Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-20 / 38. szám

Evangélikus Élet 1992. szeptember 20 Felszólalás a Magyarok Világkongresszusán (Folytatás az előző számból) Ne tegyünk az egyházi és világi kötelességek közé választófalat! - Az elhatalmasodó „szolgáltató- világot" szellemi-rendszerváltozá­sunk próbálja „szolgáló-világgá" nemesíteni! - Még politikában is... Elegünk van az „Ördögi-Kö­rökből”! - Próbáljunk végre pro­fánt és szakrálist közelítve „An­gyali-köröket" létrehozni a „sátor­ban" és a „táborban" egyaránt! - Az egyháznak visszajár a tőle elvi­tatott lelkinevelő-joga! - Ne túloz­zuk el, szándékos ijesztgetésként, hogy minden területet és épületet visszakövetel! Nem szabad a meg­szokott hamis-statisztikával pisz- kítani önmagunkat! - Akik ezt te­szik, méltatlanok a politikára is, mert a jövő követelménye a megér­tő, s kulturált értékőrzés! Csak az építés, nem a Rombolás építhet bármilyen értelemben Nemzetet! - Ne piszkítsunk saját fészkünkbe! Vonzó program nélkül az utódok sem fognak boldogulni!... Aján­lom a szimbolikus értelmű „ideáli- sabb, vagy angyalibb-célú csopor­tosulást” minden magyar állam­polgárnak, hogy utódaink szebbet örököljenek. Ahogy Erdély költője: Dsida Je­nő „Angyalok citeráján” „mennyei hangokon”, „Poéta Angelicus”- ként Erdély megpróbáltatott ma­gyarjait még a „szavak muzsikájá­val” is reanimálni tudta annyi-de- annyiszor! És felekezetiség felett, amelybe minden hit belefért, mint Erdély Emberséges Bölcsőjébe! - Ez nem másokra tört... Ez Romá­nia kultúráját is valóban európai módon gazdagíthatná... Magun­kon kezdhetjük a megújulás mód­jait! Tudom, hogy itt az egyházak képviselői hivatottabbak a feleke­zetiség pontosabb és teljesebb megfogalmazására nálam! Épp ez adta a hívő-szabadságot ahhoz, hogy saját kertemen és bárki virág­zó-kertjén túl-nézzek! - s minden­ki Hitét együtt védelmezzem! - Mert az Egyház legszentebb köte­lessége, hogy az Istent szolgálja va­lóban! - Mélyen hiszem, hogy a hivő-világ csökkenése az egész em­ber-kultúra vesztesége... saját üd­vösségünk legnagyobb veszteségé­ről nem szólva... Bevallom, én ir­tózom a politizáló papok azon pél­dányaitól, akik a prédikációra való készülés fáradságából menekültek a világi szószékekre! - Az egyház megtisztulásában jobban hiszek, mint a világéban! - Mert itt a krisztusi teljes élet megvalósítha­tatlan! örülnék, ha templomaink a régi retorika szerinti prédikáló egyházat újítanák meg! Áldom sorsomat, hogy zene­szerzői munkásságom 3 és Vi évti­zedét a deformáló történelmi idők ellenére, a szakrális zene fénye ra­gyogóan bevilágíthatta! Istennek hála érte! Vigasztaló erőt jelentett! A „tagadás” korszellemével szem­ben a hit „igenlésével" védekezhet­tem! - Megvédte homályos évtize­deimet. .. Ekkor ez nem volt dicsé­retes és szokásos... Ma a tömegda­lokat hamar és gyorsan sokan szenténekek túlteljesítő hangozta­tására változtatták. Persze soha­sem késő... Saját személyes hitemet lutherá­nusként élem és gyakorlom! - Ám művészként kezdettől fogva min­den igyekezetem a felekezetiség- fölé emelkedés! A vallásokban a kultúrát keresem, mely nemcsak saját hitemet gazdagítja, hanem jól vezérel is!- Ne feledjük, hogy a római ka­tolikus hitű Kodály a Psalmus Hungaricusban - keményveretű protestáns, ostorozó szöveget emelt zenében a nemzeti imádság égi magasába! E nyitott magatartás továbbér- lelése erkölcsi kötelességünk is! Ez saját hitünkben semmi kárt sem tesz! Törvényszerű volt, hogy saját szakrális-műveim sorozatát a nagyhírű bp.-i Deák téri evangéli­kus templom Lutheránia ének és zenekara szentelhette meg! Beval­lom, az akkor nem divatos áhítat- hangjára ott találtam rá, nyilván Isteni -sugallatra! Sőt messzebb megyek... az operaírás előiskoláját is köszönhetem a passiók Bach- hagyományát lelkembe égető Lu- therániának! Minden bemutató­mon ott ült Bárdos Lajos, a Má­tyás Templom legendás hírű és éle­tű karnagw... és mesterem Farkas Ferenc, ezzel is tisztelve zenei­atyámat... Ám a genfi-zsoltárok ritmikus énekével gazdagodhat­tam a debreceni Kántus varázsla­tos imádkozó éneklésével... s Ima rontás ellen, Fohász Erdély falui- ért-művemet külföldre is elvitték... A pannonhalmi bencésekben is igaz barátokra leltem. Pannon mi­sémet bazilikájukban mutatta be a kitűnő Tomkins énekegyüttes! Élem saját hitemet, de merítek mindig a másokéból is! Az elmúlt hónapok megállítot­ták életemet... önmagámmal is többet találkozhattam... s a moz­galmas életről, a teljesítményről a meditációra került a hangsúly! Nyilván Isten akaratából!... Meg­újulásomban persze választ szeret­nék adni: - hogyan tovább? és merre? Valami hitvalló, tanúságte­vő mű írása mocorgott bennem... A szeptemberi Egyházzenei Feszti­válra felkérést kaptam szept. 5-re, hogy a Budavári Zeneművészeti Alapítványnak írjak egy Ősbemu­tató-Kantátát... Nem erről kell szólnom, hanem a szent alkalom­ról... s a megszólító inspiráció­ról... A mű címe Tanúságtétel, Márton Áron Erdély püspökéről hét tételben kettős kórusra, Ko- váts Kolos basszus szólójára, or­gonára és zenekarra... Á szöveg ihletése alkalom arra, hogy új éle­tem első műve saját tanúságtéte­lem is légyen hitünkről, magyarsá­gunkról, Erdélyről, erkölcsiségünk- ről, küldetésünkről és megmaradá­sunk lehetőségeiről,.. Németh László mondta: „A Ze­nének köszönhetem, hogy lelkem­nek van Hazája!” A mondatot megfordítom és kívánom... hogy „végre a hazának is legyen újra lel­ke!" Szokolay Sándor Az eisenachi Bonhoeffer-konferencia „magyar kedvence” Az egykori NDK területén, Eisenachben március 26-29. kö­zött megrendezett Bonhoeffer- konferencia oázis lehetett a mai Németország olykor hisztérikus tüneteket mutató közéletében. Wartburg várának tövében egy kis Európa. Határozott fellépésű és derűs szívű emberek. Pengeéles, egyértelmű szavak. Nyugodt és szelíd tekintetek. így jellemezte egy újságíró. Azt is megjegyezte még, hogy a tanácskozásokat keretező reggeli és esti áhítatok, a szinte gyógyítólag ható énekek nagy mértékben segítették elő, hogy jól érezte magát. Mivel foglalkoztak? Természe­tesen Bonhoeffer hagyatékának mai jelentőségével. Az eszmecserék alapját és anyagát a mártírhalált halt evangélikus lelkész egy mind­össze három oldal terjedelmű kis írása szolgáltatta. 1944 nyarán, te- geli fogsága idején a háború utáni időkre gondolt. Száz oldal terjedel­mű könyv írására készült. A felvá­zolt munkaterv három téma körül csoportosította részletesen kifej­tendő gondolatait: 1. A keresz- tyénség helyzetfelmérése. - 2. Mi is tulajdonképen a keresztyén hit? ­3. Következtetések. A konferencia résztvevői munkacsoportokra oszolva próbálták kifejteni a sok­szor csak jelzésszerűen, de világo­san és továbbgondolásra késztető- en megfogalmazott gondolatokat. Csak ízelítőül említünk néhányat. Az első témakörrel kapcsolat­ban: „Az ember ismét önmagára van utalva. Mindennel meg tud bir­kózni, csak önmagával nem. Min­dennel szemben biztosítani tudja magát, csak önmagával szemben nem... Síkraszáll az egyház ügyéért, de kevés a személyes Krisztus-hit. Jézus háttérbe szorult.” A második témakörrel kapcso­latban: „A Jézus Krisztussal való találkozás annak megtapasztalása, hogy ebben a találkozásban az egész emberi lét gyökeres megvál­tozásáról van szó azáltal, hogy Jé­zus másokért van. A hit részvétel Jézus ezen létében.” „Mit is hi­szünk igazán? Azaz úgy, hogy éle­tünkkel egészen azon csüngünk?” „Újból és újból az egyház hite mö­gé sáncoljuk el magunkat és nem kérdezzük meg, hogy mi magunk tulajdonképpen mit is hiszünk.” A harmadik témakörrel kapcso­latban: „Az egyház csak akkor egyház, ha másokért van.” „Példa által lesz szava nyomatékos és erő­teljes, - és nem fogalmak által/’ Bonhoeffer „munkavázlata”^ s ezzel a konferencia tárgyalási anyaga - megtalálható a Sajtóosz­tályunknál megjelent „Bonhoeffer válogatásiban (65-68. o.), ame­lyet Otto Dudzus munkájából Le­hel Ferenc fordított magyarra. Ér­demes kézbe venni. Mindketten Bonhoeffer közvetlen tanítványai. A konferencia kiemelkedő ese­ménye Eberhard Bethge megnyitó előadása és Otto Dudzus záró ige­hirdetése. Bethge professzor a tü­relemről és a türelmetlenségről szólt. Legyünk mindnyájan türel­mesek - mondta. Jó, ha a saját portánkon is kritikusan nézünk körül. Legyünk mindnyájan, együtt türelmetlenek az előttünk álló közös feladatok láttán. A piacgazdaság teljes győzelme után nyugtalanító problémák vetődtek fel a társadalomban. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azokat a tapasztalatokat, amelyekre az emberek a csődöt mondott szocia­lizmusban tettek szert. Otto Dudzus a zsúfolásig meg­telt Szt. Miklós templomban Lae­tare vasárnap igéje (2Kor 1,3-7) alapján a vigasztalásról beszélt. A gyanúsításoktól és az önigazság­tól megmérgezett és ereje felett megterhelt társadalomban olyan igazi vigasztalásra $van szükség, amely nem szakít fel sebeket. Erre magunktól nem vagyunk képesek. Az Istentől kapott vigasztalást kell továbbadnunk! Ma a nyugatiak azt mondják a keletieknek: van aranyunk és ezüstünk, de ehelyett szabad piacot, szólásszabadságot és kiváltságokat adunk nektek. Pé­ter apostol viszont ezt mondta: aranyom és ezüstöm nincsen. Azt adta, amilye volt és talpra állította a templom ékes kapujában kol­duló bénát. Nem tudott eljönni az együttlétre Mazowiecki professzor, Lengyel- ország miniszterelnöke. Helyette Albrecht Schönherr ny. püspök (szintén Bonhoeffer tanítvány) az egykori NDK-beli egyházi élet ta­pasztalatairól számolt be. Többek között ő szorgalmazta annak ide­jén, hogy a nyugatnémet egyházi szervezettől független egyházi szö­vetséget hozzanak létre, a kelet­német tartományi egyházakból. Ő volt a „Bund” - a protestáns egyhá­zak szövetségének első elnöke. Ő is megemlítette: a keleti szocialista rendszer megbukott, de a szociális kérdés továbbra is megoldásra vár. Részt vett az eisenachi konfe­rencián Lehel Ferenc ny. szombat- helyi lelkész. Az egyik résztvevő őt a konferencia kedvencének nevez­te. A 83 évesen is újszülött gyer­mekként felszólaló Lehel Ferenc Bonhoeffer egyetlen kelet-európai tanítványa. Aj magyarországi egy­házi és társadalmi életben végzett szolgálatai és tapasztalatai alapján mutatta meg a Krisztus melletti bizonyságtétel minden időben, mindenütt, mindenkinek - a szá­mára adott lehetőségek és felada­tok mértéke szerint - magának kell megtalálnia, szóval is, tettel is. El­mondta, hogy miként vált Bon­hoeffer hatására - még jóval a má­sodik világháború kitörése előtt -, pacifistává. Ellenezte az újabb vi­lágháborúban való részvételünket és megtagadta a fegyverek egyházi megáldásában yaló közreműkö­dést. Ezért munkaszolgálatra vit­ték. Később azok a baloldali em­berek, akikkel annak idején a Ti- sza-partján együtt kubikolt, jelen­tős állásokba kerültek. Többször vehette igénybe segítségüket, pl. a németek törvénytelen kitelepítése­kor és amikor Ukrajnába hurcolt híveinek kiszabadításán fárado­zott. Lehel Ferenctől függetlenül ér­demes Sztehlo Gábor „Isten kezé­ben” c. könyvét fellapoznunk (10. o.). A németek 1944. márc. 19-iki inváziójával kapcsolatban írja: „Nem voltunk arra felkészülve, hogy a világért, benne az elesett emberért küzdjünk. Annál inkább küzdöttünk az egyház jogaiért és pozíciójáért.” „Csupán két kollé­gámról tudom, hogy már március 19. előtt ismerték a helyzetet és tudatosan cselekedtek. Az egyik a tengelici lelkész (Lehel Ferenc), a másik a zsidó származású jolsvai hitoktató lelkész, Remete László.” Ha nem akarunk önigazak len­ni, a mai feszültségek forrásainak felkutatásánál legalább a két világ­háború közötti időkig kell vissza­mennünk. Az újraegyesült Német­országban az „ossik” (keletiek) és a „wessik” (nyugatiak) kíméletlen egymásra mutogatása nagy mér­tékben nehezíti a jövő felé vezető utat. - Otto Dudzus igehirdetését nempvéletlenül érezték sokan pró­fétai erejűnek, józanító, gyógyha­tású szónak - vigasztalásnak - a keresztül-kasul folytatott hangos­kodásban. A jótékony „más hang” tettek­ben is megnyilvánult. Az eddig kü­lön nyugati és külön keleti két „Bonhoeffer Bizottság” „Nemzet­közi Bonhoeffer Társaság” n^ven egyesült. Tisztségviselőiket nem százalékos, hanem fele-fele arány­ban választották keleti és nyugati tagjaik közül. Elnöke az együttlé- tet „nagy prudenciával előkészítő” nyugatnémet Christian Cremmels professzor, alelnöke a keletnémet Martin Kuske teterowi lelkész. Benczúr László „Örülünk, hogy eljöttek” Az ózdi evangélikus gyülekezet egy csoportja a közelmúltban két­napos látogatást tett Szlovákiá­ban. Első állomásként a sajógö- möri evangélikus templomot te­kintették meg, ahol egyben áhíta­tot tartottak. A délután folyamán a Kassai-dóm kriptájában virágot helyeztek el II. Rákóczi Ferenc sír­emlékén. (A kriptában több kőkoporsó is van, amióta 1906-ban Rodostóból idehozták a hamvakat. Az egyik­ben II. Rákóczi Ferencnek,- édes­anyjának, Zrínyi Ilonának és József nevű fiának hamvai, a másodikban gróf Esterházy Antal; a harmadik­ban Sibrik Miklós; a negyedikben gróf Bercsényi Miklós nyugszik fe­lesegével Csaky Krisztinával.) Második nap vasárnap délelőtt a kassai evangélikus templomban Tóth Melinda ózdi evangélikus lel­kipásztor tartott istentiszteletet. Ezt megelőzően az ózdi „zarándo­kokat” Andrási László egyházfel­ügyelő helyettes és Hönsch Gyula diakónus köszöntötték. Andrási László egyebek között elmondta: Isten országa közös ha­zánk, nem ismer országhatárokat. Minden tagja testvéri közösséget al­kot. Ezzel a testvéri szeretettel kö­szöntőm az ózdi vendégeket. Nagy örömünkre szolgál, hogy eljöttek hozzánk. Kerékgyártó Mihály Siófoki évforduló 1987. augusztus 15-én, öt évvel ezelőtt volt új siófoki templomunk alapkőle­tétele! Bevallom, azon az istentiszteleten, mint szolgálatát elkezdő siófoki segédlelkész magam sem kitten abban, hogy Józsa Márton ny. lelkész álmából néhány éven belül valóság lesz. Két évvel ezelőtt azonban „Siófok hajója”, idén nyáron pedig a gyülekezeti ház és lelkészlakás is elkészült! Az ott töltött évek alatt Marci bácsitól tanultam meg mit jelent Jézus által kiválasztottnak lenni és Tőle kapott erővel és reménységgel nyugdíjasként szolgálni. Az új parókia irodájában visszaemlékezve a megtett útra beszélgetünk volt principálisommal, aki ugyanakkor (ez év júliusában) töltötte be 75. életévét! Az alapkőletételnél Józsa Márton és dr. Karner Ágoston J. M.; Még mielőtt bármit kér­deznél, el szeretném mondani, hogy ez a beszélgetés számomra azért nagyon érdekes és fontos, mert bizonyítja, hogy egy öreg és egy fiatal lelkész „egy húron tud­nak pendülni”, ha az a Jézus fűzi őket össze, akiben a nemzedékek hullámai egybemosódnak!- Marci bácsi! Egyáltalán mi in­dította el a lelkészi szolgálatra? J. M.: Ifjúkoromban a királyi Romániában éppen olyan szoros­ságban éltek az erdélyi magyarok, mint most. A leérettségizett fiúk zöme vagy tanítónak, vagy papnak tanult. Mivel a kolozsvári refor­mátus teológia olyan testvéri indu- latú volt, hogy saját református hallgatóit sokszor csak várakozási idő után vette fel, ám az evangéli­kusokat azonnal befogadta, oda jelentkeztem. Harmadéves teoló­gus koromban Gyenesdiáson, Tu- róczy Zoltánt hallgatva értettem meg, hogy a legjobb helyen va­gyok, hiszen a Feltámadott Úr szolgálatára készülök.- Van-e olyan „kedves" igeverse, mely betlehemi csillagként vezette egész életében? J. M.: Igen, teológus korom óta vezérigém a 63. Zsoltár 4. versének Károli féle olvasata: „Kegyelmed jobb az életnél!” Ez az értékelés és sorrend olyan mint egy iránytű.- Lenne, amit másképp tenne, ha újra kezdhetné lelkészi szolgálatát? J. M.; Nagyon sok! Először is, már a kezdet kezdetén igehirdeté­sem és minden szolgálatom közép­pontjában a Feltámadott ÚR áll­na. A gyermekmunkát szolgálata­im szívverésének tekinteném. Kö­rültekintőbben vigyáznék arra, hogy minden Jézust követő laikus munkába álljon. A német és ro­mán nyelven kívül megtanulnék még egy fontos nyelvet.- Mi jut eszébe Marci bácsinak ezt az öt évvel ezelőtt készült fény­képet látva? J. M.: Legelőször a 139. Zsoltár 5-6. verse, melyet Isten a templom alapkövének letételére rendelt: „Elöl és hátul körülzártál engem és fölöttem tartod kezedet. Csodála­tos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.” Azután az a két ember, akiket az Úr felhasznált arra, hogy 1987. augusztus 15-én az alapkőletétel végbemenjen. Az egyik dr. Karner Ágoston, akkori országos főtitkár, aki a Városi Ta­nácson igen kritikus helyzetben igent mert mondani a templom építésére. A másik Marschalkó Gyula akkori vecsési lelkész, aki szakértelmével, gyülekezeti ének­karával és együttérző szívvel min­dent megtett, hogy az alapkőletétel jól sikerüljön.- „A jó pap holtig tanul” - tartja a közmondás! Volt-e, amit most az építkezés évei alatt kellett megta­nulnia? J. M.: Miközben ezen a kérdé­sen gondolkodom, egy ezüstparti csoport, köztük magyarok, néme­Emlékezés Maiéter Pál sírjánál Születése 75. évfordulója alkalmából katonai díszpompával koszorúzási ünnepséget tartottak az 1956-os forradalom utáni megtorlás során Nagy Imre miniszterelnökkel együtt kivégzett mártír honvédelmi miniszter, Ma­iéter Pál sírjánál, a Budapest Rákoskeresztúri Újtemető nemzeti emlékhe­lyén, a 301-es parcellában. Raffay Ernő honvédelmi minisztériumi politikai államtitkár emlékező beszéde után az egyházi szertartást dr. Harmati Béla püspök és Donáth László lelkész végezték. Jelentkezés téli kántorképző tanfolyamra Öthónapos bejárásos téli tanfolyamot tartunk Fóton 1992. október 10- től 1993. március 27-ig. Az oktatás a szombati napokon történik. Tantár­gyak: harmonium, orgona, szolfézs, összhangzattan, egyházi ének és him- nológia. A tanfolyam teljes düa 4000 Ft, mely magában foglalja az ebéd térítését is. Várjuk szolgálatra\észülő fiataljainkat kezdő és haladó fokon. Végzettek továbbképzését is vállaljuk. A jelentkezési határidő: október 1. A felvétel kérelmét az Evangélikus Kántorképző Intézet címére (2151 Fót, Berda József u. 3.) kell megküldeni, melyhez mellékeim kell a lelkészi ajánlólevelet és rövid önéletrajzot, amely tartalmazza a zenei előképzettsé­get és a gyülekezeti életben való eddigi részvételt. A felvételről mindenkit írásban értesítünk. A Kántorképző Intézet Igazgató Tanácsa tek, hollandok özönlik el a Gyüle­kezeti Házat és annak tetőterét. Az imént a templomot nézték meg. Ez az élmény már a negyedik nyáron át ismétlődik és ezért meg is ma­gyarázza válaszomat: az építkezés hét éve folyamán a türelmet kellett újratanulnom, sokkal magasabb fokon, mint ahogy azt eddig gya­koroltam. Makovecz Imre építé­szete egyaránt kiváltja a tiszta örö­met, és kiváltja a nem könnyen elhordozható kötekedést is. De ezen munkák során tanultam meg alaposan egy másik bibliai igazsá­got: Jézussal soha sem járunk zsákutcában, mindig van tovább, sőt mindig van szebb, jobb, prakti­kusabb, célszerűbb és időtállóbb megoldás annál, amint azt mi kér­tük, elgondoltuk és terveztük!- Visszaemlékezem az első nyár­ra, amikor „Siófok hajója" "úszni kezdett. Vasárnapról-vasárnapra úgy éreztem magam az istentiszte­leteken, mintha mindig karácsony vagy húsvét lenne, annyian eljöttek az új templomba! Milyen most a templom látogatottsága ? J. M.: Ahogyan akkor, úgy most is a nyári hónapokban mind a német, mind a magyarnyelvű is­tentiszteletek zsúfolt alkalmak. Már a harmadik nyár tapasztalatai alapján mondhatom, hogy napon­ta három-négyszáz látogatója van templomunknak. Nehezen győz­zük ellátni őket fényképekkel és négy nyelvű röplapjainkkal! Nagy örömömre a finnek közül sokan tudják már, hogy ide hazajöhet­nek. Nemrégen voltak itt a finn­orosz háború veteránjai. Emlékér­met osztogattak olyan magyarok­nak, akik annak idején szintén ki­vették részüket a téli háborúból. Július 10-én az „Ynnin POJAT” oului fiúkórus negyven tagja éne­kelt a megtelt templomban. Július 20-án a Viipurin Lauluveikat nyolcvan fős férfikórusa szolgált. Vendégkönyveink bejegyzései sem elhanyagolhatók: újra meg újra megtekintik a templomot a világ különböző építészei: Angliából, Franciaországból, Németország­ból, Olaszországból, az USA-ból, Hollandiából, Izraelből stb. A se­villai Magyar Pavilon főbejárati tornya éppen a mi tornyunk! A Vi­lágkiállítás hírverése templomunk ügyét is szolgálta.- Hogyan látja Marci bácsi a siófoki gyülekezet jövőjét? J. M.: Templomunk tornyán az életfa rügyei láthatók. A gyüleke­zeti Ház kupolájának csúcsán is ott vannak ezek a rügyek, még na­gyobbak, mint a tornyon. Ahol rü­gyek vannak, ott reménység is van! Ámióta a Gyülekezeti Ház elké­szült, az én reménységem is még nagyobb lett Siófokkal kapcsolat­ban! Remélem, hogy Urunk pász­torokat rendel szórványunkba. Remélem, hogy felövezi őket erő­vel és evangéliumi leleményesség­gel, hogy a Fő utcán tolongókat ne csak a szép épületek vonzzák, ha­nem Isten szeretete is, mely kiáradt az ÚR Jézus Krisztusban!- Megköszönve a beszélgetést, engedje meg Marci bácsi, hogy sok áldást és jó egészséget kívánjak az ötéves jubileum és 75. születésnapja alkalmából! Blázy Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents