Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-12-22 / 51-52. szám
1*0 J AS GYERMEKEKNEK F I A K N JAKOB ÖRÖKBE FOGADJA UNOKÁIT Tizenkét év telt el. Az éhínségről már csak az emlékek között beszéltek az emberek. Jákob már nagyon öreg volt. József házának teraszáról nézte a közelben folyó csatorna vizét. A nap melegen sütött. Az emberek leimeztelenül merték a vizet a csatornából. Munkájukat hatalmas emelőkutakkal könnyítették. József nézte őket és arra gondolt, hogy mennyire megszerette ezt a vidéket. Sok-sok éve már, hogy idehozták. Akkor gyűlölte, most az életének a része. Soha nem nevezte volna - még a gondolataiban sem - hazájának Egyiptomot. Néha arról álmodott, hogy otthon van Kánaánban. Tisztán látta álmában az ottani legelőket, amelyek egészen mások voltak, mint az egyiptomi táj. Hirtelen eszébe jutott apjával való beszélgetése. Néhány napja volt csupán. Meglátogatta, mint mindig. Apja azonban ünnepélyesebb volt a szokásosnál. Maga mellé ültette, és ezt mondta:- József, esküdj meg nekem, hogy nem Egyiptom földjén temetsz el engem, ha meghalok. Őseim mellett akarok pihenni. Vigyél majd el Egyiptomból, és temess az ő sírjukba! József hallgatott egy darabig, majd ezt mondta:- Megteszem, apám.- Esküdj meg! - erősködött Jákob.- Esküszöm! Most, hogy ott ült és nézte a vízmerítőket, újra eszébe jutott esküje. Hirtelen elöntötte a vágy, hogy újra otthon legyen. Az utcán egy ember közeledett. Nem a vízmerítők közé tartozott. József szeme elé tette a kezét, hogy jobban lássa, kijön felé. Jákob egyik közeli szolgája volt. Józsefet kereste.- Uram, apád küldött - szólt a szolga, amikor közelebb ért. - Nagyon beteg. Ágyban fekszik.- Ilyen hamar! - nyilallt Józsefbe, és gyorsan befogatott. Már fennállt a leggyorsabb kocsiján, amikor hirtelen eszébe jutott valami.- Efraim! Manassé! - kiáltott be a házba. - Gyertek velem! - Fiai kiszaladtak a házból. Már majdnem felnőttek voltak. József büszkén nézte, hogy milyen erősek és jó felépítésűek. A fiúk felugrottak apjuk kocsijára. Jákob valóban ágyban feküdt. Egy szolgája jelentette, hogy József jött meg. Jákob felkönyökölt, nagyon örült a fiának. József leült az ágy mellé.- Fiam, hadd mondjak el neked valamit - szólt Jákob halkan. - A mindenható Isten megjelent nekem egyszer, amikor még egészen fiatal voltam. Ezt mondta nekem : „Megszaporitlak és megsokasítalak, népek gyülekezetévé teszlek, és a te utódaidnak adom ezt a földet örökségül.” Azt szeretném, ha az én utódom lenne az a két fiad, aki Egyiptomban született. Ugyanolyan jogú fiaim legyenek, mint Rúben és Simeon. így emlékezzünk meg anyádról is, aki már régen meghalt. Ne két nemzetség származzon tőle, hanem három. Kiket hoztál magaddal?- Éppen ők azok - felelte József-, Efraim és Manassé.- Hozd ide őket - szólt Jákob. - Hadd áldjam meg őket. József bevezette fiait. Tudta, hogy apja már nem valami jól lát, ezért az elsőszülött fiát, Manassét Jákob jobbjára állította, hogy az áldást így kaphassák. Jákob közel hajolt unokáihoz.- Nem gondoltam, hogy még látom az arcodat - szólt Józsefhez -, és most Isten még a gyermekeidet is megláttatta velem. Jákob kinyújtotta a kezét, hogy a fiúk fejére tegye. József döbbenten látta, hogy keresztbe téve a karjait, a jobbjával áldotta meg a fiatalabb fiút, a baljával pedig az elsőszülöttet. Nem akarta, hogy apja tudtán kívül bajt okozzon.- Nem úgy, apám-szólt közbe halkan. - A másik az elsőszülött, arra tedd a jobb kezedet!- Tudom fiam - válaszolt Jákob. - Ő is néppé lesz, ő is nagy lösz, de a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz. így áldotta meg őket Jákob. Ezért a fiúk később Izráel törzseihez tartoztak, mintha Jákobnak valóban fiai és nem unokái lettek volna. így adott Jákob az örökségből kettős részt szeretett fiának, Józsefnek, pedig kettős rész csak az elsőszülöttnek járt volna: Aztán ezt mondtq Józsefnek:- Én már meghalok, de Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére. Imádság KIDOBOM A NAPTÁROMAT Vége újra egy évnek. Még nem tudom, hogy a kályhába teszem vagy a szemétbe dobom ki a naptáramat. Kidobom a januárt, a februárt és a többi hónapot. Kidobom a szerdákat és vasárnapokat. Ott tűnnek majd el a programok és élmények, amiket a lapokra írtam. Aztán elmegyek, hogy vegyek egy új naptárt: új hónapokkal, napokkal és programokkal. Add, hogy egyszer ne kelljen naptár és ne kelljen számolni a lábunk alól kiszaladó időt, hanem megtanulhassuk ezt a szót: ÖRÖKKÉ. ORSZÁG-VÁROS: VIZEK Ezen a héten folyókat, patakokat, tavakat, tengereket kell írni a Bibliából. A kezdőbetű nem fontos, de az lényeges, hogy a Bibliában legyen. Kérlek ezért titeket, hogy a helyét (könyv címe, rész, versszám) tüntessétek fel. A levelezőlapra írjátok fel: VIZEK! Beküldési határidő: 1992. január 8. Cím: Koczor Tamás 2373 Dabas-Gyón, Luther u. 14. TÉKOZLÓ EMBER- Uram Jézus, segíts meg. Mit akar?! -- Én vagyok, Julkó, ne ijedj meg.- Te vagy... te vagy az, Sándor?- Én vagyok.- Azt hittem..., hogy betörő.- Tudtam, hol a kulcs.- Nem gondoltam, hogy van valaki az udvaron.- Nem gondoltad.- Mikor jöttél?- A fél ötös vonattal.- Azóta itt vagy?- Itt vagyok.- Voltál a testvéredéknél?- Nem voltam.- Hát hol voltál?- Csak itt, a fészer alatt.- Minek?- Mert onnan beláttam a szobába.- Ezért jöttél le Pestről?- Csak ezért. Meg ezért.- Mi van abban a nagy dobozban?- Hintaló meg hajasbaba.- Hát... ez van benne.- Meg egy bundamellény.- Sanyikénak...- Nem.- Jucikénak. - Nem. Neked... - Szóval rám gondoltál.- Rád gondoltam.- Én meg boruljak a nyakadba.- Nem azért mondtam.- És felejtsek el mindent. Hogy itthagytál minket három éve, és elmentél azzal a táncos lábú cemendével.- Elmentem...- Én meg ittmaradtam a két gyerekkel. A falu száján.- Nem mondtak rólad rosszat.- De rólad annál többet. Ugye, ültél is?- Ültem tíz hónapot.- Megbicskáztad az utódodat annál a híresnél.- Ha tudod, miért kérdezed?- Egy fél évig voltál jó neki.- Addig se. De elmúlt, hagyjad már.- Jól van, hagyom. És most mit akarsz?- Semmit. Utazom vissza. Itt ajegyem.- Hát akkor csak kirándultál egyet.- Igen... így valahogy. Haza kirándultam.- Es itt is akarsz maradni?- Azt nem mondtam.- Jogod van hozzá. Tied a fél ház.- Nincs jogom hozzá.- Hogyhogy? A neveden áll.- A papíron.- Jézusom, csak nem adósodtál el?- Nem. Van pénzem, több mint elég.-Mert a pénzt megkapjuk minden hónapban, rendesen.- Hát akkor, Isten veled, Julkó. Elszámoltunk.- Most meg miért sietsz egyszerre?- Mert ma karácsony van.- És kihez sietsz innen karácsonyolni?- Sehova. Vissza a munkásszállóba, vagy inni.- Az jobb mint itthon, mi?- Most jobb. Ott nem bántanak.- Hát én bántottalak?- Akkor nem. De most igen.- Talán ugorjak a nyakadba?- Ostoba voltam. Minek kellett idejönnöm.- De érzékeny lettél mostanában.- Igen, nagyon érzékeny lettem.- Talán még sírni is szoktál?- Mi közöd hozzá? Mit gúnyolódsz?- Mert én is érzékeny vagyok már.- Én meg nem hagyom megalázni magam.- Nem akarlak már bántani téged, semmit sem akarok tőled.- Hát akkor Isten veled, Julkó.- Nem mondtam, hogy indulj már.- Kérdeznék valamit. Van valakid?- Csak a gyerekeim.- Nekem is, csak ti.- Elég későn jöttél rá erre.- Tudom, hogy késő. De ezt még el akartam mondani neked.- Miattam elmondhatod. Nekem már elapadtak a könnyeim.- Neked volt igazad, nem lettem boldog.- Jól elrontottad az életünket.- Igaz. De tőled se csak jót kaptam...- Miért? Rossz asszonyod voltam? „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”- mondta Jézus (Lk 19,40.) Amíg szól az Őt köszöntő hozsánna, \ amíg szívből jön az ünneplés, amíg befogadják Őt nemcsak a szent városba, hanem mai életterekre, addig béke, i Istennel való harmónia uralkodik ott. Es ha elhallgat az ének, az örömujjongás - ha szokássá alacsonyodik az ' ünnep -, a rombadölt város kövei kiáltják: Nincs élet, csak Istentől. Azt kívánom, ilyen lehetőségként ünnepeljétek a karácsonyt. Szeretettel a rovatvezető: Bencze András Elég-e nekünk Isten szeretete? Úgy értem, itt a földön... Hogy Isten itt is jelen van? És? Azt hiszem, nagyon apró morzsákat észlelünk abból az egészből, ami minket körülvesz. Néha rácsodálkozunk a szépre, sőt egymásban is felleljük azt. Talán néha örülni is tudunk... Aztán elfáradunk, vagy csak elhomályosodik egy kép, és máris annyi a kérdés... De törvényszerű a bukás? Hogy újra és újra elbukjunk, és olyan rövid szünetekkel? Néha nagyon magányosak vagyunk, és rossz úgy nekünk. Pedig valójában nem is vagyunk egyedül. Hogy Isten nem hagy el minket? Ezt felfogni hihetetlenül szép; élni vele hihetetlenül nehéz. De hogy miért van ez így, azt nem tudom. Miért nem vagyunk képesek olyan dolgok befogadására, amelyek értünk vannak, s melyekre tán mi is szomjúhozunk? Sokszor begubóznánk, gondolván, magunkban könynyebb. Pedig feloldást csak egymásban találhatunk. Isten szeretetével élni erőforrás, nyitás mások felé, fogékonyság és érzékenység a rászorulók, s a rá nem szorulók iránt. Talán ha az Ő szeretetével megelégednénk, nem kéne többé lihegnünk mások szeretetéért. Akkor minden lopva megtörténne úgy, ahogy arról álmodtunk. Észre sem vennénk, hogy főhősei lettünk valójában is álmainknak, mígnem egyszer csak felocsúdnánk, és rádöbbennénk arra, hogy milyen egyszerű ez az' egész. Talán. Hogy lehet az, hogy Isten nem büszke? Hogy pusztán értem fáj neki, ha sokáig elkerülöm! Ám akkor is, bármilyen mocskos volt a kerülő út, hozzá újra hazatérhetek. Isten és ember. Összetartozik, ugye? Mert mik vagyunk mi egymagunkban? Könnycseppekből megrajzolt arcok, melyeket Istennek újra és újra át kell festenie. Nem fárad bele, csak arra kér, hogy fordítsuk felé arcunkat. Tudhatnánk, hogy az ecsetvonások simogatni fognak. Mindig is simogatásra vágyunk! Durst Móni Hit és közösség Komolyabban harmadikos korom óta - hat éve - járok hittanra, bár előtte is cl-elmentem egy-egy gycrekfoglalkozásra. Konfirmációra Balikó Zoltán készített föl. Szerettem hozzá járni, noha ez inkább tanulás volt, mint kötetlen beszélgetés. De olyan élményszerüen tudott magyarázni, hogy mindjárt megértette és megtanulta az ember a mondanivalóját. Konfirmáció után kerültem ebbe az ifjúsági csoportba, ahova most járok. Itt jó a közösség, és sokat beszélgetünk különböző dolgokról. Tavaly János evangéliumát olvastuk, s annak a fejezeteit beszéltük meg. Idén két-két gyerek hoz mindig valamilyen témát és idézetet a Bibliából, abból bontakozik ki a beszélgetésünk. Bár év elején hivatalosan 4—5-ig tartott az ifjúsági óra, most már fél hatig is szoktunk maradni. Beszélgetünk Istenről, Jézusról, elmondjuk véleményünket a különböző dolgokról, és néha még játszunk is. De nem kár az időért, mert jó a hangulat, és ha valami miatt idegesen, feldúltan megyek cl hazulról, a végére mindig megnyugszom és elfelejtem a gondjaimat, mert tudom, hogy Isten megbocsátotta a bűneimet és Jézus értem is meghalt a keresztfán. Hogy hogyan kerültem közelebb Istenhez? Erre különösebb indító okom nem volt. Eleinte mindig anyu vitt el hittanra, vagy mondta, hogy menjek el. Lehet, hogy ezért is untam meg kicsit, de most már szeretek járni ebbe a közösségbe és érzem, hogy van valaki, aki figyel engem és vigyáz rám, és ez a valaki: Isten. Elképzelhető, hogy ha nem ilyen szellemben neveltek volna a szüleim, akkor most nem hiányozna nekem Isten, de most már nem tudnék meglenni nélküle. Ezt érzem akkor is, ha például valamilyen veszélyes helyzet után végiggondolom a történteket, akkor kell ott valakinek lennie, aki segített nekem elkerülni a bajokat. Szükségem van Istenre, mert ő vigyáz rám, és neki el lehet mondani, amit másnak esetleg'Hem akarok elmesélni. Szükségem van erre az ifjúsági közösségre is, mert a hétköznapokban egyébként elveszne a hitem! Dönsz Teodóra Nemrégiben kezembe került egy könyvecske, amely az egyik vallási irányzat tanításait tartalmazta. Itt bukkantam olyan mondatokra, melyek a Karácsonyról szóltak, s melyekkel egyáltalán nem tudtam azonosulni. Röviden az volt leírva, hogy a karácsonyt nemcsak nem kell, de nem is szabad megünnepelni. Nekem kell karácsony! S nem úgy kell, ahogyan régen kellett. Régen nem jelentett mást, mint iskolai szünetet, mákos bejglit, szép ajándékokat. Nem is történt más, mint izgatott csomagfelbontás, evés-ivás, s a szülők talán egyszeri összemosolygása az évben. Emlékszem, hogy mindig cserélgettem a gyertyákat, mert szerettem nézni a meleg fényt. Mégis, hiába néztem. Nem melegített fel. Hiába volt meleg a radiátor, ha a szíveket nem fütötte az igazi szeretet. Most mást várok a karácsonytól. Azért, mert megtörtént az életemben, ami a legfontosabb: „Királyom érkezett hozzám, aki igaz és diadalmas” Zak 9,9. Végre nem csak kitalált mese az istállóban fekvő „Jézuska”, hanem valóság, amely nem egy tehetetlen csecsemő, hanem a világ Ura. Azt szeretném, ha igazán ünnep lenne a karácsony. S azt is szeretném, hogy ne csak nekem legyen ünnep az a nap, hanem szüleimnek éppúgy, mint a család többi tagjának. Az összes ismerősöknek. Az egész világnak. Neked is. Ámen. Antal Ferenc Szívesen levelezne hasonló korú fiatalokkal Kovács Hajnalka 15 éves szakmunkás-tanuló lány, aki Isten szeretetét megtapasztalta, és szeretné hitét, tapasztalatait másokkal is megosztani. Címe: Kovács Hajnalka, 8440 Herend, Fasor u. 5.- Nem. Tiszta voltál, tisztességes, jól főztél.- Feleségnek voltam rossz?- Jó voltál. Csak te viselted a kalapot.- Tudom..., a régi nóta. Lenéztelek, dirigáltalak.- Nem azt mondom. Csak éreztetted, hogy nagy családból jöttél.- Szegény édesanyám. Nem szívelt téged.- Isten nyugosztalja.- Tavaly még... itt volt velünk... karácsonykor.- Láttam, akkor is itt voltam. Akkor szabadultam.- Itt voltál? Hát miért nem szólítottál meg ugyanígy? , „. J J „- Mert akkor még nem a te fejeddel gondolkodtál.- Igaz. De ne bántsd édesanyám emlékét.- Nem bántom. De ez így volt.- Sajnálom, Sándor. De hát te se voltál belátással.- Nem tagadom. Én is sajnálom.- Csak hát ami eltört, nem lehet megdrótozni.- Úgy látszik... nem. Hát akkor...- Várj csak. Nem vagyok én kőszívű, menj be a gyerekeidhez, én addig elmegyek hátra a kertbe.- Jó lesz nekem innen kintről is nézni őket.- Miért nem akarsz találkozni velük?- Mert ha te nem jössz, akkor jobb csak néznem őketv- Én nem mehetek be veled, Sándor.- Magadtól félsz? Tőlem?- Nem félek én. ...Csak megfogadtam.- Mit fogadtál meg?- Hogy többet egy fedél alatt nem leszek veled.- így hát te is rab lettél, mint én. Bezártad magad.- Megfogadtam.- Jó. ...En is megfogadtam valamit.- Te? Mit fogadtál meg?- Hogy akkor megyek be majd, ha te hívsz engem.- Ó, Istenem...- Édesanya, gyere már!!- Édeszanya, gyeje máj!- Mindjárt jön az Úr Jézus!!- Jön a kisz Jézus!- Jössz már, Édesanya?!- Gyüssz máj, Édeszanya?!- Igen, édeseim... megyünk! H. Németh István ÖKUMENIKUS „KARÁCSONYI MISE” A jazz muzsika rajongói, különösen akik a dixieland műfajt kedvelik, ritka zenei csemegének lehetnek szem- és fültanúi. A stílus magyarországi reprezentáns zenekara, a Bertkó Dixieland december 23-án Nyíregyházán „Karácsonyi Mise” igeliturgiával lepi meg a közönséget. Példaértékű kapcsolatteremtés ez a hagyományos egyházi liturgiák és a New Orleans-i muzsika között, ami az Egyesült Államokban majdnemhogy szokványos, sőt a világ más pontjain is. A zenekar sokszor játszott ilyen misén, de ezek úgy zajlottak le, hogy a hagyományos néger kultúrában kifejlődött vallási dalokat adta elő. Ezúttal a világon először születik olyan tradicionális New Orleans-i mise, ami az utolsó hangig komponált, méghozzá önálló mű - a zenekar kollektív alkotása - az egész mise. Figyelemreméltó az együttes egyházakkal való együtt gondolkodása. Meglepő figyelmességgel ügyeltek arra, hogy az igeliturgia valóban ökumenikus legyen. A liturgikus szolgálatot Bozorády Zoltán evangélikus esperes végzi, a szaktanácsadó pedig dr. Várady József római katolikus főesperes. A misén közreműködik a 200 fős Egyesített Nyíregyházi Kórus, Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy vezetésével. A mű eredeti hangzását két híres amerikai szólista, Mike Vax és Joe Murányi (utóbbi személye azért is érdekes, mert szegről végről magyar) hitelesíti. A szertartás nemcsak a résztvevő hívőket részesíti majd élményben, hanem a tervek szerint a zenés eseményt a Televízió is fogja közvetíteni, sőt hanglemezfelvétel is készült a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gondozásában. A Postabank támogatásának köszönhetően a karácsonyi lemez-, kazetta - és CD újdonságok között már ott lesz. Batári Gábor
