Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-22 / 51-52. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet 56. ÉVFOLYAM 51/52. SZÁM 1991. DECEMBER 22. Advent 4. vasárnapja ÉS KARÁCSONY Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk általa. (1Jn 4,9.) ÁRA: 20 Ft BEKESf A FÖLDÖN--------A TARTALOMBÓL — NE FÉLJETEK! (MEDITÁCIÓK) .TANÍTJUK AZ IGAZAT, A JÖT ÉS A SZÉPET” KARÁCSONY BÉKESSÉGE TESTVÉREK KÖZÖTT NORVÉGIÁBAN Régi keresztyén szokás, hogy karácsony este, az ajándékok szétosztása előtt, a feldíszített karácsonyfa mellett felolvassák a karácsonyi történetet Lukács evangéliuma második részéből. Luther mondta egyszer, hogy ez a történet az első karácsonyi istentisztelet. A gyülekezet: pásztorok; az igehirdető: az Úr angyala; és van egy kórus, egy istentiszteleti énekkar: az angyalok éneklő serege. Az igehirdetés a karácsonyi örömhírről szól: Isten Megváltót küldött az embereknek. Az angyalsereg Istent dicséri jóakaratáért, és azért, hogy békességet teremtett a földön. A gyermekeket ebből az ragadja meg, hogy megszületett Jézus, hogy ez a szeretet ünnepe, az ajándékok ünnepe. Ilyenkor arról szoktunk nekik beszélni, hogy Isten, szeretetből, a legnagyobb ajándékot adta nekünk: Jézust, és a karácsonyfa alatti ajándékok jelképei Isten legnagyobb ajándékának. A felnőttek régóta inkább az angyalok énekére figyelnek, ebből is arra, hogy „békesség a földön”. Megvan az okunk rá. Mintha minden időben ez lett volna az, amit a legjobban kívántak volna, amit a legnagyobb karácsonyi ajándéknak tartottak volna. Bizonyára azért, mert ez hiányzik legjobban az embernek, mert erre van a legnagyobb szükség ahhoz, hogy az emberek együtt tudjanak élni a világban, saját országukban, közvetlenebb környezetükben: a munkahelyükön és a családban. Ez az oka annak, hogy karácsonykor legalább jelképesen, legalább rövid időre elnémulnak a fegyverek, abbamarad az egymás hántása, a veszekedés... Nem kellene-e ezen a karácsonyon nekünk is végiggondolni, mit tehetünk a békességért? Mert tennivalónk akadna bőven. Évtizedeken keresztül magunkban, legfeljebb nagyon bizalmas körben gyötrődtünk, kínlódtunk amiatt, hogy még csak el se mondhatjuk, mi bajunk van, mi hiányzik, mire lenne szükségünk. Most, amikor végre nyíltan előkerülhetnek ezek a kérdések, ahelyett, hogy a bajokon segítenénk, szinte a pokol szabadult el: egyre több a vádaskodás, a gyanúsítás, egymás hántása és bemocskolása. így megy ez a népek között is. Most, amikor megvolna a lehetőség egy új, szebb és jobb világ kialakítására, azok, akiket a kényszer, a megfélemlítés, a zsarnokság és a hatalom egymás mellé kényszerített, ahelyett, hogy megpróbálnák együttesen megtalálni a problémák megoldását, fegyverrel pusztítják egymást, és más népeket is veszélybe sodornak. Sajnos, ilyen kérdésekkel kell foglalkoznunk ezen a karácsonyon. Mindnyájan érezzük, hogy nem elég csak jelképesen, az ünnep néhány napjára „békét kötni”, felhagyni egymás hántásával és a háborúskodással. Bizonyára ennek is megvan az előnye: a néhány napos csend ízelítőt adhat a nyugodt, békés élet öröméből, alkalmat adhat a nyugodt gondolkodásra a magunk hibáinak belátására. Hátha nincs mindenben igazam? Hátha vannak dolgok, amelyekben másoknak van igaza? Hátha van más, jobb megoldás is annál, amit én látok? Talán nem is az a hibás, akit én gondolok? - Megpróbálhatnánk a karácsony viszonylagos csendjét arra felhasználni, hogy az évtizedek alatt felgyűlt keserűséget feloldjuk, az elszenvedett hántásokat elfelejtsük, vagy megbocsássuk, akiket megbántottunk, azokat megkövessük. Ezekben a dolgokban nekünk, keresztyéneknek kellene példát mutatnunk. Mert persze nemcsak mi, a gyülekezet tagjai, azok, akik karácsonykor újra elolvassuk a történetet, hanem azok is részesei a mostani békétlenségnek, akik nem tartoznak a gyülekezet, a hívők közössége tagjai közé. Ugyan ők is megsejtenek valamit ilyenkor a karácsony hangulatából, de inkább az az igazság, hogy bennünket néznek, azt figyelik, hogyan viselkedünk mi, hogyan oldjuk meg a problémákat mi. Vajon mit látnak a kívülállók rajtunk? Elég szomorú dolog, ha az egyház tagjai másoktól várják a megújulást, bünbánatot, ahelyett, hogy maguk újulnának meg és tartanának bűnbánatot. Jó volna abban is példát mutatni, hogy egymást megértjük és segítjük az egyház jobb és igazabb szolgálatában. Nekünk azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az angyalok énekében úgy van szó a békességről, hogy az eddig említett békesség következmény. Mindenekelőtt Istennel van dolgunk, az angyalok éneke arról szól, hogy a Megváltó születése az Isten és az ember között teremt békességet, és aki erre a békességre rátalált, az tudja igazán megtalálni az emberek közötti békességet. A karácsonyi evangélium, az Isten szeretetéről szóló jó hír az, hogy Isten megbocsátja bűneinket és új életet ad nekünk. Milyen jó volna, ha ennek a szeretetnek és bocsánatnak jó híre nemcsak arra indítana minket, hogy szeretteinket megajándékozzuk, hanem minden ember felé fordítana bennünket. Milyen jó volna, ha ebben az évben, mostantól kezdve a következő években azt keresnénk, ami békességünkre való! Milyen jó volna, ha először is közöttünk, keresztyének között, az egyházban, megszűnnének a viszályok, véget érne a gyanúsítgatás, egymás hántása! Milyen jó volna, ha mi, keresztyének munkahelyünkön, a társadalomban példát mutatnánk a béketeremtésben! Mindez persze nem megy a magunk megtérése nélkül. Rá kell jönnünk, hogy rengeteg múlik rajtunk. Meg kell tanulnunk, hogy ne mások hibáját kutassuk, hanem a magunkét ismerjük el. A karácsony evangéliuma arról szól, hogy Isten nagyon szeret minket. Nem gondolunk arra, hogy Istennek ez a nagy szeretete minket megtérésre int? Jó volna, ha ez a karácsony nem csupán valami érzelgős „szeretet-ünnep” lenne, hanem új élet kezdetét jelentené számunkra, az egyház számára, rajtunk keresztül mindenki számára, aki minket ismer. Muntag Andor Karácsonyi pásztorlevél A közelgő karácsony küszöbén Isten igéjével köszöntjük egyházunk népét, gyülekezeteinket s lelkészeinket. „Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk!” (Zsolt 68,20.) A karácsony, á Megváltó születésének ünnepe. Ősi keresztyén hagyomány kíséri évszázadok óta. Amint a Betlehem mezején angyalkórus zengte Isten szent nevének dicsőségét, akként szólal meg minden idők keresztyén emberének ajkán: áldott legyen az Úr, aki Megtartót küldött a világnak. Nincs hangulatosabb órája életünknek, mint karácsonyi angyalmuzsika hallgatása. De éppen e hangulat varázsában rejtőzik kísértése is. Csak hallgatni akarjuk, de nem énekeljük: áldott legyen az Úr! Karácsonykor minket is bekapcsol Isten cselekvésébe, nehogy kimaradjunk az ünnep öröméből. Isten azért küldte a világba a jászolban fekvő, s aztán felnövekvő, értünk szenvedett és halálba ment Jézust, hogy együtt zengjük: áldott legyen az Úr! Tudjuk, hogy gyülekezeteink és híveink közül sokan napról napra élnek. A mindnyájunkat érintő gazdasági válság közösségi és egyéni életünk külső feltételeinek biztosítását egyre nehezebbé teszi. Alig lehet tervezni, még kevésbé lehet biztos alapot létrehozni a jövő érdekében. Mégse legyen e sajátos helyzet indok a bénultságra, levertségre és csüggedésre. Igénk is abban erősít, hogy Isten napról napra visel gondot rólunk s lépésről lépésre vezet. Nyugtalanság és békétlenség örvénye körülöttünk sokakat magával ragad. A szomszédos országban háború tombolása ezrek életét oltja ki és milliók veszítik el meghitt otthonukat. Valahol Dél-Magyarországon menekülttáborban gyújtanak gyertyát és sírástól fuldokolva éneklik a „Mennyből az angyal” ősi dallamát. Országunkban némelyek bosszút lihegnek s a harag pusztító lávájának kitörésére várnak. Együtt imádkozunk testvéreinkkel, egyházunk egészével, hogy Isten szabadítson meg minden embert a pusztító indulat tüzétől, a háború gonoszságától s adjon mindnyájunk szívébe karácsonyi örömöt, adjon külső s belső békességet, hogy építeni és szeretni tudjunk. Isten áldja meg gazdagon gyülekezeteink karácsonyi ünneplését és szolgálatát! Advent- ÖRÖMRE KÉSZÍT Az ádventi koszorúkon a negyedik, az utolsó gyertya lángja is felragyog ezen a vasárnapon. Fénye azonban már beleolvad a karácsonyi fényekbe. Mai igénk (Fii 4,4-7) fénye is belesimul karácsony éjszakájának tündöklő ragyogásába, abba a mennyei fényességbe, ami a pásztorok számára ragyogott fel a betlehemi mezőn. Igénk üzenete is összhangban van azzal a mennyei üzenettel, amelyet az Úr angyala mondott el, amikor így szólt a megrettent pásztoroknak: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet” (Lk 2,10). Igánkban Pál apostol arra biztatja a gyülekezetei: „örüljetek az Úrban mindenkor!” Az ige világosságában erre az örömre figyelünk ádvent 4. vasárnapján, hogy felkészülhessünk az igazi karácsonyi ajándék elfogadására. Az ige világosságában megláthatjuk, hogy az öröm az ember életében olyan, mint a természet világában a fény, a ragyogás. Ahogyan a fény hiányában elsorvad a biológiai élet, úgy lesz egyre sivárabb öröm nélkül a mi életünk is. Ezért keresi és hajszolja nagyon sok ember az örömöket. Mivel az öröm a kedvező események hatásaként keletkezik, ezért az események változásával hamar eí is múlik. Petőfi Sándor ezt költőien így fogalmazta meg: „.. .az öröm? Az óceán kis gyöngye... talán mire felhozom, öszsze is töröm.” Ez az oka az öröm utáni állandó vágynak, sóvárgásnak, amit Isten jól látott az emberi életekben. Ezért szeretetével megszánta a világot, elküldte Jézust, hogy az igazi, az állandó, az összetörhetetlen öröm forrásává legyen. Amikor Pál által Isten minket is örvendezésre szólít fel, egyben rávilágít arra, hogy csak akkor lesz igazi, tartós az örömünk, ha az Úrban vagyunk. Más szóval, ha Jézusra, mint kősziklára épül életünk. Akkor megtapasztalhatjuk, hogy élő Urunk van, aki „közel” van hozzánk igéjében. Megtisztítja és szeretetben való szolgálatra alkalmassá teszi életünket. Ez az alapja örömünknek. De úgy is „közel” van Urunk, hogy minden évvel, hónappal és nappal közelebb van eljövetele, az Ő utolsó ádventje, amikor megláthatjuk őt, és beteljesíti ígéretét; örök életet ad azoknak, akik őbenne vannak. Ez az élő reménység, aminek örülhetünk. Tehát aki az Úrban van, az naponként átélheti Istennek Jézusban megjelent, az egész világot átfogó szeretetét. Mivel ez a szeretet örök, mert az öröktől fogva létező Isten lényege, ezért soha el nem múló örömöt szerez az ember számára, minden körülmények, még kedvezőtlen események között is. Pállal valljuk: „sem halál, sem élet, ... nem választhat el minket az Isten szeretetétől” (Róm 8,38-39). Az ige fénye arra is rámutat, hogy az Úr közelsége megszünteti azokat a feszültségeket, amelyek az örömtelenségnek a forrásai. Ezáltal is örömünket munkálja. Az emberi együttélésben szelídek, jók tudunk maradni sérelmek közepette is. Aggódás helyett számba vesszük Isten sok ajándékát, amiért hálát adhatunk, és további gondjainkban Istenre bízzuk magunkat. Ezáltal felszabadulunk a cselekvő, örvendező életre. Korunk sok külső és belső problémái között Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, falként vesz bennünket körül és megőrzi életünket és gondolatainkat annak, aki mindent megtett értünk, hogy teljessé legyen bennünk az ádventi öröm. Pintér János Budapest, 1991. karácsony hava Szebik Imre sk. az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke Dr. Harmati Béla sk. a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke LÜKÁTSI VILMA IMMÁNUEL Komor idők homályán hatolt át prófétalelkek magányos fénye, nem táplálta más, csak az ígéret jövőbe vesző szent tüneménye, mégis nőtt egy-egy sugárnyalábbal, amíg - nem hamar és nem sokára, hanem „az idők teljességében" - fölkerült az ég boltozatára. És azóta ez a csillag tartja a Naprendszert. Mert ebben a hitben gyökerezik létünk és törvényünk, Immánuel: velünk az Isten!
