Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-03-10 / 10. szám

Egyházi iskoláink szervezeti és felügyeleti kérdéseiről egy rádióműsor kapcsán

Tenyérnyi helyre, alig néhány km2-re zsugorodott össze Jézus zenvedéstörténete. A bibliaolvasó tudja, hogy ez a tenyérnyi hely I eruzsálem és legközvetlenebb környéke. És hogy áttekintésünk ít egyen a vidékről, bele kell lapoznunk régi, történelmi időkbe, t nagy király, Dávid kitűnő stratégiai és politikai érzékét dicséri, íogy Jeruzsálemet elfoglalta a jebúsziaktól, s a hegyre épített rődöt birodalma fővárosává tette. Nevéhez fűződik a városfalak negerősítése, paloták építése, keleti pompával berendezett udvarartása, és legfőképpen az a gondolat, hogy alkalmassá teszi a 'árost az istentiszteleti kultusz középpontjára. Ezért hozatta ide i frigyládát, és szigorú intézkedéseket tett a templomépítés előkézületeire. A templomot azonban fia, Salamon építette meg.

Öt halomra épült a majdnem tégla alaprajzolatú ősi város, ímely Észak-Dél irányban két enyhén lejtő hegyhát oldalaira elepült. Ám a hegyhátakat haránt is barázdálta egy-két kisebb 'ölgy. A környezetből azonban erőteljesen kiemelkedett az öt lalom a maga 7-800 m-es magasságával. Keleten a Kidron völgye szinte szakadékszerűen kísérte a 12-14 m-es városfalat, Délen i Himnon völgyéből kellett felkapaszkodni a falakhoz, s Nyuga- Se on is völgy kísérte az erődítést. A völgyben tekereg ma is a íebroni országút. Északon, ahonnan a lejtők indulnak, volt legse- T jezhetőbb a város. S noha terjedelme nem ütötte meg az ókori % netropolisok nagyságát, e vidék bevehetetlennek szánt citadellá'a ául építette ki Dávid.

Ám a környező népek, s lóként a nagyhatalmak szemétyen minienkor szálka volt a zsidók fellegvára, s amikor csak módját e ijthették, újra meg újra szinte földig rombolták. Utolsó nagy e Dusztulása Kr. u. 70-ben történt, s annyira, ahogyan Jézus jöven)1 dőlte: „kő kövön nem maradt benne”. Ezek a rombolások eredményezték azt, hogy napjainkra teljesen megváltozott a város a terepviszonya. A törmelékekkel, romokkal feltöltötték a völgyej két s csak sejteni lehet az ősi város alaprajzát. Mélyen a hordaléj kok és töltések alatt alussza álmát az Üdvözítő Jeruzsálemé is, amely felett egykor keserves könnyeket ejtett.

Különös, hogy se háborúk, se pusztítások, se földrengések nem r tudták végleg letörölni a térképről. Valami megmagyarázhatat- 1 lan akarat ismételten újraépítette, s ma három történeti vallás ■ álmodja ide kegyhelyeit. A szanaszét épült keresztyén templomok > a föld alól feltárt emlékek az Üdvözítővel kapcsolatos locusokat i rögzítik. Megváltozott tehát a világ a szent helyek körül. S ha • nincs is okunk kételkedni a kutatók felfedezéseiben, a leghívebb : útikalauzunk mégiscsak a Szentírás marad. Jóllehet semminémű . földrajzi igénnyel nem íródtak sorai, mégis az eredeti állapotokat rögzítette. Olykor csak egy-egy szó, egy-egy gondolat erejéig.

A Szentírás alapján próbáljuk megkeresni a régi jerikói utat, a Kidron völgyét, az Olajfák hegyét a Getsemánéval, s a hegyek ölén pihegő kedves kis falut, Bethániát. Jézus Jerikó felől jött leruzsálembe. Kissé sietve, hiszen üzentek érte Mária és Márta, hogy barátja, Lázár halálán van. Jerikó egynapi járóföldre van leruzsálemtől, mélyen a Jordán völgyében. Az út kietlen, sivár, gyűrött, szakadt hegyek között kanyarog. Szamarak, öszvérek és emberek taposták ki az ösvényt, amely riasztó környezetben kereste a hágókat, hogy egyre feljebb kapaszkodjék a szent városig. Hozzávetőlegesen 1200 m szintkülönbséget kellett legyőznie az utasnak.

Amilyen sivár az utat kísérő környezet, úgy változik meg nagy hirtelenséggel a tájék, amint az Olajfák hegyének gerincéhez érke:ik az ember. Az enyhe lejtőn üdezöld pázsit, citrusfélék, pálmák, űhegyes tuják és olajfák ligete, egyszóval egy hamisítatlan medierrán festmény fogadja az utast, aki rendszerint a délutáni órákban érkezett. A Földközi-tengerbe fulladó Nap aranyfénye szinte élemeli a szem elé bukkanó várost. Páratlan panoráma az Olajfák legyéről. Pusztán a völgyet kell átívelni a tekintetnek, s mivel kissé magasabban vagyunk, tökéletes a rálátás az aranyban fürdő templomra, palotákra s lapostetejű házakra.

Ezt és így látta Jézus is, s ne csodálkozzunk, hogy látva borzalmas jövendőjét, kicsordultak a könnyei. A város falai, a Mória hegyére épült templom mintha a völgyből nőtt volna ki. Meredek, megmászhatatlan sziklákra épült. Lenn a völgy mélyén sziklaágyában fuldokolva rohant a Holt-tenger felé a Kidron. Délutántól a falak árnyékában haragos, fekete a vize, egyebekben kék és zöld, fehér fodrokkal szegélyezett a gallérja. Az utasnak, aki Jerikóból érkezett, le kellett ereszkednie a hegy enyhe lejtőjén, át

kellett lábalnia a csörtető Kidronon, s az Arany- vagy Juh kapun keresztül bejutnia a városba. Magát a völgyet a patakról nevezték el és noha messze Északon kezdődik, itt legalább ezer méteren keresztül híven kíséri Jeruzsálemet. A patak jobb „partján” emelkedik tehát a várhegy, bal partja ősidőktől kezdve temető volt. Itt temették el a prófétákat, királyokat. S itt alul, közel a Kidronhoz, az Olajfák hegyének tövében van a Getsemáné-kert.

Bethánia túl van a hegyen. A város tornyaiból látható is. A völgyből nem, mert hegyek közé rejtőzött. Alig néhány futamnyira, egy óra járásra van Jeruzsálemtől. Csak gyalogszerrel volt megközelíthető. S akik Jerikóból tartottak a faluba, mint Jézus, azok a hegy tetején lévő elágazásnál vették útjukat a bájos falucskába. Jézus gyakran járt itt, szerette a bethániaiakat, s őt is szerették, kiváltképpen Mária, Márta és Lázár.

Utolsó éjszakáját mégsem Bethániában töltötte. A páskabárányt is Jeruzsálemben fogyasztotta tanítványaival, s innen a közelben lévő Getsemáné-kertbe ment. Ezt a helyet jól ismerte Júdás is. Noha hűvös volt az éjszaka, Jézus haláltusájában mégis verejtékben fűrdött. Lukács Írja, hogy verejtéke olyan volt, mint nagy vércseppek. Itt, e nappal csodálatos környezetben kezdődött az Isten fiának drámája. Mert már gyötrődése közben, az éjszaka kellős közepén fáklyák rőt fénye mellett katonai csapat és szolgák kíséretében megjelent Júdás. Itt csattant el az áruló csók, itt rántotta elő Péter riadtában kardját, itt kötözték meg az Urat, miközben a megrettent tanítványok szétrebbentek. E borzalmas éjszakai jelenet óta összeszorul minden keresztyén szíve, ha a Getsemáné nevét kiejtik.

Még egyszer találkozunk az Olajfák hegyével. Jézus innen hagyja el a Földet mennybemenetelekor.

Ma persze egy megváltozott világ fogad bennünket e néhány km2-en. A Mória hegyen, a templom helyén a Szikladóm s az El Aksza az iszlám kultuszát, a karcsú tornyok keresztyén emlékhelyeket idéznek, míg a Siratófal - a templom maradványa - s a zsinagógák az ősi vallásról tanúskodnak. Befalazták az Aranykaput is. A falak ugyan újraépültek, ám a Kidron völgyéből eltűnt a patak. A völgy szintje is megemelkedett, a város ide hordta törmelékeit. Talán az Olajfák hegye őrizte meg leginkább a kétezer éves múltat. Enyhe lejtőjén göcsörtös törzsű fák, maroknyi koronával. Olajfák. Hosszúéletűek, némelyik ezer esztendőt is megél. S ha nem is idegen a környezettől, de templomok, kolostorok, keresztyén és mohamedán épületek emlékeztetnek a gyötrődés kertjére, s a mennybemenetelre. S túl a hegyen? Túl a hegyen, mint gyermek anyja ölében piheg változatlanul Bethánia, a szeretett kis falucska.

Rédey Pál

Január 23-án elhangzott a Kossuth rádióban egy közéleti kerekasztal beszélgetés „Iskolaszék és iskolaalapítás" címen. A beszélgetés eredetileg a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében zajlott le december 12-én. A nyilatkozók által felvetett gondolatok egy egész cikksorozatot megérdemelnének, most azonban csak két, zsinati szabályozásra váró kérdésre szeretném a figyelmet felhívni.

Amikor 1988-ban megkezdődött a Budapesti Evangélikus Gimnázium újjászervezése, nem lehetett remélni, hogy néhány éven belül újabb iskolákat is visszakaphat egyházunk, természetes volt tehát, hogy a gimnázium fenntartó, kormányzó és felügyeleti hatósága az Országos Egyház lesz, ennek minden szervezeti, felügyeleti, anyagi konzekvenciájával. Megmozdult az ország cvangélikussága, itthon és messzi idegenben mélyen a zsebükbe nyúltak az öregdiákok, segítséget adtak külföldi testvéregyházak, s egyúttal a legkülönfélébb irányzatokhoz tartozók megfogalmazták igényeiket, elvárásaikat az iskolával szemben.

Megtörtént az iskola irányításának megszervezése is. Természetes, hogy a közel 40 évi szüneteltetés utáni újraindításnál csak a felülről történő szervezés jöhetett szóba. így azután mindenki belekerült az Országos Presbitérium által kijelölt 21 tagú Igazgatótanácsba, aki az iskola újjászületésénél bábáskodott, illetve aki fontos tisztséget visel egyházunkban. A tantestületet nem képviselte senki, hiszen ekkor még nem volt tantestület, üres helyeket viszont hagyni kellett volna számára is, hogy „alulról" választott tagja is legyen ennek a grémiumnak. Furcsa, hogy ezzel szemben a diákság képviselőjének eleve hagytak helyet, még furcsább, hogy azt máig sem töltötték be. A szülök képviselőinek sem jutott szék az Igazgatótanácsban.

Egy ekkora létszámú és ilyen összetételű Igazgatótanács természetesen nem tudhat egy iskolát kormányozni, nem is ez a feladata. Erre a célra egy öttagú Intézőbizottságot hozott létre saját kebeléből az Igazgatótanács. (Tagjai az egyik kerületi felügyelő, az egyik püspök, a gimnázium igazgatója, az Országos Egyház jogásza és pénztárosa.) Feladatának megfogalmazása ellentmondásos, egyszer úgy tűnik, végrehajtó szerve az Igazgatótanácsnak, annak útmutatásai szerint dönt napi kérdésekben, máskor úgy, hogy fölötte áll annak. Összetétele elvileg is igen magas szintű, a gyakorlatban még magasabb. A tantestület - a rádióban elhangzottak szerint „a szuverenitás forrása" - ebben a közvetlen irányító szervben sem kapott helyet, így a két fölöttes irányító szervnek még a munkájáról, döntéseiről sem szerez tudomást számos esetben, legfeljebb kerülő utakon, nemhogy hangot adhatna véleményének, elképzeléseinek, érdekeinek.

Ha most néhány éven belül több evangélikus gimnázium - esetleg egyéb tanintézet - újjászervezésére kerül sor, legelő-Pilinszky János

PANASZ

Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat?

Mintha egy égbolt madár közeledne.

így hívogatlak szótalan:

jtz örök hftUga^kp^Q _ jnov/í cgn

idegen egeid alól

valaha is kiásol?

Eljut hozzád a panaszom?

Hiába ostromollak?

Körös-körül a félelem zátonyai ragyognak.

Számíthatok rád Istenem?

Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme!

J

Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hívásom sose lankad.

Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak.

A Magyar Néprajzi Társaság pályázatán Koppány János ny. tótkomlósi lelkész „Rend és szokások a tótkomlós! szlovák evangélikus istentiszteleten” c. dolgozatát megyei szinten I. díjjal, országos szinten III. díjjal és oklevelekkel jutalmazták.

Koppány János azon lelkésztársai emlékének szentelte ezt a dolgozatot, akikkel 40 évvel ezelőtt, a szorongattatás nehéz napjaiban, megalakították azt a homiletikai munkaközösséget a „Viharsarokban”, amelybe hetenként jöttek össze. Más és más gyülekezetek parókiáin készültek a vasárnapi és ünnepi istentiszteletek igehirdetéseire. - Isten rendelte számukra ezeket az alkalmakat, mivel magukban gyengék voltak. - Tetszett az Istennek az erőtlenek szolgálatával népét nyomorgattatásában és üldöztetésében vigasztalni.

Lelkészi Munkaközösség a „Viharsarokban”

szőr azt kell eldönteni, hogy mindegyiknek az Országos Egyház legyen-e a „fenntartó, kormányzó és felügyeleti hatósága”, vagy pedig újra az egyházkerületek töltsék be (a középiskolák esetében) ezt a szerepet, amint azt az 1934/37- es zsinati törvény szerint az államosításig tették. Ennek anyagi vonatkozásai is vannak: most az ország evangélikussága egy iskola javára adakozik, a külföldi segítséget egy iskola kapja. Több iskola esetén nagyon oda kell figyelni a központi pénzforrások igazságos elosztására, a gyengébbek nagyobb mértékű támogatására, ne legyen kedvenc és mostohagyerek.

Még fontosabb az iskolák irányításának megszervezése, újragondolása. Nem ülhet az egész országos egyházi elnökség, a teológia dékánja vagy az országos egyházi pénztáros hat-nyolc, egymástól több száz kilométerre levő iskola igazgatótanácsában, még kevésbé a sűrűbben ülésezni kénytelen intézőbizottságokban. Alacsonyabb szintre, egyházkerületi, egyházmegyei szintre kell vinni ezeket a szerveket, hiszen fölöttük úgyis ott'van az Országos Presbitérium, ahol a fent említett és más magas egyházi tisztségviselők megtehetik észrevételeiket a fontosságuk miatt odáig feljutó kérdésekkel kapcsolatban.

Megszervezendő még az iskolák felügyelete is. A jelenleg érvényben lévő, bár be nem tartott szabályzat szerint a Budapesti Evangélikus Gimnázium felügyelői az országos felügyelő és az öregdiákok által az Igazgatótanácsba delegált képviselő. Ettől a szakmailag tarthatatlan állapottól a korábbi, 1941/42-ben rendezett megoldáshoz kellene visszatérni, amikoris az egyetemes egyházi és iskolai felügyelő munkáját egyetemes tanügyi előadó, illetve kerületi tanügyi előadók segítették. Ezek nagy gyakorlatú tanárok, igazgatók voltak, az egyetemes tanügyi előadó lehetett főállású, s egyben kerületi előadói tisztet is elláthatott.

A gondolatsort kiváltó rádióműsor sok más érdekes, megvitatásra érdemes kérdést fölvetett, most azonban csak ezekre a szervezeti kérdésekre akartam az iskolák megindításában és fenntartásában érdekelt egyházi közvélemény figyelmét felhívni, különösképpen azokét, akiknek majd a zsinaton ezekben a kérdésekben állást kell foglalniuk.

Schulek Mátyás

a Budapesti Evangélikus Gimnázium tanára

Utólag az Öböl-háború elleni egyházi tiltakozásról

A különböző egyházak, egyházi szervezetek már jóval a háború kitörése előtt figyelmeztették a nyugati országok kormányait a súlyos áldozatokra és veszélyekre. A tiltakozásban, figyelmeztetésben a leginkább érintett egyházi szervezet, az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa igen jelentős részt vállalt, a háború megakadályozásához, sok máshoz hasonlóan mégsem volt elegendő. - A pápa békefclhívásairól a tömegkommunikációs eszközök nálunk is beszámoltak.

A Lutheránus Világszövetséghez nem tartozó Missouri Zsinat Evangélikus Egyház (2,6 milliós taglétszámú elnöke) a háború megindításának másnapján az amerikai politika támogatására szólított fel, mivel az az iraki agresszió felszámolására irányul. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az emberek közötti ellenségeskedés az Istennel szemben való mélyebb ellenségeskedésre utal, amelyen csak Isten segíthet.

Az LVSZ vezetőinek felhívására február 17-én, böjt első vasárnapján a tagegyházak béke-imanapot tartottak. Ezen megemlékeztek Földünk minden olyan területéről, ahol ellenségeskedés pusztít, így az Öböl-háború mellett a Baltikumról, Dél-Afrikáról, Libériáról, Eitópiáról stb. így történt a mi gyülekezeteinkben is.) Az LVSZ egy 350 ágyas kórházat tart fenn Jeruzsálemben, ahol 200 keresztyén és mohamedán palesztin dolgozik, ezt felkészítették egy esetleges iraki t vegyi támadás áldozatainak ellátására. Az Amerikai Evangélikus Egyház világszolgálata 25 ezer dollárt bocsátott a Közel-Keleti Egyházak Tanácsának rendelkezésére, hogy segítse a menekülteket. Az egyház vezetői aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy az Öbölháború miatt egyes, katasztrofális éhínséggel fenyegetett afrikai országok kevesebb támogatást fognak kapni.

Az Egyházak Világtanácsa Canberrái nagygyűlésének résztvevői is követelték a háború befejezését. A jelenlévő, különböző egyházakat képviselő több mint harminc amerikai püspök arra szólította fel a tagegyházakat, hogy biztosítsanak menedéket a fegyveres szolgálatot megtagadóknak, (lwi - szp)

Felvétel

a Teológiai' Akadémiára

Evangélikus Egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik.

Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve az Akadémia Dékáni Hivatalának (Budapest XIV., Rózsavölgyi köz 3.1141) 1991. május 15-ig nyújtsák be.

Áz akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni:

1. Születési bizonyítvány;

2. A legmagasabb iskolai végzettségi (érettségi) bizonyítvány;

3. Orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályára alkalmas;

4. Keresztelési bizonyítvány;

5. Konfirmációi bizonyítvány;

6. Kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelmező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait;

7. Esetleg egyházi működésről szóló bizonyítvány.

A felvételhez szükséges az illetékes lelkész bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkező lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak az utóbbi időben a lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra" megjelöléssel az egyházkö-' zségi lelkész által is hitelesíthető.

Áz akadémiai tanulmányi idő öt esztendő.

Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. A Felvételi Bizottság döntését felvételi vizsga előzi meg.

A felvételi vizsga anyaga a következő:

írásbeli zárthelyi dolgozat után szóbeli vizsga-következik, mindkettő a kötelező anyag ismeretéből áll.

1. Általános bibliaismeret;

2. Luther Márton Kiskátéja;

3. Az Evangélikus Énekeskönyv és a II. és III. osztályos evangélikus hittankönyvben levő énekversek ismerete;

4. Dr. Sólyom Jenő: Hazai egyháztörténelcm... valamint D. Dr. Pröhle Károly: Az evangélium igazsága c. tankönyv anyagának ismerete;

’5. Dr. Fabiny Tibor: Egyházismeret c. jegyzet;

6. Az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor, a Theológiai Szemle és a Diakónia 1990. évi és ezévi anyagának vázlatos ismerete;

7. A magyar történelem;

8. Magyar nyelv és irodalom.

A fenti anyaghoz esetleg szükséges segítségért a jelentkező forduljon bizalommal gyülekezeti lelkipásztorához; a jelentkezőknek tájékoztatást küldünk a felvételi vizsga időpontjáról és anyagáról.

Kérjük a lelkészeket, hogy a fenti hirdetményt mielőbb, majd húsvét ünnepén is olvassák fel a gyülekezetekben.

MALÉTER SÉTÁNY

Létezik-e jelenleg Magyarországon valahol Maiéter Pálról elnevezett utca, tér stb. - nem tudom. Arról viszont bizonyságot tehetek sokszáz „ötvenhatossal” együtt hogy a múltban volt ilyen: harmincnégy esztendővel ezelőtt, 1957 forró nyarán.

Képtelenségnek tűnik. Teljes kapacitással üzemelt akkor az 56- os magyar népfelkelés megtorló gépezete. Miképpen kerülhetett volna e szabadságharc nagy katonájának, a Kilián laktanya legendás hősének neve egy közterület megjelölésére! És mégis, valósággá vált az abszurdum: létezett akkor egy Maiéter sétány. Nem jelölte zománcozott névtábla fehér alapon fekete betűkkel. Felirata csak fejekben és szívekben volt, mégpedig a tököli internáló táborban, ahol a júliusi nagy „begyűjtés” következtében vagy ezerötszázan raboskodtunk az ország minden megyéjéből.

A helyiségek zsúfolásig megteltek az internáltakkal. Szorongtunk, a kifejezés szó szerinti értelmében. Békés megyei evangélikus emberrel, második világháborús frontkatonával beszélgettem ott egyszer, aki harcolt Sztálingrádnál is és a harctéri élet-halál küzdelmet, állandó életveszélyt elviselhetőbbnek minősítette internáló táborunk zsúfoltságánál, mozgáskorlátozottságánál.

Szobánkban, többemeletes ágyakon hatvanan feküdtünk. Éjjel. Napközben - a hajnali ébresztőtől az esti takarodóig-szigorúan tilos ' volt ágyra feküdni. Szerencsés esetben néhányan leülhettünk a földszinti ágyak szélére, vagy sikerült stokedlire szert tenni, egyébként pedig álldogálhattunk naphosszat (Pápa környéki népi szólás szerint: „mint szamár a Sionon”). Mozgásra, járkálásra alig volt lehetőség, kivéve mikor napjában egyszer a lépcsőházban felcsattant a harsány kiáltás: sé - ta! - Lezúdultunk a lépcsőkön, ki az udvarra, és ott - géppisztolyos rendőrök tág gyűrűjébe fogva - katonai menetgyakorlatokat végeztünk vezényszóra. Örültünk ennek a hajszolt, kurta mozgási lehetőségnek, jóllehet a valódi sétához semmi köze nem volt, messze lévén attól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Csodálatosképpen alkalmunk nyílt a feszültségeket oldó, megnyugtató, pihentető, igazi sétára is. Szobánk mellett, a folyosóról több száz internáltat magába fogadó, hatalmas terem nyílt, ahova - a nap meghatározott óráiban - átmehettünk, kedvünkre sétálgathattunk, beszélgethettünk a termet hosszanti irányban átvágó széles sugárúton. Akinek jó füle volt, hallhatta nemegyszer barátnak a barátjához intézett szavait.- No, én sétálok egy kicsit. Te nem jössz?- Hova?- Hát a Maiéter sétányra, ide a szomszédba.

így, spontán keresztelte el a tagság volt hadügyminiszterünk nevéről a nagytermet megfelező, kényelmes utat, gondosan ügyelve arra, hogy ez a történelmi és földrajzi elnevezés illetéktelen fülekbe ne jusson.

Az internáló tábor után e táboiv nál zártabb, valódi börtönök következtek számomra, melyekben aztán már nem nyílt mód hosszú sétákra, „hogy ne mondjam” andalgásra, mint azon a tököli Maiéter sétányon. S amikor végre - évek múlva - megtárult előttem a márianosztrai börtön kapuja, tulajdonképpen csöbörből vödörbe jutottam. Az országos börtönből kilépve börtönországba értem, ám az előbbinél vitathatatlanul tágasabb térre.

Az országnyi tömlöc szürkeségében újabb évek jöttek hosszúhosszú sorban, és midőn már három évtizeddé tömörültek, még tovább tágult a tér. A történelem Ura leomlasztotta a börtönfalakat, a gépfegyveres őrök tornyaival^ együtt.

Én pedig szüntelenül hálaadással éneklek szívemben az Istennek (Kol 3, 16).- Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat... Tágas térre állítottad lábamat (Zsolt 31, 8-9).

Sághy Jenő