Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-20 / 38. szám

Zsinati Híradó 1992. szeptember 20.

(Folytatás az előző oldalról)

egységnek lennie. Értelme akkor van, ha a gyülekezetek abban egy közösséget is megélnek. Ezért szerepel javaslatokban (LMK állás- foglalások, cikkek és egyéni vélemények) az egyházmegyék átszervezésének gondolata is. A legmarkánsabban ez az ún. szuperinten- denciákat kidolgozó javaslatokban jelentkezik (3). Ez szakít a jelenlegi, politikai megyékhez igazodó beosztással, mint ahogyan túlhaladottá vált ma már a régi, korunkban merev, szűk partikuláris érdekeket képviselő vármegyerendszer is. A javaslat politikai megyék helyett evangélikus tájegységekben gondolkodik, azokat fogja össze egységekké. Ez az elgondolás, kiiktatva az egyházkerületek közigazgatási szintjét, egy püspökre tesz javaslatot. De ha több egyházkerület marad továbbra is, az egyházmegyék átszervezése mindenképpen indokoltnak látszik. A néhány gyülekezetes csong- rád-szolnoki esperesség túl kicsi, erőtlen a maga társtalanságában. Más oldalról indokolatlan a békési evangélikus tömb kettévágása is.

A cél a legjobban összefogható egységek megtalálása, hogy az egyes gyülekezetek melyik vonzáskörhöz kötődnek jobban, hol élhetik meg azt a közösséget, amelyik rendszeres ifjúsági találkozókban és táborokban, vagy egyházmegyei csendesnapokban, konferenciákban ölthet testet.

3.3. Ha a megvalósulás más formáiban is, de az egyházkerületeknek is akkor van értelme, ha az közösséget is jelent, a gyülekezetek egymást építő kapcsolatrendszerét. Klasszikus példa számomra az egykori dunántúli egyházkerület, amelyiknek „Dunántúli énekeskönyv”-e, Harangszó újságja, nyomdája és könyvkiadása, a gyülekezeti életet segítő gazdag anyagú, évente megjelenő Belmissziói Munkaprogram-ja volt, amelyekből több minden országos jelentőségűvé vált. A többi karaktere más volt egyéni jellegzetességében, adottságaik is különböztek, de az egyházkerület valamilyen fokon megvalósított lelki-szellemi műhely, kötődés, kohéziós erő, örö4.1. Kikerümetetlenül döntő kérdés, hogy mit várunk a püspöki szolgálattól. Bármennyire is

meivel és gondjaival együtt felvállalt közösség is volt vagy lehetett, olykor megengedhető mértékben szükséges lokálpatriotizmussal is, az adott nemzetiségi, kegyességi és egyéb ellentétek ellenére is) „Hiányoznak azok a szellemi, lelki központok, amelyek erősíthetnék közelebbről a kisebb gyülekezeteket, határszéli szórványokat stb. A püspöknek nem ’vidékre’ kellene utaznia, hanem a vidéken utazna, ott lenne szinte. Meg vagyok arról győződve, hogy a budapesti székhely mellett, mondjuk egy győri vagy nyíregyházi (békéscsabai) székhely önmagában is ’reális jelenlétével’ erősítené a gyülekezeteket, s azzal, hogy a püspök közelebb kerülne a gyülekezetekhez, egész egyházunk erősödne” (4).

3.4. A jelenlegi kétkerületes szerkezet egyik legnagyobb terhét abban látom, hogy az egyházkerületek adminisztrációs egységekké devalválódtak, és földrajzi jellegük miatt semmi sem valósulhat meg az élő kapcsolatrendszer előbb vázolt áldásaiból. Ami igen, az nem kerületi, hanem egyházmegyei vagy tájegységi szinten, - vagy éppen országosan. De az egyházkerület ma mesterséges képződmény, amelyet a püspök útjai és az adminisztráció kapcsol össze. A mintegy félezer kilométeres határvonal a két kerület között hosszúságában vágja ketté az országot a budapesti kettős központnak az érdekében. Ennek az erőszakolt cent- ralizálódásnak az ára, hogy a kerületek soha nem válhatnak lelkiszellemi műhellyé, gyülekezetek bármilyen szintű összekapcsolódásává. Az északi kerületben Szent- gotthárd és Kölese távolsága 590

km. A végek küldöttei találkozhatnak ugyan a kerületi közgyűléseken, de idegenek maradnak egymás problémái iránt, igazán soha meg sem ismerhetik azokat. Reménytelen bármiféle kerületi konferencia, kerületi híradó, kőnyomatos vagy ismét újság az országos lapunk mellett, amelyek munkálni tudnák a kerületi szintű felelősségvállalást, közösséget. Ezt a kisebb és természetes földrajzi egységű kerületek teremtenék meg újra, vagy a szuperintendenciák a még kisebb egységeikben.

JAVASLAT SZUPERINTENDENCIÁKRA:

1. Nyugat-Dunántúl, 2. Észak-Dunántúl, 3. Dél-Dunántúl, 4. Budapest, 5. Pest megye, 6. Nógrád, 7. Dél-Alföld, 8. Észak-Tiszai, 9. Békés. Püspöki székhely: Budapest.

DR. MÓR1TZ PÉTER JAVASLATA: 3 EGYHÁZKERÜLET:

1. Dunántúl. Lélekszim: 89 600,2. Északi. Lélekszám: 43 300,3. Déli. Lélekszám: 130 400.

EGYHÁZKORMÁNYZATI SZINTEK

csolatban (pl. gazdasági, területi stb.), a kérdéshez elsődlegesen a szolgálat szempontjából közeledhetünk. Ha egy feladatkörre az egyházban szükség van, áldozatok árán is meg kell valósítani, esetleg szerényebb külső feltételekkel is. Erre figyelmeztet dr. Sólyom Jenő is: „Végképpen helytelen háztartási-anyagi vonalon mérlegelni, hány püspökre van szükség, vagy hány püspököt bírunk el. Csak az lehet a kérdés, hogy miképpen valósulhat meg a lelkészi-püspöki szolgálat a legeredményesebben” (5).

Itt most csak rövid utalásokat tehetek, felhíván a figyelmet két gazdag tanulmányra. Dr. Bole- ratzky Lóránd könyvére: A magyar evangélikus püspöki intézmény egyházjogi és egyházkormányzati szerepe és jelentősége (6) és dr. Sólyom Jenő cikkére: A püspöki tiszt a Magyarországi Evangélikus Egyházban (7). Ez utóbbiban a püspöki szolgálat különleges hatáskörét két szóban foglalja ösz- sze: ordinatio és visitatio, küldés az egyházi szolgálatra és vigyázás az egyházi szolgálatra. „A püspöki tisztre való alkalmasságnak igazi mértéke pedig a képesség a lelkészjelöltek megvizsgálására és az egyházi szolgálat felett való vigyázás- ra, bibliai szóval élve az episzkopé- ra.” A zsinati előkészítő bizottság anyagába Fehér Károly hasonló értelmű meghatározása került: „A püspöki szolgálat: az evangéliumhirdetés tartalmi és személyi feltételeire való vigyázás”.

Ezt a vigyázást aligha lehet törvényileg részletekbe menően szabályozni. Benne van a lelkészek tantisztaságára, igehirdetéseire, továbbképzésére való figyeléstől kezdve lelkipásztorolásukig, és az egyház megújulását célzó belső törekvések felkarolásáig sok minden. Ismét csak dr. Sólyom Jenőt idézem, aki kérdve ad választ: „Mi legyen a püspök? Egyházkormányzó? Egyházközigazgatásrha-»■* tóság vezető? Az egyházkerületi gyülekezetek igehirdetője? Avagy talán mégis csak igazán ’episzko- posz’, jó rendre vigyázó, a pásztorok pásztora? ”(8).

4.2. Kirajzolódik mindebből a lelki vezetés-lelki vigyázás elsődleges igénye, mindenek előtt az egyház hirdetett tanítását illetően. Ezt hatályos törvénykönyvünk is első helyre teszi: „A püspök szolgálata, hogy az egyházkerületben őrködjék az egyházi szolgálat, kiváltképpen az igehirdetések felett (E.T. II. t.c. 94. §). Nálunk nincs tanítói hivatal. De van püspök, akinek feladata vigyázni, hogy az evangéliumot „tisztán és igazán” hirdessék. Az evangélium hirdetésének tartalmi feltételei felett való vigyázáson túl a másik kört is csak elnagyoltan érinthetem, a vigyázást a személyi feltételekre. Ez elsősorban nem annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a lelkészhiányos időben hogyan sikerülhet mégis legjobban a személyi gazdálkodás. Hanem a testvér szolgatársra való vigyázás, a pásztorok pásztorolása, eleget téve ismét csak törvényeinknek is: „A püspök egyházkerülete lelkészeinek pásztora...” (E.T. Il.t.c. 96. §).

4.3. .Mindennek rendkívüli fontosságát aligha kell hangsúlyozni. Megrokkant helyzetben élünk, átmenetben a népegyházi formák lazulásán keresztül a még bizonytalan újba. A zavar tanításbeli zavar is: a modern szünkretizmus, hódító hazai szekták és keleti vallások erősödése nem kíméli gyülekezeteinket, de lelkészeinket sem. Evangélikus-e még az evangélikus teológiai hallgató, az evangélikus lelkész, az evangélikus igehirdetés? Ki vigyázza szavunkat? És ki vigyáz ránk, mint lelkigondozó? A bajok csak sokasodnak: erkölcsi kilengések, családi tragédiák, zsákutcába futott házasságok, szívinfarktusok vagy nyomasztó anyagi gondok között élő lelkészek és helyzetek kiáltanak pásztor után. Hogy ne legyen lelkész, akitől több évtizednyi szolgálat alatt sem kérdezi meg egyetlen egyszer sem püspök: hogyan élsz, mik az örömeid vagy gondjaid, hogyan képzed magad, mit olvasol, és voltál-e az elmúlt 10 évben legalább egyszer szabadságon? Hogy a püspöklátogatás is a lelkipásztori egyházlátogatás vonásait viselhesse, alkalmat találva a lelkésszel való négyszemközti beszélgetésre is. De ha egy „beszélgetés” azzal kezdődik, mint gyakorta volt az elmúlt évtizedekben, hogy „öt percem van számodra”, vagy ha a beszélgetés elején már kénytelen a püspök lopva vagy nyíltan az órájára nézni, hogy a másik értsen belőle, akkor hogyan is valósulhat meg ez a lelkipásztorkodás? Itt sem jelenlegi vagy múltbeli személyeket bántok. A struktúrát marasztalom el, amelyik a püspök legfontosabb feladatait teszi lehetetlenné vagy alig elvégezhetővé.

4.4. Elnézést kérek, hogy a törvényalkotás folyamatába ilyen érvelés is belekerül. De ne hozzunk olyan törvényt, amibe eleve belekalkuláljuk, hogy nem hajtható végre. Ha pedig hozunk törvényeket, meg kell teremtenünk a megvalósítás feltételeit is. E nélkül üres szólammá válnak a törvény szavai az igehirdetések feletti őrködésről vagy a lelkészek pásztorolásáról. Azt kell meghatároznunk, mit kívánunk a püspöki tiszttől, azután nézzük meg, hogy azt hány ember képes jól, és milyen feltételek mellett végrehajtani. Ha kimondjuk a törvényalkotás szigorával, hogy mit vár el egyházunk ettől a szolgálattól és az azt betöltő személytől, akkor vegyünk le minden más feladatot és terhet a válláról, hogy azt be is tölthesse. Ha szükség van a püspöki tiszt szolgálatára, hozzá kell segítenie a struktúrának is, hogy saját és sajátos feladatainak élhessen. De mintha éppen ez a spirituális-lelki igény látszana gyengülni az 1966-os törvényeinkben a korábbi törvényekhez viszonyítva. Az 1953. évi törvényekben még a püspök feladatai közötti felsorolásban szerepel, hogy a püspök felügyel „a lelkészekre, hogy azok az egyház tanításától el ne távozzanak...” [51. § (3)] - az 1966- os törvénykönyvből ez már hiányzik. Az 1934/37-es zsinat az egyház lelki életének irányítását is törvénybe foglalta: „A lelki élet egyetemes és egységes irányítását - az egyetemes közgyűlés elé terjesztendő jelentés kötelezettsége mellett a hivatalára nézve legidősebb püspök végzi. Ez az egyetemes és egységes jellegű irányítás a püspökök közreműködésével és egyetértésével nyer megállapítást s nem érinti az egyházkerületek püspökeinek az egyházkerületek különleges lelki szükségleteiből folyó munkáját (II. t.c. 82. §). A törvénykönyvből 1966-ban ez is kikopott.

4.5. A lelki élet irányításának felelőssége egy püspök esetében túl nagy terhet is jelenthetne, de ebben a modellben a 9 szuperintendens kapna a mai esperesi tisztségtől eltérően püspöki feladatköröket és felelősséget is az egy püspök felvi- gyázása alatt. Az elgondolással szembeni kritika azt hangoztatja, hogy kockázatos egy tőlünk teljesen idegen struktúrát átvennünk, amelynek nincsen nálunk hagyománya. Az is kérdés lehet, hogy találni-e mindig, minden területen egy ilyen vezetésre-felvigyázásra alkalmas személyt? Több javaslat a püspökök számának növelésével osztaná meg a lelki vezetés felelősségét is. Ilyen megoldási elgondolások születtek egyéni véleményként, cikkekben, beküldött hozzászólásban vagy LMK dolgozatokban is a három, vagy négy püspök mellett. Több egyházmegyében a lelkészek munkaközössége is állást foglalt a több püspökös javaslat mellett.

4.6. Hangsúlyosan, sok megnyilvánulásban képviselt vélemény az egyházmegyék erősítése szolgálati, szervezeti és jogi vonatkozásban is. Erre a látásra az 1948-49-ben működő zsinati szakbizottság is eljutott: „...a felsőbb önkormányzati testületek közül a legnagyobb súlya az egyházmegyének legyen... Érdemes megállapítani, hogy nem

valamilyen egyházkormányzati ’elv’ határozta meg az értekezlet egyöntetű állásfoglalását, hanem az a theológiai látás, hogy az egyház életének a súlypontja az igével élők közösségében: a gyülekezetben van, ennek pedig magától értetődő folyománya, hogy elsősorban az egymás közelében élő, ugyan- egy történelmi sorsú egyházközségeknek kell egymást támogatniok az egyház jogi életében” (9). Törvényhozásunkban a részletekben kell majd eldönteni, hogy ez az elv hol és hogyan valósítható meg, hogy mit jelent ez az esperesi szolgálat, másrészt a középvezetés adminisztrációja szempontjából, amely szolgálat és adminisztráció nagyobb önállósága a püspöki szolgálatot is tehermentesíti. Az egyházmegyéket erősíteni kívánó javaslatok az előkészítő bizottság által összegyűjtött anyagban is találhatók. Erre néhány példa: „Egyházunkban a vezetés súlypontját helyezzük át egyházmegyei szintre... Az esperes minél kisebb mértékben legyen a felső vezetés közvetítő adminisztrátora. így fokozottabban lehetne a rábízottak pásztora, aki jól ismeri a lelkészeket és a gyülekezeteket és velük testvéri közösségben tanácsolná és segítené szolgálatukat” (10). - „Az espereseknek a jelenlegi szabályozás mellett alig van önálló döntési joga. Gyakorlatilag minden jog a püspökök kezében összpontosul” (11). - Bővíteni kell az esperesi jogkört és a jelenlegi formális szerepét ki kell terjeszteni” (12). - Az espereseknek nagyobb döntési jogot és szolgálati kört kellene adni - éppen azért, hogy mentesítsék a püspököket nagy leterheltségük alól” (13).-stb.

5. Missziói szempont

Egyházunk lélekszámát ma csak hozzávetőlegesen tudjuk becsülni, de a vélemények legfeljebb a fogyás százalékos megítélésében különböznek, a csökkenés tényét el kell fogadnunk. Keressük az okokat is, amelyek között igen jelentős a migráció, a lakosság helyváltoztatása az ország határain belül. Tíz és tízezrek csak a látószögünkből tűntek el. Nem hátat fordítottak, csak elrejtőztek^ fejlődő városokban, új lakótelepekben, agglomerációs övezetekben. A mozgást pedig, strukturális változásoknak is követniük kell, hogy rájuk találjunk. A budai agglomerációs övezetnek pl. gyakorlatilag nincs gazdája, ellenőrző esperesi szinten sem, míg a

pesti oldalon viszonylag sűrű az evángélikus gyülekezetek hálózata. Egy másik emlegetett példa a Balaton déli partja, amelynek elszívó hatása a somogy-zalai gyülekezetekre jelentős. Az alakuló (missziói) egyházközségekre vonatkozó új törvények mellett szükséges a tudatosabb, szervezettebb odafigyelés. Bár az első itt is a missziói felelősség (az egyik város gyülekezeti lélekszá- ma az új lelkész odakerülésével néhány év alatt megháromszorozódott az addig rejtetten élő beköltö- zöttek felkutatásával), mégsem lehet csupán egyéni felelősség és hozzáállás kérdése az, amit ebben egyházmegyei-kerületi vagy éppen zsinati szinten kell megoldani.

6. A lélekszám szempontjai

6.1. A részletek helyett ezt is csak mint rendező elvet lehet általánosságban említeni. így elhangzó érv a jelenlegi két kerület mellett azok hozzávetőlegesen egyforma nagysága illetve lélek- száma is. Bármilyen több kerüle- tes rendszernél ez nehezen biztosítható. De miért kellene a kerületeknek pontosan egyformáknak lenniük? Ha érv, meg kell indokolni. A római katolikus egyházmegyéknél is jelentős különbségek vannak.

6.2. Egyházunk úgynevezett „hivatalos” lélekszáma 430 000. A gyülekezeteinkben nyilvántartásokban számontatott egyháztagok száma ennél jóval kevesebb. Budapesten, más városokban vagy nagy gyülekezeteinkben pontos nyilvántartás sincs. így a lélekszámra vonatkozó adatok csak hozzávetőlegesek lehetnek. A megközelítés több lehetséges módja közül az egyik a temetések alapján történő

(Folytatás a következő oldalon)

A BUDAI EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGE JAVASLATAI EGYHÁZKERÜLET: I. Dunántúl. Lélekszám: 89 600,2. Duna-Tisza köze, Nógrád, Heves. Lélekszám: 107 600, 3. Tiszántúl, Borsod. Lélekszám: 66 100. (A püspöki székhely mindig ott van, ahol a megválasztott van.)

BARCZA BÉLA JAVASLATA: 3 EGYHÁZKERÜLET:

1. Dunántúl. Lélekszám: 89600

2. Duna-Tisza köze, Nógrád. Lélekszám: 106 800

3. Tiszántúl, Borsod, Heves. Lélekszám: 66 900.

4. Szolgálati szempontok

nélkülözhetetlen egyéb szempontoknak a vizsgálata is a kerületek kialakítandó számával kap-