Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-12-22 / 51-52. szám

"jzvang’eiiKus Liei 1991. december KARÁCSONY ÜNNEPÉNEK IGÉJE TELVE KEGYELEMMEL ÉS IGAZSÁGGAL Jn 1,14-18 Milyen egyszerű mondatot kellene ma megértenünk, mégis milyen nehe­zünkre esik. Karácsony örömüzenete János evangéliumában egy magával ra­gadó, hatalmas kiáltás a fájdalmak, kényszerek, görcsök és indulatok vilá­gába. Ha nem maradt volna ránk más vallomás, akkor is túl gazdagok len­nénk. Isten szava Krisztusban a lehető legközelebb érkezett. A filozófiai súlyú jánosi igéket sokszor elénekeljük egy­szerűen így is: „A szent Isten egyetlenét íme, jászolba fekteték. Az ember gyarló testébe öltözött az örök Ige.” (154. ének 2. vers) Mégsem elegendő ez számunkra, mert az örök emberi gyarlóság olyan hatalmas erővel tör a felszínre, hogy alig szólal meg a szentesti, csendes, áhí­­tatos ének, alatta és utána már üt, bánt és kínoz ember embert a földi dicsősé­gért. János evangéliuma nemcsak filo­zófiai iskolákkal állja a versenyt mind a mai napig, hanem a fajgyűlöletre fo­gékony, életet tönkretevő, a másikon keresztülgázoló, kegyetlen, emberi bűn modern óriásaival szemben is. Nem akar többet és bonyolultabbat tanítani, csak annyit: tiszta dicsőségről csak ott szólhat beszéd és vallomás, ahol az egyeduralkodó a kegyelem és az igaz­ság. Hány ember aratja sikereinek és győ­zelmeinek mámorát mint dicsősége diadalát! Hányán hitették már a földi életúton, hogy ,jó kézben van minden, mert az én kezem ügyes, hatalmas és tiszta!”. Karácsonykor ennek végét ki­áltja az evangélium. Aki megszületett, egyedül ő jogosult a dicsőségre. Egy­­egy sikeres tömegszónok elfogadhat el­ismerést. Az evangélium hirdetői szá­mára azonban csak egy út létezik: Isten dicsősége egyre világosabbá válik, a miénk pedig eloszlik. De nehéz meghajolni a betlehemi já­szol előtt! Mennyire távol vagyunk a közeire érkezett Megmentünktől! Né­ha még betegen, nyomorultan és meg­­próbáltan is csak szembeszállni és per­lekedni tudunk. Ha pedig egy kis evilá­gi fénysugár elér minket, azonnal elva­kulunk. Mennyi vakság, mennyi félre­vezetés kínozza a tercmtményi létet Krisztus születése óta is épp a kereszt­tel jelzetten! A hatalmas, jánosi szózat nem az ember dicsőségéért hangzik el, hanem épp azért, hogy végre lássuk és higyjük, a mi nagyságunk épp a kicsiségünk. A mi valódi erőnk egyedül az alázat lehet. Karácsonyi fordulatra van szük­ségünk, hogy ne a hamis önbizalom és ne a jogtalan pompájú keresztyénség látszata alatt éljünk, mert így az ünnep nem mozdíthat és nem emelhet rajtunk. Tegyük helyére az értékeket! Ne azt akarjuk magunkénak, ami egyedül Is­tené és Jézus Krisztusé! A kevesebb dicsőségre vágyó egyház, a kisebb elis­merést kereső gyülekezet, a minden eredménynél is valóban Krisztusra mu­tató közösség lehet csak Istentől meg­érintett, Krisztus születését valóban ünneplő, karácsonyi, „ünneplő gyüle­kezet”. S ha mégis azt mondják sokan, hogy munkánknak eredménye, ünne­pünknek szépsége, szavunknak meg­szólító és gyógyító ereje van, tanuljunk meg ujjunkkal felfele mutatni: „egye­dül Tiéd, Uram az igazság, nekünk pe­dig szégyenkeznünk kell ma is..." (Dán 9,7) Dsida Jenő megunva a barokkos ara­­nyozású Krisztus-képet, így vall egy ver­sében : „Krisztusom, én leveszem képedet falamról. Torz hamisításnak érzem vo­nalait, színeit, sohase tudlak ilyennek el­képzelni, amilyen itt vagy. Ilyen ragyogó kékszemünek, ilyen jóllakottan derűs­nek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen enyhe pi­rosnak, mint a tejbeesett rózsa.” A foly­tatásban pedig így vall: „Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is számtalan­szor, én tudom, hogy te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.” Bárcsak képesek lennénk arra a mai ünnepen, hogy a torz képeket kicserél­jük, és ráébredjünk az emberközel Krisztus igazi nagyságára. Hogy ő a kegyelem és igazság teljessége. Hogy nekünk ő lett, épp születése árán az út, az igazság és az élet, minden méltatlan­ságunk ellenére, hitünk útján, egész éle­tünkben. Szabó Lajos IMÁDKOZZUNK! Istenem, olyan hamar kimondjuk: is­merjük az igazságot; értünk már téged; tudjuk, hogy mit kell tennünk mások boldogságáért. És éppen ezért alig te­szünk valamit, és még kevésbé kérde­zünk téged. Növeld lelkem érzékenysé­gét Krisztus születése ünnepén irányítá­sod felfogására. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1991. december 25. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. ÍO. német istentisztelet; de. 11. (úrv.) Szebik Imre; du. 6. dr. Zsigmondy Árpád II. Torockó tér de. fél 9. Szebik Imre II. Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor Pesthidcgkút, II. Báthory u. 7. de. fél II. Köszeghy Tamás Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. fél 10. Dor.áth László Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. dr. Nagy István Újpest, IV. Leibstiick Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zász­­kaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr Harmati Béla; de. 11. gyermekist. Pintér Károly; du. 6. Pintér Károly VII. Gorkij fasor 17. de. fél 10 (úrv.) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Fodor Viktor VIII. üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza Vili. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc; déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya X. Kápolna u. 14. de. 10. Fa­biny Tamás. X. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos Kelenföld XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Bencze Imre; de. 11. (úrv.) Bencze Imre; du. 6. Missura Tibor XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. II. de. 9. (úrv.) Ta­kács József; de. 11. (úrv.) Takács József; du. fél 7. Köszeghy Tamás XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) ifi. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. (úrv.) ifi. Kendeh György. XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lajos XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László Rákospalota Kis­­templom XV. Juhos u. 28. de. 10. (úrv.) Bolla Árpád. Rákosszentmihály XVI. Hősök tere de. 10. dr. Kamcr Ágoston Cinkota XVI. Kultúrház u. de fél 11. Szalay Tamás. Má­tyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tcssedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László Rákoscsaba XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Delre János Rákoske­resztúr, XVII. Pesti út III. de. fél 11. (úrv.) Kosa László Rákosliget XVII. Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Dctrc János Pcstszentlőrinc XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. (úrv.) Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Bajcsy- Zs. tér de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú XIX. Kis­pest. Wekerle-telep. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú Pestszenlerzsébet XX. Ady Endre u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel. Csepel XXI. Katona J. u. de. fél 11. (úrv.) Mezősi György. Budafok XXII. Játék u. 16. de. 11. (úrv.) Rőzse István Budaörs, Rcf. Imaház de. 9. Rőzse István. Törökbálint Szt. István út de. fél 5. Rőzse István. Budakeszi de. 8. Takács József KARÁCSONY ÜNNEPÉN az oltór­­terítő színe: fehér. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Róm 5,18-21; az ige­hirdetés alapigéje: Jn 1,14-18. — NE FÉLJETEK! — EGYMÁSTÓL Nemcsak a sorstól, nemcsak a természet erőitől, nemcsak a történelem viharaitól és nem is csak a kiszámithatatlan istenségektől félt az ember történel­me során, hanem a másik embertől is, aki életére törhetett, megelőzte sikereiben, meggátolta, becsapta, megkeserítette életét gyanakvással, pletykával, szelle­mi, lelki, fizikai eszközökkel. Nemcsak északfok, titok, idegenség a másik ember - hanem lehet rettegett félni­való ellenség is. Embertárs helyett - az ember farkasa, embertestvér helyett ellenség..., segítő szomszédból fé­lelmetes rosszakaró jó partner helyett, mindenben aka­dályozó, bajtkeverő. Bizony van ok a félelemre! A karácsonyi üzenete Ne féljetek! ilyen értelemben is evangélium, felszabadító Örömhír. A félelem bék­lyóiból felszabadító szeretet, félelmet űző hatalom: akiben teljessé lehet a szeretet, az nemcsak az ítélet­napjától és Isten haragjától nem fél többé, hanem a másik embertől sem, legyen az barát vagy ellenség. Sőt! még a gyűlöletet, ami az emberfélelemmel rend­szerint kapcsolatos, annak szülötte, következménye, azt is kiűzi Isten szabadító szeretete. Van okunk az emberektől való félelemre. Kétségtele­nül. A Szentírás emberei sem mentesek a félelemtől, de van a félelemnél nagyobb hatalom is: Isten minde­neket átölelő szeretete. Nem véletlenül olvassuk a Bibliában olyan sokszor emberekkel kapcsolatban is a bátorítást: Ne félj! Ne féljetek! Jákob fél Ézsautól, József testvérei félnek az elárult és eladott testvértől, Mózestől félt a nép, Saul Dávidtól félt. Heródes félt Jézustól. A farizeusok és írástudók a népharagtól, a szinedrium tagjai, a vének egymástól is. Péter félt a szolgálólánytól és a közvéleménytől. A tanítványok húsvét után féltek Jézus ellenségeitől. A félelem nem idegen egyikünktől sem. Egyik ember a másiktól, egyik nemzet a másiktól, sőt egyik feleke­zet a másiktól. Itt vagyunk a mában 1991 karácso­nyán. Végtelenül rászorulunk a szabadító üzenetre: Ne féljetek egymástól. Lehet ugyan úgy vélekedni, hogy a félelem természet dolga. Vannak bátor embe­rek és vannak gyávák. Vannak, akik senkitől sem félnek, rettenthetetlen bátorsággal járnak-kelnek az emberek között, akad, aki a saját árnyékától is meg­ijed, akiről a magyar népdal így énekel: „száraz levél megzörrenik s bennem a vér meghidegszik”. Lehet, hogy a hangos kiáltás is a félelem jele: az őrszem hangos „Állj ki vagy?” kiáltása után ki tudja, ki fél jobban, aki kiáltott vagy akire rákiáltottak? Olva­som, hogy a bűnözés elterjedésével, a bűnözők mo­dern technikájával szemben a rendőrök is gyakran félnek. Sőt a bűnözők egyik csapata a másiktól, az egyik maffia a másiktól fél. Joggal. Maradjunk az átlagembereknél, önmagunknál. Rossz tapasztalataink egész sora igazolja: van okunk a félelemre. Hányán panaszkodnak: sokan bántottak, sértettek, már félek mindenkitől, szomszédtól, mun­katárstól. Sértettek, sérültek, érzékenyek és túlérzéke­­nyek lettünk. Rémlátomásaink lehetnek. A másikban farkast, ellenséget, hatalmast és hatalmaskodót lá­tunk, aki árthat, becsületünkbe gázolhat, kenyerünk­re tör, háttérbe szorít, eltapos... Megtörténhet, hogy az emberektől való félelem gyűlöletté torzul. A gyűlö­let már több, mint a félelem, a gyűlölet bűn, a megvál­tásán ember, a „test” cselekedeteihez tartozik - írja Pál apostol (Gál 5,20). János a szeretet átélöje és hirdetője még keményebben beszél: „Aki gyűlöli test­vérét, mind embergyilkos az!” - Jézus korában már általánosan bevett norma volt: „gyűlöld ellenségedet” s az utolsó időkhöz tartozik, hogy akkor meggyülölik egymást az emberek a sok félelem miatt (Mt 24,10). Pál apostol nem rösteli bevallani, a fiatal tanítvány­nak elmondani „azelőtt mi is egymást gyűlölők vol­tunk” (Tit 3,3), ő is tudta, amit a másik apostol így fogalmaz „aki gyűlöli testvérét, még sötétségben van” (ÍJn 2,9-11). Ebből a sötétségből szabadít meg kará­csony fénye, szabadító evangéliuma: Ne féljetek! A fé­lelem és gyűlölet szinte természetesnek vett világában, ahol mindenki mindenki farkasa, micsoda új hang a Szentírás szava s benne mindenekelőtt Jézus tanítása! Milyen új magatartás Jézus viselkedése, halálig tartó szeretete, még ellenségszeretete is! Micsoda erőforrás Ő ma is! Talán minden azt sugallja: féljetek egymástól, de hangzik a karácsonyi evangélium életünk minden napján, emberekkel kapcsolatban is: Ne féljetek! Jézus valóságosan látott és láttatott. Nem festett rózsaszín holnapot, könnyű tanítványi utat, egyszerű követést. Megprófétálta, hogy esetleg „gyűlöletesek leszünk az ö nevéért” (Mt 10,22) s mivel ő választott minket magának, azért gyűlöl a világ” (Jn 15,19). De nem engedte, hogy gyűlöletre gyűlölettel válaszol­junk, sőt kérte: „Jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek”. Ő valóban minden félelemből megszaba­dított, kimentett minket, ahogyan a zsoltáros Ígéri (Zsolt 34). őbenne az ősi prófétai ígéret teljesedik és Benne, az Immánuelben valóra válik: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (És 41,10). Ha Jézusra figyelve olvassuk a Szentírást, egyre jobban értjük és hisszük, hogy az Istenben bízóknak nincs mit félniök egymás­tól sem, az ő szeretete minden jogosnak vélt félelmün­ket kiűzi szívünkből. Benne való hitünktől függ, hogy 1991 karácsonya félelemmel teli karácsony lesz, vagy a SZERETET félelmet űző hatalmának ünnepe. dr. Hafenscher Károly Testvérek között Norvégiában Qlyasóink közül bizonnyal kevesen gondolnák, hogy Budapest és Oslo közötti távolság Norvégián belül is mérhető. Az ország legdélibb és legészakibb pontja közti távolság nagyobb, mint a két főváros közti egyenes vonal hossza. A méreteiben hatalmas ország lakossága azonban alig több mint 4 millió, 95%-ban evangélikus. 11 püspökség irányítása alatt végzi szolgálatát az 1300 gyülekezetben élő norvég államegyház. Az ország és az egyház központja a főváros. Nemcsak az egész országra kiterjedő külön­böző egyházi intézmények, de a norvég evangélikus­­ság életében nagy szerepet betöltő missziói egyesüle­tek is Oslóban találhatók. A Norvég Izráel Missziói Szolgálat, jelesen Helge Aarflot főtitkár, meghívására került sor utunkra. Dr. Boleratzky Lóránd, aki a fenti intézmény budapesti megbízottja és e sorok írója együtt ünnepelte a misz­­sziói szolgálat kelet:európai munkája kezdetének száz éves évfordulóját. Ünnepi istentisztelet volt az oslói dómtemplomban, ahol az igehirdetést Szebik Imre püspök végezte, Terray László Norvégiában élő lel­kész tolmácsolásával, Lk 17,20-30 alapján. Az istentisztelet után kötetlen együttlétre került sor, ahol a távoli lapp vidékről érkezett tanár testvérünk ' ékes magyarsággal szólalt meg, elmondva, hogy 1966- ban Debrecenben tanulta nyelvünket, s azóta is szor­galmasan ápolja a lapp-finn-észt-magyar rokonságot és olvassa kiadványainkat. Oslóban élő testvére meg­látogatását kapcsolta egybe magyar nyelvű igehirde­tés hallgatásával. Norvégiában szétszórtan 2000 magyar él, főként a fővárosban. A protestánsok részére havonta tart is­tentiszteletet a stockholmi evangélikus lelkész, Mol­nár Veres Pál. Látogatásom során is sor került az oslói Uranienborg templomban istentisztelet tartásá­ra, ahol igét hirdettem Jn 10, 10b alapján. A húszon-' négy fős gyülekezet soraiban jelen volt dr. Nagy Gábor oslói nagykövetünk és hitvese. A norvég helyi gyüle­kezet nagy szeretettel fogadta a magyar közösséget, akikkel késő estébe nyúló találkozó volt a gyülekezeti termükben. Meghívást kaptunk a norvég evangélikus gyüleke­­zeti teológiai fakultáson áhítat és előadások tartására. Dr. Boleratzky Lóránd ny. egyetemi tanár egyházunk egyházjogi reformjáról szólt, míg magam egyházunk múltjának feldolgozásáról, a megbékélésről és a meg­újulás szükségességéről beszéltem. Egy másik elő­adásban pedig a keresztyén hitoktatás egy ateizmus utáni társadalomban címmel vázoltam tapasztala­tainkat és nehézségeinket. Mindhárom előadást igen élénk vita követte, amelyben a jelenlevő teológiai ta­nárokjeleskedtek dr. Ernst Baasland dékánnal az élén. Örömmel várnak teológiai hallgatót ösztöndíjasként. A fakultáson 600 hallgató készül a lelkészi pályára, az állami egyetem teológiai karán 120 hallgató van, 30 körüli a stavengeri szeminárium hallgatóinak szá­ma. Talán itt érdemes megemlíteni azt a norvég sajá­tosságot, hogy 1100 norvég misszionárius szolgál szerte a világon, különösen Ázsiában és Afrika orszá­gaiban különböző megbízatással. A missziói közpon­tok kórházakat, iskolákat s egyéb intézményeket mű­ködtetnek, amelyek norvég evangélikus testvéreink adományából tartják fenn magukat. Alig van a vilá­gon még egy evangélikus egyház, amely ilyen nagy százalékban küldene misszionáriusokat a világegy­házba. Tőlük lehet megtanulnunk, hogy a misszió nem külön megbízatás, hanem országhatáron belül és Szebik Imre dr. Andreas Aarflot oslói püspökkel és dr. Boleratzky Loránddal kívül az egyház lényege, lételeme, identitásához tarto­zik. Menjetek széles e világra... Bizonyára az egyház Ura a teremtési adottságként kapott norvég-viking kalandvágyat is az evangélium szolgálatába tudja állítani. A norvég gondolkodás középpontjában az erős, a vad természettel dacolni képes férfi áll, aki hajókat épít, átszeli az óceánt, hírnévre tesz szert. (Thor Heyerdal.) Norvég utunk alkalmával találkoztunk dr. Andreas Aarflot oslói püspökkel, a norvég evangélikus püs­pökkari konferencia elnökével. 1947 óta (Ordass La­jos) nem járt magyar evangélikus püspök Norvégiá­ban helyi egyházi meghívás alapján. így e mostani alkalmat adott a kapcsolatfelvételre. Norvég testvé­reink készségüket fejezték ki, hogy testvéregyházi és testvérgyülekezeti kapcsolatokat építsünk ki magyar és norvég egyházközségek között finn modell alapján. Őszintén reméljük, hogy megelevenednek a két egy­ház közti kapcsolatok a jövőben. Látogatást tehettünk az egyházi minisztériumban, a parlamentben és a norvég evangélikus egyház taná­csának központjában. Mind a diakóniai intézmények igazgatója, mind a lelkészegyesület hat tagú elnöksége kitüntető bizalommal érdeklődött hazai egyházunk élete után, és készségüket fejezték ki az együttműkö­désre. Külön is meg kell említenünk dr. Trond Bakke­­vig külügyi főtitkár szívélyességét és nyitottságát egy­házunk iránt. Dr. Boleratzky Lóránd testvérünk Kristiansandban meglátogatta a Norea egyházi rádió központját. Itt Helge Aarflot, Szebik Imre és Terray László ösztöndíjas Blatniczky János Dániel. Fontos tárgya­lást folytattunk a kelet-európai misszió főtitkárával, John Victor Seile testvérünkkel is. A Norvég Izráel Misszió centenáriumán előadást tartott Moskovits.jomán származású hamburgi evan­gélikus lelkész a misszió galaci (Románia) tevékenysé­géről. Többek köszöntése mellett én arról szóltam, hogy az Ószövetség népéhez való közeledésünk ma a párbeszéd és a szeretetteljes tanúságtétel jegyében le­hetséges hazánkban, ahol 80 ezer a zsidóság száma. A norvég diakóniai intézményeknél folytat tanul­mányokat Széchey Orsolya testvérünk, míg az oslói magyar gazdasági kirendeltség titkára a szintén evan­gélikus Varga Katalin. Mindkettőjük szeretetét kö­szönjük. Egyhetes utunkról a Várt Land keresztyén jellegű napilap számolt be képes riport keretében. Utunk jó tapasztalatokkal szolgált arra, hogy jól lássuk, más körülmények között (államegyház) is le­het szolgálni. Másodlagos a külső szervezet, de fontos az evangélium aktuális megszólaltatása. Jó volt ta­pasztalni, hogy a különböző kegyességi irányzatok, más felfogást valló látások jól megférnek egymás mel­lett a nagy egyházon belül. Norvégiában alig van úgynevezett szabadegyház, szekta. Többen az egyház és állam erőteljes szétválasztására gondolnak a jövő­ben, amint ez a szomszédos Svédországban fokozato­san végbemegy. Ez azonban norvég testvéreink belső gondja s jogköre. Ahogy a víz hullámai újra és újra a szárazföld éleskövezetü partjaihoz csapódnak, úgy tér vissza gondolataimban szüntelen a szó: misszió. Menjetek és hirdessétek a jó hírt... Szebik Imre A VERETES TEOLÓGUS Debrecenben tartottak országos lelkészértekezletet. A háború „tél­utóján" jártunk még mindig, aránylag kevesen voltunk hát. Elől tele voltak a padok, de hátul csak lézengtek a hallgatók. A középtájon egyik oldalsó padban ültünk néhányan. Már folytak az előadások, amikor a hátsó ajtó lassan megnyílt, beóva­toskodott valaki s hátul egy üres padba gyorsan leült. Óvatosan körülné­zett. Látszott rajta, azon töpreng, nem zavarja-e a tisztes közösséget. Ruhája: gyűrött katonazubbony volt, csomagja viseltes oldaltáska. Egyre jobban figyelt az előadóra, aztán a táskájában kezdett keresgélni. Gyűrött papírlapot vett elő, s egy ceruzacsonkot. Jegyezni kezdett.- Te, ez egy teológus! - súgta a szomszédom.- Nem - súgtam vissza - ez kész lelkész: Ponicsán Imre. Most jött meg hadifogságból.- Akkor még inkább teológus. Veretes teológus. Aki hadifogságból nem vendéglőbe, üzletbe megy, ha van hazafelé a vonatcsatlakozásig ideje, hanem beül lelkészek közé, s teológiai előadást jegyez, az igazi, veretes teológus. így volt. A szerelvény most érkezett Záhony felől. A további csatlakozá­sig néhány órát várni kellett. Beült hát a papok közé. Kitört rajta a teológiaéhsége. Talán már a fogság utáni első prédikációjához készített jegyzeteket? 1946 októberét írtuk. Szenvedélyesen igehirdető volt. A későbbi évtizedek során többezer igehirdetést mondott el. Nem tu­dom, nem többet-e koporsók mellett, mint szószéken. Hiszen egy életen át Kiskőrösön szolgált, ahol - mindig panaszolta - igen sokat temettek a nagy gyülekezetben. S a gyülekezet buzgón járt a temetésekre. Nem lehe­tett két esetben sem ugyanazt mondani. Ez azt is jelentette, hogy ismerte a gyülekezetét, bármilyen nagy volt is. Szava mindig személyhez szólt.- Hogyan prédikálsz? - kérdeztem tőle többször.- Tudod, számomra mindig az első mondat a fontos. Ha érzem, hogy az „ül”, akkor már megnyugszom, s a többi megy. DOHNÁNYI ERNŐ IMÁJA 1 ^ | ^ o R A L. i E,^ a'ritti ^eiaskonv, Set S^p nHát Si-rnek , ^ J J SaC^te5t»'s rnojd níi*«C hám' Örömömben. 5irm.ek_"^l A Liszt Ferenc Társaság tagjai az elmúlt években - Forrai Miklós és Lukin László kitű­nő vezetésével s az emlékek sokoldalú felidézé­sével - elzarándokoltak azokra a helyekre, ahol Liszt Ferenc élt, alkotott, hangversenyezett. Emellett természetesen más zenei, egyházi, iro­dalmi, művészeti emlékek megtekintése sem maradt el. Rövid emlékezés s a magyar zene­szerzők szobrának, vagy emléktáblájának meg­koszorúzása után egy szerzeményének, vagy éppen a Himnusz eléneklése következett. 1990-ben a „Liszt Ferenc nyomában” hagyo­mányossá lett út Kismartonba (Ausztria) és Pozsonyba (Csehszlovákia) vezetett. Pozsony­ban a Liszt szobortól a másik nagy magyar zongoraművész és zeneszerző, Do/mányi Ernő szülőháza következett. Lehet e kedvesebb emlé­kezés, mint születése 94., halála 30. évforduló­ján a hatéves gyermek szerzeményét együttes énekléssel bemutatni? A szöveget, a nagyon találó kedves szöveget - a gyermek Dohnányi gondolkozását követve - a kottasorok alá Lu­kin László írta. Dohnányi Ernő „szerzeményének” a Gebet (Coral) címet adta. Miért írta az imát németül? Lehet, hogy gyermeki ésszel úgy gondolta: ez komolyabb, felnőttesebbé teszi. Vázsonyi Bálint DOHNÁNYI ERNŐ c. 1971- ben - Mesterem emlékének - ajánlással - a Zeneműkiadónál megjelent könyvében a kis ze­nemű születéséről így ír: „Dohnányi Frigyes nem sokat ért a zongorázáshoz. Egy breznóbá­­nyai nyaralás alkalmával mégis tanítani kezdi az akkor 6 éves Ernőt. „Boldogságom teljes volt. Játszva tanultam - emlékezett később a művész. Tulajdonképpen egész zenei nevelé­sem, melyben a szülői háznál részesültem, in­kább játék volt, mert sem csodagyereket nem akartak belőlem nevelni, sem pedig komolyan nem gondolt még senki arra, hogy valaha a zenei pályára lépjek.” Rendszeres gyakorlásról nincsen szó. Igen sok időt tölt ugyan a hangszer mellett, de majdnem mindig lapról olvadással. Technikájának és zeneirodalom-ismeretének alapjait egyaránt így sajátítja el az alig 7-8 éves gyermek: mindent lejátszik, ami kezeügyébe kerül, felvevő készsége nem ismer határt... Azt pedig apja Ízlése biztosítja, hogy csak elsőrendű zene kerül a kezébe... még hétéves sincs, ami­kor felébred benne az alkotás vágya. 16 taktust vet papírra, Bach koráljainak stílusában, Gebet címmel. Schelken Pálma Koren Emil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents