Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-20 / 38. szám

Zsinati Híradó 1992. szeptember 20.­Paritás mint alapfogalom Hozzászólás a Zsinat Elnöksége kérésére - a paritás kérdéséhez Behívott zsinati póttagok bemutatkozása Az idegen szavak szótára sze­rint a paritás latin szó, négy terü­leten használja a magyar nyelv: 1. általánosságban, 2. a közgaz­dasági nyelvben, 3. kereskedelmi nyelvben, 4. a tudományos fizi­kában. - ad 1. Általánosságban egyenlőséget, azonosságot jelent, két érték megegyezését, egyenlő arányt, ad 2. A közgazdasági nyelvben névérték és forgalmi ér­ték egybeesésének jelölésére használják, például valuta-pari­tás. ad 3. A kereskedelmi nyelv­ben szállítási költségek megosz­tására vonatkozó megállapítás, amely tisztázza, hogy mely vasú­ti vagy hajóállomási, vagy föld­rajzi pontig terhelik az eladót ill. vevőt kötelességek, ad 4. A fizika tudományában a quantum elpié- let használatával kapcsolatos a kifejezés. Jelzői (-os) formában is ismeretes a szó, pl. beszélnek pa­ritáson alapuló megegyezésről, amelyben mindkét felet egyfor­mán terhelnek kötelességek, vagy számukra egyaránt előnyös megegyezések. Az Idegen Sza­vak Szótára a paritás kifejezést egyházi szóhasználatra nem em­líti. Ez egy bizonyos definíciós szabadságot engedélyez nekünk, mert használatát közös meg­egyezéssel határozhatjuk meg. A paritás kifejezés lelkészi és nem-lelkészi elem szerepével kapcsolatosan használjuk, t.i., hogy a vezetésben és egyházkor­mányzásban különböző szinte­ken milyen mértékben és milyen hatáskörrel vannak jelen lelké­szek és nem-lelkészek. A Zsinat és a Zsinat Elnöksége kívánságá­ra két bizottság tárgyalja alapfo­galomként a paritás kérdését: a Teológiai Bizottság és a Struktu­rális Bizottság. Mivel már nin­csen mód a Teológiai Bizottság előzetes összehívására, így a TB elnöke fejtheti ki mondanivaló­ját. A TB már 1991 őszén foglal­kozott a kérdéssel, de mint a megállapított prioritásokhoz nem tartozót, csak ismertette ál­láspontját, de semmiféle javasla­tot nem tett. A paritás kérdése nem tartozik elsőrenden a teológia témaköré­be, legfeljebb csak annyiban, hogy a teológia tudatosan elha­tárolja magát valami fajta „dog­ma-alkotástól” ebben az ügyben és szekundér jellegűnek minősíti, mint mindent az egyházban, ami nem direkt módon kapcsolatos az evangélium hirdetésével. A jó struktúrához természetesnek tartja, hogy a helyi vagy regioná­lis egyház megfelelő medret ás igehirdetésének, szeretetszolgá­latának, genuin funkcióinak. A paritás elve nem csupán pri- mér nem lehet, hanem öncélú sem, ezért a paritás elvének bár­miféle erőszakolása helytelen. Ma funkcionálisan gondolko­zunk az ekkleziológiában is, ami azt jelenti, hogy az jó, ami az egyházi funkciót elősegíti és erő­síti. (A CA is így fogalmazott: „hogy erre a hitre eljussanak, azért rendelte az egyházi hiva­talt...”) Az MEE-ben a paritás egy­házkormányzati elv és gyakor­lat, ami magyar viszonyok kö­zött, magyar történelmi háttéren a különböző testvér-felekezete- ket figyelembe véve alakult ki, vált be és ismét kívánatos. Nem ignorálható, nem bagatellizálha­tó, de nem is abszolutizálható, mint ami az egyetlen lehetséges struktúra. Meg kell állapíta­nunk, ilyen is van, ez is lehetsé­ges, az MEE-ben valószínűleg ez a legmegfelelőbb. A paritást nem lehet a Szentí­rásból kihámozni (ÓSz: Mózes és Áron, ÚSz: Jézus kettesével küldi ki tanítványait, 1. Kor: 12, a tanítói levelek). A Szentírásból ismert struktúrák nem utánoz­hatok, nem tehetők kötelezővé, nem alkalmazhatók egyedül is­mert bibliai modellként. A paritást nem lehet a refor­mációból sem levezetni, mert a reformáció nyomában többféle struktúra alakult ki és a viszo­nyok is ma egészen mások. Mint ahogyan a foglalkozások száma megnövekedett, az egyház funk­ciói is differenciálódtak. A paritást nem lehet - a világ lutheranizmusát ismerve - test­vér-egyházakról másolni, mert a világ mai evangélikusságát strukturálisan éppen az jellemzi, hogy a helyi viszonyoknak meg­felelően erősen pluriform. A paritás kérdésében a ma­gyar hagyományokra kell utal­ni; pl. ta Habsburg elnyomás alatt a nemesek közül kikerülő nem-lelkészi egyházi vezetők többet tehettek egyházunk érde­kében, mint a lelkészek. Ennek csaknem fordítottja volt az a helyzet, ami 1952 után jellemezte egyházi életünket... Hogy mi kívánatos a paritás megnyugtató elérése érdekében, ahhoz különböző szinten kellene végiggondolni az egyházkor­mányzásban a konkrét teendő­ket. Ha van egy bizonyos paritás, úgy egyensúly jöhet létre a veze­tésben, rendszeres kölcsönös se­gítés és kontroll. Ha nincs pari­tás, úgy két lehetséges eset áll fenn: 1.) ha a lelkész vezetés mu­tatkozik erősebbnek, úgy a kleri- kalizmus fenyeget, 2.) ha a nem­lelkész vezetés erősebb, úgy a lai- cizálódás folyamata következik be nemcsak az arányokat, ha­nem esetleg a szakértelem hiá­nyát illetően is. Tisztáznunk kell, mik a csak lelkészi feladatok (a rite vocatus et ordinatus, a lelkész szolgálatá­val kapcsolatban). Lehet-e a hi­télettel kapcsolatban szakértő­nek tartani csak a lelkészt? Vannak csak nem-lelkészi fel­adatok: anyagi ügyek kezelése, építkezés vezetése, speciális ad­minisztratív ügyek, stb. Kérdés, hogy a lelkésznek ezekbé semmi beleszólása nem lehet? Természetesen mindkét oldal­ról visszaélések lehetségesek. A lelkész részéről, ha az utolsó szót minden tanácskozás és ta­nácskérés nélkül magának igény­li. A nem-lelkész részéről: ha nem veszi figyelembe a lelkész mint teljes idejű munkás szakér­telmét, tapasztalatát és bizonyos elvek érdekében feláldozza a va­lóságot. Ma valószínűleg azért került elő a paritás elve, annak tisztázá­sa, mert a szocializmus alatt el- paposodott az egyház (orthodox egyházi modell volt ez a marxiz­musban, ez az álarc ránőtt a pro­testáns lelkészi vezetőkre is, pl. püspök-elnöki titulus s az egyház klerikalizálódott). Talán ennek ellenhatására követelik a nem- lelkészi elem tagjai régi jogaikat ma, évszázadokon át gyakorolt funkcióikat és szolgálatra jelent­keznek. Egy bizonyos ingamoz­gás ez. A paritás beálltával meg­szűnhetnék ez az ingamozgás és egy (bizonyos) egyensúlyi álla­pot alakulhatna la. Fontos a kérdés esetleges rész­letes tárgyalásánál, hogy itt nem ellenfelekről, különösen nem el­lenségekről, de nem is verseny­társakról van szó, hanem munka­társakról, akik segíthetnek egy­máson, kiegészíthetik egymást, s ha szükséges, az ügy vitele és az egyház vezetése érdekében kont­rollálhatják is egymást. Négy megjegyzés: 1. A vezetést tanulni kell min­denkinek, mint ma bármit... Ré­gebben volt protestáns teológiá­kon is a gyakorlati teológia kere­tében egy tárgy: a gubemetika, egyházkormányzástan. Ma ez el­sorvadt. A „világi”, nem-lelkész jellegű vezetőnek szintén tanul­nia kellene a vezetést. Csak azért, mert nem-lelkész jellegű, még nem szakértő mindenben. 2. Kérdés, hogy a nem egyházi területen ma kialakult manager- képzés és képlet minden további nélkül áttehető-e az egyház életé­re. Angol területen különbséget tesznek egyházi világszerveze­tekben a general secretary és az executive secretary között. Meg­gondolandó disztinkció. 3. Egyes gyűléseken (angol­szász terminológiát használva LWF, WCC) a co-chairmanship- rendszer működik az ülés válta­kozó levezetésének formájaként. Ezt rendszerint a bilaterális dialó­gusoknál használják, már a mul­tilaterális dialógusoknál inkább a teljes prezidiumokból kerül ki váltakozva a levezető-elnök. 4. Semmilyen arányokhoz ra­gaszkodó modellt nem lehet kényszerzubbony-szerűen hasz­nálni. Az egyházban ma a szakér­tők rovására az arányok hangsú­lyozása sok rossz tapasztalatot is mutat (nők, fiatalok, lelkészek nem-lelkészek aránya stb.). A paritás elvének és gyakorla­tának tisztázásához nem csupán jogászokat, egyháztörténészeket és teológusokat kellene megkér­dezni, hanem közvéleménykuta- tás-szerűen híveink szándékát is. Dr. Hafenscher Károly Zsinati részvétel Döbbenten, értetlenül és szomorúan tapasztal­tuk, s adjuk tudtul, hogy augusztus 30-án, vasár­nap, egyetlen ülésen sem volt határozatképes a Zsinat. Ez azt jelenti, hogy a 73 tag közül 49-nél kevesebben voltak jelen, vagyis nem érte el a hatá­rozatképességhez szükséges kétharmadot. Három régi evangélikus gimnázium újbóli megnyitása volt azon a napon, de a magyarázat sem nem kielégítő, sem nem megnyugtató. Az embert próbáló és gyötrő hőségben ennek ellenére, az eddig eltelt idő legizgalmasabb és egyik legszínvonalasabb vitáját foljatatta a Zsinat. Az eszmecsere az egyházkormányzati szintekről és az esetleges területi rendezésről kezdődött el. A vitát folytatni kell, döntéshozatalra még nincs lehetőség, -ennyiben a határozatképtelenség nem lehetetlení- tette a munkát. Tiszteletreméltó volt a jelenlevők hozzáállása és részvétele, figyelme és fegyelme. Egyházunk zsinata több mint egy éve ülésezik: augusztus végén már a hatodik ülésszakra került sor. Elég hosszú idő, hogy a kívülállók úgy érezzék, a Zsinat a maga külön életét éli. Elég hosszú idő ahhoz, hogy - a szabadság és a szabad idő terhére vagy a sok más elvégzendő munka kárára kiszakí­tott lekötöttség miatt is, - megmutatkozzanak a kifáradás jelei. Esetleg egyre nehezebb rászánni a pihenés óráit és venni a fáradságot a részvételre. Elég hosszú ahhoz, hogy számot vessen minden - akár elháríthatatlan, akár más okból - távolmara­dó, képes-e úgy résztvenni, ahogyan megválasztói­nak elvárása és a Zsinati munka súlya megkívánja. Küldötteik megválasztásával nem fejeződik be a Mint a Pest-megyei Egyház­megye zsinati póttagja vettem részt zsinatunk 6. ülésszakán. Póttagként, de mégsem kezdő­ként, hiszen tagja voltam a Zsi­nat előkészítő bizottságának és akkor a zsinat teljes anyagával megismerkedhettem. Azóta is részt vállaltam a 3. számú „Al­kotmány, struktúra” szakbizott­ság törvényt előkészítő munkájá­ban. Külön örömömre szolgált, hogy e háromnapos ülésszakon éppen ennek a szakbizottságnak előkészített anyagát tárgyalta a Zsinat. Ez az aktív részvételt méginkább lehetővé tette szá­momra. Örültem annak is, hogy a Zsi­nat újabb rész-törvényeket fogal­mazott meg. Nem ért váratlanul a megoldás keresésében tapasz­talt néha szenvedélyes vélemé­nyütköztetés a részletek aprólé­kosnak tűnő, fáradságos kimun­kálása. Úgy éreztem, hogy a Zsi­nat tagjai többségének megvan a szükséges türelme a legjobbnak látszó megoldás kereséséhez. Azokkal tartok, akik a Zsinat munkáját gyorsítani kívánják. Erre szeretném kérni e helyen is a Zsinat Elnökségét és tagjait. Tudom, hogy többségükben ed­dig is szívesen áldoztak idejük­ből, energiájukból. Élvezzen a Zsinat tagjainak sokféle feladata között prioritást, elsőbbséget a zsinati munka! Bárdossy Tibor Magyarázatot keresünk arra, hogy miért van közöttünk ilyen sok széthúzás, vádaskodás, gán- csoskodás. Miért nem tudunk iga­zán örülni sem a visszakapott sza­badságnak? Miért nem tudunk él­ni a ránk szakadt lehetőségekkel? Miért csak mást okolunk minden bajunkért? Miért várjuk, hogy kö­rülöttünk jobbá legyen a világ, ha ■mi nem tudunk megváltozni, meg­újulni? Hitem szerint ebben a közép­európai zűrzavarban az a nép tud talpra állni, áldások hordozójává és isteni erők közvetítőjévé válni, amelyik lélekben meg tud újulni, meg tud térni. Milyen jó lenne, ha Isten az Ő újjá teremtő munkáját a mi egyházunkban is el tudná kez­deni és ki tudná teljesíteni. A Zsinat mostani ülésszaka fő­ként szervezeti kérdésekkel foglal­kozik, ilyen törvényeket alkot. Szinte hallom kedves fiatal, hivő testvéreim véleményét: nem ez az Egyház feladata, ez csak üresjárat, pótcselekvés. Én a Zsinatot olyan lehetőségnek érzem, amely az oly nagyon szükséges lelki megújulás szervezeti-anyagi feltételeit szol­gálhatja. Csakis ilyen céllal lehet értelme és létjogosultsága. Sok lel­kes munkatárs dolgozik a törvé­nyek előkészítésén az ülésszakok közti hónapokban. Imádkozzunk azért, hogy áldja meg az Úr az ő munkájukat és mindnyájunk igye­kezetét, hogy ne legyen hiábavaló a mi fáradozásunk, ne váljék pótcse­lekvéssé a Zsinat, hanem szolgál­hassa a lelki megújulást, egyházunk és általa Magyarország ébredését. Dr. Győri József Maroknyi gyülekezetből, a Mohács-Magyarbóly-Siklósi Társgyülekezet siklósi tagjából jöttem, a gyülekezet felügyelőjé­nek felesége, négy felnőtt gyer­mek anyja és négy és fél apróság nagyanyja vagyok, amolyan ön­kéntes egyházi munkás; végzett­ségem szerint agrármérnök, fog­lalkozásom szerint egy kis falusi múzeum mindenese. A gyüleke­zeti munkában a stafétát párom nagynéniétől, Simor Erzsiké né­nitől vettem át, aki miután már fiatalon nehéz betegsége miatt diakonissza nem lehetett, saját gyülekezetének lett „belmisszio- náriusa”, megharcolt-megélt hi­tével sokunk hitének erősítője. Ilyen kis gyülekezet tagjaként a zsinat munkájában részt vehet­ni - még ha időszakosan is - nagy megtiszteltetés. Jó látni, hogy a közel 40 fokos melegben, reggel 8-tól este 7-ig tartó ülés- sorozatok alatt mennyi jobbat­akaró lendülettel vitáznak, érvel­nek, fogalmaznak a sokszor nagyatya korú zsinati atyák, s a fáradtság nyomait csak az alag­sorba készített óriás-termoszok­ból elfogyó kávé mennyisége mutatja. „Korszerűbb kereteket a jobb gyülekezeti munka lehetőségé­ért” - így lehetne összefoglalni a célt, amiért ennyi munka fo­lyik. Kérjük minden hittestvé­rünk kitartó imádságát, hogy le­hessen rajta áldás, belőle jó eredmény! Dr. Simor Ferencné ZSINATI SZILÁNKOK küldő testületek részvétele sem. Lehetőséget kelle­ne adniuk, sőt, igényelniük kellene, hogy küldötte­ik beszámoljanak a Zsinatról és a Zsinaton végzett saját munkájukról. Az egyházmegyékben egykor megalakult zsinati bizottságok tanácsolhatnák a küldötteket. A lemondott zsinati tagok és pótta­gok helyére új tagokról kell gondoskodniuk, kü­lönben képviseletük nem biztosított. A Zsinat a maga feszes rendje és szigorú feltételei szerint - olykor talán nehézkesen, mégis - végzi a maga munkáját, de ülései nyilvánosak. Mindenki, külön meghívó, enge­dély és bejelentés nélkül beléphet, és figyelem­mel kísérheti a munkát. Az Evangélikus Élet­ben azért jelennek meg - olykor még a hiva­talos előterjesztés előtt álló - tervezetek is, mert a Zsinat a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata: tájékoztatást adva és véle­ményekre figyelve kívánja döntéseit meghoz­ni. Á zsinati munkával kapcsolatos leveleket megfontolásra eljuttatjuk a zsinati tagokhoz és a szakbizottságokhoz. Fogadja az Olvasó ezt a néhány sort olyan meghívásként, mely egész egyházunknak, min­den evangélikusnak a zsinati részvételre szól, megjelenéssel és véleménynyilvánítással. S imádsággal is, mert nem a saját ügyünkről, nem valamely csoport ügyéről van szó, hanem Isten világraszóló evangéliumának ügyéről kö­zöttünk. Dr. Reuss András a zsinat lelkészi elnöke Bizonyára lehetne jobb, érdekesebb a Zsinati Híradó, de úgy vélem fő feladatának mégis eleget tesz. Egyhá­zunk népe tájékozott a Zsinatról, figyelemmel kísérheti a törvényalkotás nem könnyű folyamatát. Jó lenne ugyanakkor, ha mégis többen élnének az egyházban a Zsinat nyilvánosságával. Jelen ülésszakon is voltak né­hányon, köztük a közmegbecsülésnek örvendő Uzoni László. Az érdeklődők, megfigyelők véleménye is segít­het majd néhány kérdés minél szélesebb körű tisztázá­sában. Vannak nagy pillanatok. Számomra ilyen volt, amikor Sztruhár András zsinati atya kérte, ne szab­ja a Zsinat a közgyűlési tagság feltételéül a konfir­mációt, fogadja el egyszerűen úgy, hogy a nagykorú egyházközségi tagok (nyilvántartás szerint) alkot­ják a közgyűlést. Ami felforrósította a levegőt, az az indoklás volt. A törvényalkotás jogi természeté­ből adódik, hogy ritkán csillan fel a vitában az evangélium, ami hitünk szerint a Zsinatnak is az alapja. Ezúttal a hozzászóló szavai az evangélium üzenetét hordozták. A gyülekezetek közösségében jó néhányon vannak, akik férjükkel, feleségükkel, ba­rátjukkal, rokonukkal kezdtek járni templomba, bibliaórára, bár formailag más felekezethez tartoz­nak. Többen lettek aktív, tehervállaló, szolgálatot ellátó gyülekezeti tagok, valójában evangélikusok. Nemcsak hiba, nemcsak sgeretetlenség, hanem irre­alitás lenne kirekesztésük. Immár lassan megszokta a Zsinat, hogy dr. Ha­fenscher Károly szolgál a legszínvonalasabb előter­jesztésekkel. Ilyen elemzést kaptunk a paritás kér­déséről is. Más kérdés, hogy a vitában heten szólal­tak meg, köztük öt lelkész. Az öt lelkész között há­rom teológiai professzor és egy püspök volt. Esze­rint még semmilyen tekintetben nincs paritás. Demokratikus korszak évtizedei után bizonyára a szakszerűség igénye dominálna. Hangoztatja ma is ezt mindenki, mégis a szavazásoknál érezhető, hogy fontosabbnak érzik a zsinati atyák a tisztességet. Nem mintha szakszerűség és tisztesség nem férne meg jól együtt, egyszerűen a többség számára az a (Folytatás a Zsinati Híradó 1. oldaláról) etikett ill. esztétika szerint nem dolgozik (Lukács címzettje görög előkelő úr!), mert az izzadságsza­gú, és arra való a szolga... Igénk környezetében olvasható Jézusnak ez az utasítása is: ha naponta hét­szer vétkezik ellened ugyanabban és hétszer kér bocsánatot: naponta hétszer bocsáss meg neki... Kettejük viszonyában a szolga nem lehet alany, nem lehet szub­jektum, csak eszköz, még ha beszél is... - de ebben a szolgaságban, alanyhiányban rejlik a (mustár- magnyi, = hegyeket mozgató) hit - a Gazda hatalma, erkölcse, élet­rendje. . Dolgaink tisztázásának folya­matában ne feledjük el tisztázni, ki a Gazda. Újra hivatkoznom kell Lukács szóhasználatára: az Úr szól - az apostolokhoz. Az Úr - a Feltámadott, akié minden hatalom mennyen és földön, akinek adat­tak a halálnak és a pokolnak kul­csai. Lukács szerkesztésében, ami­kor példázatunk apostolainak prioritás, ne lehessen visszaélni a hatáskörökkel, il­letve minél inkább ellenőrizhetők legyenek a döntés­hozók. A diktatúra időszaka után igencsak érthető ez. Ezért kaptak az egyházközségi közgyűlések na­gyobb döntési jogkört. A szakszerűség sem szenved csorbát, ha megfelelő a presbitérium előkészítő tevé­kenysége. Feltehetőleg nem csak nekem jutott eszembe az ülésszak után is - nem a legjobb szájízzel - a dia­kónus lelkészekről folytatott hosszú vita. Pedig ér­dekes módon minden felszólaló pozitívan foglalt ál­lást, méltatta a diakónus lelkészek szolgálatát, en­nek szükségességét. A vitát az váltotta ki, hogy az egyházközség tisztségviselői törvénytervezetben a lelkész megjelölésnél zárójelben fel volt sorolva, hogy egyházközségi..., másod..., helyettes stb. lel­kész, csak éppen a diakónus lelkész maradt ki. En­nek bevételét szorgalmazó javaslat váltotta ki a vi­tát, miután kiderült, hogy az előterjesztők ezt ellen­zik, bár maguk is nagyra becsülik a diakónus lelké­szek szolgálatát. Ha nehezen is, de tisztázódott az ellenkezés oka. Több lelkész véli úgy, hogy nem pontosan szabályozott, nem megfelelően rendezett a kérdés jelenleg az egyházban, a kihagyás eszerint üzenet a jelen helyzetben. Kétségkívül ez is egy módja a nem eléggé tisztázott ügyek exponálásának, mégsem fogadható el, mint módszer. Ami a jelen gyakorlatot illeti van mód több fórumon, a sajtóban is, minden kérdés felvetésére, tisztázására. A jövőt tekintve pedig éppen a zsinati törvényalkotás fel­adata a diakónus lelkészek helyzetének meghatáro­zása. Egyelőre az említett pontban a Zsinat komp­romisszumot fogadott el, elhagyva a zárójeles felso­rolást. A vita egésze, beleértve az ülést követő fo­lyosói diskurzust, nem hagyott kétséget afelől, hogy lelkészek és nem lelkészek egyaránt fontosnak, megfelelő jelöltek esetén továbbra is fejlesztendőnek tartják a diakónus lelkészek gyülekezeti szolgálatba állítását. Dr. Frenkl Róbert (azaz a Feltámadott akkori és mai követeinek) elmondja, éppen út­ban van Jeruzsálembe, ahol meg- fosztatik jogalanyiságától, testé­től, életétől, emberi méltóságától, tisztességétől és erkölcsi értékrend­jétől: kivégzik, mint egy szökött rabszolgát. Az Ur szolgái vagyunk - s ha megtettünk mindent, amit paran­csoltak, amit a Megfeszített paran­csolt: haszontalan szolgák va­gyunk. Akikért az Úr szolgává lett. Krähling Dániel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents