Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-05-26 / 21. szám

Evangélikus Élet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 56. ÉVFOLYAM 21. SZÁM 1991. MÁJUS 26. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ÁRA: 12 Ft Ezért nem kell vitázni, hogy miként lehet Isten Atya, Fiú, Szentlélek és mégis egy, mert mindez úgyis megfoghatat­lan. Legyen elég, hogy igéjében maga Isten állítja ezt magáról. Micsoda vigasztalás ez... Hiszen lám a teljes szentháromság mindegyik személye azon van, hogy a szegény, nyomorult embert bűnből és halálból, ör­dög hatalmából megigazulásra, örök életre, - Isten országába segítse. LUTHER m ' A TARTALOMBÓL ~ A PÁPALÁTOGATÁSRÓL - EVANGÉLIKUS SZEMMEL JELENTÉS EGYHÁZKERÜLETI KÖZGYŰLÉSEKRŐL ISTENEK ÉS KULTUSZOK A küldöttség tagjai a Luthcr-szobornál AMERIKAI VENDÉGEK EGYHÁZUNKNÁL Az Amerikai Missouri Zsinat Evangélikus Egyhá­zának küldöttsége május 7-10. között hazánkba láto­gatott egyházunk meghívására. A küldöttséget dr. Ralph A. Bohlmann püspök-elnök vezette. Tagjai voltak: Dr. Albert M. Marcis püspök, David Daniels professzor és Dusán Tóth lelkész. Találkoztak az or­szágos elnökséggel, a Teológiai Akadémia és az Evan­gélikus Gimnázium képviselőivel, az országos egyház osztályvezetőivel. Különös érdeklődést mutattak a menekültügy kérdései iránt, de fontos volt számukra tanítás és nevelés kérdéseiről való tájékozódás is. Ezért látogatták meg Teológiai Akadémiánkat és a Fasori Gimnáziumot is. Találkoztak Lukáts Miklós államtitkárral, aki részletes tájékoztatást adott a ma­gyar kormány egyházpolitikájáról és az Egyesült Ál­lamokhoz fűződő kapcsolatokról. A küldöttség tagjai beszámoltak saját egyházukról, abban végzett szolgálatukról, a lutheri teológiához és a hitvallásokhoz való kötöttségekről és arról a felis­merésükről, hogy ma a misszió és evangélizáció ka­pott hangsúlyt munkájukban. Daniels professzor a rádió és televízió egyházi célú felhasználásáról beszélt, Marcis püspök és Tóth lelkész a szlovák eredetükről és kapcsolataikról. (Tőlünk eltávozva, a Szlovákiai Evangélikus Egyházat látogatták meg.) Május 10-én részt vettek országos közgyűlésünkön. Bohlmann elnök üdvözölte a közgyűlést és egyházuk jelvényét, egy-egy keresztet nyújtott át püspökeink­nek. Dr. Harmati Béla püspök-elnök egyházunk aján­dékaként egy-egy Luther plakettet nyújtott át a kül­döttség tagjainak, akiknek nagy élményt jelentett az is, hogy Luther végrendeletét - mely egyházunk birto­kában van -, eredetiben megszemlélhették. Bohlmann elnök így összegezte útjuk eredményét: „Barátságot kötöttünk s ez virágozni fog.” Adja Is­ten, - úgy legyen! T. • v- "Y * i i s Bohlmann elnök, Daniels professzor, Marcis püspök és Tóth lelkész az országos közgyűlésen Ismerjük meg a Missouri Synod-Evangélikus Egyházat Ez a 144 éves cszak-amcrikai evangélikus cgyháztest nem tagja a Lutheránus Világszövetségnek. Nyilván ez az oka, hogy eddig hivatalos kapcsolatunk nem volt vele. Most elnökük látogatása egy delegáció élén felkeltheti figyelmün­ket a nagy amerikai egyházhoz tartozó evangélikus testvé­reink iránt. Néhány adat: 2 700 000 tagjuk van, kereken 5800 gyüleke­zetük, 4800 lelkészük, 2000-nél több ún. parókiális iskolát tartanak fenn. mintegy 12 000 a tanerők száma, akik a kü­lönböző fokú iskoláikban végeznek szolgálatot. Iskolarend­szerük a legnagyobb az Egyesült Államokban a protestáns egyházak között. Két nagy teológiai főiskolájuk van 450-450 hallgatóval, ezek közül hires a St. Louisban levő Concordia szeminárium. Eredetükből érthető az erős hitvallásosság, hiszen a múlt század elején erőltetett (1817) Porosz unióba lépés helyett az emigrációt vállalták. Szászországi és bajorországi lutheránu­sok a mai Missouri Synod tagjainak ősei. Mind a racionaliz­mus, mind az unionizmus felöl állandó veszélyt éreztek és inkább az elszigeteltség veszélyét vállalták. Hires teológusuk és egyházi vezetőjük a múlt században Carl Ferdinand Wil­helm Walther volt (1811-1887). A ncuendettelsaui nagyhatá­sú teológus, Wilhelm Löhe Amerikába került tanítványai játszottak vezető szerepet sokáig. Nincsenek úrvacsorái kö­zösségben a LVSZ tagcgyházakkal, ami nem kis elvi és gyakorlati problémát jelent az evangélikus világban. Jelentős munkát végeznek az újságok, könyvkiadás, rádió és tv missziói szolgálatában. Jellegüknek megfelelően nem politizáló egyház. A legutóbbi időben éppen Dr. Bohlmann elnökük vezetése alatt több irányban nyitni akarnak, új kapcsolatokat keresnek mind az evangélikus családban, mind a világkercsztyénség többi ágában. Az a reménységük, hogy a Szentirás és Hitvallási irataink megbecsülése ebben előnyt és nem akadályt jelent. H. K. ÖKUMENIKUS HATÁRSZOLGÁLAT Mindnyájan megdöbbenve hall­gattuk a híreket a kurdok mene­kültáradatáról. Ismerjük a nagy­méretű segélyakciót, amelyet nem­zetközi szervezetek és országok szerveznek és juttatják el segélyei­ket a rászorulóknak. Sajnos, nem elképzelhetetlen, hogy egy keletről induló XX. szá­zadi népvándorlással kell Közép- és Nyugat-Európának szembenéz­nie. A lehetséges menekülők szá­mát szakértők milliókra becsülik. Európa fél, és szeretne felkészülni a lehetséges rohamra. Ennek je­gyében nyitottuk meg május 8-án Sopron központjában az első Osztrák-Magyar Ökumenikus Határszociális szolgálatot. Az ünnepélyes megnyitón részt vett az Osztrák Diakóniai Intézet igazgatója, Ernst Gläser; az Oszt­rák Evangélikus Egyházat dr. Gustav Reingrabnen, szuperinten­dens képviselte. Magyarul mondta el áldáskívánásait a kismartoni ró­mai katolikus püspök. Menekültü­gyi miniszterét küldte el az osztrák kormány. Hazai részről Pápai Lajos, ró­mai katolikus püspök; Szimon Já­nos, soproni evangélikus lelkész és e sorok írója szolgáltak. Jelen volt Lehel László, ökumenikus főtitkár is. Mi ennek az új szolgálatnak a célja? Elsősorban hiteles tájékoztatást adni arról:- Van-e ország, amelyik még foga­dóképes, ahol új otthont építhet a menekülő?- Mi vár rá, ha esete nem meríti ki a genfi konvenció szerint a mene­kült fogalmát és illegálisan mégis nekivág a nagyvilágnak?- Milyen esetben kell tanácsol­nunk az egyetlen helyes megol­dást, a hazájába való visszaté­rést?- Kiknek kell azt mondani „Ne fuss tovább, maradj, itt a te ha­zád!”. Miért kell ezt keresztyén, öku­menikus szervezésben végezni? Azért, mert a keresztyén szeretet nem ismer felekezeti és népi határo­kat. így talán tőlünk jobban elfo­gadják oroszok vagy románok, eset­leg erdélyi magyarok, mi az, ami lehetséges, mi az, ami lehetetlen. Hol van a határ, ahol meg kell állni. Az osztrák egyházak által fize­tett szolgálatvezetőnek minden­esetre nem lesz könnyű dolga. Ma­ga mögött tudhatja azonban az osztrák-magyar ökumené testvéri támogatását. Én pedig bízom ben­ne, hogy evangélikus hittestvéreim imádságban hordozzák menekült­­ügyi szolgálatunknak ezt az új munkaágát. Bolla Árpád „Hazamegyek a falumba...” Nem úgy, mint Ady, nem is abból az okból, és nem is azért a célért. De azt a sort, hogy „ott engem ... szeretnek, Engem az én falum vár” - átéltük ápri­lis 21-én, amikor Szebik Imre - püs­pökként - először szolgált szülőfalujá­ban, Lébcnyben. A püspök szolgálata nem itt kezdő­dött, hanem a szomszédos Enesén. Ez a filia éppen 100 esztendővel ezelőtt csatlakozott a Bezi anyagyülekezethez, s ma - adottságainál fogva - jobban fejlődik, mint az anyagyülckezet. A község polgármestere és jegyzője a községházán fogadta az érkező püspö­köt és feleségét, s az összcsereglő gyüle­kezet innen együtt vonult a temp­lomba. Jubilate vasárnapja volt. A püspöki igehirdetés egyszerű szavakkal, de teo­lógiai tudományossággal magyarázta meg, Jubilate azt jelenti, hogy tudnunk kell emlékezni, ünnepelni és örvendez­ni. A 66. Zsoltár 1-2 verse volt az alapi­­gc. A gyülekezeti felügyelő bizonyság­­tétele és gyülekezeti tagok versmon­dása tette teljessé a százéves jubileu­mot. A lébényi ünnepi istentiszteletre a késő délelőtti órákban került sor. A helyi virágkertészet ajándékaképpen a templomudvar és maga a templom is virágdíszben fogadta az érkezőket. A szülőfalu gyülekezetében 1. János 5, 1-4 alapján arról prédikált a püspök, EGY TÁL, KENDŐVEL - A KERESZT ALATT Ezt az emblémát láttuk magunk előtt négy napig a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasá­ga rendezte első Nemzetközi Kongresszusán, Balatonaligán. Egy bibliai ige is olvasható volt a Társaság jelvénye mellett: „Jézus megkérdez­te tőlük, mit akartok, hogy cselekedjek?” „Uram - felelték -, hogy megnyíljék a sze­münk!” (Mt 20: 32-33) Európa szinte valamennyi or­szágából, május első napjaiban összesereglett kb. 400 orvos (ebből kereken százan jöttek a Szovjet­unióból és Romániából!) talán ép­pen ezt a jelképet és igét vihette magával haza. Megértve, hogy az orvos a lábmosó Jézus szolgálatá­ból él, hogy ő nyithatja meg sze­meinket - a jerikói út világtalanjai­hoz hasonlóan - az orvoslásban mindig új lehetőségekre. A kongresszus program szerinti reggeli kiscsoportos imaközössé­gei, majd az ezt követő plenáris bibliatanulmányozások (Bojtor István református lelkész vezette), a délelőtti és délutáni két-két fő­előadás, az ezeket tovább vivő cso­portos megbeszélések, végül az ökumenikus úrvacsorái záró isten­tisztelet, - mind valamennyien az orvosi hivatást a szenvedő beteggel összekötő élő Jézus Krisztusról ta­núskodott. A tudományos színvonalra jel­lemző volt, hogy a kitűnő képzett­ségű orvos-tolmács többször is kérte az előadótól a gondolatme­net megismétlését, hogy át tudja adni az idegen nyelvüeknek az el­hangzottakat. Más alkalommal pedig egy norvég orvos jelent meg gitárral a kezében a pódiumon és vezényelt: mindenki álljon fel, nyújtózkodjon nagyot és most éne­keljünk... Á koncentrált figyelést így is csak úgy bírtuk, hogy ismé­telten elénk állt a fiatalok ének- és zenekara. Ritmikus muzsikájuk a kezünkben levő 15 kottás énekfü­zetet segített elsajátítani, magyar és angol nyelven. Jó volt ezekre a huszonéves fiatalokra nézni! És hallgatni nemcsak dinamikus éneklésüket, hanem az előadások témájához simuló csendes tanú­ságtételeiket, imádságaikat. - Hát lehet igy elfáradni? Az ünnepélyes megnyitó aszta­lánál felszólalásuk sorrendjében, ott láttuk és hallottuk dr. Dre­­nyovszky Irént, a Keresztény Or­vosok Magyarországi Társasága elnökét; Jávor Andrást, a Népjólé­ti Minisztérium képviseletében; dr. Frenkl Róbertét, egyházunk or­szágos felügyelőjét; dr. Hegedűs Lórántot, református püspököt, és Viczián Jánost, a baptista egyház elnökét. A megnyitószavakat Dre­­nyovszky Iréntől hallottuk, így kezdte: „Legyen ez a mi konferen­ciánk az Atya, Fiú, Szentlélek ne­vében!”. Visszatekintett a Társa­ság alakulásának kezdeteire, ami­kor még az volt közfelfogás, hogy Magyarországon vannak orvosok és vannak keresztyének, de olyan, hogy keresztyén orvos: nincs.(!) - Ha ezt a hátteret ismerjük, akkor az egyházunkban jól ismert, min­dig szelíd szavú és biztató mosolyú gyermekorvos-elnökasszony sza­vai Isten mai csodáira figyelemez­te tnek! Ezt jelzi az 1989-ben hiva­talosan megalakult Társaság, de nem kevésbé ennek a nemzetközi kongresszusnak a ténye. A megnyitón elhangzottakból még két felszólalást szeretnék ki­emelni. Dr. Frenkl Róbert, aki az állami vezetés (NEVI) és külön Harmati Béla püspök nevében is köszön­tött, elmondta, hogy bizony nem tartható fent a korábbi kettős né­zőpont. Eszerint a társadalom a lelki egészséget, az egyházi aspek­tus pedig a testi egészséget becsülte le. Á keresztyén közösségek öku­menikus munkája a beteg embert csak e két nézőpont egységében szolgálhatja, mindkettőt egyfor­mán fontosnak tartva. Felkérésre, mint az ügy régi kép­viselője szólt a megnyitó gyüleke­zetéhez dr. Szentágothati János professzor, akadémikus. Örömével együtt kétségének és reménységé­nek adott hangot. Hivatkozott az egész természeti világot fenyegető, önpusztító emberi akciókra és szinte riadót fújva mondotta: „Itt a baj sokkal nagyobb az emberi­ségre nézve, mint ahogy mi, a saját (Folytatás a 3. oldalon) hogy csak az újjászületett ember képes megismerni Jézust, teljesíteni paran­csolatait és legyőzni a világot. így válik lehetővé Jubilate felszólítása: ujjongja­tok. A Liszt Ferenc-énekkar szolgálata - Bolba Lajos vezényletével - az igazi örömöt szólaltatta meg a zsúfolt temp­lom gyülekezetének. Hisszük, hogy nemcsak külsőségeiben, hanem belső tartalmában is áldott volt ez az isten­­tisztelet, hiszen közel 200-an térdeltek le az úrvacsorái oltárhoz, amelynek szolgálatában részt vett Zámolyi Gyu­la, nyugalmazott mosonmagyaróvári lelkész is. Az ünnepi istentisztelet tulajdonkép­peni oka az volt, hogy a lébényi orgo­nát most újították fel, amelyhez a gyü­lekezet példás áldozatkészségén túl a Termelőszövetkezet és az ÁFÉSZ is hozzájárult. Maga az ünnepség messze túlnőtt egy 130 ezer forintos orgonafel­újítás megemlékezésén. Az itteni pol­gármester, jegyző, római katolikus plé­bánosok részvétele igazolják ezt a meg­állapítást. A nap megrendezője Koháry Ferenc, lébény-bezi-enesi lelkész volt. Hatal­mas munkát végzett a zökkenőmentes, szép ünnep lebonyolításában. De nem volt nehéz dolga. A gyülekezet minden részében új, fiatal munkatársakat talált Hatos István, dr. Roszik Péter és Gülch Csaba felügyelők és Szebik At­tila kántor személyében. Amikor egyesek egyházunk válságá­ról panaszkodnak, jó volt tapasztal­nunk, hogy „a gyülekezeteiben él az egyház” általánosan elfogadott elméle­ti tétel Enesén és Lébényben a gyakor­latban is tapasztalható volt. Bárány Gyula JÉZUS A CSALÁDBAN Másképpen csinálni (Kisgyermek a családban) Jónéhány évvel ezelőtt egy három év körüli kislány bosszúsan megállapította magában, hogy a felnőttekkel nem stimmel valami. Gügyögnek, selypegnek, figyel­metlenek és alapvető dolgokat nem érte­nek. Engedtessék meg itt annyi személyes hang, hogy eláruljam: én voltam az a kis­lány. Úgy gondolom, nagyon sokan já­runk hasonló cipőben: gyerekként, ka­maszként elhatározzuk, hogy mi majd má­sok leszünk, mint a többi felnőtt, mint a szüléink, akik értetlenek és érzéketlenek; mi másként és mindenek előtt sokkal job­ban fogjuk csinálni. Évek múlva azután, szembesülve a teendőkkel és a problémák­kal, megállapítjuk, hogy bizony, a mi drá­ga szüléinknek nagyon sok mindenben igazuk volt. Amiben pedig nem volt iga­zuk, azt is rettentő nehéz másképpen csi­nálni. A feladat mégis adott, és nem futa­­modhat meg előle, aki kisgyermeket nevel. Miben különbözik egy keresztyén család a többitől? Mindenekelőtt az értékrend más. Néhol talán az egészség a legfonto­sabb, másutt az anyagi jólét, és persze van­nak gyerek-központú családok, ahol min­den a gyerek körül forog és minden a gyere­kért történik. Ezeken kívül persze sok „leg­fontosabb dolog” létezik még. A keresztyén ember nagyrészt annyiban különbözik et­től, hogy nem önmagát akarja a közép­pontba helyezni, nem a saját érdekeit vagy véleményét, hanem megpróbál Istenre néz­ve gondolkodni és cselekedni. Másképpen kell tehát csinálni, mint ahogy megszok­tuk, esetleg megtanultuk, s mint ahogyan a többség neveli gyermekét. Különösen ne­héz a dolgunk, ha otthonról, saját gyerek­korunkból nem a keresztyén mintát hoztuk magunkkal. Miután már sokan és sokfele­képpen írtak a gyereknevelésről és adtak tanácsokat, fölöslegesnek tartom ezt túlsá­gosan részletezni. Inkább keresztyén szem­szögből szeretnék egy-két problémát felvet­ni, amelyet fontosnak látok. Talán a legnehezebb azt elfogadni, hogy a gyermek nem a saját tulajdonunk. Ajándék, akit azzal a megbízással kap­tunk, hogy gondját viseljük, tanítsuk, ne­veljük, egyengessük az útját az igazi Gazda felé. önálló, szuverén kis lény, nem rendel­kezhetünk vele kényünk-kedvünk szerint. Léte, személye, mássága az első pillanattól kezdve tiszteletet kíván. De nem tökéletes és nem bűntelen, ahogyan ezt sokan állít­ják; ezért szorul nevelésre, igazgatásra, korrigálásra. A fenyítés kérdése olyan probléma, amelyről sokat és élesen vitat­koztak már, és amely számomra is sok fej­törést és kellemetlen percet okozott. Két dolog viszont biztos: a fenyítésre szükség van, de nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot, ha indulatból tesszük, az indulat különben is a legrosszabb tanácsadó. A „hitre nevelésről” csak annyit jegyez­nék meg, hogy szerintem nem létezik. A hit nem emberi produktum, nem lehet bele­szoktatni, ránevelni valakit. Mindössze külső formákba szoktathatjuk bele gyer­mekünket, amelyeket majd felnőtt korá­ban vagy elfogad és követ, vagy pedig há­tat fordít nekik. Mélységesen igaz a mon­dás, amely szerint „Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei vannak”. Kisgyer­mekünknek nem tudunk hitet adni. A tő­lünk telhető legtöbb az, ha a saját hitünket hitelesen és igazul éljük meg előtte, ha a kicsinek nem azt kell megállapítania ma­gában, hogy a szülei másképp beszélnek és mást mondanak imádság közben vagy a templomban, mint amit egyébként szok­tak, és ez is csak azt bizonyítja, hogy „a felnőttekkel nem stimmel valami”. Egy kisgyermek számára a keresztyén család védett, biztonságos fészket jelent, amely­nek biztonságát elsősorban a szülei imád­kozó szeretete teremti meg, bázist, ahon­nan már az első években el-eltávozik, és ahová vissza-visszatér, biztos fogódzót, amely vezeti a lépteit, míg megtanulja, hol van az ember helye a világban. Aklanné Balogh Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents