Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-12-27 / 52. szám
Evangélikus Elet 57. ÉVFOLYAM 52. SZÁM 1992. DECEMBER 27. KARÁCSONY ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 20 Ft Ez a Gyermek csupán egyet akar: betölteni szívünket... Üres szívet kell a Gyermek elé tárni. Luther ‘ A TARTALOMBÓL ‘ ÉNEKESKÖNYV 161. ÉNEK (MEDITÁCIÓK) KARÁCSONYI KÖZÉLETI TŰNŐDÉS A SEGÍTŐ SZERETET ÁRADÁSA ELVESZETT BIZALOM REMÉNYIK SÁNDOR János evangéliuma összehajolnak Máté, Márk, Lukács, És összedugják tündöklő fejük Bölcső körül, mint a háromkirályok, Rájok a Gyermek glóriája süt. A gyermeké, ki rejtelmesen bár S természetfölöttin fogant a to tt: De fogantatott mégis, született S emberi lényként, tehetetlenül, Babusgatásra várón ott piheg. A gyermek, a nő örök anya-álma, Szív-alatti sötétből kicsirázott Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa Sugárkörébe. Bús állati pára lebeg körötte: a föld gőz-köre. A dicsfény e bús köddel küszködik. Angyal-ének, csillagfény, pásztorok S induló végtelen karácsonyok, Vad világban végtelen örömök Lobognak, zengnek - mégis köd a köd. S mindez olyan nyomorán emberi S még az angyalok Jóakarata, Még az is emberi és mostoha. De János messze áll és egyedül. Nem tud gyermekről és nem tud anyáról, Nem születésről, nem fogantatásról, Csillag, csecsemő, angyalok kara, Jászol, jászol-szag -, József, Mária, Rongy és pólya, királyok, pásztorok, Induló végtelen karácsonyok: Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem Kihull az ő külön történetéből, Kihull mindez, és mindez idegen, Apró, földízű, emberi dolog. Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok! János, evangélista, negyedik, Külön áll, világvégén valahol, Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény fölé hajol. És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélységek fölé, Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord katlanokban Visszhangosan, eget-földet-verőn, Hogy megrendül a Mindenség szíve Kezdetben vala az Ige. S az Ige testté lön. »• .gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az | szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9) PÜSPÖKEINK KARÁCSONYI PÁSZTORLEVELE Karácsony ünnepének közeledtével örömmel és hálaadással köszöntjük egyházunk hívő népét, lelkészeinket s gyülekezeteinket. Öröm csendült fel Isten küldötteinek ajkán, amikor a Megtartó születését tudtul adták a világnak. Örült Mária és József, az isteni küldetés engedelmes megvalósítói, örültek a pásztorok, amikor a jászolbölcső mellett megálltak s látták a gyermek Jézusban az isteni ígéretek beteljesedését. Töltse be ez az öröm ma is mindnyájunk szívét! örülünk - egy örömötfelejtett világban -, hogy gyülekezeteink ebben az esztendőben is hívogattak az evangélium hirdetésével, biztattak s bátorítottak új feltételek mellett az élet vállalására és a közösség szolgálatára, örülünk óvodáink, hat gimnáziumunk és a győri általános iskola tudást átadó, személyiséget formáló és hitet ébresztő, nevelő munkájának. Örülünk, hogy egyházunk szeretetszolgálatával segít a társadalom peremére szorultak, az egyedül élők és hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában, örülünk, hogy a templom falain kívül rádióban és televízióban is megszólalhatnak az életboldogító igék. Fájdalommal tölt el bennünket, hogy a déli szomszéd országban háború dúl, emberéletek esnek áldozatul, pótolhatatlan értékek pusztulnak, s családok ezrei kényszerülnek elhagyni otthonaikat, vállalva a menekültek félelemteli sorsát. Fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket, hogy társadalmunkban a véleménykülönbségek ellentétekké nehezülnek, az elvi szembenállás ellenségeskedéssé torzul. Tudjuk, hogy sokak karácsonyi örömét beárnyékolja a családfő munkahelyvesztése vagy szerényebb anyagi lehetőségeik mindennapos gondja. Sokan ezen az ünnepen is egyedül gyújtanak gyertyát. Másoknál hiányzik valaki, aki tavaly még köztük volt. Megtartó született... Ezt éneklik ma szerte a világon templomok meghitt hangulatában, hogy a gyűlölet tűzet a szeretet melege oltsa ki, hogy bizonytalanságunkat a Belé vetett bizalom váltsa fel, hogy egyedüllétünk szomorúságát az Ö jelenléte oszlassa el, hogy hétköznapi kérdéseinkben is merjünk Hozzá kiáltani, bogy múlandóságunk felett őrködjék ö maga, a Megfeszített és örökké Élő. Jézus Krisztus, Megtartó Urunk közösségében megélt áldott s örömteli karácsonyi ünnepet kívánunk minden Testvérünknek! Budapest, 1992 karácsony hava Szebik Imre sk. Dr. Harmati Béla sk. az Északi Egyházkerület a Déli Egyházkerület püspöke püspöke KARÁCSONYI ÚTMUTATÁS Korunkról sokszor szólunk úgy, mint a tájékoztatás, az információ áradatának századáról. Naponta zúdul ránk újságból, rádióból, televízióból. Kicsiny faluvá zsugorodik Európa, sőt az egész világ is, ahol szinte mindenki, akit megcsap ez az áradat, hamar megtud mindent a szomszédról, meg a távoli országokról is, akár viszályról vagy szerencséről, balesetről, háborúról vagy örömről legyen is szó. A karácsonyi evangélium szava tájékoztatás a betlehemi gyermek születéséről, a Megváltó érkezéséről: „...Istenünk könyörülő irgalmáért... meglátogat minket a felkelő fény a magasságból...” (Lukács 1,78). Nincs még egy ünnepünk, amelyik ennyire elkopottá vált volna a reklám, a kereskedelmi forgalom, a haszon útvesztőjében! Láttam üzletet Amerikában, amelyik arra volt büszke, hogy egész éven át, szezontól függetlenül kínálta a karácsonyi kellékeket különféle népek és kultúrák romantikus elképzelései szerint „Nálunk non-stop a karácsony!” üzletfelirattal. Japánban, ahol a lakosság számához képest arányosan csak törpe kisebbség a keresztyénség, az áruházakban Tokióban novembertől hallani a „Csendes éj, szentséges éj...” dallamát. A vegyes vallású Szingapúrban a főutcát telerakják feldíszített fenyőfákkal, pedig a nagy ázsiai világvallások képviselői, buddhisták, hinduk, mohamedánok többen vannak, mint az egyháztagok. Karácsony, Krisztus születésének híre azonban több mint tájékoztatás, egy hír a sok között, nemcsak információ, hanem útmutatás, azaz orientáció. Ebben a szóban, orientáció, útmutatás, benne van az „oriens”, azaz kelet égtája, ahol a nap kél és régi jelképes értelem húzódik meg a mögött a gyakorlat mögött, hogy a templomok szentélyei kelet felé épülnek. Információból orientáció, hideg, tényszerű tájékoztatásból útmutatás, Krisztusra mutatás a karácsony. Az előbb idézett lukácsi ige, Keresztelő János apjának, Zakariás papnak énekéből úgy folytatódik a „felkelő fényről”, .. .„hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára”. Arra az útmutatásra van szükségünk, amelyik éhségről és nélkülözésről, háborúról és gyűlölködésről szóló napi hírek között a szeretet és megbocsátás útjára világit, amelyik ráigazítja lábunkat a békesség késkeny útjára. Bizony nem ér semmit, ha csak „megtartjuk” karácsonyt, mint szokást, mint ünnepet, mint külsőséget és Jézus igéje nem mozgósít, nem indít útnak úgy ahogyan a betlehemi pásztorokról jegyezte föl az evangélium: „Menjünk el egészen Betlehemig és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr!” Kérdezheti valaki, mit tehetek én, a magam kicsiny erejével ezen a karácsonyon, amikor fegyverek dörögnek Boszniában és másutt is a világban, amikor tízezrek éheznek Szomáliában és halnak meg és amikor e világ szegényei egyre szegényebbek lesznek. Az egész világ gondja: a távoli országok iszonyú problémái bizonyosan nincsenek a hatalmunkban. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy 1992 karácsonyán legalább egy emberen a közelünkben tudunk segíteni. Tökéletes világot nem tudunk teremteni magunk körül, de lehet és Jézus követésében megkísérelhető, hogy magunk körül egy kevésbé rosszat alakítsunk ki. A harag, a gyűlölet sötétségében élőknek szeretettel tudunk utat mutatni és nekünk kell elkezdeni a megbocsátást feltételek nélkül. A halál árnyékában bénító' reménytelenségünket feloldhatja az örök élet jézusi ígérete. És milyen nehéz újra és újra ráigazodnunk a békesség útjára! Segítsünk legalább egy emberen, aki mellettünk szükséget lát és kenyérre éhes és bocsássunk meg legalább egynek, aki ellenünk vétett. Ezek a cselekedetek nem lesznek bizonyára elsőoldalas információk a lapokban, de lehetnek szeretetet és békességet jelentő útmutatások. Dr. Harmati Béla Az Európai Evangélikus Egyházak Konferenciája Rigában Régi hagyomány a Lutheránus Világszövetségben, hogy az európai evangélikus egyházak képviselői három évenként találkoznak közös kérdéseik megbeszélésére. Az elmúlt három esztendő politikai, társadalmi és gazdasági változásai különösen indokolták a konferencia egybehívását. A helyszín kiválasztása sem volt véletlen. Lettországban ötven éven át nem tarthattak nemzetközi egyházi konferenciát. Ez volt az első lehetőség az ország függetlenségének kikiáltása után, hogy a közel félmilliós evangélikus egyház vezetősége otthont adott az európai testvéregyházak képviselőinek küldetésük jobb betöltésének megbeszélésére. Érthető volt az öröm, amit jelzett a hétköznap este tartott nyitó istentisztelet nagy létszámú gyülekezete a hatalmas rigai dómtemplomban, kicsendült az énekkar szolgálatából és kifejezésre jutott K. Gailitis lett érsek igehirdetéséből. Függetlenségük kivívása szabadságukat biztosítja, s így az egyházak is korlátozás és ellenőrzés nélkül végezhetik szolgálatukat Nagy a lelki érdeklődés, ezres nagyságrendben kérik a felnőttek keresztelésüket és konfirmációi megáldásukat. Halottnak nyilvánított gyülekezetek támadnak fel és töltik meg templomaikat. Pályájukat kényszerítő körülmények között elhagyó lelkészek térnek vissza az evangélium szolgálatába. A teológiai szemináriumban 140 hallgató kérte felvételét, s már ez évben egyetemi rangú fakultásként működik a fővárosban. Korábban emigrált lelkészek vállaltak teológiai tanárságot a színvonal biztosítása érdekében A haló poraiból föltámadó főnixmadár élni akarását mutatja a lett testvéregyház élete. (Annál fájdalmasabban érintett a szomorú hír e cikk írása közben, hogy Gailitis lett érsek autóbaleset következtében 56 éves korában váratlanul elhunyt. Érsek testvérünk a kelet-európai egyházak képviseletében az egyik alelnöki tisztet is betöltötte a lutheránusok nagy családjában. Urunk legyen családja és egyháza mély gyászában egyetlen vigasztalójuk!) A 38 egyház képviseletében megjelent 85 résztvevő „evangélikus hozzájárulás Európa átalakításához” fő téma jegyében tárgyalta öreg földrészünk aktuális gondjait és az ebből adódó feladatokat. Gunnar Staalsett, az LVSZ főtitkára főelőadásában arról szólt, hogy az evangélikus egyházaknak nem kisebb a küldetésük, mint Európa humánus arculatának kialakításában való részvétel, ahol a versengés uralkodó kultúrájával szemben a „kegyelem ellenkultúráját” kell meghirdetniük. A Miatyánk kérései alapján hangzottak önvizsgálatra és vitára indító előadások: Jöjjön el a te országod (G. Staalsett); Legyen meg a te akaratod (Jens Holger Schjoering dán prof.); És bocsásd meg a mi vétkeinket (D. Knall bécsi püspök). Ez utóbbi külön hangsúlyt helyezett a megbékélés és kiengesztelő- dés időszerű üzenetére. Ha az egyházak nem tudják odaélni az átalakulás vajúdásában fájdalmakat és feszültségeket hordozó társadalom elé a megbocsátás tényét, önmagukat teszik hiteltvesztetté, s ezzel az evangélium értékének terjedését akadályozzák. A remény adott. A megtérésnek Isten házán, az egyházon kell elkezdődnie. A csoportmunkában a részlet- kérdések kibontására került sor: szegények és gazdagok, menekültek otthontalansága, információ- áramoltatás, Európaház és az egyházak, állam és egyház viszonya. Köszöntötte a konferenciát Val- dis Birkals Lettország alelnöke, és az európai katolikus püspökök nevében H. Brandenburg svéd római katolikus püspök - meleg testvéri szavakkal. A feszített munkatempót jelezte, hogy a reggel 8-tól este fél 10-ig tartó előadások és megbeszélések is szinte kevésnek bizonyultak a kitűzött munkaprogram elvégzésére. Görög Tibor Európa-titkár jó szervezőnek bizonyult ezúttal is. Kiemelt hangsúly esett az ökume- nére, melyet Staalsett főtitkárunk nem lehetséges, hanem lényeges feladatnak jelölt meg az egyházban. Az evangélikusokat külön is kötelezi „hidszerepük” a felekezetek között. Jean Fischer, az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára jelenlétével és előadásával tette fontossá áz egyházak együttműködését az evangélium hitele és terjedése érdekében, (...hogy elhiggye a világ, hogy te küldté engem. Jn 17,21.) A konferencia záróistentisztelete - melyet az ifjúsági küldöttek szerveztek - köztük Pángyánszky Ágnes teológiai hallgatónk - abban a volt anglikán templomban ment végbe, amelyet a korábbi 50 év alatt egyetemista disco-vá alakítottak, s most visszakapta az evangélikus egyház, hogy benne egyetemisták lelkigondozását végezze egy amerikai evangélikus lelkész segítségével. Az oltár és a szószék, valamint az orgona még hiányzik, de a Lélek már munkálkodik. Szívből kívánjuk, hogy minél erősebb fuvallata átjárja Európa valamennyi egyházát. Szebik Imre
