjévé varázsolja. Lelkünkre, mint befűzött filmszalagra, a mai élet egy szomorú jelensége élesen, premier plánban vetítődik. Nem szabadulhat tőle az ember. Hiszen körülöttünk is élnek ilyen szibériai fagynál is dermesztöbb hidegben élő magános öregek. Hátha én is oka vagyok? Hátha rám is hasonló sors vár? Félünk az öregektől és az öregségtől is. Olykor jobban, mint a haláltól. A monodráma kiváltképpen alkalmas magára maradt emberek belső vívódásainak, kísértéseinek megjelenítésére. A magányosság, az elhagyatottság, az embereknek és saját erőtlenségünknek kiszolgáltatott állapot más, mint az olykor nagyon is nélkülözhetetlen magány csendje. A 23. Zsoltár megfogalmazása szerint „a halál árnyékának völgye”. „Vézna, szánalmas figurává” válik benne az ember, amint Tóth Árpád mondja. A halál árnyékának völgyébe került embert több monodrámájában mutatta meg már Bánify György. Legemlékezetesebb a „Noé galambja” című. Ebben a híres erdélyi memoárírót, Bethlen Miklóst mutatta be keserű bécsi fogsága idején. Széchenyi alakját a döblingi, „zárt osztályon” jelenítette meg. E két nagy magyar szomorú magánya mégis merőben más a most bemutatottnál. A Szibériát járt öreg ember nemcsak magára maradt, hanem önmagával maradt. Teljesen énközpontúvá vált. Magánya dermesztő, jéghideg pokol, mert szíve is kihűlt. Bethlen Miklós és Széchenyi magányában nem maradt önmagával. Nem féltek szembeszállni a magány kísértéseivel. Emberségük elmélyült, meggazdagodott és gazdagítani tudott. Bethlen bécsi börtönében egy csodálatos önéletírás született meg. Széchenyi döblingi magányából villámokat szór az elnyomó hatalmasokra és ál- dásthozó záporfelhőket küld egy elepedt nép életére. Magányukban nemcsak önmagukkal beszéltek. Imádkozó emberek voltak. Nem kell megöregednünk ahhoz, hogy a magányosság nyomasztó érzéseivel és kísértéseivel találkozzunk. Éltünk útja bármikor vezethet a halál árnyékának völgyébe. Ez történt Dáviddal is, aki nemcsak Góliátot győzte le. Győzött a magány kísértései felett is. Nem félt. Miért? Ezt olvassuk 23. zsoltárában: „mert Te velem vagy. Vessződ és botod, vigasztalnak engem.” Ezért kezdi zsoltárát így: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Érdemes még egy böjti énekünket idézni: „Veled én is győzhetek!” Az ének így kezdődik: „A keresztfához megyek.” A Szibériát járt öregember magányosságának könyörtelen színpadi megjelenítése végső soron Jézus szavait húzza alá: „Aki meg akaija tartam életét, elveszti azt. Aki elveszti életét énérettem, megtalálja azt.” (Lk 9,24.) Benczúr László Oskó Lajos útja Orosházától Párizsig Oskó Lajos festőművész orosházi evangélikus család első fiúgyermekeként született 1865. január 28-án és 1922-ben hunyt el Párizsban. Orosháza és Párizs: élete két nagy állomása. De az út, amelyen a csendes alföldi városból eljutott a művészek áhított városába - göröngyös, fárasztó út volt. „.. .Abban az időben Orosházán nem volt négy eleminél magasabb iskola. A kivételesen jól tanuló ifjak részére azonban volt még két osztály, amelyben a rajzra fektettek nagy súlyt. Ezt Lajos is elvégezte” - írta emlékezésében testvérhúga, Hrubán Kálmánná. Oskó Lídia, anyai nagyanyám. - „Az iskola végeztével a „professzor úr” - így nevezték Harsányt Sándor evangélikus segédlelkészt, aki a kétéves tanfolyamot vezette -, felkereste a szorgalmas tanuló szüleit, hogy megkérdezze mi a tervük fiukkal. Javasolta további taníttatását. Lajos szeretett volna gimnáziumba menni, de gimnázium csak Szarvason volt, és szülei visszariadtak a költséges iskoláztatástól. Iparosnak szánták s ő, bár nagyon nehezen, engedelmeskedett... Akkoriban szokás volt a gyerekeket cserébe adni „német szót tanulni”, ezért egy évre őt is Perjámosra adták német iskolába. Mikor hazajött, szabómester édesapja leszerződtette ta- noncnak. Akkoriban divat volt a mellényekre színes tulipánokat és különböző virágmintákat hímezni. Ezeket ő tervezte, szebbnél-szebb mintákat rajzolt: hamarosan Orosházán mindenki olyan „lajbit” akart, amit ö tervezett. A hároméves tanonckodás alatt mindig aranyakat nyert. Ezekkel utazott Budapestre, hogy rajziskolában tanulhasson. Délelőtt szabóságban dolgozott, délután tanult, közben szülei is segélyezték. A nyári szünetet otthon töltötte, az alföldi tájat festette és munkáit pesti képkereskedésbe küldte fel. A vázlatokat kora reggel a földeken készítette. Itt látta meg Justh Zsigmond író egyik kilovaglása közben. Fiatalok voltak, összebarátkoztak. Szülei szentetomyai birtokára meghívta egy aratóünnepre, hogy népviseletbe öltözött munkásairól minél több magyar tárgyú képet fessen. Itt ismerkedhetett meg Munkácsyval, aki később párizsi útját egyengette. „Oskó Lajos, Oskó István fia festészeti tanulmányaink folytatása és befejezése végett jövő hó elején Párizsba utazik Munká- csyhoz...” - írja 1888. július 8-án az Orosházi Hírlap. Századvégi lapok mind többször említik nevét: megfestette Kossuth, Széchenyi, Győry Vilmos, Munkácsy arcképét. Munkácsy és Oskó Lajos között szoros barátság alakult ki. Munkácsy kívánságára, aki a Párizsi Magyar Egylet elnöke volt, őt választották meg jegyzőnek. Szép sikere volt Párizsban, de hazavágyott, francia feleségével ellátogatott Orosházára is. Pesten telepedett meg, László Fülöp Pálma utcai villájában bérelt műtermet. A Párizsban elsajátított égetett kis zománcképek festését akarta itt is bevezetni, hozatott Párizsból megfelelő égetőkemencét. Terve nem vált be, meg nem értéssel, féltékenységgel fogadták. Amikor meghívták a párizsi világkiállításra, az volt a tervük, hogy hazatérésük után Pest környékén, Erzsébetfalván vesznek egy kis villát, mert húga családjának is ott volt már nyaralója. Mégis kint maradtak, talán Munkácsy kívánságára. 1905-ben négy hónapot ismét itthon töltött, de véglegesen nem sikerült hazajönnie. Párizs környékén, Drancyban vettek egy kis kertes villát és ott dolgozott tovább, míg a világháború izgalmai tönkre nem tették gyenge szervezetét. 1922-ben hunyt el. Oskó Lajos élete tipikus művészsors. A tehetség utat tör magának, de az út a többgyermekes orosházi családból a párizsi érvényesülésig, elismerésig - sok mellőzésen, csalódáson, megfeszített munkán át vezetett... Leveleiben, visszaemlékezéseiben nem egyszer emlegette szülővárosa ösztöndíját, mely párizsi útját segítette, vagy Harsányi Sándor evangélikus lelkészt, egykori tanárát, aki Győry Vilmos arcképének megvásárlására biztatta az Orosházi Casinót, indoklásában „nemcsak Győry érdemeire, hanem a fiatal festész jövendő művészi pályájának elősegítésére is hivatkozott”. Oskó Lajos festette meg Kossuth arcképét az orosházi tanácsterem részére. Széchenyi, Deák portréja is jól ismert, ő festette a szentetomyai és a bánfalvi (gádorosi) evangélikus templom oltárképét, Munkácsy arcképét a Párizsi Magyar Egylet részére. Édesanyjáról készült festménye ma is lakásom egyik dísze. Édesanyámról és húgáról készült befejezetlen festményét az ugyancsak orosházi születésű és evangélikus Boldizsár István tervezte befejezni. Az ősszel Széchenyi emlékére Sopronban tartott történészkonferencián találkoztam a Békés megyei és az Orosházi Múzeum vezetőjével s örömmel hallottam tőlük, hogy Oskó Lajos történelmi értékű arcképeit most restaurálták. A szülőföld nem felejtette festőművész fiát. Schelkea Pálma
