Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-12-22 / 51-52. szám

Evangélikus Élet 1991. december 22. (161. sz. ének) Karácsony Szenteste nagy pró­bája a hitünknek. Minden megszé­pül. A ráncok kisimulnak. A buc­kák eltűnnek, az utak kiegyenesed­nek. Pár órára még a legnagyobb városban is csend uralkodik. Min­denki gondol valakire. Mindenütt megszületik egy érzés arról, aki ví­vódik, vagy már nincs, vagy épp most van érkezőben. A Szenteste külsőleg valóban könnyen érezhe­tő szentnek. De valóban az? Tény­leg arra figyelünk, aki által minde­nünk van, és akinek mindenért há­lával tartozunk? János evangéliuma nem ismeri az aranyozott jászlat, sem a szép­­szemű, csodálatos gyermeket, de még a keménységük ellenére is lí­­raian csendes pásztorokat sem. Számára más a döntő. Döntő a változás. Nem úgy, ahogy mi szok­tunk változásként szín- és szerep­cseréket végrehajtani, és látszat­kedvességgel újként köszönteni ré­gi eseményeket. Úgy ajándékozott meg minket Isten, ahogy csak a szent és tökéletes Atya képes. Ez a legdöntőbb változás. Valóban azt adja, amire a legnagyobb szüksé­günk van. A lehetetlen ember a lehetséges állapot felé, a magából kifordult, bűntől gyötört nyomo­rult a gyógyulás útjára térhet. Mozdulhat az ember, mert Isten mozdult hatalmasat. A legnehe­zebb az ellenségről hinni, a gyű­­löltről és távoltartottról, hogy megmentőnk lehet. Jézus születése s az azóta is szóló evangélium erre tanít minket ma este. Nincs harag és gyűlölet, megfélemlítés és rága­lom, kegyetlenkedés és üldözés, amelynek tovább még értelme le­het. Az igazság ott születik meg, ahol a megrögzött bűnös képes át­váltani. Ahol az ürességbe bukó élet célt talál. Ahol a saját szörnyű­ségétől sem iszonyodó vagy épp az alatt roskadozó ember fényt lát, és gyógyulásra készen lép tovább. A beteggé kínzott és halódóvá gyötört világ nagy pillanata a belé­pés szentesti képe. A hatalmas, a gyilkos, az üldöző, a támadó, az erős és a vélt győztes totális veresé­ge. Hiába foglal területet, hiába szerez épületet, hiába van arany­­rúd a bankban, ha üres a szív, ha nincs már lélek, ha a test is ronccsá lett, minden kong és minden fáj. Füst, koporsó, föld és dübörgés nem vigasztal senkit egy háború után. De ha megáll az indulat, ha elakad a támadás, ha a legkisebbet észreveszi a legnagyobb, akkor kezdődik el a változás. Nincs nagyobb próbája a hit­nek, mint valóban ráébredni arra, hogy a legkisebb városban a legna­gyobb és örök birodalom alapját rakja le Isten nekünk. Ha Szenteste körben állhat a csa­lád, az igazi öröm. Ha ajándékot fedezünk fel, boldogság rajzolódik ránk. Ha köszön és szól a régóta hallgató, némi békesség tölthet el minket. De János evangélista nem egy szűk szoba, nem egy kicsi temp­lom, nem is egy katedrális karácso­nyát hirdeti, hanem Jézusét. Jézu­sét, aki csak úgy lehet az életem és az ünnepem Ura, ha hiszem, hogy a telhetetlen, erőszakos, indulatos és vad keservek világa fölött is az az Úr, aki őt küldte, és akit épp rajta, Jézus Krisztuson keresztül ismerhetünk meg teljesen. Gyúljon fel a gyertyafény, te­remtsünk meghitt képeket és gyö­nyörű színeket, de ne felejtsük: Betlehemben sem fény, sem gyer­tya, sem csillagszóró, sem csilinge­lős nem volt, ám az Atya szeretete világraszóló meleget adott. Szabó Lajos Reményik Sándor JÁNOS EVANGÉLIUMA összehajolnak Máté, Márk, Lukács, És összedugják tündöklő fejük Bölcső körül, mint a háromkirályok, Rájok a Gyermek glóriája süt. A gyermeké, ki rejtelmesen bár S természetfölöttin fogantatott: De fogantatott mégis, született S emberi lényként, tehetetlenül, Babusgatásra várón ott piheg. A gyermek, a nő örök anya-álma, Szív-alatti sötétből kicsirázott Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa Sugárkörébe. Bús állati pára Lebeg körötte: a föld göz-köre. A dicsfény e bús köddel küszködik. Angyal-ének, csillagfény, pásztorok S induló végtelen karácsonyok, Vad világban végtelen örömök Lobognak, zengnek - mégis köd a köd. S mindez olyan nyomorán emberi S még az angyalok Jóakarata, Még az is emberi és mostoha. De János messze áll és egyedül. Nem tud gyermekről és nem tud anyáról, Nem születésről, nem fogantatásról, Csillag, csecsemő, angyalok kara, Jászol, jászol-szag, - József, Mária, Rongy és pólya, királyok, pásztorok, Induló végtelen karácsonyok: Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem Kihull az ő külön történetéből, Kihull mindez, és mindez idegen, Apró, földízű, emberi dolog. Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok! János, evangélista, negyedik, Külön áll, világvégén valahol, Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény fölé hajol. És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélységek fölé, Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord katlanokban Visszhangosan, eget-földet-verőn, Hogy megrendül a Mindenség szive: Kezdetben vala az Ige. S az Ige testté lön. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1991. december 24. I. Bécsikapu tér du. 4. (úrv.) Balicza Iván. Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. du. S. Szeretetotthon Karácsonya. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér dr. Nagy István. Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. du. 4. Pin­tér Károly, du. 6. Zászkaliczky Péter. VII. Gorkij fasor 17. du. 4. Szirmai Zoltán. Vm. Üllői út 24. du. 5. Kertész Géza. Vm. Vajda P. u. 5. Fabiny Ta­más. IX. Thaly Kálmán u. 28. du. S. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. du. 6. Fabiny Tamás. Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. du. fél S. Karácsonyi éneklés, du. 5. (úrv.) Missura Tibor. Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. du. 5. Kőszeghy Tamás. XIII. Kas­sák Lajos u. 22. du. 4. ifj. Kendeh György. XIV. Lőcsei út 32. fél 4. Kará­csonyi orgonazene du. 4. Szabó Lajos. Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér Bízik László. Rákospalota, XV. Kistemplom Juhos u. 28. du. 5. Bolla Árpád. Rá­kosszentmihály, XVI. Hősök tere du. 4. Kamer Ágoston. Cinkota, XVI. Kul­­túrfaáz u. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tessedik tér du. 5. Detre János. Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. du. 5. Kosa László. Pestszentlőrínc, XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. gyermekek ka­rácsonya. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Bajcsy Zs. tér du. 3. Széli Bul­csú. Pestszenterzsébet, XX. Ady End­re u. 89. du. Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Katona J. u. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. Rőzse István. KARÁCSONY ESTE az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltárt igé­je: Jel 22,16-17.20; az igehirdetés alap­igéje: Jn 7,28-29. POLITIKAI TEOLÓGIA II. A címben jelzett fogalommal először e hasábokon találkoztam (Frenkl Róbert: Politikai Teológia. Evangélikus Élet 1991. december 1.), bár amit takar az mindig is létezett. Belátom, átalakuló, megújuló világunkban szükség van új fogalmakra, szókapcsola­tokra, hogy segítségükkel jobban helyre tudjuk tenni a jelenségeket, érthetőbbé tegyük azoknak hátterét. Némely fogalom lehet pozitív is és lehet negatív is attól függően, hogy ki mit ért alattuk. Mi mindent jelenthet hát a politikai teológia? Ne­héz és aktuális kérdés, éppen ezért talán érdemes még­­egyszer foglalkozni vele. És azért is mert a fent emlí­tett cikk egyértelműen negatív értelmet tulajdonít ne­ki. Az elmúlt 45 év igen komoly gazdasági és ideológiai feszültséghalmazt hagyott hazánkra és egész térsé­günkre. Ez és a naponként ránkzúduló, legtöbbször elégedetlenséget szító információáradat sokaknál po­litika, politikus ellenességet váltott ki, a egyházakban pedig sokszor felmerül a kérdés, vállaljon-e, vállal­hat-e hívő ember, főleg pedig lelkész politikai szere­pet? Ez a vita, kivált lelkészek vonatkozásában bizo­nyára nehezen fog nyugvópontra jutni, hiszen az elvi különbségeken túl, különösen manapság, igen sok feladat hárul a megújuló egyházakra is. De, ahogy a protestánsok és általában a keresztyé­nek közéleti szereplésével foglalkozó, nemrég Sáros­patakon lezajlott konferencia egyik előadója fogalma­zott: „... ha valakit nem érdekel a politika, azt a milliók sorsa nem érdekli”. Nem ítélhető el tehát az, aki nem karriervágyból, hanem szolgálatból vállalja a politikai pályát (mert van ilyen), de ha egyben hívő is hamarosan szembetalálja magát politikának és teo­lógiának a kapcsolatával, érintkezési pontjaival, és most már nevezzük így, a politikai teológiával, annak tartalmával és formájával, a két terület ütközéséből eredő konfliktusokkal. Éppen ezekre a kérdésekre próbált választ adni az említett sárospataki rendezvény, de csak a problémák egy részét tudta feldolgozni, mer újabb és újabb szem­pontok merültek fel. Pl.: a hívő politikusok és az egyházak kapcsolata, a keresztyének kormányzati fe­lelőssége. Felelevenedtek azok a konkrét szituációk is, amelyekben néhány hívő politikus a közelmúltban konfliktusokba került. Volt, aki Róm 13,3-4 értelmezésével foglalkozott, amely azt mondja a felsőbbségről: „Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasság­tól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz akkor. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra, annak aki gonoszt cselekszik.” Felmerült, ha a felsőbbség Isten szolgája, akkor mi a joga és mi a kötelessége, hiszen hatalmat, de feladatot is kapott. Szó volt a teológia és az ellenzéki tevékenység kap­csolatáról is, a teológiailag helyes ellenzéki magatar­tás tartalmáról és formáiról amelynek lényege lehet a konstruktivitás, de nem lehet pl. az obstrukció, vagy megtévesztő charták kibocsátása. Jól tudom a teológiának nem az ezekre a kérdések­re adandó válasz az elsőrendű feladata, de az is igaz, hogy biztosítani kell az eszmei háttereket, a hitüket és politikai tevékenységüket komolyan vevő politiku­soknak. Akadémiánkon volt egy tantárgy, az Egyház és társadalom, talán ennek keretén belül lehetne a kérdéskört feldolgozni. Különösen aktuálissá vált a politika és teológia viszonyának problematikája az ún. elévülési törvény és a jelenleg még parlamenti vita alatt álló ún. III/III- as, vagy másképp átvilágítási törvény kapcsán. A két törvény lényegét bizonyára mindenki ismeri, eleget foglalkozott velük a televízió, a rádió, az írott sajtó. És volt, hogy feltették azt a kérdést is keresztyén politikusoknak, miért nem gyakorolják a keresztyéni bűnbocsánatot? Akkor fogalmazta meg a televízió­ban egy politikus azt a teológiailag valóban helytelen választ, hogy a bűnbocsánatot meg kell előznie a bűnbánatnak. De hát tényleg, bocsássunk meg azoknak, akiket gyilkosságok, hazaárulás bűne terhel, vagy mint besú­gók társaikat adták fel? Mit mondhat ilyenkor a pozi­tívan értelmezett politikai teológia, hogyan foglaljon állást a hívő poitikus? Mint hívő azt kell mondania, hogy akik ellen elkö­vették ezeket a bűnöket, azok bocsássanak meg, hogy Isten bocsánatát csak bűnbánattal és hittel lehet el­nyerni. És mint politikus? Az elévülési törvényről szólva azt kell mondania, hogy a hatalom minden elemének kötelessége a társadalmi rend biztosítása, hogy min­dig bizonytalanságban kell tartania azokat akik eset­leges hatalmukkal az ilyen bűnök üldözését szünetel­------NE FÉLJETEK!------­A MAGÁNYTÓL Magány. Keserűség. Félelem. Irigykedés. Megve­­tettség. Düh. Szerencsétlenség. Sírás. Tehetetlenség. Fájdalom. Gyász. Kiáltás. Kiáltás? Vagy bénult lustaság? Kiáltás? Vagy szá­nalmas önsajnálat? Kiáltás? Vagy az akarat teljes hiánya? Kiáltás? Vagy a hit fájdalmas nélkülözése? Magány. Bűn. A boldogok bűne. Mellettem ülnek a padban. Nem látnak. Nem szólnak. Mintha a Senki ülne mellettük. Hazasietnek. Tényleg nem tudnának megosztani velem semmit? Egy órát sem? Egy mo­solyt sem? Egy autóülést sem? Egy tárcsázást, egy lapot, egy fenyőgallyat sem? Miért vak, aki elégedett? Miért süket, aki boldog? Magány. Bűn. Az én bűnöm. Miért nem becsül­tem? Őket. Akik közel voltak hozzám. Miért ragad­tam bele? Hisz tán tudnék még mozdulni. Hogy vál­hattam emberkerülővé? És azzá, aki vagyok? Azzá, akivel nem töltenek szívesen időt mások. Aki nem derít, nem vidít, nem old. Csak fáraszt, terhel és ráne­hezedik. Mindenre. Mindenkire. Miért? Már hiába. Már késő. Már késő? Késő? Szabadíts meg, Uram! Igen. Épp ma. Ezen az édeskés és szentimentális ünnepen. A mások ünnepén. A boldo­gok ünnepén. Amikor a magamfajták beleőrülnek a magányba. Épp ma. Amikor a legnagyobb a rizikó. Amikor kiáltó az önvád. És parttalan az önsajnálat. Állj mellém! Azokban, akik karácsonyt készítenek. Nekem is. A gyerekben, aki énekel a fa alatt. Az isme­retlenben, aki mellettem imádkozik. A szóban, ami mégiscsak téged közvetít. Olyan távol lenne a temp, lom? Ne engedj távol maradnom! Olyan nagy művé­szet élvezni a szépet és megfürödni a jóban? Ne engedj bezárkóznom! Oldottság. Nyitás. Rugalmasság. Félek tőlük. Pont ez az, amire képtelen vagyok. Vajon nem tudnál képessé tenni? Megmozdítani. Fölráznh Elhitet­ni velem, hogy még nincs vége semminek. Úton va­gyok. Változhatok. Változhatnak. Minden megváltoz­hat. A bezártságtól, a befejezettségtől, a reménytelen­ségtől szabadíts meg, Uram! Karácsonykor. Épp karácsonykor. Amikor Mária előtt bezárultak az ajtók. Karácsonykor. Amikor a pásztorok merev térde meghajolni tanult. Karácsony­kor. Amikor megtaláltak a kutató bölcsek. Talán befo­gadhatlak. Talán térdet hajthatok. Talán rád lelhetek. Talán újat kezdhetek. Tán még nincs késő. Talán meg­békélhetek sorsommal. Tán épp ez a megbékélés a változás záloga. Az öröm záloga. Az indulás záloga. Az újrakezdés záloga. A rádtalálás záloga. Karácsony. Jézus. Fény és meleg. Testvér és barát. Megváltó. Társ és Szabadító. Indulás. Kezdet. Válto­zás. Új. Reménység. Hajnal. Találkozás. „Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz. Most és mindörökké: imádságom ez.” (169. ének.) Szabóné Mátrai Marianna KARÁCSONY BÉKESSÉGE Dicsőség a magasságban Istennek, És a földön békesség... Lk 2,14 1. Tizenkét évvel ezelőtt történt. Az egész világról összesereglett, soke­zer zarándokkal együtt tekintet­tünk a csillagfényes égre, a betlehe­mi „pásztorok mezején”. Kerestük mi is a bársonyfekete égen a Csillag fényét. Az áhítat csendjében zeng­tek a jól ismert karácsonyi dalla­mok, felhangzott az evangélium és imádságok - arabul, héberül, japá­nul, spanyolul és sok más ázsiai, afrikai és európai nyelven. Minden­kit átölelő, csodálatos béke volt bennünk és körülöttünk. Kará­csony egyedülálló, isteni békessége. De - és ez is annak a felejthetet­len betlehemi karácsonyéjszakának a történetéhez tartozik - még éjfél előtt háromszoros, fegyveres kato­nai kordonon kellett átjutnunk az istentiszteletre, a Szent Születés ka­­tedrálisába. Elvették mindenkitől a kézitáskákat és fényképezőgépeket. Mert röviddel előbb egy merénylőt fogtak el, aki bombát próbált hají­tani a hívők sokaságába. Béke volt ugyan a szívünkben. De harag és gyűlölet is kívül a világban, azon a karácsonyéjszakán. 2. Ma sincs másképpen. „A világos­ság a sötétségben világít” (Jn 1:5). Ezen a karácsony-ünnepen is félve nyitjuk majd ki a tv-készüléket. Mert a szomszédságunkban vér hull, halottak szétszórva a földön, könny és fájdalom az arcokon. Ágyúdörgés, bombarobbanások közt készülnek Karácsonyra. De a Közel-Keleten, a Kaukázusban, a kurdok földjén, Latin-Amerika he­gyei közt is fegyverek dörögnek. Afrikában százezrek halnak éhen. Menekülők millióival van tele a vi­lág, akik mindent elvesztettek életü­kön kívül. Milyen sok és mély a sötétség körülöttünk ezen a Kará­csonyon is! Hogyan lesz valósággá világunkban az angyalének ígérete: „Békesség a földön”? 3. Hallgatjuk a karácsonyi evangé­liumi történetet. Mária, József és az újszülött Gyermek előtt bezárulnak az ajtók, mert „idegenek” voltak Betlehemben. Heródes borzalmas gyermekgyilkossága és az egyipto­mi menekülés követi a legszentebb éjszakát. A világosság mindig a sö­tétségbe® fénylik. Itt Európában, a gazdag Nyugaton is újra megjelent az idegengyűlölet. Színes bőrűek, menekültek otthonait gyújtják fel „bőrfejüek”. Színes bőrű gyerme­kek félve mennek ki az utcára, in­dulnak iskolába. Nálunk sem isme­retlen ez a magatartás. Az „utca embere” a kenyerét és jólétét félti az „idegenektől”. Hol van ma társadalmunkban az egymás iránti szeretet, türelem és megértés? A bűnözés, a megosz­tottság, a gyűlölet gátszakadása ke­seríti az életünket. Személyeskedő vitákkal, csoportok és pártok gyű­lölködésével van tele a légkör. Pe­dig jól tudjuk: ennek a mi sokat szenvedett, tízmilliós magyarsá­gunknak csak akkor lesz jövője itt a Duna és Tisza partjain, ha megta­láljuk egymás kezét! Megint el akarjuk játszani önző, bűnös és széthúzó lelkülettel Isten végtelen kegyelmét, az újatkezdés csodála­tos lehetőségét? Lesz-e igazi béke, egymás iránti türelem és jóakarat közöttünk, hogy megmaradhas­sunk? Ott ég ez a kérdés a szívünk­ben ezen a karácsonyi ünnepen. Úgy gondolják sokan, hogy ha ez a bűnös világ tele is van sötétséggel, ez bizonyosan nincsen így az Isten nevét vallók között. A vallások vi­lága, az egyházak élete talán mégis a Karácsony békéjének megvalósu­lása világunkban. Valóban így van ez? Vajon a Gyermek békessége otthonra talált-e a keresztyén, a zsi­dó, a mohamedán és a sokféle más vallás között? És valóság-e ez a bé­ke a keresztyénségen belül is, a nagy történelmi egyházak és a sokféle vallási csoport, kis közösség és irányzat között? Mert ha van fáj­dalmas és botránkoztató dolog ma közöttünk, akkor bizonyosan az az egyházak közötti feszültségek híre, a templomokért vívott harcok kon­tinensünk egyes részein és vallásos csoportok egymás elleni támadásai, kegyetlen ítélkezése. A világosság a sötétségben fénylik - közöttünk is? 4. Mennyi minden próbálja meg­rendíteni bennünk a karácsonyi evangélium valóságába vetett hi­tünket! A sötétség megpróbálja el­nyelni a világosságot. Még sincs igaza a sötéten látóknak! A Kará­csony békessége valóság! Isten le­győzhetetlen szeretete, békéje meg­jelent a bűn világának sötétségében. A Názáreti Jézus megszületésével, aki Isten új szövetsége, békekötése az egész embervilággal. Majd meg­jelent azokban az emberekben, Jé­zus követőiben is, akik a „kegyelem és jóakarat emberei” földi vilá­gunkban. Az ószövetségi ígéret be­teljesedett: Jézusbán Isten világos­sága áttörte a bűn és halál sötétsé­gét. De figyeljünk jól az angyali szó­zatra, mert az a titok kulcsa. „Di­csőség Istennek a magasságban": csak ahol az emberi szívek ezzel a hittel fordulnak Isten felé és kegyel­méből élnek, olt - egyedül ott - lesz valósággá ez a békesség a földön! Isten hívő népének ilyen karácsonyi elvehetetlen békessége van: békes­ség Istennel a szívükben és egymás­sal, az emberekkel, a világban. Élet­ben és halálban. De ugyanakkor a karácsonyi evangélium angyali éneke nemcsak kijelentés, hanem ígéret és felszólí­tás is: Legyen békesség a földön! Istennel és egymás között. Mert a karácsonyi Gyermekből - az igén és a szentségeken át - kétezer év óta árad az isteni szeretet ereje, a kegye­lem és a béke, itt a világban. Le­gyünk hát mi is - ez az angyali szózat másik tartalma - Isten Jézus­ban ajándékozott békéjének a , fák­lyavivői" az emberek között! Az ige­hirdetés, a misszió és evangélizáció ránk bízott szolgálatán keresztül. És azzal, hogy Isten-hitünk minden pillanatban szeretetté, Jézus-köve­téssé, mások felé forduló, segítő cselekedetté legyen a szenvedők, el­hagyottak, bűnösök és a halál fog­lyai között. Családunkban. Gyüle­kezetünkben. A munkahelyen. Tár­sadalmunkban. És mindenütt az emberek világában. Isten békessé­gének, a Karácsony fényének és melegének szét kell áradnia minde­nütt és minden napon, Isten népén át, rajtad és rajtam keresztül. Akkor megváltozik ez a félelmes és sötét világ körülöttünk. Akkor nem a sötétségre figyelünk többé, hanem a Jézusban megjelent vilá­gosságra. Mert Karácsony hitet, örömöt ajándékoz nekünk. És az Evangélium követeivé tesz minket a világban. Dr. Nagy Gyula tetve várják az elévülést. A kérdésnek ebből a szem­pontból csak jogi és nem teológiai megközelítése le­het. Ami a III/III-as törvényt illeti még, ahogy a fenti cikk nevezi, „a magát keresztyénnek is minősítő új hatalom” sem engedheti meg magának, hogy vezető tisztségviselői egykori besúgók legyenek. Mert ebben a törvénytervezetben csak erről van szó. „Volt kitől tanulniok az elmúlt évtizedekben a mai purifikátoroknak, akik jellemzően megjelennek ilyen korszakokban”, olvasom még ugyanitt. Purifikátorok lennének a demokratikusan választott parlament és kormány tagjai, akik most .jellemzően megjelentek”? És mit jelent az, hogy „ilyen” korszakokban? Milyen ez a korszak és milyen kellene helyette? És tovább „a politikai teológia művelői szemlátomást úgy vélik ők tiszták, beleülhetnek a bírói székbe. Talán nem vélet­len, hogy politikában, az egyházban is azok képviselik az evangéliumi álláspontot,.... akik a legtöbbet szen­vedtek, akiknek a hitelességéhez a legkisebb kétség sem fér”. Akik a törvényeket hozták nem tiszták, akik ellene vannak tiszták? Törvény nélkül elítélni és fel­menteni? És mindezeket egy teológiailag átgondolat­lan nyilatkozatból levezetve. Egy emlékemet hadd idézzem még fel ezzel kapcso­latban, ami az utóbbi hetekben sokszor eszembe ju­tott. Bizonyára mások is emlékeznek rá. Amikor a pápa felépült az ellene elkövetett merénylet után, meglátogatta börtönében merénylőjét, hosszasan be­szélgetett vele és megbocsátott neki. Talán Ali Agca is megbánta tettét és Isten előtt is bocsánatot nyert, de a törvények szerint, a társadalom érdekében le kell töltenie büntetését. Hogy mit nevezek én ezek után negatív értelemben vett politikai teológiának? Azt a hamis szemléletet, amelyik a törvényalkotó, végrehajtó, bírói hatalom kötelességét a társadalommal szemben esetenként Éí­­vő emberek egymással szembeni kötelességével azo-, nosítja politikai céloktól sem mindig függetlenül. Úgy \ érzem erre példa a szóban forgó cikk is. Lukáts Miklós \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents