Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-12 / 28. szám

Evangélikus Élet 1992. július 12. A jí*is GYERMEKEKNEK L 0 K N K VISSZA KELL FORDULNI! „Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amit közöttük tet­tem?” - szólt az ÜR hangja a felhő­oszlopból. Mózes ismét egyedül állt Isten előtt. A sátor félhomályában meg­rendültén hallgatta Isten szándé­kát. Magában igazat adott neki, hiszen a nép valóban már túl sok­szor fordult ellene. Ugyanakkor ez a nép az Ő népe volt.- Ha most mind egy szálig el­pusztítod ezt a népet - szólt hozzá leborulva - akkor azt fogják mon­dani azok a nemzetek, akik hallot­ták híredet: Lám az ÚR nem tudta bevinni őket, ezért lemészárolta őket a pusztában. Bocsásd meg en­nek a népnek a bűnét nagy szerete- teddel, ahogy eddig tetted mindig Egyiptomtól kezdve. Hosszú ideig csönd volt. A füs­tölőszerek sercegése hallatszott csupán. Aztán mintha mozdult volna a füst.- Megbocsátok, úgy ahogy mondtad. Azonban megígérem azt, hogy azok közül, akik látták csodáimat és nem hittek bennem, senki nem fogja meglátni azt a föl­det, amit ígértem. Kálebet azon­ban beviszem arra a földre, mivel ő tökéletesen követett engem. Hol­nap induljatok el, de vissza a Vö­rös-tenger felé. Mózes kiment a sátorból. Az emberek félkörben állva, némán várakoztak rá. Mózes mindent el­mondott, amit az ÚR üzent általa.- Negyven évig fogunk vándo­rolni a pusztában hitetlenségetek miatt. Csak Józsué és Káleb fogják meglátni azt a földet. Fiaitok azonban, akiket a rabszolgaságtól féltettetek, ők mind ott fognak lakni. A beszéd sokáig tartott. Min­denki érezte, hogy milyen nagy le­hetőséget hagytak kihasználatla­nul. Mindenki szomorú volt. Másnap Mózes nagy lármára ébredt. Mi történhetett? Kisietett a sátor elé. A tegnapi nagyhan- gúak kaptak éppen nyeregbe.- Hát ti hová igyekeztek? - kér­dezte Mózes.- Itt vagyunk! Menjünk föl a hegy tetejére és foglaljuk el azt a földet, amit az ÚR ígért nekünk. Bizony vétkeztünk, amikor nem hittünk a szavának. A lovasok már fel-alá nyarga- lásztak és fegyvereiket csörgették.- Nem értetek semmit - szólt Mózes elkeseredve. - Most már nem fog sikerülni, amit terveztek. Nem lesz már köztetek az ÚR. Ve­reséget fogtok szenvedni.- Tudod mit, Mózes? - hajolt le egy lovas, hogy Mózes arcába ki­álthassa gyűlölködő szavait. - Nem mi nem bízunk az ÚRban, hanem te vagy az, aki hitetlen. Nagyot rikkantva elvágtatott, a többiek után. Mózes hiába kiáltott utánuk, talán nem is hallották. Teltek az órák. Mózes ott állt még mindig, ahol a lovasokat el­tűnni látta. Hamarosan asszonyok gyűltek össze köré. Fiaik, férjeik voltak azok, akik elvágtattak. Az­tán feltűnt egy magányos ló. Csu­pa vér volt a háta. Aztán egy má­sik, azon már ült egy ember. A lo­vas olyan sebesült volt, hogy alig tudott szólni.- Valóban nem járt köztünk az ÚR. Egészen Hormáig üldöztek minket. Estig még néhányan haza­tértek, de sokkal többen voltak azok, akik örökre ottmaradtak. A táborra hallgatás szállt. A gyász sűrű és sötét volt. FÖNN A KILÁTÓBAN Hosszú utat tettünk meg, mire fölértünk. Lábunk előtt terült el a szépséges táj. Messze lent egy vonat szaladt, kisebb volt, mint egy játék. Aztán jött az eső. Távolról indult el. Látszott, ahogy a felhők a földhöz közelitenek. MÍ ott álltunk a felhők felett' ~ Aztán, mint egy függöny, közeledett a zápor. Szinte lépdelt felénk. Ilyet még soha nem láttam. Köszönöm Istenem, hogy mindig újabb és újabb csodáidat láthatom. Olyan szépséges világot alkottál. Olyan méltóságteljesen jött az a zápor, mint egy király. .. .utána persze futottunk, hogy meg ne ázzunk. KEDVES GYEREKEK Továbbra is várom leveleiteket. Örülnék, ha imá­tok nyári élményeitekről. Gondolom, sokan voltatok - vagy lesztek - olyan táborokban, amit a gyülekeze­tetek szervezett. Örülnék, ha beszámolnátok ott szer­zett élményeitekről. Természetesen másról is lehet írni. Címem: Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón, Lut­her u. 14. ÉDENKERT A BALATON PARTJÁN Család - gyülekezet - úrvacsora közösségben Az egész évi fárasztó és kemény tanulás után minden nyavalygá- som elmúlt, amikor beléptem a Kapernaum csodálatos parkjába. Már a környezet is arról árulko­dik, hogy itt gondos kezek mun­kálkodnak és mindent megtesznek az idősekért és az üdülőkért. Előre éreztem, hogy egy tartalmas hét­nek nézek elébe. A váratlan lét­számtöbblet türelmünket és szere- tetünket akarta próbára tenni. Lel­készeink pótágyakkal és bölcses­séggel felülkerekedtek a nehézsé­geken. Átélhettük a közmondás szavait: „sok jó ember kis helyen is elfér”. Somogy-Zala fiataljai első alka­lommal lehettek együtt, egy közös­ségben. Hetekig lázas izgalommal ké­szültünk erre a konferenciára. Már az első estén éreztük, hogy nem volt hiábavaló a lelki ráhangoló­dásunk és imádságunk. A bemu­tatkozás nem sablonosán történt. Félbevágott képeslapok párját kel­lett megkeresni és a másik felet be­mutatni. A nyitó áhítatot espere­sünk tartotta. Szavai segítettek bennünket egymás elfogadásában és szivünk kitárásában Jézus felé. Az első reggelen az álomszuszé­kok is vidámabban pattantak ki az ágyból a lelkészek zenés ébresztő­jére. Első napunk fő témája: A CSA­LÁD. A rövid és érdekes előadá­sok vitaindítóul szolgáltak a cso­portbeszélgetésekhez. A délután S-ig tartó szabad program alatt nem csak a Balaton hűs vizében lubickoltunk, vagy sé­tával próbáltuk felfedezni a kör­nyéket, de szakítottunk időt Márk evangéliumának alapos áttanul­mányozására. A konferencia 78 tagja nevében mondhatom, hogy alig vártuk minden nap az izgal­mas bibliaiskolai vetélkedőt. Az esti FÓRUM-on a 6 csoport képviselői összegezték a csoport­beszélgetések lényegét. A, doboz­ban ps^zegy ült kérdéSfikífiiS jelen­levő 11 lelkész adott meggyőző és frappáns választ. A napot, mint mindig, áhítattal zártuk. A reggeli áhítat liturgiája már sokkal határozottabban ment (17- es liturgia alapján) mint az első reggelen. Ennek a napnak a mot­tója: A GYÜLEKEZET KÖZÖS­SEGE. A csoportokban parázsló vita alakult ki, hogy miként lehe­tünk élő kövei saját gyülekeze­tünknek. A nap legizgalmasabb színfoltjának ígérkezett az elő- adók-fiatalok közti röplabdabaj­nokság. Magabiztosan vezetett a lelkész-csapat, amikor Horváth Feri bácsi, (szepetneki lelkész) bo­katörése megdermesztette a közös­séget. Még éjszaka Keszthelyre, Nagykanizsára, majd Pécsre szállí­tották. Ránk nehezedett a gondo­lat, hogy fél évig nem tudja gyako­rolni pedagógusi hivatását és nem láthatja el gyülekezetét. A hátrale­vő időszakban az egész tábor őérte imádkoztt. Próbáltuk Isten kezé­ből venni a balesetet és megérteni, hogy valakihez a kórházban őálta­la akar közeledni. A harmadik nap központi gon­dolata: ÚRVACSORA KÖZÖS­SÉGE. Néhány lány hatalmas cso­magolópapírra óriási kelyhet raj­zolt, amelyen Jézus a saját testét és vérét osztotta tanítványainak. Az egész hét lelki üzenete nagyszerűen sűrűsödött össze ebben a rögtön­zött oltárképben. Finn vendégek, konfirmáció előtt álló fiatalok is meglátogatták konferenciánkat. A finn ifjúsági éneket, az „Atyám két kezedben” kezdetű dalt csodá­latos volt együtt énekelni. A lelki elmélyülést pár órára a vidámság váltotta fel. Néhány csoport kifi­gurázta és megtréfálta az előadó­kat. vagyis jópofa műsorral szerez­tek önfeledt estét. A háromfordu­lós bibliaversenyben valamennyien győztesek lehettünk, hiszen alapo­san megismerhettük Márk evangé­liumát. A jutalmunk kukoricából és más terményekből készített han­gulatos falikép és igéslap, amit egy ungvári grafikus rajzai ékesítettek. Örök emlékül mindenki egy bőrke­resztet kapott. Az esti áhítatot a lobogó tábortűz fényénél tartot­tuk. Ránk nehezedett az elválás gondolata, ezért húztuk-halasztot- tuk a lefekvést. Az utolsó délelőttön a tízparan­csolat tükrébe néztünk bele. Az ér­dekes és elgondolkodtató kérdése­ket hallgatva, önvizsgálattal ké­szültünk a közös úrvacsoravételre. Megrendítő és felemelő érzés volt látni 10 Luther-kabátos lelkészt félkörben az oltár előtt. Miközben vettük Jézus testét és vérét, úgy érezhettük, belekóstol­hattunk a mennyország előizébe. Feltöltődtünk, megújultunk! A búcsúzás pillanataiban zúgó méhkassá vált az épület. Gyors fényképezés, aláírásgyűjtés, köny- nyes integetés. Jól esett hallgatni az idősek bizta­tó szavait: „Ilyen lelkileg összeková- csolódott előadókkal, és fegyelme­zett fiatalokkal nem találkoztak még Kapernaum lakói. Jöjjenek kedveskéim máskor is!” Ha Isten is engedi jövőre két csoportban és me­gyei zenei táborban dicsőítjük majd a közösségteremtő Jézust! Balogh Zsuzsanna Zalaegerszeg Szükségem van a szeret etedre! Uram, most már nem menekülök sem önmagam elől, sem az emberek elől, sem előled. Ismered nyugtalanságomat és bizonytalanságomat rejtőzködésem ellenére is. Tudod, milyen nehéz elfogadnom és elfogadtatnom magam. Te azt mondtad, hogy nemcsak ismersz, hanem szeretsz is engem. Uram, szükségem van a szeretetedre! Gyógyítsd magányomat .: : .:vi. ... v./.ívsW*-Formálj te,,engem, mert én már nem,tudok magammal,mit,,, 1,, kezdeni Uram, szükségem van a szeretetedre! (A NÉZZ FÖL! c. meditációs könyvből) A Nógrádi Egyházmegye idei megyei ifjúsági konferenciáját augusztus 16-23. között tartja Balassagyarmaton. Jelentkezni személyesen és írásban lehet. Cím: Kalácska Béla, 2660 Balassagyarmat, Kossuth u. 36. Esperesi Hivatal. Jelentkezéseket július 31-ig tudunk elfogadni érkezési sorrendben. Nóg- rád megyében a gyülekezeti lelkészek is tudnak segítem és felvilágosítást adni a heti programról. A konferencia költsége bentlakással 1200,- Ft. Ezt az összeget csak augusztus első hetében felvételt nyert kiértesítettek fizes­sék be. Programot mellékelünk, kérésre küldünk. 12-20 év közötti konfir­mált fiatalokat várunk. Illés Endre idézése a Petőfi Irodalmi Múzeumban I |DIÓFÁT ÜLTETNI. 90 ÉVE SZÜLETETT ILLÉS ENDRE A Petőfi Irodalmi Mú­zeum az utóbbi idő­ben mind több olyan ki­állítással és hozzá kap­csolódó irodalmi műsor­ral várja látogatóit, amely hiányt pótol, vagy eredeti, új formában, sa­játos elgondolással kerül az érdeklődők elé és - ta­pasztalatom szerint - nö­veli az állandó látogatók számát. Ilyen volt 1991- ben a „Püski Kiadó tör­ténete” kiállítás és baráti emlékezés, a Németh László és Gulyás Pál ki­állítás és emlékműsor, a „Szeretnének...” c. Jó­zsef Attila műsor, az „Uram, ha ezt a képet megvehetném” c. Füst Milán kiállítás és irodalmi műsor, a délsvájci Luganóban élő Saáry Éva „Átható csend.. ”. c. tárlata, az író, költő, festő- és fotóművész sokoldalú bemutatkozása. Június 4-én pedig „Diófát ültetni...” címmel nyílt meg igen gazdag - könyv, kéz­irat, képanyag és személyes - tárgyak bemutatásával Illés Endre születése 90. évfordulója alkalmából ren­dezett kiállítás. Dr. Botka Ferenc főigazgató köszöntő és Illés Endrét hűen méltató szavai után Jókai Anna az írószövetség elnöke nyitotta meg a kiállítást. Ez­után kezdődött a Múzeum dísztermében a barátok, munkatársak, tisztelők emlékezése, Bertha Bulcsú, Görgey Gábor, Kass János, Juhász Ferenc, Szánthó Piroska, Huszti Péter, Domokos Mátyás, Szokolay Sándor idézték az írót, a kiadót, az embert és magnó­ról Illés Endre is szólt az emlékezőkhöz. A műsor keretében adták át az Illés Endre-díjat Szentmihályi Szabó Péternek. Külön esten emlékezett a Múzeum Illés Endrére műveinek felidézésével, Bodnár György és Lengyel György összeállításában. * Engedtessék meg e sorok írójának, hogy személyes emlékét is idézze Illés Endréről, a Szépirodalmi Könyv­kiadó igazgatójáról. Herman Ottó utolsó könyvének (Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága) csaknem a szemét­ből megmentett kéziratát - miután kétévi kutatás után megállapítottam, hogy valóban kiadatlan mű -, legalább húsz évig ajánlottam kiadóknak. „Hagyjuk már ezeket a századfordulós öregeket”, „maga csak Vikárral, Sebestyén Gyulával, Herman Ottóval tud foglalkozni?,, - szavakkal utasították el. Réz Pál iro­dalomtörténésszel Kosztolányiról folytatott beszélge­tés során megemlítettem Herman Ottó kiadatlan kéz­iratát. „Illés Endre nagyon tiszteli Herman Ottót, vele kell beszélnie” - mondta nagyon határozottan. Beszél­tem. Három napon belül be kellett adnom a javasla­tot, néhány héten belül a sajtó alá rendezett válogatást és a könyv nyomdába került. Rövidsen, 1983-ban csodálatosan szép kiadásban, színes madárrajzokkal illusztrálva jelent meg. Heteken belül el is fogyott. Amikor felkerestem a Szépirodalmi Könyvkiadóban, hogy megköszönjem a könyv kiadását és átadjak néki néhány soros eredeti Herman Ottó kézírást, nézegette Herman Ottó tintával írt szép sorait: „ezt beleragasz­tom a saját példányomba” és vigyázva tette boríték­ba. Búcsúzásnál még megkérdezte: „Még van eléged­ve a kiadójával?,, Én pedig arra gondoltam, vajon erre a kérdésre mit válaszolt volna Herman Ottó? Sebeiken Pálma Egy otthont, egy meleg fészket veszítettünk el Ballagó maturandusok búcsúzása az iskolától lérkezett az a nap, amit vegyes érzelmekkel vártunk. Részben örömmel, hiszen megnyílik előttünk az Elet kapuja, mely mögött számunkra sok új, érdekes dolog áll; részben pedig szoron­gással, szomorkásán, mert kiszakadunk egy közösségből, melyhez négy éven át tartoztunk. Négy év elég hosszú idő ahhoz, hogy nagyszerű közösségek alakuljanak, szoros barátságok szülessenek. S egy-egy ilyen közösségnek fájdalmas a búcsúzás. Az utolsó na­pokban jövünk rá igazán arra, hogy milyen sokat jelentettek a közös kirándulások, bolondozások; mennyire közel kerültünk egymás­hoz. Az évek szédítő gyorsasággal teltek az iskola ódon falai között. Nemrég még megszeppentelsősként gubbasztottunk padjainkban s most mint végzős diákok állunk a Deákkúti forrásnál. Számunkra már minden emlékké vált, a boldog és keserves órák egyaránt. Nevetünk azon is, amin korábban talán sírtunk. Jól isme­rünk minden termet, a padokat, melyek koptatásához mi is hozzájá­rultunk négy éven át, s valóban úgy érezzük, mintha egy otthont, egy meleg fészket veszítenénk el. Nézegetjük az osztálykirándulásról készített képeket, felelevenít­jük emlékeinket és mindnyájunkban megfogalmazódik a gondolat: Tulajdonképpen már vége a boldog, felhőtlen diákéletnek. Kedves alsós barátaim! Használjátok ki a hátralévő időt, minden percet. Élvezzétek a tanulóéletet, amíg van rá mód. Lehet, hogy most még mosolyogtok ezen, de majd meglátjátok, milyen nehéz lesz elbúcsúzni egymástól és az iskolától. Legyetek büszkék arra, hogy olyan iskolába jártok, amelynek falai között egykor kitűnő tehetségű művészek, tudósok tanultak. Mi, ballagok csak egy évet tölthettünk az evangélikus líceum­ban, s ennek új szelleme épp hogy csak megérintett bennünket, s ezt nagyon sajnáljuk, mert Ti elsősök indulásotoktól-ballagásotokig a líceum igazi szellemét, hagyományait viszitek végig. Kívánunk eh­hez lelkesedést, jó tanulmányi eredményeket, sikereket a versenye­ken. Öregbítsétek líceumunk hírnevét, hogy azok is, akik hajdan az evangélikus gimnáziumba jártak, büszkék lehessenek rátok. A nemrég megalakult Diákszövetséget támogassátok, segítsétek. Hozzatok létre egy valódi líceumi diákközösséget, melyből minket öreg diákokat se felejtsetek ki. Tisztelt Igazgató Úr! Az Ön munkája, tudjuk, igenfelelősségteljes és nehéz. Ön mégis mindig türelmesen, vidáman, megértőén és kedvesen beszélgetett velünk. A közvetlen, meleg barátságos viszonyt, amely e rövid egy év alatt kialakult köztünk, nem feledjük el. Kívánjuk, hogy tovább­ra is ilyen légkörben működhessen az iskola, s minden terve megva­lósuljon. Kedves Tanáraink, Kedves Osztályfőnökeink! Szeretnénk megköszönni a sok fáradságot, vesződést, a türelmet, hogy mindig arra törekedtek — érett emberekké formáljanak ben­nünket. Köszönjük a tudást, amit elsajátíthattunk, amivel tovább­léphetünk az életbe. Feledjék el a bosszúságaikat, amelyeket mi okoztunk Önöknek s csak a vidám percekre, órákra emlékezzenek. Még sok derűs, örömteli évet, s olyan jó diákokat kívánunk, amilye­nek mi voltunk. Kedves Szüléink! Azt gondoljuk, s tudjuk is - csa nehéz 18 évesen ezt kimondani -, a 4 év alatt nagyon sok anyagi és nem anyagi áldozatot hoztak értünk. Segítségük, támogatásuk, biztatásuk s néha dorgálásuk nélkül biztosan nehezebb lett volna idáig eljutnunk. Mindazt, amit értünk tettek, csak igaz, szívből jövő szeretettel hálálhatjuk meg. Köszönet az együttizgulásért, tanulásra serkentő szigorú szavaikért, vigasztaló együttérző simogatásukért. Hisszük azt, hogy az együttnevetés, együttsírás, a diákévek múl­tán is megmarad. Búcsúznunk kell. A búcsú pedig mindig nehéz,- ha attól veszünk búcsút, akit vagy amit szeretünk. Isten veled Líceum, Isten veletek Tanáraink, Diáktársaink. Őrizzétek meg emlékünket szivetekben, gondoljatok ránk mindig szeretettel. Búcsúzóul és útravalóul Sajgó Szabolcs: Legyen időd... c. verséből idézek. „Figyelj a Mára! A Tegnap csak egy álom, A Holnap csak egy látomás; . a helyesen megélt Ma tesz boldog álómmá minden Tegnapot és minden Holnapot reményteljes látomássá!" Kozmán Orsolya maturanda, Sopron

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents