Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-02-17 / 7. szám

Evangélikus Élet 56. ÉVFOLYÁM 7. SZÁM 1991. FEBRUÁR 17. BÖJT ELSŐ VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 12 Ft ...Az én keresztemtől a világ lelkületének meg kell újulnia. Mennyire igaz e kijelentés! Hiszen mind­abban a szépben és csodálatosban, amit a ke­­resztyénség a világban véghezvitt, hatott-e más erő, mint Krisztus keresztjének az ereje ? Ez az erő hatott mindenkiben, akik nagy, nemes és szentséges tettekre voltak képesek. Schweitzer Albert ■i■■■■■■■■■■ CANBERRA - 1991 Jöjj Szent Lélek - újítsd meg az egész teremtettséget! Ülésezik az Egyházak Világtanácsának (EVT) világgyűlése Ausztráliában Böjt első vasárnapjának, In­­vocavit vasárnapjának névadó zsoltárverse, a 91. zsoltár 15. verse a „HA” szócskával indul: „Ha kiált hozzám, meghallga­tom, vele leszek a nyomorúság­ban, kiragadom onnan...” Ez a kis „HA” szócska lehet az induló böjti időszak egyik kulcsa. Böjt nem valamiféle kül­ső kényszer, amit néhány hétig el kell viselni az egyházi eszten­dő rendjében, hogy ilyenkor ezt vagy azt nem illik, nem szabad megtenni. Tragédia, hogy mi­közben a külsőségeket felesleges formaságnak ítélve a legtöbben lerázzák magukról, böjt igazi belső lényegét, ajándékát oly ke­vesen ismerik föl. A böjti időszak nem elvenni, hanem adni akar ahogy a régiek megfogalmazták: „a test böjtje a lélek lakodalma” lehet. Böjt nem kényszerpálya, ha­nem nagy lehetőség: Isten sem­milyen lelki terrort nem alkal­maz az emberrel szemben, csu­pán felkínálja életük legnagyobb lehetőségét: „Ha kiált hoz­zám...” Mindegyik szónak kü­lön súlya van ebben a zsoltár­­versben. A „kiáltás” szava arra figyelmeztet, hogy távolság,sőt szakadék választ el Istentől. A 130. zsoltár képével élve: „A mélységből kiáltok hozzád, URam!” Talán régen éreztük ennyire a bőrünkön ezt a mélysé­get, mint éppen 1991 böjtjében. Háborús szakadékok szélén egyensúlyoz a világ, lét és nemlét határait kísértve. Mire ezek a sorok megjelennek, vajon milyen híreket hoz melléjük a napi sajtó a közelebbi és távolabbi „válság­­övezetekből”?! Úgy tűnik, kevés már ma a halk sóhaj, kiáltani kell, de nem a semmibe, nem is akárkihez, hanem Őhozzá, aki kész leszáll­­ni a mélységbe, aki nem csak együttérez, de együtt is szenved az övéivel még a halál sötétségét is magára vállalva. „Akit porig aláztak, porig kell ahhoz leha­jolni...” - vallja a kortárs költő, és mindez megvalósul Jézus Krisztusban, akin keresztül az atya valóban „kiragadja” mind­azokat a mélységből, akik való­ban Őhozzá kiáltanak. Nagy le­hetőségek kapujába érkeztünk, újra böjt van, böjt lehet, HA... Gáncs Péter Ezekben a napokban tartja a ma már 310 tagegyházat számláló EVT 7. világgyűlését Ausztrália szövetsé­gi fővárosában, Canberrában. A Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsának tagegyházai - így a hazai evangélikus egyház is - tagjai vagyunk az EVT-nek. A mi világgyülésünk is ez a nagy keresz­tyén világtalálkozó és így méltó, hogy ne csak delegátusaink képvi­seljék egyházainkat, hanem gyüle­kezeteink is tudjanak a távoli föld­részen folyó eseményekről. A kelet-európai politikai és rendszerváltozások eseményei, az Öböl-háború és a baltikumi esemé­nyek csakúgy, mint a hazai egyhá­zakban folyó megújulási törekvé­sek elterelték figyelmünket a Can­berrái világgyűlés előkészületeiről és magáról a világgyülésröl is, töb­ben úgy érzik, nincs közük ahhoz, ami a Föld másik felén történik. Azt hiszem azonban Jézus Krisz­tus egyháza valóban egy test, tag­jai összetartoznak, s ha igaz az, hogy ahol ketten-hárman össze­jönnek Jézus Krisztus nevében, ott Ő is jelen van, úgy bizonyára igaz az is, hogy ahol 3500 keresztyén jön össze az ő jelenlétével számol­nunk kell. Van sok gondunk, ba­junk, bűnünk és tennivalónk itt­hon, mégsem lehet közömbös egyi­künk számára sem, hogy mi törté­nik a világkeresztyénségben Jézus Krisztus jelenlétében. Ha nem is tudunk ott lenni a nagy távolság miatt, de lélekben, gondolatban, imádságban mi is egyek lehetünk a világgyülés résztvevőivel. A világgyülés főtémája, mottó­ja, kerete a fen temlített imádság: Jöjj Szent Lélek, újítsd meg az egész teremtettséget! Hangsúlyo­zom, ez a mondat imádság. Már egy évvel ezelőtt írta le Emilio Castro az EVT főtitkára: „A má­sodik millenium közelében á világ olyan bonyolulttá vált, hogy az egyházak úgy érzik, térdre kell bo­rulniuk és együtt kell imádkozniuk a Szent Lélek segítségéért!” Ez egyszerre elismerése gyengesé­günknek, saját erőink kimerülésé­nek és reménységünknek, hogy Valaki mégis segíthet rajtunk. - Figyelmeztet a főtéma arra is, hogy a Szent Lélek Isten munkáját az úgynevezett történelmi egyhá­zak kevéssé vették komolyan. Ez az imádság a jövőre irányítja te­kintetünket. Hajlamosak vagyunk arra az egyházban, hogy a múlttal többet foglalkozzunk, mint a jövő­vel. A múlt megbecsülsével együtt nyitottnak kell lennünk a jövőre is. A címben az is benne van, hogy nemcsak saját bennső ügyeink felé kell fordulnunk, hanem az egész világ felé is, értve ezen az emberi világot és az egész veszélyeztetett teremtettséget, hiszen a Teremtő minket is teremtett világa őrzőjévé, művelőjévé tett. Emlékeztetőül néhány adat: az eddigi világgyülések helye, évszá­ma, jelenlévők létszáma így ala­kult: Amszterdam 1948, 351 dele­gátus 147 tagegyház képviseleté­ben, téma: Isten rendje az ember rendetlensége. Evanston 1954- 502 delegátus 161 tagegyház képvisele­tében, téma: Krisztus a világ re­ménysége, Új-Delhi 1961, 577 résztvevő 197 egyház képviseleté­ben, téma: Jézus Krisztus a világ világossága. Uppsala 1968, 704 de­legátus 235 tagegyház képviseleté­ben, téma: íme mindent újjáte­szek. Nairobi 1975, 676 delegátus 285 tagegyház képviseletében, té­ma: Jézus Krisztus megszabadít és egyesít és Vancouver 1983, 847 de­legátus 301 tagegyház képvisleté­­ben, téma: Jézus Krisztus a világ élete. - Az adatokból kitűnik egy­felől az EVT növekedése, ma mint­egy 350 millió keresztyént képvisel az ortodox, anglikán és protes­táns tagegyházakból, a római ka­tolikus egyház csak hivatalos meg­figyelőként van jelen, másfelől az is, hogy eddig midössze két világ­gyűlést tartottak Európában, a mostani világgyűlés színhelye is mutatja, hogy a déli Födteke ma hangsúlyosabb, mint valaha és többé nem tartják természetesnek, hogy Európa a világ közepe és hogy a keresztyénség európai val­lás. A színhely: Ausztrália a világ legnagyobb szigete és legkisebb Földrésze. Magyarországon a leg­kevésbé ismert, legföljebb sport­­események, vagy néhány tv-film miatt tud a közvélemény valamit is erről a kontinensről, ahol most meleg nyár van. Földrajzi, bioló­giai ismereteinket is föl kell eleve­níteni, hogy beleéljük magunkat az EVT világgyülés környezetébe: különleges sziklái, selymesvízü öb­lei, közepében elterülő sivatag, kü­lönös növényvilága: a páfrányos, eukaliptuszok, baobab fa, különös állatai: kenguru, koala, emu, ka­csacsőrű emlős, dingók éppen­­olyan különösek számunkra, mint a maroknyivá zsugorodott ősla­kosság és az 1788-tól betelepülő európai-amerikai hátterű mai la­kosok világa. A Magyarországnál 82-szer nagyobb területű földrész­országban összesen 16 millióan él­nek. A lakosság 76%-a tagja vala­milyen keresztyén felekezetnek, 26% anglikán, 26% római katoli­kus, reformátusok, baptisták, evangélikusok, ortodoxok szám­aránya jóval 10% alatt van. Más világvallások képviselői is élnek Ausztráliában: zsidók, buddhis­ták, mohamedánok, hinduisták. - Ma Ausztráliában is erős a szeku­larizáció, éppen ezért jelentős ese­ménye lehet az ottani keresztyén­­ségnek ez a világgyülés „a legna­gyobb egyházi esemény” Ausztrá­lia történetében. A 7. világgyülés háromféle tevé­kenységet folytat február 7-20. kö­zött: gazdag istentiszteleti életet él - nemcsak kezdő és záró, de napi istentiszteleti lehetőségek vannak, kölcsönös információcserél folytat­nak a résztvevők (1000 delegátus, ezer vendég, 1000 külföldi résztve­vő és mintegy 500 újságíró, tv­­riporter.) és együtt tanulnak a négy altéma keretében: tartsd élet­ben a teremtettséget! (környezetvé­delem, gondviseléshit) Szabadíts meg! (társadalmi igazság) Békél­tesd meg népedet (egység az egy­házban és népek között) Formálj át és szentelj meg (új lelkiség, új isten­­tiszteleti élet). Az a reménységünk, hogy az EVT 7. világgyülésének kapcsán egyházunk népének látóköre is tá­gul, együtt tudunk gondolkodni és imádkozni a világ keresztyénségé­­vel: Jöjj Szent Lélek - újítsd meg az egész teremtettséget! Hafcnscher Károly A keresztyén nevelésről A Lutheránus Világszövetség Keresztyén Neveléssel foglalkozó kelet­európai csoportja 1991. január 11-16. között Budapesten tartotta szemi­náriumát. A 18 résztvevő beszámolt arról, milyen kérdések foglalkoztat­ják evangélikus egyházainkat a nagy kelet-európai változások után és milyen új feladatokkal, kihívásokkal kell szembenéznünk a keresztyén nevelés terén. Az egyes egyházak helyzete igen különböző aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb egyházakról van-e szó, de a változások, lehetősé­gek, az új feladatok iránya sokban megegyezik. A beszélgetések tárgya elsősorban az iskolai hitoktatás és a gyülekezeti keresztyén tanítás, neve­lés egymáshoz való viszonya volt. A kicsiny, szórvány helyzetben élő egyházakban az elmúlt évtizedekben a keresztyén tanítás a gyülekezetek­ben folyt, lelkészek végezték elsősorban a konfirmációra való előkészítés, gyermek-istentiszteletek formájában. Ennek a munkának nehézségeit és méreteit ismerjük. Most vannak ugyan új lehetőségek, így az iskolai hitoktatás is, de a kisebbségi helyzet, a munkaerőhiány és egyéb tényezők arra késztetik ezeket az egyházakat, hogy elsősorban a gyülekezeti, családi keresztyén nevelés kérdéseivel foglalkozzanak. Vannak egyházak, és ez elsősorban az egykori kelet-németországi egyházakra vonatkozik, ahol a keresztyén tanítás, nevelés jól kiépített rend szerint, alaposan kidolgozott terv szerint, erre a feladatra kiképzett sok munkatárssal folyt, ők szívesebben szélesítenék az eddig folyó munkát azzal, hogy egyre jobban bevonják a szülőket, a családokat is a gyülekezetbe. Fenn­tartásokkal, meglehetős idegenkedéssel fogadják az iskolai hitoktatás új lehetőségét és feladatát. Úgy érzik, hogy az iskolai hitoktatás bizonyos mértékig visszalépés lenne, és a nyugati példa alkalmazása keleten nem feltétlenül jó. Nagy gondot jelent számukra, hogy nincsenek valláspeda­gógiai intézeteik, a hitoktatók képzésének főiskolai, egyetemi szinten kellene történnie, az eddigi munkatársak helyzete bizonytalanná vált, átképzésük hosszú időt vesz igénybe. Az oktatás új rendszerének kialakí­tása, az egyház, a keresztyén nevelés szerepének tisztázása az iskolai oktatásban merőben új feladat a kelet-európai országok számára. Az iskolai hitoktatást nem lehet ott folytatni, ahol 40 éve abbamaradt, nem lehet egyszerűen átvenni a nyugati gyakorlatot, hanem figyelembe kell venni mindazt, amit ez alatt az idő alatt a gyülekezeti munkában tanul­tunk, kialakítottunk és azt is, ami hiányzott. A beszámolókból, beszélgetésekből az is kiderült, hogy nagyon sok új, de a különböző kelet-európai országokban hasonló feladatok megoldása vár ránk, ezért együttműködésre, személyes kapcsolatokra, közös mun­kára van szükség. Természetesen nem alkalmazhatjuk egy az egyben saját helyzetünkre azt, amit mások kidolgoztak, vagy kidolgoznak, de nagyon sokat segíthetünk egymásnak. Igen jó előadásokat hallottunk „A keresztyén nevelés fontosságáról”, „A keresztyén nevelés bibliai és teológiai alapjairól", valamint „A hitok­tatás az iskolában és az egyház szerepe" témáról. Ez utóbbi előadás azért is igen tanulságos volt, mert képet kaptunk az iskolai hitoktatás helyzeté­ről és problémáiról a nyugati országokban, és felvetődhetett mindany­­nyiunkban a kérdés: ez az az irány, amely felé tartunk vagy a kelet-euró­pai országokban valami sajátosan mást, újat kell kialakítani? Rengeteg munka vár ránk: a keresztyén nevelés új lehetőségeinek alapos teológiai átgondolása a testvéregyházak tapasztalatainak, mun­kájának figyelembevételével, hitoktatók, munkatársak képzésének meg­szervezése, oktatási, nevelési tervek, könyvek stb. Érdemes arra is felfi­gyelni. hogy vannak nyugat-európai országok, amelyekben régóta szere­pel az iskolákban a hitoktatás mellett ún. alternatív tantárgyként a humanista etika, vallástörténet stb. és kelet-európai országokban is van ilyen irányú törekvés. Vajon nem kellene megismerkednünk más orszá­gok egyházainak ilyen irányú tapasztalataival és munkáival? Örülök, hogy olyan szemináriumon vehettem részt, amelynek témáit, gondolatait, kihívásait nem lehet félretenni, hanem tovább kell gondolni, tovább kell dolgozni egymást segítve, hogy a keresztyén nevelés feladatát ki-ki a maga helyén végezze. A keresztyén nevelésnek elsősorban a családokban és a gyülekezetben kell folynia, de vállalnunk kell az új feladatokat is! Muntagnc Bartucz Judit BUDAHEGYVIDÉKI EGYETEMES IMAHÉT 1991 GONDOLATOK A LEPRAMISSZIÓ VILÁGVASÁRNAPJÁN „Meggyőződésem - írja Roger Schütz hogy alapvelő jelentősége van a látható egységre való törekvés­nek saját magunk, az egyház és a világ javára.” Ez a meggyőződés indította el az ökumenikus imahét gondolatát és ennek alapján kapcsolódtunk be a ve­lünk szomszédos református és a Tál­tos utcai katolikus gyülekezettel, hat esztendővel ezelőtt ebbe az egyhetes imaközösségbe, amelyhez később a Lé­kai téri és a Hegyalja úti katolikus gyü­lekezetek is csatlakoztak. Három éve tartjuk ezen az öt helyen a budahegyvidéki imaheti alkalmakat, váltakozó létszámú résztvevővel, az imanyolcadhoz igazodva; vasárnap es­tétől a következő vasárnap estéig. Az évek során az imahetet előkészítő meg­beszéléseken már kialakult ezeknek az esti istentiszteleteknek egy sajátos, a résztvevő gyülekezetek lelkészei által elfogadott liturgiája. Az is közös meg­állapodásunk, hogy az igeszolgálatot nem helybeli lelkész végzi, és minden alkalommal más gyülekezet templomá­ban jövünk össze. A résztvevők többsége nem kíséri vé­gig az imahét alkalmait, de van egy jelentős számú csoport, javarészt asz­­szonyok, akiknek az arca már ismerős, mert szorgalmasan kitartanak az elejé­től végig. Ők azok, akik felekezeti ho­vatartozásra való tekintet nélkül na­gyon hálásak ezekért az estékért. A mostani alkalmak egyike után egy 84 éves katolikus néni fejezte ki örömét azért, hogy ma már lehetséges az, hogy együtt dicséijük az Istent, ha egyelőre egy esztendőben csak egy héten át is. Elmondta, hogy fiatal korában ez lehe­tetlen volt. Pedig ö akkor is bizonyos volt abban, hogy akiket a Szentlélek vezet, azok nem gondolkodhatnak kü­lönböző módon a hitük lényegéről. A budahegyvidéki imahét nyitó is­tentiszteletét ebben az évben a Böször­ményi úti református templomban tar­tottuk, ahol az együttlét végén szokat­lan és talán sokak számára meglepő bejelentés történt. Debrecenyi Károly István, a gyülekezet fiatal lelkésze el­mondta, hogy a keresztyének legna­gyobb nyomorúsága az, hogy nincs egymással úrvacsorái közösségük. Ezért egy olyan megoldáshoz folya­modtak fiatal katolikus kollégájával együtt, akivel közösen szolgáltak ezen az estén, hogy mégis megvalósítják a jelenlévők közösségét, ha nem is ke­nyérrel és borral, hát a bor helyett sző­lővel. És az istentiszteleten nagyon ak­tív fiatalok vették az úrasztalára készí­tett kosarakat, amelyekben kenyér és szőlöfürtök voltak, amit a résztvevők közül tudtommal senki nem utasított vissza. És mégis megéltük a közösséget egymással, ha még nem is úgy, ahogy azt Jézus rendelte, de a letört falat ke­nyér és a szőlőfürtök szemei által, me­lyek ugyan még nem lettek borrá, de valami bátorítás és jelzés voltak arra. hogy a közeledésben el kell indulnunk ezen a vonalon is, mert az igazi közös­ségünk egymással csak akkor valósul­hat meg, ha majd együtt részesülhe­tünk az Úr szent vacsorájából. Az imaheti záró istentiszteletünkre ez alkalommal a Tartsay utcai imater­münkben került sor, dr. Nagy Imre érseki helynök, a Lékai téri plébániahi­vatal vezető lelkészének a szolgálatá­val. A köszöntésemben azt találtam mondani, hogy milyen jó lenne, ha ezek az alkalmak nem korlátozódnának csupán egy hétre egy esztendőben. Nagy Imre a befejező szavaiban hivat­kozott erre a gondolatra és bejelentet­te, hogy a többi gyülekezet lelkészével közösen fogjuk keresni annak a lehető­ségét, hogy az imahéten kívül is talál­junk alkalmat arra, hogy így együtt dicsérhessük az Istent. Egymás megismerése és őszinte test­véri elfogadása ezeknek az alkalmaknak a feltétele és felemelő élménye. Erről tanúskodtak azok a rövid megnyilatko­zások is, melyeket a befejező istentiszte­let végén egy kézszorításnyi idő enge­dett. Bennük egyöntetűen megszólalt a hála az Istennek, aki vezet az egység útján, és az az igény, hogy egyre na­gyobb szükség van a mai világunkban a testvériségünk megélésének az alkalmai­ra. Kőszeghy Tamás Ez az egész nem is nekünk szól! Mi sze­gények vagyunk, elég a magunk baja, kü­lönben is: a reformátusok szervezik! Kit érdekel, hogy mi van az ázsiai vagy afrikai pogányokkal? És, hogy Romániában, meg a Szovjetunióban most fedezték fel a lep­­rástelepeket? - Én segítem a mi szegé­nyeinket, én magam is szegény vagyok. - Az ilyen öreg már csak üljön otthon! - Ilyen és ehhez hasonló kifogásokat hallok, amikor kiejtem ezt a szót: lepramisszió. „Mit ülünk itt, amíg meghalunk?” kér­dezte egymástól az éhínséggel sújtott Sa­­máriában négy leprás ember. (II. Kir. 7,3) Tegyünk inkább valamit! - Ok példát ad­hatnak nekünk. Jézus, amikor elküldi ta­nítványait, Máté 10,8 szerint a leprát ki­emelve a többi betegség közül, mondja: „tisztítsatok meg leprásokat!”. Nemcsak Jézus korában, hanem még nagyon sokáig csak az elkülönítés volt az egyetlen védekezés a lepra szörnyű betegsé­ge ellen. Leprafalvak jöttek létre, vagy együtt vándorló kolduló lepráscsapatok. Ki ne emlékeznék a filmre: hogyan esett meg Assisi Szent Ferencnek és társainak szíve a kolduló leprásokón? Hogyan kö­tözték be őket fehér ingükből hasított pó­lyákkal? Ha látunk egy-egy filmet vagy videóka­zettát a mostani lepramunkáról, érzékel­hetjük : mennyi segítségre van szükségük mais. 15 millió beteg ember! Még mindig 15 millió, pedig már felfedezték a gyógy­szert, rendszeresen szűrővizsgálatot végez­nek a veszélyeztetett területeken, és a plasztikai sebészeti eljárások is sokakon segitenek. Keresztyén emberek voltak az elsők, akik az elkülönített betegeket gondozni kezdték és betegségüket elviselhetőbbé tet­ték; akik a kivetetteknek evangéliumot hirdettek. És ezek mögött a keresztyén emberek mögött keresztyén gyülekezetek álltak és állnak ma is. Finn testvéreink például any­­nyit adakoznak, hogy ezer leprás beteg évi teljes ellátása kitelik belőle. És mi? A Lepramisszió központjában 30-40 segítő testvér csomagol, kötöz, cí­mez, levelet ír, fordít, adminisztrál. He­tente 30 kis csomag indul a világ leprakór­házaiba lepedőkkel, törölközőkkel, taka­rókkal, íaslival felszerelve. Ezt az ország sok gyülekezete adja össze: reformátusok, katolikusok, baptisták - de milyen kevés közöttük az evangélikus. Pedig a segítsé­gek között és a vezetőségben arányosan veszünk részt mi evangélikusok is. Hát miben segíthetünk? - Szívesen el­mondjuk személyesen! Diafilmmel vagy vi­deokazettával, műsorral, igehirdetéssel szívesen elmegyünk bármelyik gyülekezet­be, ha meghívást kapunk, hogy a lelkek nálunk is meginduljanak a segítségre, Jé­zus parancsának teljesítésére. Bencze Imréné Az Északi Egyházkerület négy egyházmegyéje (Győr-Sopron, Fejér-Komárom, Veszprém, Vas) 1991. március 9-én, szombaton délelőtt 10 órakor a pápai evangélikus templomban (Pápa, Széchenyi u. 15.) zsinati fórumot rendez a felsorolt egyházmegyék gyülekezetei részére. A közös ebéden részt venni kívánók szándékukat az illetékes lelkészi hivatalban jelezzék február 25-ig. Az Egyházkerület Elnöksége örömmel veszi a gyülekezeti tagok minél nagyobb számban való részvételét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents