Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1992-07-12 / 28. szám
Az Evangélikus Élet 57. évfolyama 1992. JÚLIUS 12. A ZSINAT ÖTÖDIK ÜLÉSSZAKA: JÚNIUS 26-28. A zsinat ötödik ülésszaka befejeződött. Mai számukban beszámolunk lefolyásáról és közreadjuk az elfogadott szövegeket, elhangzott igehirdetéseket, előadásokat. Az első nap reggelén Kiss Miklós mosonmagyaróvári lelkész áhítatával kezdődött a nap. Ezután elsőként a Teológiai hitvallást tárgyalta meg a zsinat. Ez a készülő Zsinati Törvények, vagy Egyházi Alkotmány elejére szánt hitvallás (praeambulum) mely összefoglalja és megvallja hitünket a mai korban és elvi alapot ad az egész törvénykönyvhöz. A tervezetet az 1. sz. Teológiai Bizottságban készítették el, melynek vezetője dr. Hafenscher Károly korábbi lemondását visszavonva, vállalta tovább is a bizottság vezetését. A tervezetet felolvasás után alaposan megtárgyalta a zsinat, majd az észrevételek figyelembevétele és bedolgozása után egy későbbi ülésen elfogadta végleges szövegét. Az ülésszakon egyébként 15 ülést tartottak általában 75-90 perces időtartammal. Az ülések elnökei voltak felváltva: dr. Andorka Rudolf, dr. Frenkl Rbert, dr. Reuss András, dr. Sólyom Jenő. V asárnap reggel tartottak istentiszteletet a fasori templomban, melyen Lupták György kiskőrösi lelkész hirdette az igét. Prédikációját is közöljük lapunkban. A zsinat újdonsága az volt, hogy« törvénytervezetek mellett foglalkozott alapkérdések tisztázásával is. Némelyikről állásfoglalás is született, hogy az egyes törvények megfogalmazásánál figyelembe vehessék. Néhány ilyen alapfogalomról szóló előterjesztést mai számunkban is közlünk azért, hogy olvasóink is hozzászólhassanak. Az 5. Zsinati ülésszak nyitó áhítata „ülés így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Ür az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek.” (lKir 18,21) Illés nem beszél a levegőbe. Tudja jól, miért beszél ilyen keményen. Fellépésekor Baal és Astarte kultusza a Jahve-vallást megsemmisüléssel fenyegette. Az egy néphez, a választott néphez tartozó emberek polarizálódtak, saját útjukat kezdték járni. Saját vélt igazukat fölébe helyezték az egész nép érdekének. Bomlasztva, az egységet bontva, viszálykodást szítva. Ezzel együtt a választott nép egyistenhitének, Jahve vallásának fennmaradását veszélyeztették. Illés feladatul kapta: a megtört szövetséget Jahve és Izráel között helyre állítani. Amikor aztán Jahve a Karmel-hegyen bizonyságot tesz prófétája mellett és a Baal papok ellen, Illés 12 kőből oltárt épít és az ezen felhalmozott áldozatokat égből leszálló tűz emésztette meg, a 450 Baal-pap pedig a Kison pataknál elpusztult. Illés tudta, mit beszél. Tisztában volt azzal, hogy a nép kétfelé sánti- kálása gyengíti a választott népet, vallását pedig veszélyezteti. Persze közülünk most bárki gondolatában felvetődhet a kérdés: Mi közünk nekünk mindehhez? Mi nem azért jöttünk ide, hogy a Baal papok ellen hadakozzunk. A mi feladatunk más. Alkossunk törvényeket, jó törvényeket, olyan törvényeket, amelyek egyházunk javát, megújulását, jó rendjét segítik elő. Mi közünk van nekünk a kétfelé sántikáló zsidókhoz? Valóban, van-e közünk mindehhez? Csak annyi: a mi egyházunk sem mentes ettől a jelenségtől. Mert vannak, akik saját vélt vagy valós igazukat fölébe helyezték egész egyházunk érdekének. Saját útjuKiss Miklós lelkész kát kezdték járni. Ezzel pedig óhatatlanul meghasonlást idéztek elő, vitákat gerjesztettek, nem az egységet és megbékélést szolgálták. Ezek a jelenségek pedig egyházunk érdekei ellen hatnak, akadálya a megújulásnak, a nyugodt légkörben folyó munkának. Végeredményben egyházunkat veszélyeztetik. Illés szavai annyiban mindenképpen aktuálisak, hogy amikor egyházunk dolgairól van szó: NINCS HELYE KÉTFELÉ SÁN- TIKÁLÁSNAK! Egyetlen dolognak van helye: úgy gondolkodni, szólni, dönteni és cselekedni, ahogy egy egyházat és annak Urát, Krisztust szerető embertől elvárják. Amikor Isten nevében elkezdjük háromnapos tanácskozásunkat, úgy kérem Isten áldását munkánkra, hogy az mentes legyen a kétfelé sántikálásnak a gondolatától is. Egyet akarva, egyért munkálkodjunk : evangélikus egyházunk megújulásáért. Ámen! Kiss Miklós KOMMÜNIKÉ A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának ötödik ülésszakát 1992. június 26-28-ig tartotta a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban. A Zsinat megvitatta és elfogadta a Teológiai Bizottság által megfogalmazott „Zsinati Hitvallást”. Ez lesz a készülő új törvénykönyv bevezetése. A Hitvallás foglalkozik az evangélikus identitás kérdésével, küldetésünkkel, felelősséggel és közösség- vállalással, az egyházi törvények értelmével. A Zsinat elfogadta az egyházközségekről szóló módosított törvénytervezet nagy részét, a Zsinat etikai bizottságáról szóló határozatot Megtárgyalta a „Zsinati törvény” tervezetét, az oktatási bizottság és a gazdasági bizottság jelentését. Foglalkozott a későbbi törvények alapkérdéseivel: az önkormányzathoz való joghoz az egyházban, a lelkészek és nem-lelkészek közötti paritásról, a választások és jelölések módjával, a gyülekezeti közgyűlés és presbitériumok viszonyával, a hatalmi ágak szétválasztásával az egyházban. A Zsinat hatodik ülésszakát 1992. augusztus 28-30-ig tartja. Budapest, 1992. június 28. A Zsinat Elnöksége Zsinati Hitvallás Evangélikusok vagyunk A Magyarországi Evangélikus Egyház Jézus Krisztus egyházának részegyháza az evangélikusság világméretű családjának tagja. A Magyarországi Evangélikus Egyház hálát ad Urának, hogy mindeddig megőrizte és abban a biztos reménységben és örömben él, hogy a jövőben is megtartja. A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata (1991-től) mind a folyamatosságot, mind a megújulást fontosnak tartja, amikor újra fogalmazza szolgálatának rendjét, zsinati munkája során. Őseink a reformáció idején is hangsúlyozták az első 15 évszázad örökségét, noha élesen kritizálták is az egyházban tapasztalt visszaéléseket. A múlt kincseinek őrzése és a javítás szándéka egyaránt jelentős volt. Ez ma is példa értékű. Hitték, hogy a Szentlélek megőrzi és megújítja az egyházat. Hitünket elsősorban az „egyedül Krisztus” (solus Christus) megváltása határozza meg. Mi is valljuk: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözölhetnénk.” (ApCsel 4,12). Ez hitünk középpontjának tekinthető ma is gyülekezeteinkben. A három másik reformátori tartalmat kifejező alaptanítást is valljuk: „egyedül a Szentírás” (sola Scriptura), „egyedül kegyelemből" (sola gratia), „egyedül hit által" (sola fide). Ezek az alapvető hitvallások ma is összekötnek minket a protestantizmus nagy családjával. Az első évezredben ökumenikus hitvallások pedig összekötnek a történelmi keresztyénség három nagy ágával: az orthodoxiával, a római katolicizmussal és az anglikanizmussal. Ma is mértékadó számunkra az Ágostai Hitvallás és Védőirata, élő kincsünk a Kis- és Nagykáté, és a Concordia könyv minden irata. Ezek a hitvallásaink segítenek Jézus Krisztushoz igazodni, ugyanakkor arra indítanak, hogy mi is kövessük Őt és kortársainknak megváltjuk: Jézus Krisztus Úr! Gondozzuk az evangéliumi keresztyének kegyességének életformáit, a személyes és közösségi bibliaolvasást, az imádságot és gyakoroljuk a személyes elkötelezettségű hívő életet. Küldetésünk Hisszük, hogy Jézus Krisztus követésében Isten egész népe - kiki elhívatása szerint - hallgatja és hirdeti az evangéliumot Isten törvényével együtt abban a bizonyosságban, hogy Isten igéje élő és ható és a Szentlélek munkáján keresztül képes hitet és új életet teremteni ma is. Hisszük és tapasztaljuk, hogy Isten egész népe - ki-ki elhívatása szerint - él és szolgál az evangéliumot hordozó szentségekkel, tanul és nevelődik, tanít és nevel. Valljuk, hogy a missziói parancsban a keresztelés és tanítás együttjár (Mt 28.). A tanításhoz tartozik a nevelés feladata is: az emberformálás. Egyházunk nem e világhoz igazodik, de keresi azt, ami Isten kinyilatkoztatott akarata számunkra e világban (Róm 12,2). Ezért kell figyelembe vennünk környezetünket, korunkat, a helyi és időbeli tényezőket. Tudatosan vállaljuk, amiért Jézus imádkozott: „nem azt kérem Atyám, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17,15). Hitünk alapján végezzük a szeretet cselekedeteit Jézus kicsinyei között: az árvák, özvegyek, betegek, elesettek között, de Urunkat szolgáljuk minden rossz megelőzésében is. Luther Mártonnal valljuk: „a szeretetben munkálkodó hit még mielőtt kérdezik, már meg is cselekszi a jót.” Tisztában vagyunk korlátáinkkal, erőtlenségeinkkel, de jelt akarunk adni Krisztusról, akinek szolgálatában állunk, aki erősebb minden bűnnél, bajnál, betegségnél, sőt még a halálnál is, és aki új eget és új földet igér. Az Ő erejével merünk és tudunk szembeszállni a romlás erőivel. Az emberek nyomorúsága, elesettsége éppenúgy állandó feladatot jelent számunkra, mint a jólét kísértései, lehetőséget adnak a szolgálatra, hogy megőrizzük az embereket e kétféle kísértéstől. Felelősségünk - közösségvállalásunk A megnyitó ülés Isten előtti felelősségünk kötelez arra, hogy testvérként tekintsünk minden emberre, ökumenikus kapcsolatainkra és testvég-egyházaink életére. Egyházunk tagjainak jelentős része él szórványban más felekezetű testvérek között. Szeretettel, megbecsüléssel fordulunk szórványban élő híveink felé és kérjük, őrizzék meg hitüket, evangélikus örökségüket. Elfogadó és adakozó egyháznak tudjuk magunkat a világ keresz- tyénségében. Szívesen tanulunk másoktól és biznyosak vagyunk abban, hogy mi is tudunk adni lelki értékeket testvér-egyházaknak. Közösségben vagyunk az Egyházak Világtanácsa tagegyházaival, velük együtt valljuk: Jézus Krisztus Úr, Megváltó és velük együtt hiszünk a Szentháromság Istenben. Közösségben vagyunk a Lutheránus Világszövetség tagegyházaival az ősi reformátori hitbeli kincsek alapján és századunkban megtapasztalt kölcsönös, építő kapcsolataink révén. Felelősséget érzünk az Európai Egyházak Közössége tagegyházai iránt, jelentősnek tekintjük ezt a felekezetközi szervezetet mind az új Európa, mind az új világrend kialakulásának folyamatában. Szeretettel figyelünk hazai testvér-egyházaink életére és munkájára: a református egyházra, amellyel Magyarországon a reformáció kezdeteitől sorsközösség, több mint száz éve szószék- és úrvacsora-közösség köt össze; a római katolikus egyházra, amelyhez a 2. Vatikáni Zsinat óta a régebbinél jobb kapcsolatok kötnek ösz- sze; a gazdag liturgiájú orthodox egyházra és a kisebb protestáns közösségekre is. A magunk részéről jó kapcsolatokra törekszünk a magyarországi keresztyénség minden ágával. Ez a testvéri közösség erősítheti mai missziói szolgálatunkat, közös Urunkról szóló bizonyságtételünket. Testvéri szeretettel vagyunk a zsidó hitközösség iránt is, a közös Szentírás (Ószövetség) és a közös múltbeli gyökereink alapján. Párbeszédre készen fordulunk a hazánkban új jelenségnek számító más vallások képviselői felé (buddhisták, hinduisták stb.), tudva, hogy nekik is tartozunk az evangéliummal. Több nemzetiségű egyház vagyunk, ezért különös felelősséget érzünk a magyarországi nemzetiségek és a környező országok népeivel tartandó baráti viszony iránt. Vannak gyülekezeteink, ahol rendszeresen tartunk szlovák, ill. német nyelvű istentiszteleteket, szertartásokat, lelkigondozást. Nem feledkezünk meg határainkon túl élő magyar testvéreinkről és felismertük az egyházak hídépítő szerepét a századvég bonyolult helyzetében. Iránymutatónak tartjuk az apostoli figyelmeztetést: „Legyetek készen mindenkor szá- motadni mindenkinek a bennetek élő reménységről, de tegyétek ezt szelíden és tisztelettudóan” (lPt 3, 15-16). Egyházi törvényeink értelme Jelenlegi zsinatunk által hozott egyházi törvényeink, életünk és szolgálatunk jó rendje érdekében szükséges, hogy tisztán és igazán hirdethessük az evangéliumot, Krisztus rendelése szerint éljünk a szentségekkel, hatékony legyen szeretetszolgálatunk, botránkozás és rendetlenség mindezt meg ne erőtlenítse. Evangélikus testvér-egyházainkkal egyek vagyunk abban, hogy a rend és a törvény nem öncél, hanem mindig csupán eszköz ahhoz, hogy Jézus Krisztus szabadító és megújító munkája folyjék az egyház által e világban. Örömünknek adunk kifejezést, amiért az 1990. évi IV. törvény és a Magyar Köztársaság Alkotmánya új helyzetet teremtett országunkban az állam és egyház valódi szétválasztása terén és ezáltal először nyertük el autonómiánkat. Az államtól való szétválásunk nem jelenti azt, hogy egyházunk többé már nem tudja magát a társadalom szerves részének. Itt akarunk élni és értékeinkkel szolgálni. Egyházi törvényeinknek nem tulajdonítunk tévedhetetlen jelleget, de azt valljuk, hogy az egyházi élet és szolgálat számára jó rendet biz- tosithatnak. Az egyházi törvények biztosítéka az egyház autonómiája, amelyet évszázados demokratikus gyakorlat, valamint a szabadságjogok kiteljesítése tesz lehetővé. Egyházunk egyház kíván maradni a jövőben is. A hitélet körébe tartozó munkálkodás mellett kulturális, nevelési - oktatási, szociális - egészség- ügyi tevékenységével, valamint a nemzeti tudat ápolásával jelentős szerepet kíván betölteni az ország életében. Ezért tudatosan és önként szánjuk el magunkat az érvényes egyházi törvények megtartására mindaddig, amíg egy új zsinat azokat meg nem változtatja. A jó rendbe vetett hittel egyházi törvényeink kötelező erejét elismerjük magunkra nézve és azokat minden kényszer nélkül önként teljesítjük. Mindezt a Szentírás intése alapján valljuk: „éljetek méltón ahhoz az elhivatáshoz, amellyel elhivattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Űr, egy a hit, egy a keresztig. egy az Istene és Atyja mindenkinek, Ő van mindenek felett, mindenek által és mindenekben” (Ef 4,1-6). Budapest, 1992. június 28. A Teológiai Bizottságnak a Zsinat által elfogadott szövege (A „Zsinati Hitvallás” a készülő új egyházi törvénykönyv teológiai bevezetése.) Magyarázat a Zsinati Hitvalláshoz Az elhangzott irat a Teológiai Bizottság (TB) konszenzuson alapuló szövege. Ilyen formában Bonyhádon született meg a Bizottság rendes ülésén, 1992. június hónap 17. és 18-án. Szándékunk az volt, hogy egy olyan előszó szülessék, ami rövid, de nem olyan rövid, mint az 1934-37-es Zsinat hitelvi Nyilatkozata. Tömör, vagyis nem megy részletekbe, egyszerű és érthető minden olvasó számára, ugyanakkor teológiailag jól megalapozott, evangélikus, de nem exkluzív módon, vagyis identitásunkat tartva nyitottak legyünk. Tudatosan figyeltünk a múltra, de nem akartuk konzerválni azt, tekintettel voltunk a jelenre és jövőre, anélkül, hogy elszakadtunk volna a realitásoktól - térben és időben egyaránt. Célunk az volt, hogy olyan szöveget nyújtsunk be a Zsinatnak, amit legalább első olvasatban el lehet fogadni, legfeljebb stílusvál~ toztatást, stiláris módosításokat, kisebb módosításokat kelljen csak eszközölni, de a törzs-szöveg és (Folytatás a következő oldalon) Dr. Hafenscher Károly / 28. számának zsinati melléklete
